Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
Közönségsiker JI! I Ot év után először Premier plánban a Nógrád táncegyüttes Sokszor megállapítottuk már, hogy a megyeszékhely kulturális életének vizében ritkán csapnak fel hullámok. A salgótarjáni közönség nemigen ragadtatja el magát, még olyan rendezvények esetében sem, melyek másút éles vitákat, esetleg viharokat váltanak ki. Botrányos előadások, avagy szenzáció- számba menő programok egyaránt mérsékelt visszhangra találnak a városban. Épp ezért érthető módon, bennünket is váratlanul ért a Nógrád táncegyüttes május 31-i műsorának kirobbanó sikere. . . Ügy tűnik, megtört a jég! A fennállásának 5. évfordulóját ünneplő együttes egy- csapásra lázba hozta a várost! A jubileumi műsor beszédtéma lett, olyannyira, hogy — a közvélemény nyomásának engedve — a művelődési központ vezetői június 9-én rendkívüli előadásban ismét műsorra tűzték a bemutatót. melyre a hírek szerint már csak korlátozott számban igényelhetők jegyek az intézmény pénztárában. A váratlan siker okainak vizsgálata helyett — a produkció láttán ez amúgy sem szorul különösebb magyaráz zatra —, úgy illik, hogy mindenekelőtt bemutassuk magát az együttest, felvillantva félévtizedes „életrajz” főbb állomásait! A salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ néptáncegyüttese — akkor még név nélkül —, 1975-ben alakult közel száz fővel. Az együttes alapítója Székely István volt, akitől rövidesen Braun Miklós vette át a csoport művészeti irányítását A kezdeti lendület azonban hamar megtört. Egyrészt az elégtelen anyagi és tárgyi feltételek. másrészt az alapozás cseppet sem látványos hétköznapjai miatt a csoport létszáma lassanként negyedére csökkent. Mintegy négy esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az együttes újból erőre kapjon, s remélhetőleg most már hosszú időre jeles képviselőjévé váljon a palóc néptánckultúrának. Ez idő alatt főként társadalmi ünnepeken és évfordulós megemlékezéseken léptek fel, illetve a művelődési központ szolgáltatási programjában szerepelték, de a „Ki mit tud?” megyei elődöntőjében már sikerült megmutatni az együttesben rejlő lehetőségeket A megyei és a városi szervek összehangolt gondoskodásának köszönhető az a határozat, amely a csoport központi megyei együttessé való fejlesztését irányozta elő. Ennek érdekében a táncegyüttes 1979-ben kiemelt anyagi támogatásban részesült. Az együttes az elmúlt év márciusában új művészeti veu zetőt kapott Mlinár Pál személyében. aki feleségével a művelődési központ előadójaként kezdte el munkáját. A „Ki mit tud?”-on győztes házaspár szakértelme meglepő gyorsasággal hozta meg az első eredményt. Alig féléves intenzív felkészülés után az együttes nivódíjjal tér haza Gyöngyösről, az észak-magyarországi néptáncfesztiválról. Biztató jelek mutatkoztak a műhelymunkában is, annak ellenére, hogy az együttes mindmáig nem rendelkezik önálló próbateremmel. A „Nógrád” nevet felvett központi együttes mellett öt utánpótláscsoport alakult a Mártírok úti Általános Iskolában, az egészségügyi szakiskolában, 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben és a „Gagarin” Általános Iskolában. Az utánpótláscsoportokban összesen másfél ' száz gyermek ismerkedik a népitánc alapjaival, de időközben a nagy együttes létszáma is gyarapodott. Üj jelentkezők mellett néhány régi táncos 1« visszatért az „ell- pártolt” alapító tagok közül, így jelenleg negyven főt számlál a központi együttes. Megoldódott a zenei kíséret gondja is. Megalakult a DÜVÖ Népzenei Együttes, és vezetője Szabó Gáspár zeneiskolai tanár már a zenészutánpótlásra is gondolt, mikor létrehozta a