Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-22 / 196. szám
Együttműködés és távlatai Eredmények és lehetőségek a pásztói járásban '•"» :• "W^'H'leiiliailiamumigun A PASZTÖI járás termelőszövetkezetei elhatározták, hogy szorosabbra fűzik gazdasági kapcsolataikat. Együttműködés keretében arra törekszenek, hogy a legfontosabb termelési eszközeiket az eddiginél is hatékonyabban kihasználják, egymás tapasztalatait kölcsönösen kicseréljék, hasznosítsák. A helyi adottságokhoz, körülményekhez jobban igazodó termelési szerkezet korszerűsítése, egyes területeken észszerű eljárások meghonosítása, s a szakosítás kibontakoztatása még hatékonyabbá válhat a gazdaságköri kapcsolatok kiépítésével. Most, amikor feszesebb gazdasági követelmények érvényesülnek, előtérbe kerülnek az anyagi befektetéseket, a különösebb pénzügyi áldozatokat nem igénylő módszerek, eljárások. Egy-egy fejlesztési, szervezési feladat megoldására önmagukban esetenként a sokszor oly nagynak hitt üzemméretek sem bizonyulnak megfelelő háttérnek. Aratáskor a kooperációnak immár hagyománya van. Egy- ~más segítségére sietnek nagy kampánymunkák idején is a takarmánybetakarításkor, bár ez még korántsem olyan széles körű és általános, mint amit a gabonaféléknél tapasztalunk. A nagygépek adta lehetőségeket is mind jobban kezdik kihasználni. A tartalékkapacitások hatékony kihasználásában, az esetleges eszközhiányok és többletek levezetésében továbbra is sok kihasználatlan lehetőség van. A kedvezőtlen adottságú mátramindszenti és a jobb adottságú szurdokpüspöki termelőszövetkezet több éve ápolja a kapcsolatokat. A nagybárkányi téesz és a Pásztói Állami Gazdaság a borsóbetakarításban „kooperál”. A tapasztalatok tanúsága szerint, szektortól, termőhelyi adottságoktól, eszközellátottságtól függetlenül szükséges és lehetséges az erők összehangolása. AZ EGYMÁSSAL határos, szomszédos téeszek kínálják a Kijevi területen Atomerőmű a Pripjaty folyénál 'A kijevi területen, a Prip- jaty folyó festői partján, nem messze attól a helytől, ahol Ukrajna és Belorusszia határos egymással, épül az ukrán atomenergetika első objektuma, a csernobili erőmű. Első ütemének építését nemrég fejezték be, és határidő előtt elérték a tervezett kapacitást. Két energiablokk — mindkettő egymillió kilowat- tos — immár több millió kilowattóra villamos energiát termelt, nemcsak Ukrajna, hanem a szomszédos köztársaságok városai és falvai számára is. Ez az építkezés a legnagyobbak közé tartozik Ukrajnában. Az építkezésen az ország több mint 20 nemzetiségének képviselői dolgoznak. A csernobili atomerőműben RBMK—1000 típusú, úgynevezett csatornás urán-grafit vízforraló reaktorok működnek. A láncreakció folyamán fejlődő hőt a reaktor üzem- csatornáiban levő víz veszi fel. A szeparátorokban elkülönülő gőz működteti a turbinákat. Minden energiablokkban két generátor működik, mindkettő 500 ezer kilowattos. A reaktor hasadóanyaggal vgló egyszeri megtöltése hosz- szú hónapok munkájához elegendő. A csernobili atomerőmű a környezetre nézve gyakorlatilag veszélytelen és nem szeny- nyezi a légkört. . A Szovjetunióban eredményesen megvalósul az a XXV. pártkongresszuson kitűzött program, amelynek értelmében az atomenergetikát gyorsított ütemben kell fejleszteni az ország európai részén, ahol mint ismeretes, az ásványi tüzelőanyag-készletek korlátozottak. Itt egy sor nagy atomerőmű épül és működik, köztük a novovoronyezsi, a kurszki, a leningrádi. A X. ötéves terv (1976— 1980) éveiben a szovjet atomerőművek kapacitása csaknem a háromszorosára emelkedik. legtöbb lehetőséget egymás számára, de mintha valamilyen „belső fék” helyenként még megakadályozná a kapcsolatok elmélyülését. Pedig legtöbbször adottság, feladat és feltétel is találkozik. Közös összefogással az erők hatványozódnak. Ha az egyik termelőszövetkezetben hiányzik a speciális szakember, a másikban pedig van. s „szabad kapacitással is rendelkezik”, akkor ésszerű együtt működéssel, a szakember meghatározott ideig át is engedhető. Az eszközökkel való megsegítés sem korlátozódik pusztán erő- és munkagépekre. Lehet vetőmaggal, szaporítóanyagokkal, takarmánnyal is egymás segítésére sietni. A termelőszövetkezetek önállósága fokozódik, s ez nagyobb felelősséggel jár. Az együttműködések fejlesztésében akadályt ma elsősorban az üzemvezetés szemlélete okozhat, hiszen az együttműködéshez belső késztetés kell, ésszerű üzemi kezdeményezések. A közeledés hiányát elsősorban a túlzott óvatosság, a bátortalanság, esetenként a bizalmatlanság okozza, de előfordul a szakmai presztízsféltés, nemtörődömség is. Az együttműködés gondolatával valamennyi termelőszövetkezet egyetért. Tudják, hogy ez egy területen sem jelent öncélt, vagy divat követését, a bevált módszerek mechanikus lemásolását. Közös érdekeltség szükséges a kölcsönös előnyök feltárására, s a szervezettség általános javítására. A szervezeti formák kimunkáltak, a gazdasági alapok adottak. Nincs szó a fejlesztési alapok integrálásáról, csak a lehetőségeknek megfelelően a közösen szervezhető fejlesztési célok ösz- szehangolásáról. A munka hatékonyságát a — pénzben sokszor nem is kifejezhető — előnyökben kell mérni. A helyi tartalékok kimerít- hetetlenek. További feltárásukat az idő sürgeti. A jó kezdeményezéseket a pártbizottságok, a tanácsi szervek mindig felkarolták és segítettek a feltételek kimunkálásában, megteremtésében. HELYES szemlélettel, jó cselekvési egységgel elérhető, hogy az alacsony színvonalon gazdálkodó nagyüzemek száma csökkenjen, az eredményeseké pedig tovább növekedjen. Dr. Gyöngyöst István A Nógrádi Szénbányák Nagy hát onyj Gépüzemének bányászati mechanikai részlege sajátos módon segíti elő a közelgő XXX. bányásznap tiszteletére indított munkaversenyt» Ezek közé tartozik, hogy olyan berendezéseket is gyártanak, melyek elkészítése jelentős megtakarítással jár. Ezek közé tartozik az EAX—16-os bányai szellőző forgórésze js, melyet eddig a Budapesti Szellőző Művek gyártott. A helyben elkészített berendezést csak dinamikus kiegyensúlyozásra kell Budapestre szállítani. A képen Berecz Ferenc • forgórész lapjait hegeszt! Egy romlandó kiadvány „Az előző majdnem három évig érvényes volt. Az idei, mire megjelent, már érvényét vesztette”. Egy kiadványról hangzottak el ezek a szavak a salgótarjáni síküveggyárban. A kiadvány nem épp szívderítő irodalmat tartalmaz, aligha fog föliratkozni valaha is a bestseller listára. Címe: Vállalati árak jegyzéke. Miért „romlott meg” hamar ez a — szép lelkek számára csöppet sem vonzó — könyv? — Ebben az évben háromszor emelték az anyagárakat — kapjuk a választ Nagy Magdolna árelemzőtől. — Januárban, áprilisban és július elsején. Többe kerül például az amóniákszóda, a fa, az energia. A többletköltséget beleépítettük a mi árainkba is. Januárban és áprilisban a síküveg és az edzett üveg, júliusban csak a síküveg lett drágább. Szerelés, géppel A jugoszláv szigetelőmunkások pontosan a kétszeresét teljesítették annak, mint amit magyar szaktársaik fölmutattak. Ugyanazon a hazai nagyberuházáson dolgoztak, azonos anyagokkal, ám: nem azonos fölszereltséggel, s éppen ezért eltérő technológiával. A jugoszláv.szigetelők feladataik javát gépekkel oldották meg, folyamatosan tevékenykedtek — Igaz, mérnök vezetőjük hangos botrányt csinált, ha bármilyen anyag is hiányzott, amit a beruházónak volt kötelessége előteremteni. Nem egyedülálló a példa. Tapasztalatok szólnak hasonló arányról a szovjet és magyar csővezeték-építők teljesítményét összevetve. Azután: vegyipari technológiai szerelési munkáknál a nemzetközi élmezőnyhöz képest a hazai cégek termelékenysége egyhatod, egynegyed csupán. Ha átlagot nézünk, kétszer-négyszer annyi munkaórát használ fel a hazai szerelőipar azonos beruházás megvalósításához, mint a fejlett tőkésországokban. S ez már érzékelteti, miért a lassúság, miért kell — kell? — a nemzetközileg indokoltnak elfogadottnál jóval több munkás az itthoni teendőkhöz. Az ember gépet pótol, ahelyett, hogy fordítva lenne. A hazai szerelőipar gépesítettsége — az egy foglalkoztatottra jutó. kilowattban mért gépi teljesítőképesség alapján — a fejlett tőkésországokhoz viszonyítva negyven százalékot ér el. s a szocialista országok egy részétől is jelentősen — 30—50 százalékkal — elmarad. Fölgyorsult a hetvenes években az építés iparosítása, ám nem fejlődött ezzel párhuzamosan a közműépítés, az ún. befejező szak- és szerelőipari tevékenység, a technológiai szerelés. E feszültségeket tárta fel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. október 12-i ülésének határozata — az építő- és építőanyag-ipar helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól —, amikor kimondotta, hogy a szak- és szerelőipar korszerűsítése nem érte el az előirányzott mértéket, s e területnek a jövőben a magasépítéssel összhangban kell fejlődnie. Egy évtizedet figyelembe véve. tagadhatatlanok a haladás bizonyítékai, ám ezek csak arra voltak elegendőek, hogy a minimális követelményeknek megfeleljen a szerelőipar. Maga az építés is egyre inkább szerelés — gondoljunk csak a paneltechnológiára, a könnyűszerkezetekre —, azaz a technológiai és logikai lánc szemeinek pontosan kellene illeszkednie. Gyakran hiányzik ez, s így az építőmesterileg kész létesítmény, lakóház, középület, ipari csarnok, hónapokig vár az átadásra. Azért, mert csak most alakítják ki a közműhálózatot, most dolgozik hajrázva a maroknyi szakiparos, s azoknak sincs elegendő gépük. A hazai gépgyártás még az • ötödét sem fedezi a szerelésgépesítés igényeinek. Marad az import, amihez deviza kell, s mert sok esetben égetőek a szükségletek, túlzottan bőséges a behezott eszközök típusváltozata —. mivel azt vásárolják meg, ami éppen van —. ennek következtében viszont szinte megoldhatatlan a szervezett javítás, karbantartás, a folyamatos alkatrész-utánpótlás. Több mint 11 ezer központifűtés-, víz-, gázvezetékszerelő, 12 ezer villanyszerelő áll alkalmazásban az építőipari vállalatoknál. S egy további adalék az ilyen jellegű munka növekvő fontosságának érzékeltetésére: 1970. és 1979. között a technológiai szerelés részesedése az építőipar egészének termeléséből megkétszereződött...! Napjainkban ötvenöt százalék fölé emelkedett a szakmunkások aránya az építőiparban. Nagy erő lenne ez, ám gyakran elfecsérlődik a tudás. Olyankor például, amikor a ma már sorozatban készített épületgépészeti blokkokat — ezek segítségével jelentősen csökkenthető a helyszíni szerelés —, eszközök híján, kezdetlegesen, kézzel, kézi szerszámokkal illesztik össze — magyarán: bütykölik — a beruházáson. Az el őregyártás kínálta időnyereség emiatt úgy elvész, hogy végül költséges késedelemmé alakul át. Az összes népgazdasági beruházásnak csupán két, két és fél százaléka jutott az építőipar termelőeszközeinek fejlesztésére a legutóbbi években, s ennek az összegnek is csak a töredéke szolgálta a szerelés korszerűsítését. Az egészségtelenül kicsiny arányok következménye a gyakorlati feszültségek sokasodása, ami végül is arra a kényszerű fölismerésre vezetett, hogy az építés hatékonysága nem javítható a szak- és szerelőipar elmaradottságának fölszámolása nélkül. Nagy tartalékok rejlenek például az előregyártott, szabványosított, tipizált szerkezetek, szerelvények fölhasználásában, az előszerelésben; a munkások között a több szakmával rendelkezők arányának növelésében, az ösztönző bérformák alkalmazásában. S az is kézenfekvő: a szerelés-gépesítés előbb jelzett, vállalati teendői mellett szerteágazó feladataik vannak a gépgyártóknak, a beruházásszervezőknek, a tervezőknek. A haladáshoz ezért együtt megtett lépések kellenek, minisztériumokban és termelőhelyeken, s e lépések indoka most már nem az igény, hanem a szükség. L. G. A gyárban dolgozó úgynevezett „árcsoport” kalkulálja a kivitelre szánt termékek árait is. Számításaik alapja: az önköltség. Az erről való információkat a falakon belülről kapják meg. E munka tehát jobbára a számok óceánjában való búvárkodás. Távol áll tőle a közelről, mesz- sziről jövő hírek, ismeretek képzeletmozdító elemzései rejtett tendenciák föltárása. Űgy-ahogy kreatív ténykedést nemrég egy belföldre szánt áru: az Ikarus-szélvé- dő árának kialakítása követelt az árcsoport dolgozóitól. Az volt az előírás számukra, hogy ne lépjék túl az importált ragasztott üveg árát; ezen a határon belül alakítsák ki az optimális pénzbeli ellenérték nagyságát. Túl nagy fantázia azonban ehhez a munkához sem kellett, mint kiderül: az árelemzői föladatok ellátásához középfokú végzettség elegendő. Az anyagárváltozásokról különfajta közlönyökből értesülnek az árcsoport emberei. Előfordult — többek közt az amóniákszóda esetében —, hogy a gyártó egység telexen közölte velük a módosítást. A legfontosabb belső információk a közgazdasági osztályról, illetve az utókalkulációról áramlanak az árcsoporthoz. Többnyire a helyzet változásához igazodó, folyamatos munka hárul erre a munkacsoportra. Havonkint ismétlődő teendőik is akadnak, például az árstatisztika ösz- szeállítása, az átlagár kiszámítása. Nemrég vezették be, hogy negyedéves kimutatást készítsenek az anyagárváltozásokról. Az ilyen nemrég bevezetett hivatali újításokkal kapcsolatban az emberben képzettársítás ébred; eszébe jut Moldova hivatalszatírája, s ez alapján megfogalmazódik a kérdés: tényleg szükség van-e a negyedévi kimutatásra, vagy csak' azért találták ki, hogy fontosabbnak látsszanak. — Nem hiszem, hogy látszatmunka lenne — mondja Kaibás Sándorné árelemző. — Ez kell a tervezéshez. Segítséget nyújt ahhoz, hogy a 81. évi terv készítésekor, hogyan kalkuláljuk be az alapanyagok árait... — ön komolyan gondolja, hogy ebből ki lehet számítani az 1981-es anyagárváltozásokat7 — Azt íyem. De el lehet vele kerülni, hogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket. — Mi van akkor, ha az árcsoport hibásan dolgozik? „Tragédia”, vagy minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna? — Hát elég nagy „tragédia” volna. Ha az önköltségnél alacsonyabb az ár, kész a ráfizetés... — És ha magasabb? — Akkor a vevő reklamál. De nem fordult még elő tévedés. Mi • is észrevennénk, ezenkívül sokan ellenőriznek. Erre „tanú” egy épp az asztalon heverő árvetés. Ezen a papírlapon alul a következő aláírási föliratok olvashatók: „Készítette”, Ellenőrizte”, „Látta”. Felötlik a kérdés: a nagy gonddal készített árak milyenek? Mint kiderül, három szempontból is lehet vizsgálni. Egyik szempont: a külföldi vevő. — Belföldi árakkal nem lehet exportálni. A vevők túl magasnak találják az árajánlatainkat... (Az emberben büszkeség ébred: külhonban nem tudják megfizetni a magyar árakat. Hiába, nekik még föl kell nőni ük hozzánk.) — ..Egy pakisztáni vevő edzett üveget kért tőlünk. De az árát túl magasnak találta. Mint kiderült, egy közeli ország feleannyiért kínálta nekik az ugyanolyan üveget. (Ebben az esetben persze fölöttébb valószínű, hogy az illető eladónak aligha volt haszna az üzleten; ilyen nagy árkülönbség nem reális.) A másik szempont: maga a gyár. Mint kiderül, az árkérdés egy dologban roppant hasonlít a futballhoz. — Mindenki beleszól az árakba. Az osztályvezetőtől az üzemvezetőig... (Mégpedig azért, mert nincsenek megelégedve velük, szeretnék azokat magasabbra srófolni. Így lenne nyereség, így kapnának prémiumot.) A harmadik szempont — amely szerint végre jók a* árak — maga az árelemző. — Jók az áraink. Tükrözik ,a reális önköltséget. ' Csak Jól kéne termelni. M. P. NÖGRÁD - 1980. augusztus 22., péntek
