Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-15 / 87. szám
i/y< i 1 i lelőtt! Derlcovits-kiállítás az SZMT-ben Emlékest és Bolyai A hosszú műsorhétnek — hiszen ide számíthatjuk a húsvéthétfő tematikában rendkívül eleven, változatos adásnapját is — több eseményére is érdemes volt odafigyelnünk, amik színvonalban jóval túlnőttek a szokványos átlagon. Az egyik József Attila születésnapjához kötődött pénteken este, s ha nem is önálló tévésvállalkozásról volt szó, feltétlenül jó szolgálatot tett nagy proletárköltőnkről való ismereteink gazdagításában és nem utolsósorban — pontosításában. A József Attila-emlékün- nepség közvetítése a nevét viselő színházból méltó tisztelgés volt mindkét műsorrészében: mind a méltatások — Benjámin László- Aczél György — igényességében, mind abban a vers- és proza- válogatásban, melyeket olyan hivatott művészek tolmácsoltak mint Gobbi Hilda, Major Tamás, Bánffy György, Bits- kei Tibor, Tordy Géza, Fülöp Zsigmond — hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük. De valamennyien legjobb képességeikkel szolgálták, hogy a költőről, aki most lenne 75 éves. a korábbi évtizedekénél tisztább, igazabb portré bontakozzon elénk és bennünk. A másik jelentős műsoreseménynek pénteken este lehettünk részesei, A magyar dráma harminc éve sorozat keretében. Az a dicséretes tett, hogy a televízió felvállalta legutóbbi három évtizedünk legjava színpadi alkotásainak megidézését, már eddig sok örömünkre szolgált. Sarkadi Imre, Karinthy Ferenc, Nagy Lajos drámái a televízió sajátos műfaji feltételei, keretei között is igazolták időtállóságukat. Ezúttal a válogatásban Németh László: A két Bolyai című drámájának ( tévéadaptációja követte a sort. Több mint másfél évtizeddel korábban már találkozhattunk a drámával a képernyőn az Ódry Színpad sokaknak máig emlékezetes előadásában, akkor a főszerepben Básti Lajossal és Kálmán Györggyel. Várkonyi Zoltán rendezésében. Ezúttal Ádám György alkalmazta és rendezte televízióra a' művet, Bessenyei Ferenccel és Husz- ti.Péterrel. Sem a rendezőnek, sem a szereplő művészeknek nem volt egyszerű dolga versenyre kelni a korábbi közönségélménnyel, de meg kell állapítani, vállalkozásuk teljes sikert eredményezett. Szuverén egyéniségükben új, sajátos arculatú bolyaiak bontakoztak elénk a képernyőn, 5 a történést mindvégig feszült és heves drámaiság töltötte be. Bár Németh László műve voltaképpen kétszemélyes dráma, apa és fia Szikrázó szellemi csatája — miképpen Illyés Fáklyalángja volt — méltán említést érdemelnek a mellékalakok formálói: Piros Ildikó, Szabó Gyula, Szénási Ernő, Benedek Miklós, Kassai Károly, Temessy Hédi, Tornyai Magda, Liska Zsuzsa is, akik hálátlanabb feladataikban szintén jó iparkodással szolgálták a minden tekintetben igényes vállalkozást. Németh László drámájának tévéváltozata tovább gazdagította az elkezdett sort. Remélhetjük, hogy harminc évi drámatermésünkből válogatva még sok hasonló produkcióval örvendeztet meg bennünket a televízió. Egyebekben érdemes említést tennünk a műsorhét néhány más, szívesen látott programjáról is. így például Sarkadi Imre Ház a város mellett című, kevésbé ismert színművéről, melyet hétfőn este a 2. műsorban láthattunk a miskolci Nemzeti Színház igen dicséretes produkciójában. a főbb szerepekben Blaskó Péterrel, Tímár Évával, Polgár Gézával. Megragadóan szuggesztív élményhatású műelemzés részesei lehettünk csütörtökön a késő éjszakai ‘órák'ban. ha megnéztük a Csontváry Kosztka Tivadar A libanoni cédrusok címmel, Olasz Ferenc rendezésében,, Németh Attila magasigényű operatőri munkájával készült vállalkozását. Igen rokonszenves fiatalokkal ismerkedhettünk-barát- kozhattunk szombaton este a Mi, tizenketten... című műsorban, melyben színház- és filmművészeti főiskolások mutatkoztak be régi-régi sanzonokkal — megidézve Heltai Jenő, Szép Ernő, Gábor Andor korát, a tízes, húszas évek világát, levegőjét —, igen tehetségesen. Sajnos, a vasárnapi tévéprogramnak ezúttal sem volt érdemleges, említhető eseménye. (b. t.) Alekszandr Klimov: Á kéz egy percig sincs nyugton Vegyek szem-ügyre a kezüket, figyeljék alaposan. A kéz állandó mozgásban van, percnyi nyugalma sincs. Hol megigazítja a hajukat, hol leráz néhány porszemet a ruhájukról, hol valamit keres a zsebükben, bár nagyon jól tudja, hogy az nincs ott. Ellenőrzi, vajon az összes gomb a helyén van, be van-e gombolva, s az egyiket megránci- gálja. A kéz megdörzsöli a szemüveget, bekapcsolja a rádiót, kikapcsolja a kávéfőzőt, tölt, kever, szájhoz emeli. Cigarettát gyújt, gyufát gyújt, hamut szór lk. Cipőzsinórt old ki, nyakkendőt lazít, megtámasztja az állat, vakarja a tarkót, dörzsölgeti a szemet... és így megy reggeltől estig — az egész munkanapon keresztül. (Fordította: Gellert György) 0 Ábrahám-operett A szolnoki Szigligeti Színház a közelmúltban mutatta be Ábrahám Pál egykor világsikert aratott revűoperettjét, a Bál a Savoybant. Az örökzöld mű hamarosan Salgótarjánba is eljut. A szolnokiak legközelebbi vendégjátékai keretében április 22-n és 23-án láthatják a zenés műfaj kedvelői. A darab főbb szerepeit Nagy Sándor Tamás, Fe- rencz Éva, Jutkovics Krisztina, Takács Gyula, Falvay Klári, Csák György, Pákozdy János, a színház új Jászay- díjasa és Hollósi Frigyes formálják. A munkás kulturális hetek ünnepélyes nyitó rendezvénye a Derkovits-kiállítás megnyitása volt Salgótarjánban, az SZMT tanácstermében. A bemutatott művek a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből kerültek ki, a kiállítást dr. Manga Jánosné, a galéria munkatársa rendezte. A kiállítás anyaga kevés művet vonultatott fel, ezen belül azonban egy-egy lap erejéig bemutatja Derkovits valamennyi alkotói kísérletét, szinte teljes motívumkörét. A korai évek Kernstockot követő próbálkozásait dokumentálta az 1919-es Kompozíció. Kialakuló monumentalitásának, az egyszerű emberék félé forduló érdeklődésének lírai hangvételű vallomásai a Halászok és a Hazatérő favágó című, 1920-ban készült lavírozott tusrajzok. A kialakult . és végleges útját talált alkotó hiteles, tudatos önvallomása a Püspöksüveges önarckép (1922). A püspöksüveg a kiválasztottságot, az elhivatottságot kívánja jelezni, a rajta díszlő ötágú csillag a profét ű feladat helyét, eszmeiségét mutatja: vallva a művész elkötelezettségéről osztálya, a proletariátus és marxista világnézete mellett. Hivatásáról és hívatottságá- ról. művészi feladatairól így vall maga Derkovits 1927-es kiállításának katalógusában: ,.össze kell kötni a képzőművészetet a mondanivalóval, mért az embernek biztosan van közölnivalója. Mint festőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességem az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni.” Munkássága e gondolatok megtestesülése jegyében alakul. Tematikája kizárólag a munkásosztály köré csoportosul, gondjait, politikai harcait, a benne rejlő jövőt alakító erőket elemzi. Az „Újpesti hídfeljáró”, a „Menekülő asz- szonyok” (1927) című rézkarcokon Derkovits a munkások, az egyszerű emberek kiszolgáltatottsága mellett lényük mélyén őrzött erejüket is érezteti. Lírai vallomás, a harmónia megtalálásának egy ritka pillanata művészetében „Mi ketten” című, feleségével közös önarcképe. A gyakorlati politikai harc színterére lép ki a művész az 1929-ben készült, 1514 című fametszet- sorozatával, mely az 1930-as, nagy tüntetés transzparense lett. Történelmi párhuzamot von Dózsa és saját kora harcai közt utalva a levert néo megerősödésére, a harc győzelmes folytatására. Legutolsó művészi korszakát a „Polgár, védd magad” című 1932-es tolirajz képviselte. Groteszk hangvételével, újszerű kompozíciójával, — mely a képvágás sajátosságával hat — emelkedik ki kora művészetéből. A grafikák mellett néhány szép ak- varellt is láthattunk: a korai korszakokból tájakat, állatokat, utolsó alkotói periódusából a „Kenyérért” című festmény vázlatát. A kiállítás tehát — bár kamarajellegű — viszonylag sokat mondott el Derkovits művészetéről. Tematikájában szervesen kapcsolódott a' munkásosztály harcaihoz, hagyományaihoz — így a munkás kulturális hetek szerves rendezvénye volt. A galéria Derkovits- anyaga jelenleg — őszi budapesti kiállítása után — Moszkvában látható, így az anyag szükségszerűen eklektikus volt: rézkarcok! fametszetek, tuslavírozások, rajzok, akvarellek nem túl szerencsés ötvözete. Kényszermegoldás volt a galéria 1965-ös katalógusának kapcsolása a kállításhoz. Mindezek ellenére nagy lehetőség volt Derkovits műveinek Salgótarjánban való bemutatása. A te-* rém azonban legtöbbször üres volt. Sem felhívó táblák, sem plakátok nem utaltak ittlétére, bemutatásának helyére — s ez megbocsáthatatlan mulasztás, s egy munkásvárosban — érthetetlen. * K. E. Hangszóró mellett Költészet napja a rádióban J in<SJJ Yx A (t. GÁRDONYI GÉZA MÜVÉNEK KÉPREGÉNYVÁLTOZATA Kivételes alkalom, hogy a hallgató egyben nézője is lehet egy rádióműsornak. Ebben a kiváltságban volt része azoknak a salgótarjániaknak, akik jegyet váltottak a Magyar Rádió „Elégia” című költészetnapi műsorára, melyet április 11-én — 19.15 órától — egyenes adásban közvetített a József Attila, megyei Művelődési Központ színházterméből. Azoknak, akik a hangszóró mellett ülve hallgatták meg a József Attüa-évforduló je. gyében fogant összeállítást, megnyugtatásként eláruljuk, hogy semmivel sem részesültek kisebb élményben, mint a helyszíni közvetítés nézői. Igaz, nagyobban sem... Dorogi Zsigmond, a lehető legegyszerűbb, mondhatni „klasszikus” szerkesztéssel állította össze az adást. József Attila alapos ismeretében kiválasztott néhány témakört, gondosan ügyelve arra, hogy az egyes témakörökön belül kizárólag a legismertebb, „legnagyobb” versek hangozzanak el. Majd pedig — mintegy a jelennel szembesítve —, mai magyar költők (Juhász Ferenc, Benjamin László, Váci Mihály, Vass István), verseivel erősítette fel a József Attila-i gondolatokat. A koncepció szándéka éppenséggel nem volt rossz, hiszen a költészet idei napja valóban József Attila születésének jubileumi, 75, évfordulója jegyében telt. Ennék megfelelően a rádióműsorban is József Attila versei adták meg az alaphangot. Ez a tematikus szerkesztés mégsem tűnt túl szerencsésnek. Jóllehet á hazafiság, az anyaszeretet, a szerelem és az internacionalizmus összetett érzése visszaköszönő témák majd minden költőnk életművében. Az is igaz, hogy József Attila költészetében megkülönböztetett hangsúlyt kaptak ezek a gondolatok. Ha most azt a közhelyszerű megállapítást tennénk, hogy József Attila verseit mégsem lehet ilyen egyszerűen tartalmi hovatartozás szerint csoportosítani, akkor még egyet is érthetnénk a szerkesztő „mentségével”, miszerint a „Hazám”, az „Cda”, vagy „A Dunánál” című versek éppen azért kerültek egy-egy témakör élére, mert nem csak hazafias, nem csak szerelmi, nem csak internacionalista versek. Nos, épp ezért éreztük hiányosnak ezt az összeállítást, mert túl sokat szeretett volna mondani. Minden lényeges gondolatot igyekezett érinteni, holott, az imént említett, úgynevezett nagyversek önmagukban is épp elég öszr szetettek. A tankönyvízű szerkesztés esetenként tankönyvízű vers- mondással párosult A műsorban közreműködő előadór művészek közül kevesen tudtak megbirkózni a feladatokkal. (Mentségükre legyen mondva hogy a legismertebb verseket elmondani köztudottan a legnehezebb.) Már- csak azért is meg kell említenünk Kohut Magdát és Lőtte Attilát, akik sikerrel fedeztették fel velünk újra a „Mama” és az „Öd.a” című József Atíila-.versek szépségét. A legnagyobb élményt mégis Mélykúti Ilona versmondása jelentette, aki két Juhász Ferenc-költémény tolmácsolásával érdemelte ki a néző-hallgatók tapsát. — tér Feldolgozta: MARKUSZ LÁSZI.O Rajzolta: ZÖRÁD ERNŐ:
