Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-08 / 5. szám

Demográfiai problémák Hullámhegyek, hullámvölgyek A fővárosi Mókus utcai óvoda egyik kiscsoportjában „óvóbácsi” vigyáz a kicsinyekre, dé­nárt István — aki ezt a fiúk körében ritka foglalkozást választotta — naponta több mint harminc gyermeknek tart rendszeres foglalkozást Felhívás tolvajlásra NAPJAINKBAN EGYET­LEN tudós, egyetlen szakem­ber sem vitatja már a meg­állapítás igazságát: a demog­ráfiai helyzet elválaszthatat­lan a fejlődéstől. Világkonfe­renciák, nemzetközi tanácsko­zások sora jelzi: a népesség- szaporodás ma a politikusok, közgazdászok egyik legfonto­sabb problémája, hiszen ez nagymértékben hat egy adott államban az életszínvonal nö­velésének lehetőségeire. A kérdés így áll: elegendő éle­lem, munkaalkalom és lakó­hely jut-e a most születők­nek. vagy — sajnos jó néhány példa akad rá — minden erő­feszítést semmissé tesz a pár évtized alatt megduplázódó lakosság igénye? Demográfiai robbanás? So­kan még ma is hajlamosak sommásan, egy vállrándítás­sal elintézni a kérdést: ke­vesebbet kell szülni, s rögtön jobban fognak élni. Pedig a probléma ennél jóval bonyo­lultabb, s az alaphelyzet is fordított. A fejlődő országok szegényei nem azért nélkü­löznek, mert nagy a család­juk, hanem — még ha ez az első pillanatra érthetetlennek tűnik is — épp azért sok a gyerekük, mert szegények. Olyan társadalomban, amely­ben ma is a mezőgazdaságé a vezető szerep, ahol a terme­lékenység krónikusan ala­csony, ahol a szülők számá­ra egyedül az utódok támo­gatása jelent biztosítékot idő­sebb korukra — ott törvény­szerűen nagy a család lét­száma. (Az egészségügyi álla­potok miatt ráadásul jóval több gyereknek kell meglátni a napvilágot ahhoz, hogy legalább egy részük megérje a felnőttkort. Afrikában pél­dául 1000 újszülöttből 170 hal meg 5 éves kora előtt.) Ezen a helyzeten meggyő­zéssel nem lehet változtatni, csupán az életkörülmények gyökeres megjavításával. Ak­kor viszont a változás roha­mos — ezt érzékelteti maga a demográfiai robbanás ki­fejezése is. Erre a szakaszra mellesleg nem is a születések növekedése a leginkább jel­lemző, hanem a halálozások gyors csökkenése. Ez viszont elég ahhoz, hogy — a gye­Hol volt, hol nem volt, élt egyszer hetedhét országban egy okos király. Történt, hogy éktelen lármát hall a fogadó­terméből. Beront az udvar­mester, alaposan megtépázva, és jelenti: — Felséges királyom, a bo­lond Iván lármáziik odakint, be akar rontani felségedhez! Fel­négyeljük vagy felakasszuk? — Ugyan miért? — kérdi az okos király. — Éppen fogadó­órám van. Hívd csak be a lá­togatót. — Ülj le, Iván — szólt a király udvariasan. — Milyen ügyben látogattál el hozzám? — Feleségül akarom venni a lányodat, király — közli a látogató —, meg a fél király­ságodat is akarom! jesztésnek talán soha nem volt akkora jelentősége, mint nap­jainkban. amikor egyre több ember foglalkozik gazdasági kérdésekkel, s egyre többen ismerik fel, hogy a gazdasági feladatok megoldása alapvető­en meghatározza az egyén jó­létét. Természetesen hem egy­szerű a gazdasági élet —gyak­ran száraznak tűnő — kérdé­seiről színesen, élvezetesen — s ezzel együtt: szakszerűen ír­ni. Ezt próbálta meg Somfai Péter és Wiesel Iván „Párbe­rekhalandóság fokozatos le­küzdésével együtt — viszony­lag rövid idő alatt íelduzzasz- sza a lakosságot. A magas gyerekszám gazdasági kény­szerének eltűnése, a család- tervezési propaganda, az ur­banizációs folyamat, az okta­tás elterjedése később csök­kenti a születések arányát is — kérdés viszont, hogy mi­korra alakul ki egy ilyen “"yensúly, mekkora lesz ad­dig a föld népessége? AZ EDDIG EMLÍTETT gon­dok közismertek. A világ la­kossága már meghaladta a 4 milliárdot, s évente mintegy 80 millióval növekszik. Ugyan­akkor számos országban épp a születések hullámvölgye okoz problémákat. A Za Ru- bezsom című szovjet külpoli­tikai hetilap nemrég terjedel­mes összeállításban foglalko­zott e kérdéssel, bőségesen idézve olyan — jórészt nyu­gat-európai — sajtóvélemé­nyeket, amelyek viszont a népesség számának negatív alakulására figyelmeztetnek. „Ha ez a folyamat tovább tart, a századfordulóra 10 millióval kevesebb nyugatné­met él a „Földön” — írja a hamburgi Die Zeit. ötmilliós csökkenést jósol a düsseldorfi Wirtschaftswoche. A Readers’ Digest pedig általános képet ad: „2000 után Nyugat-Euró- pa lakossága szemlátomást fogyni fog”. (Az előrejelzések számunkra sem érdektelenek, hiszen Magyarországon is ko­moly szociális-gazdasági erő­feszítésekre van szükség ah­hoz, hogy a születéseket az optimálisnak tartott arányhoz közelítsék.) Tanulságos a probléma okai­nak felvillantása is. Megvál­toztak a gazdasági adottsá­gok, alaposan csökkent a fa­lusi lakosság aránya. A vá­rosiasodással együtt pedig változnak a szokások is: egyes rétegeknél kitolódik a család- alapítás időpontja, az egész­ségügyi tájékozottság pedig — különösen a nőké — segí­ti a családtervezés tudatossá válását. Másrészt Nyugat-Eu- rópában is növekszik a dol­gozó asszonyok aránya, ez pe­dig sok helyen nehezíti a gye­rekek nevelését. Hiszen a tár­— Jogos kívánság — jegyzi meg az okos király. — Csak­hogy ezt- a szóbeli bejelentése­det nem tudom az aktákhoz csatolni. Iratokra van szükség. — Miféle iratokra? — A legközönségesebbekre. Három példányban kiállított írásbeli beadványra, négy pél­dánybán kitöltött kérdőívre, a korábbi munkahelyről való igazolásra, bejelentőlapra, or­vosi bizonyítványra, no meg más egyébre. Az irodavezetőm odaadja a listát. — Felség — Iván elsápad —, talán ehelyett valamilyen hőstettet hajtanék végre? Pél­dául kiüldözöm a világból a a közgazdasági szakértő sze­repét vállalom, ilyen nagy fába vágom a fejszét — írja Wiesel Iván a könyv előszavában. — Sokkal egyszerűbb lett volna, ha közgazdasági szakkönyvet írok, hiszen akkor nem kerü­lök szembe a közérthetőség csapdáival.” A Magyar Ifjúság szerkesz­tősége kérte fel a Figyelőt, egy „koprodukcióban” készülő gazdaságpolitikai sorozatra, sadalom által biztosított se­gítség (például a szülési és gyermekgondozási szabadság, családi pótlékok, bölcsődék, óvodák stb.) jó néhány kapi­talista országban elmarad a mi szintünktől is. Sőt van, ahol még a szülés miatt át­menetileg távozó asszonyok munkahelyének biztosítása sem magától értetődő dolog. Ezért sok nő fontosabbnak tartja saját boldogulását, szakmai karrierjét az ország demográfiai gondjainál, külö­nösen, mert egy — vagy egy további — gyerek vállalása a család megszokott életszínvo­nalát is csökkentheti. A tár­sadalom számára viszont ká­ros a lakosság fokozatos el­öregedése a termelés, a mun­kaerő pótlása, illetve a már nem dolgozó korosztályok el­tartása szempontjából. Hullámhegyek, hullámvöl­gyek. .. Gyerekek végtelen se­rege itt — a lakosság ötödét kitevő nyugdíjasréteg amott. A demográfiával foglalkozó szakemberek az utóbbi időben mégis valamivel bizakodób­bak. Különböző ENSZ-statisz- tikák ugyanis azt jelzik, hogy évtizedek óta most először csökkent a világ népességé­nek növekedési üteme. Ha az 1980-ra tervezett népszámlá­lások alátámasztják ezt a megállapítást, az történelmi jelentőségű fordulat lenne! Azt jelentené, hogy egy sta­bilizálódási szakasz kezdődött, amely végül is a lakosság szá­mának megállapodájához ve­zethet. NEM LEHET TUDNI, hogy ez milyen szinten következik be: a becslések értéke az op­timistának tűnő 6 milliárd kö­rülitől egész annak duplájáig, 11—12 milliárdig terjed. Az eltérések voltaképpen indo­kolhatóak, hiszen a harmadik világ népessége abszolút ér­telemben ma is igen gyorsan nő. Az általános következte­tés azonban biztató: megold­ható a világ demográfiai prob­lémája — feltéve természete­sen, hogy a gazdasági, politi­kai és társadalmi fejlődés a jövedelmek egyenletesebb el­osztását, az emberek szociá­lis, kulturális helyzetének ja­vulását eredményezi. — Ugyan minek? — mondja az okos király. — A sárkány tavaly óta a másik fogadóter­münkben üldögél, és a kér­dőív kitöltésén fáradozik. Va­jon ki készül el hamarább? Iván a padlóhoz veri a fejét, úgy könyörög: — Ne tégy tönkre, uram- királyom! Hiszen én nem is konyítok a hivatali csízióhoz... — Az élet mindenre megta­nít, fiam — zárja le a vitát az okos király. — Eredj és intéz­zed el a szükséges formaságo­kat. Azzal a bolond Iván elindult az első bizonyítványért — az okos király pedig nyugodtan ebédelni ment. A Krokogyilból fordította: Gellért György melyben a fiatal olvasókat kí­vánták megismertetni a gaz­daságpolitika legfohtosabb ele­meivel és törvényszerűségeivel. A két szerző párbeszéd for­májában népgazdaságunk fej­lődésének 38 fontos és idősze­rű kérdését tárgyalja. „Beszél­getnek” többek között a nép- gazdasági problémákról — gazdasági növekedés, egyen­súly, tervezés, szabályozás — és a vállalati gazdálkodás leg­fontosabb kérdéseiről. A „Párbeszéd a gazdaságról” című könyvet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. (F. S. P.) Sokáig emlékezetes marad a jó szemű és jó fülű tv-né- ző számára egy műsor rész­lete. Kamerák elé ült, ám­bár homályban hagyott arc­cal, egy vidéki gépkocsiveze­tő. Nem kevesebbet mesélt el, némi humorral és szarkaz­mussal fűszerezve, mint azt: miként is építette fel mil­liót érő reprezentatív családi villáját — harmadáron? Ho­gyan tudta „összehozni”, so­ronként, darabonként az állam szeme előtt a téglákat; mi­ként bonyolított le négyszáz­nál több feketefuvart; hogyan alakult ki és működik (nem is minden környezetbeli elis­merés nélkül) az a „kaláka”, amelynek alapelvét úgy lehet­ne talán megfogalmazni: „se­gíts magadon az állam vagyo­nával, és mi is megsegítünk tégied”... A ház áll és igen tetszetős. A vállalkozó szellemű tulaj­donos bizonyára hét lakat alatt őrzi, harapós kutya, wertheimzár és minden egyéb szükséges kellék segítségével. Példája egyedi, bár a magán- tulajdont korántsem csak a tolvaj szarkák óvják, akik a legjobban tudják, mennyire kell félteni a „nehezen szer­zett” javakat. Mellettük léte­zik jó értelemben vett tulaj­donféltés is: a munkával — sokszor nem is csekély fá­radsággal — megteremtett ja­vak védelme, sokféle eszköz­zel és találékonysággal. Utóbbi így helyes. Kár, hogy az ellenkezőre is bőség­gel akad példa. Pedig: óvatos­ságra nagy szükség lenne. A Legfőbb Ügyészség bűn­ügyi adatai sok figyelmez­tetést tartalmaznak arra vo- i natkozólag: akár a közös va­gyont, a társadalmi tulajdont tekintjük, akár az egyéni ja­vakat, a bennük keletkező ká­rok mértéke igen jelentős. (Sőt, a személyi javak elleni bűncselekmények száma fo­lyamatosan gyarapodott az utolsó öt esztendőben.) Csak néhány szám: egy év alatt 224 millió forinttal károsí­A Balassagyarmati Fémipari Vállalat pályázatot hirdet GAZDASÁGI igazgató- helyettes munkakör betöltésére. Feltételek: Közgazdasági egyetem ipari szak. 5 év gyakorlat. Fizetés: kollektív szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. tották meg a népgazdaságot, a társadalmi tulajdont foszto­gató tettesek. Egyidejűleg 11 százalékkal nőtt a magánsze­mélyek javai ellen elkövetett bűncselekmények száma. S ami szintén igen figyelemre méltó, a bűncselekmények 60 százalékában 500 forintnál na­gyobb volt a kár, 308 esetben pedig az ötvenezret is megha­ladta. (Különösen sok volt a személyi javak elleni bűncse­lekmény Bács-Kiskun-, Borsod-Abaúj-Zeimplén és Fe­jér megyében, a járások közül pedig a ráckevei és a marcali járás a „listavezető”.) Ezek a tények a hozzánk tartozó tárgyak, apróbb és nagyobb javak „veszélyezte­tettségének” növekedését jel­zik. Egyúttal azt is, hogy a bűnözésben, — elsősorban a visszaesők körében —, meg­nőtt a kedv, s a kezdeménye­zőkészség, víkendházak fosz­togatásától az autófeltörése­kig mindazon tárgyak eltu­lajdonítására, vagy megrongá­lására, amelyek egyéni gyara­podásunk során mind na­gyobb számban kerülnek a birtokunkba. És — tegyük hozzá mind­járt kellő beismerésként — az egyén, a család javainak gyarapodása, az értékek fel- halmozódása koránt sincs arányban a családi „bizton­sági intézkedésekkel és mód­szerekkel”. Nem hiábavaló szólni er­ről, hiszen, ha csak az ingat­lanokat vesszük, több mint kétmillió családnak van Ma­gyarországon családi háza, vagy nyaralója, kisebb-na- gyobb víkendtelke. (A gépko­csik őrizetlenségéről, nyitva felejtett ajtóiról, félig fel­húzott ablakairól most ne is beszéljünk.) Az év jó néhány hónapjá­ban üresen állnak a víkend­házak, bennük hagyott, fele­dett értékekkel. Az Állami Biztosító a? megmondhatója, hányán hanyagolják el a biz­tosítás megkötését, és olyan javakra, amelyekre korábban évekig, sőt évtizedekig ku- porgatott a család. Drága kerti gépek, szerszámok; má­sutt alig takart faanyag, épí­tőanyag; nem szervezték meg az őrzését, holott a legtöbb helységben, üdülőterületen akadna vállalkozó nyugdíjas, aki több ingatlan együttes őr­zésére is felkérhető lenne. A takarékosság nemcsak üzemi tevékenységre, gaz­dálkodásra vonatkozik. A ta­karékosságra egyéni és csa­ládi méretekben is nagy szük­ség van. S talán nem idő­szerűtlen, ha válfajai közé soroljuk a tulajdonvédelmet is. A bűnös kezére került ér­ték szegényebbé teszi azt, aki a javakért megdolgozott, ku- porgatott, becsülettel gyara­pította tulajdonát. S ne fe­ledjük azt sem, hogy a ma­gánszemélyek javainak gya­rapodása — a közös vagyon növekedése is! Az ország gya­rapodása, újabb családi há­zakkal, üdülőkkel, kertekkel, hogy most csak ezekről te­gyünk említést. Nem a Harpagonok zsugo­riságára való biztatás diktál­ja mindezt. Semmiképpen sem elítélendő, ellenkezőleg, to- v ábbfejlesztésre érdemes a javaink védését szorgalmazó, megannyi lépés, biztatás; szármázzák rendőri szervek­től, biztosítási szakemberek­től. vagy tanácsi tisztségvise­lőktől. A magunkét védjük és megteremtett életszínvo­nalunkat is védjük, amikor az ember és a technika ere­jét, találékonyságát — ma­gunk törődésével ötvözve — jobban használjuk fel. Várkonyi Margit 6 NÓGRÁD — 1980. január 8., kedd AUTÓSZERELŐ ál­lást keres. Ajánlato­kat a NÓGRÁD-hir- detőbe kérem. 1300 Polski alkatrész­nek eladó. Érdeklődni lehet: Szécsény, Ma­lom út 9. UO rendszámú Sko­da 100 L olcsón eladó. Lipták István. Nagy­oroszi. Kertész út 38. ZK-s Trabant Com­bi eladó. Érdeklődni: Balassagyarmaton a benzinkútnál. 40 q réti széna el­adó. Varga Árpád. Nógrádmegyer, Al­kotmány út 20. ELADÓ 1 db 9 hó­napos, vemhes tehén, l db 6 hónapos üsző- borjú. Hugyag. Kos­suth út 4. Szilvási Ist­ván. KÖZEPES méretű konyhabútort vennék. Oláh Zoltán, Salgótar­ján, Csizmadia út 60. KÉT darab igásló, 3 évesek eladók. Csépe, Tar, November 7. út 28. BALASSAGYARMA­TON, . város központ­jában garázs kiadó. Érdeklődni: hirdető­iroda, Balassagyar­mat, Luther út 8. alatt. ELADÓ villanyboj­ler, gerenda, ajtólap, kerítéselem, nagyka­pu, kiskapu. Érdek­lődni : vasárnap. Zagyvapálfalva, Egresi B. út 2. KÉTSZOBÁS, kony­hás családi ház mel­lékhelyiségekkel és 200 négyszögöles telekkel eladó. Cím: Salgótar­ján, Forgács. Somlyói út 3. BAGLYASALJÁN családi ház eladó. Pe­tőfi út 149/K. Rakity- tyán. (Katalin-telep). VÁSÁRTÉREN ga­rázs eladó. Érdeklőd­ni: S.-tarján, Ybl M. út 51. (X. emeletes épület, húsbolt.) Földi László. G. iablonszkij Mese a bolond Ivánról gonosz sárkányt! Párbeszéd a gazdaságról A közgazdasági ismerettel*- szed a gazdaságról” című könyvében. „Nem tudtam, hogy amikor

Next

/
Oldalképek
Tartalom