Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-09 / 82. szám
Ökölvívás Kesztyű nélkül a szór író mellett Ki ne emlékezne a 60-as ve jutottunk el a csúcsra, az évek.nagy tarjáni ökölvívó- NB I B-be. Azok voltak a csatáira? A zsúfolásig meg- nagy csaták, a kemény mecs- telt Bányász kultúrotthonra, esek! Zsiga (Kaposvár), Jung- ahol egy-egy rangadón 400- haus (Vasas), Harangozó (Szé- an űzték, hajtották győzelem- kesfehérvár) voltak az ellenre a szorítóban küzdő Stécé- feleim. Nagyon szoros mecs- fiúkat. Kaposvár, Csepel, Va- eset vívtam a csepeli Gard- sas, Székesfehérvár egy-egy dal. Emlékszem, az abszo- nagy csata és diadalmenete a lút bajnoki címért folyt a salgótarjáni ökölvívósport- csata. Vagy mi nyerünk, vagy nak. a Csepel utazik Pécsre. TarNévsor, amely ma is isme- jánban döntő fölénnyel ver- rős: Simkó, Vanó, Oláh 1st- tem Gardot, Csepelen ponto- ván, Oláh Sándor, Csonka, a zással. Koperla testvérek, Ckrös, Aj- Simkó, a közönség kedven- tai, Szatmári Gyuri, Schott, ce volt. Akkor is, ha * netán Pintér, Stefanidesz és a töb- veszített. Szerették a szurko- biek. Pintér János, majd Sze- lók, mert soha mérkőzést fel rémi Andor vezetésével si- nem adott. Küzdött mint egy kert sikerre halmozott ez a oroszlán, harcosan, keményen, gárda. Először az NB II. Ke- nagy akarással. Szívósság, ro- leti csoportjában szereztek el- hámozó harcmodor jellemezte ső helyet, majd drámai küz- öklözé^ét. Bizony ez ma hídelemben legyűrték a PVSK ányzik sokoknál a szorítóban. kemény legénységét és meg- Amikor búcsúzott, egy ideszerezték az abszolút bajnoki ig még a visszavonulás után címet. A tarjániak az NB I. is lejárt a bányai tornaterem- B-ben . verekedhettek és soha be, aztán pihent. Szabó Béla, ilyen magasan nem. járt még a tarjániak intézője kereste a tarjáni ökölvívás csillaga, meg 1974-ben. Visszacsalta a Rég volt, szép volt... Sokan, szorító mellé. Sikeres edzőtan- az akkor ismert kemény öklű folyam következett és Simkó fiúk közül, szegre akasztották László azóta az utánpótlást a kesztyűt. Simkó László — „szállítja” a mesterek keze akivel kezdődik a névsor —, aiá. is búcsút mondott jó pár éve — Legalább félszázan meg- a. szorítónak. De nem a sport- fordultak 74-től a kezem ágnak. Kesztyű nélkül ma is alatt. Köztük volt Hranek, ott van a szorító mellett... Farkas és Oláh László. Igyek— Jól emlékszem az utolsó szem a fiatalokkal megszerettalálkozóra. Kiskőrösön, az tetni ezt a sportot. Sokszor Arany János-emlékversenyen felelevenítek nekik egy-egy búcsúztam 1967-ben, 13 éves emléket, s mindig arról be- szereplés után. Huszonkilenc szélek, azt súlykolom nekik, évesen hagytam abba és mi hogy legyenek a szorítóban, s tagadás, ma is nehéz szívvel a szorítón kívül is igazi sportemlékezem a búcsúra — emberek. Egyesületünk, az mondja szorongással a hang- STC jó túton jár. Ma már ott jában. tartunk, hogy kimondhatjuk: A tősgyökeres tarjáni fiú nem a mennyiségen, a minő- fiatalon, az acélgyári színek- ségen van a hangsúly.« Ügy ben, az akkor St. Vasas nevet néz ki, nem kell sokat vár- viSelő egyesületben kezdte az ni, hogy ütőképes együtte- ökölvívást. Az SBTC-be 1957- sünk legyen. Szerintem már a ben ment át, majd egy év legközelebbi magyar bajnokmúlva a Győri Dózsa színei- ságon is több meglepetés leben aratta a győzelmeket, A hét. A három Botos testvér katonaság után, 1961-ben már mellett Révai, Farkas és Hra- újra a Stécé versenyzője égé- nek követelhet helyet magá- szen 1967 decemberéig. nak a legjobbak között. — A legemlékezetesebb És pár év múlva Simkó évem az 1960-as volt, amikor László neveltjei. Berki Ró- győr: színekben ugyan, de a bért, Botos Gábor és Bogdán tarjániakra gondolva, Jeze- Sándor nevét is előkelő helyen niczki (Vasas Dinamó), Török jegyezhetik. Simkó László (Ű. Dózsa) és Dorogi (Kapos- mondja mindezeket, akinek vár) társaságában küzdhéttem jó szeme van, aki iskolázik a a döntőbe jutásért. Keményen kezdőkkel, ha kell a szabadharcoltam, de ezek a ver- ban is fut a fiúkkal, aki elő- senyzők képzettebbek voltak készít és ott szurkol a szorító nálam. Mint ahogy pályafutá- mellett a fiatal Hraneknek, som során Orbán Laci és For- Horváthnak és Szabónak — ró is, a két Honvéd-verseny- tanítványainak. Olykor isme- ző, akikkel ugyancsak meg- rétién ül is ott van a munká- mérkőztem — emlékezik a ja egy-egy bajnokságban. Stécé egykori lég- és harmat- Szerénái Andor kedveli, mert súlyú versenyzője. azt a lelkesedést, amit egykoSzerénykednie azonban nem ron a szorítóban látott Sim- kell. A Dózsa-bajnokságok kőtől, most az edzéseken ta- mellett 7 (!) Bányász-bajnok- pasztalhatja. Mert az egykori ságot mondhat magáénak kitűnő légsúlyú versenyző, a Simkó László, nem is beszél- 41 éves Simkó László, a kis- ve a tomagyőzelmékről. terenyei tmk-üzem dolgozója — Nekem mindig azok a ma is az maradt, aki volt: csapatmeccsek jelentették a sportember, aki él-hal az sikereket a kellemes emléke- ökölvívásért! két, amikor mindenkit legyőz- (sz. I.) Befejeződött a B csoportban az idei férfiegyéni megyei sakkbajnokság Salgótarjánban. A győzelmet Andriásik János (Romhány) szerezte meg 8 ponttal (képünkön középen), míg a második—harmadik helyen holtversenyben végzett 7,5—7,5 ponttal Istvanovszki Kálmán (STC) és Egyed And- Bás (STC). Labdarúgó NB II. Debreceni Universitas—Bgy. SE Urban Árpád fiatal NB I-es labdarúgó-játékvezető, balassagyarmati pedagógus.. Szombaton a PVSK—Debrecen (1—1) találkozón bíráskodott. Sporthírek Alma-Atában a Polugajevsz- kij—Tál közötti sakkvilágbajnoki negyeddöntő ötödik játszmája döntetlenül végződött. Polugajevszkij 3,5—1,5 arányban vezet. * A hétfőn Velencében befejeződött 31. ifjúsági vívó1-világbajnokságot követően a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) közleményt adott ki, amelyet elnöke, a francia Pierre Ferry látott el kézjegyével. A kommüniké a moszkvai olimpiai játékokkal kapcsolatos, s a következőképpen szól: Az olimpiai játékokkal kapcsolatos haitánocaafok hozatala kizárólagosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hatáskörébe tartozik. Ami a soron következő nyári játékok vívó- versenyeit illeti, azok általános felügyeletét és technikai ellenőrzését a Nemzetközi Vívó Szövetség elvállalta, és kötelességének érzi a feladat teljesítését. Következésképpen a FIE nem hatalmaz fel egyetlen országot sem nemzetközi vívóversenyek rendezésére 1980 júliusában és augusztusában, azon nemzetek közül, amelyek az olimpián nem vesznek részt. Kivételt csak azok a versenyek képezhetnek, amelyek már korábban bekerültek a FIE nemzetközi versenynaptárába. * A Szovjetunió nyerte a Nemzetek Kupáját a 31. ifjúsági vívó-világbajnokságon — 50 ponttal. A sorrend a következő: 2. Franciaország 37 pont, 3. Olaszország 35, 4. NSZK 23, 5. Lengyelország 19, 6. Magyarország 17. Debrecen, 2000 néző, v.: Németh L. Debrecen: Mező — Szabolcsi, dr. Csapó, Lutherén, Pistár — Fidler (Burai a 83. percben), Badi, Lakatos — Bállá, Maczkó (Kegyes a 76. percben), Vékony. Edző: Nagy kapó.si Elemér. Bgy. SE: Balázs (Bozó a 62. percben) — Pribeli, Jelen, Hornyák, Lajkó — Verbói (Erdélyi a 36. percben), Szűcs, Kovács J., Robb — Kovács I. ,. Lucska. Edző: Dávid Róbert. A 22. percben Lakatos ívelt a kapu elé, és Vékony 8 méterről fejjel a háló jobb oldalába küldte a labdát. 1—0. A 39. percben Erdélyi keresztbe ívelte a labdát és Kovács J. 12 méterről kapásból a bal alsó sarokba vágta. 1—1. A 42. percben Maczkó visszagurított Vékonynak, aki 10 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2—1. A 67. percben Bállá beadásánál Bczó és Pribeli egymást zavarta, a hátvéd kezével ráesett a labdára, és a játékvezető 11-est ítélt. Maczkó gyengén helyezett büntetőjét Bozó kivédte. A 71. percben Vékony a felezővonaltól vitElcnk érdeklődés mellett rendezték meg Budapesten az áttörök „A, B” kategóriás szabadfogású birkózóversenyét. A Pásztói SE színeiben induló versenyzők közül különösen Fekete Gábor (49 kg! teljesítménye érdemel elsőként említést. Sorozatban bat tus győzelmet szerzett, majd azt követően elszenvedett két vereség miatt negyedik lett a versenyben. öíolsó mérkőzésén, bár nagy fölénnyel vezetett kétszer tusolta Is ellenfelét — saJiM«, a fogást ne-i: tadta rögzíteni —, a befejezés a riválisnak sikerült jobban, fekete, ba nyer biztos második a súlycsoportban. A 4? kilogrammosok mezőnyében Kovács Bence is Jajscsá ZscK lépe.t szőnyegre. Négy-négy gyözUs, két-két vesztes ssiáíxozó. után végül is 34 induló közül a 6., Ulti ive 7. helyet szerezték meg. „A” kategóriások közül Pet- rány Csaba (29 kg) mindössze egy hibaponttal szorn't a 4. re 29 induló közül. A S3 kilogrammosok súlycsoportjában Nagy At4-1 (2-1) te előre a labdát, a I6-osnál két védőt is átjátszott, majd 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 3—1. A 74. percben Badi—Vékony—Badi adogatás után "a középpályás 13 méterről védhetetlenül lőtt a jobb alsó sarokba. 4—1. Igen jó játék alakult ki az első félidőben. A fordulást követően mintegy negyedórás „pihenő” következett, majd a debreceniek szinte lerohanták ellenfelüket. Jó: Vékony (a mezőny legjobbja). Szabolcsi, Pistár, Badi, Lakatos ill.: Balázs, Erdélyi, Lucska. Fülep Kornél A Keleti csoport további végeredményei: Papp J. SE— Debreceni Kinizsi 0—0, Szabó L. SE—Lehel SC 0—0, Asztalos SE—Szolnoki MÁV MTE 1—0 (1—0), Nyíregyháza —Miskolc 4—0 (1—0), Hódmezővásárhely—Gyula 2—0 (2—0), Eger—Orosháza 1—1 (X—0), Békéscsabai TASK— Olefin SC 1—0 (0—0), Kazincbarcika—Gyöngyös 1—0 (0—0), Szarvas—Ózd 2—2 (2—0). tila és Illés István állt rajthoz. Az előbbi birkózó két győztes és ugyanennyi vesztes találkozót vívott. Az utóbbi sportoló ugyancsak. két ízben hagyta el győztesen a szőnyeget, majd 5—3 arányú pontozásos vereség következett. Lzután tussal kapott ki (érvényes felületen kívül történt az eset, tíe a bírók megadták) és így búcsút mondott a versenynek. Csuka Gáb-r^ (45 kg) mérlege három győzelem», két vereség voit. bőként t»£&sztálatlansága miatt nem sikerüli eredményesebben szerepelnie. Na^y Károly fél hibaponttal szorult a 3. helyre 49 kilogrammban. Ac első helyezettet kétvállal rer te, a másodiktól tussal szenredeU vereséget. Mivel a súlycsoportban körbeverés volt, ha Nagy Károly valamelyik mérkőzését pontfölény helyett kétvállas nyeri, már övé az első hely, mivel ie^tsúlykülonbséggel merelGsblt volna minden élen végzett birkózót. A bajnokság állása 1. Nyíregyh. 28 18 7 3 62-22 49 2. Hódm. MSE 28 11 10 7 31-18 32 3. Szolnok 28 13 5 10 46-32 31 4. Eger 21 10 11 7 38-33 3t 5. Gyöngyös 28 11 8 9 32-39 30 6. K.-barcika 28 11 7 10 47-38 29 7. Debr. Univ. 28 11 7 10 34-34 29 8. Szabó L. SE_ 28 10 8 10 35-20 28 9. Lehel SC 28 8 12 8 29-32 28 10. Gyula 28 11 5 12 38-39 27 11. Szarvas 28 10 7 11 31-32 27 12. BTASK 28 10 7 11 27-30 27 13. MVSC 28 9 8 11 39-44 26 14. Olefin SC 28 10 6 12 29-35 26 15. özd 28 8 10 10 39-48 26 16. B.-gyarmat 8fl 10 6 12 26-36 26 17. Orosháza 28 7 10 11 32-38 24 18. Asztalos SE 28 10 4 14 38-47 24 19. Papp J. SE 28 9 6 13 36-47 •24 20. Debr. K. 28 8 6 14 33-48 22 Á totó 14. heti eredményei 1. Bp. V. Izzó—Csepel 2-2 m 2. Kecskemét—SZEOL 3-1 1 3. Bem SE—BKV Előre 2-0 1 4. Vác—Építők SC 2-0 l 5. BVSC—Dunakeszi 0-0 x 6. Budafok—D.-újv. Ép. 4-1 I 7. Szekszárd—Bakony 3-2 1 8. Alumínium—Mohács V. 2-1 1 9. Sopron—Bauxitb. 2-0 l 10. Körmend—Gy. Dózsa 1-3 2 11. Várpalota—Haladás 2-2 x 12. Szabó L. SE—Lehel SC 0-0 x 13. Hódmezöv.—Gyula -2-0 1-f-1 özd—Szarvas 2-2 a Emléktorna Salgótarjánban A salgótarjáni öblösüveggyár tömege partbizottsága serdülő labdarúgók számára felszabadulási emlék torn at rendezett a közelmúltban. A döntő mérkőzéseken a Nagy- bátonyi Bányász — edző Újházi István — 2—0 arányban győzött az STC A csapata ellen. További helyezések. 3. STC B„ 4. Kazár, 5. Pásztó, 6. Bgy. SE. A további helyosztó mérkőzéseket nem játszották 3e. A legsportszerűbb csapat címet Somoskőújfalu együttese nyerte el, melynek edzője Eisler Ferenc. A legsikeresebb góllövő Oláh Imre (STC) volt, aki 10 gólt szerzett, az edzője Gál Ferenc. A legjobb mezőnyjátékosnak Sziráki .András (Pásztó) bizonyult, kinek edzője Tóth József. A legjobb kapus címet Hiesz Ferenc (Nagybátony) kapta. A torna sportszerű keretek között zajlott le, a serdülők igen lelkeáen kergették a labdát. — adorján — Birkózás Váltakozó szereplés Budapesten Minőség: sportban és munkában Egy kézilabdázó monológ fa Elképzelhető, hogy sokan kétkedve fogadják: én a sportot mindig is csak kedvtelésnek tartottam — mondja Kiss János, az STC kézilabdacsapatának kapusa, aki civilben a FÜTÖBER nagy- bátonyi gyárának minőségellenőre ... Már általános iskolás koromban kialakult a labdaérzékem. Ebben nagy segítségemre volt Nagy Sándor testnevelő tanár. Később — a salgótarjáni gépipari technikumban — Varga Mihály ke- ze alá kerültem. Öt Kicsiny Miklós követte. És végül Czimmer János lett az edzőm. Tulajdonképpen tizenkét év óta ő a mester. Tanulságos és gazdag időszak telt el... Főbb állomások? 1964-től a gépipari technikum megyei első osztályú csapatában, az iskola elvégzésekor pedig az STC, majd az Építők együttesében játszottam. Az utóbbi „váltás” oka: a Bányász megszüntette csapatát. 1970 őszén — a megyei baj. nokság és az osztályozó megnyerésével — bekerültünk az NB Il-be. Jó középcsapatként szerepeltünk. Éveken át. Én közben — miután két évig Budapesten dolgoztam — hazajártam a mérkőzésekre. Sokszor edzés nélkül játszottam. Védtem. 1976—77-ben a Nagybátonyi Bányászhoz igazoltam. Ennek oka: a FÜ- TÖBER-hez kerültem dolgozni. És Czimmer Jancsiék visszahívtak. Újra én viseltem az 1-es számú mezt... Egy év múlva már ezüstérmet szereztünk. 1979-ben pedig bajnokok lettünk. Megvalósult az álom: az előbbre- lépés! A KÉV Metró elleni 33:27 arányú győzelemmel zártuk másodosztályú szereplésünket. Hatalmas küzdelemben győztük le a sportszerű ellenfelet. A hatvan perc alatt hatvan gól született; csodálatos gólok, bajnokságot és feljutást jelentő gólok. És az NB I. B-bén a bentmaradás a cél. Se több, se kevesebb ... Munka és közélet? A technikusi oklevél megszerzése után a tűzhelygyárban dolgoztam. Időközben sorkatona voltam a határőrségnél. A leszerelést a NÁÉV és Budapest követte. 1976 tavaszán a FŰTÖBER meósa lettem. Ma is itt vagyok, és ma is „meó- zok”. Az előkészítő II. üzemben. Három terület — a prés- üzem, a finom- és a durva- leszabó műhely — tartozik hozzám. A feladatom az anyagvizsgálat, a méretellen- . őrzés a leszabásnál, a lyukasztásnál és a hajlításnál, s a kész alkatrészek kontrollja. Három műszakban járok dolgozni. Alapvetően jól érzem magamat. Elismernek, meg. becsülnek. Anyagilag is, erkölcsileg is. 1971-től párttag vagyok. Néhány hete tagja lettem az üzem pártvezetőségének. Most végzem a marxista—leninista középfokú iskola második évfolyamát. Tervezik, hogy meós-tanfo- lyomra küldenek. És heti tizenkét óra munkaidő-kedvezményt biztosítanak a kézilabdára ... Család és kedvtelés? A feleségem a Nagybátonyi Községgazdálkodási Vállalat belsőellenőre. A fiunk hatéves lesz. A bányavárosban lakunk, OTP-lakásban. Kevés a szabad idő. ’ A munka mellett: heti ötszöri — salgótarjáni (!) — edzés, vasárnap bajnoki* mérkőzés és sok-sok Utazás. A maradék idő a családé! A bajnokság kezdete? Április 3-án volt Békéscsabán ... Kiss János arról nem is beszélt, hogy. 1973-ban az St. Síküveggyár NB Ill-as csapatában futballozott. Mezőny- játékosként. És nem is rosz- szul. Noha a focit délelőtt kézilabda-bajnoki mérkőzés előzte meg... (tőül) NÓGRÁD — 1980. április 9., szerda