Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-24 / 198. szám

// Siettetni akarjuk az időt...!" Interjú Christine Hedouinnel, a Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség országos tanácsának tagjával Ahogyan arról többször Is hírt adtunk, augusztus első fe­lében Salgóbánya adott otthont a hetedik magyar—francia Barátság-tábornak, ahol 45—45 magyar és francia fiatal töl­tött együtt két hetet. Ittlétük során nemcsak megyénkkel is­merkedtek meg, hanem hazánk több városába is ellátogat­tak a táborozok, s a nevezetességek és a természeti szép­ségek, érdekességek fölkeresésén túl betekintést kaptak az ifjúsági mozgalom helyzetébe is. A táborozás utolsó napján beszélgettünk Christine Hedouinnel, a francia csoport ve­zetőjével, a Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség orszá­gos tanácsának tagjával. — Bevezetőül, legyen szí­ves, tájékoztassa röviden ol­vasóinkat a francia kommu­nista ifjúsági mozgalom hely­zetéről, programjáról, s idő­szerű kérdéseiről. — Százezer fiatalt számlá­lunk soraink között —mond­ta Christine Hedouin —, s tu­lajdonképpen két részre cso­portosíthatjuk őket, az egye­temi hallgatókra, akik mint­egy tízezren vannak és a fia­tal munkásokra, dolgozókra, s középiskolásokra, akik a több­séget alkotják. Szövetségünk célja, hogy minél több fiatalt megnyerjünk magunknak a forradalom végrehajtására. Az idei kongresszusunk jelszava volt: „átélni a forradalmat!”, s mi azt követeljük a kom­munista fiataloktól, szüntes­sék meg azt az elmaradott, kapitalista rendszert, amely az emberiesség hiányát, a jogtalanságot, az igazságta­lanságot jelenti, s amely aka­dályozza a fiatalok boldogsá­gát. Azt követeljük tőlük, ne fogadják el, amit nem lehet elfogadni és harcoljanak az igazságtalanságok ellen! Le­gyen az, a sok fiatalt sújtó munkanélküliség, legyen az a szakmai-politikai művelődés, a képzés hiányosságai, a sza­bad idő kulturált eltöltésének rossz lehetőségei és még foly­tathatnám hosszan. Egyszóval, az emberi méltóság jogaiért küzdünk. És azért létezünk, mert szent meggyőződésünk, hogy a változás lehetséges és szükségszerű Franciaország­ban, s a fiatalok tetteitől függ, hogy ez a változás mi­nél gyorsabban végbemenjen. — Ki lehet a szövetség tag­ja? Milyen belépési feltételek vannak? — Nincs különösebb felté­tel, egyet kell értenie a je­lentkezőnek céljainkkal. Ha csak az nem a feltétel, hogy akarják a változást a kom­munistákkal együtt, s legyen meg bennük a „lázadás szel­leme”, s ez időben és helyben nyilvánuljon meg bennük. Amikor alkalom kínálkozik rá, igyekszünk meggyőzni né­zeteinkről a fiatalokat, s kö­zénk állítani őket. Általában a L’Humanité-fesztiválok jó lehetőséget nyújtanak erre. — Charles Fiterman az FKP KB egyik ülésén a „vál­ság nemzedékének" nevezte a francia ifjúságot, s mint em­lítette, mindenekelőtt a mun­kanélküliség sújtja őket, szá­muk eléri a kilencszázezret. Mit tehet ezért és értük a Jeunesses Communistes? — Valóban, az országban levő munkanélkülieknek több mint a fele még a huszonötö­dik életévét sem töltötte be, s a mozgalom számára is ez a legnagyobb gond. Leggyak­rabban az iskolából kikerülő­ket sújtja a munkanélküliség: éppenhogy megpróbálják meg­érteni a világot, máris fölös­legesnek érzik magukat ben­ne! Ezt a munkanélküliséget meg lehet „szokni”, életérzés­sé válik, nyomasztóvá ... úgy érzik a fiatalok, hogy éppen ezért megvetik őket, s ők „ezt” viszonozzák, szóval számtalan veszélye van en­nek. Mi küzdünk ellene, meggyőzzük őket, hogy a munkanélküliség nem szük> ségszerű, s hogy a fiataloknak megvan a helyük és el is kell hogy foglalják a társadalom­ban azt. Ha az ember ezt már megérti, akkor igyekszik megszüntetni. Az ország több vidékén létrehoztunk, a mun­kahelyi alkalmaztatásért har­coló bizottságokat, megyünk a gyárakba, ahol tudjuk, hogy Somoskőn látható Kántor Sándor Kossuth-díjas karcagi fa­zekasmester kiállítása. A bemutatóra legszebb munkáit küld­te el a népművészet mestere. — Gyurkó — Modern grafika A grafika a képzőművé­szetnek viszonylag fiatal ága Mongóliában, de máris el­foglalta méltó helyét. Sok te­hetséges művész lett, valódi mestere a fametszetek, a kő­nyomatok, rézkarcok és linó­leummetszetek készítésének, az utóbbi időben. Ami a művek tartalmát il­leti, a fiatal grafikusok mű­vei a ma emberének az éle­tét és azt a gyors fejlődést tükrözik, ami hazájukra any- nyira jellemző. Közülük Sz. Nacagdorzs rajzaiban mesterien ábrázol­ja a dolgozó embert. Példa erre „A béke hídja — erő­műépítés” című alkotása, amely Ulánbátorról és építői­ről ad élményszerű képet. G. Szoszoj a jelenkori rajz­művészetet hozza összhangba az ősi mongol művészettel. „Anya” című művét hasonló témájú barlangrajz ihlette. A Lengyelországban megrende­zett nemzetközi kiállításon dí­jat nyert. A legfiatalabb nemzedékből való D. Gungaa grafikusmű­vész, aki nemrég végezte el a szófiai képzőművészeti főis­kolát. Tagja a mongol művé­szek szövetségének. Rajzai emberi melegséget, őszintesé­get sugároznak. Szívesen áb­rázol tájakat, de közel áll hozzá a portré és a tematikus kompozíció is. A tavalyi ulán- bátori kiállításon nagy sikert aratott a munka hőseiről ké­szített portrésorozath. x munkalehetőség van, s igyekszünk ezeket a helyeket fiataloknak megszerezni. Egész mozgalmi munkánkban siet­tetni akarjuk az időt, mert a terebélyesedő válság egyre súlyosabban érinti őket. — Bő két hetet töltöttek francia fiatalok Magyarorszá­gon a Barátság nevet viselő táborban. Sikerült-e barátsá­got kötni országunkkal? — Jómagam, de a csoport nagy része Is először van szo­cialista országban, s termé­szetesen első ízben kaptunk benyomásokat egy más rend­szerű világból. Számunkra ez egy nagy lehetőség és egy nagy felfedezés volt, neveze­tesen az, hogy a napi való­ságban ismerhettük meg a szocializmust, nem pedig a tömegkommunikációs eszkö­zök gyakorta „félreinformált” híreiből. Ez a tábor azt is szolgálta, hogy megérthessük, az általunk felépítendő, ter­mészetesen más formában lé­tező szocializmust, megismét­lem: más formában, hiszen történelmi, társadalmi körül­ményeink számos sajátosságot kölcsönöznek. — Hogy „ízlett” a program? — A többiek nevében is mondhatom, nagyon elégedet­tek vagyunk, mivel sokat lát­tunk, tapasztaltunk, s bő be­tekintést kaptunk a magyar- országi helyzetbe. Hála ez an­nak a fonnának is, ahogyan a tábor munkarendjét megol­dották, a magyar és a francia fiatalok vegyesen laktak, a foglalkozásokon teljesen el­mosódott a nemzeti különb­ség. Ez a tábor a két ország fiataljainak barátságát és szo­lidaritását építette. Reméljük, hogy ez a jövőben is folyta­tódik. — Hol érezték magukat a legjobban a francia fiatalok? — Többet is említhetnék, de azt hiszem, a vóksukat legtöbben a sárospataki bá­nyalátogatásra és a palotási termelőszövetkezetben végzett munkára adnák. Meghatott az a kedvesség és közvetlenség, ahogyan fogadtak és kalau­zoltak bennünket, az a törő­dés, amiben részünk volt, so­káig élmény marad. Az or­szágjáró túrák is sok érde­kességet nyújtottak, nehéz lenne közülük bármelyiket is kiemelni, azt mondhatom, kü­lönösen most, hogy néhány óra múlva már a búcsúestére kerül sor, tehát úgy érzem, sikerült „felfedeznünk” Ma­gyarországot, az emberiség egy másik valóságát. És nem­csak élményekkel, hanem ta­pasztalatokkal is gazdagodva utazunk vissza. Tanka László Hobbi — önművelés Vészharangok és harangöntők Kezdetnek annyit, hogy a vészharangot közismerten nem öntik (külön legalábbis), hanem elsősorban kongatják. A vészharangok kongatói többnyire halvány sejtelem­mel sem rendelkeznek arról — egyáltalán, miként keil ha­rangot önteni? ök „csak” kongatásával foglalkoznak, s ilyenképpen sem nem jobbak, sem nem rosszabbak a sokat emlegetett hajdúnál, aki ma­ga sem értett a harangöntés­hez, vagy legalábbis csak na­gyon keveset . . . Mostaná­ban pedig gyakorta szól a „kulturális vészharang", s persze nem is ok nélkül, hi­szen, ha csupán a nyolc álta­lános iskolát időben és jó eredménnyel elvégzettek ará­nyait tekintjük (többnyire a nagyszámú lemorzsolódóért szól a harang!) nem lehetünk elégedettek. Ez azonban mind­össze egy a sok koneatúsra alkalmas jelenség közül. So­kat beszélünk, vitatkozunk, írunk arról is, hogy üresek a művelődési házak, hogy a falvakban nagyon nehéz az embereket (nagyrészt az ingá­zás miatt) bármiféle kulturá­lis tevékenységbe, tartós, fo­lyamatos együttlétbe bevon­ni, vagy helyben tanulásra ösztönözni. A gondok közismertebbek annál, semhogy egy rövidre tervezett akármilyen „tömör- bölcs” jegyzet keretében részletes kiterítésükre szük­ség lenne. A gondok egyfelől arra valók, hogy minden szinten, szinte mindenki be­széljen róluk. Kicsit olyanfor­mán, amiként az őskori bar­langrajzok készültek. Más szóval, van ebben a sok be­szédbe valamiféle babonás hiedelem is: szóltunk, be­széltünk róla, ábrázoltuk va­lahogy, ennyi elég lehet ah­hoz, hogy a negatív pozitívba forduljon (!?), hogy a „vadat elejtsük”, hogy a rossz szel­lem jóindulatát megnyerjük. Fontosabb talán az — ezek­ről a kulturális gondokról (félreértés ne essék, valóban létező gondokról beszélünk) egészen pontos statisztikáink vannak, és ráadásul olyan mennyiségben, minőségben és annyi változatban, a jelenté­sek, tanulmányok, szociográ­fiák, visszatekintések-előrené- zések tudományos igénnyel megfogalmazott esszéiben, sőt, magukban az aktákban (mindenfélében) olyan tö­megét találjuk a gondok rész­leteinek, a gondok egészé­nek, hogy a fáktól itt sem látszik már az erdő. Ellenben jóval kevesebb, (mert mérhe­tetlenebb) az a pozitívum, amely az emberek önművelé­sének eredményeit, ismeret­len, felméretlen valóságát il­leti. Az üresen kongó, az év nagy részében kihasználatla­nul meredező falú művelődé­si ház szomszédságában pe­dig gyakran nagy erőfeszítést is vállaló, a hivatalok által nem ismert, el sem igazán is­mert (elismerni is csak azt lehet, amit ismerünk) sokak által mindmáig lenézett mű­velődés folyik. Igaz, ez „csak" önművelés, s tekintve indivi­duális (egyéni) lényegét) — alig illeszthető be a meglevő és használatos adminisztráci­ós keretekbe. De azért ettől még létezik, létezhet, s nem csak ettől, szinte ettől függet­lenül is. Nem, nincsenek megbízható statisztikák arról — ki mindenki foglalkozik egyéni passzióként komoly önműveléssel, de ha vannak is ilyen részadatok; a lénye­gen, azon úgyanis, hogy az elismerésével mintha baj len­ne, az sem változtat. így kell hát visszatérni a vészharanghoz, amelynek kongatásából nagyobbrészt mindaz kimarad, ami pedig egyértelműen pozitív jelenség — a hobbik, a hobbisok szá­mának egyre gyarapodó vo­nása, a kedvtelésből valami­féle értelmes-emberi dologgal foglalkozók szélesedő tábora. Mindaz, ami ezzel elengedhe­tetlenül együttjár. Az „önként és' boldogan vállalt”, a hob­bitól motivált, a kedvenc idő­töltéstől meghatározott, az egyén személyiségének kitel­jesedését szolgáló tanulás, sőt tulajdonképpen soha igazán be sem fejezhető továbbtanu­lás. Aztán ott a másik prob­léma, amelyet a megszokott gondolkodási-viselkedési ftéletsémákba sehogy sem le­het beilleszteni: esetleg éppen az a fiatal, aki a tanulási sta­tisztikában a negatívumok kö­zött „kapott helyet” — rövid idő alatt valamelyik „szak­terület” profijaként is meg­ismerhető. De miért éppen fiatal, miért ne lehetne kö­zépkorú, úgynevezett „tunya gondolkodású” mai harminc­negyvenes, aki bár a tőle tár­sadalmilag elvárható (?) szel­lemi fejlődéstől messze elma­rad, de a kedvenc tevékeny­ségében példaként áll mások, a „hasonszőrűek” előtt. Ami alatt ezúttal a hasonló, vagy azonos érdeklődési kört kell érteni és semmiképpen a, saj­nos. ugyancsak meglevő vala­melyik nagy külterületi ivó­versenyt. Mire akarok kilyu­kadni? Nem titkolom, hasz­nos munkát ajánlok azoknak, akik előszeretettel igénylik és gyártják, szinte a tettek he­lyett, a közismert statisztiká­kat: dolgozzák ki a hobbisok felmérésének, tudati szintjé­nek, kulturáltságának mércé­it, felmérésének motívumait, metodikáját, mit-tudom-én- micsodáját, csak legyen, le­hessen már egy olyan társa­dalmi összkép is, amelyből ez a tudás sem hiányzik! Éppen a hiányzó társadal­mi elismerés (erkölcsi) lehet az oka mellesleg annak is, hogy a legtöbb, úgynevezett hobbis, szinte az „éj leple alatt”, a kert, a fészer, a la­kás sarkában műveli hobbi­ját. Magyarán —, nem na­gyon büszkélkedhet vele, mert attól tart — joggal, okkal —, hogy mert „más” az, amit ő jónak tart, egyszerűen kine­vetik. És újra visszatérve a címben szereplő harangra: tudhatjuk-e bizton, hogy va­laki esetleg nem éppen a nagy tudást igénylő harangöntés szakmai rejtelmeiben mélyedt el? A kedvtelő tanulókból alighanem megszámlálhatat­lanul sokféle portrét rajzol­hatnának, de ehelyett csupán arra gondoljunk — szűkebb, tágabb munkatársi, baráti, ismerősi köreinkben ki, mi­vel foglalkozik, s annak mű­velésében meddig jutott el? Nem az ikaroszi magasságok­ra gondolok, nem arról éne­kelek, hogy a legnagyobb fel­fedezők amatőrök voltak, vagy, ha úgy tetszik: dilet­tánsok. A sokkal szerényebb kép közös kirajzolását is nagy eredménynek tarthat­nánk. Nem is szólva arról a hatalmas, és jó megközelítés­sel társadalmilag is mozgó­sítható erőről, tudásról, amely a milliónyi hobbist egyesíti, csupáncsak az „elv síkján”. Ehelyett inkább arról egy-két szót, mit tapasztalt a jegyzet- író, amikor szándékát, hogy erről a témáról írni szeretne, mások megismerték. A javas­latok között ilyen összefüg­gésekre mutattak rá, miután kellő mértékben meglepődtek — az utazás szenvedélye és a nyelvtanulás; az utazás és a földrajzi, útleírással fog­lalkozó könyvek, térképek gyűjtése, megismerése: a fel­készülés tudást igénylő hosz- szú szakasza; a célzatos uta­zások személyes haszna, amelynek sokoldalúságát fe­lesleges lenne tovább részle­tezni. Mindez csupán az uta­zással kapcsolatos hobbik érintése —, mert másra itt nincs hely és idő. A negatívum és a pozití­vum egyetlen példán belül is felmutatható. A nyár dere­kán, a balassagyarmati kem­pingbe befutott huszonkét holland egyetemista. Első kér­désük: merre menjenek, hogy elérjék mielőbb Csesztvét és később majd Szécsényt ... A prágai Károly-hídon, már a városnézés végére érve, lazán ballagó népes család „vezető­je” arról beszélt; „most már azért kérjünk egy térképet a szálloda portáján . . .” Ez az úr gazdagabb lehetne egy hobbival. T. Pataki László űj könyv: Másodízben ad ki Műhely címmel antológiát a Madách Kiadó. A Műhely ’79. váloga­tás a Madách Kiadó kiadvá­nyaiból, valamint a cseh­szlovákiai magyar nyelvű saj­tóból. Nem érdektelen meg­emlékezni a tavaly 10 éves Madách Kiadó, illetve a csehszlovákiai magyar könyv­kiadásról, éppen e kötetben megjelent vázlatos összefogla­lás kapcsán, melyet Zalabai Zsigmond állított össze. A Pravda Könyvkiadó, illetve annak Magyar Könyvtár rész­lege 1949. és 1952. között, majd a CSEMADOK közpon­ti bizottságának kiadóválla­lata a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó 1953-tól, majd annak jogutóda, a Tátrán 1968-ig bezáróan 503 könyvet jelentetett meg, a Madách 10 év alatt 404 művet, s közben 1972-ben átvette a Pozsony­ban megjelenő Irodalmi Szemlét is. A Madách Kiadó termésének közel fele eredeti, csehszlovákiai magyar szép- irodalmi alkotás, köztük olyan, ma már az egységes' magyar nyelvű irodalom egé­szébe tartozó alkotásokat, mint Dobos László, Duba Gyula, Ozsvaid Árpád, Tőzsér Árpád köteteit. A mai alko­tók mellett a haladó irodalmi hagyományok ápolását is tervbe vette a kiadó, s igyek­szik azon a féloldaliságon is változtatni, hogy művelődés- történeti, tudományos, isme­retterjesztő kiadványokat, művészeti könyveket is meg­jelentet. (Legutóbb a Komá­romi mesterségek, palóc nép- mesegyűjtemények, várak le­gendái stb.) Jelentős szerepet tölt be a kiadó a fordítási irodalom művelésében is, hi­szen a 10 év alatt 74 szlovák és 116 cseh művet jelentetett meg magyarul. Ezek legna­gyobb része Magyarországra is eljutott, gyakran sokkalta nagyobb példányszámban, mint, ahogy eredetileg meg­jelentek. A magyarországi könyvpiacon —, ha hihetünk a statisztikának — több mint 3 millió Madách-könyv kép­viseltette magát. Nem lebe­csülendő számok ezek külö­nösen akkor nem. ha figye­lembe vesszük, hogy a két ország közös könyvkiadási egyezményének értelmében — a reciprocitás elvének meg­felelően ugyanennyi magyar- országi kiadvány kellett, hogy eljusson a csehszlová­kiai magyar ajkú olvasókhoz. A Műhely antológia kedvcsi­náló, olyan tallózó, melyben verset, novellát, riportot, ta­nulmányt egyaránt megtalál­hatunk. A kötetet a Madách Kiadó könyvtermésének saj­tóvisszhangja, valamint a csehszlovákiai magyar alko­tók írásai a csehszlovákiai magyar sajtóban című bibli­ográfiák egészítik ki. Az ösz- szeállító Fónod Zoltán nyil­ván azokra a magyarországi olvasókra is gondolt, akik nem tudják nap mint nap fi­gyelemmel kísérni ezt az iro­dalmat. E kötettel azonban széles körű bepillantást nyer­hetnek a magyar irodalom egyik határon túli területére. „Néhányan, Erdélyben dol­gozó munkásai az írószerszá­mok, összeállítottunk; nemes elhatározás üllőjén, lelkűnk­ből való igaz vágynak lelkes kalapácsával tervet kovácsol­tunk” — így kezdődik az Er­délyi Szépmíves .Céh alapító levele, mely Kolozsvárott keli 1924. március havában. Az aláírók: Kós Károly, Kádár Imre, Ligeti Ernő, Nyíró Jó­zsef, Paál Árpád és Zágoni István. 1971-ben határozta el Marosi Ildikó, a Helikon írói közösség létrehozójával, Ke­mény Jánossal együtt, hogy összegyűjtik a Helikon-talál­kozók és a kiadói társulás dokumentumait, emlékezéssel az első marosvécsi összejöve­tel 45. évfordulójára. Azóta a nemes mecénás már nincs az élők sorában, de Macsi Ildi­kó a marosvásárhelyi Ke­mény Zsigmond Társaság le­velesládájának kiadása után ismét egy olyan kincsestárat tett le a magyar irodalomtör­ténet asztalára a bukaresti Kriterion Kiadó jóvoltából, melyért főhajtással kell előt­te tisztelegnünk. A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924—1944) 2 vaskos kötetében hármas fel­adatra vállalkozott az 1924- ben alapított könyvkiadó, a Helikon írói közösség, illetve az 1928-ban indult Erdélyi Helikon című folyóirat doku­mentumainak összegyűjtését, rendszerezését végezte el — kitűnően. Hogy minő kincses­tár, azt talán felesleges hang­súlyozni, hisz eddig ismeret­len Kós Károly, Áprly, Dsida Tamási, Molter Károly, Kuncz Aladár levelei, írói megnyilatkozások, tervek és hitvallások olvashatók a kötet lapjain. Mindezen értékei mellett egy olyan könyvészeti bibliográfiát is találhat az ol­vasó, melynek összeállításával külön szolgálatot tett Marosi; kronologikus sorrendben köz­li az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványainak teljes jegyzé­két. | NÓGRÁD - 1980. augusztus 24,. vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom