Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

A barátság erősödő szálai i>ta:dr.GordosJános Néhány évvel ezelőtt, 1977- ben baráti kapcsolat kezdő­dött Nógrád éá a portugáliai Leiria megye között. Azóta kétszer jártak testvérpártunk küldöttei megyénkben. A múlt évi látogatás viszonzásaként június 4. és 8. között, nógrá­di pártmunkások is részesei voltak egy igen gazdag por­tugáliai programnak. A rö­vid idő alatt ^öbb pártszerve­zet életével ismerkedtünk meg. Az aiapszervezetekben családias a légkör. így foly­nak megbeszéléseik, rendez­vényeik, ahonnan a felnőttek mellől nem hiányoznak a gye­rekek sem. Munkájuk közép­pontjában az év őszén sorra kerülő választások előkészí­tése áll. Bármely alapszer­vezetnél jártunk, azt tapasz­taltuk, hogy jól ismerik a területükön élő dolgozó em­berek helyzetét. Meggyőző munkájuk személyekre szóló. Leiria megye településein erős befolyása ,ran a jobbol­dali erőknek is. Ezért a kom­munista párt szervezetei nagy gondot fordítanak kapcsola­taik erősítésére, befolyásuk növelésiére. Az újonnan megválasztott parlamentre igen nagy fele­lősség hárul majd, az 1976- ban törvénybe iktatott alkot­mány sorsa ' felett kell dönte­ni. Portugália ma a tőkésor­szágok 'egyik legdemokratiku­sabb alkotmányával' rendel­kezik. Négy évvel ezelőtt a haladó erők elérték, hogy az olyan égető kérdések, mint a földreform, az intézményrend­szer demokratizálása beke­rültek az alkotmányba. Az új­ra éledő és erősödő jobboldal azonban azóta egy sor olyan lépést tett, amelyek a demok­ratikus vívmányok korláto­zására, illetve felszámolásá­ra irányulnak. Leiria megye kommunistái ezért nagyon fontosnak tartják, hogy a me­gye lakói ismerjék meg a valóságos helyzetet. Azokra szavazzanak majd, akik áp­rilis 25-e, a piros szegfűs for­radalom vívmányait képvise­lik és védelmezik. A megye kommunistái na­gyon keményen dolgoznak minden kis eredményért. Időt és fáradságot nem kímélve végzik munkájukat, amely­nek sikerei az erősödő reak­ciós nyomás mellett, sem ma­radnak el. Minden alapszer­vezetben pontosan tudták a múlt év decemberi választá­sokat tükröző számadásokat. A kommunista párt tekinté­lyének, befolyásának erősö­dését mutatja, hogy a megye egyik legjelentősebb munkás­városában, Marinha Grande- ben kommunista tanácsi ve­zetőt választottak. Programunk során talál­koztunk az alig fél éve hiva­talban levő elnökkel, aki számtalan ötletet, elgondolást mondott el a város útjainak, tisztaságának, egészségügyi viszonyainak fejlesztésére. Személyesen is meggyőződ­hettünk arról, hogy valóban ezejs a legégetőbb kérdések, mivel évtizedeken keresztül elmaradt a csodálatosan szép fekvésű, kellemes klímájú település fejlesztése. Igaz, a megyében nem ez az egyetlen hely, ahol ilyen gondokkal találkoztunk. Még a külföldi­ek által oly gyakran látoga­tott tengerparti helyek is el­hanyagoltak. Ugyanis a gaz­dagabb rétegeket képviselő helyi vezetők nem a tömege­ket érintő kérdések megol­dását, hanem a vagyonosab­bak által lakott körzetek fej­lesztését tartják fontosnak. Nagy élményt jelentett szá­munkra az a beszélgetés, amelyet Penicheben halá­szokkal folytattunk. A tenger­rel vívott küzdelmes életük sok erőt és összefogást igé­nyel. Különösen akkor, ha ha­jóik felújításához, a halász­zsákmány értékesítéséhez a kormány nem nyújt segítsé­get. Szövetkezetét alapítottak és közös erővel dolgoznak. A penichei halászok tudják, hogy a bonyolult l^izdelemben ho­vá kell állniuk. Közülük töb­ben tagjai a kommunista pártnak. Akik nem tartoznak az alapszervezetekhez, azok is a kommunista pártban lát­ják azt az erőt, amely érde­keiket következetesen képvi­seli. Mint elmondták, harcukat nem adják fel, nem tűrik meg a jobboldali erők mesterke­déseit. Küzdelmükhöz lelke­sítő példaként szolgál annak a sok tucat politikai fogoly­nak a küzdelme, akiket éve­ken keresztül a városi erőd­ben tartottak. Itt raboskodott Alvaro Cunhal, a párt főtit­kára is, akinek bátorságáról, küzdelmes életéről nagy tisz­telettel és szeretettel beszél­nek az odalátogató vendégek­nek. Beszélgetés közben sok­sok kérdés is elhangzott a szocialista Magyarország fej­lődéséről, gazdasági eredmé­nyeinkről, kulturális és szo­ciális viszonyainkról. Elmon­dották, hogy szocializmust akarnak, ebben látják hely­zetük megváltoztatását. A lé­tező szocializmusról szóló bur- zsoá propagandával, a pro­paganda érveivel azonban ma­guknak Is meg kell küzdeni­ük. Utunk során felejthetetlen élményt jelentett az a nagy­gyűlés, amelyet Marinha Grande egyik mozihelyiségé­ben rendezett a Leiria me­gyei pártbizottság. Gomb­lyukba tűzött, vagy kézben tartott, piros szegfűvel érke­zett közel félezer ember —, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak — nagyrészt a helyi, üveggyár muiíkásai, a portu­gál—magyar barátsági és szolidaritási nagygyűlésre. A teremben magyar és portugál nyelvű feliratok hirdették a két megye proletár interna­cionalista elveire épülő test­véri kapcsolatát. A beszédek, az előadót megszakító viha­ros taps kifejezésre juttatták, hogy a két megye kommunis­tái, lakói között egyre erő­södnek a baráti kapcsolat szá­lai. Viszonyaink ma még alap­vetően különböznek. Leiria megyében a kommunista pár­ton kívül más pártok is mű­ködnek, munkájukat mosto­hább körülmények közt vég­zik, hiszen évtizedeken ke­resztül csak illegálisan mű­ködhetett a párt. Ma azon­ban már egyre növekvő szám­mal, erősödő tömegbázisra tá­maszkodva végezhetik mun­kájukat, bízva abban, hogy a szocializmus Portugáliában is győzni fog. A kommunista párt legerő­sebb bázisa Marinha Grande- ben a megye egyik járási székhelyén van. A több mint 5000 párttag jelentős réSze itt dolgozik, különböző üzemek­ben és intézményekben. Egy üzemet meg is nézhettünk. Mint vendéglátóink elmond­ták, a tulajdonos nem meri megtagadni a látogatást, mert a munkásokkal ütközne ez esetben össze. A gyárban 1300 munkás dolgozik igen szor­galmasan, közülük sokan az üvegfúvást, üvegtárgykészí­tést magas fokon ismerik. Bármelyik kis kollektívával beszélgettünk, úgy éreztük, hogy Darátok dolgoznak Itt. Az üzemben Igen mostoha körülmények között végzik munkájukat. A fával fűtött kemence, az üvegformát fogó 10—12 éves gyermek, a szinte kizárólagos kézi munka szá­munkra már nagyon távoli múlt. Portugáliában viszont a mindennapi nehéz, küzdel­mes valóság. A munkások szá­mára választási lehetőség nincs, hiszen a közelben ha­sonló körülmények közt ter­melnek az üzemek. Marinha Grande munkásai vállalják a küzdelmes életet, szervezik erőiket, erősítik a kommunis­ta pártot, és mint az előző A képen a penichei börtön. Itt raboskodott Alvaro Cun­hal, a kommunista párt fő­titkára. Ma a Portugália volt gyarmatairól idetelepülök gyűjtőtábora. választások mutatják, nem sikertelenül."’ A portugál kommunisták harcát 1974. április 25^ óta különösen nagy figyelemmel és együttérzéssel kísérjük. A caetánói diktatúra megdön­tése után a kommunista párt vívta legkövetkezetesebb har­cát a demokratikus jogokért, azok megtartásáért és meg­szilárdításáért. Munkájuk nincs nehézségek nélkül, mi­vel a jobboldal is nagy erő­ket mozgósít hatalma meg­tartásához, a baloldali pártok befolyásának csökkentéséhez. Törekvéseikhez bátorítást kapnak a kormánytól és a kü­lönböző helyeken dolgozó, 'je­lentős befolyással rendelke­ző rétegektől. A párt tagjai nem riadnak vissza semmifé­le fenyegetéstől és ellenük irányuló propaganda-hadjá­rattól. Bátran keresik a fel- világosító megbesziéléseket pártonkívülí szimpatizánsok­kal, fiatalokkal, amatőr cso­portokkal, földművesekkel, hogy minél szélesebb körben megismertessék valóságos cél­jaikat, programjukat. Bázi­suk szilárd, elsősorban a munkásság körében nő a be­folyásuk. Elvi következetesség­gel végzett munkájuk azon­ban növekvő hátáét gyakorol más rétegekre le. Ml magunk k tapasztaltuk, hogy nagy bizalommal fordulnak a párt­hoz, a földreform során föld­höz jutott parasztok, halászok, fiatal értelmiségiek, köztük művészek is. A földrajzi távolság, amely megyéinket elválasztja, igen nagy, több ezer kilométer. El­veink, célunk azonban szo­rosra fűzi erősödő kapcsola­tunkat. Látogatásunk célja is az volt, hogy pártjaink, dol­gozóink életének kölcsönös megismerésével, szolidaritá­sunk kifejezésével mélyítsük barátságunkat. Egyszemélyes demokrácia" Bt B osszankodik a szak- szervezeti titkár. Ja­vaslatot kértek tőle, ki kapjon a dolgozók közül jutalmat. Ez nem is lenne probléma, a demokratizmus szabályai szerint a szak- szervezet joga és kötelessé­ge, hogy efféle kérdésekben állást foglaljon. Csak a ha­táridő! Nem holnapra, hol- naputánra kéri a gazdasági vezető a Szakszervezet vé­leményét, hanem, mivel tegnapra már nem lehet, hát ma délig. Két órája is alig van1 a titkárnak, hogy végiggondolja, kik is jöhet­nének számításba. De ez még akkor is csak az ő ja­vaslata lesz, nem pedig a szakszervezeti bizottságé.- Mert arra már valóban nincs idő, hogy a különbö­ző munkahelyeken, eltérő műszakban dolgozó bizott­sági tagokat, bizalmikat összetrombitálják, s leülje­nek egy órára — netán ket­tőre — alaposan megvitatni, ki dolgozott a legjobban, ki tett legtöbbet a kollektívá­ért, szolgálta legönzetleneb- bül a közösség érdekeit. Nincs idő rá. S nincs a párt- és KlSZ-vezetőségn.ek sem arra, hogy ilyen és ha­sonló esetekben valóban kollektív vélemény kialakí­tása végett nem kapkodva, nem futtában, hanem nyu­godt körülmények között alaposan megvitassa, mi ho­gyan lenne a legjobb. Mert nekik is az utolsó percben szóltak, a ' kért határidő számukra is lehetőleg „teg­nap”. Mit lehet ilyenkor tenni? Dönt a titkár egyszemély- ben, a javaslatot úgyis csak neki kell aláírni ez a leggyakrabban járt út. El­képzelhető az is, hogy azt mondja, nem vállalom a fe- t lelősséget egyedül, ha nem kaptam elég időt rá, hogy a választott testület véle­ményét kérjem, nem fog­lalkozom a dologgal, vállal­ja a teljes felelősséget a gazdasági vezető. Ez a rit­kább eset. Az igazgató, részlegvezető ugyanis nem mer lemondani arról a fe­dezékről, amit a társadalmi szervek vezetőinek egyetér­tő aláírása jelent a számá­ra, azt pedig, hogy ne osz- szák ki a lehetséges jutal­makat, ugyan melyik szak- szervezeti, párt- vagy KISZ- titkár merné vállalni? Így aztán a demokratiz­mus csorbul, .a kollektív bölcsesség, szűkül egysze­mélyes körre. A titkárt emészti a bosszankodás, ma­gában — esetleg hangosan is? — fogadkozik. ez volt az utolsó alkalom, ilyen játék­ba soha többé nem megy bele. Hogy fogadalmát meg tudja-e tartani? Az mindig a következő alkalommal dől el. S az egészben az a leg­bosszantóbb, hogy az ilyen esetek nemcsak rendkívüli helyzetekben fordulnál? elől Sőt, egészen ritkán olyan­kor. De rendszeresen pél­dául a nemzeti ünnepek előtt, amikor szokás kitün­tetéseket, jutalmakat adni.’ Vagy az éves béremelések alkalmával, meg amikor arról kell dönteni, küldje- nek-e valakit tanfolyamra,' iskolába vagy sem. Azon­nal, mindig azonnal — hol­ott hónapokkal azelőtt is tudtuk már, hogy lesz áp­rilis 4-e, május elseje, s szeptemberben a legtöbb helyen megkezdődnek a szervezett oktatások is. Nem váratlan események, hetek­kel, hónapokkal korábban lehetne készülni rájuk. Ak­kor is, ha például a jutal­mazási keret végleges ösz- szege ismeretlen még —. hogy ki kapja a legtöbbet, ki kevesebbet, azt a sorren­det mindenképpen fel lehet­ne állítani. Az üzemi demokrácia' fontos dolog, ezt érzi a legtöbb gazdasági vezető,1 legalábbis annyira, hogy nélkülözhetetlennek tartja1 a társadalmi szervek tit­kárainak aláírását a sajátja mellett. (Sajnos, előfordul, hogy egyik másik titkár is úgy gondolja, ő maga be­töltheti egy egész testület szerepét.) Ez pedig csak ke­véssel ér többet a semminél — annyival, amennyivel három-négy személy több az 'egynél —, s meglehető­sen formálissá teszi a na­gyon is tartalfni dolgokat. A demokratizmus sza. bályainak betartása bizonyos időt igényel, de ez nem fölösleges idő, nem üresjárat. Inkább előbb szánjunk rá néhány órát, mint később kelljen magyarázatokat keresni a döntésre, lecsillapítani a jogosan felbolydult kedé­lyeket egy kollektívában. N. Zs. MTK-komplexus Torlasz az ötletek előtt — Régebben, jó pár évvel ezelőtt az is megtörtént — mesélte a kitüntetés előtt álló újító —. hogy beadtunk egy újítást: ferdepályás felvonót. Választ nem kaptunk rá, el is felejtettük. Négy évre rá szóltak, hogy mikor és ho­gyan akarjuk megvalósítani. Akkorra már rég bevezettük és alkalmaztuk ... ' ■ FÉL ZSIGULIRA ELÉG Nylontasakba tett „Kiváló újító” oklevelek sorakoznak az SKÜ újítási irodájának asztalán. Kinek bronz, kinek ezüst, kinek arany fokozat dukál, forintban — mármint megtakarított forintban — mért érdem szerint. Az okle­vél dokumentumként tanú­sítja: a gyár elégedett az öt­letemberek ténykedésével. Ám maguk az elismert dolgozók miképp vélekednek az üzem­ben meglevő —, vagy meg nem levő — újítási lehetősé­gekről, a mozgalom kibonta­kozásához kellő körülmények­ről? — Huszonöt éve vagyok az acélgyárban — mondja a negyvenesztendős Hegyi Gyu­la üzemmérnök, aki a Kiváló újító kitüntetés arany foko­zatát kapja. — Segédmunkás­ként' kezdtem a szegcsoma- *olóhan> aztán kovács lettem tíz évig, technikumba jártam, majd 1974-ben diplomát sze­reztem. Most az energiafőosz­tályon tüzeléstechnikai cso­portvezet ő vagyok. Eléggé nagy utat jártam be, és en­nek az a haszna, hogy na­gyon sok tapasztalatot szerez­tem, jóval többet, mint ha egyetemi pádból csöppentem volna íróasztal mögé. Töviről- hegyire ismerem a problé­mákat. — Hány újítása volt ed­dig? — . .Nem mennyiségre törekedtem. Inkább arra, hogy minél jelentősebbek le­gyenek. A két legutóbbinak egy-egy millió forint körül van az utókalkulált haszna. A szakember az ekekor- mánylemezek cementálására és a gyárban keletkező ke­ményhorgany hasznosítására dolgozott ki életképes eljá­rást. A két javaslat egy fél Zsigulira elég pénzt hozott a konyhára Hegyinek. Most újabb jelentékeny újítása vár bírálatra: védőgáz minőségé­nek javítása a lemezek hő­kezeléséhez. Mint kiviláglik: egyik téma sem függ össze az üzemmérnök munkaterületé­vel, az energiával. — Szeretek idegen pályán is futballozni.— A saját te­rületemen munkaköri köte­lességnek számít az újítás. Máshol- viszont nem nagyon örülnek az idegen ötletnek az MTK miatt . 5 , — Az ml? — Más Találta Ki. Régi magyar hiba ez Jedlik Ányos­tól Bánfyig. Meg kell szen­vedni, míg az ember az öt­letét hasznosítja. Szemlélet-- változásra volna szükség ezen a téren is. De nehéz do­log, mert nem egy-két em­bernek, hanem nagyon sok­nak kéne a szemléletét meg­változtatni. VEZÉRI UKÄZ Ispán Tibornak és Fehér Józsefnek, a darujavító-mű- hely lakatosainak számos kö­zös újításuk is van. Ők a Ki­váló újító kitüntetés bronz fokozatát érdemelték ki idén. — Nem a díjért újítunk el­sősorban — állítja Fehér József. — Kellemetlen és sok­szor veszélyes munkákat vég­zünk, főként ezen akarunk könnyíteni. — Olyannyira nem a pénz lebeg a szemünk előtt —*■ kontráz Ispán Tibor —, hogy 'az első két-három újításomért nem is kértem pénzt. Ügy fi­gyelmeztettek mások, hogy ezért, meg ezért forintokat is kaphatok. Nekem nem is ju­tott eszembe . . . Alighanem hamar lelohad­na a jobbítókedvük ezeknek a szakembereknek, ha minden kidolgozott ötletért és megva­lósított újításért fillérre ki- számoltan arányos díjazást várnának. — Az eszmei díj felső hatá­ra háromezer forint — mond­ja Ispán Tibor. — Már vagy harminc éve megszabták, az­óta minden emelkedett, de ez maradt. Minif a kiküldetési napi díj. Pedig ennyi pénz­ből egy újítócsoportot nem lehet ösztönzően megfizetni. — Az egyik újítással össze­sen 120 órát1 dolgoztunk. A később kapott díj még az ennyi időre járó bérnél is jó­val kevesebb volt Ilyenbe soha nem mennénk bele, ha a pénz volna a legfőbb szem­pont. Szükség is van az újítók önzetlenségére az üzemrész­ben. Hetvenévestől pár napo­sig sokféle „korú” emelőszer­kezettel foglalkoznak, s, hogy ezek működjenek, jó ötletekre van szükség. Fontos újítást valósítottak meg például az úgynevezett hídfutókerékkel kapcsolatban. Ez az alkatrész sok bajt okozott azáltal, hogy két hónap alatt tönkrement. Fehérék olyanra alakították ki a kerék futófelületét, hogy akár több évig is zavartala­nul működhet. Kár, hogy gyáron belül is vap olyan te­rület, ahol nem alkalmazzák ezt a módszert, mert nincse­nek érdekeltté téve benne! Legalább a gyors elbírálás­sal ösztökélik a gyárban az ötletembereket — gondolná a kívülálló. Ám a „gyorsaság­ról” a leglehangolóbb, szinte már képtelennek tetsző tör­téneteket sorolnak az újítók. — Szerencsére idén javult a helyzet — gondoskodik happy endről Ispán Tibor. — Tavaly év végén kijött egy Vezérigazgatói utasítás az újí­tómozgalommal kapcsolat­ban, Ennek észrevehetően van- foganatja. 12 NAP HELYETT 30! — A vezérigazgatói utasítás tizenkét napot szabott meg a szakvéleményezésre — tájé­kozatott Puskás László, az újítási iroda vezetője. — Ed­dig a törvényben megszabott hatvan napot használták ki elbírálásra. De van olyan újítás, amihez két-három szakvélemény is kell; ezek értékelése nagyon elhúzódott. A tizenkét napos határidő ja­vított a helyzeten, de még nem érte el á .kívánt hatást. Van, aki harminc napig ala­kítja ki a véleményét. Ne­künk nincs eszköz a kezünk­ben. hogy rákényszerítsük az előírás betartására. A szakember tapasztalata szerint gyakori gond az is, hogy az egyes újításoknak nincsen minden részlete ki­dolgozva, s ráadásmunkát igé­nyelnek az illetékes műszaki­aktól. Bajos azoknak az újí­tásoknak: a bevezetése, ame­lyek beruházást követelnek; ilyenek közt rangsorolni kell. Mindent egybevetve, fele­lőtlenség volna kincstári opti­mizmussal bizakodni a hely­zet jobbra fordultában. Ám fontos tanulság, hogy számos gond ellenére az újítómozga­lom él, és hellyel-közzel je­lentős értékeket hoz létre. Molnár Pál NÓGRÁD - 1980. június 22., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom