Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)
1980-09-27 / 227. szám
lieget ért o r taggyűlés r (Folytatás a 2. ódáiról.) előtte. Korábban évente mintegy hat százalékkal növekedett az ország energiafogyasztása, másfél év óta viszont — részben az ütem csökkenése, részben a takarékosabb energiagazdálkodás miatt — az energiafelhasználás nem növekedett. A jövőben tovább kell takarékoskodnunk az energiával. Gazdasági helyzetünkről beszélve, . érdemes szóba hozni azt is, hogyan tanácskozunk mi mostanában. A Központi Bizottság és végrehajtó szervei, a megyei pártbizottságok, a Minisztertanács, a gazdasági bizottság olykor olyan üléseket tart, amelyekre, ha fekete hajjal megy be az ember, akkor megőszülve jön ki, mert ott többnyire bajokról, nehézségekről, problémákról, az elmaradó üzemekről, ágazatokról tárgyalnak. Bizonyos mértékig ugyanígy van ez nyilvános tanácskozásainkon is. A sajtó, a rádió, a televízió jószándékúan még hozzá js tesz sok más bajt és prob- Jémát. Tudjuk, hogy üzemeink fejlődése egyenetlen; vannak kiválóak, élenjárók, mások megütik a mércét, eleget tesznek a kötelezettségeknek és vannak gyengék is. A közvéleményt általában a problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek ki- emelkedőek, hatékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumíniumipari Tröszt és annak több gyára —, amelyek közül tegnap itt veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Chi- ooin, a Kőbányai Gyógyszer- gyár, a Medicor, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát. Említésre méltó a Péti Nitrogén Művek műtrágyatermelése és az Egyesült Irzó kiváló minőségű árui. Ezek az üzemek jól példázzák, hogy megfelelő hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pedig kövessék őket. Ilyen üzemek természetesen más ágazatokban is adódnak. Ezek a példák is azt mutatják, hogy nem kevés az, amit már elértünk. Az ország lé- lekszámát figyelembe véve az autóbuszgyártásban ma Magyarország az első a világon, a termelés nyolcvan százaléka export, a világ autóbuszexportjának egyötödét hazánk adja. Az izzólámpagyártásban az egy főre számított termelést tekintve ugyancsak elsők vagyunk, s a termékünk 85 százalékát exportáljuk. Svájc után a második helyen állunk a nemzetközi gyógyszerexportban. Az egy főre számított bauxit- trmföld termelésben a világ hatodik-hetedik helyét foglaljuk el. A műanyag-, a műtrágya-, a kénsav-, a cementéi az acélgyártás terén az első húsz' ország között vagyunk. Mezőgazdaságunkról szólva még inkább óvakodok az egyes gazdaságok megnevezésétől, mert nem lehetne felsorolni azokat az üzemeket, amelyekben a sok becsületes törekvés nyomán már szép eredmények születtek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A magyar mezőgazdaság dolgozói, a földek művelői és mindazok, akik részesei az eredményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt elérték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb földterületen kétszer annyi szemes terményt állít elő, mint a háború előtti utolsó békeévben. Az egy főre jutó sze- mestermény-termelésben pedig — több éves átlagot nézve — túlhaladta az egy fő — egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzései között tartja számon. A búza és a kukorica egy hektárra számított átlagter- meiésében a világ első öt országa között van a magyar mezőgazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-harmadik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mezőgazdaság szép eredményeit. Mindez a szocialista gazdálkodás, szocialista forradalmunk számottevő eredménye. Ezeket a sikereket a szocialista nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelő- szövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték el, s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kisegítő gazdaságok, sőt a kertbarátok is. Feladatunk, hogy még ezeket az eredményeket is túlszárnyaljuk. Ennek érdekében a jövőben is minden lehetséges támogatást megadunk, mind a szocialista nagyüzemek, mind a háztáji és kisegítő gazdaságok munkájához, mert mindezekre szükség van. Az utóbbi években a közlekedésben is jelentős eredményeket értünk el. A teljesség igénye nélkül: nagymértékben korszerűsítettük a vasutat, Diesel- és elektromos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pályatestek és kicserélődött a vagonpark egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségleteit, ami azért is fontos, mivel Magyarország jelentős tranzitot, nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személy- szállításban. Nem egy nyugati ország várospolitikusát hallottam némi irigységgel beszélni fővárosunk és általában országunk tömegközlekedéséről. Az előrelépés valóban jelentős, s nemcsak a metróról van szó, hanem a vasútról és az autóbuszközlekedésről is. Nem hiszem, hogy sok olyan ország lenne, ahol, mint nálunk, úgyszólván minden lakott területet el lehet érni autóbusszal. A közlekedés dolgozóitól — az eddigiekhez hasonlóan — az áru- és személyszállítási feladatok megoldását bizalommal várjuk a jövőben is. Előreléptünk az életszínvonal terén is. 1979-ben és 1980-ban becsületesen, nyíltan megmondtuk, hogy ebben a szakaszban csak az életszínvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is komoly erőfeszítések kellenek. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az elmúlt több mint másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az alacsony nyugdíjakat, javítottuk a három- és többgyermekes családok, valamint a segélyezésre szorulók helyzetét. Több évet, nagyobb szakaszt áttekintve megállapíthatjuk: növekedett a kereset, a jövedelem, a fogyasztás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás. Tartós gazdaságpolitikai elhatározásunk, hogy olyan béremeléseket, juttatásokat a jövőben sem szavazunk meg, amelyek fedezetéül nem tudjuk biztosítani a megfelelő árualapot! Ami fizetés és jövedelem formájában a lakossághoz jut, annak árufedezetét is meg kell termelnünk. Gyarapodik tehát az ország. Vonatkozik ez a családi házak az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésére, s fölösleges is lenne tovább sorolni a bizonyító tételeket. Ha visszaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialista építésnek együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt erkölcsi kötelezettségünknek. Az emberek ma másképpen élnek, mint 10— 20 évvel ezelőtt. Sajnos, ennek a változásnak kedvezőtlen hatása is volt: erősödött az egyé- nieskedés, az önzés, a szerzési vágy. Ezek valóban gondok, de az életszínvonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállaljuk, mert biztosak vagyunk abban, hogy le- küzdjük azokat. Fontos, hogy népünk érezze: alkotás, munka nélkül nincs életszínvonal-emelkedés! De ennek a fordítottja is igaz, hiszen, ha jól halad az ország építése, akkor az élet- színvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazdaság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szocialista rendszerünknek, céltudatos politikánknak és mindenekelőtt munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, egész népünk odaadó munkájának köszönhetők. Alacsonyabb ütemben Jelenleg a gazdasági építés olyan szakaszában vagyunk, hogy csak alacsonyabb termelési ütemet tudunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem évi 3 százalékos növelése látszik reálisnak. Ezzel a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további javítását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fizetési mérleg javítása, a vásárlóerő és a fogyasztói árualap egyensúlya és sok más tényező. Ezek a népgazdaság alapvető kérdései, amelyek a családok életkörülményeit is meghatározzák. A hatékony, nyereséges termelés biztosításában nagy szerepet játszanak a kormány által meghatározott gazdasági szabályozók, valamint a termelői és fogyasztói árak. Ügy is, mint XIII. kerületi képviselő, egy kéréssel fordulok a Minisztertanácshoz. Javaslom, hogy bizonyos területeken vizsgálják meg az árképzést Akadnak ugyanis olyan ipari ágazatok, ahol szinte kizárólag csak hazai nyersanyagokkal dolgoznak. Mégis, amikor árképzésről van szó, mintha rendkívül meg lennének olajozva a számológépek kerekei, s mintha a számítógépek is több áramot kapnának, akkora summa jön ki az önköltségre. Magyarázatként azt mondják, hogy magas a világpiaci ár, de valójában nagyon kevés közük van az importanyagokhoz. Esetenként s nyereség kiszámítása megalapozatlan, amit nem szabad hagyni! Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámí- taniok. hanem —, ahol lehet — csökkenteniök kell. A haszonkulcsot sem lehet felelőtlenül megállapítani. Reális számítás és szolid haszonkulcs alapján kell dolgozni a vállalatoknak. Egyetértek Lázár elvtárssal, és a többi felszólalóval, akik aláhúzták: a bátor és a kezdeményező embereket, kollektívákat a kormányzatnak teljes erővel és minden fenntartás nélkül kel) támogatnia. Eredményeink nemzetközileg is elismertek. Még a nyugati kommentárok is azt mondják, milyen bátor ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk — ők így „dicsérnek” minket — pedig mi csak azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, vigyázva a minőségre is. Rendszerünk szocialista és a módszereink is azok. A döntő, hogy nálunk a termelőeszközök köztulajdonban vannak, s amit megtermelünk, az is a népé. Hazánkban nincs kizsákmányoló osztály és nemzetközi monopóliumok sem zsákmányolják ki a munkást, a népet. Szocialista a mi rendszerünk abban az értelemben is, hogy nálunk minden gazdasági egység szocialista tervgazdálkodást folytat. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt bevezettük a gazdaságirányítás új rendszerét, egyesek csak azt harsogták, hogy nincs a vállalatokra felbontott kötelező terv. Ez igaz, és valóban nagy a vállalatok önállósága. Az összes beruházásnak a fele a központi, állami szervekben, a másik fele pedig a vállalatoknál dől el. Ez már nagyfokú önállóság, de a vállalatok ezzel együtt is kötelezve vannak arra, hogy elkészítsék a saját tervüket. A vállalatok tervszerű gazdálkodása is része az országos, népgazdasági méretű szocialista terv- gazdálkodásnak. A szocialista rendszerben ezekkel a módszerekkel értük el eredményeinket. Behoztuk az ország százados elmaradottságát, s Magyarország már az iparilag közepesen fejlett országok közé tartozik. Célunk az, amit a párt- kongresszus is kimondott, hogy az iparilag fejlett országok közé küzdjük fel magunkat Ez a belátható jövőben elérhető. Ha a szocialista társadalomban — amely hosszú történelmi korszak és átmeneti szakasz az emberiség fejlődésében — árutermelés van, akkor piac is van, a piaci törvények hatnak és léteznek árak is. Ez nem kapitalista vagy szocialista módszerek kérdése: a szocializmusban is nyereségesen kell termelni. Ha a tőkéseknél kegyetlen szabály, hogy a kezükben levő termelőeszköz és a rendelkezésükre álló munkaerő a maximumot adja számukra, akkor miért nem lehet a szocializmus viszonyai között kimondani, hogy a vállalatvezetés rendelkezésére álló termelőeszköznek és munkaerőalapnak a legtöbbet kell hoznia a szocializmus, a nép javára? Ha ezt kimondjuk és megköveteljük, attól még nem hatalmasodik el rajtunk a kapitalista szemlélet. S vajon a minőség, a márka jó híre csak a kapitalistának fontos? Szocialista viszonyok között a rossz lehet jó? Ezt mi nem tűrhetjük, van még foehoznivalónk, ez számunkra politikai, erkölcsi és gazdasági kérdés. Eszembe jut erről, hogy egy meglehetősen ismert vezető nyugat-európai nagytőkés szakembereinkkel tárgyalva meglepő kijelentést tett: „tönkre fogunk menni”. Amikor megkérdezték, hogy miért, így válaszolt: mert a mi munkásunk azt akarja, hogy neki a legfejlettebb ipari ország legmagasabb bérét fizessük, de ő csak azt a munkatempót teljesítse, ami maguknál megszokott. Vagy eszébe jut az embernek az egykori disszidens álma, amely szerint tulajdonképpen az lenne jó, ha itthon dolgozna, fizetést azonban nyugaton kapna, s azt itthon költhetné el. Jó lenne, ha egy idő után senkinek sem lenne alapja az ilyen összevetésekre. Hogyan javítsunk a helyzeten? Talán nem árt, ha azt hangsúlyozzuk, hogy mi nem több fizikai erőfeszítést, nem vért és verejtéket követelünk a dolgozóktól, nem azt hajtogatjuk, hogy dolgozzatok többet — mert az emberek nagy • része enélkül is tisztességgel és becsülettel dolgozik —, hanem azt, hogy jobban kell dolgoznunk. A termelékenységet kell emelni, jobb üzem- szervezésre és irányításra van szükség, a műszaki színvonalat kell fejleszteni, és természetesen jobban ki kell használnunk a munkaidőalapot is. Ezek a mi fő eszközeink. Előrehaladásunkban építünk a szellemi erők. értelmiségünk nélkülözhetetlen közreműködésére és egész társadalmunk alkotó erejére. Csatlakozom ahhoz, ami itt tegnap elhangzott, hogy társadalmunk nagyon sokat fejlődött, és magas fokú érettségről tett tanúságot a közelmúlt évek politikai és gazdasági feladatainak megoldásában. Enélkül nem is tudtunk volna megbirkózni megnövekedett feladatainkkal. Helyeslem, hogy a jövőben is a nemzeti jövedelem három százalékát fordítsuk a kutatásra és a fejlesztésre. Számítunk a műszaki és a humán értelmiség munkájára, a közoktatás dolgozóira, a pedagógusokra, akik sokat tesznek azért, hogy világnézetileg egészséges, szocialista gondolkodású, és a szocialista erkölcs szellemében nevelt ifjúsága legyen a magyar népnek. A közvélemény formálásáról A közvélemény formálásában fontos szerepük van az íróknak, a művészeknek, akiadóknak, a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak is. Nem akarok belemerülni egy ilyen kényes terület problematikájába, de azt hiszem, hogy az irodalom, a művészetek is a dialektika, az élet törvényeknek megfelelően hullámvonalban fejlődnek. Az előrehaladást olykor megtorpanások követik. Ez a dolog természete. Az irodalom, az egyes művészetek terén tapasztalható visszahúzódás, begubózás, sőt még pesszimista hangvétel is. Egyes fontos, s néha költséges művészeti ágakban bizonyos művészek azt mondják, hogy fő törekvésük az önmegvalósítás. Ez néha több millió forintba is belekerül, de én nem is ezt akarom szóvá tenni. Inkább azt szeretném kérni a művészektől, az íróktól, a közvélemény-formálás valamennyi tényezőjétől, hogy törekedve önmaguk megvalósítására, mert másképpen alkotni nem is lehet, szolgálják népünk önmegvalósítását, mert népünk a kapitalista igától megszabadulva a szocialista rendszerben kibontakoztatta alkotóerőit és valóban megvalósítja önmagát. A pesszimizmus sokszor hangulattól, s talán néha az életkortól is függ. De egy másfajta pesszimizmusról is szó van. Az irodalomban, a művészetekben vannak nemzetközi irányzatok, amelyek hullámzanak, váltogatják egymást. A nyugati világ igazi alkotói teljes joggal pesz- szimisták, ha saját kapitalista Világuk jövőjére gondolnak. De divatból ezt nem kell átvenni, mert a szocialista és a kapitalista rendszer problémáit illetően két különböző dologról van szó. A szocializmus problémái — bár néha igen fájdalmasak — esetenként szülési fájdalmak, máskor gyermekbetegségek, vagy a fejlődés betegségei. A kapitalista társadalmi rendszer betegségei pedig egy elöregedő — és mély meggyőződésem szerint — pusztulásra ítélt társadalmi rend tünetei. Tehát azt kérném íróinktól, művészeinktől, hogy tükrözzék népünk valóságát. Ezt szoktam kérni akkor is, amikor egy-egy külföldi diplomatával találkozom. Ismerkedjen meg a magyar valóság tényei- vel és erről adjon hiteles tájékoztatást kormányának. Se rózsaszínűre, se feketére ne fesse Magyarország képét, meri mind a kettő a valóság torzítása. Az írók és a művészek is a valóságot adják vissza, mert ezzel segítik a legjobban törekvéseinket, népünk szocialista terveinek valóra váltását. Viszonzásul pedig azt tudom ígérni, hogy irányítási gyakorlatunk változatlan marad, itt sincs szó a vonal semmiféle „keményedéséről”. A művelődés területén is megfelelő decentralizálót hajtottunk végre. A kormányzati szervek természetesen köte lességük és felelősségük sze rint járnak el, amikor terül« tűk átfogó és fontos kérdései vei foglalkoznak. Ezek köz sorolom a Nemzeti Színház é az Operaház kérdéseit is. M nem írjuk elő sem az alkot stílust, sem azt, hogy mi írjanak vagy milyen szobro készítsenek. A művészeti fel adatok végrehajtása a mű vészre marad. Ez továbbra i! így lesz, mert így helyes. Iránymutató elvünk i marxista—leninista tudomány Ez jó iránytű, ezért azt követjük. Az elveket a valósággal egybevetjük, tehát reális célokat tűzünk ki, vagyis csak olyanokat, amelyek megvalósításához megvannak a feltételek. Politikánk hánya, jellege, a szövetségi politika, a párttagok és pártonkívüliek, a különböző világnézetű emberek .összefogása bevált. A párt a nép nélkül nem létezhet, s a kormánynak is szüksége van a tömegek támogatására. Törekvéseinket, cselekedeteinket megértik az emberek, s a helyes felvilágosító szó is formálja a közgondolkodást. Az emberekben nagy a tettreRész- ség, cselekedni akarnak szocialista céljainkért, ennek érdekében jó vezetést követelnek és főleg azt. hogy mondják meg nekik, mi a feladatuk. Meggyőződésem, hogy céltudatos, állhatatos munkával továbbhaladhatunk előre. Ehhez egységre van szükség és a nemzet haladó, alkotó erőinek összefogására. Így haladhat népünk továbbra is előre a szocialista társadalom építésének útján. Kormányunk az állami és a gazdasági vezetők, a tanácsok és a közalkalmazottak lelkiismeretesen végzik a maguk munkáját és feladataik jó megoldására törekszenek. Bízunk bennük, mert megérdemlik! Befejezésül, még egyszer el szeretném mondani, hogy Lázár elvtárs programbeszédével egyetértek, a kormány munkaprogramját a Központi Bizottság és a magam nevében elfogadom, az országgyűlésnek elfogadásra ajánlóra. Szeretném biztosítani a tisztelt országgyűlést és a kormányt, hogy ennek a kormányprogramnak a megvalósításáért a Központi Bizottság és a párt valamennyi szervezete becsülettel fog dolgozni! Petri Gábor (Csongrád m., 6. vk.), a szegedi orvostudományi egyetem rektora a többi között szellemi életünk főbb kérdéseiről szólt. Elsőrendű érdek — hangsúlyozta — a kutatás távlati tervezése és fejlesztésének szellemi, anyagi megalapozása. Tudományos életünk másik nagy és a jövőnek szóló feladata a reális helyzetelemzés, a hazai tudományos eredmények alapos értékelése, s azok összehasonlítása a nemzetközi teljesítményekkel. Csak így ismerhetjük fel idejében a hiányosságainkat. Gyulavári Pál (Békés m., vk.), a Békés megyei Tanács elnöke szűkebb hazája fejlődéséről, eredményeiről számolt be, majd rámutatott: az utóbbi évtizedben megismétlődő ár- és belvizek egyre növekvő károkat okoznak, ezért a megelőzés és a védekezés eddigi gyakorlatát felül kell vizsgálni. Köszönetét mondott mindazoknak, akik együttérzésükkel. munkájukkal, anyagi eszközeik felajánlásaival igyekeztek enyhíteni az idei árvíz okozta gondokon. Lázár György vitaösszefoglalója Lázár György elöljáróban — a kormány és a maga nevében — minden felszólaló képviselőnek megköszönte a Minisztertanács előterjesztett munkaprogramjához adott egyetértését a munka jobbítását szolgáló javaslatait, indítványait és a végrehajtáshoz ígért segítséget. Számunkra — hangsúlyozta — külön is fontos és megtisztelő a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának programunkhoz biztosított nélkülözhetetlen támogatása, amit Kádár János elvtárs tolmácsolt Azon leszünk, hogy munkánkkal megfeleljünk annak a várakozásnak és bizalomnak, amely a képviselői felszólalásokban kifejezésre jutott — A másfél napos vita, amelyben társadalmunk minden osztályának és rétegének képviselője szólt — mondta Lázár György — méltó folytatása volt annak a nagy jelentőségű politikai esemény- sorozatnak. amely márciusban, pártunk XII, kongresz- szusával kezdődött A vita egyben fontos hozzájárulást jelentett a végrehajtás megszervezéséhez is. hiszen elsősorban arrél volt szó: mit és hogyan kell tenni annak érde- (Folytatás a 4. oldalon)-----------------------------------------------------------------«»0 NÓGRÁD — 1980. szeptember 27., szombat t
