Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

Befejeződött az MSZMP XII. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) • párttagok és pártonkívüliek írtálc meg véleményüket, ész­revételeiket, javaslataikat. Értékesnek, a b;zalom jelé­nek tartjuk ezeket a hozzá­szólásokat is. és minden biz­tató szóért, hasznos tanácsért kongresszusunk fórumáról is köszönetét mondunk. Fontoß-- nak tartjuk, hogy egyetlen jó észrevétel se vesszen kár­ba. Ezért azt javasoljuk, hogy határozatunkban is rögzítsük: gondoskodni kell róla, hogy ezeket a javaslatokat az ille­tékes pártszervek munkájuk­ban hasznosítsák. Meggyőződésünk, hogy az az egység, amely a fő tenni­valókat illetően a több hó­napos széles körű, beható vi­tákban kialakult, s ami az elmúlt napokban itt a kong­resszuson is megmutatkozott, megmarad, sőt tovább erősö­dik a kongresszus után, ami­kor a tettekre, az elfogadott határozatok végrehajtására kerül sor. Ezeknek a gondo­latoknak a jegyében a szer­kesztő bizottság a határoza­ti javaslatot az említett mó­dosításokkal elfogadásra ajánlja. Kérem a tisztelt kongresszust, hogy a szer­kesztő bizottság jelentését fo­gadja el. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző bizottság beszámolója feletti együttes vita ezzel befejeződött. Rö­vid szünet következett, majd Losonczi Pál arróh tájékoz­tatta a kongresszust, hogy — mivel a második napirend­hez nem hangzott el lényegi kiegészítés — Bnrtyó János, a KEB elnöke elállt a vá­lasztól. Ezután KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára emelke­dett szólásra az E és 2. na­pirend vitájának együttes összefoglalására. Kádár János vitaösszefoglaló beszéde Tisztelt kongresszus! Ked. vés elvtársak! Kedves elvtárs. nők? Mint az elnöki bejelentés­iben elhangzó*!: a két napi­rendi pont vitájában 156 elv­társ kért és 57 elvtárs kapott szót. A pártélet és társadal­mi életünk minden terül eté- - nek képviselője elmondotta véleményét. Az egyik felszólalásban el­hangzott, hogy három nemze­dék szavát hallottuk itt. Azt hiszem, ezt némileg korrigál­ni kell, mert ha az összes résztvevőt figyelembe vesz- szük, a párt harcosainak talán öt nemzedéke is képviselve van kongresszusunkon. Ide sorolom egyébként azokat a nagyon kedves gyerekeket is, akik az úttörők és a kisdobo­sok nevében üdvözöltek min­ket. Az elhangzottakból először a legfontosabbat említem. Mind az 57 felszólalót figye­lemmel követtem, valameny- nyien elfogadták a Központi Bizottság beszámolóját (nagy taps), a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját és a benyújtott határozati javasla­tot, mint alapot, ami némi­képp még kiegészül. Kongresszusunk titkársága úgy informált róla, hogy az a 99 elvtárs is elfogadja a Köz­ponti Bizottság beszámolóját, aki írásban nyújtotta be hoz­zászólását. Az az elvi, politikai és szervezeti egység, ami ezen a kongresszuson is megnyil­vánult, a mi fő erőnk! De el­mondhatjuk: nemcsak a kongresszus, hanem egész pártunk is egységes. (Taps) ' Megállapíthatjuk, hogy köz­véleményünk nagy figyelem­mel kísérte a kongresszus munkáját. A visszhangból úgy tűnik: helyesli a kong­resszus irányvonalát és támo­gatja munkáját. Erről az a számtalan távirat is meggyő­ző bizonyítékot ad, amelyet itt ismertettek. A jókívánsá­gon és a sikeres munkának az óhaján kívül úgyszólván majd­nem minden távirat a kong­resszusi vállalások teljesítését jelentette, sőt, újabb vállalá­sokról adott hírt. Ez azt je­lenti, hogy népünk, közvéle­ményünk nemcsak politikai, lag