Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-29 / 279. szám

Végzősök Ecsegen

Nagyrotörő álmok nélkül

HALLOTTAK MAR „álomtérképről”? A gyermek életcéljainak formálódását. a hosszabb-rövidebb távú vágyak, tervek kacskaringeit igyekszik rögzíteni — a fejlődési napló, a nevelési-pszichológiai feljegyzések egyik változatát nevezhetjük így Ennek az elkészítéséhez nem szükséges a pedagógiai végzettség — csupán (csupán?) a gyermekünk iránti érdeklődésnek párosulnia kell a kitartással. De megéri: a nagyocska gyereknek már meg lehet mutatni, mi mindent gondolt, tervezgetett eddig pályákról, jövendő életéről. Nemrégiben én is belefogtam egy ilyen „dokumentum” megalapozásába — és nem csak a gyerekre vagyok kíváncsi, hanem magamra is. milyen türelmem van...

Gyakoribb módszer ennél persze az életkori metszet készítése — az osztályfőnökök ezzel próbálják felmérni a rájuk bízott gyerekek irányultságát, a vágyak megismerése segít a gyermek személyiségének jobb megismerésében is.

A kívülállónak erre sincs azonban lehetősége. Amikor Ecsegen a nyolcadikosokat megkerestem, mindössze két kérdésre kértem rövid választ. remélve, valamit ezek a név nélkül leírt vélemények felvillantanak a végzősök álmaiból.

Részben történt csak ez meg.

Szebeni Lászlóné, az iskoia pályaválasztási felelőse ismeri az osztályt — kémiát tanít nekik és terveikről is tud egyet s mást.

— Ügy hiszem, ezek még nem végleges elképzelések. Sokan teljesen határozatlanok, semmi kézzelfogható tervük nincs. Néhány kivétellel nem valami jó a tanulmányi eredményük, húzódoznak a továbbtanulástól. Aki viszont

gimnáziumba készül, annak szorgalmasabbnak kellene lenni — ezt teljes mértékben csak egy kislányról tudom elmondani.

Nem vagyok idegen itt a községben — tudom, az iskolások közt sokan vannak cigány származásúak. Azt is tudom, már nem a munkakerülés az általános jellemzője a szülőknek. De a tartalmasabb életmód, a szakmaszerzés. továbbtanulás az ő esetükben még több zökkenővel jár.

— EBBEN az osztályban öten vannak. Ketten vallják most úgy közülük, hogy szeretnének szakmát tanulni. Van egy harmadik, akit meg a szülei szeretnének taníttatni. csak ő lusta egy kicsit. Szerintem az is nagy dolog, hogy öten eljutottak a nyolcadikba — sok helyütt az alsóban megrekednek.

Bemegyünk az osztályba. A gyerekek vegyes érzelmekkel fogadják, hogy kérdezni fogok: van. aki felvisong („Benne leszünk az újságban!”), mások megriadnak, néhányan pedig már nyúlnak papírlap után komoly képpel. Az első kérdés igen egyszerű: felnőttként itt. Ecsegen szeretnének- e élni. vagy máshol és miért? Mégis, nagy ceruzarágás kezdődik — talán az indoklás nehéz?

Miután elköszöntem, átböngészem az irkalapcsomót, és ketté választom: kik akarnak maradni, kik menni? Az utóbbi a vékonyabb köteg; hatan vágynak arra, hogy elhagyják a falut. „Budapestre szeretnék menni, ott szeretnék élni, mert ott van sportolási lehetőség és dolgozni is ott akarok.” „Én nem akarok itt maradni, inkább valami nagyobb városban.” „Én városban szeretnék élni, mert szerintem ott könnyebb az élet. Nem kell faluról bejárni a

Rajzos múzeumi séták — gyermekeknek

A nemzetközi gyermekév al‘ kaiméból a Nógrád megyei Múzeumok Igazgatósága gyer- mekrajzpályázatot hirdetett. A pályázat címe: Múzeumi séták, egyben célunkat is jelezte: azt szerettük volna, ha a gyerekek ellátogatnak múzeumainkba, alaposan megnézik kiállításainkat.

A pályázatot a Nógrád megyei Tanács művelődésügyi osztályával közösen írtuk ki a baiassagyarmati, a szécsényi és a salgótarjáni általános iskolásoknak. Két kategóriát alakítottunk ki: az I—IV. és az V—VIII. osztályosokéi. A gyerekek múzeumainkban szakszerű tárlatvezetést kaptak, a balassagyarmati Palóc Múzeumban a kiállítás megtekintése után népmesét hallgattak. Rajzaikat elkészíthették a múzeumban az élmények közvetlen hatása alatt, de beadhattak otthon kivitelezett munkát is.

A pályázat eredménye igazolta célkitűzéseinket. A három városból százon felüli mű érkezett be. Örömmel fogadtuk. hogy a rajzokon, ak- varelleken kívül néhány szép zománc és népiesen groteszk hangvételű kerámia is beérkezett. A szakmai zsűri bírálata alapján 77 mű került kiállításra a balassagyarmati Palóc Múzeumban. Sajnálatos, hogy ebből csupán nyolcat készítettek alsó tagozatosok. Kilenc díjat és hat oklevéljutalmat tudtunk adományozni.

Valamennyi beérkezett mű eleget tett a kiírás tematikai kötöttségeinek. bizonyítva, hogy a gyerekek alaposan megnézték kiállításainkat. Leggazdagabb a salgótarjáni anyag, amely három témakörhöz kapcsolódik. A legtöbb mű a bányát, a bányász, gyermeki fantáziát megmozgató, nehéz munkáját ábrázolja. Formai eszközeik összhangban vannak a mondahdóval: kompozíciójuk zárt, színeik sötétek. Néhány lap a Tanácsköztársaság 60. évfordulójára rendezett kiállítás egy-egy motívumát örökíti meg, elsősorban a csatajeleneteket A harmadik csoportot az életmód, az ünnepi események ragadták meg: rajzaikon népkonyhák, kolónialakások, bányászzenekarok jelen'nek meg.

A balassagyarmati munkákon az eredeti állapotában bemutatott szegényparasztház, a kiállítás népviselete* bábui alkotják a fő témakört. A felolvasott népr.-.ese is sokakat késztetett rajzolásra. Szé- csényből érkezett a legkevesebb mű, eZek a múzeum épületét, a kiállítás egy-egy tárgyát ábrázolják. A kiállítást a balassagyarmati Palóc Múzeum gyűjteményéből válogatott népi gyermekjátékok egészítik ki.

A gyermekrajzpályázat jelentősége azonban túlmutat ezeken a konkrét eredményekén, s a kiállításon is. A gyerekek közül sokan most jutottak el először kiállításainkra. s a rajzok tanúsága szerint alaposan megnézték azokat. Reméljük, a jövőben gyakoribbak lesznek ezek a találkozások, s a gyerekek idővel rendszeres kiállításlátogatókká válnak. Kívánatos lenne ez két szempontból is. Egyrészt a tananyag illusztrálásának egyik legoptimálisabb lehetősége egy hasonló témájú kiállítás megtekintése. Másrészt a kiállítás kellemes időtöltés, amely gazdagítja a szabad idő eltöltésének módját, a személyiség sokoldalú kibontakoztatásának lehetőségét. A múzeumlátogatóvá nevelés csak gyermekkorban kezdődhet el, s folyamatos tevékenység révén válhat szokássá. A „Múzeumi séták”-kal ezt a folyamatot kívántuk elindítani.

— K. —

városba.” (Milyen igazi!) „Nem akarok Ecsegen maradni, mert meguntam Ecseget. Ha megnövök, el akarok menni Tarjánba lakni.” „Nem akarok Ecsegen élni, nem szeretem a falusi életet, jobb lenne Pásztón, mert ott vannak a rokonok, mert ott van több ismerős.” (Utóbbi két véleményt kissé átírtam, azaz helyesírási hibák nélkül adom közzé...) Egy, az eddigieknél konkrétabb indoldású, határozottabb vélemény: „Salgótarjánba szeretnék menni lakni. Ott jobb a szórakozási lehetőség és ott szeretnék továbbtanulni is, kereskedelmi szakmunkásképzőben.”

A többség kötődik a faluhoz. Néhol mosolyogtató, másoknál szűkszavú és tárgyilagos, reális az indoklás. Egy kis ízelítő: „Itt elég jó és szép a táj is.” „Én itt, mert már nem tudnék Pestre menni. A ház mögött nagy kert van. sok gyümölcsfával, friss a levegő. hát én nem mennék el semennyi pénzért sem.” Legtöbben azt írják: itt nőttem fel, szeretem a tájat, az embereket. hozzászoktam a falusi környezethez, de dolgozni majd eljárok, mert itt munkalehetőség nagyon kevés van.

AZ ÖT—TÍZ ÉVVEL távolabbi jövőről alig-alig született akár merészebb, akár konkrétabb vélemény. Nem nagyratörőek a vágyak — bár ez nem zárja ki. hogy a szakmaválasztásban irreálisak sokan (villanyszerelő, autószerelő gyenge hármas, kettes eredménnyel nem nagyon lehet a fiúkból). Két visszavisszatérő momentum: jó szakma, jó állás (avagy kereset). De nem tudják még, mi is lenne az?... Vagy felbukkan két szakma is, mint például ennél a fiúnál: „Jól szeretnék élni, jobban mint most, asztalos akarok lenni, majd a volánnál sofőr, mert az édesapám is ott dolgozik.” Sofőrségre még egy fiú pályázik. „Hát akkor már buszon szeretnék lenni. Szép házat, feleséget és hogy békében, egészségben éljünk.”

Kívánom, hogy sikerüljön. Persze, ehhez még tanulni is kell, tavaszig pedig határozottabban dönteni a szakma- választásról.

G. Kiss Magdolna

„ Nem égtem le"

Eszményi és az Expressz Jobbágyiban

Eszményi Viktória, a népszerű táncdalénekesnő a kö* zeli napokban Jobbágyiban, a néphadsereg művelődési otthonában lépett fel az Expressz együttes kíséretében. Több száz néző tapsolta végig az előadást.

A koncert befejeztével beszélgettünk Eszményi Viktóriával és Sólymos Antallal, az Expressz együttes vezetőjével.

— Szinte alig szívtunk hazai levegőt, máris fellépésre invitáltak — mondja az énekesnő. — Van mit bepótolni, hiszen két hete érkeztünk haza az NDK-ból. Rostockban szerepeltünk tv-fesztiválon. öt év alatt ez volt a negyedik fellépésem az úgynevezett „tengerész kocsmában”. Több magyar és német számot adtam elő. Legsikeresebbnek „Ahol a szeretetet otthon találod” című NDK-s sláger bizonyult. Csodálatos sikert arattam vele.

— Ha jól tudom, nemrégen a Szovjetunióban turnéztak?

— Igen — válaszol a kérdésre Sólymos Antal. — Egy híján hatvan alkalommal léptünk fel: az együttes és Eszményi Viktória Jártunk Ki- jevben, Rigában. Ogyessza* ban. Leningrádban és Moszkvában az 1980-as olimpia városában. Az olimpiai faluban laktunk... Számtalan meghívást kaptunk jövőre. Legrangosabb meghívónk az olimpia időszakában megrendezésre kerülő Goszkoncertre szól. Mi — többek — között — Korda Györggyel lépünk fel. Újabb lehetőségünk lesz a tíz és tízezrekkel való találkozásra. a magyar táncdalok népszerűsítésere...

— És Eszményi Viktória jövőbeni programja, hogyan alakul?

— A közeljövő feladatai közé tartozik a most készülő önálló nagylemezem dalainak

programozása, a felvételek, » ezt követően egyéb technikai munkák elvégzése. A számokat a Generál együttes kíséri. Remélem, minden sikerülni fog..

Eszményi Viktória Balassagyarmaton érettségizett, nyolc évvel ezelőtt. 1973-ban elismerésre méltóan szerepelt a Ki mit tud?-on. Eddig a Ber- gendi. a Fonográf, az Omega és az Expressz együttesekkel dolgozott együtt. Négy éve az „Egy rozoga ház” című dala különösen nagy visszhan-ra talált a hallgatókban.

— Sikeresnek ítéli a ma esti fellépését?

— Igen. Annak ellenére, hogy kissé izgultam. Bevallom: két dalt ma énekeltem először. Melyeket? „Ha megszólal a zene” és a „Beszélnünk kéne” című számokat. Örülök, hogy nem égtem le, sőt vastapsot kaptam.

T. I.

Fekete fülű fehér Bim I—II.

Színes, magyarul beszélő szovjet film.

Gavriil Trojepolszkij azonos című regénye alapján írta és rendezte:

SZTANYISZLAV ROSZTOCKIJ Főszereplők:

Vjacsaszlav Tyihonov és Irina Sevcsuk.

A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy a FEKETE FÜLŰ FEHÉR BIM egy kutyáról, pontosabban egy csodálatos intelligenciával rendelkező skót szetterről szóló film. „A nagy, sötétbarna szemek még rokonszenvesebbé, megnyerőbbé, más kutyáknál sokkal okosabbá, sőt gondolkodóvá teszik Bimet. Az ő esetében nem is beszélhetünk pofáról, hanem inkább kutyaarcról” — írta Bim első megalkotója, Gavriil Trojepolszkij, amennyiben az írót a rendező előtt elsőnek tekintjük.

A fiimi megvalósítás teljesen megfelel Trojepolszkij fenti elképzelésének. Tehát film a kutyáról. Ez így helyes. És ugyanakkor mégsem helyes, mert ez az alkotás tulajdonképpen rólunk, emberekről szól.

(Lityeraturnaja Gazeta, 1977. október 19.)

Megyei bemutatók:

XI. 29—30. BALASSAGYARMAT XII. 3—5. SALGÓTARJÁN

4 NÓGRÁD — 1979. novembei 29, csütörtök [

jSzalontai Mihály:

Áz utolsó nap

30.

— S. vissza? — kérdezte Miki.

— Ugyanez. Kétóránként van váltás. Várni fogunk az első és a második váltásnál is. Addig én elautózom Robival a másik őrsre, de kerek órára itt leszünk. Robi lejön a partra, nem lesz feltűnő, nappal is itt szokott ülni mindig. A stég felső sarkánál vár. Felfekszel a vízre, s arra igyekszel, hogy ugyanabban a résben hozzon a vízsodrás, amiben kimentéi. No, isten, isten! Ha bármi van, a többit Robitól. Ha baj van: „Egy vérből valók vagyunk!” Dögölj meg! — ráütött könnyedén ököllel Miki homlokára, s felhajtották a kocsi fémhátulját.

Túrázott a motor, kis döccenőve] elindult. Fojtott meleg volt a 6zűk térben, Miki átkarolta, magához ölelte Jusztit, akinek némán folytak a könnyei.

— Miért sírsz? — lehelte a fülébe.

— Tudtam, úgy éreztem. Nem maradsz velem. Ez árulás. Ki tudja, ml vár rám odakint.

— Veled maradok. Veled.

Miki mint mindig a végső pillanatban, hazugsággal oldotta meg á helyzetet, hiszen miközben felkészítette magát, már ott is voltak a hosszú, fehér, sötét ablakú épület mellett, őt Robi rántotta maga után Jusztit szinte otthagyva magányosan az éjszaka sötétje prédájául.

Az ijedtség riasztotta, hogy el ne veszítse őket szem elől, gyorsan mozdult is, érezte, nem is láthatta, hogy Juszti hátrafelé néz, így hát elkapta a lány kezét, és egy pillanat alatt ott állt a Duna iszapjában, síp- csontközépig érő vízben. Rövid csizmájában Robi is mellette dagasztotta a sikamlós árhumuszt, nem szólt egy szót sem, most már kettejük kezét vonszolta el egy stég sarka mellett, nekiütődtek egy feszítő drótkötélnek, s tíz-tizenöt méter után ott fehéredett előttük egy szilárd, vastag drótkerítés, tetején fehér kerámia- csigákkal, abban drótok...

— Nincs benne áram — lihegte Robi — menj kicsit odébb. Számolj le nyolc csigát, a nyolcadik és a tizenkettedik csiga fölött kell átúsznod! De várj még! Vissza is ott!

Robi görcsösen fogta a kezüket. Odabent a parton nagy mozgolódás volt, mindenféle vezényszavak pattogtak. Béla hangja éktelenül káromkodott, tartalmát nem, csak szétterülő ingerültségét érzékeltette. Robi szemmel láthatóan minden Idegszálával arra figyelt, majd egyszerre hirtelen ellökte őket:

— Most! — Útjára bocsátotta az esti víz két fekete árnyát.

Megint Juszti volt, aki elől ment, mintha cselekvőkészsége gyorsabban apercipiálta volna a tennivalókat, de Miki — ahogy a hideg vízbe belebukott az arca —, egy pillanat alatt visszanyerte a helyzetmegítélés és gyors cselekvés szimmetriáját, s közvetlen nyomában volt, szinte centiméterekre Jusztinák. Nem nagyon számolgatta a csigákat, ahol a sövény belefolyt a vízbe, attól két-három méterre lökte el magát a talajtól, s hatalmas tempókkal, szinte ugrásszerűen emelte át magát, és avval együtt tolta Juszti fenekét, át az első gáton.

Keményen sodort a mocsárszagú víz, távoli fellátás híján a mellén érzékelte — mely gátként állt —, a szétfolyó vizet. Közvetlenül a sövény mögött értek földet, Miki szinte hátába érezte a drótokat, jobb kézzel elkapta Juszti karját, s kemény, energikus mozdulattal léptek a következő drót felé, s most már közelebbről, csukaugrással fejest ugorva ment neki. Juszti is úgy, formára, alakra, ugyanúgy, ha félmélerre lemaradva is.

A levegő meleg volt, a víz meleg volt, kellemesnek Is érzékelhető, ha nem lett volna a rájuk tapadó ruha, melegítő, az egésztől szörnyűségesen elidegenítő és figyelmeztető, hogy ez nem éjszakai úszkálás a nyári Dunában, hanem valami... valami olyan, aminek pontosan cselekvéstartalmát nem tudták volna meghatározni.

Hinnék ellenére szinte jólesettt a víz. Miki most is a talajt, a szilárd talajt kereste, de az puha volt, kötős iszap borította a partot, s ahogy a második drót után ki akart emelkedni a vízből, hát éppen csak orra, szája érte a levegő szintjét. Juszti meg éppen, hogy elmerült. Fogta hát Jusztit és nagy araszos léptekkel dagasztva a vizet, emelte feje fölé a lányt, s lökte át egy lendülettel a harmadik dróton, majd ő maga is elszakadt a ragacsos altalajtól. Bizony itt már úszni kellett, kemény, tért ölelő mozdulatokkal. Feje ritmikus buktatásával igyekezett leküzdeni az árt, s megnyerni azt a két-három métert, amire szükség volt. Vagy izmai fáradtak, vagy itt volt a legerősebb a sodrás, mindenesetre az eddig egy pillanatnak tűnő cselekvéssor lüktető fejében órákká változott.

(Folytatjuk)

*