fiatalokból álló CIRÖKA zenekart. A korábbi 20—28 ezer forintos támogatás helyett most több mint 300 ezer forintból gazdálkodhat az együttes, s ez a jelentős anyagi fedezet nemcsak a tartalmi munkában éreztette hatását. Az együttes állóeszköz- és jelmeztára mintegy 400 ezer forint értékű felszereléssel és ruhatárral bővült, bár érdemes megjegyezni, hogy a tagok ruhájukat maguk varrták. Ez az apró momentum ugyanis a csoporton belüli „közhangulatról” is árulkodik. A Mlinár házaspár lelkesedése átragadt az együttes .tagjaira is, akik között fizikai és szellemi dolgozót éppúgy találunk, mint diákot. Jóllehet a heti próba rend is komoly megterhelést jelent a nemes „hobbira”, szabad idejükből áldozó fiataloknak, — szereplések előtt azonban szívesen túlóráznak a heti háromszor két órán felül. Az állóképesség ' és a színpadi mozgástechnika fejlesztése érdekében Kulcsárné Geczkó Ilona vezetésével balettoktatásban is részesülnek. A Nógrád táncegyüttes célkitűzései kezdettől azon®* nosak, sokrétű feladatának gyakorlati megvalósulása azonban csak az utóbbi hónapokban vált kitapintható- yá. és bizonyára még jókora időnek kell eltelnie ahhoz, hoav nyitott műhelymunkája erőteljesen éreztesse pozitív hatását a megve más tánc- együtteseinek fejlődésében. P. K. A Nógrád táncegyüttes jubileumi műsora. mely gyakorlatilag az első jelentős ..hazai” bemutatkozás volt — sDortnyelven szólva — mesz- szemenően igazolta a szakemberek várakozását. A siker igazi mércéje azonban a közönség fogadtatása. Hosszú idő óta a Nógrád táncegyüttesnek sikerült — valóban magas művészi teljesítménnyel — hullámokat keltenie Salgótarjánban. Remélhetőleg ezek a hullámok a még szunnyadókat is felrázzák! Mohácsi Regős Ferenc rajza. Palócfőid Könyvek Ébresztő idő Amint azt röviden a központi napilapok (Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava) és a NÖGRÁD is hírül ad. ták, pár nap óta Salgótarján és az ország könyvesboltjaiban is kapható a Palócföld Könyvek első kötete, az idei könyvhétre megjelent Ébresztő idő című szépirodalmi antológia. Ez a kötet — várhatóan a többi is — a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának megbízásé, ból és támogatásával jelent meg Salgótarjánban, tizenhét szerzőt mutat be, akik a Palócföld című folyóirat szerzőköréhez tartoznak, éljenek bár Nógrád megyében, Budapesten, vagy éppen a szomszédos Szlovákiában. Tudjuk, egy ilyen antológia megjelenése nem föltétlenül eget-földet rázó esemény, annál is inkább, mert hiszen éppen ebben az időben központilag is több antológia látott napvilágot, meglehetősen bő kínálattal. Nógrád megyében azonban mindenképpen nagy jelentősége van, mert bár természetesen senki sem kíván ezután sem beszélni „nógrádi irodalomról” — egy magyar irodalom van —, Nógrádból születő irodalomról azonban szívesen beszélnénk. S az is nyilvánvaló — amit azt a vidéken élő régóta neves írók, költők is többször megerősítették —, hogy a vidéken még kezdő szerzőknek eredményes támogatást jelenthet az úgynevezett közbülső állomás, a nem hivatásos könyvkiadás segítsége. Ezt az ország számos megyéjében már régen felismerték. S most talán remény van arra, hogy Salgótarjánba is így lesz. Remény van akkor, ha ez az antológia valóban csak kezdete egy szerény, ám folyamatos támogatásnak, s ha az ígért szépirodalmi, szociográfiai stb. müvek ezután évenként megjelennek, azaz az itt élő írók, költők, szociográfiával foglalkozók önálló köteteit kiadják. Hiszen antológiát már eddig is adtak ki Nógrádban, ha nem is sokat. Ezek azonban (Napsütésben, Találkozás — orosz—magyar nyelvű kötet) hosszú ideig társtalanul maradtak, az antológia pedig, mint forma, semmiképpen sem alkalmas arra, hogy a benne szereplőkre a tágabb, vagy akár a helyi közvélemény kellően felfigyeljen. Erre csak önálló kötetek lehetnek alkalmasak, ezek tarthatnak számot esetleg érdemi kritikára is. Ezt az antológiát tehát elsősorban nem is önmagáért — bár ha egyenetlenül is, gazdag anyagot kínál —, hanem egy folyamat kezdeteként köszöntjük, s ajánljuk az olvasók figyelmébe. (Kritikai értékelésével a későbbiekben jelentkezünk.) Több, mint másfél évtizede élek Nógrádban. Ez idő alatt több hasonló kezdeményezés fulladt kudarcba. Pedig már legalább egy évtizede érett volt a helyzet arra, hogy egy ilyen folyamat elinduljon. Akkor ma már talán az irodalmi művek számát és súlyát tekintve is előbbre tartanánk. Jobb azonban később, mint soha, s csak azt remélhetjük, hogy ez a folyamat ezután nem akad el. Az Ébresztő idő jelentősége csak akkor nyerheti el igazi értékét. Ez az antológia most térkép. Magában foglalja azokat az írókat, költőket, akik közül többeket önálló 'kötetekkel is be kívánunk mutatni az olvasóknak. Mind-» azok szerepelnek benne, akik közül válogatni kívánnak. Egyenetlenségeit ez a szándék mindenképpen menti. Tudjuk, a helyben születő irodalmi alkotások iránti spontán érdeklődés e tájon még nem túlságosan nagy. Ez azonban a kiadványsorozat nyomán részben önmagától is fokozódik — lesz, mi iránt érdeklődni! —, másrészt helyes és nemes propagandával fokozható. Az Ébresztő idő tehát — reméljük — ebben az értelemben is. ébresztő lesz. T. E. KULCSÁR JÁNOS: Az üvegd CZ'r Hé, főúr! rtJUr a kertvendéglő csikorgó kavicsszőnyegén lúdtalpas igyekezettel jött az öreg pincér. — Parancsol a kedves vendég? A harcsabajszú, kövérkés úr végigsimított kopasz feje- búbján, ünnepélyes képet vágott, s magasba emelte tömpe mutatóujját: — Kevertessen nekem egy Pousse-P Amour-t! — Bocsánatot kérek, nem értettem tisztán... — Én sem tisztán értettem, mert az csak keverten jó. Talán nem is ismeri? Tanuljon holtig, mint a jó papok! Hát szóval: öntsenek egy szép nagy pohárba féldeci marasz- kinót, Üssék bele egy tojás sárgáját, de friss legyen az a tojás! Erre jön egy kis zöld vanílialikőr, aztán öntsék nya. kon az egészet féldeci finom konyakkal. De óvatosan keverjék. nehogy a likőr össze- túrósodjék nekem, érti? — Elnézést, de nem tartunk maraszkinót... — Őejthettem volna. Nem bánom, akkor legyen, mondjuk, Ice cream soda. Az egy egészen egyszerű, amerikai hűsítő, nyilván kotyvasztják kies hazánkban is. Magas üvegpohárba tegyenek málna-, citrom-, meg vaníliafagylaltot egy-egy kanálkával. Utána konyak, evőkanálnyi tejszínhab, de várjon csak, mielőtt fáradságosan végigmondanám: fogadni mernék, hogy angosztúra-keserűjük sincs! — Azt sem tartunk, kérem. Tetszik érteni, kisvendéglő va. gyünk... — Jellemző a vidéki vendéglátóiparra! Hát akkor, egye fene, hozza már ki végre azt a nagyfröccsöt, amelyet jó félórája kértem magától! Az öreg pincér kacsázva isz- kolt a tálaló felé, miközben végig, a hosszú asztal mellett kiprüsszent a visszafojtott kacagás. Sokáig, göcögve nevettek, a korosodó férfiak 8 NÓGRÁD — 1980. június 8., vasárnap i á k ebéd utáni derűjével, csak az asztalfőn ülő szőke, lányos ar. cú pap vonta össze álszigorral a szemöldökét az aranykeretes pápaszem fölött: — Mi a neve, tanuló? — Almafabéta! Almafabé- ta! — zengte kórusban a társaság, s a legközelebb ülő suttogva magyarázattal is szolgált: — Tetszik tudni, prefektus atya kérem, elsős korunkban mindig almafabétát mondott az analfabéta helyett. Érdekes, hogy aztán mégis ő lett a latintanárunk kedvence^ — Nem az osztályt kérdeztem — csendőrködött tovább, bujkáló mosollyal a fiatalpap. — És álljon fel kérem, ha a prefektusa szólítja! A harcsabajszú felemejke- dett, párnás képét bűntudatosan ráncokba szedve: — Bognár István vagyok, agrármérnök az apálypusztai állami gazdaságban. — Unokái vannak? — Kettő, prefektus atya, kérem. — Példás nagyapa, mondhatom. Büntetési feladatként százszor le fogja írni Plautus bölcs szavait: „Aetate alia aliud factum convenit”. És most le is fordítja szépen, okulásul a többi idétlenkedő- nek! — Atya, kérem, én készültem — húzta be nyakát a kövér. Körülpislogott, mintha súgásra várna, aztán kibökte: — „Más-más életkorhoz más-más tett illik...” De én tudnék szebb példamondatot is, például Publililius Syrus- tól: „Honestum laedas, cum pro indigno postules”. „A tisztességest sérted meg, ha érdemtelenért emelsz szót...” Mert tetszik látni, még mindig nem ért ide az a fröccs, atya kérem! Ezen már megint kacagni kellett. A terített asztal is a csupa-zöldben, öregdiákok derűs bárkája, szinte ringatóz. ni látszott a jókedv hullámain. Az arcok már kipirosodtak, mindenki egyszerre beszélt, ketten-hárman egymás vállát ölelve a Gaudeamus igitur-t dúdolgatták. Messze, túl a fák csúcsán, ott magasodott a hegytetőn a kolostor. Otthonuk egykor, édes meg mostoha, nyolc hosszú éven át. Ablakai szivárvánnyá bontották a záporozó napfényt, s úgy ragyogott az ősi épületkolosszus, mint a Grál titokzatos vára a költők képzeletében. — Sajnálom, hogy be kell érniük velem, a jelenlegi prefektussal — fordult szomszédjához a fiatal pap —, de egykori tanáraik közül már senki sincs az élők sorában. Osztályfőnökük, a jó Celesztin atya hunyt el legkorábban, még az ötvenes évek elején. Ügy látom azonban, hogy az osztály is fájdalmasan megfogyatkozott az érettségi óta. — Csukást gépkocsibaleset érte, Bütyök a Balatonba fulladt tíz évvel ezelőtt, Dagi infarktusban halt meg, Mütyürt agyonnyomta egy fa Kanadában. Néhányunk sorsáról nem tudok semmit. De a többség megvan. Csak nem jöttek el. Mert hát, hogy is mondjam, sohasem szerettük mi egymást olyan túlzottan, átya kérem. — Nem szerették egymást? A békességnek ezen az istenáldotta szigetén? — Ismer ön gyűlölnivalób- bat a számon kért szeretetnél? Hisz’ talán a kötelező lelki- gyakorlatok őszinte áhítatában? Vagy el tud képzelni ösz- szetartozást egy prépost unokaöccse. meg egy vacogva iparkodó tandíjmentes között? — De hiszen önök végül is már negyvenöt után maturáltak, nemde? — Annál nagyobb lett a szóródás. Pontosabban, visz- szacsapódott suba a subához, guba a gubához, tévedhetet- lenül, csak a kötést kellett megoldani; Tessék megnézni azt az ősz, fejfájós homlokú fiút az asztal túlsó végén. Padszomszédja volt ennek a vigyori Almafabétának nyolc éven át. Most még csak nem is köszöntik egymást. — Érdekes, a hálaadó szentmisén őt észre sem vettem.. J — Mert ott sem volt. Gyerekfejjel is kerülte már a templomot, ha tehette. Üvegdiáknak csúfoltuk egyébként, mert olyan alangyár, tedd ide, tedd oda módon esetlen- kedett köztünk, dörzsöltebb srácok között és mindig félt, hogy valahonnan lever valamit. Rettegett a porcelántányértól, az üvegpohártól, még a tintatartótól is; ne adj isten, még eltöri. Kiütötte a veríték, ha neki kellett becsuknia a prefektórium nagy, szárnyas ablakát. Amikor szemüveget kapott, a prefektus atya — isten nyugtassa — naponta leszidta, mert ahelyett. hogy viselte volna, a szekrényében tartotta a filléres pápaszemet. Nos, az idő tájt hangzott el egy előadás az önkéDZőkörben Cervantes Üvegdiákjáról. Tetszik tudni, a bolondról, aki azt képzelte, hogy üvegből van és mindig félt, hogy össze találják törni, ha vigyázatlanul hozzáérnek 7
