Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

Hagynak unatkozni

SALGÓTARJÁN mikroklímája — erről nem igen beszélünk, annál inkább érezzük — rossz. Szellőzetlen a völgy. Ritka kivételtől eltekintve súlyos tömbként áll a levegő, a hegyek ölelés helyett — mily szépen mopd- juk — inkább szorongatják a várost. Sokszor ' fullasztó, különösen a szűk főutcán a por, a piszok, egészségtelen a zaj. A levegő szennyezettsége már most kiütközik a két évtizedet sem ért épületeken, lassan-lassan komorodik a szürke beton. De mindez csak a külszín egyik kellemetlenebb része, nem is folytatom.

Talán nem túlzók, ha azt mondom, nem mindenki építész, aki itt él a városban s a főként átfutó vendégek többsége sem az. Mindenesetre, az az egyetlen külső formarend, amelyet önmagában véve színvonalasan és látványosan kínál ebben a városban az építészet, hosszabb távon kevés az éveken át tartó folyamatos lelkesedésre, különösen akkor, ha belső funkcionális zavarait is érezzük, a város szellemi arculatának formálódása is a kelleténél lassabban történik.

Aztán itt van a salgótarjáni nyár. Jócskán előrehaladt már, látom abból is, hogy a lakótelep házai között, az utcákon — a főteret kivéve csaknem mindenütt — sokasodik a lakásokból kihajigált szemét, nő a bürök, burjánzik a szulák, kékellik az igénytelen katáng. A kevés „parkosított” hely borzas, elhanyagolt. Könyvek, lemezek, telkek, akinek telik rá, vannak. Hova menjen az ember, ha jön a hét vége?

Kis nosztalgiával gondolok az elmúlt hetekre, hazai barangolásaimra, nem is elsősorban a Balaton körüliekre. Csak utalásképpen említem: a fertőrákosi kőfejtőben ottlétemkor serény előkészületek folytak a színpadon. Íróasztalomon hevernek a soproni, a kőszegi, a szombathelyi (jáki), sőt a kapuvári, a ke- menesaljai nyári események hívogató programjai. Útközben szedtem fel őket. Vagy utalok a zalai erőfeszítések következtében hagyománnyá nemesedő Egervári estékre, a pé- / esi, a gorsiumi, a gyulai, a szegedi nyár gazdagságára. A szomszédos Eger pezseg, Vác híresedik. Minap alig tudtam otthagyni Szentendrén a Duna-parti vigasságokat. Tudom, a természeti, a történelmi, a szellemi hagyományok között különbségek vannak, mindenütt más és más. A nyári kezdeményezések sem egyformán sikeresek, Itt kevesebb az ötlet, amott jóval több. Bátortalanság is van, kudarc is lehet. Egy öreg parkban kékfestő rakodik ki, hímzők, faragók, fazekasok árulják ízléses — zsűrizett — portékájukat, néhány óra múlva már nincs mit eladniuk. Emitt egy téren, vagy éppen erdei tisztáson népitáncosok ropják a táncot. Amott könnyűzene szól.' Van, ahol búcsúi a forgatag, sípolnak, trombitálnak, a színpadon amatőrök színdarabot mutatnak be, másutt hivatásos bohóc köré gyűl a nép. Lovasok jönnek, történelmi kosztümben, a gyerekek visítanak az örömtől, a szülők vidáman nézik, amint csemetéjük „megült” a lovat, amott sportbemutató zajlik. Minek sorolnám?

Nem az irigység beszél belőlem. Még csak arról sincs szó, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb. Hiszen a salgótarjáni nyári rét tényleg kopár. Minap vendégeim érkeztek. Pásztónál — útba esett — a Cserhátban gazdag választék, udvarias pincérek, jó ételek vártak bennünket. A rétsági Börzsönybe is szívesen betér az ember. Salgótarján szívében a Pécskő presszó hemzseg az italozóktól. Áporodott a levegő, csakúgy, mint a Kővárban. A Karancs presszójának ajtaján a nap jó felében lánc és lakat. Menjünk a Pécskő teraszra. Várjuk a kávét, hirtelen locsogás. Nem egyik üveg ömlött ki az asztalon, valaki békésen hányni kezdett, mi távoztunk. Az ízléstelenség teteje az a „fémbudi” is, amelyet a tetőn elhelyeztek a városkép nagyobb dicsőségére. De nem is erről akarok beszélni.

Maradjunk még a város központjában. Azt nagyjából ma már minden közművelő tudja, hogy az emberek nyáron nemigen mennek épületekbe. Alkalmazkodni kellene tehát igényeikhez. Hallani a panaszt, valahol fal van a megyei művelődési központ és a közönség között. Elcsúszik, elvész a netán hívogató információ. Mondják, az intézményt mégnem szokta meg a város. Sőt ilyen magyarázatot is hallottam: „pszichológiai fék” van a klubkert és az emberek között (lásd például: kamaraprogramok sikertelensége). Marad tehát egész nyárra egy, vagy kettő nagytermi pop zenei rendezvény. Talán ki kellene jönni az eseményekkel a házból! Például a térre? A most nyíló szabadtéri szoborkiállításhoz kapcsolódóan Zenés hétfők kezdődnek. Ezt támogatni lehet. Igaz, a tér olyan nyugtala nítóan zajos, hogy inkább csak a fúvósok élnek meg rajta. A próza, az egyéb muzsika elvész. De van még hely a városban és a város körül. S itt van ez a szoborkiállítás, hagyományos, színvonalas, megőrzendő. De kicsit statikus. Alig van körülötte valami „moz gás”. Például a Zenés hétfőkön túl, filmeket vetíthetnének a képzőművészeti ismeretterjesztés jegyében, diabemutatókat tarthatnának a szereplő művészről, művészekről klubban, vagy az előtérben elhelyezett képernyőkön, képzőművészeti könyvekei rakhatnának ki — ha szomszédban van is könyvesbolt —, rajzeszközöket oszthatnának főként gyereknek, fiatalnak, egy rajztanár stúdiumokat „vezethetne”, csak spontán, kevés szervezéssel, így „másolatok” készülhetnének egy-egy alkotásról, amit a gyerek ha' zavinne a térről, és így tovább, és így to vább. Lehetnek jobb ötletek is. Bár lennének Hogy ne csak önmagukban „éljenek” ott a szobrok, hanem általunk is sok formában A mozi kísérletezik a nyáron. Jó kísérlet az Utoljára láthatják sorozat, folytatni kell Több lendületre, ügyszeretetre és lelkesedésre van szükség a város közepén, nemcsak pénzre, vagy a hiányra való hivatkozásra

A déli városrész központja az ifjúsági művelődési ház. Itt kedvelt a Fanyúl-együttes, hetente egyszer disco van, s gyermekfoglalkozások. Ez rendjén, egyébként azonban városrészből is máshova nézeget, aki valamire vágyik.

Menjünk északra, az idegenforgalmi körzetbe. A somoskői tárlatokat nyitják meg itt, helyi alkotókat, népművészeket mutatnak be. S idén először zenés szombatokat tartanak a vendéglátóval közösen a Hotel Salgó teraszán. Ezek az események legalább „kint” vannak. De bővíteni kellene a sort, hogy mind a vendég, mind a helyi lakos, vagy éppen „telkesgazda” felfigyeljen rájuk.

Általában is, minél előbb fel kellene ismerni, hogy a kikapcsolódási, a szórakozási igé> nyék a hetvenes években gyökeresen meg' változtak. A nagyobb látványosságok főleg a hatvanas évekhez kötődtek. Ezek lassan leépültek, vagy módosultak szerte az országban. Salgótarjánban ilyen nem volt, e szempontból eseménytelenül teltek akkor is a nyarak. Emiatt most már ne bánkódjunk. Gondoljunk azonban arra, hogyan élnek most az emberek. Mindenesetre sokan gépkocsival, telekkel, netán másutt levő üdülővel, kerttel, szabad szombattal, sok mozgással. A közművelődésnek ebből azt a tanulságot kellene levonni — s az idegenforgalomnak, a vendéglátásnak stk. is —, hogy utánuk kell menni! Nem az a jó gondolat, hogy hagyjuk pihenni az embereket, azaz ne csináljunk semmit. Igenis, menjünk utánuk. Városszélre, lakótelepre, kirándulóhelyre, erdei tisztásra, városzugokba a rendezvényekkel, zenével, énekkel, netán vásárral, mulatsággal, komolyabb — a helyhez illő — irodalmi estekkel, színházi bemutatóval, folklórral stb.

HOL van erre pénz? Igaz, a közművelődésre fordítható anyagiakból kevesebb van. Azonban amiről beszélek, nem pusztán a közművelődésnek, mint ágazatnak, még kevésbé csak az intézményeknek a dolga, hanem közös ügy. Dolga a vendéglátásnak, az idegenforgalomnak, a gazdasági egységeknek, szövetkezeteknek, ifjúsági szervezetnek is. Csak közösen lehet kilépni az eseménytelen- ségből, s ezt a közös anyagi áldozatvállalásra is értem. Mellesleg, nem hiszem, hogy csupán áldozatról lenne szó. Üzletileg is kifizetődhet egy-egy rendezvény, ha okosan szervezik, ügyszeretettel bonyolítják s — uram bocsá’ — „árut is kapcsolnak”, például udvariasan, higiénikusan és gyorsan üdítőt és étket szolgálnak fel, helyi különlegességgel traktálják a vendéget, miközben, teszem azt, népviseletbe öltözött lányok ropják a táncot, hiteles palóc dalokat énekelnek, faragásokat árulnak, és így tovább.

Csak unatkozni ne hagyjanak! Mint, ahogy ma hagynak.

Tóth Elemér

A Néprajzi Múzeumban kolumbiai aranykincsekből nyílt kiállítás. A köztársasági bank bogotai aranymúzeumának felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye vándorkiállításként járja a világot. Budapesten augusztus végéig látható.

Látványos siker nélkül is

Munkásművelődés a STÉSZ-nél

Nem tehetek róla, vala* hányszor a munkahelyi művelődés pozitív példáival találkozom, rögvest eszembe jutnak a gyakoribb ellenpéldák. Azok a kifogások —

junk be olvasóinknak, de szót magáról a versenyről, mert e látványos siker alap- amely közel féléves „munja a munkásklub tevékeny- kát” adott a klubok számá- ségében keresendő, induljunk ra! A pályázat célja — az el innen! A STÉSZ munkás- évfordulókról való méltó klubja 1978. november 5-én megemlékezésen kívül — vélt, vagy valós — indokok, alakult, a szövetkezeti műve- egyébként épp a klubközös- melyek hallatán már-már az lődési bizottság égisze alatt ségi szellem erősítése, a fo- újságíró is kétségbe vonja a Már a klub létrejöttének kö- lyamatos közösségi és egyéni közművelődés eme „vállfa- rülményei is sokatmondóak, művelődés segítése volt. jának” létjogosultságát. Sze- hiszen a STÉSZ dolgozói két- A pályázatra egy központi- rencsére időről-időre hírt kézi társadalmi munkával lag összeállított kérdőív megadnak magukról üzemek, alakították át klubbá az er- válaszolásával, valamint egy gyárak, intézmények, ahol re a célra kiszemelt raktár- harmincperces emlékműsor bebizonyítják, hogy lehetsé- helyiséget. A szövetkezet ve- forgatókönyvével lehetett ges. Hogy lehetséges olyan zetői idejében felismerték az nevezni. A legszínvonalasabb közösségi szellemet kialakíta- öntevékeny társaság aktívi- forgatókönyveket beküldő ni. amely — a hatékonyabb tását, és kezdettől minden kluboknak — saját közössé- munkavégzésen túl — a köz- támogatást megadtak a klub gükben — elő is kellett ad- művelődés, a munkahelyi munkájához. A lelkesedés niuk a műsort, s az előadás művelődés hatékonyságát is később sem hagyott alább. A színvonala már az országos elősegíti. klub vezetői hetente színes, döntőbe jutást jelentette a

Ilyen pozitív példával szol- tartalmas programot állíta- STÉSZ munkásklubjának- gált a közelmúltban a Sál- nak össze a jelenleg ötven Érdemes megjegyezni, hogy gótarjáni Tervező- és Építő- föt számláló tagságnak, akik a műsor sikerét rendhagyó ipari Szövetkezet, melynek között mérnök éppúgy talál- voltának, műfaji sokszínűsé- munkásklubja első lett a fel- ható> mint segédmunkás. A gének köszönhette. A narrá- szabadulás 35. és József At- különböző rendezvények mel- tor által összefogott keretbe tila születésének 75. évfordu- lett — az egyéni művelődés- vers, próza, ének-, polbeat és

lója tiszteletére meghirdetett nelc is teret engedve — lehe- pantomimszámok ékelődtek,

pályázaton- A pályázatot az tőséget találnak arra is, hogy Az országos döntőre július OKISZ művelődési és szoci- ki-ki kamatoztathassa isme- 22-én került sor Jászberény- álpolitikai főosztálya és az rétéit, kibontakoztathassa ben, a Déryné Művelődési Új Tükör című kulturális fo- képességeit, tehetségét Központban. Itt a tíz legjobb

lyóirat irta ki, szövetkezeti Ezt bizonyítja az OKISZ- klub képviseletében ötfős

klubok számára. pályázaton elért nagyszerű csapatok vetélkedtek, de a

Ügy illenék, hogy elsősor- eredmény is, amit igazi csa- salgótarjáni klubműsor sze- | ban a verseny menetéről, a patmunkával vívott ki a replői közül ketten külön is felkészülés módjáról számol- STÉSZ. Ezek után néhány meghívást kaptak a verseny

előestéjén tartott bemutatóiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiniii un iiiHiiiiiiiiiii,,iiiii,|i,,,,i,i,i|H!iiiiMiiii,*,immiiiiimiiiii,iim,imiiiiMiii inni iiiinmimiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiin iiiiiiiiun 1111,1,1, na í„i,„ unitiam útin 1111111111111 mim 1111111,111111111111111111 na mmi iiiiiiiiiimn

Zelei Miklós:

ar

Magy

Alföld

' L. bácsi minden nyáron naponta összeszedte és néhány centiméter mélyen befészkelte a lehullott körtét a, szőlőtőkék közé a napsütötte homokba

úgy is mondhatnám a föld alá

és amíg gyűlt a nyár a szőlőfürtökben és a darazsakban csak én füleltem a föld alól hallatszó konok ketyegésre.

Ebben az év júliusában múlt hatvan esztendeje, hogy Benczúr Gyula, a magyar nemzeti festészet egyik legnagyobb alakja elhunyt Dolány ban, a mai Benczúrfalván.

Benczúr Gyula

Neve hallatán olyan mély izzású művek tűnnek fel a képzőművészetet szerető ember előtt, mint a Hunyadi László

nek biztatására telket akart vásárolni Horpácson, barátja fundusa mellett. A szándék meghiúsulása után Dolányban

E kettősség nem véletlen. Az lesztin, Fényes Adolf, Kern- telepedett le, ahol a ma is ál- 1841. január 28_án Nyíregyhá- stok Károly, Koszta József, Pór lő, egykori Vattay-kastélyt vázán született Benczúr Műn- Bertalan. A fiatalok már az súrolta meg. Sokat alkotott itt, chenben végezte festői tanul- új stílusokat követték, s ebben így például itt festette meg mányait az iskolát teremtő Benczúrtól nagy segítséget kocsisának, Kajtor T_____Kari von Pilotynál. ö azon- kaptak, noha ő mindvégig

bú

csúja, II. Rákóczi Ferenc ban túllépett a müncheni aka- megmaradt eredeti stílusánál, elfogatása, Vajk megkereszte- kémikus stíluson, mindvégig a kortársi megítélések Mun- lése, Budavár visszavétele és a a magyar nemzeti múltból me- kácsyval helyezték őt egy pi- remekművű portrék, mint Pe- rlti témáit. _ Csatlakozott ez- edesztálra. de még ennél is tőfi Sándoré, Mikszáth Kál- ze* nagynevű kortarsaihoz, Ma- többet mond az utókori szakmáné, Trefort Ágostoné, stb. úarász Viktorhoz, Székely Bér- vélemény: „a közönség és a , . , . ■ ,

talanhoz, akiknek a magyar művészet ő általa talált egy- ru lde]e *“at‘ megsemmisültek, história sorsdöntő eseményei- másra”. " Benczúr Gyulát Dolányban

nek ábrázolása nem csupán . ,. temették el. Műtermében ma

művészi teljesítmény, hanem , ,..b ™n.t °tven even át idős Szabó István, Kossuth-dí- egyúttal politikai tett is volt. _üÍLS, -íortenel™ jas szobrászművész dolgozik,

Jánosnak feleségét és unokáját. Az idősebb helybeliek még emlékeznek a festőre, aki gyakran és szívesen kocsizott a szép nógrádi vidéken. A kastélyban őrizték több festményét, amelyek azonban a II. világháboE felsorolás egyúttal jelzi Benczúr Gyula művészeti alkotásainak két fő területét is: a történelmi, elsősorban a magyar történelmi események gazdag, sokszínű ábrázolása, és

Benczúr első sikerei

a századvégi Idagyarország chenhez fűződnek. Itt vált el- tek ecsetje alól

_:_.úi________________.La ismert festővé ^ m az első r>__

a

risztokratáinak. nagypolgá- ismert festővé, rainak, kiválóságainak jólétét “ivó szóra haza jé:

jelző, „reprezantatív megjé lenítésű” portréfestészet.

m az első "183-ban

i- a budapesti Kép .^művészeti

festett, hatalmas történelmi ias szobrászművész .... fres-kóJc, remekmívű portrék, akinek alkotásain a nógrádi Mun- lágy idillek egyaránt kikerül- világ annyi szépségét lehet felfedezni. A festő emlékét nem8

NÓGRAD — 1980. augusztus 3., vasárnap

Benczúr Gyula hozzánk, nóg- csak a helybeliek őrzik, de rádiakhoz különösen közel áll. felidézte a szécsényi múzeum- Több nógrádi vonatkozása is baráti kör is, tagjai a közel* Főiskola, az úgynevezett mes- van életének; nagyapja példa- múltban egy gyalogtúra kere- tenskola vezetője lett. Nővén- u] Vanyarcon volt evangéli- tében koszorút helyztek el a dekei közül kiemelkedoek kus lelkész. Ő maga jó barát- művész síremlékén.

Kimnach László, Pállya Ce- ságban volt Mikszáthtal, aki- — P. M. —

ra, ahol Gombos Ferenc egy Nagy László verset, Kabács József pedig pantomimszámot adott elő.

A döntőn a felszabaduláshoz, József Attila munkásságához kapcsolódó, illetve a szövetkezeti gazdaságpolitikára vonatkozó kérdésekre kellett választ adniuk a csapatoknak. S, bár ebben a „menetben” csak negyedik helyen végeztek a tarjániak, az összetett teljesítmény alapján ők nyerték a versenyt.

A STÉSZ munkásklubját Pálfalvi Istvánná, Rostás Lászlóné, Izsó Lajos, Gólyán László és Gombos Ferenc képviselte Jászberényben, de felsorolni is nehéz lenne azoknak a nevét, akik kivették részüket a felkészülésből. Az ereHmény tehát a STÉSZ egész művelődő közösségét dicséri. Ám az igazi eredményt —, s ezt bizonyára a munkásklub tagjai is tudják leginkább — nemcsak ez a látványos siker jelenti.- Piaiég 9

K