Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

Mi történt Leonbergben ? Á Morgó völgyében Külföldön iört a bányász fúvószenekar Az élmény, amikor felidéz­zük, még egy hetes sincs. Rendszerezni, összerakni for­gácsait nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk hiszen mind­untalan előtolakszik a kérdés: melyiket is mondja el előbb az ember, melyik a fontosabb, érdekesebb? A salgótarjáni Bányász Mű­velődési Ház fúvószenekara — elutazásukról lapunkban is tá­jékoztattuk olvasóinkat — jú­lius végén kilencnapos vendég- szereplésen járt a Német Szö­vetségi Köztársaságban. Ebből egy-egy nap az utazással telt el. Salgótarján és Leonberg, — ahová a meghívás szólt — kö­zött körülbelül 1300 kilométer a távolság; ezt autóbusszal megtenni, országhatárokon ,.átevickélnj” nem kis dolog. S utána pedig szinte rögvest, egyetlen éjszaka után közön­ség elé lépni. — Hogyan bírták a tarjáni zenészek? — kérdezzük Becze Lajost, a zenekar fiatal kar­nagyát. — Meglepően jól. Második éve vezetem az együttest, és magam is elcsodálkoztam azon, mennyi erő, kitartás és igyekezet van az emberekben. Tehetségesek, szorgalmasak, fegyelmezettek. A hosszú, fá­rasztó autóbuszutazás után is olyan kedvvel, lelkesedéssel zenéitek, hogy az becsületére válik hivatásos zenekarnak is. — És jól is játszottak? — A tapsokból, a vélemé­nyekből ítélve, egyértelműen jól. Egy-egy fellépésünk végén ismeretlen emberek is odajöt­tek hozzánk gratulálni. Egyik alkalommal a régi, úgyneve­zett eltingeni városháza előtti téren adtunk szabadtéri kon­certet, miközben a hallgató­ságnak lehetősége adódott evésre, ivásra az ideiglenesen felállított asztalok mellett. Egy idő után azonban tapasztal­tuk, hogy az emberek jobban figyelnek a játékunkra, mint a hasukra. Ez pedig a helybe­liek szerint ritka jelenség. A salgótarjáni bányász fú­vósok egyébként a leonbergi városi zenekar, a Lyra meghí­vására jártak a 30—35 ezer lelket számláló, Stuttgart kör­nyéki kisvárosban. A helységet a bányászat elsősorban az érc­bányászat tette híressé, s két településből, Leonbergből és Eltingenből alakult ki. Az it­teni fúvószenekar öt évvel ké­sőbb, 1897-ben szerveződött a salgótarjáninál. Főként szóra­koztató zenét — például Beat- les-feldolgozást, a világhírű El bimbo variációját — ját­szik, s hét év óta szabadtéri műsorsorazatokat rendez, melyre meghív külföldi együt­teseket is. Magyarországról a leonbergi utcai fesztiválnak már akadt néhány vendége; például az oroszlányi, a pécsi ércbányász fúvószenekar, vagy egy esztendeje a Ganz-MÁ- VAG-é. A salgótarjáni bányá­szok a bányászdolgozók szakszervezete közvetítésével jutottak ki az NSZK-ba. — Milyen volt az együttes fogadtatása? — A helybeliek vendészegre- tetéről, szervezéséről csak fel­sőfokokban szólhatunk. Rend­kívül figyelmesek voltak ve­lünk szemben. A város főpol­gármestere a tanácsháza nagy­termében fogadott bennünket, majd meghallgatta félórás íze­lítő előadásunkat az épület előtti, úgynevezett Marktplat- zon. Az utolsó számot egyéb­ként már együtt játszottuk a helyi zenekarral, s én dirigál­tam mind a két együttest. — Hány fellépésük volt? Becze Lajos gyorsan szá­molni kezd: — eggyel keve­sebb a tervezettnél, mert a hatalmas eső szétmosta a stuttgarti készülődésünket. . . Három volt összesen. Kettő szabadtéren, egy pedig az egyik gimnázium aulájában. Nagyon szerencsésen jött ösz- sze a közönség. A zártkörű, belépőjegyes rendezvényre csupa környékbeli zenészt hív­tak meg, akik értették, amit csináltunk, s reagálásukkal nagy segítséget adtak. — Mi szerepelt műsorukon? — Húsz mű magyar, német és más nemzetiségű szerzőktől komolyabb és szórakoztatóbb egyaránt. Az aulában tartott kétórás koncertünk első részé­ben Kodálytól, Farkas Ferenc- től, Erkeltől, Csermák Antaltól és Brahmstól játszottunk, s má­sodikban például Johann Stra- usstól, Theodorakistól. Vagyis azt akartuk, hogy egy kicsit hallgatóink megismerjék a magyar fúvószenét, s jól is szórakozzanak. Búcsúszá­munk Schweitzer Vidám if­júság című indulója volt­igyekeztünk a dallamos, is­mert muzsikát hatásosan, já­tékosan előadni. A fergeteges siker sosem maradt el. A zenekar tél derekától készült a vendégszereplésre. Az utolsó két hétben fel­emelt óraszámban próbált, s főpróbát tartott Eresztvény- ben és Nagybátonyban. E helyeken is sikerrel. — Milyen hasznosságot tu­lajdonít zenei szempontból ennek a vendégjátéknak? — Sikerült alaposabban megismerni a zenekart, most már' sokkal többet merek vállalni velük. Valamennyien gazdagabbak lettünk tapaszta­latokban, s új barátokra tet­tünk szert. Igaz, a zenekar már járt Franciaországban, nemegyszer Csel^zlovákiában, de ez az újabb külföldi út talán több fiatalt hódít meg a fúvószenének, — mert lát­ja benne ezt a lehetőséget is. A 37 bányász fúvós és a se­gítségükre érkezett öt kohász­beli derekasan helytállt a külföldi turnén. Közvetetten barátokat szerzett a magyar művészetnek, a magyar nép­nek is. Egy hónap múlva vi­szontlátják újdonsült zenész­társaikat: a leonbergi zenekar szeptember elején egyhetes salgótarjáni vendégszereplésre érkezik. Remélhetőleg sikerben nekik sem lesz hiány. (sulyok) A maják titkos csatornái A még mindig rejtélyes maja népek, amelyek az időszámítá­sunk előtti 250-től kezdve Időszá­mításunk után 900-ig éltek Kö- zép-Amerika egyes részein, szem­mel láthatólag nagy mesterei vol­tak a mezőgazdaságilag hasznosít­ható területek létesítésének ügyes öntözőberendezések segítségével. Washingtonban amerikai archeoló­gusok nemrégiben közölték olyan radarmérések eredményét, ame­lyek kiterjedt csatornahálózatra utalnak, s ez a csatornahálózat jelenleg a közép-amerikai Őser­dőkben rejtőzik. A nyomokban fellelt csatorna- rendszer Guatemalában és Beltzá- ben kereken 28 000 négyzetkilomé­ternyi kiterjedésű területen he­lyezkedik el és valószínűleg ma­gyarázatot ad a tudósok régóta felvetett kérdéseire. A maják ed­digi tudásunk szerint vagy termé­ketlen hegyvidéken, vagy mocsa­ras dzsungeles területeken éltek. A kutatók azt a kérdést vizsgálták, hogy a maják milyen módon tud­tak hárommillió embert táplálni? Az archeológusok tudták ugyan, hogy a maja kuturának volt egy kisebb öntözőrendszere szántóföl­di növények termesztéséhez, mégis meglepő most az a felfedezés, hogy ezt a rendszert ilyen nagy­mértékben tökéletesítették. A texasi San Antonio Egyetem egyik archeológusa véletlenszerű­en bukkant a maja csatornákra. Régi települések maradványait ke­resve új radarcljárást alkalma­zott. A radarfelvételek kiértékelé­sekor feltűnt valamiféle rácsos minta, „keskeny vonalak, ame­lyek létrafokokhoz hasonló na­gyobb vonalakkal egyesültek.” Az arizonai egyetem munkatársával együtt a texasi geológus nemré­giben a közép-amerikai dzsunge- lekben tett expedíciója során iga­zolva látta feltételezését. A "kuta­tók kis patakokat találtak, ame­lyek szabályos távolságban folyó­ba torkollottak, s ugyanakkor ki­sebb csatornák maradványait Is megtalálták. Feltételezik, hogy a csatornákat kőfejszékkel és kő- csákányokkal ásták ki, kiszárítot­ták a mocsaras területet, s így kor­látozott méretű szántóföldek jöt­tek létre. A tudósok a leletek alapján feltételezik, hogy a majákat a népességnövekedés a mezőgazda­ságban intenzív gazdálkodásra kényszerítene rá, amely ésszerű öntözési és víztelenítési hálózat segítségével vált lehetségessé. A hatszáz négyzetkilométer területű, nagyrészt vulkanikus eredetű Börzsöny mad alakja már nem mutatja az eredeti vulkáni formákat, mert a tengeri üledékkel, a kavics, a homok, a homokkő, és az agyagra kiömlő vulkáni anyag az évmilliók során jórészt sík­sággá pusztultak: előbb ten­ger tarolta és töltögette, majd trópusi időjárás mulasztotta a kőzeteket, azután az óriási „cipó” a tektonikus erők ha­tására megemelkedett, s min­den irányban mély, meredek falú völgyek szabdalták fel; így alakult ki lassan mai alakja. Ezt a „cipőt” —, amely­nek legmagasabb „csücskei” a Magas-Börzsöny központi ré_ szén sorakozó csúcsok: * a Csóványos (939 m), a Nagy- Hideg-hegy (865 m) és a Nagy- Inóc (813 m) — a szélein, a völgyek nyílásában, vagy a rajtuk megközelíthető kis me­dencékben veszik körül a fal­vak. MEGŰJVL A KISVASÚT Ilyen völgyben halad a Mór. gó-patak Királyréten és Szo- kolyán át Verőcemarosra, ahol a Dunába szalad. E völgy­ben régóta kisvasút járt, s reméljük, miután felújítják, s kiszélesítik, újra jár majd (addig buszok helyettesítik.) Mint Szalay Endre erdőmér­nök összegezte a történetét: 1893-ban építették, hogy a Szokolya környéki — akkor egy porosz gróf tulajdonában levő — erdőbirtokról elszál­líthassák a kitermelt fát. Csaknem két évtizedig egyet­len fafűtésű mozdony vontat­ta a 600 milliméteres nyom­távú pályán a fával megra­kott kocsikat. Majd 1912-ben az erdőgazdaság új, tevékeny igazgatója gyarapította a vasút jármű parkját, egyszer­smind a pályát. Élttől kezdve hét mozdony sürgölődött a völgyben —, fát, követ, a Paphegyen épült hengermű­ből kőzúzalékot fuvarozva — a második világháború kü­szöbéig. Akkor leállították a bányákat, a zúzót, négy moz­donyt eladtak — és a vasút ismét csak az erdők terméke­it hordta. A személyszállítást csak jó­val a felszabadulást követő­en indították meg: 1954-ben, Azóta már a régi időkre em­lékeztető Triglav nevű gőz- mozdony védett műemlék­ként a nagycenki vasútmúze- urnnak egyik érdekessége. A Morgó völgyében pedig Die­sel-mozdonyok kapaszkodnak Verőcemaros és Királyrét kö­zött, ahol a kanyargó pálya 303 métert emelkedett. A hol összeszűkülő, hol szét­táruló völgyben egymás mel­lett a kisvasút és a fürgén csobogó, csillogó patak, míg harmadik társuk, az országút ...................................................................... A múmia titka (3.) Búzavirág a szarkofágon Ha azt nem is tudjuk, mi­ben halt meg Tutenkámen király, azt azonban viszony­lag pontosan tudjuk, hogy temették el. Amikor népe a halála miatt érzett első sokk­ból felocsúdott, azt mond­ták az emberek: „Milyen szép, amiben része lesz”. Az egyiptomiak ugyanis azt hitték, hogy az igazi, öaök élet csak a halál után kez­dődik. Azt is hitték, hogy az ember a másvilágon is az marad, ami ezen a világon volt. Tutenkámen tehát a sírjában is, „örök házában” is király. Sírjának tervezését is, épí­tését is — fáraói szokások szerint — trónralépésének napján kezdték meg. A sír­építők szívesen gürcöltek ott Munkájukat és hallgatásukat jól megfizették. Senkinek nem árulhatták el a sír he­lyét és bejáratát Normális körülmények kö­zött bemutatták a fáraónak a sírbolt és a sírszövegek tervezetét jóváhagyásra. Igaz ugyan, hogy Tutenkámen már tizenkét éves korában király lett, feltételezik azon­ban, hogy a döntést nem ő maga hozta. A történészek gyanítják, hogy Éje, a „ki­rály legfőbb hivatalnoka” döntött a gyermek fáraó he­lyett. Ma azt kérdezzük magunk­tól: Azt is Éje határozata meg, hogy védencének a leg­kisebb, legjelentéktelenebb sírt építsék a Királyok völ­gyében? Tutenkámen előd­jeinek a sírja ugyanis sok­kal nagyobb és pompásabb volt. A mellékelt dolgok is sokkal gazdagabbak és érté­kesebbek lehettek. Minden­esetre ezek közül a sírok kö­zül mindegyiket kifosztot­ták a sírrablók. Csak Tuten­kámen sírja maradt érintet­len úgy, ahogyan Howard Carter megtalálta. A fiatal fáraó halála úgy tűnik meglepte a sírépítő­ket. Amint Carter megálla­pította, az utolsó munkákat nagy sietséggel végezték. Sok volt a „kontár” mun­ka. A temetési szertartás a kö­vetkezőképpen zaljott le: A halott királyt először mumi- fikálták a papok. Eközben kivették a zsigereket. Egy 35 napig tartó titokzatos procedúrával a hullából min­den nedvességet kivontak. A beesett testrészeket a pa­pok lenpólyával, agyaggal, fűrészporral és szénával töm­ték ki. Az így kezelt testnek ola­jokkal és zsírokkal a lehető­ségekhez képest kellemes szagot kölcsönöztek, s smink­kel pedig a lehetőségekhez képest jó külsőt A halottnak szépnek * kell lennie, hogy az életereje, mely túlélte a halálát, kiváló bu­rokba térjen vissza. Ezután egy háromszorosan össze­kapcsolt szarkofágba tették. Thébában, a fővárosban, százezrek álltak a Nílus partján, amikor a szarkofá­got az udvaroncok a csónak­ra tették. A fáraó háztar­tását, melynek a sírban is körülötte kellett lennie, más csónakokra rakták. Arany­kocsiknak, ékszerellnek, élel­miszereknek kellett a rendel­kezésre állnia. Babák kísér­ték utolsó útjára. A cseléd­séget ábrázolták — minden elképzelhető munkára egyet. De minden szórakozásra- is: táncosnők és anyaszült mez­telen kéjnők is voltak közöt­tük. Mindenük megvolt, csak a lábuk hiányzott, hogy ne futhassanak el. „Kormányos, a szép Nyu­gat irányába fordulj!” — ki­áltották a szolgák, „a kel­lemes élet országába”. A me­net végén, Anchesenamun, a király fiatal felesége haladt. Hosszú, fehér öltözéket vi­selt És azt mormolta: „A mai nap szép nap, mert a boldog újjá fog születni...” Mielőtt a halottat a Kirá­lyok völgyében a sírba he­lyezték volna, szokás volt, hogy az özvegy ráboruljon. Sírva kiáltotta: „Ö bánat, ó bánat! A testem érted kö­nyörög, de a tested hideg”. Mielőtt Anchesenamunt el­vezették, egy kis csokor bú­zavirágot helyezett a szarko­fág lábához — azt a csokrot, melyet 3260 évvel később Howard Carter megtalált XXX A sír felfedezésével Ho­ward Carter angol kutató világhírű lett. 5000 pom­pás műtárgyat hoztak egy­más után napfényre. Kin­cseket, melyek olyan érté­kesek és szépek voltak, ami­lyeneket még soha nem lát­tak. Mindenki meg volt győződve róla, hogy Carter gazdag ember lett. Egy napon figyelemre­méltó eset történt Következik: IV. Botránya fáraó sírjánál. 4 NÓGRÁD — 1980. augusztus 3., vasárnap Verőcemaroson látható a völgyben elsőként pöfögő mozdony A vígan csörgedező Morgó- patak ide-oda váltva kerülgeti a síneket majd a patakot is, amellyel szemközt haladva a kitáruló szokolyai medencé­be jutunk. Ott van Szokolya, ez az Árpád-kori eredetű fa­lu. SOLYMÁSZFALU Neve a szláv szokol, azaz sólyom szót őrizve arra mu­tat, hogy királyi solymászok települése lehetett hajdan, ta­lán még akkor is, amikor Mátyás király pompás udva­ra a visegrádi fényes palotá­ból sűrűn átkelt a Dunán a Börzsöny erdeibe vadászni. A falu múltjának nem sok tár­gyi emléke maradt A pálos kolostor, amelyet a mohácsi vészt követő évtizedben emel­tetett Szapolyai János, elpusz. tűit. A református templom tornyának bizonyos részletei — táimpillérek, alsóbb abla­kok — őriznek valamit a tö­rök idők előtti templomból. A három évszázados papiak talán emléktábla adja tud- tul, hogy itt született 1673- ban Mányoki Ádám II. Rá­kóczi Ferenc festője, a szoko­lyai és egyúttal perőcsényi református papnak a fia volt. Mert egy papja volt akkor a Börzsöny két protestáns falu­jának! S bizony sokat szeke- rezhetett Mányoki tisztele- tes uram a rejtett, csendes völgyekben kanyargó, úgy­nevezett Vád úton, amely Szokolyától a Morgó-patak partján indult északnyugat felé. Erre megyünk mi is az or­szágúton, s a szokolyai me­dencét elhagyva megint ösz- szeszűkül a völgy. Az út köz­ben el is ágazik: balra letér­ve egy másik medencébe, Kós- pallagra, illetőleg a kisinóci turistaházhoz juthatunk el. De egyenesen eljutunk a haj­dani Hutára, azaz Királyrét­re, a hegység központi ré­szébe legmélyebben beágya­zódó, legmagasabb és legki­sebb medencéjébe. AZ UTOLSÓ VASBANYA Innen már gyalog folytat­juk az utat a Nagy-Vasfazék- pataknak szemben. Nem messze a patakon átszökdé­cselve bal kéz felől a Lukács Szállása nevű helyhez érünk; ott a Darabos-hegy oldalán még nem is olyan régen mű­ködött az utolsó vasércbá­nya, a börzsönyi vasércbá­nyászatnak, illetőleg kuta­tásnak az emlékeként. Ma már csak egy nagyobb horpa­dás emlékeztet rá! A bányaművelés egyébként a Börzsönyben nem a vasérc­cel, hanem nemesfémeknek a kitermelésével kezdődött. A középkorban így lett bányász- városka Nagybörzsöny. A vasércbányászatról a legré­gebbi írások a XVIII. század első feléből maradtak, s egy budai polgár, Kollbacher Lam­bert Mátyás nevét említik. Huta is állt e helyt, s a fúj­tatok és a pörölyök működte­tésére foghatták vissza a pa­takvizet a Szénpatak völgy­szorosának kapujában. A fő­ként bamavasérc és vörös­vasérc mintegy 10 négyzetki­lométeres területen ágyazódik be a vulkáni anyagba szór­ványosan Királyrét körül, a Darabos-hegytől északkelet­re a Szénpatak, s a Madaras- faoldal, onnan délre a Vas- bánya-hegy és az öl-hegy felé. Az árnyas bükkösök, a völ­gyek nem kevésbé szépek, mint a közeli kisebb, s a tá­volabbi magasabb csúcsok. Aki nem sajnálja az időt és a fáradságot, Királyréttől a szinte nyílegyenesen észak­nyugatra kapaszkodó hajdani „grófi úton” följuthat né­hány óra alatt a Magas-Tax- ra (737 m), onnan a turista­ház mellett a Nagy-Hideg- hegyre, s ezen át északnyu­gatra, az Oltárkő, vagy a Sza­bó-kövek sziklái felé elérheti a „Börzsöny tetejét”; a Csó­ványost. Németh Ferenc A királyréti erdészet fakitermelői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom