Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
Hazai tájakon Falu kocsmája Petőfi írta e verssorokat: „Itt ahonnan messze kell utazni, míg az ember hegyet láthat, itt a szép Alföldön, Itten élek én most megelégedéssel. Mert időm vidáman, boldogságban töltöm. Falu kocsmájában van az éji lakásom, Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel, Egy jó öreg ember benne a kocsmáros . . . Áldja meg az isten mind a két kezével!" De hol is volt a „falu kocs' mája”, ahol 1845-ben leírta e sorokat az ifjú ember, de már pályája csúcsát közelítő költő, aki mégis éppen ekkor rá volt utalva arra, hogy legyen. szállása ott, legyen en- nie-innia ingyen, s hogy sose legyen annál jobb gondviselése?! Egyedül. Keresem az álmot, de az Elkerül”. S nemcsak a falut iárja,. hanem a környéket is 'átoga tja. A rónát. A pusztán a csárda romjait. A folyót. Élménye az ősz,’ s a felhők is, amelyekhez borongós hangulatai hasonlítottak . . . A jó öreg kocsmáros ^ &eB, Márlo„ Pesttől Baja felé 64 kilométerre, a Dunától meg- vagy 6 kilométerre, átellenben Dunaújvárossal fekszik a falu: Szalkszentmárton, amelynek beszálló csárdáját bérelte, jobban mondva, amelynek albérlője volt 1844 novembertől 1846 áprilisának végéig a „jó öreg kocsmáros”, Petrovics István. Nála, apjánál és anyjánál időzött a költő 1845. nyarán, őszén és. telén kisebb-nagyobb megszakításokkal, Pestre ruccaná- sokkal, s több mint száz verset írt a faluban. Szám szerint a legtöbb közülük 1845 augusztusának végén, s szeptemberének elején, valamint főképpen a következő február utolsó és március első harmadában született (közöttük a bevezetőben idézett A jó öreg kocsmáros című). S szinte látjuk, , amint Petőfi, éppen egyedül ebédel a kocsmában, vagy amint a pitvarajtóból kacsingat a szomszéd leányra. És persze azt is, amikor „Rég elhúzták az esteli Harangot. Ki az, aki még mostan is, Barangol? Csak én járok a faluban Maga a falu ősi település. Már a XIV. századi pápai ti- zedjegyzékekben is szerepel. A legrégibb pecsétnyomója egyébként 1624-ből maradt fenn, s azon Zóki Szent Márton olvasható. Abban a században az Amadé család volt a földesura, később a Baias- sák. A költő szobra jobbra, az öreg kocsma felé néz Szalkszentmártoh kiterlogból Léczre, épült Szalufákra, .náddal födött. Vajedt község közel három és gyón rajta egy nagyobb és fél ezer lakossal ma. Szállá- egy kisebb szoba, felső veeé- sokból alakult ki területének ben egy kamora, a két szoba szelíd földhátain, halmain. Közülük három „hegy”-en — már, ahogy elnevezték e ouc- kás vonulatokat” homoki szőlő zöldell. Korfsma Ház A híres vendéglő a falu közepén a templom közelében között pedig egy közönséges konyha kis kéményes, egy Tűzhellyel sütő kemencze nélkül ...” S külön leírást kapunk a kocsmárosnak olyannyira fontos pincéről imigyen: „Az Ház alatt vagyon 19 grádits mélységű Bolt hajtás alatt való jó pincze, mely három részre osztatott, a leg alsó gráditsnál bal kézrül van: felfelé néz a költő szab- nyillik egy kis rekesztés ra. Az épület múltját részle- mellyben fér mint egy három tes régi leírások őrzik. Az nyolcz akós jiordó”. Amadé családtól 1790-ben Ezek borából bizony Festetich György vette meg az L alakú, hatoszlopos tor- nácos épületet is, amelyről ezt írták akkor: „Vagyon a Helységben az Uraságnak egy Vendégfogadója, vagyis Kortsma Háza, melly is vá__i____!________________________ m eg Petőfi Sándor is kimért jó néhány iccével, meszeilyel, segítve apjának. Az ő nyomain járhatjuk be a helyiségeket az emlékházban. Németh Ferenc Mestervadászok Egy este néhányan a város utcáin ballagtunk, amikor Dancso hirtelen felkiáltott: — Odanézzetek, nyúl! Az első pillanatban el sem hittük. Ugyan honnan kerülhet késő este nyúl a belvárosba? Már pedig egy nyúl üdögélt előttünk, a falhoz lapulva. Vidáman nevetve körülvettük a megszeppent kis állatot. Az ide-oda iramodott, de nyilvánvalóan tapasztalatlan lehetett, és mi könnyűszerrel elfogtuk. Nem engedtük, hogy a tapsifüles kereket oldjon. Másnap valamennyien egybegyűltünk Moncsónál nyúl- pörköltre. Ittunk, ettünk, dicsértük a nyulat, ekkor azonban bejött házigazdánk kisfia, és meglehetősen kaján mosollyal olvasta fel az esti újságban megjelent hirdetést: „A cirkuszból eltűnt egy idomított nyúl. A becsületes megtalálót arra kérjük, hogy nagy jutalom ellenében hozza vissza a cirkuszba”. Azonnal eszünkbe jutott a nagyszerű idomítónő, aki híressé vált számával: vezényszavára a nyúl egy kife- szitet dróton ment végig. Hogyan lehetséges ilyesmi? Tehát mi a híres-nevezetes Teddyt ettük meg! A legokosabb, a legintelligensebb nyulat az egész ország: ban! Cirkuszunk büszkeségét faltuk fel! — Hát így állunk — düny- nyögte rákvörösen Moncso: — mihelyt megjelenik a legokosabb nyúl, máris akadnak olyanok, akik legott felfalják. .. Ljubomir Janov (Ford: Gellért György) Zalán Tibor: Karneváli havazás Nyugtass végre, nyughass te is Megint hó hull: karneváli. Csillag, járom nélkül járó, bilincs-törő kedvű! Tél van, gyávaságunkkal cicázó. Szánkázol az éj gerincű, arcod kigyúl tündökölve — rongyom ragyog. Dölyfös rontás rántja szivemet ökölbe. Rézveretes egek alatt álarcba dermert a világ. Foghoz vaccannak a szavak. betömi a szánkat a szél. Szobor legyek: néma álmú? Asszonytested lobbantson rám lángot, csillag-szabadságú! Kéll a szín ház! K ell a színház a legkisebb falvakban is. Ma már ilyen egyértelmű határozottsággal leírhatjuk,. kimondhatjuk ezt, hiszen a példák sokaságát lehet bizonyításként felsorakoztatni. Ezt mutatják a téli estéken olykor a zsúfoltságon túl megtelő művelődés^ otthonok, bizonyságául szolgálnak az újabb es újabb előadásokat kérő-sürgető levelek, amelyeknek aláírói nemegyszer a községi tanácsok vezetői. Am, az utóbbiak azt is bizonyítják, hogy a műveltség terjesztésének ez az egyre népszerűbb módja — nem jut el elég sűrűn a kisebb és a városoktól, kulturális központoktól távolabb eső helyekre. S ha némileg tudják is helyettesíteni ezt a televízió színházi közvetítései, egyre gyakrabban hallani azt a — talán kissé epésnek tűnő — megjegyzést, hogy „a konzerv sem "pótolja a friss ételt”. Ne bonyolódjunk bele ezúttal a tévéközvetítések hézagpótló szerepének taglalásába: De az sem vitatható, hogy a néző más, frissebb és nagyobb élményekkel megy haza a színházból, s ez semmiképen sem ugyanaz, mint pi- zsamában-papucsban, el-elszundikálva, végignézni a műsort. Kell tehát a színházi előadás a kis- és távoli községekben is. Ennek a szükségletnek létrehozásában kimagasló érdemei vannak a Déryné Színháznak. Feljegyzi a magyar művelődéstörténet, hogy évtizedeken át — a kor ekhós szekerén, nemegyszer öreg, kényelmetlen autóbuszokon — járták a falvakat ennek a társulatnak művészei, s olyan helyekre vitték el Shakespeare, Moliére, Katona József vagy a mai színpadi szerzők műveit, ahol mindaddig csak néhányan hallottak, olvastak, tudtak mindezekről. Megváltozott, óriásit fejlődött időközben a falusi közönség. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 1950-ben, az első faluszínházi előadások idején még nagy ritkaságnak számított faluhelyen az érettségizett ember — ma pedig mgr a legkisebb falvakban is van (nagy átlagban) annyi diplomás, ahány középiskolát végzett volt akkoriban. Ebből következik, hogy szinte összehasonlíthatatlanul többen vannak, akik legalább valamennyire ismerik a drámairodalmat. Ez viszont magával hozZa, hogy a várakozág is nagyobb: jócskán túl vagyunk azon, hogy a nézők többsége csupán »ácsodálkozik a színpadon be- széiő-éneklő-táncoló, különböző korok vagy népek ruháiba öltözött vagy divatos holmikat viselő emberekre. Ezzel együtt azon is túljutottunk, hogy az egész országot átfogó, egyetlen „vándorszínházra” kelljen bízni a „kulturális missziót”. Hiszen amennyire valóban az volt az első években, évtizedekben a színház bemutatása és megkedveltetése —; ma már mindennapi művelődéspolitikai feladat a legtávolabbi helyek többéJkevésbé rendszeres színházi ellátása. Sokat mondanak a számok: 1950-ben mindössze 6113 színházi előadás volt Magyarországon, s ezeket 2 446 600-an látták. 1975-ben 5 318 042 néző előtt játszottak 11 406 előadást — ebből 6380 előadás volt olyan városokban és községekben, amelyekben nem működik színház, s a nézők száma ezeken a helyeken 1 557 778 volt. Akkor még működött, járta az országot a Déryné Színház. 1978-ban már nem, s a részben helyette alakult Népszínházzal együtt a kisvárosi és községi előadások száma 4848-ra, a nézőké 1 227 159-re csökkent. Jóllehet az új Népszínház 1978-ban alig feleannyi előadást tartott az említett helyeken, mint három évvel korábban a Déryné Színház — a visszaesést mégsem lehet egyszerűen az átszervezésnek betudni, s még kevésbé lenne ész- és időszerű siratni a falvak, kisvárosok népszerű színházát, amely küldetését betöltve szűnt meg. A kisvárosok és a községek viszont országszerte változatlanul; sőt egyre inkább várják és elvárják, hogy legalább néha, de jobb, ha rendszeres időköz zöriként keresnék fel őket a színtársulatok. Megoldás csak egy van, de annak több ága alakul ki. Egyrészt a Népszínháznak, amely alapítólevele szerint átvette a Déryné Színház feladatkörét, továbbra is el kell jutnia a színházat szerető falusiakhoz és kisvárosiakhoz. Ehhez a feltételek részben vannak csak meg — nem titok, hogy az átszervezés során főleg a műszaki és más segédszemélyzet, valamint az előadásokat lekötő szervezők soraiból túl sokan néztek más kenyérkereset után. így évente hatszáznál több előadással jelennek meg a Népszínház társulatai a Déryné Színház korábbi közönsége előtt. Két .utazó társulata, úgynevezett stagionerészlege van a Népszínháznak, ezenkívül operatársulata, táncszínháza és bábszínháza. Ez utóbbinak általánosan nagy sikere van, különösen fiatal korosztályok körében. A másik „ág”: a tíz vidéki vagy — mint magukat szívesebben nevezik — nem budapesti színház. 1975-ben összesen 1119 előadást tartottak székhelyükön kívüli városokban és községekben, tavaly 1222-t valamelyest tehát pótolták a Déryné Színház kiesését. — De a tővábbiakban elsősorban nekik kell nemcsak az űrt betölteni, hanem az új és a korszerűsített művelődési házak színpadait, előadótermeit jobban kihasználva az elmúlt évek átlagánál jelentősen többet megjelenni a távolabbi és kis helyek közönsége előtt. Mindössze két területe van az országnak, amelytől távol van a legközelebbi színházi székhely is: Szaboles-Szatmár és Zala megye, vagyis az északkeleti és a délnyugati vidék. Az előbbihez még hozzá lehet számítani a vele szomszédos zempléni tájakat, az utóbbihoz Vas megye egy részét. Ide ma fővárosi társulatnak eljutni — legalább két napot jelent, beleszámítva a távolságot, az útviszonyokat, a sebességkorlátozást és azt a semmiképpen nem elhanyagolható tényt, hogy az előadásokat este tartják, szállásról is gondoskodni kell a társulat tagjai és segéderői számára. Természetes követelmény tehát, hogy a két „sarokmegyében”, Nyíregyháza és Zalaegerszeg székhellyel alakuljon új színház. Erre már készülnek a tervek, de aligha kell magyarázni, hogy nem megy egyik napról a másikra. Mindenekelőtt színészek, rendezők, zenészek, táncosok kellenek, akik vállalják a könnyűnek jóelőre sem látszó feladatokat. Egy sor személyi feltételen kívül meg kell oldani olyan tárgyiakat is, mint a színházépület, a társulatnak mindenképpen megfelelő elhelyezése, lakások, , ellátás, utazás stb., stb., hosszú lenne mindent felsorolni. Márpedig eZ a harmadik, de legkevésbé ' sem utolsó „ág”, amelyen tovább kell haladni. Anélkül, hogy a kisvárosoknak, nagyközségeknek le kellene mondani akár a legnagyobb fővárosi társulatoknak egy-egy vendégjátékáról, a távoli és kis helyek színházi ellátottsága csak a Népszínház és a — meglevő és leendő — vidéki színházak egymást kiegészítő műsorpolitikájával oldaható meg. A törekvés az, hogy előadásaik minél magasabb színvonalúak legyenek. Mégsem tudják ugyanazt adni, amit a korszerű, nagy színpadokon játszó fővárosi társulatok, vagy azt, amit székhelyükön nyújtanak a vidéki színházak. Ez — még perspektívában sem lehet követelmény művelődési házak szűk színpadain, ezernyi technikai nehézség közepette. De pótolniuk kell a Déryné Szíházat abban is, hogy — természetesen magasabb fokon, más körülmények között — kulturális misz- sziót teljesítsenek. Várkonyi Endre Szalai Csaba: Az előre elkészített sár egy tömegben a küszöb elé hordva. Julis, a cigány 'tapasztóasszony érti a dolgát, hisz ebből él, a sár újjnyi vékony elkenéséből. A kendő fölcsúszik barna homlokán, a gyors munka lázában észre sem veszi. Ősz kormányozza haza biciklihaja szálanként hátrafésülve vei. Nagy kíhcs tehát ez a meg-megezüstösödik az istái- dolgos Julis, mert talán még lóba tévedt fényen. Melegí- a meszelést is rábízhatja, tőjére vigyáz, alig van raj- Még nagyobb, kincs viszont a ta sárfolt. Agyonfakult tor- sár, darált szalma borostás- nacipőt hord — kaphatta odik közte, erősebb az, mint valahol. Most is megkérdi a a pelyva. A pelyvának fúj- gazdaaszonnytól: „Nincs itt tak, elmúlt már az a világ, elhasznált ruha?” Lesz, hogy- Mióta törekké darálják a ne lenne, még egy csésze jó szalmát, nem gondol rá sen- kávé is, hisz a tapasztás ki, mint ahogy a lóganéra sem. Nem látni már, hogy kapkodnák a szekér után a „citromot”, amitől pelyvásan jól vegyült a sár, de bizony megzöldült tőle a fal, ha csonttá nem száradt. KikéIgazság szerint' 8 NOGRÁD - 1979. december 31., hétfő nem csip-csup dolog, hogy csák úgy csináljuk. Bár a gazdaasszony erősebb, tagosabb, nem olyan lenge nádszál, mint Julis. De nem bírja már a karját. Aztán meg harmincnyolc hízó disznó sí" rezkedett a mész alól a gyep. valkodik a vályúknál, az ete- És az újmódi törek (az a da- tőkbe mázsaszám öntheti a rált) kapós. Kár, nagy kár, terményt. Az öves koca meg- hogy annyi szalmát feléget- fiatalt, előhasi, de kilenc tek az utóbbi időben: bálák kismalac ugrabugrál mel- gyászolták- a tarlót. Akársni- lette. Azok se éhen, el van- lyen csekély érték, ha állnak nak telve, megszívják ma- a vályogfalak, s persze kész a tető a házon, rohangálnak a törekért — s nincs. Julis jól megkaptálta a sárt, s amint csirkézi (pogácsává szaggatja), kevesli. gukat, mint a nadály. Táppal — szerencsére — dugig ; a terménybolt, zsákonként egy zsákkal, de a gazda mással van elfoglalva. A megtépett kacsákkal. Tele a vedér. Cipelheti. A fülét nagyon sokszor ketten fogják. S egy vedér sár dögnehéz, " békacobként ugrálnak izmai. Azért elbírja még! Sok helyréi hívják. Sok a vályogház. Azt mind vakolni, simitózni kell ! Vannak- ugyan jobb sármunkások tőle, de azok száz évre előre foglaltak. S egy-két fal még őrajta se fog ki. Még ha rozsdás a térde akkor se! Igazság szerint (ez kedvenc szava járása) manapság annyi a lehetőség a megélhetésre, mint rostán a lyuk. Nem így régen! Amíg be nem jöttek az oroszok, a Kenyér héját is megszámolta. A 8 gyerek hamar széjjelszedte a fél veknit. Annál többet a csutkatetejű házban sose láttak. Az ura szelt egy karéjt. zsebre vágta, s kora reggel elindult a legnagyobb gyerekkel a vasúthoz. Hát Szívesen belekapálna még persze, ő éhen emelgette a csákányt, s a fiú ette meg a kenyeret. • S azok az esti főzések! Se zsír, se semmi. Fogta s a pékhez vitte el az edényeket: tálat, tányért. A pék kenyérrel fizette meg. Sírt- rítt az öntöttvas fazékért, Ni, még összegyűlik a szeme sarkában a könny. Igazság szerint nehéz hely- zetből kecmeregtek ki. Az fürdette, eső lecsepegett a sárba, tapasztott csutkapadlásról. A szurkospapírnak akkor még hírét se hallották. A dunnát — ágyast ul-gy ezekestül — arrébb-ari ébb tószigálták, ahogy az esőié' engedte... Jó ez a sár. Megcipózza és gondolkodhat. Tűvé teheti az emlékek zugát. Igazság szerint az emlék olyan, mint a bugyborék, elpattan, de amelyiket nem lehet elfelejteni, az csak., ugrál, még a sárkapa fején is ott lábatlanko- dik. Azon meg az eszét töri el a kitakarózott sárillatban, hogy ebben a nagyot fordult világban, miért ez a rengeteg züllés? Mert igazság szerint ő csak egyet ismert, egy férfit, az urát. No az egy ,kom’ (kumma) italt se ivott, de ma az asszony is züll! Hát az asszonyban is akadhat hiba! A férfi csak akkor megy el a háztól, ha egy másik jófirma lábat ad alá. Bezzeg az ő ura (míg élt) utána járt, hol késett el hazulról. Azt mondta: bizonyítsd be, hogy itt vagy ott tapasztottál! Be is bizonyította, mert ő sose „lompolt”. Volt ő bejáró asszony a szőke rendőréknél és egyéb rendesebb helyeken. Magára hagyhatták, még a picit is hadd aludjon. Addig nyugodtan porszívózhatott. És nemcsak a szoba közepét nyalta ki a ronggyal. Azon mosolygott most is, hogy a menyecske próbára tétté: lop-e? Fényes karika cSördült az ágy alatt: gyűrű. Aranygyűrű. A tányérra tette. Dehogy ragadt volna a kezéhez! Mégha olyan vékony az ujja, mint a menyecskéé, akkor se! És még ők jöttek zavarba, hogy a becsülettel nem szabad ilyen kegyetlen próbát tenni. Véget ért a fal. Nyújtózkodik rajta a simitózás. Holnap a hodályvégen lesz igazítanivaló. Csak egy zsák darált törek lenne valahol!
