Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

Az érem Szegedé Áz Urbanisztikai Társaság a napokban Szegeden rende­zi IV. országos városépítési tanácskozását. Harminc éve, november nyolcadikét jelölik világszerte a városfejlődés szakemberei a közös gondol­kodás, a tapasztalatcsere idő­pontjául. 1968 óta az urbanisztikai világnapon adják át a hagyo­mányos Hild János-emlélcér- met, amelyet most a tanács­kozást vendégül látó város. Szeged, illetve dr. Perényi Im­re egyetemi tanár és Kismar- ty-Lechner Gyula építészmér­nök kapott. A világnap főgondolata, és • tanácskozás célja: ráirányí­tani a figyelmet a városi élet­módra, a városiasodással já­ró gondokra; választ keresni, milyen legyen az ember kör­nyezete. A találkozó közvetlen célja, hogy fórumot teremtsen a városépítés legégetőbb kér­déseinek tisztázására, érté­kelje az elmúlt időszakot, és ajánlásokat, javaslatokat dol­gozzon ki a továbbhaladás ér­dekében. Szeged méltó háttérül szol­gál e tanácskozáshoz a Hild- érem odaítélésének indoklása a megyeszékhely harmonikus fejlődése mellett kiemeli a történelmi városközpontot kí­mélő, körültekintő városfej­lesztési munkát. K. T. 1209 fiatal kulturált időtöltését szolgálhatja az új Tisza- parti ifjúsági ház. Újszegeden, a kertvárosnegyedben látványos dísze a környe^ Beinek Józsa Bálint fémplasztikája. Ö NÓGRÁD — 1979. november 11., vasárnap „]ó munkát és megérdemelt elismerést" Alkotó munkások kiállítása Nagybátonyban A BÄNYÄSZ kulturális hetek egyik . legérdekesebb, legvonzóbb kiállítása nyílt meg október közepén a nagy- bátonyi Bányász Művelődési Házban. A múlt évi megnyi­tó nagyszámú érdeklődőjét hallgatva, látva a sikert, pil­lanatnyilag sem volt kétséges a mostani bemutató létrejöt­te. Nyilvánvaló olyan „zic­cerhelyzet” ez, melyet nem szabad kihagynia egyetlen közművelődési intézménynek sem. Nem csak azért, mert közönséget, látogatót toboroz, hanem azért sem, mert pá­ratlan lehetőséget teremt az erkölcsi elismerésre azok számára, akik mindenképpen az elsők között megérdemlik. Lényegében mindezek oká­ért fogadja örömmel és me­leg szívvel a látogató annak az öt nagybátonyi — egy ki­vételével — munkásnak a képzőművészeti tapogatózá­sait, kiforrott munkáját: Nem lehet vita: amit csinálnak'- messzemenőkig dicsérendő. Mert ha a hasznos időtöltés „címszavát” valamire is oda­adhatjuk, akkor erre az ak­tív, alkotó tevékenységre mindenféleképpen. A csopor­tos, nyilvános bemutatónak azonban további hasznát is látjuk: az alkotó szembesül­het a közönséggel, mely je­lentős részben munkatársai­ból, közeli ismerőseiből te­vődik össze, megismerkedhet véleményükkel, nyíltan esz­mét cserélhetnek a látottak­ról. A kiállítás tehát egyben vitaalkalom is, valamint az alkotó számára inspirativ forrás. Mindez tovább növeli az amatőr kiállítások jelentősé­gét. Kik állítottak ki Nagybá­tonyban? Valamennyien több évtize­de képzőművészettel foglal­kozó, a művészeti munkát szivszerelmes foglalatosság­nak tekintő, családos embe­rek. A festegetéssel, farigcsá­lással még gyermekkorukban barátkoztak meg, az iskolá­ban kapták az első ösztönzé­süket. Legtöbben azonban hosszabb idejű „szünetet” tartottak, mivel a felnőtté válás, a családalapítás első időszaka foglalta le elsősor­ban energiáikat. Horváth László, a nagybá­tonyi szakmunkásképző inté­zet negyven-egynéhány esz­tendős szakoktatója festmé­nyekkel jelentkezett. Látható azonban pár rézkarca és zsír- krétarájza is. Egy kézből származnak, nyilvánvaló hát, a hasonlóság. A lapokat élénk, kevésbé „áttört” szí­nek uralják, legélménysze- rűbbeii a krétarajzokon. Téchnikai szempontból, a lá­tás eredetiségét, célratörését tekintve azonban még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy más amatőr festmények tár­saságában megállják a he­lyüket ezek a képek. Palicza Tibor, a nagybáto­nyi gépüzem gépkocsivezető­je, Ajtay Károly bányai nyugdíjas és Csáki Pál, a ti- ribesi aknaüzem villanysze­relője a múlt évben is a ki­állítók között volt. Munkái­kat már akkor megdicsértük. Üj utakat, témákat közülük — legalábbis a kiállított tár­gyak tanúsága szerint — Csáki Pál keres. Portréi mel­lett ezúttal bemutatott 1 négy bányász tematikájú szobrot is, részben a vájárokat, rész­ben a kisegítő-szakszolgálat alakjait megmintázva. Fejlett készségét bizonyítják ezek a fafaragások, tehetségét a hangulat megragadásához. Ajtay Károly ötletes fagyö- kér-kompozíciói, Palicza Ti­bor rézdomborításai ügyes, tisztességes munkák. Egy-két ajándékbolt látogatói bizony örömmel vennék, ha olyan portékákat láthatnának a polcokon, mint Palicza Tibor vitorláshajója, krokodilja, vagy csataképe. A legtisztább, egyértelmű­en művészi hatást Losonczy Józsefné, óvónő textíliái (makramétechnikávai) vált­ják ki a szemlélőből. Biztos és kifejlett szín- és formaér" zék, remek kompozícióskész- ség. Faliképéit látva, nem véletlenül mondták a női vendégek: szívesen látnák a lakásukban. A nagybátonyi felnőtt ön­tevékeny képzőművészek ki­állítása színvonalas rendezés­ben valósult meg. Az anyag elrendezése Ízléses, áttekint" hetö, könnyen eligazodik benne az ember. Ez a műve­lődési ház dolgozóit dicsért. A helyi alkotók újabb tárla­tát látva vetődik fel a kér­dés: nem lenne-e célszerű megalakítani a bányász mű­velődési házban a felnőttek képzőművészeti körét? Véle­ményem szerint ez sokat se­gítene a mostaniaknak, és mindenféleképpen új amatő­röket toborozna (ugyanis több olyan alkotóról hallot­tunk, aki a kiállításon nem látható). „A VÁLTOZATOS és sok­színű kiállítás darabjai na­gyon szépek. Készítőiknek jó munkát és megérdemelt elis­merést kívánok” — írja a bemutató vendégkönyvébe Bazsó Károlyné. Tiszta szívvel csatlakozunk hozzá. (ok) Családi hagyományként Honismeret és önismeret Ismerek családokat, ahol „öröklődik” apáról fiúra, szü­lőkről a gyerekekre és uno­kákra az éneik szeretete, szin­te természetes dolog, hogy a környezetünkben levő kórus­ba belépnek. Sorolhatnánk to­vább a hobbikat, a kulturá. lis töltésű szabadidős-fogla­latosságokat: a példa, az ott­honi környezet hatása na­gyon sokat számít. És nem csupán a passziókkal van így, hanem a hivatás válasz­tásában is. Pintér Nándoréknál osszer fonódottan jelentkezik e két jelenség — a magyar—törté­nelem szakos középiskolai ta­nár, a pásztói gimnázium éveken át legerősebb szak­körének, a honismeretinek a vezetője két nagyobbik lá­nyát hamarosan pedagógus- pályán láthatja és mindket­ten bekapcsolódtak a honis­mereti munkába is. És nem eredménytelenül: nemrég ki­osztott megyei honismereti if­júsági pályadíjak közül, Adrienne az első díjat. Haj­nalka a harmadikat nyerte. Hajnalkának van nagyobb honismeretis „múltja”: há­romszor is részt vett megyei táborozáson. Most az eszter­gomi tanítóképző főiskola másodéves hallgatója. Vajon jelent-e valami előnyt, pluszt a tanulmányai során. hogy helytörténeti, honismereti kutatással foglalkozott? Tud­nak-e erről a főiskolán? Az ottani társak, a leendő ta­nítók között mások is foglal­koznak hasonló „hobbival” ? — A múzeumi és műemlé­ki hónap megnyitásakor volt a díjátadó ünnepség — az erre szóló meghívót fel kel­lett mutatnom a főiskolán, hogy el tudjak jönni — ek­kor szereztek tudomást ar­ról, hogy foglalkoztam ez­zel. (No, meg az önéletrajz­ban szerepelt...) Nem tu­dók olyan évfolyamtársak­ról, akik foglalkoztak volna hasonlóval. Hogy a munkám­ban mit segít? Én a pedagó­gia-rajz szakkollégiumot vá­lasztottam. A mostani dolgo­zatomat a szécsényi ifjúsági mozgalom 1945—50. közötti történetéből a tábor ideje alatti gyűjtőmunka nyomán írtam. Sok beszélgetés ke­rült magnószalagra — nem csak az ifjúsági mozgalmat kutattuk, hanem az úttörő- mozgalmat is — ez utóbbi kapcsolódik a tanítóképzős feladataimhoz. No, meg ma­ga az anyaggyűjtési technika jelent sokat — legközelebb egy kisfiú megfigyeléséről kell pszichológiai tanulmányt készíteni — még abban is se­gít. Adrienne az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola elsőéves történelem—népmű­velés szakos hallgatója. Ná­la egyszerűbb a kép: mind­két szakjához szorosabban hozzáfűződik a honismereti munka — legközelebbi fel­adatuk egy művelődéstörténe­ti dolgozat, amihez rengete­get számít a forráskutatás, anyaggyűjtés rutinja. — A Tanácsköztársaság az ifjúságért — az ifjúság a Ta­nácsköztársaságért címmel írtam pályamunkát — egy OKTV-dolgozat volt ez tu­lajdonképpen. Tavaly a rét­sági honismereti táborból jár­tunk ki Nagyorosziba, az ott gyűjtött anyagot is feldolgoz­tam ebben. Nálunk egyéb­ként a tudományos diákköri tevékenység keretében foly­tatni lehet a honismereti munkát — van is Pásztóról egy volt iskolatársam, áld néprajzból országos harma­dik helyezett lett, Banos Júlia. Van egy szobatársam, aki szintén részt vett OKTV-n helytörténetből. — Mennyiben befolyásolta a honismereti munkátokat édesapátok szakja, a szakkö­ri tevékenység? Segitett-e a dolgozatok formába öntésé­ben? — Elsőként Pásztó Köz­történetéről írtam — abban még sokat segített apa —, a szécsényiben már szinte sem­mit, abban Kriskó Lajosné, a múzeum munkatársa támo­gatott — mondja Hajnalka. — Nem is a kidolgozásban, hanem az anyag felvételének módszereiben, a felesleges ré­szek kihagyásában kaptam ösztönzést. Legnehezebb sze­lektálni — én mindent fon­tosnak tartok, sajnálom ki­húzni. És ő volt a történelem­tanárom is — láttam tőle, hogy a történelem megszeret-! tetőséhez nem elég az anya­got leadni — a honismeret, helytörténet segíthet élővé tenni, közelebb hozni a holt írásnak tűnő ismereteket. Ta­lán ezért döntöttem én is a történelem szak mellett — fejtegeti Adrienne. A készülő dolgozatokhoz sok sikert, a honismereti mun­kában további szép eredmé­nyeket kívánok mindkettőjük­nek — az utóbbit a főiskola elvégzése utánra, a pedagó­guspályán is! G. K. M. Könyvekről Esős hajnal A valóság,és a képzelet, az ébrenlét és az álom, a vaskos realitásból kibomló romantikus ábránd együtt tűnik föl • Pausztovszkij mű­veiben. Cizellált soraiból a hatalmas méretű ország/ tá­jainak lehelete árad. Orosz faházak bújnak meg közöt­tük, hajlongó fenyők, vagy egy nyírfaerdő előtt áll a vo­nat, nem tudni pontosan hol vagyunk, muzsikál a szél. Más­kor steppei szürke folyók, terpeszkedő tavak mentén bolyongunk vele, fölöttük lila felhőtornyok magasod­nak, hasadékaik mögül vö­rösük elő a lebukó nap, mindjárt sötétedik és — no­vember lévén — beáll a fagy. Szélfútta, varjakkal tel­nek meg ilyenkor a faluszé­lek, a végtelen erdők fái. A tágasság súlyát és igéze­tét egyaránt érzi az, aki Pa- usztovszkijt olvassa. S, azt a mély emberszeretetet. a hu­manizmus és az egymásra utaltság világító példáit, amelyeket az örökké bolyon­gó író megfogalmaz. Egy orosz mondás szerint, a ba­rátság és a tea akkor jó, ha forró és nem túlságo­san édes. Igen, ez a forróság ott süt Pausztovszkij minden sorában még akkor is, ha ép­pen köd zizeg a lombjukat vesztett fák között, s da- gaszthatóvá nő az esőtől az utakon a sár. Magam is álltam már ' nyílt pályán vesztegelő vonat ablakában, nyírfák kö­zött, orosz és belorusz város­szélek, faluvégek közelében, miközben kint fütyörószett a szél, mint valami véget nem érő dallam. Ezt hallom Pa- usztovszkijt olvasva, ezért mondom, hogy őt olvasni gyönyörűség. Esős hajnal címmel jelent meg legismertebb kisregé­nyeinek és legszebb elbeszé­léseinek gyűjteménye Dalos László válogatásában, A szovjet irodalom könyvtára sorozatban. A könyvburkcr lót Arkagyij Rilov festmé­nyének részlete díszíti, nyír­faerdőben kéklő folyó tekint ránk róla. Megkapó szépségű táj, Konsztantyin Pausztovsz- kijéhoz hasonlatos.. Márpe­dig ő bejárta nagy hazája jóformán valamennyi táját. S, ahogyan lefestette-leírta azokat, a bennük élő ember fölemelő mindennapi tettei­vel, rátörő szomorúságai­val és vigalmaival az Pausztovszkijt már életé­ben a szovjet próza klasszi­kusává avatta. Egyúttal leg­bensőségesebb hangú, leglí­raibb művelőjévé. Különösen elbeszéléseiben, kisregényeiben alkotott na­gyot, amelyek közül csaknem mindegyik a szovjet kispróza gyöngyszemeként ragyog. Írói pályája 1912-ben indul a Vizen című elbeszéléssel. Ezek hosszú sorát az 1966- ban írt Villa Borghese zárja. Egyik legemlékezetesebb kö­zülük a Gyarmatárucímkék című, amely elé mottóként egy Mangese Rao-idézetet írt: „Minden népnek vannak olyan fiai, akiket valami bel­ső nyugtalanság fűt. Egyikü­ket az hajtja, hogy a lelke csordultig van tele, a mási­kat pedig az, hogy üres." Előbbiek kudarcukkal is ta­nulságul szolgálnak ember­társaiknak, mint a gyarmat­árucímkék készítője, akit ha nem is segített távoli céljá­nak eléréséhez a „jiddischer Gott”, példa maradt hűség­ben, ragaszkodásban. Ebben az elbeszélésben az a haj­danvolt kisváros, az a „stétl" tűnik föl, amelyet művészi formában Sálom Asch éne­kelt meg, a világ viharaival küzdő tipikus tornácaival, csodaváró hangulatával. Az Esős hajnal című elbeszélés­ben Kuzminról írja, hogy szerette az orosz kisvároso­kat. Ez az elbeszélés Pausz­tovszkij legmesteribb művei közé tartozik, felejthetetlen finomsággal és érzékenység­gel szól egy meg nem szüle­tett szerelem emlékéről. A kötet három kisregényt közöl, a Kara-Bugazt, amely a szovjet természetátalakítás hőskorának emléke, a Va­dászebek csillagképét és A Mecsora-vidéket. Az Esős hajnal egyik éjszakai csend­élete: Blak fellapozott köny­ve — Könnyű a messzi út.. J —, női kalap a zongorán,1 fényképalbum. Sokáig nem csukom be Pausztovszkij könyvét, amely­ből varázslat árad. Az író 1968-ban hunyt el. (Európa Könyvkiadó, Bu­dapest, 1979.) Tóth Elemér i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom