Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-10 / 263. szám
í'ohászéjszakák (II.) ! idegesség éjszaka is van Ideges a művezető, ilyenkor, az éjszakási műszakban hatvankét ember ..parancsoltja", mert, hogy a sajtolásnál prob— Ki sem lehet irtani őket — Kávét is csak igen rit— ! mondja Száméi József mű- kán iszom. Engem a fokozott vezető, s mutatja: „Ni!” Hü- figyelés tart ébren. Mert velyknyi hosszú, szépen meg- mindegy: éjszakai-e a mű- léma adódott a finn expoi-tra termett példány sétál végig a szak, vagy délelőttös: az em- menő fogaskerekekkel. Nem radiátorhoz vezető csövön bérré, a gépre ugyanúgy kell úgy sikerülnek, miként sze- egyensúlyozva. vigyázni, mindig, retnék a minőségre pedig — Jobb. mintha poloskával öt éve darus az asszony, igencsak figyelni kell. lennénk tele — mosolyog Huszkó Andrásné. Tizenegye— Leégés lenne, ha rekla- Huszkó Andrásné. a darus is. dik esztendejét tölti már mu'n- málnának. Egyszerűen nem aki utasításért mászott le a kával a Salgótarjáni Kohá- engedhetjük meg magunk- magasból művezetőjéhez. szati Üzemekben, a férje meg nak, hogy rossz munkát ad- _ [-ját. igen _ morfondí- éPP^11 a harminckettediket. O j unk ki a kezünk alól. roznak kis ideig, bár vélem dróthúzó. S mindketten háNéhány rövid szóval vázol- keveset foglalkoznak ők a rom műszakra járnak, ja a történteket a fődiszpé* tücskök ittlétével. — Hogy egyeztetik össze e Ötvenféle alkatrész készül megkötöttséget a családi élettel? csernek a fiatal vezető — harminchárom esztendős mind- . .. , ... .... . össze, ám már tizenötödik éve most e-lsZaka rtt* fokent a az SKÜ dolgozója _, s mar 'yáp_ az országos Bányagép- mondja az asszony, fejkendő- rohan is, intézkedni. gyarló Vállalat megrendeld Jet ^zítva közben. - Meg— Sikerült megoldást talal gére eIeddig tennakadás nél- csappant a csalad: nagyobbik *11 • lanyom férjhez ment, a kiseb— Majd elválik. Szerencsé- ' bik meg Egerben tanul e tan* re jó képességű emberek van- ~ Rendben mennek a dől- év kezdetétől, a tanárképző nak bent... g0,k — lapozgatja naplóját a főiskolán. Matematika—fizika Berkes Péter fődiszpécser, művezető, s a darusno is ra- szakot választott magának, miközben elhaladunk a ke- Kontráz. mondják nehéz, de van hozmencék mellett, melyekből — Fentről nézve sincs fenn- iá tehetsége. Hát, adja isten, bőrt pörkölőn zubog kifelé a akadás. hogy sikerüljön néki vörös lángözön azt mondja: _ Nyugodt éjszakának né- _ Nem álmos még? - kér— Aki itt a kohászati uze- Zlink elebe — reméli a mű- dem, nem a gondolatmenetet mekoen éjszaka bent van, leg- vezető. — Ideje is, mert gyak- követve nagyobb része teljesítményben ra'n volt már itt bolondokba- (Sráiáés ™ ,Wv dolgozik. Régi, kipróbált em- za. Különösen akkor, amikor ^ berek mindahányan —. most szerszámcserére kerül sor... ' hatszáz körüli a létszám —, Akkor fel kell kötni a gatyát, — Ezek a legnehezebb pilakik dolgozni jönnek be. hogy pontosan menjen, <5 úgy léniátok, a hajnali három, Teremtett csellengő lelket állítódjék be, hogy aztán ne közöttiek. Ilyenkor sem látni a hatalmas gyár selejtet termeljenek vele. kívánkozik igencsak agyba műhelycsarnokaiban... ügy háromnegyed három ||tidő sor,n"tel 1 'még Ügy háromnegyed három Mily’ furcsa is: ciripel a körül jár már az idő, s ketücsök a süllyesztékes ková- zünkben a sokadik már rossz fülléből! csologyar művezetői irodája- ízűnek tuno cigaretta A da; lentiek is ekkor élik át a ban, s ha szemet hunyna az rusno nem dohányzik. Jaj, kr(7n-ci ember, s nem dübörögnének dehogy is tenné, hisz’ megfülébe ajtón át is hallhatóan szólnák a faluban, Nagylócon (Folytatjuk) a gépek, másutt érezhetné ma- érte. Meg különben sem óhajgát. tóttá sose az effajta élvezetet Karácsony György Nem ma kezdték Eddig meg mindig sikerült ' Nem tartósak a nagy ener- beépített automatika garan- mert úgy érzem, hogy elértük giafogyasztók közé, a FIM tálja, hogy az előírt tűrési azt a határt, ami feltétlenül Kőbányai Porcelángyár ba- határokon belül a szükséges szükséges ahhoz, hogy biztolassagyarmati üzeme. Ennek hőfok mindig meglegyen. sítani tudjuk a folyamatot a ellenére mindig megtalálták azt a legcélravezetőbb mód. A szénnél jelentkező meg- termelésben. Elsősorban az takarítás abból adódik, hogy a célunk, hogy a magunké- szert, aminek eredményeként az idén felhasznált tüzelő mi- nak vallott eredményeket évről évre csökkenteni tud- nősége jobb volt, mint a ta- megtartsuk. Reményünk van valyi. De összefügg a város- azért újabb előrelépésre, Az Üvegipari Művek salgótar jani síküveggyárában az év I—III. negyedévében 1,6 millió m2 húzott síküveget gyár tottak exportra. Főként az USA-ba, Kanadába, az NSZK- ba és Angliába került a tar já ni üveg. — bábel-felv. — Őszinte légkörben Pártcsoport-értekezlet a FÜTÖBER-ben A FÜTÖBER nagybátonyi gyárában, a légtechnikai üzem pártszervezetéhez tartozó egyik pártcsoport a napokban tartotta ülését. Értékelték a párttagok munkáját, a pártmegbízatások teljesítését. A pártcsoport három műhely _ .16 kommunistájáti. fogja össze. Többségük fizikai munkás, hegesztő és lakatos:'.";“ Ügy gondolom, a kollektívát nemcsak a szervezeti keretek tartják össze. Sokkal inkább alapszervezet minősítése is a a közös célok, egymás meg- pártcsoport munkájáról. A beosülése, — mondta Stuhl vezetőség jónak értékelte, csülik, rangon alulinak tartják, nem szívesen vállalják azt a társadalrhi munkát, amit más területen, az alapszervezeten kívül kell végezniük. — mondotta Oravecz József. — Mindez azért van, mert nem látják az összefüggést a párttagság fokozódó közéleti féóékénjiSégé és 3 páft v'e. zéíő szerepének növekedése, . között — kapcsolódott a be-' Tulajdonképpen ez volt az széígetésbe Futtató Antal. — Ezért van aztán az, hogy vannak párttagok, akik négyöt funkciót is betöltenek, túlták az energiaköltségeket. — Nem ebben az évben ban bevezetett tartós és je- mert az üzem dolgozói fogtunk hozzá az energiatakarékossághoz. Már korábban is folyamatos feladatot jelenottlentős vizkorlátozással is. honi helyzetükből kiindulva — A tanács rendelkezése is kezdik megérteni, hogy az szerint havonta ezer köbmé- energiatakarékosság nem a tett elsősorban a vezetők szá- tér vizet használhatunk fel vezetők rögeszméje, nem az- mára — érzékelteti az előbbi" — veszi vissza a szót az ért szólnak ennek fontosságá- vel kapcsolatos felfogást és üzemvezető, majd a követ- ról, mert nincs más dolguk, gyakorlatot Gyimesi László, kezőkkel egészíti ki: — Ez a hanem mert sajnos az üzem vezetője, majd kis- mennyiség éppen csak adolvártatva így folytatja: Központunk utasítása értelgozók minimális ivóvíz- és egyre kevesebb van belőle, s egyre drágább is. Ez pedig mében ebben az évben csak Ennek a helyzetnek a megannyi energiát használhatunk értetése az első időszakokban kézmosási igényeit elégíti ki. közvetve az ő zsebüket is érinti —, vélekedik Gyimesi László. fel az évi feladatokhoz, mint nem ment könnyen. 1978-ban. — Hol tartanak ma? Az első háromnegyed év- igen szigorúan ellenőrizte a Ellene Ahogy én ismerem ezt a viszont semmit sem tehet- jobbra, többre törekvő, Önma- tünk, mert a kiadott utasítást gával szemben mindig érteiben a villamos energiánál 24 városi megawatt/órát, a szénnél pe- gondot az ipari célokra dig 8 tonnát takarítottunk egészségügyi meg. Az előbbit a termelő' gépek működtetéséhez, az lentette. De ezt is sikerült utóbbit pedig az üzemi és a megoldanunk! Házi kutunk szociális helyiségek fűtésére kapacitását ezer köbméter használjuk. Eddigi megtaka- víz termelésére alakítottuk rításunk az előző évi felhasz- át. Nagyobb teljesítményű nálás 8 százalékának felel szivattyúkat és tartályokat meg — összegzi az előbbi állítottunk be, külön megépí- gondolatot az üzemvezető. tettük a vízszállító-hálózatot. A módszerekkel kapcsolat- utóbbit az iparitanuló-is- ban pedig a következőket kola végzős, ifjú szakembermesen, reálisan igényes kol- tanács. Legnagyobb lektívát, biztos megtalálja az az újabb lehetőségeket, még ak- helyiségekhez kor is, ha azok kisebbek, szükséges víz biztosítása je- mint az eddigiek voltak. (venesz) — folytatta tovább Oravecz József. — Ügy gondolom, hogy a pártmegbízatásokat Józsefné, aki a pártvezetőség hoSy a Pártcsoport-értekezle- ságosan nagy terhet visznek tagja és az iskolán levő párt- teken a párttagok szinte yala- esoportvezető helyett tartót- mennyien ott vannak, véle- ta meg a beszámolót. ményt mondanak a munkáról. Az üzemrészek munkája, a pártéletről. Az elhangzott még körültekintőbben kelle- 10—12 millió forintot ér ha- észrevételeket, javaslatokat ne adni, még differenciáltab- vonta. Az sem mellékes, hogy igyekszenek ^ megvalósítani. A ban elosztani a párttagok kő- termékeik kifogástalan mi- termelési kérdések, a párttá- zött... nőségűek. A kommunisták , uevelesevel, ^ a partmeg- Szót kért a pártcsoport-ériár . szinte mindegyike élen jár a bízatások teljesítésével vagy tekezleten Borbás Antalné termelőmunkában, nem cső- a tagfelvétellel kapcsolatos da hát. ha a pártonkívüliek eszrevetelek hatékony segít- tisztelik, becsülik őket. seget adnak a partvezetőség — Ügy gondolom, az sem egészen helyénvaló, hogy több,, pártszervezet vezetőségi tag A pártcsoportülést me; előzőén valamennyi párttaggal beszélgettem. Tapasztalataikat kérték a pártmun- nek a helyzet reális elfemzésé-, jainak mintegy fele egyben hez, a helyes döntések kiala- közép- vagy alsó szinten gazkításához. A pártvezetőség dasági ‘vezető is... Ez eseten- ezért az önállóság erősítésé- ként gondot okoz az elienőrkáróí" s tanácsaikat a munka rf% * kezdeményezőkészség ző munkában. Mint. ahogy javításához. Ezek alapján ősz- ^Jlesztesqt^ ^ a gazdasagszer- nálunk sem könnyű a pártszegezte Stuhl Józsefné: — A pártcsoport egyre nagyobb szerepet tölt be az alapszervezet és az üzem életében. Nőtt önállósága és A pártcsoport tagjai őszinJlffl _______^ l tén mondtak véleményt a t ekintélye. Mindezt azzal ér- pártéletről, a pártcsoport tété el, hogy tevékeny szerepet vékenységéről, és saját mun- vállai a párthatározatok meg- kéjükről is., valósításában, s e munkában — A pártmegbízatások valamennyi párttagnak ál- alapjában véve rendben landó feladata, megbízatása vannak. Akadnak azonban van- olyan párttagok, akik lebemondja : — Megtakarításunk elsőjelöltjei végezték el vizsgamunkájuk keretében. Ma már sorban a nagyfogyasztó gé- van elegendő ipari ^ vizünk a péknél jelentkezik. Ezt úgy kompresszorok hűtéséhez, a értük el, hogy például az francia automata gephez, a ezüstbeégető és az edzőke- zsírtalanító hűtéséhez, a ka- mencéknél átcsoportosítottuk zánház vízzel való ellatása- a munkákat. Ez azt jelenti, hoz. Az előbbiek vonatkoznak hogy míg korábban a hét az egészségügyi helyisegek W --Jr-- —.1 1 Jt.tr, Arr iltnloül+ri* minden napján dolgozott az edzőkemence, most két nap alatt végezzük el a feladatokat. Nem, nem okozott semvízellátására is. Az átalakítási munkálatokra harmincezer forintot költöttünk. Tavaly az üzem egész éves miféle gondot a termelés fo- energiaszámlája 608 ezer folyamatosságában. Sikerült az rintot tett ki. Az idén az elképzelések cs az új követelmények szellemében megeddig eltelt időben a tavalyival azonos nagyságú termeszervezní a munkát. Az au- léshez az év első háromne- tomata gépeknél viszont nincs gyed évében nyolc százalékgondunk, mert, ha nincs kai csökkentették az energia- munka, az automata azonnal költséget. Önként adódik a kikapcsolja a berendezést, kérdés: miként tovább? Hasonló a helyzet az ezüstNagyon beégető kemencénél. Az ide eredményeket nehéz újabb produkálni, Az állatállomány téli takarna ánysziikségletét biztosítja a kialakított silótározó vező munka további javításá- titkár-művezető dolga... Arra hívta fel a pártcsoport fi- ról nem is beszélek, hogy gyeimét. mennyire megterheli a két feladat ellátása. A törzsgárdatagok megbecsüléséről, a folyamatos politikai információk szükségességéről beszélt Tolnai Miklós- né: — A törzsgárdatagok megbecsülését jelenti az is, ha a pártvezetőség foglalkozik ügyes-bajos dolgaikkal, segíti a megoldásukat... A párttagok pedig ne idegenkedjenek a véleménymondástól. Az információ ne csak a vezetők dolga legyen... Sok szó esett még a párt- csoport-beszélgetésen a termelés, a gazdálkodás kérdéseiről. A vitában részt vevők szinte mindegyike szólt a szervezettebb munkáról, az anyag- és alkatrészhiány megszüntetéséről. s ily módon a hó végi hajrá „kiiktatásáról” is. Helytelen szemléletnek és gyakorlatnak minősítették, hogy vannak üzemrészek, ahol a gazdasági eredményeket csak a szakmai vezetés sikerének tartják, a gondokat pedig mások nyakába varrják. Még akkor is, ha azok, akik bajban vannak, mindig a párttagokhoz fordulnak segítségért. így őszinte, nyílt beszélgetésekkel, az évi tervek teljesítésével készülnek a beszámoló taggyűlésekre, a XII. pártkongresszusra a FÜTÖBER kommunistái. T. I, J Pásztói Állami Gazdaságban = kj I