Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)

1980-06-26 / 148. szám

Színházi esték Megjegyzések egy tragibohózafhoz Retteg Fridolin ripacs szín- igazgató és daltársulata im­máron nyolc évtizede járja lankadatlanul honunk tájait. Eredetileg osztráknak született meg az istenadta — bizonyos Paul és Franz Schönthan ne­vezetű derék színpadi iparo­sok bohózati mesterművében, A szabin nők elrablásában, de hamarosan magyar állampol­gárságra váltott, — száza­dunkban anakronisztikusán képviselni vándorszínészetünk echos hőskorát. Vagy nem is olyan anak­ronisztikusán? Hiszen még a harmincas-negyvenes években is jól ismertek voltak nálunk a vándortruppok, a „pálcás színészek”, akik egyik falu­ból másikba gyalogolva ter­jesztették a „kultúrát”. Szegény Retteginek és pá­lyatársainak hajdani évtize­dek zajos sikerei után a negyvenes évek végén egy időre csúnyán leáldozott a csillaga. A szabin nők elrab­lását a művelődéspolitikai túlbuzgalom letiltotta színpa­dainkról. Pedig ha színjátszá­sunk hőskoráról Szigligeti Li- liomfiján kívül van még ha­sonló elragadóan kedves his­tória. akkor az a Schönthan- test vérek magyar talajba plántált bohózata. Kiváltképp amióta Kellér Dezső megfia­talította a csaknem százados librettót és Szenes Iván szel­lemes verseire a korán el­hunyt. tehetséges zeneszerző, Horváth Jenő szellemesen cs’’ 'ondáros muzsikát kompo­nált. Szerencsére. A szabin nők..., Rettegi Fridolin társulatának színpadi szilenciuma rég a múlté, járja újból keresztül- kasul az országot, s minde­nütt szíves fogadtatásra lel. Mint most, néhány napja Sal­gótarjánban is. A szolnoki társulat művé­szei az utóbbi másfél évti­zedben másodízben vették műsorukra a „klasszikus” bo­hózatot. A korábbi szolnoki Bányámé. Borbála asszony és A szerelmespár kettőse. (Bár. Raposa Bogdán. (Sebestyén dós Margit és Jakab Csaba). Éva és Takács Gyula). Bányai tanár (Czibulás Péter) hangulatos énekszólója: „Má­sok vittek rossz utakra engem...” (Kulcsár-fotó) drámaíró, Bányai tanár sze- Margit, Jakab Csaba, Szeli mélyében Czibulás Pétertől Ildikó, Mucsi Zoltán és Ho- , ., (egyben a darab rendezője rányi Márton játéka is. aon* ÍS)’ tetSZer- ? if“1 összegezve: kellemes nyá­megsem láthattuk, a kezdeti vábbá Egri Kati, Bárdos (b. t.) technikán múlott. Azóta té­véjáték formájában sokan megismerhették, mégpedig olyan ragyogó komédiás közreműködésével, mint Bi- licsi Tivadar, aki Rátkai Már­ton mellett évtizedeken át volt Rettegi figurájának leg­híresebb formálója. A szolnoki társulat élve­zetes. kitűnő pergésű zenés, bohózattal ajándékozta meg á szép számú salgótarjáni publi­kumot. kár, hogy az alkalma­zott előjáték- és az első fel­vonás furcsa ellentmondásos­ságot hordozott, ami megza­varta a cselekmény világos menetét. (A bevonuló színé­szek már akkor A szabin nők előadásáról beszélnek és tá­jékoztatnak bennünket, ami­kor a darabnak még híre- hamva sincs, csak jóval ké­sőbb kerül elő a vidéki tanár íróasztalából). Szerencsére az előjáték után végül is he­lyükre rázódnak a dolgok. Az együttesben a híres sze­repet, a „színészi mennybe­menetelt” fiatal művész, Ka­tona János kapta. A hagyo­mányokból testes buffók él­nek emlékezetünkben, olyan idős komédiások, akik mes- terségi kelléktárukban őriz­ték a pálya legszélsőségesebb elemeit- is. Nos, a nyurga, fi­atal Katona János a hagyo­mányosnál jóval mértéktar­tóbb, a ripacsériában vissza­fogottabb Rettegit állított elénk. S ez, amennyiben eré­nye — és kétségkívül tisztes­ségesebb szerepfelfogás — ugyanakkor a teljesebb kö­zönségsiker gátja is. A szabin nők... bohózati szabadosságával talán Takács Gyula élt legteljesebben a bácskai borkereskedő, Rapo­sa Bogdán mulatságos figu­rájában. S rögtön csatlakoz­tassuk mellé a kitűnő komi­ka, Sebestyén Éva nevét' aki Bányainét. Borbála asszonyt mintázta egészséges harsány- sáagal, bővérűén Korrekt alakítást kaptunk a titkos Közoktatás kontra közművelődés VAKÁCIÓ VÍZIÓ IGEN, MOST már semmi kétség: végképp „kitört” a va­káció, felhozván napját jó és rossz tanulókra egyaránt! Az a szakképzetlen szülő a nyári elmúlt tanév nyomasztó erh- vakáció ideje alatt? felnőtt gyakorol, ám el- A szabadtéri kulturális és enyészően kevés ember tanul, sportrendezvények száma vi- Kire vagy mire támaszkodhat szont édeskevés megyénkben potenciálisan meglevő igé­léke lassan feledésbe vész, s a gyerekek megérdemelten vagy érdemtelenül élvezik a „szabadság” hőn áhított gyü­mölcseit. És a szülők? Hja, a szülők •napról napra nagyobb tisz­telettel gondolnak az iskola Sokan úgy próbálják áthi. dalni a problémát, hogy napra, órára beosztják gyermekük szünidei, programját. Lehető­leg úgy hogy minéJ kevesebb nyékhez képest! „Ki a szabadba!” — adta ki a nyári jelszót néhány évvel ezelőtt egy megyeszékhely mű. velődási központja, s az intéz­mény elől szinte naponta in­tényleges szabad ideje marad- dúltak gyalogtúrára kisebb- jon a nebulónak, nehogy vé- nagyobb alkalmi csoportok letlenü! maga próbáljon gaz- a környező hegyekbe. Nem­intézményére, amely kilenc dálkodni idejével, mert abból csak komoly- és könnyűzenei hónapig levette vállukról a gyermeknevelés terhének egv részét. — A szünidő; a szülők isko ki tudja, mi sülne ki... Hát ez az; a szülő sem tudja! A hasznos, kulturális időtöltés lehetséges formáit illetően sok­iája — mondta keseregve mi- szór maga is tanácstalan, ön­nap egy mérnök barátom, aki — saját bevallása szerint — koncertek színhelye volt a vá­ros parkja, de délutánonként kinn tartották próbáikat az amatőr művészeti csoportok is, újabb tagokat és híveket csak most ébredt igazán tuda­tára annak, hogy „másodállás, ban” két. általános korú gyer­mek édesapja. Egy balassagyarmati isme­rősömnek a vakáció a katona­nőn gyarlósága azonban nem szerezve a táncnak, színjátszás­lehet mentség helytelen neve- nak, közös muzsikálásnak. A lési módszereire. A napközis művelődési központ munka­tábor vagy a szünidei munka társai a játszóterekre „hang­nem merítheti ki a vakáció szerelték” a kicsinyeket moz- egészét. Némi kockázata két- gató játékos vetélkedőket, a ségtelenül van. de mégis adni kel! időt arra. hogy a gyermek Ságnál eltöltött utolsó hóna. önmaga kísérelje meg felfe­pok emlékét juttatta eszébe, s már be is szerzett egy mérő. szalagot, melyből naponta le­dezni a hasznos Időtöltés for­máit. Természetesen nem ar­megyeszékhely strandján pe­dig könyvsátrak újdonságai közt böngészhettek a fürdő- zők, miközben a hangszórók derűs irodalmi' műsorösszeál­ról van szó, hogy teljesen lításokat sugároztak. nyisszant egy-egy centimé- szabadjára kell engedni a gye- ként a tereken gitárt tért, — így tartva szem előtt, mennyi időt kell