Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
/ magyar tudomány arcképcsarnokából BEMUTATJUK: Polinszky Károly akadémikust Nem könnyű feladat olyasvalakit „bemutatni”, akit nagyon sokan ismernek, és akiről sokat írtak már. Akadémikusainkat emberközelbe hozó sorozatunkban szerepelt már Elnöki Tanács tagja. (Petri Gábor), volt miniszter. (Bognár József), de olyan professzort, aki a kormány aktív tagja, most mutatunk be először. — Életrajzi adataiból ismert: édesapja banktisztviselő volt, ön az Eötvös József Főreáliskolába járt, hogyan, miért lett mégis vegyész? — Talán túl egyszerűnek hangzik, de az indíttatás onnét jött, hogy már édesapám is vegyész szeretett volna lenrú neki családi-anyagi körülményei miatt nem sikerült. özvegy édesanyjával éltek, és a vegyészképzés akkoriban igen sokba került. Kevésbé volt költséges a joghallgatás. Én, mint Eötvös- főreálista, eleinte netn voltam túl jó tanuló. Negyedik gimnáziumban azonban találkoztam egy olyan csodálatos pedagógussal, Krausz Vilmos tanár úrral, aki nagy hatással volt pályám alakulására. Ettől kezdve nemcsak a kémiára „figyeltem jobban oda”, hanem a többi tárgyra is. Sőt, nemcsak velem történt így, osztálytársaim közül többen is Krausz tanár úrnak köszönhetik a kémia iránti vonzódást. Például Benedek Pál akadémikus. A középiskola befejezésének vége felé beszélgettem édesapámmal terveimről. Mondtam: vegyész szeretnék lenini. Éreztem, hogy megértett, de majdnem megismétlődött velem a sorsa. Szüleim nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy a vegyészmérnökképzés költségeit vállalni tudták volna. Megígérte, hogy az első év kiadásait a család vállalja, de utána a saját lábamra kell állnom, s legalább tan- díjmentesnek kell lennem. Sikerült. — Valóban: 1945 áprilisában már a budapesti Műegyetem kémiatechnológia tanszéken a legfiatalabb adjunktus, Varga József pro. fesszor, az egyik kiemelkedő magyar vegyészünk mellett, és 1948-ban, 26 éves karában egyetemi doktor, bauxitkuta- tási témából írja disszertációját. Bauxit . . . Bakony . . . A későbbi veszprémi rektornak már ekkor volt valami köze a bakonyi bauxitbányászathoz? — Akkór még nem ismertem jól azt a vidéket. Gedeon Tihamér, a MASZABAL fővegyésze hozott a tanszékre elemzésre bauxitmintákat. Így kezdtem ezzel a témakörrel foglalkozni. — Hogyan került mégis Veszprémbe? Erről a Kortárs júniusi számában Thiery Árpád sokat elmond: a váratlan megbízásról, a kezdeti nehézségekről, az akadályokról. Ar. ról is, hogyan lett Polinszky- Károly egy személyben egyetemi docens és a nehézvegyipari kutatóintézet igazgatója, majd egyetemi tanár, dékán, rektor. Azt már tegyük mi hozzá: 1952-ben, addigi tudományos munkásságáért megkapja a kandidátusi fokozatot, majd 1961-ben lesz a kémiai tudományok doktora, a szervetlen pigmentek kémiája és technológiája az értekezés témája. Itt viszont mintha ellentmondás lenne: előbb ba- uxittal foglalkozik, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemet, irányítja, amelyet a köztudat inkább a környező vegyi üzemekkel állít párba, pontosabban a műtrágya-, a robbanóanyag- és a rptro- génkémiai iparral. Hogy kerülnek ide a festékanyagok? — Szakmai munkásságom számára egy rövid, de igen hasznos kitérő ad erre magyarázatot. 1953-ban kineveztek az újonnan alakult Vegyipari Minisztérium műszaki fejlesztési főosztálya vezetőjéül, majd a minisztérium megszűnése után a Nehézipari Minisztérium Nehézvegyipari Igazgatóságának vezetője lettem. Számomra az a beosztás szokatlan volt, sok olyan kérdéssel kellett foglalkoznom, amelyekkel korábban egyáltalán nem találkoztam. E munkakörben nagyon sokat tanultam, s ennek a későbbiekben nagy hasznát vettem. Itt jöttem rá, hogy a vegyipar majdnem minden területének megvan a maga kutatása bázisa, kivéve az úgynevezett porfestékeket és pigmenteket. Amikor 1954-ben ismét visszakerültem a Veszprémi Vegyipari Egyetem élére, az előző munkahelyemen szerzett tapasztalatok alapján javasoltam munkatársaimnak, a tanszéki kollektívának, hogy foglalkozzunk az anorganikus pigmentekkel, i mert az egy feltáratlan -terület. Egy-két évig igaz, csak tanultuk ezt, de „belejöttünk”. A kialakult szellemi kapacitásra felfigyelt az ipar is. Magam — elsősorban — a vasoxid- pigmentekkel foglalkoztam. — 1964-ben az Akadémia levelező tagjává választják, székfoglaló témája: „A kémiai technológiák intenzifi- kálásának néhány kérdése”. De közben, 1963-tól már művelődésügyi miniszterhelyettesként dolgozik. Igaz, már 1961-ben, amikor a Kossuth- díjat megkapja, szerepel az indoklásban a kutatómunka mellett a vegyészmérnök-oktatásban elért eredményes munka is. Mégis, nem érzett ellentmondást? A kutató hogyan tudja saját énjét a „főhivatású szervezővel”, állam- igazgatási szakemberrel ösz- szebékíteni? — A székfoglaló tulajdonképpen egy korszak lezárása volt. A pigmentkutatási munkáltat foglalta össze, amelynek modellje az anorganikus pigmentek kémiája és technológiája volt. Én ugyan szívesen maradtam volna Veszprémben, de amikor azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a Művelődésügyi Minisztériumban fogjam össze a főiskolai, egyetemi és a gazdasági ügyeket, úgy éreztem, a rektori munkám során szereztem annyi tapasztalatot, amelynek alapján ezt elvállalhatom. Ilku Pál miniszter biztosította, hogy mint miniszterhelyettes, beosztásom mellett folytathassam egyetemi oktatói és kutatói munkámat is. Ez mintegy két évig ment, de olyan újszerű feladatok jelentkeztek többek között, mint az új főiskolai és egyetemi szervezeti és működési szabályzat kidolgozása, a felsőfokú technikumok főiskolává való átszervezése, az új ösztöndíjrendszer kidolgozása és több hasonló összetett ügy, így már nem maradt időm rendszeresen Veszprémbe járni. (Nem mondja, de köztudomású, sok minden köti a városhoz. Veszprém díszpolgára ujján az egyetem VVE monogramos pecsétgyűrűje. Polinszky Károly ma sem hűtlen a városhoz). — 1976-tól az Akadémia rendes tagja. 1974-től előbb művelődésügyi, majd oktatás- si miniszter. Akadémiai székfoglalójában teljesen új területtel foglalkozik: „A hazai vegyészképzés és kémiai kutatás történeti áttekintésével”. Azt jelenti ez, hogy megtalálta az összhangot az új feladattal járó tisztsége és a „kutatói én” között? — Ügy érzem: igen. Amikor a székfoglalóm témáján gondolkodtam, felmerült bennem, hogy foglalkozzam-e egy olyan témakörrel, amelyet én indítottam el, tanítványaim azóta azt továbbfejlesztették, és benne igen komoly eredményeket értek el: — adjam ezek összefoglalóját, áttekintését? Vagy éppen az államigazgatásban elsajátított módszereket, tapasztalatokat kamatoztassam egy születő új tudományág, a tudományszervezés területén, hiszen ezt nemcsak munkának, hanem egyúttal élethivatásomnak is éreztem már. — A vegyészt, mint minisztert, nem húzza a szíve egy kicsit jobban a kémia, a vegyészképzés felé? Illetve nem érzik így a más tudományágakat oktató intézmények vezetői? — Érte egy történettel vá- lászolhatok. Amikor Kiss Árpád, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság köztiszteletben álló elnöke elhunyt, — aki az Országos Ösztöndíj Tanács elnöke volt —, felvetődött a kérdés, ki legyen az OÖT új elnöke? Hiszen éppen azért választották korábban őt elnökükké, hogy a szaktárcák is érezzék: egyikükhöz sem tartozó, kívülük, vagy felettük álló szerv vezetője elfogulatlanul, pártatlanul dönt az ösztöndíjügyekben. Egy ideig ügyvezető elnökként irányítottam a tanács munkáját, majd felkértek: elvállalom-e az elnöki tisztet? Vállaltam. És egyetlen szakágazat sem érezte úgy: bármilyen irányban is elfogult lennék . . . — A kormány tagja. A Ha. zafias Népfront Országos Elnökségének tagja. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnökségi és végrehajtó bizottsági tagja. Így is hosszú felsorolni, de nyilván folytatni lehetne még a sort. Emellett marad-e egyáltalán ideje a magánéletre, a családra, a kedvteléseire, vagy éppen hobbira? — Szabad időm nagy részét természetesen a családommal töltöm. Három fiam van. Az egyik építészmérnök, a másik közgazdász, a harmadik vegyészmérnök lett. És van négy unokám is. A menyekkel együtt szépszámú kis sereg. Örülök nekik, és igyekszem őket segíteni, befolyásolni terveik, álmaik megvalósításában. — A fiúk pályaválasztásához volt-e köze akár önnek, akár a gazdasági vezetői beosztásban dolgozó feleségének, aki az Erőmű- és Hálózattervező Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese? — Nem szóltunk bele, mit választanak. Még a tanácsadó szerepkört is csak mérsékelten töltöttük be. Egy biztos :á környezet hatása nyilván ^közrejátszott abban, hogy ném a humán pályák felé vitte őket a sors . . . — És az egyéb hobbi -\ ha van? — Miért ne lenne? „Pasz- szívan” a zene: Beethoven, Chopin, Mozart műveit különösen szeretem. De van egy aktívabb kedvtelésem , is: könyvtároskodom otthon . . . — Több ezer kötetből, áll a könyvtáram, és ezt szabályos, könyvtári rendben dolgozom fel. Ténylegesen kikapcsoló, pihentető időtöltés. — Ennyi könyv között is van kedvenc írója? — Nincs. Szerintem nem a szerző, hanem a mű a fontos, élményeim az utóbbihoz fűződnek. — Talán ez az utolsó kérdés „koronázza meg” a beszélgetés során kialakult képet Polinszky Károlyról. Mert ha ennek érvényességét kiterjesztjük, úgy is mondhatnánk: nem annyira a siker, a név, a már elért eredmény a fontos, hanem a mindig újat alkotni akarás, a következő, a készülő mű. Ez pedig a kutatóra, a professzorra és a miniszterre egyaránt jellemző. Szatmári Jenő István Szellemi tőkebefektetés Könyvtár a Technika Házában A Salgótarjáni Kohászati Üzemek Technika Háza, amelyben többek között helyet kapott a műszaki könyvtár, évekkel ezelőtt, mint magányos szirti sas egyedül magasodott a környezetében. Ma pedig üzletsorok, orvosi rendelő ölelik félkaréjba, olyany- nyira, hogy annak, aki régen járt az épületben röpke fejtörést okoz a bejutás. Reggeli, csípős hideg serkentett a sietésre. A könyvtárban kellemesen melengető hőmérséklet parancsolja le a vendégről a nagykabátot. Szálai Jánosné, a SKÜ műszaki könyvtárának vezetője udvarias szavakkal hellyel kínál, miközben kollégája, Somoskői Józsefné könyvtáros tovább végzi munkáját az iratok fölött. KINCSESBÁNYA A polcok körben könyvektől súlyosodnak. A régi műszaki szakkönyvek mellett megtalálhatók a legújabbak is; aki kívánja, kedvére válogathat, böngészhet közöttük. — A mi feladatunk más, mint a közművelődési könyvtáraké — magyarázza Szalai- né. — Nekünk a vállalat termelési feladatainak teljesítéséhez keli szellemi segítséget adnunk. Elcsépelt mondás, de igaz: az utóbbi idők információrobbanása rendkívüli mértékben megemelte a műszaki irodalmi kiadványok, publikációk számát, amire minden, magára adó szakembernek figyelnie kell. Műszaki könyvtárunk az ő érdeklődésüket igyekszik kielégíteni. — Milyen állománnyal? — Tizenötezer kötet könyvünk van, 3168 fordításunk, 35- féle külföldi és több mint száz- fajta magyar nyelvű folyóirat. Az itt található irodalom nemcsak gyakorlati segítséget nyújt, hanem elméleti jellegűeket, ösztönzést adhat a helyi kutatóknak. A fordítások különösen kapósak, mivel gyorsabban hozzáférhetők. mint a könyvek, amelyek átfutási idejét a nyomdai leterheltség alaposan megnöveli. A külföldi folyóiratok között tallózva, megemlítjük a gyár profiljába vágó, legtekintélyesebbeket : az orosz nyelvű Sztál-t, a németül megjelenő Stahl und Eisen-t és a Neue Hütté-t, a magyarok közül a Műszaki Lapszemle, a Műszaki-Gazdasági Információ sorozatot, a Kohászati Lapokat. Rendszeresen megérkezik az Országos Találmányi Hivatal szabadalmi témafigyelője. Ez mindig a legfrissebb találmányokról, ismeretekről tájékoztat. EGY FELMÉRÉS TAPASZTALATAI A műszaki könyvtár valóságos kincsesbánya., minden műszaki szakembér számára lehetővé teszi a fejlődéssel való lépés tartást. — Hozzátartozik az igazsághoz, hogy az élénk látogatottság ellenére sincs a könyvtár teljes szellemi értéke kihasználva. — Mit tesznek, hogy változzék a helyzet? — Folyamatosan javitjuk a propagandát, szolgáltatásaink színvonalát. Nemrégiben készítettem egy felmérést. — újságolja Szalainé, aki májusban szerzi meg könyvtárosi képzettségét, s szakdolgozatába építette bele a tapasztalatokat. A hétszáznál valamivel több műszaki, technikai szakember közül ötvennek küldte el a kérdéseket, s minthogy teljes nyíltságra törekedett. név nélkül kellett válaszolni. A könyvtáros elsősorban arra volt kíváncsi, milyen rendszerességgel, igénnyel, módon tájékozódnak szakterületük gyakorlati és elméleti kérdései iránt a mérnökök, technikusok. A tapasztalatok érdekességük mellett hasznosak is, mert hozzájárulnak a könyvtári tevékenység fejlesztéséhez. Kiderült, hogy munkaidőben a tájékozódást a megkérdezettek egy tizede, a kutatók 'és a fejlesztők tudják megvalósítani, a közvetlen munkafolyamatban dolgozók csak munkaidő után, szabad idejükben. A megkérdezetteknek több mint a fele csak esetenként, egy-egy témához kapcsolódva igényli a tájékozódást. Háromnegyed részük véleménye szerint — közvetlen termelésben dolgoznak — a vállalat nem ösztönzi őket képzettségük rendszeres pallérozására. Valamilyen nyelvei a megkérdezetteknek nem egészen a fele ismer, de alapfokon beszéli, amit a fordítások iránti nagy kereslet igazol. A könyvtár munkájával a döntő többség elégedett, néhány okos vélemény azonban megszívlelendő. Többen javasolják a tájékoztatás formáinak bővítését, a fordítások átfutási idejének csökkentését (ez azonban csak saját fordítói apparátus létrehozásával ienne megoldható). Hozzanak létre egf saját, időközönként, de rendszeresen megjelenő tájékoztató folyóiratot, amelyben a szakemberek saját kutatási eredményeiket, termelési tapasztalataikat közzé tennék. Vagy: ugyanezt vállalja magára a Tarjáni Acél nevű üzemi lap, esetleges mellékletében. NEM CSALÖDHATNÄlC BENNÜNK A tapasztalatok „aprópénzre váltásának” időszaka most következett el. Bár a nyelv- tanulás már korábbtól szervezetten folyik. — Igyekszünk minden erőnkkel segíteni — mondja vallomásszerűen Szalai Jánosné. — Senki nem mehet el úgy a könyvtárból, hogy ne kapott volna irodalmat, vagy ígéretet a megszerzésre végső esetben tanácsot, ahol utána nézzen. Nekünk, könyvtárosoknak, jó emberismerőnek is kell lennünk. Már tudjuk, ki mivel foglalkozik kinek mit ajánlhatunk. Alapelv: nem csalódhat senki bennünk. Negyedóránként jött be egy- egy érdeklődő. Szalainé a gyakorlatban valósította meg az elmondottakat. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek szellemi tőkebefektetése nem hiábavaló: megtérül a mindennapi munkában, a termelési eredményekben. Sulyok László NÓGRÁD — 1979. november 4., vasárnap 7
