Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)
1980-08-16 / 192. szám
■Szerinted milyen a ruhám?- Elindulván a lakodalmi menet Az első házaspár! csók. A csirkék sorsa Lányok serege eggyel megapadott — asszonyok serege eggyel gyarapodott! Trombita vagy sörösüveg? A vőlegény ajándéka Egetverő sivítás verte föl, szinte egy időben, a cserháti hegyek alatt megbújt két kis falucska, Hollókő és Felsőtold lakosságát egy augusztusi péntek hajnalán. Markos, izmos férfikezek kényszerítettek megadásra dagadtra hízott disznókat, ahogyan a köznyelv nevezi, lagzimalaco- kat. Rekedt, csöndbe fúló hörgés jelezte, hogy a malackák búcsút mondtak a földi világnak, ami azt is jelentette, hogy biztatóan vette kezdetét a lakodalmi tortúra. Aztán a jámbor csirkék kerültek sorra. A feszes combú, érdes hátú állatkák gyors, egymásutánban lehelték ki párájukat. A nagy munkába még buzgó fotóriporter kollégám is besegített, de mint gyakorló hentesek mondták, jobban tette, hogy a húsipar helyett a masinát választotta — csak kellő szakértelemmel lehet esirkéí kopasztani! Néhány óra múlva már fortyogott a kondérban az étel, sült a hús, a pincében elfoglalták helyüket a sörösládák, a pá- linkásbutykosok, a boroshordók, szorgos asszonykezek szépítgették a tortákat, készítettek százféle süteményt. Estefelé „bebocsátást kértek” a vőlegény barátai, kik azért jöttek, hogy a legényélet búcsúztatásában segédkezzenek. Nosza, az első teendő az volt, hogy a kétszáz négyzetméternyi sátort földíszítsék! Éjfél felé járt már az idő, amikor vihar söpört végig a falun és „souvenirként” magával vitte az áramszolgáltatást, ám ez nem fogott ki a barátokon: Pénzes, Mender, Hídvégi, Jóska, Rudi, Sanyi és a többiek gyertyát gyújtottak, s oly hangos énekszóval búcsúztatták Gyu- szit. a vőlegényt, hogy még a cserháti hegyeit is visszhangoztak a nótaszótól. A szombat reggeli napsugarak beköszöntekor már javában munkálkodott a ház népe. Ebéd után buszra ült fi népes sereg, s, ahogy szokás, élindult a menyasszonyi házhoz. Mint a fáma tartja, hajdanán csaknem megszégyenítő volt, ha a legény nem talált feleséget saját falujában. Manga János írja erről, hogy az egymás mellett levő földek, birtokok szaporítását szolgálta ez a szemlélet, amely ma már a múlttá. A cseperedő gyermek is tudja: a szerelem már nem ismer efféle határokat! De mi birtoka is van a leMilyen ma egy esküvő? Hogyan változtak a szokásaik a korral? Jóllehet a főszereplők számára örökélményü és megismételhetetlen a ceremónia, mégis egyfajta tükörképét mutatja a párválasztás „emberi oldalának” is, annak a szemléletnek, vagy nevezzük így: tiszteletnek, amely két fiatal életútjának e jelentős mérföldkövét övezi. Ezt, és a falusi hagyományokápolását igyekeztük nyomon követni az alábbi krónikában, melynek két főszereplője: a hollókői Nagy Margit és a felsőtoldi Rei- mann Gyula. Ropogós lila „papírdarabok”... endő ifjú párnak? Margit — most madeira csipkés ruhában, hófehér fátyolban, kezében színes gerberacsokorral, — a Pénzügyi és Számviteli Főiskola harmadéves hallgatója, míg Gyula — most zöld bársonyöltönyben, fehér ingben, nyakában „propellerrel”, gallérjában gerberával — a KGYV lakatosa. „Per pillanat” ennyi birtokkal rendelkeznek — de várjuk ki még a végét! Persze, ahhoz nem kell prófétának lenni, hogy kitaláljuk: nem a földeken fogják leélni életüket. Még annyit illik tudni róluk, hogy öt évvel ezelőtt'Hollókőn egy körhintán ismerkedtek össze. Rossz nyelvek szerint, köny- nyű körhintán „szédíteni”, de ebben az esetben az évek próbája jelenti a házasság sikerének zálogát, Ám, térjünk vissza az eseményekhez. A lányos háznál fehér zsebkendőt és virágot tűznek a kérők ruháira, s a többiek nevében Krátki Csaba mondja, hogy „o járatba jöttünk e hajlékba, hogy elkísérjük őt a fiúi házba. Kérjük ezért a kedves szülőket,' engedjék az útra kedves szülöttjüket, kísérje szerencse minden lépesüket”. Hosszú sorban vonult végig Hollókő utcáin a lakodalmi menet, élén az ifjú párral. A formaságok után a lányos háznál kezdődött az eszem- iszom-dínomdánom, miközben a viszkető talpúaknak a jó hangulatot teremtő tánczenekar játszott. Este t nyolc óra tájban kerekedett újra útra a menet, s a felsőtoldi házhoz mentek, ahol Gyula édesanyja és édesapja fogadta őket a kapuban kenyérrel, sóval és borral, a szeretet jeleivel. [Töredelmesen bevallva, innentől már kissé hiányosan emlékszem az események forgatagára, annyi azonban bizonyos, hogy remek házibor és hűtött sör állt a vendégsereg rendelkezésére.] A vacsora ételeit — tyúkleves, töltött hús, pörkölt, káposzta, tejfölös hurka, kolbász és a többi — a vőfélyek hotd- ták az asztalokra, s minden újdonság előtt rövid beszédet mondottak. Például: Magyar ember a paprikást nagyon kedveli, / Tejföllel leöntve kiváltképp szereti. / Ez aztán az étel, a tpagyarnak való, / Cingár népnek a torkán akadó! / Tessenek uraim, fogjanak hozzája, / ne hagyjanak belőle semmit sem a tálban! Az éjfélbe nyúló vacsora után következett a menyasz- szonytánc, a vőfély a kór közepére vezette a menyasszonyt, s elrikkantotta magát: eladó a menyasszony! Ötszáz forint az ára! Sorra-rendre hullottak a lila papírdarabok a tálba, a bőkezű vendégek nem engedték pihenni a menyasz- szonyt, ropnia kellett a táncot — habár ilyen jól kereső „foglalkozás” csak egyszer adódik az életben! Elégedett lehetett az ifjú férj is, hiszen az étkészlettől a centrifugáig, a vasalótól a gyerekágyig sokmindent kaptak, 30 ezer forint készpénzt is, de összesen több mint negyvenezer forint értékű táncot lejtett a menyasszony. Ezután ismét a vőfély kért szót: — Ünneplő társaság! — mondotta. — Nagy hir van közöttünk, amit most közre adok. Lányok serege eggyel megapadott, asszonyok serege eggyel gyarapodott! Kívánom, hogy jövő esztendőre újra itt legyünk.. Hogy mire? Keresztelőre! Tánc, tánc, nienyasszonylánc Hajnalodott már, s ha a legközelebbi hozzátartozók jól megszámolták, akkor a negyedik lagzis napúk virradt meg. Abban egyetértettek, hogy ez már a munka gyümölcse, a kellemesebb és könnyebb része az esküvőnek. Szólt is a muzsika, még vidáman, harsogtak a torkok, forogtak a szoknyák, ugráltak a fürge lábak, imitt-amott viccek csattantak, az immár új házaspár pedig, mitsem törődve a fáradtsággal már „civilben” vegyültek el a tömeg között. Mennyi is egy szerelem ára? A vasárnap délutáni statisztika szerint a háromszáz vendég elfogyasztott három „malacot”, nyolcvan csirkét. 120 láda sört. 70 liter pálinkát, 200 liter bort. 80 láda üdítőt, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Persze, a Reimann házaspárt most nem foglalkoztatják effajta kérdések, a soproni nászút örömeit éjveriv. s talán boldogan-'zgalma--!" >;t találgatják: mit hoz a jövő: Tanka í.ászló (szöveg) Bábel László (képek)