még „átvé­szelnie”. Miért e riadalom? Nos, azt minden felnőtt tudja, hogy a szabad idő igen drága kincs, és azt is, hogy hasznos eltöl­tésének módját fiatalon kell megtanulni. Aki az úgyneve­zett aktív pihenés nem tudja időben reket, de a háttérből való irá­nyítás, a helyes döntésre, vá­lasztásra történő „rávezetés” máig leghatékonyabb mód­szere a nevelésnek. Estén­penge­tő népművelők köré teleped­tek az éppen ráérők, s a sza­badtéri mozi mögött egy tisz­táson, tábortűz fényénél vitat­ták meg a látottakat a film­MÄS KÉRDÉS, hogy a nyár barátok. A sportpályán non- folyamán ez különösen nehéz stop versenyeken mérték feladat. Mert hová is irányítsa össze ügyességüket az izom- gyermekét a szülő? Milyen vá- pacsirták, míg a könyvtár kert­tenni, az felnőttként — a jó- a nyár? formáit lasztási lehetőségeket nyújt a magáévá gyermekek, fiatalok számára val kevesebb szabad időt — mégannyira sem fogja tudni ésszerűen kihasználni. Ilyen értelemben a diákok számára a vakáció is egyfajta lecke, amit éppúgy el kell sajátítani, mint az évközi tananyagot., A különbség csak annyi, hogy a „szünidei házifeladat” meg­oldásának eredményéért a nem pedagógus felnőttek is felelő­sek. A szabad idő hasznos el. töltésének módszerében min­denekelőtt a szülőknek kell (kellene) példát mutatniuk! je író-olvasó találkozók pa­rázs vitáitól volt hangos. Minderre nem kellett külö­nösebb „rászervezés”, csupán egy kis türelem. Néhány hét után kapva-kaptak az alkal­makon a vakációzó diákok. Egyik napról a másikra meg­Nemrég egy munkáscsalád felnőtt tagjaival vettük sorra a közművelődési intézmények nyári kínálatát. A repertoár ugyancsak lehangoló. A mű­velődési házak csökkentett in. élénkült a város ifjúsága, s tenzifással működnek, a még a szülők is alig vették könyvtár pedig — valljuk be észre, mily gyorsan ellobbant őszintén — nem kimondottan a nyár. az évszaknak megfelelő időtől- HOGY MELYIK volt ez a tés a fiatalok számára. Téve- város? Már nem emlékszem dés ne essék, nem az olvasás pontosan. Szemem ma más elhanyagolasat akarjuk jóvá- vidéken új nyarat fürkész, hagyni! Esténként és esős na- Látok fiatalokat Salgótarján a ...u. , , Pokon a könyv továbbra is ó.s Balassagyarmat főterén lő­A szülök többsége azonban legjobb baratja lehet a gver- dörögni céltalan, kocsmák előtt munkája mellett. ~~ tovább- meknek, felnőttnek egyaránt, ácsorogni megyénk falvaiban* Csakhogy a fiatalok életkori £5 látom a tanácstalan, gond­sajátosságaival együtt jár, terhelt szülői arcokat, amint hogy fokozott mértékben titkon a szünidő hátralevő igénylik a szabad levegőt és a napjait számlálgatják. mozgást. Különösen, ha ennek az idő is kedvez, — nyáron. Pintér Károly ra is csak „másodállásban” tud foglalkozni a gyerekekkel, ha egyáltalán a neveléshez var. némi érzéke. Mert bármily’ furcsa, a pedagógia az a tárgy, amit kivétel nélkül minden Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort ny) Igen, mondtam magiamban, amikor a kórházból megjöt­tünk- és én, ölemben a gye­rekkel, körülhordoztam pil­lantásomat a kerten, ahol a kora június pazar csodákkal hálálta éppen anyósom máni­ás virágültető szenvedélyét — igen: nekem volt igazam! Ha már az állam nem gondosko­dott nekem lakásról, s vele a kislányomnak emberi jövő­ről — hát gondoskodtam róla magam! Hiszen így tanultam mindig, apámtól is, Bélától is, apósoméktól: hogy. többet ésszel, mint erővel? És, hát nem az eszemmel spóroltam meg azt a rettentő erőfeszí­tést, azt a bizonyos tizen­nyolc szűk esztendőt- amiről már beszéltem, s amire épp életem legszebb harmada ment volna rá, húsz és negy­ven közt: a teljes fiatalsá­gom?! De igen, de igen; nekem volt igazam! Ez a boldog gondolat fűtött végig, át a nyáron, s az őszön, egészen a november eleji első hóesé­sig: akkor járt le a szülési szabadságom, s akkor men­tem be újra dolgozni, mert anyósom megmagyarázta: nem engedhetem meg ma­gamnak azt a fényűzést, hogy három évre otthon maradjak. Nem- szó se róla. dehogyis anyagi okokból —, hisz az én kétezer-kétszáz forintom nem oszt és nem szoroz a Tatár­ház költségvetésében —, ha­nem szakmai fejlődésem mi­att! Ha három évig otthon tette el tőlem a lelkét. Vagy- maradok, képzeljem csak is mondjuk ki bátran: elra­tetője — karácsony után már a nagyanyja után nyújtogatta kezét, és hét-nyolchónapos korában csak úgy tudtam át­hozni hozzánk éjszakára, ha előzőleg a „mami” odaát ölében elaltatta . . . Az első öt hónap menyor­szágából így zuhantam a po­kol kínjai közé az elkövetke­zett hónapokban. Kriszti egy­éves születésnapján már úgy éreztem, nem bírom tovább, Van egy gyönyörű kislányom, aki nem az enyém. Bármit is tépnék érte- nem engem sze­ret igazában, hanem a nagy­anyját, aki — biztosra vet­tem! — szándékosan idegent De akkor hová mehetnék? Én édes istenem, miket beszé­NOGRÁD - 1980. június 26., csütörtök mennyire kijövök a gyakor­latból, elmaradok a kollégá­imtól, s az oly szépen és -biz­tatóan megszilárdult pozíci­óm egyszeriben megrendül, s fonnyadni indul. Ne higy- gyem ám, hogy a levegőbe beszél: efféle panaszokkal van teli a nőknek írott sajtó, olvassak csak bele a Nők Lapja panaszos leveleinek rovatába, s már hozta is. rak­ta le elém a kivágott cikke­ket: mindje arról szólt, mennyire elmaradt szakmai­lag az az asszony, aki gyer­mekgondozási segélyre ment — és nem is csak szellemi fejlődése sínyli ezt a keser­ves három évet, hanem a zse­be is, hiszen kimarad minden fizetésemelésből, előléptetés­ből . . , Most sem tudtam igazában vitázni; két hét alatt győzött a családi álláspont. Bezzeg vitázom, harcolok körömszakadtig, ha tudom, mi vár rám! Mert amúgy, há­rom év alatt, talán csakugyan elidegenedtem volna kissé a munkahelyemtől —, de így az effvszülött magzatomtól idege­nültem el! Az a pici, akinek öthónapos koráig a mindene voltam, a gondozója, tápláló­bolta a gyermekemet! Akiért pedig mindent csináltam! Akiért Ákossal szakítottam! Akiért a Tátrába utaztam. Én édes istenem. Ha szegény apám másfél éve meg nem hal, most bi­zony szedtem volna a sá­torfámat, s hazaköltözöm a Bocskai telepre ... De hol volt már a telep! Anyám nem sokáig állta a magányt, az üres lakás kietlenségét, a négy néma falat; a gyászév letel­tével férjhez ment. Egy kol­légája vette el, aki szintén özvegy ember volt, s aki szintúgy irtózott a magánytól az üres vecsési házában. Az öreglány — negyvenöt sem volt még egészen, és igazán jól tartotta magát! — egy ügyes ügyvéd útján eladta ’a lakását, és hetvenöt őszén ki­költözött Vecsésre. Én utált- tam a pasast, akihez az éle­tét kötötte — ez is ivott, mint az apám; csak éppen nem volt az apám. És, ami­kor egyszer kimentem, meg­látogatni őket, úgy meresztet­te rám a szemét, mintha én lettem volna az újdonsült fe­lesége. nem pedig az anvám Brr! Ide hát, persze, nem me­hettem volna- még egyedül — hasított belém a kérdés, aztán ott dörömbölt bennem hosszú hónapokig- De tudtam: sehová sincs utam; nekem az már befellegzett! Huszonnégy éves koromra vége az életem­nek —, hisz ez már nem. az én életem! Reggel felkelek, bemegyek a laborba, délután hazajövök, lehullok a tévé mellé, megpróbálok udvarolni a kislányomnak, de az nem­igen tart igényt -rá, a tévé után lefekszem, es hetenként kétszer átengedem magam a férjem odolszagú csókjainak... Ez az élet? — kérdeztem sokszor magamtól. — Ez a szerelem? Ez az a híres bol­dogság, amiről a költők, meg az írók annyit nyavalyognak? Ez?! S a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy nem is tehettem érte senkinek szemrehányást; a kertes ház az én ötletem volt! És ekkor találkoztam Ákos­sal! Már akkor biztosra vet­tem, amikor a Ferencesek templomából kilépve megpil­lantottam, hogy a jó Isten küldte! Meghallgatta ott, a templomban az imámat — és mire kiléptem az utcára, elémbe kormányozta Ákost! Elzárt is nem tiltakoztam, amikor a szállodát ajánlta. Biztosan ez is benne volt a vigaszban, amit a fohászom meghallgatásaképp a mennyei hatalmak küldtek! Szinte akarat nélkül, mintegy révü­letben ültem be vele a taxi­ba, szálltam ki a hotel előtt, lek: honnét Kriszti?! volt erőm? Hát Az ember mindig azt hi­szi, a mélyponton van; hogy ennél már nem lehet ször­nyűbb a sorsa .... De a sors, ha még ütni akar, gúnyosan mosolyog, s csak annyit kér­dez: nem lehet? Hát idenézz! — Hiszen ezután jött csak igazán a poklok pokla: a kö­zös ágyunk Bélával! . . . ’ Túlságosan nagy örömet eddig se nyújtott nekem ez az ágy; de az Ákossal való találkozás után szűkölő féle­lemmel feküdtem bele min­den este: vajon megúszom-e Béla közeledését, vagy ma is átfordul hozzám, végigsimít hüllőhideg u-jjával, melynek érintésére epidermiszem nya­kamtól a bokámig vad lúd- bőrzéssel felel, egész ben­sőm pedig olyan heves tilta­kozással, amelyre már erőtlen kifejezés az undor — egyet­len szó van rá: az irtózás. Micsoda erő kellett hozzá, mekkora önuralom, hogy az a szerencsétlen ne vegyen észre semmit, hiszen nem volt ő oka semminek, és méltatlan dolog lett volna, ha éreztetem vele, mennyire ura testemnek és lelkemnek az a másik . . • Három hónapig bírtam ezt a pokoii megpróbáltatás'!,. Jó arcot vágtam, otthon a vacso­ránál, jó arcot, amikor anyó­som odadugta arcomhoz a kis­lányomat, frissen fürdetve, il­töltöttem ki a bejelentőmet latosan, lefekvéshez ellátva, a és léptem be a liftbe. Férfit úgy nem szerettek még, ahogy én akkor Ákost! Nem, és nem tudtam, nem akartam betelni a gyönyörrel; azon az estén talán nem is éltem, csak álmondtam ma­gam; azt álmondtam. hogy élek ... És még ma sem tu­dom. honnét volt erőm ahhoz, hogy utána elbúcsúzzam ja, fürdetője. altatója, öltöz- sem, nemhogy Krisztikével! Ákostól és hazamenjek. búcsúpuszira, jó arcot, amikor. Béla, a tévé előtti alattomos sötétben a kezem simogatta, mert felhangolódott valami szerelmes marhaságon, s ké­szült az ágybéli folytatásra... Jó arcot, jó arcot, jó arcot... De meddig bírja ezt az em­ber? Hisz nincsen o’van po­hár. amely egyszer be nem telik! (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom