Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
Öblösüveggyári kiállítás Munkásmozgalom az ellenforradalmi korszakban Verssorok is állnak a tablón: „Mi sokszor botlunk és sokszor bukunk / A homlokunkat sokszor éri sár, / És mégis mind előbbre dong utunk: / Nem! Minket nem lehet legyőzni már!” A kiállítás, a munkásmozgalmi emlékeket bemutató fal a „Munkásmozgalom az ellen- forradalmi korszakban” címet viseli a salgótarjáni öblösüveggyár új tanácstermében. Állandó kiállításról van szó, amelyet a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum rendezett, közösen a gyárral. A kiállítás ünnepélyes megnyitásán, amelyről korábban hírt adtunk, mind Kratsch- mer Lajos, a gyár párttitkára, mind pedig dr. Horváth István, a megyei múzeumok igazgatója hangsúlyozta, a múzeum és a gyár között létrejött szocialista szerződés jelentőségét. Ez a szerződés több év óta jó keretet jelent. az együttműködésre, segíti a szocialista brigádok kulturális vállalásainak teljesítését, a dolgozók rendszeres múzeum- és kiáUításlátogatóvá válnak, s tevékenyen segítenek a múzeumnak különböző társadalmi munkafelajánlásokkal stb. A múzeumok több gyárral kötöttek már ilyen szerződést, annak érdekében, hogy mind fokozattabban ismertessék meg tevékenységüket a munkássággal s a fiatalokkal. Ez az öblösüveggyári tárlat is az együttműködés jegyében jött létre- Három fő részből áll a mintegy tíz négyzetméteres tabló. Az egyik rész beszámol dokumentumok, fényképek alapján arról a harcról, amely a szakszervezeti csoportok létrejöttéért és működéséért folyt a két világháború közötti ellenforradalmi korszakban. A továbbiakban a kommunista mozgalom korabeli emlékeivel, illetve munkástüntetésekkel, sztrájkokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. Számos fénykép mu- mutatja be személy szerint is a gyári mozgalmi élet kiemelkedő személyiségeit, akik közül néhányan a megnyitón is jelen voltak, nagy tisztelettől övezve. A kiállítás, bár rendkívül sokrétű és tanulságos ismerkedésre nyújt lehetőséget, természetesen terjedelmi okból sem mutathatja be a munkás- mozgalmat a maga teljessé- ségben. Amint az a címében is áll, csupán a két háború közötti harcokat reprezentálja az öblösüveggyáron belül. A Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum érdemi módon igyekszik kapcsolódni e formán keresztül is a munkásművelődés segítéséhez, így a kiállítás a maga nemében jelenleg egyedülálló a megyében. Manapság érezhetően növekedett az érdeklődés hazánkban is a múlt eseményei, haladó hagyományaink iránt. Az ilyen örökségek felkutatása s példaként való bemutatása mindenképpen progresszív tett, s talán a jövőben mód lesz arra is, hogy más gyárakban, üzemi művelődési otthonokban stb. is hasonló tárlatok jöjjenek létre. A kiállítás tanúsága szerint, az öblösüveggyárban nemcsak a jelzett történelmi időszak munkásmozgalma volt gazdag. A tárlat ebből is csak mozzanatokat mutathat be, jó válogatásban. Ismeretes azonban, hogy a munkásmozgalom gyökerei szinte a kezdetekig, a múlt századba nyúlnak visz- sza- Elég, ha csak az 1895-ös május 1-i megmozdulásra utalunk, amelyen az üvegesek és a bányászok együtt vettek részt. Az új tanácsterem a maga belső terével, méltó keretet nyújt ennek a kiállításnak, s mindenekelőtt a fiatalok számára szolgál tanulságul, akik segítségével, közvetlen módon kerülhetnek közelebb az elődök küzdelmeihez, céljaik megismeréséhez, erőt meríthetnek a ^elen munkájában is a dicső küzdelmekből, amelyet egy jobb világ eljöveteléért folytattak a munkásmozgalomban tevékenyen részt vevő elődök. T. E. Múzeumok és környékük Mit tehet a klubtanács? Kérdőjelek az ifjúsági klubmozgalom körül Nemes szándék hívta életre b megyei, járási, városi klubtanácsokat, melyek az országos irányelveknek megfelelően 1974-től alakultak meg országszerte. A klubtanács nem operatív bizottság, nem értekezlet, hanem azok „gyülekezete”, akik akár hivatalból, akár elhivatottságból — felelősséget érezvén a mozgalomért — koordinálják, gyakorlati tanácsokkal segítik az ifjúsági klubok munkáját Salgótarján város is létrehozta klubtanácsát, soraiba tömörítve egykori és jelenlegi , klubvezetőket, népművelőket, a KISZ és a tanácsi apparátus képviselőit. Mit tehet egy klubtanács? Az 1980. évi tervek kialakításánál is ez volt a fő kérdés, hiszen a testület ■ tagjai kezdettől tisztában voltak azzal, hogy az ifjúsági klubok számára nem lehet örök érvényű módszertani tanácsokat adni. Ahány klub, annyi féle — jellegétől függően megannyi sajátos problémával. Salgótarján ifjúsági klubjainak száma jelenleg közel húsz, s, hogy pontos adatot nem tudunk közölni, ez máris az egyik leggyakoribb problémára utal, nevezetesen, hogy a klubok egy része nem működik folyamatosan. Az ifjúsági klubok többsége üzemi, szakszervezeti fenntartású, ha az ifjúsági klubokra vonatkozó 1972. évi határozat már világosan tisztázta, hogy minimum hetente két alkalommal „üzemelnie” kell a klubnak ahhoz, hogy valóban klub legyen — a rendszeres nyitvatartás ma még sajnos, értesülnek nem tartozik a salgótarjáni ifjúsági klubok legfőbb erényei közé. (Természetesen az ideális az lenne, ha a klub naponta nyitva lenne, teret adva a spontán, kötetlen beszélgetéseknek is.) tokkal segíthessék a klubok munkáját, elengedhetetlen a személyes kapcsolat. Éppen ezért a klubtanács tagjai maguk is közvetlenül figyelemmel kísérik egy-egy klub tevékenységét, első kézből a problémákról, Miből gazdálkodjon egy ifjúsági klub? Sarkallatos kérdés, mely már a klub életét, nemegyszer tartalmi munkáját is meghatározza. S, ez az a pont, amikor oly könnyű a fenntartókra hárítani a felelősséget, pedig itt kezdődik a fiatalok felelőssége is. A gazdálkodási problémák egyébként lényeges nevelési, önnevelési folyamatot is elősegíthetnek... A „mit csináljunk a klubban” kérdés tulajdonképpen a legfontosabb, hiszen ez a klubmunka alfája és ómegája. Ma sem eldöntött a kérdés, hogy vajon a működés feltétele a módszertan vagy az anyagi fedezet- Ha ezt a didaktikus egységet . mindenáron szét akarjuk választani, akkor a magunk részéről az előbbire tesszük le a voksol Sajnos, a tapasztalatok is melyek talán tipikusak, de sohasem azonosaié Az ifjúsági klubmozgalom számos kérdőjele közül most csupán néhányat érintettünk, de feltehetően ezek is kellően érzékeltetik, milyen ösz- szetett feladat hárul a klubtanácsokra. klógrád, hazánknak e kis megyéje szelíd dombokkal, hegyekkel, a Mátrával, a Cserháttal, a Börzsönnyel, a modern Salgótar. ján körül a Karancs—Medves tájával fogadja az érkezőket. Tájképileg változatos a kép, sze_ met gyönyörködtető a „görbe ország”, ahogyan Mikszáth Kálmán nevezte egykor. A megyének mindössze két városa van, műemlékekben is a szerényebb tájak közé tartozik, azok jó része is többnyire szétszórt, céltudatos utazással tekinthető meg. Aki azonban erre vállalkozik, nem csalódik, sok történelmi tanulsággal, élménnyel lesz gazdagabb. Minden, kinek ajánlott tehát ez a nógrádi utazás, nem. csak a csoportok számára. Annál azért gazdagabbak vagyunk, semhogy most fölsorolhatnánk a látnivalókat. Csak egyet-kettőt említünk ízelítőül. Például Ipoly, tarnóc harmincmillió évvel röpít vissza bennünket az időben, az ősleletek világszerte ismertek, legalábbis tudományos körökben. De vannak „közelebbi” emlékek a román és gótika korából, mintegy jelzésként pár emlék, töredék a reneszánszból, több a barokkból, és így tovább. Néhány újabban föltárt templomunk, freskós falunk gazdagítja Magyarorszá. got, hogy csak Nógrádsápot, Tereskét, Macon, kát, Mátraszőllőst, vagy éppen Szécsényt, Mát- raverebélyt említsük. Kúriákból, kastélyokból is mentegetjük — kicsit lassan —, ami menthető és érdemes a megőrzésre. A modern városépítészet szép példája Salgótarján, egyedülálló az országban a palóc népi építészet valóban élő faluja, Hollókő. És itt vannak a múzeumok, amelyek, mint mindenütt, egyre inkább szerves részét jelen, tik az idegenforgalomnak is, amennyiben az képes kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket. A Nógrád megyei Múzeumok Igazgató, sága Múzeumi mozaik címmel tájékoztatókat jelentet meg, az idei harmadik számot éppen mostanában adták ki. Ebben, többi között; közreadják a tavalyi látogatói statisztikát s ez a szám biztató abból a szempontból, hogy az érdeklődők száma emelkedik. Termé. szetesen, tudjuk, hogy éppen itt nem szabad számok bűvöletébe esnünk, hiszen a belső gazdagodás csak elmélyültebb múzeumi látogatásokon valósulhat meg, s bizony még sok a „futó” csoport a múzeumi kiállításokon is. Mégis, lássunk néhány adatot. Tavaly Nógrád megye múzeumait, emlékhelyeit összesen 157 807 látogató tekintette meg. A leglátogatottabb intézményünk a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum volt 45 948 látogatóval, utána a balassagyarmati Palóc Múzeum (44 943) és a hollókői falumúzeum (36 916) következett. So. kan keresték föl a Nógrádi Partizáncsoport Emlékmúzeumot is Karancsberényben, januártól novemberig 12 342 látogató. A Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum látogatottságát jelenleg befolyásolja az új múzeumba való' költözködés előkészülete (most zárva is van), idén októbertől azonban bizonyára látogatott intézménnyé válik izgalmas állandó és időszaki kiállításaival, galériájával. A pásztói helytörténeti múzeum és romkert, a csesztvei Madách Imre-, a horpácsi Mikszáth Kál- mán-emlékmúzeum, a bánki nemzetiségi ház látogatottsága viszonylagos állandóságot, időnként emelkedést mutat. (Nem részletezzük ezúttal azt, hogy például a horpácsi Mik. száth Kálmán-emlékmúzeummal kapcsolatban még sok a tennivaló, hogy a kulturált körülményeknek s irodalomtörténeti jelentőségének mindenben megfeleljen.) Kedvelt idegen- forgalmi cél Salgótarjánban a ritkaságszámba menő föld alatti bányamúzeum is. Egyik leglátogatottabb múzeumunk tehát a szécsényi. Ez a helytörténeti múzeum 1979. eleje óta viseli új nevét: Kubinyi Ferenc Múzeum. Névadója a múlt századi történelem egyik nagy alakja életével, munkásságával is megismerkedhetnek a látogatók. Maga a kastély, amelyben a múzeum működik, építészetileg is értékes, a tizennyolcadik században épült, s gondosan helyreállították. Környezete is mind rendezettebbé válik, egyik helyreállított saroktornyából különösen megkapó panoráma tárul a látogatók elé, többi között a Borjúpásttal, ahol 1705-ben a híres országgyű. lés zajlott s II. Rákóczi Ferencet vezérlő feje. delemmé választották. A vadászati, vadgazdálkodási kiállítás gazdag látnivalókban, s például a Nadler Herbert-, vagy a Szécsényi. és Kittenberger-emlékszobák a maguk nemében ritkaságszámba mennek. (Különösen, mióta a nagymarosi Kittenberger-ház sajnálatos módon bezárt.) A régészeti állandó kiállítás, vagy az újabb, „Mozaikok Nógrád megye természe. ti képeiből” című tárlat ugyancsak gazdag lát. nivalókban. A kiállítások további sorolása he. lyett említjük, hogy — amint azt már korábban hírül adtuk —, új gyűjteménnyel gyarapodott a megyei múzeumi szervezet. Dr. Tóth Ferencné, dr. Soós Ilona műgyűjteményét a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumra hagyta. Ez a gyűjtemény több részből áll, feldolgozása máris megkezdődött. Ennek befejeztével jövő évben időszakos kiállításon mutatják be az anyagot, illetve a véglegesen kialakított enteriőr termekbe kerülnek az értékes műtárgyak, tovább gazdagítva a múzeumot, s emel. ve hírét a látogatók körében. Az idegenforgalmi szezon elején nem árt ^ megemlíteni, hogy több gondot lehetne fordítani a leglátogatottabb megyei helyeken — köztük Szécsényben is — arra, hogy a mű. élvezetet ne rontsa le az adott helység elhanyagoltsága, néhol a rossz utak, a színvonaltalan vendéglátás, és így tovább. Hiszen például éppen Szécsényben már a reformkorban volt olyan gróf, aki a kastély kertjében „a városi polgárok szórakoztatására sörcsarnokot és tekepályát állított”. Ha nem gondolunk is erre, az mindenképpen kívánatos volna, hogy a vendéglátás körülményei tovább javuljanak, mert — megfordítva s kicsit módosítva a szó. lást —, nemcsak a szellemi örömökkel, hanem kenyérrel is él az ember. S megyénkben bizony nem ártana gyarapítani azoknak a helyeknek a számát, ahol valóban vendégkén^ tisztelik most már nem is olcsó árakon a belépőt. — te — Pénzhamisítók a XIV. században A szakértők szerint a pénz- hamisítás a XIV. században élte virágkorát, a középkori Bulgáriában. Akkoriban az országban számos pénzhamisító központ működött. A régészek szerint a legjelentősebb pénzverdék a Duna menti Sziliszitrában, Vidinben és Veliko Timovóban működtek. Ezek a városok távol estek a fővárostól, így kisebb volt a rajtaütés veszélye. A központokban nemcsak pénzt, hanem különböző okiratokat, pecsétnyomókat, királyi okmányokat, adományleveleket is hamisítottak. A legjelentősebb leletre Szilisztrában bukkantak, itt közel 16 ezer régi bolgár pénzérmét találtak, többségük hamis. Érdekes, hogy minden leletben akad néhány valódi pénzérme is, valószínűleg a pénzhamisítók ezeket használták mintának— sg — kevesebb a lakóterületi, még azt mutatják, hogy helyes módszertani elvek híján, optimális anyagi feltételek mellett is „kiürül” a klub. Szerencsére ennek ellenkezőjére is akad példa, vagyis kevés pénzzel is otthona lehet a klub a fiataloknak. kevesebb a diákklub. Vegyünk sorra néhány jellemző problémát, melyekkel a klubtanácsnak is szembe kell néznie! Az üzemi klubok — hála a fiataloknak — nemigen tartják be azt az egyébként egészségtelen előírást, miszerint a klubhelyiséget csak az illető üzemben dolgozó fiatalok látogathatják. Általában ehhez a fenntartók sem ragaszkodnak, de néhol mégis komoly konfliktusokhoz vezet a fenntartók ilyen jellegű kívánalma, jóllehet ez a formális kötöttség eleve ellentmondásban áll a klubmozgalom céljával. Hogyan és mikor tartson nyitva egy klub? Ez a másik Olyan kérdés, melyre a klubtanácsnak ügyelnie kell! NoMárpedig az elsődleges cél éppen az, hogy a klub valóban „otthon” legyen a fiatalok számára. Ezt fogalmazta meg idei feladattervében a városi klubtanács is, és ennek jegyében határozta meg a konkrét tennivalókat. A városi klubtanácsnak tehát ebből az elvi kündulás- ból keli vizsgálnia a klubok munkáját, és a konkrét segítségnyújtásnak is ezt a célt kell szolgálnia! Ahhoz, hogy á városi klubtanács tagjai hasznos ajánlásokkal, módszertani javaslaEgy kenyéren Annyi évszázad viharai, meg nem értése után, hazánkban a nemzetiségi kérdés nyugvópontra jutott. A hazánk területén élő német, délszláv, szlovák és román anyanyelvű lakosság a mindennapi életben tapasztalja azt, amit a XII. pártkongresz- szus határozata így foglal össze: „A nemzetiségiek hazánk egyenjogú állampolgárai. A nemzetiségi szövetségek fontos politikai és kulturális feladatot látnak el. Minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy nemzetiségiek továbbra is aktív részesei legyenek társadalmi, politika életünknek, őrizzék és fejlesszék anyanyelvi kultúrájukat. . . A nemzetiségi kérdés internacionalista megoldásának fontos eleme a kétnyelvű, kettős kultúrájú állampolgárok szabad fejlődése.” Ennek a fejlődésnek mindannyian tanúi vagyunk, akik lépést tudunk tartani a kor jelen idejével, s tudjuk azt is, hogy ez a jelen idő új meg új kérdéseket vet fel. Nem véletlen tehát, hogy a korábbiaknál gyakrabban esik szó a nemzetiségi értelmiség helyéről és szerepéről társadalmunkban. Beszélhetünk-e fyaza.i viszonylatban külön nemzetiségi értelmiségről? Természetesen igen, fölöt- téb rossz is lenne, ha nem beszélhetnénk; nélkülük hogyan is lenne elképzelhető az anyanyelvi oktatás, a nemzeti kultúra ápolása? Rendelkezés írja elő, hogy minden településen, ahol legalább tizenöt nem magyar anyanyelvű iskolaköteles gyerek él, a szülők kérésére anyanyelvi oktatást kell bevezetni, vagy pedig az anyanyelv kötelező tantárgyként történő oktatását. Több száz nemzetiségi óvoda és általános iskola működik az országban. A középiskolák között, önállóak is vannak, mint a bajai német, a békéscsabai szlovák, a budapesti délszláv és szlovák, a gyulai román , középiskola, vagy a budapesti, a kőszegi és a pécsi tagozatos osztályok. Nemzetiségi politikánk fontos részét alkotja, hogy ezekben az iskolákban megfelelő felkészültségű pedagógusok neveljék az ifjúságot. Államunk erre nagy gondot fordít: felsőfokú óvónőképző működik Sopronban, Szarvason, tanítóképző a fővárosban, középiskolai tanárokat képeznek Szegeden. Pécsett. Ezekből a tanintézetekből kerül ki a nemzetiségi értelmiség zöme, amely fő hivatása mellett — a gyakorlat ezt mutatja —megtalálja az utat a nemzetiségi folklór, a hagyományok intézményes összegyűjtését, ápolását, célzó közhasznú társadalmi tevékenységhez. Az évenként megrendezett kulturális seregszemlék számos alkalommal, a televízió képernyőjén zajló vetélkedők során külön színt jelentenek a nemzetiségi együttesek. Dalaik hallatán, táncaik láttán lehetetlen nem gondolni arra, hogy mindaz, amit nyújtanak részévé válik saját nemzeti kultúránknak, egész népünket gazdagítja. Vannak azonban kevésbé látványos bizonyítékai is a nemzetiségi értelmiség jelenlétének. Ilyenkor a választások küszöbén különösen időszerű szemügyre venni: milyen részt kap és vállal a nemzetiség a hatalom gyakorlásából? Köztudott, de azért érdemes utalni rá, hogy a hazánkban élő nemzetiségek számarányuknak megfelelő képviselethez jutnak a különböző tömegszervezetekben és -mozgalmakban, így elsősorban a népfrontban, amely az arra leginkább méltóakat tanácstagnak jelöli, az országban ezrekre tehető a nemzetiségi tanácstagok száma. De szavuk van a nemzetiségeknek legfőbb államhatalmi szervünkben, az országgyűlésben is. A nemzetiségi képviselőket ott látjuk a parlamenti bizottságok ülésein, ahol részt vesznek a készülő törvényjavaslatok megvitatásában, aktív alakítói a közéletnek, formálói terveinknek. Természetes és érthető, hogy ebben a munkában oroszlán- részt vállalnak a nemzetiségi értelmiségiek, akiket ezért jogosan tisztelet és megbecsülés övez. Közös munkálkodásunk több évtizedes hagyománya szemmel láthatóan arra kötelezi őket. hogy legjobb önmagukat adva részt vállaljanak gondjainkból, nehézségeinkből, tudva, hogy így válnak részeseivé közös örömeinknek. Az a felismerés is tükröződik ebben, hogy egy kenyéren élünk, sorsunk közös a mi országunk nekik is hazájuk. XII. pártkongresszus már idézett határozata azt is kimondja: „A hazánkban élő nemzetiségek és a szomszédos országokban élő magyarság jelentős mértékben hoz. zájárulhat népeink barátságának és együttműködésének elmélyítéséhez”. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha ■ feltételezzük: a nemzetiségi értelmiség idejekorán felismerte ezt. Eszerint él és dolgozik, jól tudva: önmaga kiteljesítésével közö* ügyet mozdít előre. Kovács Imre NÓGRÁD - 1980. június 1., vasárnap
