Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

Befejeződött az MSZMP XII. kongresszusa (Folytatás a 2. ódáiról.) minden más, amit a társada­lom a nők helyzetének a javí­tásáért tett. Ami eddig tör­tén, azt örömmel összegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fo­gadja meg, hogy ezt a törek­vést folytatjuk, még tovább javítva a nők, és különösen az anyák helyzetét. Elvtársak! Mind az 57 fel­szólaló tiszteletre méltó alap­állásból, meggyőző erővel be­szélt. Minden felszólaló gaz­dagította a kongresszust, de ha megengedik, néhányukat kü­lön is megemlítem. Azt hi­szem, mindannyiunk számára élmény volt az ajkai üveg­gyárból jött elvtársnő, a pé­csi egyetemi hallgatónő,' a bu­dapesti tudományos kutató és a többi elvtársnő felszólalása. Ügy tűnik, hogy kiállásban, elvi szilárdságban, szókimon­dásban és politikai bátorság­ban — itt most elnézést ké­rek férfitársaimtól — az elv­társnők vitték el a pálmát. Ez az igazság. Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit röviden az időseb­bekről. A nyugdíjasok hely­zete nagy társadalmi kér­dés. Erről szó volt á Köz­ponti Bizottság beszámolójá­ban, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadat­lan erőfeszítés kell az idősko­rúak, a nyugdíjasok, különö­sen a régi alacsony nyugdíj ú- ak helyzetének javításáért. Nem tudom megállni, hogy re mondjam meg: végtele­nül örülök Andrásfi elvtárs felszólalásának. Láttam, min­denki a hatása alá került. Szavai nélkül saegényebb lett volna a kongresszusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős, veterán kommunisták hangját hallatta. Nekem vég­telenül Imponált és én ezt tar­tom példás, a kommunisták­ra jellemző magatartásnak. Gondoljanak csak vissza, hogy miről beszélt. Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szégyelli, hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszervezetben párttitkár. (Taps.) Ez azt mutatja, hogy az igazi kommunista nem ismeri a rangkórságot, csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az ere­jéből telik. (Taps.) Én is megragadom most az alkalmat és nagyon köszönöm az idősebb kommunista nem­zedéknek ezt a magatartást, azt, hogy az ügy szolgálata vezeti őket. Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párt\ tagság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepé­nek rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lelkiisme- retfurdalásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekinteté­ben nem tettünk meg min­dent, amit kellett volna. Mély meggyőződéssel egyet­értek a felszólalókkal abban is, hogy a pártnak, a szocia­lista forradalomnak van után­pótlása. És jó utánpótlása van! Ennek a nagyszerű ér­zésnek ösztönöznie is kell bennünket, hogy még céltuda­tosabban és igényesebben fog­lalkozzunk az ifjúsággal. A fiatalokról szólva hang­súlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyere­küket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak ne­ki, de még az elemi, kis kö­telességek teljesítését sem várják el tőle. Az egyik felsőoktatási in­tézmény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tulaj­donképpen semmit se adjunk ingyen. Idejében szoktassuk hozzá őket: valamit nekik is adniuk kell, legalább tisztes­séges magatartást, tanulást, hogy megkapják azt, ami a társadalomtól és a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjúságnak forradalmi esz­mét, vezérlő életcélt kell ad­nia. Ez a cél a szocializmus. Ezenkívül konkrét feladato­kat is adni kell nekik. Sokszor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a fel­adat is az. A feladat bizal­mai fejez ki. A mi fiataljaink sok min­denért morgolódnak, néha olyasmiért is, amiben ninc8 igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomo­lyabb és a legáltalánosabb panaszuk, hogy ha szünidő­ben munkát vállalnak — és nemcsak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtatni kell. Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szo­cializmus, nem tudunk aján­lani. S annál sem tudunk jobbat, mint • a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka. A múltkoriban Bábolnán jártam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor értünk a nagyközség­be. Nézem az utcát, az üzle­teket — egy teremtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él, ötezer ember dolgozik, de ebben a nagyközségben dél­előtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fia­talt — nem lehet látni. (Taps). És mégis jól érzik magukat az emberek, mert aki jól dolgozik, az jól ke­res, aki jól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni. A másik: a házigazda üd­vözölt a vezérkarával. Né­zem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „ve­terán” a vezérigazgató volt, a vezérkar tagjainak —igaz­gatóknak és hasonló beosztá- súaknak a legöregebbje 43 éves, a legfiatalabb 37 éves. Ez is tanulságos volt: a fiata­lokra, a fiatal emberekre kell építeni! Őket külön is fűti az az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tud­nak. (Taps) Van az irányelvek vitájá­nak egy általános tapasztala­ta,, amit ez a kongresszus megerősített. Azt kérik tő­lünk az emberek, hagyjuk már békén őket a nehézségek felsorolásával, a nyersanyag­problémákkal, az árrobbanás­sal, a kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűzzem hozzá: az igazgatók is hagyják ab­ba a számítgatást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyereségük. A nemzetközi gazdasági környezettel úgy kell számolnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet, így kell élni, dolgozni és boldogulni. Az üzemek igazgatóit pedig külön kérem, hogy számítsa­nak ró: jövőre sem lesz ke­vesebb az elvonás. (Derült­ség). Ha jól teljesítik az idei tervet, akkor ennyi marad, ha nem jól teljesítik, lehet, hogy még szigorúbb lesz. Néha elgondolkodom rajta: miért megy olyan nehézkesen egy-egy határozat végrehaj­tása? Csak azzal vigasztalód­hatom, hogy a bibliai legen­da szerint Mózes már évezre­dekkel ezelőtt átvette a tíz- parancsolatot — talán ez volt az első „párthatározat” — de a végrehajtása még mindig csak folyamatban van. (Nagy taps. derültség). A szükség is szorít minket, hogy egy ki­csit nagyobb tempóban dol­gozzunk. Kongresszusunkon a legkü­lönbözőbb munkaterületeken dolgozók mondtak véleményt arról, hogy mit kell tenni a munka jobb megszervezéséért, a jobb munkafeltételek megte­remtéséért. Sokan beszéltek róla, a kormány álláspontját is hallottuk erről, és most, a kongresszuson, korábban nem ismert, nagyszerű emberek is kifejtették a véleményüket,. akik közvetlenül a termelés­ben dolgoznak. A mi célunk a hatékonyság és a minőség javítása, a takrékosság. A fik­tív számolgatások helyett a valódi költségeket kell szá­molni, meg a valódi nemzet­közi árat, vagyis azt, hogy mit, mennyiért tudunk be­szerezni és mennyiért tudunk eladni. Ennek a követelmény­nek kell eleget tenni.1 Teljes mértékben csatlakozom ahhoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy á pártnak teljes erejével támo­gatnia kell a kezdeményező kollektívákat és a kezdemé­nyező vezetőket. (Taps.) A ter­melői és a fogyasztói árak összefüggésével kapcsolatos konkrét kérdéseket meg kell vizsgálni, magán az árrend­szeren azonban nem kívánunk változtatni. Ami pedig a few gyasztói árakat illeti: bizo­nyos alapvető közszükségleti cikkek órának megállapítása továbbra is központi kézben van, de ezeknél is szerves kapcsolatnak kell lennie a termelői és fogyasztói árak között. Máskülönben képtele­nek lennénk a vásárlóerőhöz megfelelő fogyasztási alapot teremteni, pedig ez szintén óriási vívmányunk, amelyet meg kell őrizni. A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükségsze­rű realitás, és nem öröm szá­munkra. Ugyanakkor lehető­séget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minősé­gén. Sem a szabályozó rend­szer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem senkinek a dol­gát sem végzi el automatiku­san, nekünk kell kiaknáz­nunk tartalékainkat. Nekem mondhatnak a ke­reskedelemről bármit, egy ré­gi, még gyermekkoromból va­ló megfigyelésem igazsága egész életemben végigkísér: ha kevés a hús, a vevő kö­szön, ha sok a hús, a hentes köszön! A fejlődési ütem csök­kenése is így, ösztönzően hat majd. Most kevesebb beruhá­zó nyüzsög az építőipari vál­lalatok háza táján. Azután meglehet, néha a kooperálók- nál is rendeléshiány mutatko­zik. A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendég­látóipar bizonyos osztályú üz­leteiben már mostanában is üresség támadt. Mindez ösz­tönözni fog az igazi gazdasági munkára. Az árakat is be kell szabá­lyozni, és még olyasmi is elő­fordulhat — elő is kell for­dulnia —, hogy bizonyos ter­melői árak és bizonyos fo­gyasztói árak nemcsak emel­kednek, hanem lefelé is men­nek. Mert az árak így is mo­zoghatnak, ha becsületesen és jól dolgozunk. Általános ten­dencia persze népi lehet, mert a nyersanyag, az energia drá­gul. A fejlődési ütem csökke­nése és bizonyos feszítések megszűnése jó irányba fogja majd befolyásolni a vállalato­kat, az ágazatokat és az embe­reket. Az életszínvonallal kapcso­latban fenntartom, amit a Központi Bizottság beszámoló­jában mondtunk: a fő erőnket az elért eredmények megszi­lárdítására kell fordítani. Bi­zonyos szerény fejlődés lesz, de a további fejlődés megfe­lelő feltételeit az előttünk ál­ló években kell megteremteni. Valószínűleg nem lesz „össz­népi” egység a teljesítménybé­rezésben és annak érvényesí­tésében %em. Ezt is oda soro­lom, elvtársak, ahová jó szó kell, amiért agitálni kell, po­litikai rhunkát kell végezni. Meg kell szűnnie az olyan jövedelmek kibocsátásának, helyenként az olyan bérek ki­fizetésének, amelyek mögött nincs teljesítmény. Ha ezt rendesen végezzük, a szocialis­ta építés általános szabálya fog érvényesülni. Ahogyan a szocialista építés előre halad, úgy emelkedik rendszeresen a dolgozók életszínvonala. De mindenki tanulja meg a mun­kahelyét is, a munkáját is, a keresetét is becsülni. Aki dolgozik, az érezze magát biztonságiján és legyen nyugodt, mert ezután is bol­dogulni fog. Aki azonban munkaképes korú, egészséges ember létére nem akar tisz­tességgel dolgozni, az csak legyen nyugtalan. Ennek a törekvésünknek a része az is, hogy — amint a beszá­moló is említette — határo­zottabban és keményebben kell fellépni a közvagyon ká­rosító! és az élősdiek ellen. Mi a beszámolóban azt mond­tuk: a munkabér vagy a munkadíj nem jelenléti díj. Erre odafigyeltek az embe­rek, s őszinte rokonszenvvel fogadták. Ennek szabálynak kell lennie. A tőkés sajtó most a kong- reszússal kapcsolatban is fel­emlegette, hogy a Magyar Népköztársaságnak ilyen­olyan gazdaságpolitikája, irá­nyítási rendszere van, és bát­ran alkalmazza a kapitalista módszereket. Ok így „dicsér­nek” minket. Én erre a világ­nézetem alapján tudok vála­szolni: ezek nem kapitalista módszerek, ezek szocialista módszerek. Először is alapve­tő kérdés az, hogy a burzsuj javára . takarékoskodnak-e, vagy a nép javára. Ha a munkás a burzsuj javára kénytelen takarékoskodni, az burzsoá módszer, ha a munkás a nép javára takarékoskodik, az szocialista módszer. Ha ki­számítjuk, hogy hatékony-e a termelés — az szerintem szo­cialista módszer. Az, hogy jó minőségi munkát kell vé­gezni — szerintem ez a szo­cializmus követelménye, mert nem mindegy, hogy a kapita­listának termelem-e a jót, a jobbat, vagy a szocialista rendszernek, A szocialista rendszerben okosan kell gazdálkodni a nép javaival, ezekkel takaré­koskodni — forradalmi, szo­cialista kötelesség, a szocialis­ta állam normája! Ez nincs összefüggésben a fizetési mér­leg helyzetével, amivel most nem dicsekedhetünk, legfel­jebb azzal —, s ez sem cse­kélység —, hogy tavaly, sok év után először, javítottunk rajta egy kicsit, és már ezt is becsülni kell. Szerintem ezek a szocialista normák ak­kor is megmaradnak, amikor a nemzetközi fizetési mérleg tovább fog javulni. örvendetes módon — és nemcsak a szakemberek ré­széről — szóba került a köz­oktatás, a képzés, a kultúra, az emberi tényezők szerepe. Gazdasági céljaink elérésé­hez nagyobb tudású szakem­berekre és szinte folyamatos továbbképzésre van szükség. Erre gondolva is üdvözlöm a közoktatás, a tudomány dol­gozóit, a kultúra képviselőit. A tegnapi szünetben volt ve­lük egy kis találkozónk. Kongresszusunkon a magyar szellemi élet színe-java vesz részt, részben vendégként. Itt vannak párton kívüli szövetsé­geseink, barátaink, összetar­tozunk! Ugyanannak a nép­nek a fiai vagyunk, egy a hazánk, együtt élünk, együtt boldogulunk, a gondjaink is egyek. Elvtársak! A feladatok na­gyok, de aki a kongresszus munkáját figyelemmel követ­te, és a határozati javaslatot ismeri, vagy tanulmányozni fogja, az látja, hogy nemcsak nagyok, nehezek, hanem vilá­gosak is. Már ez is jó indí­tás a munkához. Megítélésem szerint a be­számolókat és a határozati ja­vaslatokat nagyszerűen és ma­gas színvonalon egészítették ki a vitában. Ez is egységes gondolkodásunkat, pártunk erejét, alkotóképességét, a ren­delkezésre álló erőt, és a már felsorakozott és idáig jutott utánpótlás tettrekészségét mu­tatja. A pártban egység van, a nép egyetért velünk és kész támogatni ennek a kongresz- szusnak a vonalát. Most csak annyit kérek a jelenlévőktől, hogy ugyanaz az egység nyilvánuljon meg a végrehajtásban is! Mutassa­nak példát, mert az önök sza­vának különleges súlya lesz az emberek szemében, hiszen a határozatot is önök hozzák. A pártban és a népben egy­aránt bizakodás és tettrekész- ség él. Ez logikus kapcsolat: népünk azért bízik, mert kész a cselekvésre, és azért bízhat, mert a "tettek alá fogják tá­masztani optimizmusunkat. Mi, kommunisták, eleve optimisták vagyunk, mert a világnézetünk is optimista. Ezt a világnézetet választót., tűk. Tiszteletreméltó korel­nökünk, Hunya elvtárs mind­nyájunkat megelőzött, ö hat­vanhárom éve tagja a párt­nak, a legfiatalabb küldött meg alig több, mint egy éve. A kommunista mindig bízik. Ez is megkülönbözteti a más politikai nézetet vallóktól. Persze születésekor senki nem hozza a kezében a párttagsá­gi könyvet. A pártonkívüli csak később lesz kommunistá­vá, párttaggá. Másik különb­ség is van. A kommunista azt mondja: szeretnék boldog len­ni, szeretném, ha a családom boldog lenne, de nem a má­sik dolgozó letaposása, kizsák­mányolása árán, nem a ki- zsákmányolónak való hízelgés­sel és nem talpnyalással sze­retnék boldog lenni, hanem a saját munkámmal, a saját jo­gomon és a saját rendszerem­ben, osztályos társaimmal együtt! A kommunista-akarja, ami az élettől jár neki, de azt munkával, osztályos társaival együtt akarja. Ügy nem tud boldog lenni, hogy mások nyo­morúságban és elnyomásban élnek. Ez a kommunista sajá­tosság, ezt kell megőriznünk. A kommunista az eszmében hisz, sohasem adja fel a re­ményt, s mindig kész csele­kedni. Azt kérem: bízzunk és cselekedjünk. És ha önök úgy döntenek, hogy elfogadják a beszámolókat és a határozati javaslatot, akkor ugyanilyen egységet tanúsítsunk a végre­hajtásában is! (Nagy taps) — A kongresszus a pár­tok történetében mindig kü­lönleges fontosságú, nagy ese­mény. Benyomásaim szerint ez a kongresszus nemcsak elvé­gezte, hanem jól és eredmé­nyesen végezte el azt a fel­adatot, ami miatt a párt ösz- szehívta. (Nagy taps.) Kongresszusunk megerősí­tette a politikai irányvonalat. Megjelölte a szocialista társa­dalom további építésében megoldandó feladatainkat. Megválasztotta a párt irányí­tó szerveit. Készen állunk a mindennapi munkára. Az összes megválasztott ne­vében őszinte köszönetét mon­dok a kongresszusnak a biza­lomért. Az ő nevükben is ki­jelenthetem, . hogy mindazok, akiket önök megbíztak, min­den tudásukkal, teljes ere­jükkel a megjelölt feladatok megoldásáért fognak dolgozni. A kongresszusi ciklus most már elég jelentős időszakot, öt esztendőt fog át. Ennek kö­vetkeztében, az élet törvényei­nek megfelelően, a párt .veze­tő és végrehajtó testületéiben eléggé jelentős személyi válto­zás történt. Engedjék meg, hogy a kongresszus nevében megköszönjem odaadó és ál­dozatkész munkájukat mind­azoknak. akik az újjáválasz­tott testületekben nem tagok, de közülük nem kevesen, sok cikluson át dolgoztak a párt vezető szerveinek tagjaiként. Tisztelet és megbecsülés illeti meg őket. Ezek az elvtársak kijelentették, hogy erejüktől, képességüktől telhetőén a to­vábbiakban is készek támogat­ni a párt ügyét, a nép ügyét . mi pedig kö­telességünknek tartjuk, hogy ehhez mindnyájuk számára gondoskodjunk a megfelelő feltételekről. (Taps). Most, a munka befejezésé­vel szeretnék őszinte köszöne­tét mondani a kongresszus küldötteinek, a szervezőknek, a rendezőknek. Kongresszusunk nevében külön, őszinte és mély hálával szeretnék köszönetét mondani testvérpártjainknak, amelyek elküldötték hozzánk képvise­lőiket, akik jelenlétükkel nagy­mértékben segítették kong­resszusunk munkájának szá­munkra szent, internacionalis­ta jellegét. (Taps.) Kedves elvtársak! Azt hi­szem, most úgy kellene egy­mástól elköszönnünk, hogy magunknak is mondjuk és né­pünknek is azt üzenjük, hogy előre egységben, a néppel ösz- szeforrva, nemzetközi osztály­testvéreinkkel, szövetségese­inkkel és barátainkkal össze­fogva, a mi nagy és nemes célunkért, a magyar nép bol­dogulásáért, a szocializmusért, a békéért. Előre a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásá­ért. (Taps). Kádár János hosszan tartó,' nagy tapssal fogadott szavai után határozathozatal követ­kezett. A Magyar Szocialista Mun­káspárt XII. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Köz­ponti Bizottság beszámolóját és Kádár János vitaösszefog­lalóját. Ugyancsak egyhangú­lag elfogadta a határozati ja­vaslatot az előterjesztett mó­dosításokkal, valamint a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését, a szóbeli kiegészí­téssel. ................ E zután — a korábban jó­váhagyott ügyrendnek meg­felelően — zárt ülésen foly­tatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A zárt ülés után a kong­resszus ismét plenáris ülést tartott, s Kádár János elnök­letével folytatta munkáját. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen a küldöt­tek meghallgatták és elfogad­ták a fellebbviteli bizottság jelentését, majd megválasz­tották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságát és Központi Ellenőrző Bizottságát. A Központi Bi­zottság és a Központi Ellen­őrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol mindkét tes­tület megválasztotta tisztség- viselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő munkabi­zottságok vezetőit és tagjait, valamint a munkaközösségek vezetőit. Kinevezte a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tőit. a Központi Bizottság mellett működő intézmények és a pártsajtó vezetőit. Ezután dr. Korom Mihály, a jelölő bizottság elnöke is­mertette a döntőeket. A Központi Bizottság tagjai ACZÉL GYÖRGY, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. AJTAI MIKLÓS, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság nyugalmazott elnöke. APÁTI NAGY GÁBOR, a nagyszénási Október 6-a Tsz főállattenyésztője. APRÓ ANTAL, az ország- gyűlés elnöke. BALOGH MIHÁLYNÉ, a Debreceni Ruhagyár pártbi­zottságának titkára. BENKE VALÉRIA, a Társa­dalmi Szemle szerkesztő bi­zottságának elnöke. BENKEI ANDRÁS belügy­miniszter. BERECZ FRIGYES, a Be­loiannisz Híradástechnikai Vállalat vezérigazgató-helyet­tese. BERECZ JÁNOS, az MSZMP Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője. BISZKU BÉLA, az MSZMP Központi Bizottságának nyu­galmazott titkára. BORBÁNDI JÁNOS, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. BORBÉLY SÁNDOR pártal­kalmazott. BURGERT RÓBERT, a Bá­bolnai Mezőgazdasági Kombi­nát vezérigazgatója CSERVENKA FERENCNÉ, az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának első titkára. CSÉMI KÁROÉY honvédel­mi minisztériumi államtitkár. CZINEGE LAJOS honvédel­mi miniszter. DABRÓNAKI GYULA, a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság nyugalmazott elnöke. DEÁK GÁBOR, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra. DEÁK LÁSZLÓ, a Mecseki Ércbánya. Vállalat vájára. DEÁK LÍVIA, az MSZMP Budapest VII. kerületi Bizott­ságának nyugalmazott első titkára. DIENES BÉLA, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT vezérigazgatója DOBOZY IMRE, a Magyar Írók Szövetségének elnöke DUSCHEK LAJOSNÉ. a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának titkára ERDEI LÁSZLÓNÉ. a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak elnöke ERNSZT ANTAL, az MSZMP Csepel Vas- és Fém­művek Bizottságának első titkára FALUVÉGI LAJOS, pénz­ügyminiszter FEHÉR LAJOS, nyugalma­zott miniszterelnök-helyettes FOCK JENŐ, nyugalmazott miniszterelnök (Folytatás a 4. oldalon) NŰGRÁD — 1980. március 28., péntek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom