Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-25 / 276. szám

Könyvkiállítás A Kossuth Könyvkiadó po­litikai kiadványaiból nyílik könyvkiállítás hétfőn délután három órakor a salgótarjáni járási pártbizottság szervezé­sében a nagybátonyi Bányász Művelődési Házban. A kiállí­tást Klimő Istvánné, az MSZMP Salgótarjáni járási Bizottságának titkára nyitja meg. A kiállított műveket a közművelődési intézmény ki­állítótermében december 10- ig tekinthetik meg az érdek­lődők, mindennap délelőtt tíztől 18 óráig. ínyenceknek almaecet Az ételízesítők hazai vá­lasztékát bővíti a Hosszúhe­gyi Állami Gazdaság új ter­méke, az almaecet. A külön­legességet egyelőre a Skála Szövetkezeti áruház értéke­síti. A termelés növelésével más üzleteknek is szállítanak. Előállítására a másra már nem hasznosítható almát hasz­nálják. Hetenként tízezer palackot töltenek meg az ételízesítőből. Különlegessége, hogy értágító hatású, így a diétázóknak és fogyókúrázók­nak is használ. A gyártók köretek, saláták, sőt mi több, tea ízesítésére is ajánlják. Fény­visszaveréssel A hét második felében a Pásztói járási Közlekedésbiz­tonsági Tanács szakbizottsága — a termelőszövetkezetek képviselőinek bevonásával — tanácskozott. Áttekintet­ték az elmúlt negyedév mun­káját, majd tájékoztatót hall­gattak meg a járás biztonsá­gos közlekedését szolgáló hatósági intézkedésekről. A bizottság elfogadott egy hasz­nos javaslatot is. Az idős em­berek botjait fényvisszave­rő anyaggal látják el. így a járművezetők már nagyobb távolságról is észlelik a gya­logosokat. Külön dicséretes, hogy ennek megvalósításá­ban az úttörők is szerepet vállaltak. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma a Vöröshad­sereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügy eletet is. (Bejárat az MHSZ-székház mel­letti kapun.) Beteghez kihívás a 11-20, 11-22, 11-23. 11-24 és a 11-25- ös telefonszámokon lehetséges, de az ügyelet hívható az 27-91 számon is. Salgótarjániak az Ügy eletet fekvő beteghez, sürgős esetben a 23-00 telefonszámon hívhatják és a rendelőintézetben levő közpon­ti ügyelet is felkereshető. Balassagyarmaton a városi kór­ház rendelőintézetében (Szontágh Pál utca 2., telefon: 344) műkö­dik ügyeleti szolgálat. A gyógyszertári ügyeletet Sal­gótarjánban a Pécskő Üzletház­ban levő egység látja eL ÉRTESÍTÉS Értesítjük Pásztó, Hasznos, Mátraszőllős és Mátrakeresz- tes község lakóit, hogy az Észak-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat salgótar­jáni üzemigazgatósága terület- átcsoportosítást hajtott végre. Az átcsoportosítás miatt a fent megnevezett községek fo­gyasztói a kisterenyei kiren­deltségi területtől a jobbágyi kirendeltséghez lettek csatol­va. Áramszolgáltatással kapcso­latos problémákkal ezen köz-1 ségek lakóinak a jobbágyi ki- rendeltséget kell megkeresni, melynek címe: Jobbágyi, Fel- szabadulás út 30. Telefonszá­ma: 18. A kirendeltség veze­tője Alapi Ferenc. A terület­átadás mától lesz végrehajt­va. Áramszünet 1979. november 27-én 8—12 . óráig Salgótarjánban, a Kun ■ Béla és Bartók Béla úton, va-1 lamint a Bajcsy-Zs. út 1—25. i sz. között. 1 NÓGRÁD Kommunista műszak Húsz gépkocsival hárommilliót Kommunista műszakot tartottak szombaton a Pest—Ko­márom—Nógrád megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat salgótarjáni fiókjában. Száztizenhat FÜSZÉRT-es dolgozott teljes erőbedobással szombaton. Húsz gépkocsi mintegy hárommillió forint értékű árut , szállított szerte a megyében, már a karácsonyi ünnepekre való föl­készülés jegyében. Emellett raktárt rendeztek, udvart ta­karítottak, hogy teljes egészében kihasználják a munka­időt. A Világ és Nyelv 1980-as évkönyve Tudja ön, mi a férjközve­títő? Erről is olvashat a „Sze­relem, házasság, világmozga­lom” c. meglepő mondaniva- lójú színes írásban. Megtalál­hatja a Világ és Nyelv folyó­irat most megjelent 1980-as évkönyvének sokféle érdekes és új ismeretet nyújtó cikkei között. Ezek sorában figyel­met érdemel a Népszövetség (az első világháború utáni ENSZ) nálunk ismeretlen tör­ténelmi dokumentuma a nemzetközi nvelv kérdéséről, illetve az elmúlt fél évszázad még kevésbé ismert króniká­ja, továbbá államférfiak és pápák csak szűk körben pub­likált nyilatkozata. Több cikk bemutatja a nemzetközi kap­csolatok új munkanyelvét és ennek távlatait. Az 1980-as olimpia alkalmából áttekin­tést nyújt egy nagy jelentő­ségű magyar sportkezdemé­nyezés előzményeiről, nemzet­közi visszhangjáról. Végül is­mert írók színvonalas elbe­szélései mellett ízelítőt ad mai Bábelünk humoráról. Naptár 1979. november 25., vasárnap Katalin napja A Nap kel: 7.02, nyugszik: 15.59 órakor. A Hold kel: 11.42, nyugszik: 21.51 óra­kor. 1979. november 26., hétfő. Virág napja. A Nap kel: 7,04, nyugszik: 15.59 órakor. A Hold kel: 12,19, nyugszik: 23.04 órakor. Százharmincöt évvel eze­lőtt, 1844. november 25-én született és 85 éveq korában, 1929-ben halt meg Karl Fried­rich Benz német mérnök, a modern gépkócsitechnika egyik úttörője, aki 1878-ban megszerkesztette az első két­ütemű gázmotort és elkészí­tette az első, már a gyakor­latban is bevált, háromkere­kű, egy lóerős, egyhengeres, négyütemű, elektromos gyúj- tású, benzinmotoros gépkocsit. Százhetven évvel ezelőtt, 1809. november 26-án szüle­tett Földváry Károly és Sán­dor, az 1848-as szabadság- harc két, vitézségével kitűnt kiváló honvéd ezredese. Havas eső Várható időjárás ma estig: több felé eső, havas eső. Mérsékelt, időnként élénk délies szél, pá­rásság, helyenként köd. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 2, plusz 3 (éj­szakai) legmagasabb nappali hő­mérsékelt 2, 7 fok között. NYOMOZZ VELÜNK! A SALGÖTARJÄNI VÁROSI TANÄCS ÉS A NÓGRAD-SZERKESZTÖSÉG KÖZÖS HATFORDULÖS REJTVÉNYJÁTÉKA Ismeretlen „tettes” ellen adott ki „körözést” a „Nyomozz ve­lünk!” városi társasjáték szerve­ző bizottsága. A körözött személy szilveszter délután a salgótarjáni József At­tila megyei Művelődési Központ­ba látogat. A rejtvényfejtők fel­adata a körözött személy kilété­nek felfedése és elfogása! * A város különböző pontjain, összesen öt — a körözött személy kilétére vonatkozó — rejtjeles in­formáció található. A NÖGRÁD- ban — november 18-tól — heten­te közlünk rejtvényeket, melyek­ből a rejtjeles információk he­lye tudható meg. A „rejtekhelye­ken” tehát újabb rejtvények vár­ják játékunk résztvevőit, me­lyek azonban már közvetlenül a körözött személy kilétének felde­rítéséhez adnak segítséget. Az ott talált rejtvények megfejtését — az első rejtekhelyen „beszerzett” — „Nyomozói igazolvány” meg­felelő rovatába kérjük beírni! Akik a „rejtekhelyen” találha­tó rejtvényeket is megfejtik, azoknak a 6. fordulóban közlen­dő mozaikképekből össze kell ál­lítaniuk a körözött személy fény­képét, s azt a „Nyomozói iga­zolvány” hátlapjára kell ragasz­taniuk! (Ezzel szerezhetnek jo­got a „tettes” elfogásához, mely­re a művelődési központ szil­veszter délutáni műsorában nyí­lik alkalom.) A körözött személy kézre ke­rülőjének jutalma: egy hordoz­hat tv-készülék és egy sült ma­lac. * Figyelem! A szilveszteri mű­sorra — természetesen — csak hibátlanul kitöltött, és a körö­zött személy fényképével ellátott „Nyomozói igazolvány” ellenében adunk ki kétszemélyes belépője­gyet! (A „jegyváltás” helyét és időpontját a játék 6. fordulójá­ban — a N0GRÄD december 23-i számában — közöljük.) Kétszemélyes belépőjegyet és egy-egy értékes ajándékcsomagot sorsolunk -ki — hetente — azok között is, akik a NÖGRÄD-b&n közölt — a „rejtekhelyek” hol­létére vonatkozó — rejtvények megfejtését (a fenti „Körözés” emblémával együtt) címünkre beküldik! (Címünk: NÖGRAD-szerkesztő- ség Salgótarján, Palócz Imre tér 4. A borítékra vagy postai levelezőlapra kérjük ráírni: „Nyomozz velünk!”) * II. Rejtekhely Az öt kérdésre sorrendben kell megfelelni, és a helyes­nek vélt válasz betűinek szá­mával megegyző lépést kell tenni a „betűjárdán”! A ket­tős betű (pl.: gy) két külön betűnek számít. Ha tehát az első kérdés he­lyes válasza — mondjuk — tízbetűs szó, akkor az első „hasznos” betű a tizedik, és ehhez kell hozzáadni a máso­1.. Ki a „kakukkfióka” az­az kinek a neve nem il­lik a sorba? Szrogh György, Finta József, Somogyi József, Magyar Géza, Jánosi György. 2. Kinek az alkotása a ké­pen látható szobor? dik kérdés válaszának betű­számát stb... Az így kapott öt betű — helyes sorrendben rakva — egy közismert mozaikszót al­kot, mely egyben a rejtekhe­lyét is jelöli. Ennek a „rej­tekhelynek” az egyik kiraka­tában látható — „KÖRÖ­ZÉS” embléma alatt —, a körözött személyre vonatkozó, második rejtjeles információ! 3. Síi az új neve a „Sebaj”- 1 telepnek? 4. Az 1968 olimpia arany­érmes labdarúgócsapa­tának tagja (SBTC) ? 5. Nógrád testvérmegyéje a Szovjetunióban ? (Beküldendő az öt kérdésre adott válasz, és a „rejtek­hely” neve!) wIóIsIfIaIiIsIq!l1u|m|é|b|ó]k[A|n|y|f|i|a|díz|s|i|n ó R T r|i|ö|m|i|j|é|t|r|ö|b|x|u|ú|h|s|A|b|i|h|k|z|r|a|t 1 B ö G|N|IlZ|ú|p|M|E|H|0|a|S[A|G|c|o|vll[v|ó|=| [ | | [~ Mivel az első rejtekhely lapzártakor még „érvényben van” és — legfrissebb értesü­léseink szerint — még min­dig érkeznek a helyszínre rejtvényfejtők, a múlt heti feladvány megfejtését csak keddi számunkban közöljük, a szerencsés nyertes nevével együtt! Ugyanott számolunk be az „önkéntesek kerestetnek!”, valamint az ........És ön mit t enne Salgótarjánért?” fel- ;; y é s eddigi eredményéről. ÖNKÉNTESEK KERESTET-1 NEK! (II.) Ugyancsak a karácsony és a nemzetközi gyermekév jegyé­ben várjuk azok jelentkezését, akik maguk készítette, vagy fel­újított, használt játékaikat a vá­ros gyermekintézményei számá­ra felajánlják... Az ajándékozásra szánt játé­kokat — december 16-ig — a József Attila megyei Művelődési .Központ portáján kérjük leadni! Ajándék, de kinek? Napról napra közeledik az ajándékok ünnepe. Reményked­ve, hogy meglepetést szerez­tünk, suta mosoly kíséretében átadjuk a sokszor hetekig dug- dosott kicsi vagy nagyobb cso­magot. Elsősorban természete­sen gyermekeinknek vásárolunk ajándékokat. Vagy mégsem? Kereskedelmi szakemberek vé­leménye szerint egyre nagyobb igény nyilvánul meg a villogó, zakatoló elektromos járművek és társaik iránt, míg a hagyo­mányos plüssáruk, babák iránt megcsappant a kereslet — a szülők részéről. Már szinte ha­gyományos karácsonyi figura o papa, aki kétéves csemetéjének megveszi a villanyvasutat, ami­re ő annak idején hiába vá­gyott sóvárogva, s jobb esetben csak az ünnepig serátítja ki, de legtöbbször utána is úgy „ját­szik a gyerekkel”, hogy a ki­csiknek minden „ne nyúlj hoz­zá, mert elrontod, majd apu megmutatja". Villogó, kattogó, programját egyhangúan ismé­telgető „lelketlen" játékokkal vesszük körül gyermekeinket, s érthető, ha ők erre a maguk módján reagálva elvesztik ér­deklődésüket, s inkább meg­próbálják megfejteni a masinát. Szétszedik, vagy ahogy mi fel­nőttek mondjuk; elrontják! Pe­dig nem olcsók ám ezek a já­tékok. Hisz sok szülő épp azért veszi meg őket, mert mit szól­nának az ismerősök, ha filléres dolog lenne a fenyő alatt? Múlt karácsonykor valakinél láttam egy négy zsinórra függesztett marionettmadarat. Húsz fo­rintba nem került az egész. Kis tulajdonosa tíz perc alatt rájött a mozgatás fortélyaira. Máig legkedvesebb játéka! Va­lahogy így kellene ... S­— Ápolónők tanácskozása. Kedden a Nógrád megyei ál­talános ápolónők szekció­ülését tartják a pásztói kór­házban. A tanácskozáson töb­bek között a fiatal ápblónők munkahelyi beilleszkedésének tapasztalatait vitatják meg. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét rokonoknak, munkatársaknak ismerősöknek, akik a felejt­hetetlen férj, édesapa MAJDAN JANOS temetésén részt vettek, sírjá­ra virágot, koszorút helyeztek és fájdalmunkat részvétnyil­vánítással enyhíteni igyekez­tek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD — TIT-esek az öblösüveg­gyárban. A hét közepén a salgótarjáni öblösüveggyárba látogatott a TIT országos központjának képviselője és Horváth József megyei tit­kár. ‘A tanácskozáson a '.gyári TIT-alapszervezet vezetőivel, a munkásművelődés kérdéseit vitatták meg az eddigi tapasz­talatok tükrében. — Kongresszusi felajánlás. A salgótarjáni síküveggyár Aurora nevét viselő samott- műhelyi szocialista brigádja a közelgő pártkongresszus tisz­teletére öt nyersanyagtároló medence felújítását vállalta. Forintban 45 ezret jelent. Je­lenleg a második' medencét betonozzák. Valamennyivel a jövő év márciusára lesznek készen. Az érdekelt vállalatok köz­ük: az arany világpiaci árá­nak jelentős emelkedése kö­vetkeztében a hazai kész aranyárak fogyasztói és fel­vásárlási ára november 26-től 30 százalékkal emelkedik. En­nek megfelelően a 14 karátos aranyáruk grammja 480—520 forint, a 18 karátosé 760 fo­rint. (MTI) — Kontárok ellen. A Kis­terenyei nagyközségi közös Tanács az eddiginél nagyobb gondot fordít a szocialista együttműködés szabályainak megtartására. Több a sza­bálysértési feljelentés. A kontárok, az állattartási sza­bályok meg nem tartói, és a közterületen szeszes italt fo­gyasztók ellen indítottak fel­jelentést. Áz első magyar fényképkiállítás A fényképezést a múlt szá­zad harmincas éveiben a fran­ciák találták fel, s onnan ha­marosan Európa-szerte elter­jedt. Pesten 1860 körül 300 fényképész működött, szá­muk a nyolcvanas években jelentősen megnőtt. 1890 má­jusában már elég erősnek érezték magukat, hogy a pes­ti Műcsarnokban önálló kiál­lításon mutassák be „művé- szetük”-et s így toborozzanak új híveket a fotózásnak. A kiállítást a korabeli új­ságok, folyóiratok részletesen ismertették, s magas színvo­nalúnak ítélték. Anyagából elsőnek két ereklyeszámba menő daguerrotyp említendő. Ezeket New Yorkban készítet­ték Kossuth 1851-es amerikai körútja alkalmából. Az egyik őt ábrázolja, a másik kísérő­jét, Pulszky Ferencet. Má­solatukat közölte a Vasárna­pi Űjság. Innen tudjuk, hogy mindkettő nélkülözte a korai fotósoknál szokásos mester­kélt beállítást, az arcvonások érdekesek, jellemzők. Rosty Pál földrajztudós, aki a szabadságharc leverése után Amerikába emigrált, 1857— 58-ban az Orinoco vidékén és Mexikóban készített kitűnő néprajzi felvételeit állította Hétfőn kezdődik ki. (Ezeked ma a Széchenyi Könyvtár őrzi.) Téry Ödön orvos, a magyar turistamozgalom egyik úttö­rője a miniszterelnökségi pa­lota tetejéről és a Bazilika kupolájáról fényképezte az Újépületet, az Andrássy utat, a Lánchidat és a főváros töb­bi részletét. A legnagyobb méretű kép 85x112 cm nagyságban a ki­állítás egyik rendezőjét, Kneusel-Herdenliczke Arnold nyugalmazott testőrtisztet áb­rázolta fehér lovon. A tájképek közül a legna­gyobb érdeklődést Déchy Mór alpinista utazó képei keltet­ték, amelyek a Kaukázus és az Erdélyi-Kárpátok legszebb vidékein készültek. Déchy 1884 és 1902 közt hét utazást tett a Kaukázusban, ő raj­zolta meg elsőnek a hegység megbízható, részletes térké­pét. A kiállításon számos tech­nikai újdonságot is bemutat­tak. Ilyen volt az üveglemez helyett akkor először gyártott kis súlyú, könnyen kezelhető celluloidlemez. Az érdekes felvételeket a Műcsarnokban sokan ‘tekin­tették meg és sokan kaptak kedvet ezáltal a fotózásra. V. M. Látni és látszani! Szürke idők járnak, későn virrad, korán sötétedik, gya­kori a köd, az eső. Ezekben a hetekben nagyon fontos, hogy a közlekedő járművel} világítása a lehető legmesz- szebbmenőkig megfeleljen az előírásoknak. Ezt segíti elő az MKBT hétfőtől kezdődő ak­ciója, melynek jelszava: Látni és látszani! A közlekedés biztonsága közügy, ezért az akció széles társadalmi alapokra támasz­kodik. Minden gépjárműveze­tőnek kötelessége a lehető leg­többet ténhi a siker érdeké­ben. A gépjárművekkel ren­delkező üzemek, intézmé­nyek vizsgálják meg jár­műveiket. a világítást javít­sák meg, állítsák be a fény­szórókat. Ugyanez vonatko­zik a magángépkocsi-tulajdo- nosokra is. Az akció ideje alatt az autóklub műszeres beállító szolgálata a nem klubtagoknak is térítés men­tesen rendelkezésükre áll. NOGRAD. b Magyar Szocialista Munkáspárt Nögfára megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőség: Salgótarján. Palőcz I. tér 1 Telefon: 12-94. 22-95. 22-96. 22-9?. főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59 Éjszaké szerkesztés: 15-69 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BALIN'! TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz I tér 4 Telefon: 10-29 Telex: 229 109 Irányjtószám: 3101 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 30.— Ft, negyedévre 90.— Ft, egy évre 360.— Ft, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. 3I0L Salgótarján, Palócz L tér L Pl.: 96„ Fv.s Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 25 032, HU ISSN 0133—1558.

Next

/
Oldalképek
Tartalom