Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)

1980-07-24 / 172. szám

Fegyelemről szóval, számmal Nagy part kavart a „nyolcak'' ügye RENDET, FEGYELMET kö­vetelni — nem túlzottan nép­szerű dolog. Főleg akkor, ha büntetni kell. De akárhogy is csavarjuk a szót, fegyelem nélkül egyetlen gazdálkodó szervezet sem tud egyről ket­tőre jutni. Ha lehet, szép szó­val, ha az kevés, szigorú bün­tetéssel, de mindenképpen el kell érni, hogy hanyagság, linkség ne hátráltassa az amúgy is sok gonddal küzdő vállalatokat, üzemeket. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek legutóbbi két és fél esztendejének fegyelmi statisz­tikája különös képet mutat: nemhogy csökkenne, de egyre emelkedik a fegyelmi határo­zatok száma. Két évvel ezelőtt 151 elmarasztaló határozat szü­letett. Tavaly már meghalad­ta a 200-at, s az idei esz­tendő első felében megköze­lítette a 130-at. — Mire véljük ezt? — kér­dem Lakatos Bélától a mun­kaügyi döntőbizottság elnöké­től. — Tavaly kezdődött ná­lunk a nagyobb mérvű rend­csinálás, tekintet nélkül min­denféle munkaerőgondra — válaszol. — Természetes, hogy ez erősödő szigorral járt együtt, ügy lett olyan esetből is, me­lyet korábban eltusoltak vol­na. Egyébként meggyőződé­sem, hogy ez még mindig nem a maximum, amit tehe­tünk. Mostanában is meg­esik, hogy a hiányzó napot nem igazolatlan mulasztásnak veszik, hanem utólag szabad­ságot írnak be. De végül is az üzem- és gyárrészlegveze­tők döntik el, mikor kezde­ményeznek fegyelmi eljárást, mert öt éve már övék a fe­gyelmi jogkör. Aminek majdnem úgy örül­tek, mint púpnak a hátukon Az intézkedést azonban nem bocsátották alkuba: tetszett — nem tetszett, meg kellett tanulni a törvényes eljárás útját, módját, ök ismerik em­bereiket, döntsenek hát ők ügyes-bajos dolgaikban. Né­hány melléfogástól eltekintve el is igazodnak új feladatuk­ban, megalapozottak a fegyel­mi határozatok. Legalábbis erre utal az a tény, hogy ta­valy mindössze egy esetben fellebbeztek a döntőbizottság­hoz. — Pedig, ha a dolgozó úgy érzi, oldalán az igazság, ak­kor nem sajnál időt, fárad­ságot, minden követ megmoz­gat érvényre juttatásáért — mondja a döntőbizottság el­nöke, s igazolásként egy évek­kel ezelőtti esetet mesél el. ESTE TÍZ ÓRAKOR az éj­szakási műszakba igyekvő dol­gozót ittasnak vélte a portás. Nem akarta beengedni. Az azonban váltig erősítgette, hogy csupán egy pohár sört ivott, nem részeg. Ám a por­tás nem hajlott. A meggya­núsított ember elment a ren­delőintézetbe, hogy vegyenek tőle vért, ott azonban nem akartak 'kötélnek állni. Útja a rendőrségre vezetett, majd vissza a rendelőbe. A levett vért Budapestre küldték az igazságügyi orvosszakértőkhöz. Onnan jött a szakvélemény, miszerint a vér alkoholszintje oly minimális, hogy alig le­het kimutatni. A bizonyításra ráment a dolgozó csaknem teljes műszakja, de azért is megmutatta: neki volt igaza! Idén a hengerműi „nyolcak” ügye kavart nagy port. Mun­kát adtak a döntőbizottságn: k is, mely végül mind a nyolc büntetését hatályon kívül he­lyezte, noha nem bizonyul­tak éppen vétlennek. Az történt, hogy egy szom­bat délutáni műszakban négy körollós összebeszélt, s miután öt óra alatt hatnak megfele- lelő teljesítményt tudott le, hazament. Miután nem volt, aki szabjon, a következő mun­kafázisban dolgozó négy kötő megkérdezte a művezetőt: nincs mit csinálniuk, mit tegyenek? Maradjanak, el­menjenek? A művezető rá­juk bízta a döntést, mi sem természetesebb hát, hogy a négy kötő is elment. Lefoly­tatták a fegyelmit, minek során nemcsak, hogy túl szi­gorú büntetéseket osztogattak (volt, aki négyezer forintos büntetést kapott), hanem a munka törvénykönyvében elő­írtaknak sem feleltek meg a szankciók. A nyolc ember fel­lebbezett, a döntőbizottság ha­tályon kívül helyezte a bün­tetéseket. Az üzem kezdemé­nyezhetett volna újabb eljá­rást enyhébb büntetés kisza­básáért, de nem tette, hiszen a történtekben más is ludas volt. A szereplők számára végül is jól végződő eset némi de­rültséget kelt. Az azonban már csöppet sem, hogy igazolatlan mulasztások folytán idén ed­dig 1055 munkanap ment po­csékba a vállalatnál. S ha az áttételeket is számítjuk, a kár még több, mint ami pusztán a kiesett napokra jut. 18 em­berrel szemben ittasság mi­att intézkedtek, tavaly egész esztendőre jutott ugyanennyi. — Ezek a számok nem va­lami jól festenek. Önök mégis azt állítják, hogy javul a gyár fegyelmi helyzete. Mire ala­pozzák ezt? — kérdem Sze- rémi Béla üzembiztonsági osz­tályvezetőtől. — ARRA, HOGY ELIN­DULT egy tisztulási folya­mat, melynek gyümölcse most már hamarosan beérik — fe­lel a kérdésre az osztályveze­tő. — Szerintem még egy fél év kell ahhoz, hogy a fegye­lem szilárdulását a számok is egyértelműen tükrözzék. Ko­rábban 18 napi igazolatlan hiányzás után is maradhatott a mulasztó, most hétnapi igazolatlan után elbocsátják. És mégcsak nem is annak függvényében, hogy az adott munkahelyen éppen akkor hány ember dolgozik, hiszen a legtöbb fegyelmit éppen a huzalmű, a szállítás és a ko­vácsológyár osztogatja, ahol talán a legtöbb a létszám­gond. Még tanulóéveimben mesélték az idős mesterek, mint ácsorogtak régen az em­berek a kapu előtt, munkale­hetőség reményében. Nem kí­vánom én azt vissza senki­nek. Mégis azt mondom, hogy aki itt több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt, az le­gyen inkább kapun kívül, ne mérgezze a légkört, ne gátolja a többit! Tiszta sor, mi is ezzel ér­tünk egyet. Szendi Márta Nagyipari technológia — Egyéni kezdeményezés — Építőipari változások Dániában a lakóépületek 85 százaléka — ide értve az egy­két szintes családi házakat is — iparosított technológiával készül. Nálunk ez az arány — a házgyári panelos, a külön­féle öntött- és a nagyblokkos technológiákat sorolva e ka­tegóriába — úgy 50 százalék körül mozog. A hagyományos technológia makacs tartóssá­ga nyilván összefügg a magán­erős építés magas arányával, az ipari háttér elmaradott­ságával és a lakosság teher­bíró képességével, vagyis a költségekkel is. A magánerős építés pedig nem utolsósorban azért olcsóbb, mint az állami szektor produktuma, mivel a házilagos kivitelezés kereté­ben az építtető magára vállal, ja a munka egy tetemes há­nyadát. Ezt az iparosított tech­nológia használatával már nem teheti meg, tehát megug­ranak az építés költségei ami­re viszont már jóval kevesebb embernek van anyagi fedezete. A társadalom és az építtetők szempontjából — amennyiben a többletköltség fedezésére .sikerülne megoldást találni — tehát egyaránt előnyös len­ne, ha találkozhatna a nagy­ipar technológiája a magán­erő kezdeményező készségé­vel és öntevékenységével. A közelmúltban megrendezett IV. építőipari ifjúsági kon­ferencián Ábrahám Kálmán építésügyi- és városfejleszté­si miniszter előadásában a csökkenő állami lakásépítés miatt felszabaduló házgyári kapacitás transzformálását tartotta az egyik lehetséges megoldási módnak. Az alap­forma : korszerű, csoportos csa­ládi házak — sor-, lánc- és át­riumházak — szervezett épí­tése félkészházas akcióban. Ez az állami építőiparnak előnyös, hiszen az épületszer­kezetek elkészítésére min­den eszköz a rendelkezésére áll, ugyanakkor a ma is gon­dot okozó befejező munkák a lakókra szállnának át. (A konferencián részt vevő fia­tal szakemberek egy csoport­ja inkább a „készreépítést” szorgalmazta, mondván, hogy a tapétázáson, a mázoláson ki. vül a többi befejező munka szakembert kíván és akkor már könnyebb szervezetten el­végezni például a víz-, gáz- ésy villanyszerelést, mint az épít- tetőkre róni a mesteremberek keresését.) Nos, azóta felépült egy két­lakásos panellház Nyíregy­ház-Sóstón. A Keletterv ter­vei alapján a Szabolcs me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat készítette a házat, rész­ben a debreceni házgyár, gyártott panelokból. Az építés részben a saját maga által idén március 3-án kezdődött. A teherhordó talajra sávalap került, erre két autódaru se­gítségével 6 munkanap alatt szerelték rá a 114 darab pa- nellból álló házat. A bedolgo­zott beton mennyisége meg­haladja a 100 köbmétert, egy- egy lakás alapterülete pedig 133 négyzetméter. Egy négy­zetméternyi lakóterület elő­állítási költsége: 8229 forint. Április 30-án bebútorozva állt a ház, de lakók nem érkeztek. Látogatók viszont ma is szép számmal keresik fel a bemu­tatót. A lakások alaprajza L alakú és a rövidebb szárukkal összeforgatva egy fél átriumot zárnak közre. (Az átrium szó még a görögöktől ered ég kör­be épített, zárt udvart jelent.) Érdekes, hogy korunkban Nyu­gat- és Észak-Európában éledt újra ez az építészeti forma. Belépve a lakásba, az elő­szobafallal felszerelt kis szél­fogó folyosóban folytatódik. Erről nyílik balra a nagymé­retű konyha, a fürdőszoba és a tetőtérbe vezető lépcső —, jobbra a gyerekszoba, szem­ben pedig a nappali található. (A másik lakás ennek a tü­körképe.) A tetőtér helyiségei is egy közlekedőről nyílnak. Itt két szoba és egy másik für­dőszoba található, és innen le­het kilépni a közös tetőterasz­ra is. A tervezők kihasználták a feljáró lépcső alatti terüle­tet is: lomtárnak alakították ki. A két lakás a garázsokkal kapcsolódik egymáshoz. \ Felelős tervezés Tervezni, de hogyan? Hiszen olyan keveset tudunk a VI. ötéves tervről, s enélkül puszta találgatás lenne válla­lati elképzeléseinket papírra vetni. Nem ritkán hallani ef­féle megállapításokat még mostanában is. Legutóbb, a sze­gedi közgazdász vándorgyűlésen hasonlóképpen vélekedett egyik nagyvállalati igazgatónk': „Mi nem ugrálhatunk ké- nyünkre-kedvünkre. Kötnek az államközi szerződések, meg­állapodások. Végleges tervszámok nélkül nem is érdemes mozdulni...” Nem érdemes? Gondolom, nem szó szerint értette ezt a nagyvállalati vezető, hiszen anélkül nem is boldogulhat, gazdálkodhat cége, ha nem hangolja össze napi és távolab­bi feladatait. Viszonylag stabil célrendszer — azaz straté­gia, éppen úgy nem hiányozhat eszköztárából, mint mond­juk a piaci konjunktúra helyzetképe. Annyi bizonyos --azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy a központi tervek alap­ját képezik a vállalati tevékenységnek, s a tervezésnek is. Inkább az a kérdés: igaz-e, hogy a terv hivatalos meghir­detése előtt „Nem lehet semmit tudni?” Ma már ez semmiképpen nem igaz. Tény, a terv akkor lesz hivatalos és nyilvános, ha a tervezési munkálatok be­fejeződtek és azt az országgyűlés elfogadja. Előreláthatóan erre az esztendő vége felé kerül sor. És addig? Nos, addig sem kell — sőt szabad várni, a vállalati tervek — elkép­zelések megfogalmazásával. Hiszen — utalva előbbi megálla­pításunkra —, a legfontosabb kereteket, irányadatokat'; fo­lyamatokat már világosan látni lehet. A XII. kongresszus határozata, maga a kongresszus mondanivalója eligazító értékű volt; utána rendkívül fölgyorsult a központi terve­zés, mi több — nyilvánosságra kerültek a tájékoztató jellegű, vállalati tervezéshez jó alapot adó elképzelések. A gondok forrása szemléleti eredetű, illetve abból szár­mazik, hogy még ma sem tisztázódtak bizonyos vélemények- fogalmak. Egyesek kifejezetten tagadják az önálló vál­lalati stratégia szükségességét, állítván, hogy ekkora ön­állóságot nem bír el gazdálkodási rendszerünk. A másik szélsőséges nézet a minden központi tényezőtől független tervezést hangsúlyozza. (Aki azt hiszi, hogy mindez csupán elméleti jellegű elmélkedés — téved, nagyon is szorosan kapcsolódik a mindennapi gazdálkodáshoz.) Tény — akár ez, akár amaz okból — általában nem készülnek több le­hetőséggel számoló tervvariánsok, kevés az ésszerű kocká­zatot is magában foglaló, de ennek megfelelő eredménnyel kecsegtető elképzelés. A legtöbb vállalati terv a múltat idézi, s nem ritkán szürke, mechanikus áttétele az irányító tárca tervének. Megjegyzendő — sok esetben éppen azért, mert az irányító minisztérium addig „konzultálta” a válla­lattal a tervet, mígnem teljesen átalakította ... A bizonytalan, arc nélküli, csak a „felsőbbségnek” készí­tett vállalati terv éppen, úgy alkalmatlan az életre, mint az országos lehetőségeknek fittyet hányó, egyénieskedő törek­vés. Arra van szükség, hogy a népgazdasági adottságok, a világpiaci és külkereskedelmi lehetőségek tudatában a vál­lalat megkeresse a boldogulás számára és a népgazdaság számára egyaránt legkedvezőbb módjait, önálló legyen ab­ban, s megfelelően vállalkozó szellemű, hogy miként lehet javítani a gazdálkodási eredményt, és alkalmazkodó a kö- i zös társadalmi célok tiszteletben tartását illetően. Műayont&s strázmil'iS Széles körű felhasználási területe van az üvegszálas poli­észterből készített termékeknek, melyek az ÉLGÉP Válla­lat pásztói, 5. számú gyárának legújabb árucikkei. A mű­gyanta-alapanyag kedvező tulajdonságait használják ki a tartályelemek, vegyszeres kádak, hűtőházajtók kialakításá­ból Az alumínium szilárdságú, ütésálló, nem korrodálódó, köny- nyű és átlátszó permetezőtartályból az idén 500 darabot, jövőre kétezret szállítanak a MEZŐGÉP Vállalathoz, me­lyek a Szovjetunióba, a moldáviai gyümölcsöskertekbe ke­rülnek. Menus Tiborné és Magyar Gyuláné a kész terméke­ket már szállításra készíti elő. Ugyancsak a Szovjetunióba, élelmiszergyárba küldik azokat a nagyméretű ajtókat, melyek hűtőházakban kerülnek be­építésre. Az exporton kívül a hazai megrendelőknek is ki­elégítik igényeiket, egy esztendőben 100 millió forint ter­melési értékre számítanak. Jövőre a műgyantaüzemben el­érik, hogy egy fő egymillió forintot állít elő 12 hónap alatt. — kulcsár józsef — j NÓGRÁD - 1980. július 24., csütörtök 3-M t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom