Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-22 / 299. szám
Hűséges a gyáthoz Mucsi Lajos emlékeiből Harminckét esztendeje, naponta... Akárhogy is számoljuk, harminckét éve annak, hogy Gritz Viktor minden egyes munkanapon átlépi a salgótarjáni öblösüveggyár küszöbét. Kezdődik a műszak. Előtte már a helyén van, átöltözik, várja a dolog. A család a harmincas évek elején költözött Salgótarjánba. Édesapja a tokodi üveggyárban volt üvegfúvó mester. Sztrájkot szerveztek, ösz- szekülönbözött a vezetőkkel, mennie kellett. Nógrádban találtak új otthonra. A most nyolcvanöt éves édesapa mesterségét két fia folytatta. — Apám engem is üvegfúvónak szánt. Tizenhat esztendős koromban bevettek édesapám brigádjába. Fiatah korom ellenére már nem kezdő voltam . . . — Az hogy lehet? — Gyerekkoromban sokat hordtam a reggelit, vacsorát apámnak és a két bátyámnak a gyárba. Amíg ettek, én odamentem a kemencéhez, próbálgattam, gyakorolgattam. Apám jó szemmel nézte, néha még mondogatta is, így csináld, fiam, úgy csináld, fiam. Gritz Viktor mégis „hűtlen” lett az üvegfúváshoz. A gyárhoz nem. — Szép mesterség, komoly munka az üvegfúvás. Mégis engem inkább a vas, az esztergagép vonzott. Elhatároztam. követem a szívem vágyát. vasesztergályosnak tanulok. Először mindenki meghökkent az elhatározáson. Próbáltak lebeszélni. mondván, micsoda dolog, hogy az egész családja üveges, ő meg vasas lesz. Nem hallgatott senkire, ment a maga útján. Pálfal- ván. a bányagépgyárban tanulta ki az esztergályosszakmát. Közben nem szakadt el az öblösüveggyáriaktól, sokat szerepelt a színjátszó csoportban. Ott laktak a kolóniában, persze, hogy a régi barátokkal. munkatársakkal találkozott nap mint nap. Megkapta a vasesztergályos szakmunkás-oklevelet. Másnap már kopogtatott az üveggyárban: — Itt vagyok, jöttem dolgozni . . . Jó néhány esztendeje az egyik ^aranykoszorús szocialista brigádnak a vezetője. A kis kollektíva lelkesen veszi ki részét a társadalmi munkából is. Dolgoznak szívesen a gyárért, a városért, mikor hol van szükség ügyes kezükre. — Tízen vagyunk a brigádban. Fejenként harmincöt óra közös munkát vállaltunk, de már valahol a nyolcvannál tartunk. Parkosítottunk, fákat ültettünk, árkot ástunk. A brigádvállalás csak így teljes. Miközben lapátot, ásót forgatunk, még jobban össze- koVácsolódik a brigádunk. Gritz Viktor a maga csöndes, nyugodt módján mondja: — Soha nem gondoltam arra, hogy máshova menjek dolgozni. Se több pénzért, se magasabb beosztásért, se nagyobb rangért. Szeretem a gyárat, a műhelyt, az esztergagépemet, a körülöttem levő embereket. Igyekszem becsülettel helytállni, viszonzásként én is megbecsülést kapok a közösségtől. Ez nagyon sokat jelent, nyugalmat, biztonságot'ad. Hosszú időn keresztül alapszervezeti párttitkár volt, most a gyári párt-végrehajtóbizottság tagja. A véleményét mindig elmondja, legyen az dicséret, vagy bírálat. Szabad idejében szorgalmasan jár futballmeccsekre, vagy a barátaival kártyázik a klubban. Egyszerű munkásember. De többszörös kiváló dolgozó, tulajdonosa a Munka Érdemrend bronz fokozatának. Négy esztendő múlva pedig aranygyűrűt kap az öblösüveggyártól, hűsége elismeréseként... — cs — Huszonöt éve párttitkár Egyedülálló sorozat: Mu- csi Lajos megszakítás nélkül. immár 25 esztendeje alapszervezeti párttitkár a salgótarjáni FÜSZÉRT-nél. Pedig nem is Nógrádban született! — A felszabadulás után, a határőrségnél, a néphadseregben szolgáltam. A Nógrádi megyei Fűszer- és Édesség-nagykereskedelmi Vállalathoz 1954. február 2-án kerültem. Salgótarjánba nősültem. mert egyébként hódmezővásárhelyi vagyok. Az eltelt negyedszázadban megszoktam. megszerettem a várost. Ma már tízszer annyi ismerősöm, barátom van Salgótarjánban, mint az alföldi városban, ahol a rokonságom él. Évente kctszer- háromszor azért meglátogatom őket. Negyedszázada, egy hideg februári reggelen állt munkába. mint meó-csoportveze* tő (feladata a minőségvédelem és ellenőrzés volt), és 1954 májusában már párttitkár. A személyzetistől .vette át a titkári tisztséget. Igazi közéleti ember. Titkár, pártpropagandista, az MHSZ-ben az utóképzési munkában vesz részt. De a társadalmi elfoglaltság soha nem ment kereskedelmi munkája rovására. Édesipari előadó, az ellenforradalom után áruforgalmi vezető lett. A Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer- és Vegyi- áru-nagykereskedelmi Vállalat salgótarjáni nagyfiókja a mai szervezeti formában 1961-ben alakult meg. Mucsi Lajos fiókvezető lett, később 12 esztendőn át szállításvé- zető. — Immár, hatodik esztendeje áruforgalmi vezetőként dolgozom. Alapvető feladatom, a működési terület — Salgótarján, salgótarjáni járás, pásztói járás, volt szé- csényi járás — áruforgalmi munkájának szakirányítása. A megye élelmiszer-forgalmának 80 százalékát mi adjuk. A cukrot, zsírt, olajat, lisztet, rizst, konzervet, kávét, teát, déligyümölcsöt, édesipari termékeket, italt, külföldi dohányárut mi szállítjuk a kiskereskedelmi egységekbe. Míg 1975-ben 395, az idén várhatólag 632 millió forint forgalmat bonyolítunk le. Feladataink tehát növekedtek. — Munkahelyi tevékenységét és pártmunkáját ennek ellenére sikerült összeegyeztetnie? — Nem kis nehézségek árán. A beszámoló taggyűlésre is az előterjesztésemet esténként otthon 8—11 óra között írtam. Az adminisztrációs teendőket nem a munkahelyemen végzem. Ott elég az emberekkel, árukkal foglalkozni. Az alapszervezetnek 20 tagja van. Két pártcsoport- ban tevékenykednek. A beszámoló taggyűlést december 13-án tartották. Ezen ott volt Kisbenedek Miklós, a városi pártbizottság politikai munkatársa, területfelelős is. A beszámolót színvonalasnak minősítette. Kritikus, önkritikus volt. Az alapszervezet betöltötte szerepét, a nagyfiók politikai, irányító, szervező, ellenőrző funkcióját. Jól koordinálta a feladatokat a gazdasági vezetés, a párt- és a tömegszervezetek között. Az évente elkészített cselekvési programjaikban az 1975-ös városi pártértekezlet reájuk vonatkozó határozatát tartották szem előtt: a nagykereskedelemben javítani az ellenőrzést, fokozni a minőség védelmét. — Aki negyedszázada pártalapszervezeti titkár, az tud összehasonlítást tenni: 25 éve, vagy ma nehezebb-e párttitkárnak lenni? — Manapság sokkal nehezebb ! Húsz-huszonöt éve még látványosabbak voltak a feladatok. A gazdaságirányítás rendszerének megváltozása után a mi gazdaságpolitikai munkánk is bonyolultabbá vált. Nem a zsírelosz- tás lett az alapvető kérdés. Hanem, hogy időben, minden kis településre ezerféle árut jó minőségben juttassunk el a lakosságnak. Fokozódtak a követelmények a gazdaságpolitikai, az ideológiai munkában. Ma több húron, bonyolultabb körülmények között kell játszani, mint régebben. A nagyfióknak 130—140 dolgozója van. Mucsi Lajos az áruforgalmi vezetőjük. Bal kezén aranygyűrű fény. lik. A törzsgárda-aranygyűrű tulajdonosa. Dolgos, eredményekben gazdag életút után nyugállományba készül. — Jövő év április 18*án megyek nyugdíjba. Ezért január 17-én a vezetőségválasztó taggyűlésen már átadom a párttitkári stafétát. De, mint propagandista továbbra is tevékenykedni kíván. Emellett több ideje marad a három fiú- és három leányunokára, a kis hobbikertre, a lakásban „uralkodó” akváriumra, madarakra és délszaki növényekre. — Zsörtölődik is miattuk a feleségem —- mosolyog, miközben rágyújt a pipájára —, de azzal szoktam megnyugtatni, hogy mi baja van a halakkal, azok csendben vannak...-i. -m. Újul az öreg ZIM Megtörtént az első próba Valamikor, hajdanán, úgy huszonhat esztendővel ezelőtt, amikor átadták a ZIM salgótarjáni gyárának öntödéjét, azt mondták róla: Közép-Európá- ban nincs még egy ilyen modem létesítmény. S ez így volt igaz.. A kúpolókemencék ontották magukból a jó minőségű vasat, s az időközben kialakított felsőpályás szállítórendszer megkönnyítette és gyorsabbá tette a formázok munkáját. Hosszú ideig bírta a „strapát” az öntöde, ám a gyár vezetőinek már esztendőkkel ezelőtt rá kellett jönni: muszáj lépést tartani a kor követelményeivel, s az újonnan jelentkező . nagy öntvényigényeket a régi módon már nem lehet kielégíteni. Pedig ebből: a külső megrendelőknek eladott öntvényekből jelentős összeghez jut a gyár. Mondom, nem új keletű az öntödei rekonstrukció szükségszerűségének felismerése, s a tarjániak meg is kezdték volna a munkálatokat, ha nem lett volna híján pénznek a vállalat. Hiszen a testvérgyárukban, a szlovákiai, füleki KOVOSMALT-ban régen szemügyre vették az ott sikeresen működő, Disamatik típusú gépet, az automata, néhány ember irányította, gazdaságosan, jó minőségű formát gyártó automatát. S aztán a LAMPART-nak lett pénze — s a múlt esztendő elején a tarjáni gyárban hozzákezdtek az öntöde korszerűsítéséhez. (Nem kis ösz- szegbe: több mint száznegyvenmillió forintba kerül az „újjászületés”, melyből csupán a két Disamatik-gépért kifizettek harmincnégy milliót.) A hatalmas munka, melynek úgy kellett végbemennie, hogy közben biztosítani kellett a csarnokon belüli zavartalan termelést, néhány nappal ezelőtt, december 15-én jelentős szakaszához érkezett: az öntőgép és a gyorskeverő berendezések nélkül megtartották az első, kísérleti próbaüzemet. Egyelőre csak edényeket gyártottak rajta, s örvendetes: a működtetésbe vett gépek kiállták, az első próbát. Az új berendezések óránként — az előzetes tapasztalatok és számítások szerint — kétszáznyolcvan—háromszáz formaszekrényt képesek előállítani, ami nagy szó. Hiszen több mint hetven ember kézi munkáját „spórolják” meg. A teljes technológiai sor újabb beindítására 1980 januárjában kerül sor, s várhatóan az első negyedév végére teljesen üzemképesek lesznek. Az öntöde jelenlegi, kétszáztíz fős létszáma előbb százötvenre, majd év közepe, utolsó negyede tájára, a homokelőkészítő munkába állásával K ávéval kínál. — Szemrevaló kávéspohár — jegyzem meg. — Itt készül nálunk. Automata gépen, két méretben. Évi több milliót állítunk elő — kanyarodik a dialógus a munkára. Varga Gyula, a salgótarjáni öblösüveggyár igazgatója közel másfél évtizede. — Milyen volt az indítása? — Zagyvapálfalván születtem a bányatelepen. Négyen voltunk testvérek. Apám a bányánál kovács, 46 év munkaviszony után onnan is ment nyugdíjba. Csak egy kereső volt. Szegényesen éltünk. Apám szorgalmas, ügyes kezű ember volt. Amit lehetett, mindent megcsinált otthon. Fakorcsolyát, sílécet, szánkót a gyermekeknek. Ezekkel barangoltuk végig telente a környező dombokat. Az első munkahely kitörölhetetlen emlékeket hagy az emberben. — Behordóként 1935-ben léptem át a salgótarjáni palackgyár kapuját. Polgári iskolát végeztem. Mégis nehéz volt bejutni a gyárba. Klauber János volt a csiszoló mesterem. Bizony sokszor megpofozta a tanoncokat. Teljhatalmú úr a csiszolóban. De jó szakember hírében állt. Ekkor már üvegcsiszolóként dolgoztam, napi 10—11 órát, két műszakban. Zagyvapálfalván laktunk, gyalog jártam a gyárba, vagy kisvas- úton. Ha soros voltam, s neVarga Gyula életútja Bizalomért bizalommal. kém kellett a szénkályhába befűteni, akkor már hajnalban útra kellett kelni. A 30-as évek végén már megcsapta a háború szele az embereket. A palackgyárban is napirenden voltak a politikai és gazdasági követelésekért folytatott sztrájkok. 1940-ben már zajlott a második világháború. A csiszoló tőkésexportra termelt, de nehezedett a szállítás, csökkent a megrendelés. Egy héten már csak három napot dolgoztak. A többi napért nem fizettek. A Varga családban újabb keresőre volt szükség. — Ekkor mentem el a bányagépgyárba dolgozni, ahol egy esztendő alatt vasesztergályos segédlevelet szereztem. A háború, a hadifogság három esztendőt elrabolt az életéből. 1945-ben tért haza. — Bekapcsolódtam a MA- D1SZ megyei szervezetének életébe, 1947-ben pedig beléptem a pártba. Az érettségi bizonyítványt 1948-ban szereztem meg Salgótarjánban. A műszaki egyetemet 1948—52. között végeztem el. Ügy szerzett gépészmérnöki diplomát, hogy a szülei nem tudták segíteni. Szerencsére jó tanuló volt és kollégiumban lakott. A 360 hallgató között csupán három munkás volt. Az egyik Varga Gyula, aki közéleti megbízatásként a Bolyai Farkas Kollégium igazgató-hallgatója, majd a MEFESZ titkára lett a műegyetemen. — Megszűntek a népi kollégiumok, 195ö"től nehezebb napok köszöntöttek ránk. Nappal az egyetemen tanultam, délután és este a fogaskerékgyárban gyártástechnológusként heti 36 órát dolgoztam. Ennek ellenére jelesre védtem meg a diplomamunkámat. Az egyetem után — az ország más vidékein — üzemvezetőként, főmérnökként dolgozott. Nógrádba 1954-ben került vissza. Jobbágyiban lett főmérnök. Hat esztendőn át töltötte be munkakörét. — A szívem visszahúzott Salgótarjánba. Idősek voltak a szüleim, hívtak is, és csábított. hogy a szakmámba kerülhetek vissza. így 1960-ban főmechanikusként tértem visz- sza a salgótarjáni öblösüveggyárba. Egy év után műszaki fejlesztési osztályvezető lettem. Rövid ideig a salgótarjáni síküveggyár igazgatójaként is dolgoztam. Az egykori behordó, üveg- csiszoló-fanonc pontosan 30 esztendő múlva lett, igazgató abban a gyárban, ahol munkáséletét kezdte. 1965. május 1-én már az öblösüveggyári dolgozók élén vett részt a felvonuláson. — Miért nehéz igazgatónak lenni — kérdezzük. — Számomra nem volt különösebben nehéz a beilleszkedés, mert azon vezetői garnitúrával, amely a 60-as években dolgozott, 80 százalékukkal még együtt végeztünk fizikai munkát. Néhányan még ma is dolgoznak olyanok a gyárban, akikkel több mint négy évtizede együtt kezdtem. A döntő, hogy az igazgatói székben se felejtse el az ember, hogy honnan indult, így jobban megérti a munkásokat. Ügy vélem, szót tudok érteni a dolgozókkal. A bizalomért bizalommal válaszolok minden kérdésre. Sokszor voltunk nehéz helyzetben Am, ha szóltunk a törzsgárdának. a becsületes munkásoknak. hogy mi a gondunk. megértették, és cselekedtek. Még ha béremelést nem is tudtunk adni. A 2500 dolgozót foglalkoztató gyárban az eltelt másfél évtizedben sokkal több volt a fény, mint az árnyék. Például 1968-tól tízszer Kiváló gyár lett a salgótarjáni öblösüveggyár. — A dolgozóink szorgalmasak, szakértelemmel végzik munkájukat. Nem dicsekvésképpen mondom, de az Üvegipari Művek 12 gyára idei nyereségének a 20—22 százalékát a mi kollektívánk produkálja. Ez pedig nem kis dolog, ha idén elmaradunk is a tervezett nyereségtől. Ez nem teljesen rajtunk múlott. E lfoglalt ember Varga Gyula. A gyár igazgatása mellett immár 18 esztendeje tagja a párt városi végrehajtó bizottságának. A testületben ő a korelnök. A városi- pártbizottság is tagjai sorába választotta. Az MTESZ elnöki tisztét 1970 óta tölti be. Számos kitüntetés tulajdonosa. — Hogyan fér ennyi minden egy napjába? — Naponta általában 12 órát töltök a gyárban. Amit pedig itt nem tudok elvégezni, azt viszem haza. Manapság például a városi pártértekezlet beszámoló tervezetét tanulmányozom — többek között. Bizony, nem regény, alaposan át kell rágni. Csinálom: a gyárért, a városért! R. I. „Alakul” az új, korszerű berendezés. Kulcsár József felvétele legalább százhúszra csökken le. Igen nagy jelentőségű hát a munkaerőgondokkal küszködő salgótarjáni gyár életében az öntöde rekonstrukciója. Ami a fentebb már említett létszám-megtakarítás mellett új lehetőségeket nyit meg a gazdaságos, igényekhez igazodó termelés előtt. —k— Rónabányaiak készülődése Karácsonykor, újévkor bővelkedünk a szabadnapokban. Ezért a rónabányai városkörzeti népfrontbizottság okos ötletként több rendezvényre invitálja az embereket. December 23-án a nyugdíjasoknak fenyőestet rendeznek, megemlékeznek Rónabánya felszabadulásáról, a KISZ-esek műsorral köszöntik az idős embereket. December 25-én a gyerekeket várják játékversenyre, köz-* szórakozásra. December 2®» án asztalitenisz- és ssikk- sporíversenyt rer ' - „, majd december 31-én - r\~ szabású szilvesztert, amelyre Rónafalu lakóit iá meghívják.