és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel támogatja a kongresszus munkáját és a párt politikáját. (Nagy taps) Közvéleményünk visszhang­jának ismeretében, azt hi­szem, megismételhetjük, amit a Központi Bizottság a beszá­molójában mondott: a párt­nak élő tömegkapcsolatai vannak, a párt és a tömegek összeforrottak, s a magyar dol­gozók a szocializmus alapve­tő céljaiban — pártállástól, világnézettől, hivatástól, fog­lalkozástól, rangtól függetlenül — egységesek és tettrekészek. (Taps.) Kedves külföldi vendége­ink is elmondták, mi a be­nyomásuk a kongresszusról, mit szólnak a vitához. Na­gyon meleg, elismerő szava­kat mondtak, megállapítva, hogy népünk munkájának nagy eredményei vannak mö­göttünk. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban is kedvező visszhangot vál­tott ki pártunk XII. kong­resszusa. A nemzetközi kom­munista mozgalom, a világ kommunista és munkáspárt­jai szolidárisán tekintenek kongresszusunkra és —, ahol ezt kifejezésre juttathatták — pozitív véleményt mond­tak róla. A kapitalista sajtó nagyjá­ból a valóságnak megfelelő­en foglalt állást, természete­sen a saját terminológiájának megfelelőén. Azt mondják ró­lunk: „a külpolitikában . föl­zárkóztunk a Szovjetunióhoz”. Azt is mondják: a gazdasági kérdésekben nagyon reális és bátor a kongresszus. Mi ezt is tudomásul vesszük. Az eddi­gi kommentárjaik sommázata az, hogy a Magyar Népköz- társaság megy tovább az ed­digi útján. És ebben igazuk van! (Taps.) Kongresszusunk állást fog­lalt elvi politikánk folytatá­sa mellett. Folytatjuk bevált módszereinket a párt vezető szerepének érvényesítésében, ennek fő vonása a meggyőzés. Külpolitikánk lényege: mi a társadalmi haladás, a szo­cializmus, a népek szabadsá­ga és a béke érdekében foly­tatjuk nemzetközi tevékeny­ségünket. (Taps.) Most már három világrészen épül a kommunizmus, illetve a szo­cializmus. A világnézetünkkel, a szo­cializmussal szembenálló el­lenséges erők magyarázgat- ják, hogy már a szocializmus sem olyan, mint amilyennek eleinte mutatkozott, nincse­nek olyan nagy sikerei, el­lenben nehézségei vannak. Erre azt mondom: csemegéz­zenek ők napi propagandá­jukban, ahogyan akarnak. Nekünk mély meggyőződé­sünk, hogy az emberiségnek nincs más útja, jövője, remé­nye. mint a béke és a szo­cialista társadalom. (Taps.) Béke kell! Amikor a be­számolóban ehhez a témához értünk, azzal kezdtük, hogy most kiéleződött a nemzetkö­zi helyzet. Ez így van, és ez nyugtalanítja a béke őszinte híveit, nemcsak nálunk, ha­nem a világ minden országá­ban. De arról is mélyen meg vagyok győződve, hogy nem lesz új világháború, azt képes megakadályozni az emberi­ség. Ereje abból az akaratból fakad, amely a világ népei­nek jobbik felét összefogja: csak háború ne legyen! Ter­mészetesen egy új világhá­ború kirobbantásának meg­akadályozására más, nyoma­tékos eszközeink is vannak tartalékban. (Taps) A Központi Bizottság be­számolójában is megmondot­tuk, hogy mi a viták tárgya­lásos megoldásának hívei va­gyunk. Azt is megmondtuk — nem most először, de ta­lán itt sem árt megemlíte­nünk —, hogy a munkásosz­tály nem megrögzött híve a fegyveres felkelésnek. A mun. kásosztály számára a legked­vezőbb a társadalmi rend bé. kés módon történő megvál­toztatása, de hogy az lehetsé­ges-e, nem rajta múlik. Azért említem ezt, mert miközben mi itt tanácskozunk, a burzsoázia megmutatta, hogyan értelme­zi az osztályharcot és milyen eszközökhöz nyúl. Gondolja­nak a salvadori érsekre, aki­ről nem hiszem, hogy kom­munista forradalmár lett vol­na, de mert fellépett a junta fasiszta terrorja ellen, a ká­polnában — amely még a kö­zépkorban is menedékhely­nek számított — orvlövészek-, kel meggyilkoltatták. Állás­pontunk változatlan: mi nem akarjuk exportálni a forra­dalmat, az ellenforradalom exportálását pedig nem tűr­jük. (Taps) Nyugaton sokszor úgy em­legetnek minket, mint „csat­lósokat”. Mi senkinek sem vagyunk a csatlósai, és sen­ki sem követeli tőlünk, hogy csatlósok legyünk! A Magyar Népköztársaság szuverén, független szocialista ország! NÓGRÁD - 1980. március 28., péntek Ennek tudatában él és dol­gozik pártunk is, népünk is, és továbbra is így fogunk dolgozni. Politikánkat — le­gyen szó belpolitikáról, kül­politikáról, . gazdaságpolitiká­ról, életszínvonalról, szociál­politikáról, kultúráról, vagy akár irányítási módszerekről — mi magunk dolgozzuk ki. Természetesen hívei vagyunk a testvérpártok, a testvéri né­pek tanácskozásainak, kon­zultációinak, tapasztalatcse­réinek. Az értekezletre nem azzal a szándékkal megyünk el, hogy mondjanak ott, amit akarnak, a mi pozíciónk vál­tozatlan marad. Mi azért me­gyünk el, hogy ' mindenkit meghallgassunk. A kollektív bölcsesség elve alapján azért tanácskozunk, hogy okosab­bak legyünk, többet lássunk, többet tudjunk, és ha kell, javítsuk a saját álláspontun­kat. Egynémely szűkszavú pro­tokoll közlemény láttán azt mondják az emberek, hogy nem tudják meg belőle, mi­ről volt szó a tanácskozáson. Ez igaz. Ha azonban a nem­zetközi- aktusokról valameny- nyi közleményt részletesen ki akarnánk nyomtatni, arra a lapok teljes terjedelme is ke­vés volna. Biztosak lehetnek benne, hogy zárt és nyílt ta­nácskozásokon, idehaza és külföldön, mindenütt, ahol képviselőink jelen vannak — ugyanazt a politikát, ugyan­azt a pozíciót képviseljük. Ezzel azt szeretnénk, hogy a hozzánk közel és a tőlünk távolállók is értsék és tud­ják: ha a magyarok azt mondják, hogy „igen” — az igen! és ha azt mondják „nem” — az nem! Amit mi elvállalunk, azt az álláspon­tot becsülettel támogatjuk, ha pedig valamit nem tu­dunk vállalni, azt is meg­mondjuk. Mi szövetségese­inknek hű szövetségesei aka­runk lenni és azok is va­gyunk! Barátainknak hű ba­rátai akarunk lenni és azok is vagyunk! És a másik ol­dallal szemben is: ha tárgya­lunk és megegyezünk, kor­rekt, szó tartó, becsületes partnerek vagyunk és ezután is azok akarunk lenni! (Taps) Soha, sehol, senki előtt nem titkoltuk, hogy hová tar­tozunk. Sőt, ahogyan illik, a nyugati világban is ezzel kezdtük a bemutatkozást: „önök tudják, hogy mi a Szovjetunióval szoros együtt­működésben, hű barátságban, testvériségben élünk. Mi a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinknek becsület­tel eleget teszünk, e szerző­désnek tagállama vagyunk és maradunk mindaddig, amíg a szövetségi rendszerek egy­idejűleg meg nem szűn­nek”. Aki velünk kapcsolatot teremtett, ezt tudja rólunk, és e tekintetben a jövőt illetően is megnyugtatjuk őket. Mi minden értelmes, ésszerű, a mi népünk érdekeinek, vagy a kölcsönös érdekeknek, a népek általános érdekeinek megfelelő elgondolást, javas­latot illetően készséges part­nerek vagyunk, és minden jó ügyben azok leszünk a jövő­ben is. Azt hiszem, kongresz- szusunk pártunk szavának hi­telét nemzetközi méretekben is meg fogja erősíteni, és ez nagyszerű dolog! Mi, kommunisták, bizakodó emberek vagyunk. Mélyen meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a béke és a szocia­lizmus eszméje győzedelmes­kedni fog. Ahogyan nagy klasszikusunk, Engels mon­dotta: az emberiség a szük­ségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába jut, és majd megkezdődik az emberi­ség igazi története. (Nagy taps.) Nagyon sok felszólaló érin­tette a pártmunka kérdéseit. Érthető, hiszen ez a kong­resszus központi témája. A különböző tisztségeket viselő elvtársak sokoldalúan világí­tották meg a pártmunka lé­nyegét, és elmondták, hogy további javítása tekinteté­ben miben látják a tennivaló­kat. Elhangzott itt, hogy a szakszervezetek energiájának jelentős részét — sajnos — a „belső önmozgatás” emészti fel és kevesebb jut az igazi munkára. Ez a megállapítás pártszer­vezeteink, szakszervezeteink, tömegszervezeteink munká­jára egyaránt érvényes. Most azon ne vitatkozzunk, hogy melyikre milyen mértékben. (Derültség). Mindenkinek van javítanivalója a maga mun­kamódszerén, munkastílusán, hogy az energia —, mint a rossz kazánnál, 80 százalék, ban ne az önfűtésre fogyjon el, s csak 20 százalék hasson ott, ahol hatnia kellene, ha. nem minél kevesebb erőt for­dítsunk az önmozgatásra. Erre külön szeretném fel­hívni a fiatalok, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség veze­tőinek figyelmét. Legyenek még határozottabbak és kü­szöböljék ki munkájukból á bürokratikus vonásokat. A jót tanulják el, és a mozgalmi munkában, különösen az ifjú­sági munkában kevesebb le­gyen a bürokrácia. Sok felszólaló használta azt a kifejezést, hogy most dön­tővé válik az emberekben’ rejlő lehetőségek jobb kihasz­nálása. Ez tömegméretekben is értendő, de még fokozot­tabb mértékben érvényes a kádermunkára. Olyan káder­munkát kell végezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmé­ben az legyen, aminek hív­ják. Ha párt titkárnak hívják, akkor legyen az, és ne bü­rokrata, ha igazgatónak hív­ják, akkor igazgasson, ha tu­dományos munkatársnak, ak­kor tudományosan produkál­jon és így tovább. Mindenki töltse be azt a funkciót, amelyet elvárnak tőle. Ezt ér­vényesnek tartom a párt szer­vezeteinek, tisztségviselői­nek munkájára, áttételesen az egész társadalmi életre. A Hazafias Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hal­lottunk »• vitában, elsősorban azt, hogy nálunte-jó feltételei vannak a népfrontmunkának, a párt szövetségi politikája megvalósításának. Ahogyan a beszámolóban is szó volt ró­la, nálunk csak dolgozó osz­tályok vannak és az alapvető érdekeik egybeesnek. A mi politikai hatalmunk osztály­alapja a munkás-paraszt szö­vetség, amelyhez csatlakoznak a szellemi dolgozók, az értel­miségiek is. A feltételek te­hát jók. Elvtársak! A Magyarorszá­gon végbement nagy törté­nelmi fordulat, az, hogy győ­zött és hatalmon van a mun­kásosztály, és forradalmi él­csapata az ország kormányzó pártja, számos kommunistát elbizakodottá tehet. Vegyük például azt, hogy van erős .hadseregünk, rendőrségünk is. Ezeknek a testületeknek a munkájáról általában keve­set beszélünk. örülünk an­nak, hogy majd minden ne­gyedik magyar családnak van gépkocsija. Arra viszont nem­igen gondolunk, milyen terhet ró ez azokra, akik hivatá­suk szerint fenntartják a for­galmi rendet. Egy régebbi kongresszuson elhatároztuk, hogy a turizmus révén kinyit­juk a kaput: a mieink is lás­sák közelebbről az úgyneve­zett nyugati paradicsomot, s azután örüljenek, amikor ha­zajöttek. (Taps.) És a nyuga­tiak is hadd lássák, hogyan él a magyar nép, s tudják, ho­vá tegyék az ottani lapokban Magyarországról megjelenő hazugságokat. De, hogy ez a turizmus mit jelent a határ­őrségnek, a pénzügyőrségnek, arról fogalma sincs annak, aki nem ismeri a munkájukat. Van tehát hatalmunk, van erőnk, biztosítani tudjuk a belső rendet és mégis azt mondom: ne ezzel az erővel, hanem elsősorban- politiká­val és meggyőző munkával biztosítsuk társadalmunk rendjét. Higgyék el, ma is ér­vényes tapasztalat, amire az egykori illegális munkában tettünk szert, hogy igazán, szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőz­tünk. Politikánk megvalósí­tását továbbra is építsük az emberek meggyőzésére. A Hazafias Népfront kü­lönféle tisztségviselői között 500, különböző vallási egyhá­zi ember is dolgozik. A Köz­ponti Bizottság beszámolójá­nak kollektív elkészítése közben az elvtársak javasol­ták, megint vegyek bele egy mondatot arról, hogy Ma­gyarországon — természetesen pártfunkció kivételével — minden köztisztséget párton- kívüli is betölthet. Gondoltam, miért kellene ezt elismételni? Tudniillik ez teljesen nor­mális állapot nálunk, min­denki látja. Mégis, hogy ez a téma felvetődött, önmagában is üdvözlöm, mintegy bizo­nyítékát annak, hogy nálunk az állam és az egyház viszo­nya rendezett és annak is, hogy Magyarországon pár- tonkívüli is betölthet és be is tölt bármilyen közfunkciót. Szóba került nemzetiségi politikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból be­mutatva azt, amit a Közpon­ti Bizottság beszámolójában is említettünk. Csatlakozom a javaslathoz: a határozat szövegébe is iktassuk be a nemzetiségi szövetségek mun­kájának megfelelő méltatá­sát, mert érdemesek rá. Ná­lunk, Magyarországon a kü­lönböző nemzetiségű embe­rek, a lenini nemzetiségi po­litika elveinek, törvényünk- rffek és alkotmányunknak megfelelően teljes jogú ál­lampolgárokként élnek, dol­goznak és boldogulnak. Ugyan­ezt kívánjuk a határainkon túl­élő magyarok számára is.1 (Taps.) A felszólalók sem a belpo­litikánkat, sem a külpolitikán­kat nem tárgyalták részlete­sen, kivéve azokat a felszóla­lókat, akiknek ez a hivatásuk.' Én ezt pozitív jelenségnek tartom. Tudnillik mély meg­győződésem, hogy pártunk bel- és külpolitikája benne él a tömegekben, jól ismerik az emberek. Népünk tapaszta­latból ismeri, elfogadja, támo­gatja, egyetért vele és ehhez fűzi azt a bizonyos megjegy­zést, hogy „a párt határoza­tait, a politikát jobban hajt­sák végre”. Magától értetődik, hogy a vitában nagy teret kaptak a gazdasági természetű kérdé­sek. Ez összhangban van a Központi Bizottság állásfog­lalásával. Most ez a kulcs­kérdés. Minden területen ja­vítani kell a munkát, de a fő figyelmünket a gazdaságra kell fordítani. Szóba került a képzés, a továbbképzés, a kultúra is. A műveltség és az emberi té­nyező szerepe is nagy hang­súlyt kapott. Örülök, hogy helyesen és részletesen fog­lalkoztak a kulturális kérdé­sekkel. Fontos ez, mert mű­velt, gondolkozni és utána cselekedni tudó emberekre van szükség. Ezúttal a nők társadalmi helyzetéről álig hangzott el valami. Én ezt Is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hi­szen, ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorí­tani az MSZMP kongresszusi terméből. Mondják, nagy probléma,’ hogy a nők között viszony­lag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló há­rul a nőkre., Ezek miatt nem követelhetjük, hogy ugyan­olyan arányban, ugyanolyan mértékben legyenek szak­képzettek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbá­lunk segíteni nekik. Az óvodai helyek számának lényeges növekedése épp úgy az anyák, a gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom