Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)

1980-02-24 / 46. szám

Borsodi Ervin arcai

Borsodi Ervin portréja .

Borsodi Ervin mindig izgatott, felháborodott vagy elragadtatott. Felháborítják az élet visszásságai, igazságtalanságai. Izgatják az emberi sorsok, a hazai történések, a világ eseményei. S, csodálattal tud technikai vívmányokr ról, eredményeinkről, az élet szép, kellemes oldaláról beszélni.

Borsodi mindig dolgozik. Híradót, dokumentumfilmet forgat. Ott van minden fontos eseménynél, szenvedélyesen kutatja, feltárja az élet minden jelenségét. Igazi riporteralkat.

Egyik filmje után a Parlamentben interpelláció hangzót el a témában. A másik filmje olyan jelenséget leplezett le, amely országos felháborodást keltett. A harmadik, a tizedik, a századik után is beszéltek, vitatkoznak, tovább gondolkodnak a nézők.

Huszonnyolc éve filmrendező, csinált vagy ötezer filmriportot. Elsők között használta' a cinema varité- módszert — 1958-ban —, a fóti gyermekvárosban egy négyéves kisgyermek megdöbbentő erejű vallomását vette filmszalagra — rejtett ka- * merával.

S, a gyermekév alkalmával ismét gyerekekről forgatott filmet. A címe: „Törvény a holnapért”.

— Miről is szólt ez a film?

— 1959-ben az ENSZ eszmei határozatot hozott a gyermeki jogokról, amelyeket tíz pontban foglaltak ösz- sze. A film — ellenpontos’ módszerrel —, arról beszélt, hogy ebből mi valósult meg. A világ sok tájáról — Amerikából, Kubából, Török- és Görögországból, Pakisztánból, a Szovjetunióból és természetesen hazánkból — gyűjtöttünk anyagot. Kevés szöveggel. beszédes képekkel.

— Miért foglalkoztatja a gyermektéma?

— Nemcsak azért, mert gyermekév volt. Meggyőződésem. hogy erről a témáról nem lehet eleget beszélni. Izgat, felháborít, hogy annyit beszélnek a jövőről, a gyermekeink jövőjének védelméről, s közben a világon minden harmadik gyermek éhezik. Látjuk, tapasztaljuk, hogy nálunk, a szocialista országokban milyen jó körülmények között nőnek fel a gyerekek. De mennyi nálunk a felelőtlen házasság, a válás, a kallódó gyerek! Még ha államunk magára vállalja is az elhagyott gyermekek felnevelését! Nem felháborító, hogy amiért a felnőttek felelőtlenek, azért a gyermekek szervednek meg?! Becsavarogtam a Közel- és Közép-Kelet országait is, s megdöbbentett a sok nehéz gyermeksors, a gyermekmunkások élete.

— Szerettem volna felhívni a filmmel a harmadik világ gyermekproblémáira a figyelmet. Megkerestünk olyan Magyarországon élő gyerekeket, akik szüleikkel ide menekültek Uruguayból, Chiléből, Palesztinából, Dél-Afri- kából. ök a szemtanú hitelességével tárják fel országuk gyermeksorsait. Ilyen és hasonló képekkel a világ lelkiismeretére szeretnék hatni. Hogy ne csak sajnálkozzunk, hanem szólaljon meg a lelkiismeretünk, és tegyünk valamit a gyermekekért, a holnap felnőttjeiért.

Borsodi dühös rendező. Dühös, szenvedélyes, ha valamilyen ésszerűtlen, felháborító dolgot lát, tapasztal. S úgy viszi filmre ezeket a jelenségeket, hogy a néző is felháborodjon, dühös legyen.

Filmjei tényszerűek, szűkszavúak —, de továbbgondol- koztatók. Riportjaiban a téma a fontos, sohasem az alkotó.

Azt mondja-:

— A riportfilmekhez, dokumentumfilmekhez majdnem annyi előkészítés kell, mint a játékfilmekhez. Csakhogy a dokumentumfilmben költői túlzásoknak, a fantáziának nincs helye. A tényeknek kell beszélniük. A legjobb hitünk szerinti igazat kell bemutatnunk. Hinnünk kell az igaz ügy diadalában, s ezt el is kell hitetnünk. A napi aktualitások, fiimhírek az életet másképp közelítik meg, mint a játékfilmek. A rövidfilmek informálnak, magyaráznak, absztraháinak. S bár híradófilmjeinket hárommillió ember nézi meg, ezek az alkotások a mának szólnak, aktualitásuk akár az újságoké —, a napoké, a heteké. A napokban mutatják be sportfilmemet az öttusa vb-ről.

— Milyen filmet forgat most?

— Közlekedési krimit, a címe: „Ki lesz a következő?” S a film a vasárnapi autósokról szól, akik között sajnos mindig ott a következő . . .

Kádár Márta

Hajómúzeum

Nyugalomba vonult a drezdai Elba-hajózás, a „fehér flotta” egyik legöregebb gőzhajója. Az 1897-ben épült lapátkerekes vízi jármű, amely 650 utas befogadására volt alkalmas, egészen a múlt év végéig részt vett más lapátkerekes és mai korszerű Die- sel-motor-meghajtású társaival együtt az elbai vízi forgalomban, a csehszlovák határ és Meissen között.

A régi hajó —, melyet

technikai műemlékként tartanak számon — a jövőben betontalapzatra helyezve múzeumként fog működni.

Egyébként a felső-elbai „fehér flotta” az egyetlen az NDK területén, amelyben még ilyen régi hajók is közlekednek,'a vízi kirándulások kedves színfoltjaként.

8 NÓGRÁD — 1980. február 24., vasárnap

Visszapillantás

a Nógrád megyei filmhét ankétiaira

Bizalmatlanság minden szinten

„Legsikeresebbek az ankétok voltak!” — olvashattuk a XII. magyar játékfilmszemle Nógrád megyei utószemléjének zárásáról tudósító cikkben. Valóban, a február 11. és 16. között — Salgótarjánban és Balassagyarmaton — megrendezett magyar filmhét programjából ezek az alkalmak voltak a legemlékezetesebbek, és csak sajnálhatjuk, hogy alkotókkal, filmes szakemberekkel mindössze négy alkalommal nyílt lehetőség a találkozásra. Megyénk két városában egy héten keresztül naponta új magyar film került bemutatásra, és tekintve, hogy az országos premier előtt bemutatott filmeket csak egy-egy előadásban vetítették, akár mindegyik bemutató után szívesen éltünk volna a személyes találkozás lehetőségével. De ne legyünk telhetetlenek, — kezdetnek ez sem rossz, még annak ellenére sem, hogy — mint látni fogjuk — a négy közül csupán két beszélgetés kapcsolódott közvetlenül egy-egy alkotáshoz. Vegyük sorra ezeket az alkalmakat!

A BIZALMATLANSÁG GYÖKEREI

A bizalmatlanságról szólt Szabó István Kossuth-díjas rendező „Bizalom” című alkotása, melyet a megyei filmszemle ünnepélyes megnyitóján láthattunk. Hogy a film valóban erről a kapcsolatainkat mérgező kóros tünetről, ennek gyökereiről kívánt szólni, arról Szabó István saját szavai győztek meg leginkább, aki a vetítést követő ' ankéton — filmjével csaknem egyenértékű — szóbéli „használati utasítást” mellékelt alkotásához. Maga a film inkább csak sejtette, hogy voltaképp ez a fő gondolata. Pontosabban: az a bizalmatlanság, amit a filmben láttunk, csak közvetve utalt egy sokkal általánosabb társadalmi tünetre. Ha ugyanis leegyszerűsítjük a problémát és a film két főhősének kapcsolatát az adott kortól — nevezetesen a fasiszta Magyarország meghatározott időszakától — függetlenül vizsgáljuk, akkor a bizalmatlanságnak csak egy primér szintjét, az úgynevezett „lakatlan sziget” szituáció ősi problémáját érzékelhetjük. Ezt annak idején Freud elemezte és lényege abban áll, hogy ha egy lakatlan szigeten két idegen ember, egy férfi és egy nő kényszerül együtt élni, abból törvényszerűen következik, hogy előbb- utóbb szexuális kapcsolat révén oldódik fel — tegyük hozzá: ugyancsak törvény- szerű — kezdeti bizalmatlanságuk. Nos, ha Szabó filmjében valóban csak erről lett volna szó, akkor legfeljebb annyit mondhatnánk —, hogy lám ilyen gyarló az ember! Szabó azonban természetesen ennél lényegesen többet szeretett volna közölni filmjében, s hogy ez mégsem sikerült elég meggyőzően, az feltehetően azért történt, mert a filmbeli alapszituáció nem a legszerencsésebb hordozó- anyagnak bizonyult egy „ma- gasabbrendű” bizalmatlanság érzékeltetésére.

VASÁRNAPI GYEREKEK '

Egy leány javító-nevelő intézet mikrotársadalmába kalauzolt bennünket Rózsa János „Vasárnapi szülők” című filmje. A salgótarjáni bemutatót követő ankéton Kardos István, a filmforgatókönyv írója válaszolt a jelenlevők kérdéseire, ö könnyebb helyzetben volt, mint Szabó István, mert a „Vasárnapi szülők” kitűnően megcsinált film, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy jóval kevesebbet vállalt, mint Szabó filmje. Pedig valahol itt is a bizalmatlanságról van szó, mert napjainkban sem tudunk mit kezdeni a „vasárnapi gyerekek” — szerencsére viszonylag kis számú — csoportjával. A javítóintézet lakóit segítő felnőttek bizalmatlansága a gyerekekkel szemben talán épp annak a kornak az átkos hagyatéka, amelyben Szabó hősei vesztették el bizalmukat.

A „Vasárnapi szülők” azonban minden jó szándéka és problémaérzékenysége mellett megmaradt „kuriózumfilmnek”, s ez nem is lenne baj. (Kardos István egyébként maga is bevallotta, hogy elsősorban egy „fehér foltot szeretett volna a nézők elé tárni”.) Csakhogy a film születését megelőző tanulmányairól szólván két olyan esetet is említett, amely ha bekerül filmjükbe, nemcsak hatásosabb, de gondolatilag is gazdagabb filmet szülhetett volna. Felettébb sokatmondó epizódnak véljük azt a gyakori esetet, mikor az intézeti szökevények — nem találván helyüket a „szabad” emberek között — visszatérnek zárt intézetükbe... Hasonlóképp elgondolkodtató Kardos István személyes találkozása azzal a terhes lánnyal, akit — miután betöltötte a 18. életévét — utcára tettek, noha míg korábban önszántából szökött meg, minduntalan az intézet „oltalma alá’” helyeztek. Nos, így fest a „Vasárnapi szülők” humánuma. Kár, hogy a filmben bocsánatosabbak bűneink...

BIZALMATLAN

KÖZÖNSÉG

A hazai közönség nagy része bizalmatlan a magyar filmekkel szemben — állapította meg „A magyar film és a közélet” című előadása elején dr. Veress József filmesztéta, hozzátéve, hogy ez a bizalmatlanság sok esetben megalapozatlan előítéletből ered és néhány egészen kitűnő alkotás is ennek áldozata napjainkban. Régi mese, hogy a forgalmazók a filmeseket szidják, a filmesek pedig a magyar filmek gondosabb

forgalmazását kérik számon a mozi üzemi vállalatoktól. E problémát Veress József ugyan nem firtatta, de nem lehetett nem bosszankodni

azon, hogy az előadást olyan időpontra szervezték, mikor a balassagyarmati moziban épp a filmhét egyik magyar filmjét vetítették! Az eset másnap Salgótarjánban is

megismétlődött, nem kis gondot okozva a magyar film régi és új barátainak, akik választás elé kényszerültek: beszélgessenek, vagy nézzék a magyar filmeket. Pedig mindkét beszélgetés (Salgótarjánban Jancsó Miklós volt az ankét vendége) a maga nemében rendkívül izgalmas volt.

Veress József előadása akár nyitánya is lehetett volna a filmhétnek, hiszen olyan problémákra hívta fel a figyelmet, melyek fokozottabban felkelthették volna az érdeklődést a bemutatásra került magyar filmek iránt. A Jancsó Miklóssal való találkozás pedig egyéb szellemi izgalmakat is kínált. Hogy ez utóbbi ankétről — terjedelmi okokból — nincs módunkban részletesebben beszámolnunk, arra szolgáljon mentségül,' hogv a filmhét házigazdái,’ a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat vezetői is mulasztást követtek el, mikor a filmhét alatt egyetlen Jancsó-fiimet sem tűztek újonnan rnnpnrra.

P. K.

Egyidős a századdal

Reform után —„kilakoltatás" előtt

a Balassiban

Aki szereti a „leg”-ekeí, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziummal kapcsolatban minden erőszakol tság nélkül, könnyedén

használhat belőlük egy párat. Nézzük csak! Nógrád megye legrégibb, legpatinásabb középiskolájáról van szó. 80 esztendős múltjából is következik: ez az intézmény küldött legtöbb leendő értelmiségit a főiskolákra, egyetemekre. És még hosszan folytathatnánk a sort —, de zárjuk le egy olyan ténnyel, melyből igazán elmaradhatna a „leg”: a gimnázium fennállása óta az egyik legnehezebb tanév előtt áll.

*

Versényi György igazgató szobájának ablakából az épülő új szárnyra lehet rálátni. A kívülállót talán meg is nyugtatja az emelkedő falak látványa — nem Így azokat, akik aggódva figyelik kezdettől az építkezést.

— Maguk az építők mondják, hogy nem mernek hinni. a szeptemberi átadásban — rajtuk kívülálló okok késleltetik a gyorsabb munkavégzést. Akkor pedig az iskola fedél nélkül marad, hiszen a régi épületből májusban ki kell költözni, teljes födémcsere, felújítás kezdődik . . .

— De hová mehetnek?

— Egyetlen tűrhető megoldást tudok csak elképzelni — ezt az illetékeseknek is felvetettem —, ha megkapnánk a Bajcsy iskola kezelésében levő volt fiúkollégiumot és a szintén felújítás előtt álló „patinás” egykori megyeháza épületében szükségtantermeket alakítanának ki. Csak így járható be tanároknak, diákoknak a kurta tíz perc alatt a két helyszín. De, ha mégis sikerülne az új szárny elkészítése

őszié, egy pótmegoldás akkor is kell, a leánykollégiumban négy terem. Ami súlyosbítja a helyzetünket: mi lesz a 12 ezer kötetes könyvtárral, a szertárak gazdag anyagával, hová telepítjük? Itt csak a falak maradnak. A tetőépítéshez használatos daru a tornateremtől is elzár minket. Nincs ebben semmi „dra- matizálás”, nagyon nehéz tanév előtt állunk, minden erőnkre szükség van ahhoz, hogy az eddig elért eredményeinket, az országos átlag fölött levő felvételi arányt meg tudjuk tartani, a gimnáziumi reformot színvonalasan valósítsuk meg. Nemrég a félévet értékelő tantestületi összejövetelre írt beszámolómban meg is jegyeztem: bármilyen megterhelést, természetes drukkot, többletmunkát is hozott a kéthónapos megyei átfogó látogatás, a most folyó minisztériumi vizsgálódás, ez szinte jól jött, elterelte a tanárok figyelmét az iskoláért való aggodalomról.

— ön már korábban is foglalkozott a reformmal, publikációi jelentek meg az elképzelésekről, célkitűzésekről. Hogyan sikerült az indítás véleménye szerint?

— Megyei szinten, de itt, az iskolán belül is jól, becsülettel felkészültek erre. Sok vita, jó értelemben vett problémázgatás előzte meg a bevezetést. Nagy gondot fordítottunk arra, hogy addig ne kezdjünk el semmiféle újat, amíg nincs mindenki tisztában vele — , általános iskolai szülői értekezletekre jártunk, szeptemberben minden első osztályban osztályfőnöki órát tartottunk erről, a nevelőink átgondolták a tennivalókat. Az első szakasz, a felzárkóztatás formai kereteit, részben metodikáját, tartalmát is

megalapozta nálunk az, hogy több mint egy évtizede az „ülő tanulószobát” felváltott® k kiscsoportos foglalkozásokkal, tavaly óta már rendelet is erre utasított minden iskolát. A felzárkóztató foglalkozásokra kötelezett diákoknál tartottunk attól, hogy ellenérzést vált ki bennük — igyekeztünk ezt „megelőzni”. Hiba lenne ezt korrepetálásnak felfogni; hiszen nem elsősorban a hiányzó ismeretek pótlásáról van szó, hanem a hiányzó, képességek kialakításáról, fejlesztéséről. Nálunk az a helyzet alakult ki, hogy a diákok rájöttek a hasznára, „ízére” és többen eljárnak, mint ahánynak kell. Arra törekszünk, hogy megtanítsuk tanulni őket — nem félünk ezért nagyon alacsony szintről sem elindulni — magyarból az olvasástól. Egy 13 ország (köztük hazánk) összehasonlításában készült nemzetközi felmérés figyelmeztet rá, gyengén állunk (és a peda-, gógusok a mindennapi gyakorlatban érzékelik) — olvasnak a gyerekek, de nem értik, nem hámozzák ki a lényeget, a gondolatot, ez gátja a helyes tanulási folyamatnak.

— A reformtanterv és a felzárkóztatás ezek szerint jól összekapcsolható?

— Lényegében igen. Kiderült, hogy az alaptananyag eléggé feszített ütemet kíván, nincs leülepedésre idő. Akinek a tempója lassabb, annak nagy segítséget jelent a felzárkóztatás. És, amit feltétlenül meg kell említeni: az nem korlátozódik a különórákra, a pedagógusok a tanórán is törekszenek a differenciálásra, az új ismeretek összekapcsolására, ráépítésére a régebben tanultakkal. Egyes könyvek —

például a matematika — kifejezetten sugallják , is ezt. Ami a legfőbb gond: a gyorsaság. Sokan tartják úgy, az a tananyag tanári előadással „végezhető el” időre, munkáltatással nehezen. Ezen valamit enyhít, ha „begyakorolja” magát a tanár. Egyre sürgetőbbé válik a pedagógusképzés reformja, hiszen a képességfejlesztésre nincs felkészítés.

— A gimnáziumi oktatás szakaszai (a felzárkóztatás, az orientáció, a fakultáció) mennyire különíthetők el?

— Nem merevek a határok — jövőre már az orientáció következik, de sokaknál tárt a felzárkóztatás is és megjelenik a „szabad sáv”, ami a fakultáció felé mutat. Matematikából, biológiából, latinból fogjuk többek között az elmélyülést szolgáló órákat meghirdetni — minden kötelezettség nélkül jelentkezhetnek azok, akiknek jövendő hivatásuk, hoz igényük van erre. Ezzel is több útravalót tudunk adni az „alma mater”-ből, az átmenetileg rossz feltételek között.

Visszakanyarodtunk az iskola helyzetéhez. Próbára tevő évek ezek a tantestületnek, diákoknak, szülőknek — mindenkinek, akit érdekel a Balassi sorsa, jövője, hiszen most szó szerint és elvontan egyaránt kívül-belül megújul a nagy múltú iskola.

— Amiért bizakodó vagyok: egészséges pezsgés jellemzi a -testületet. A reformmal járó feladatok élővé tették a munkaközösségeket, a kezdők és a rutinos „öreg rókák” egyformán bekapcsolódtak a felzárkóztatásba, a fakultáció előkészítésébe. Jók a személyi feltételek!

G. Kiss Magdolna

i