Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-06 / 4. szám

> Egy óra az összeífóval Az étet tükörképei A sors véletlenszerű szeszé- fyei gyakran tesznek jót az emberrel — szándékuk elle­nére is. Valahogy úgy adó­dott, hogy Tóth Barnabás nyugdíjas igazgató-tanítót, káliói összeírót nem sikerült előre értesíteni arról, hogy felkeressük. Az esti órákban értünk Kállóra, otthon termé­szetesen hiába érdeklődtünk utána, csupán annyit sikerült megtudni: végzi a dolgát, a népesség-összeírást körze­tében, valahol a Rákóczi utca és, az Árpád út környékén. Északról savanyú hideg szél borzolta a porhavat, s mialatt igyekeztünk nyomába szegőd­ni Tóth Barnának (mindenki így nevezi Káll'ón) házról házra járva, ránk is vetődött némi meleg, barátságos tény abból, amely az igazi össze- irónak jáf. Nevének említé­sére mindenütt kinyílt az aj­tó, s biztosan kinyílt volna az ember is, ha nem kerget ben­nünket az idő. Az első és ta­lán legfontosabb • tapasztalás tehát nem is lehet más, mint hogy az összeírok köztisztelet­ben álló emberek, s különö­sen vidéken lehet ennek nagy nyomatéka, ahol a statisztikai adatok gyűjtése sem történ­het másként, mint személyhez szólóan. Később, az otthon barátsá­gos melegében, a napi ösz- szeírói penzum teljesítése után, azért másról nem is igen volt érdemes szót válta­ni Tóth Barnabással, mint éppen erről az emberi több­letről, s arról: ugyan mi ^hajt­ja jóval hetven esztendőn fe­lül is a majd másfél évtizede nyugállományban élő peda­gógust arra,, hogy dermesztő téli hidegben, jeges, itt-ott felásott járdákon bukdácsol­ja ezt a munkát vállalja? Éppen hetedszer (!) vesz részt összeíráson, amely köz­tudottan általában tízéven­ként foglalkoztatja az ország közvéleményét. Először jász­berényi tanítóképzős korá­ban berceli tanító édesapja mellett segédkezett 1920-ban. „Nehéz idők voltak. Háború utáni évek. Jól emlékszem, ahhoz hasonló a negyvenha­tos, vagy negyvenhetes össze­írás volt”. A Tóth család fér­fitagjai harmad-, negyedízig- len tanítók voltak. A nagy­apa Kékkőn okította a gyere­keket, Tóth Barna Jászberény után még a fővárosban foly­tatta tanulmányait és cseppet sem volt könnyű helyzetben, amikor 1926-ban egy ellenje­lölttel a hátában meg kellett szavaztatnia — sorra járva megkérnie — az egyházi ta­nácsot: alkalmazzák őt a kal­lói gyerekek tanítására. „Har­mincban már egyedül vettem részt az esedékes összeíráson, itt.Kállón, s azóta minden al­kalommal felkértek erre a munkára. Hogy mi lehet az eredete annak — elsősorban a tanítókra számítottak ré­gen is? Faluhelyen ez telje­sen világos. ök voltak a helybeli írástudók, s valami­képpen mindig is felelősei az itteni életnek”­A helység lámpásai, az írástudó tanítók sorra világí­tották a régi élet zugait, de beléptek a kastélyok fénykö­rébe is. Hogy kiben, milyen felismerést kelthettek ezek a tapasztalatok, az persze, nagyrészt az illető személyi­ségén múlott. Most nem ke­rülhetjük el az összehasonlí­tást. v „Akkoriban egyáltalán nem volt ritka az, hogy nagy­szülők, szülők és gyerekek éltek egy fedél alatt. Ma meg mit talál az ember a házakat járva? Ott áll a gyönyörű ház, de mellette, vagy szem­ben vele, a fiataloknak már épül az új, a még szebb, öt- 1 hat tagú család is ritka a mai összeíráson. És mindenhol a szép, gazdag élet külső, meg tartalmi jegyei. A legfeltű­nőbb számomra, hogy milyen sok az iskolázott ember, a különféle szakiskolai, szakmai végzettséget igazoló okmány. A magasabb végzettség sem ritka. A legtöbb gond össze­íróként éppen ebből adódik, . hiszen valamennyit pontosan jegyezni szükséges. A tanító­nak ugyanakkor öröm is. Az én körzetemben nagyon sok Á szocialista mezőgazdaság olyan káliéival találkozom, akiket tanítottam. Az első osztályomban 1915-ös születé­sű gyerekek voltak. Velük ta­lálkozni, és mai leszárma- zottaikat látni, különös érzés”. Felesége is részt vállal a nagy munkában, egy szom­szédos körzetben végzi az összeírást. Ö találkozott a ki­lencvennyolc esztendős Koncz Istvánnéval, Dora Borbálával, aki télidőben kukoricát mor­zsolt az udvaron, napfény­nek vetve a hátát. „Borbála néni nemrégiben könyvet kért tőlem. Szilvásit adtam neki, de visszaadta; nem igazán szép, ami benne van . . •” — mondja mosolyogva Tóth Barna. Mi az igazán szép? A mai munkára fordítva a dolgot: hasznosnak lenni ak­kor is, amikor kicsit eljárt az ember feje fölött az idő — ezt vallja Tóth Barnával minden összeíró pedagógus, összeíróbiztos, aki részt vál lalt az országos nagy mun kában. Tóth Barna megértőén bó­logat A nógrádi összeírók doyenje, rangidős tagja együttérez a kollégával, de a tanácsiakat sem hibáztat­ja, hiszen nem éppen a leg­idősebbeknek való több mint egy héten át házról házra járni. És ő, aki most tölti a hetvenhatot ? „A saját életemet, az élet értelmét látom viszont na­gyon gyakran az összeírólap adataiban- Alkalom ez, so­kunk számára nagyon is fon­tos alkalom, találkozni a töb­biekkel”. T. Pataki fejlesztése Az NDK mezőgazdaságilag hasznosítható területe jelen­leg 6,3 millió hektár. Az egy főre jutó mezőgazdasági ter­mőterület tehát 0,37 hektár; a legkisebbek közé tartozik Eu­rópában. Az NDK mezőgaz­daságában 770 ezren dolgoz­nak. Ma 1232 növénytermelő me­zőgazdasági nagyüzem, 3931 állattenyésztő gazdaság, 258 agrokémiai központ, 214 mű- szaki-tecnikai bázist alkotó üzem, 247 mezőgazdasági épí­tőüzem és 182 talajjavító ál­lomás működik az országban. Az állami gazdaságok száma 450, a szövetkezeteké 4500- Ezenkívül 300 kertészeti szö­vetkezetei is számon tarta­nak. A földterület egy része háztáji gazdaság. A következő évek célja, hogy a szakosodott mezőgaz­dasági nagyüzemek az egyre növekvő feladatokat sikere­sen teljesítsék. Az eredmé­nyek. Az előző tervidőszakban; 1971 és 1975. között az NDK mezőgazdasága már minden -polgárát saját termelésű alap- élelmiszerrel el tudta látni. Az élelmiszer-termelés jelen­leg az össztermelés 30 százalé­kát teszi ki. Az egy főre jutó mezőgazdasági termelésben az NDK nemzetközileg is magas rangot ér el. A jelenlegi ötéves tervidő­szakban, 1980-ig a gabonater­melést az előző tervidőszak­hoz képest 20 százalékkal nö­velik, az állattenyésztést ipar- szerűen fejlesztik- Olyan tej­termelő gazdaságokat létesí­tenek, ahol 2000 tehenet lát­nak el egy fedél alatt, és olyan borjúnevelőket, ahol ötezres a létszám. E célból a népgazdasági lehetőségekhez képest bővítik a korszerű ál­latférőhelyek számát. A szak­emberek becslésé szerint azonban hosszabb időt vesz még igénybe,, amíg az egész állattenyésztést és állati ter­mékelőállítást iparszerűen üzemeltethetik. A mezőgazdaság többi ágá­ban jelentős fejlesztést irá­nyoznak elő a tervek. így 1980-ig a mezőgazdasági gé­pek számát többek között 49 ezer traktorral és több mint 7000 arató-cséplő géppel gya­rapítják. Az öntözőhálózatot 450—520 ezer hektárra, az esőztető berendezéssel ellá­tott területet 250—320 hektár­ra terjesztik ki. Megváltozott a falusi lakos­ság élete is. Ma már nem sokban különbözik a városi­akétól. A termelőszövetkezeti parasztoknak is meghatáro­zott a munkaidejük, fizetett szabadságuk van, és tanulás­ra, sok fajta továbbképzésre nyílik lehetőségük. A falusi lakosság 83 százaléka rendel­kezik jelenleg szakképesítés­sel­NEHÉZ A BESZÉD ilyen­kor. , No, nem azért, mert hogy nem volna meg a jó szándék egy-két szó váltására, hanem mert sürget a munka. Másod- percnyire szinte kiszámítottak a gépiformázók mozdulatai; a konvejorsor könyörtelen pre­cizitással viszi arrébb a for­maszekrényeket, olyan ira­mot diktálva, hogy csak győz­ze, aki mellette dolgozik. — Hajtanak az új évben is? — Mi mindig! Sok függ a munkánktól! — mondja Kriston József, az öntödei Kun Béla brigád vezetője, aki csep­pet sem bányász, de arcát a lenti frontokon dolgozókhoz hasonlóan teszi felismerhetet- lenné a fekete öntőhomok. — Tudja, ez a ritmus, ez a gyor­saság bennünk van már. S, ha minden összejön, még egy lapáttal rá is tudunk tenni... . A ZIM tarjáni gyárának öntödei dolgozói csuda sikeres esztendőt tudhatnak maguk mögött. Azt mondja a brigád­vezető is; — Mi, itteniek, több mint kétmillió forintos megtakarí­tást értünk el, s ebből a csa­patunk egyedül „hozott” olyan nyolcszázezemyit. Ritkarégen volt ilyen év — mondták ezt a vezetők, meg ezt írták ró­lunk a Zománc újságban is, S ezt honorálták, mert decem­ber közepe táján némi plusz­pénz is jutott a zsebünkbe. — Jól jött az az ezres... A kongresszusi irányelvek vitájához A z év első napjainak leg­kiemelkedőbb hazai po­litikai eseménye a párt XII. kongresszusa irányelvei­nek vitája. A Központi Bi­zottság nagy vonalakban eb­ben összegzi az elmúlt öt esz­tendő munkáját, a XI. kong­resszus határozatainak végre­hajtásáról, az ország fejlődé­séről, a pártról és a mozga­lom helyzetéről készített átte­kintést. Beható vizsgálat alap­ján elemzi a jelenlegi helyzet sajátosságait, a szocialista építőmunka belső és külső feltételeit és ennek alapján vázolja az elkövetkező eszten­dők tennivalóira vonatkozó elképzeléseit. Felelősségteljes szerep há­rul a párt kongresszusára, amikor ezekben a kérdések­ben dönteni fog. Ennek mély átérzése készteti a Központi Bizottságot arra, hogy meg­ossza gondját az egész párt­tal, sőt a szélesebb politikai közvéleménnyel. Ezért bocsát­ja az irányelveket vitára; nagy érdeklődéssel figyeli a különböző hozzászólásokat, vé­leményeket, javaslatokat. A politika ilyen alakításának, formálásának, demokratizmu­sának már hagyományai van­nak pártunkban. Többek kö­zött ennek is jelentős szerepe van abban, hogy az MSZMP politikájának fő irányvonala már több mint húsz esztende­je töréstől és ingadozásoktól mentes és nagy alkalmazko­dási készséget tanúsít a meg­változott körülményekhez. Ez a széles körű eszmecsere, ami a párt kongresszusait megelő­zi, kiváló lehetőség arra, hogy minél pontosabban érzékel­tesse a társadalmi élet való­ságos folyamatait, 'mozgásten­denciáit, a munkásosztály és minden társadalmi réteg tényleges viszonyait, tudati, hangulati állapotát. Egy ilyen módszerrel kialakított politika nagyfokú felvértezettséggel képes ellenállni a szubjekti­vizmus minden megnyilvánu­lási formájával szemben. Az irányelvek nyilvánosság­ra hozatala és vitája Ily mó­don túlmutat a politikai bi­zalom jegyein, olyan szükség- szerűséget fejez ki, amely je­lentős mértékben hozzájárul á politika tudományos megala­pozottságához, és biztosítékot nyújt a nagyobb tévedések el­kerüléséhez. Ezért a most ki­bontakozó eszmecseréknek, a kongresszusi irányelvek vitá­jának a módszer oldaláról nézve is nagy politikai jelen­tősége van. Mint annyi min­den más politikai akció sike­re, hatékonysága nem bízható a spontán véletlen szeszélyé­re; úgy ennél az eszmecseré­nél sem hagyatkozhatunk va­lamiféle ösztönös érdeklődés­re. A vita eredményessége nagymértékben függ annak szervezettségétől, irányított­ságától, az irányelvekben dek­larált politikai gondolatok sokoldalú propagandájától, a különféle lényegesebb társa­dalmi jelenségekkel való szembesítéstől. A pártszervezetek általában ebben a szellemben tervezik és szervezik munkájukat. Az év első heteiben politikai munkájuk középpontjába a kongresszusi irányelvek vitá­ját állították. Gondoskodnak arról, hogy a Központi Bizott­ság dokumentuma a párttag­ság legszélesebb köréhez el­jusson és minden érdeklődő számára hozzáférhető legyen. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen figyelemmel olvassák, mekkora elmélyültséggel ta­nulmányozzák legfontosabb gondolatait. Ennek érdekében a figyelemfelkeltő és ösztönző agitáció szerepét a legtöbb pártszervezet igen nagyra be­csüli és gondosan meg is szervezi. Sok helyen tervez­nek kisebb-nagyobb csoportos beszélgetéseket jól képzett és felkészült propagandisták ve­zetésével az irányelvek egyes fő kérdéseiről. Kiemelten fog­lalkoznak azokkal a politikai gondolatokkal, amelyek a konkrét helyi tevékenységhez szorosabban kapcsolódnak. A z irányelvek vitájának egyik nagyon lényeges szempontja, hogy fel­színre hozza» azokat a politi­kai tapasztalatokat, amelye­ket az élet helyileg produkál és szembesítse azokat a do­kumentum megállapításaival. Ebben elsősorban a pártszer­vezet vezetőségének kell élen­járnia. Ezt viszonylag meg­könnyíti számukra az a kör rülmény, hogy az elmúlt évek folyamán szinte minden lé­nyeges területen végeztek be­ható önvizsgálatot. Ezeknek tapasztalatai rendelkezésre állnak, csak megfelelő rende­zést, összegzést igényelnek. Megfelelő alap- és hozzájáru­lás lehet ez a taggyűlési vita bevezető előadásához is. Egy. ilyen típusú bevezetése a vi­tának szinte automatikusan nagyobb aktivitásra ösztönöz, hozzászólásra ■ inspirálja a részvevőket. A vitában való részvétel, a tapasztalatok feltárása és a javaslatok elmondása minden párttagnak szervezeti szabály­zatban biztosított joga és egyszersmind kötelessége. Ezen keresztül érvényesül a politika kialakításában való részvétele. A pártszervezetnek ' ezzel kapcsolatban az a fela­data, hogy maximálisan biz­tosítsa a demokratikus, párt­szerű vitához szükséges lég­kört, közszellemet. Pártunk­ban az összes alapvető mar­xista—leninista elvek tekinte­tében teljes az egység. Erről az alapról kiindulva nincs olyan kérdés, amelyről ne le­hetne vitázni. Mód és lehető­ség van arra, hogy mindenki kifejtse véleményét, hangot adjon egyetértésének, problé­máinak, vagy kételyeinek. Az irányelvek tézisei nem hatá­rozati jellegű dokumentum, vitatézisek és nem kötelező érvényű állásfoglalások. A hozzászólásoknak ez a fajta fogadtatása és megítélése nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk olyan véleményeket, amelyekkel nem értünk, vagy nyilvánvalóan szélsőségei mi­att nem érthetünk egyet. A demokratizmus nem csak a vélemények szabad kifejtésé­nek lehetőségét jelenti, hanem éppúgy hozzátartozik a vita szabadsága is, az egyet nem értésnek, a véleményeltérés­nek pártszerű, érvekkel alátá­masztott kifejtése. A vita akkor éri el igazi célját, ha gondolatai teljes mértékben eljutnak a kong­resszus fórumához. Egy forra­dalmi párt számára soha sem lehet a vita öncél, hanem úgy tekintj, mint a legoptimáli­sabb cselekvési formák ki­munkálásának eszközét. Nagy politikai felelősség hárul párt- szervezeteinkre abban, hogy minden véleményt, észrevételt, javaslatot továbbítsanak úgy és abban a formában, aho­gyan azok első kézben meg­fogalmazódtak. «Még akkor is így kell eljárniuk, ha egyik­másik számukra nem tetsző, nem szimpatikus. Hogy mit kell és mit nem kell továbbí­taniuk, az fel sem vetődhet kérdésként. Közöttük bizonyá­ra lesz több olyan, amiben helyileg kell intézkedniük, -azonban erről szóló jelzések is tartalmazhatnak általános érvényű következtetésekre al­kalmat adó tapasztalatokat. A z irányelvek tartalmas vitájának mindenek­előtt az a politikai je­lentősége, hogy segítségével a kongresszus pontosabban je­lölheti meg a következő évek teendőit, jobb megoldások so­rát tárhatja fel, megalapozot­tabbá teszi döntéseit, és mind­ez nagy hozzájárulás előreha­ladásunkhoz a szocialista épí­tés útján. . Porból szült gyózelem — Ezres? Fenét! Koponyán­ként a négy-, meg a hatszáz forint... De hát mi nem eny- nyiért tettük, amit tettünk! — Hanem? — ... Tizenkét—tizenhárom éve szerveződött brigáddá ez a csapat. Én is, aki hatvan­héttől vagyok közöttük, meg a többi, régi is, szeretünk dol­gozni. Mi tudjuk, mi a köte­lességünk. Ne higgye, hogy csak amiatt a pár száz forint miatt hajtunk. Száll a fekete öntőhomok, dübörögnek a gépek. A ha­gyományos formázósor mel­lett, ott balra, magasodik már míniumvörösen az új, a leg­modernebb automata formázó­gép, a Disamatik. — No, ez sok gondot meg­old majd — tekint oda a bri­gádvezető, de szül egy csomó emberi problémát is. Hiszen tudja, ha ez teljes erővel be­indul, sokunkat más helyre tesznek át. — Szétrobban a brigádjuk? — Nem! Egy-két embernek ugyan egyébként .is mennie kell, mert a mi csapatunk nem tűri a fegyelmezetlensé­get, a lustaságot. Ezeket mi küldjük el. Nálunk minden te-, kintetben rendnek kell lenni. Ezért is buktatták meg a töb­biek múlt év márciusában az addig volt brigádvezetőt és választottak helyette engem. Nem tudták már tovább elvi­selni a magatartásbeli prob­lémáit. — S azóta nincs is a bri­gádban? — Nincs. De borítsunk fáty­lat a múltra, mert igencsak kár lenne befeketíteni szép eredményeinket. Hát, tényleg nagyot hajtot­tak a múlt esztendőben mind a tizenheten. A csupa vidék­ről bejáró. Hiszen a brigádve­zetőt Is Pásztóról hozza-viszi naponta a vonat, ami négy órát elvesz az otthoni szabad, idejéből. (Pedig de kellene ez a néhány óra! — mondja Kriston József —, hiszen nagy kert van otthon a ház körül, egy csomó állatot is tartok, a feleségem is dolgozik, s ott a két iskolás gyerek. De nem hagynám itt ezt a helyet semennyi pénzért!) — és a többiek is Szécsényből, Ka- rancsaljáról, Karancsberény- ből meg máshonnan buszoz­— S ez cseppet sem leány­álom. Mégis, valamennyien törzsgárdisták vagyunk, nem ide-oda csellengő emberek. Tudja, aki itt megszokott, hoz­záedződött a kemény munká­hoz, innen megy nyugdíjba is. Mint az öreg Papp Pali bácsi és a Lipták József. Szinte egész életüket a ZIM-ben töl­tötték. Őket idén búcsúztatjuk majd el a brigádtól. — És az utánpótlás? — Lesz az is. Már most van egy jelentkező a csapatunkba, de még nem vesszük át, hadd lássuk, mit csinál egy esz­tendő alatt. Mert mondom; közénk nem akárki kerülhet. A munkánk, az ötszörös aranykoszorú, és a Vállalat kiváló brigádja cím igencsak kötelez! Jó éve volt hát kunbéláék- nak. Pedig — panaszkodik egy sort a brigádvezető —de sokszor is le kellett állni a munkával az építkezés miatt.' Mert hol daruval emeltek va­lamilyen súlyos berendezést, . hol meg a szerelőknek kellett helyet biztosítani, hol ez, hol az hátráltatta a munkájukat. S mégis... TÖRLI HOMLOKÁRÓL az izzadtságot, mely fekete csíko­kat rajzol arcára. Nevet: •— Menni kell a gépezetnek. Búcsúzóul is csak könyökét nyújtja oda... Karácsony György nak. NÖGRÁD — 1980. január 6., vasárnap 3 1« \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom