Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
Inni vagy nem inni — ez itt nem kérdési Kilencre várom a Nemzetinél Egy randevúról nem illik késni főként ha az ember előre nerri tudja, kivel találkozik. Így hát délelőtt fél kilenc tájban már ott voltam a megyeszékhely Nemzeti étemberek. Mért, minek nézett maga minket? ’ — Nyugdíjasok vagyunk, magányos emberekként élünk — veti közbe egy másik. Egyébként az. asztalnál ülők szólva a munkaerőhiányról, akkor sem lehetne patyolattisztaság. Mindemellett az épület állapota is nagyon rossz, szűkek a helyiségeink. Meg aztán a különféle szótermének italkimérő pultja- közül egy kivétellel mindany- beszédek egy kicsit beámyénál, kortyolgatva a remek ká- nyian negyven év körüliek levét — egyszál magamban, hetnek, ;sőt a legfiatalabb Már-már azt hittem, általá- alig harmincegy-néhány. Be- nos szesztilalom lépett ér- szélgetünk a művészetről, a vénybe, vagy egyéb nem várt sportról, a politikáról meg események történtek, de pont- ilyenekről. ban kilenckor kiderült, mindez hiú ábránd, amely csak egy söntósben fogamzódhat meg. VAN AKI TIZENÖTSZÖR IS... A Nemzeti étterem épülete Salgótarján egyik legrégibb létesítménye, a város szívében fekszik, és ahogy mondják, volt itt már szinte minden: „szépháztól” egészen a mai hatszáz fős étkeztetésig. Csupán az épület formája változott keveset: omladozó, vizes falak, szűk raktárhelyiségek, csipetnyi öltözők, széntüzeléses konyha, egyszóval régen kinőtte már a „ruháját”. Az elképzelések szerint néhány év múlva új helyre költözik. De maradjunk a jelennél. Péntek délelőtt, kilenc óra, a Nemzeti söntése. Hosszúhosszú sor a pénztár előtt, többségük munkaruhában, „csak átugrottunk egy pofa sörre, meg egy rövidre”, ez a látvány egyszerű magyarázata. Imitt-amott csoportok, kék ruhában, pufajkában, svájci sapkában, kezükben a krigli, a menőbbek kétszer-három- szor is megisszák a magukét. Sőt, az alkalmazottak szerint, van aki tizenötszömhússzori!) is megfordul a helyiségben. Helyzeti előnyben vannak, kiknek nincs munkaruhájuk (nem munkaidejük!), így róluk csak a „bennfentesek” tudják, hogy a városi tanácson, a Nógrádi Szénbányáknál, vagy a környék valamelyik hivatalában dolgoznak, már amikor... Aztán vannak az igazi törzsvendégek, egyik részük a Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövetkezet munkásai, kik naponta többször „át-áí- ugiranak” a szomszédban zajló építkezésről (ahová majd később ellátogatunk), másik részük pedig majdhogynem nyitástól zárásig itt üldögél. Ez utóbbiak közé is letelepedtem, megvallom nem szívesen látott vendégként. — Miért éppen a Nemzeti a törzshelyük, s mit csinálnak itt egész nap? — kérdezem az asztaltársaságtól. Válasz helyett egyikük egy igazolványt nyom az orrom elé, benne az „iparművész” bejegyzés. — Emellett asztaliteniszbajnok voltam, és még ö£ hangszeren játszom — mondja —, de a többiek is ilyen — Mennyit isznak ilyenkor? — kockáztatom a kérdést. — Amennyi pénzünk van. kolták a hírnevünket. Annak örülök, hogy az a gárda, amely itt dolgozik, már hósz- szú évek óta kitart jóban, rosszban. MEGOLDHATATLAN? A Nemzetitől alig húszléÉs mennyi pénzük van, pésnyire kezdődik az építkehisz nyugdíjasok... — Engedje meg uram — így a borostás arcú —, hogy figyelmébe ajánljam, nincs olyan ember, aki nem issza meg a magáét, ez itt nem kérdés. Csak ki így, ki úgy, világos?! A nyomaték kedvéért megkérdi, mit iszom? S hogy én is megigyam a magamét, egy limonádét kérek, ami meglehetősen különbözik az asztal pohárállományától. KIVÁLÓ DOLGOZOK Huszonöt fős az étterem személyzete, csaknem háromnegyed részük törzsgárda- tag, tíz-húsz éve dolgoznak itt, többségük kiváló dolgozó. A Kővár étterem megnyitásakor öt személyt át akartak vinni,' de nem mentek. — Huszonöt éve vagyok a vállalatnál, s hosszú ideje dolgozom ebben a kollektívában — mondja Dancsák Gyuláné pénztáros. — Mikor másfelé hívtak, egyértelműen nemet mondtam, szeretem főnökeimet, munkatársaimat és ezt a bizonytalanért értelmetlenség lett volna fölcserélni. — A vállalat első szocialista brigádja itt alakult meg — jegyzi meg Tóth Gyuláné —, s ez szimbolikus is, jelzi az itt dolgozók összefogását, mégha a Nemzetiről mindenféle mendemondák keringenek is. S ez valóban így is van, az itt dolgozók a nem köny- nyű munkát jól végzik. Mert a zajongókhoz, randalírozókhoz türelem is kell, végtelen nagy türelem. Kissé panaszosan említik, hogy a rendőrök gyakrabban segíthetnének néhány vendég rendreutasításában. — Mi nem kérdhetjük azt, hogy munkaidőben van-e, vagy sem — mondja Kiss Lászlóné üzletvezető-helyettes. — És vendégeinket sem választhatjuk meg. Nyilván kedvező helyen fekszik az épület, gyors a kiszolgálás, van választék is, az árak harmadosztály úak, tehát sokan, naponta több ezren is megfordulnak. Ha minden tíz percben takarítanánk, nem is Milan Kukucka: Protekció Richard elmosolyodott. — Azt hiszem, tudom... — Csodálkozni fogsz — folytatta Berta —, de most Dominikra gondolok. — No de kérlek! — mondta családottan Richard. — Dominikra?! Most?! — Ó! — sóhajtott föl az asszony. — Tudom, hogy egy lehetetlen alak, aki képtelen lendíteni a sorsán. De te segíthetnél neki... Mosolyogva, frissen és illatosán lépett ki a fürdőszobából. Richard átölelte. — Szép vagy... — Tudom, Richard, hogy segíteni fogsz neki. — Nem tudom, lesz-e rá módom... — Csak ne becsüld le a lehetőségeidet! — Úgy illatozik a hajad, mint egy rózsáskert. zési terület. Kapus, portás nincs, egy „fröccsös csoport” után caplatok be magam is, senki nem kérdi, mi járatban. . Az építésvezető külföldön tartózkodik, így Bárány Ferenc művezető válaszol a kérdésekre. — Bizonyára tudnak arról, hogy a munkások munkaidőben rendszeresen szeszes italt fogyasztanak. Utána fölmennek az állványokra, gépéket kezelnek... — Tudunk erről. Mégsem lehet megtiltani. _ •?•?•? — Igen! Nincs portás, rendész, akik a kilépőket ellenőriznék, s hiába mondjuk, hogy nem szabad, mégis kimennek. — Szondázás volt-e már? — Nem. A rendelkezés szerint csak akkor kerülhet erre sor, ha táppénzes baleset történik. — Előfordult, hogy látta azokat, akik a kocsmából jöttek? — Előfordult, nem tudtam mit tenni. Ez országos probléma. — ön ivott már munkaidőben a Nemzetiben? — Nem. — És mit lehetne termi, hogy mások se igyanak,'legalább munkaidőben nem? — Talán ott kéne őket igazoltatni. .. vagy nem is tudom. A napi átlag: 1600 féldeci pohár pálinka, 500 deci bor és csaknem ezer korsó sör, hogy másról most ne essék szó. Mindez a Nemzeti néhány négyzetméternyi helyiségében folyik nap mint nap a maga ritmusa szerint. De vajon a Nemzeti átlaga mennyire nemzeti? Tanka László Pipo vára Ozora nevét, azt hiszem, Ily- lyés Gyula tetie országszerte ismertté még az ötvenes években színdarabjával, az Ozorai példával. De ha így van, akkor azt kell mondani: másodszor vált országszerte ismertté! Hiszen először több mint száz évvel korábban maga az az esemény tette, amelyről a dráma szólt. Ez pedig a nép, a kaszára, fokosra kapott önkéntesek hősi helytállása Ozo- ránál, akik megfutamították JeJlasich csapatait. Magam a nagyanyámtól hallottam először erről: a családi hagyomány szerint az ő nagyapja is ott volt az ozorai dombokon. Talán ezért is vonzott ez a megye — Tolna — másik szögletében fekvő község. Ma is kerülő utakon lehet megközelíteni: a Dunaföldvár- tói Simontomyán át Tamási és Dombóvár felé vezető útról Pincehelyről letérve az ozorai bekötő útra. Vagy pedig a Balaton csücskétől, a lepsényi elágazástól délre, Enying felé Simontomyára vezető útról jutunk Ozorára az Igar és Simontomya között kiágazó bekötő úton át. Ez utóbbi azért szebb, mert amint a Sió hiújához érkezünk, a túlsó par. ' " í M-y ■ I ii[li 'i;l i! í ÍJ I it^'l i !i ipPrlMlf ton mindjárt az ozorai vár ment egy Filippo Scolari netárul elénk, régen raktárrá vq firenzeihez —, ahogy itt alakított és tatarozásra —■ nevezték aztán: Pipóhoz —, meg mindenekelőtt műemléki akj Zsigmond király hadvezé- feltárásra! — váró külsejében re diplomatája lett. A XV. is méltóságosan. S mögötte és század elején a török elleni körötte a löszhátak és a mely védekezésnek, s a déli vidéA vár bejárata Borbála 1399 nyarán feleségül volt a kolostor, pontosabba« széles környék kolostorainak bevágódások teszik változatossá, varázslatosabbá ezt a tájat. EGY FIRENZEI ZSIGMOND UDVARÁBAN Ozora neve először folyókeknek a főembere — bán és több megye ura. Gazdag nagyúr. — a reneszánsz építészet és művészet elterjesztésének kezdeményezője Magyarországon. O zorán, felesége hozománybirtokainak — s az ő névként tűnik fed több mint királyi adományaként kapott kdlencszáz éve a pécsi püs- pökség alapító oklevelében. Ez a folyó a mai Siónak ottani, középső szakasza volt. Ugyanis a múlt századi szabályozások előtt a Balaton és nagy javadalmainak — köz- pontjában a várkastélyán olaszországi mesterek dolgoztak. Ennek idők során 1 erőmből ódott, újjá-, s átépített maradványa a ma is álló vár, a Kapos között váltakozó jel- amelyben kis helytörténeti ki- legű víz — láp, nádas-zsom- állítás látható, békos tó, bújkáló patakok — húzódott. Ez a vízivilág egyik oldalról jó védelmet nyújtott az ott kialakuló erdősségnek, amit a szakadékos löszdombok is védtek. ' TEMESVÁRI PELBÁRT NYOMA Jeles udvar, nagy vitéz! és szellemi élet színhelye lehetett annak idején a vár és A vidék ura az Anjou-kirá- környéke. Maga Zsigmond lri- lyok idejében az Ozoray-csa- ráiy többször is megszállt itt Iád volt. Ozoray Endrének fia bizalmasa udvarában. S talán nem lévén, a család szolgála- még Hunyadi János is megtaiért leánygyermekét, Borbálát, Zsigmond, „a király, a császár” (ahogy Arany János verse nevezi mint sok ország urát s német—római császárt fordult Ozorán, hiszen lehetséges, hogy Pipo mellől indult a katonai pályán. Hiszen nemcsak kastély állt Ozorán — egy kolostornak a romjai is is) „fiúsította”: örökölhetett. S megtalálhatók. Ferenceseké központja, anyaháza, ahol egyebek között Temesvári PeF- bárt, a török elleni védelmi harcokban emlékezetessé vált barát is élt. Kódexet másoltak, Pannónia bajait panaszt ló verseket írtak falai között! Egészen 1543-ig éltek itt aba-- rátok, akkor — 17 évvel a mohácsi csatavesztés után — a mind biztonságosabban megülő és szerte járó török elől Török Bálinthoz menekültek: Pápára. PETŐFI, Á i VÁNDORSZÍNÉSZ A vár alatt, közel az istoo-í Iához, a patak mellett egy öreg ház. Régi kocsmaépület! A hagyomány szerint a diák Petőfi ebben az öreg kocsmában csapott fel színésznek! Pápáról gyalogolt haza, Szabadszállásra, erre vezetett az útja. Hat főből állt a vándor- szántársulat, amelyhez csatlakozott. Petőfi nyomát taposva egy másik költő növekedett, ébredezett itt: Illyés Gyula. Aki olyan feledhetetlenül örökítette meg Petőfi nyomát e tájon, s magát a vidéket múltjával, a nép történelmét —• az Ozorai példában. Németh Ferenc Berta kidugta a kezét a — Dominik az élete végéig fürdőszobából: hálás lesz neked. Egy osz— Richard, a pongyolámat! tályvezető-helyettesi állás kez- A férfi félretette az újsá- detnek éppen megfelelő lengot, és készségesen odaadta a ne a számára. kért ruhadarabot. — Nem túl szoros az öv a — Tudod, mire gondolok pongyoládon? most? — kérdezte Berta. — Dominiknak nincs bátorsága, hogy személyesen kérjen meg téged. — Meglazítom. — Olyan gyámoltalan. — Ugye, hogy jobb így? — Képes lenne fillérekért dolgozni a nyugdíjig. — Isteni gömbölyű a csípőd. .. — Mások bezzeg törtetnek. — A pongyolád... — Richard... — Odateszem a a szék- támlára. .. — Szerezd meg azt a helyet Dominiknak! — Kérlek, hagyj békét azzal a Dominikkal! Magad mondtad, hogy egy lehetetlen, ostoba fráter. — Igen, de azért segíthetnél neki. Mégiscsak a férjem! (Zahemszky László fordítása) Szalontai Mihály: Az utolsó nap 28. Már mellettük állt Róbi, és bólogatott, amikor ő nem megértve Béla csendes befelé kitörését, csak ráérezve annak elkeseredettségére, azt mondta: — Fáradt vagy. Pihenned kéne. — Pihenni? Béla gúnyosan nevetett: — Most jöttem szabadságról, öregem, mintha tele lennék kérdésekkel, és választ szeretnék kapni a kérdéseimre, de közben ezeket a kérdéseket még magamnak sem tudom megfogalmazni. így hát neked se kell félni attól, hogy holnap délelőtt kínos kérdéseket kapsz. Nagyon udvarias, jól nevelt társaság leszünk együtt. — Holnap? Béla megint mélyen a szemébe nézett: — Holnap, ha megleszel. — S, ha nem? — Akkor, öregem, estére én már a hadbíróság előtt állok. — Hülyék! — mondta Géza mély átéléssel és belső meggyőződéssel. — Hülyék! Idefigyelj Robi — fordult a fiúhoz —, neked kell praktikusan mindenre, minden részletre odafigyelni, mert ezek a hagy lelkizésben még mindent eltolnak. Ha megindul önmaguk sajnálata, annak se vége, se hossza. Na igyatok! Töltött, ittak. Visszajött Sárika, elvitte Mikit a folyosó egy másik szobájába, ahol Juszti kombinéban feküdt az ágyon, megmosakodva-törülközve-fésülködve, csak a szeme nyúzottsága jelezte az átmenetiséget, a belső feszültséget. Miki megcsókolta, aztán levette ing- jét, megmosakodott derékig, keményen lucskolta magára a vizet, hogy lejöjjön mindaz a korom, por, szenny, ami a vonatúton rátapadt. Sárika nézte — a vékony, nyúlánk, inas fiútestet, valamit mondani is akart, de aztán az benne maradt. Ráborított egy nagy tiszta lenvászon- lepedőt, s Miki keményen dörzsölte bőrefelületét. — Mindenki ilyen tágasan lakik itt? — kérdezte az asszonytól. I — Itt, igen. Mert, hogy itt nincs ipar. Aztán a fiatalok mind elköltöztek ki Pestre, ki Szombathelyre, ki Óvárra, ki Sopronba, öreg város ez, öreg lakókkal.. Túl közel a határ. — Értem —, mondta Miki és Juszti nézte, követte annak szembogarát, a plafonbeázás ábráit —, maga volt a reménytelenség — majd fölvette ingét és visszamenti a fiúkhoz. Vidámabbak voltak. — Mennyi időnk van? — kérdezte. — Az előadásig még húsz perc. — De mit kell előadnom? Azok nevettek. — Elhatároztuk, hogy borítékoljuk az előadás címét, s a borítékot csak akkor nyithatod ki, ha felálltál az elnökségi asztalnál. Mikinek felvillant a szeme. — S miért? — Mert, ahogy ismerünk, nincs olyan, amiről ne tudnál kapásból két órát szövegelni, gondosan megszerkesztve, felépítve, bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel. — Es az ellenkezőjéről is — mondta Robi. — Hülyék vagytok. Persze, hogy az ember slágfer- tig ezekben a politikai kérdésekben, dehát mégis miről? Géza .előhalászott a táskájából egy sokszorosított programot, kinyitotta, mmegnézte a dátumot, s olvasta: — „A vallások eredete, története, keletkezése, a vallások osztálytartalma stb...” — Ez a téma a központi előadóé. — Értem — mondta Miki. — meglesz. Még szerencse, hogy nemrég dolgoztam föl Hahn István vallástörténeti jegyzetét. Majd a mítoszoknál kezdem, hogy lesz a mitológiából vallás és az egyháznál végzem, avval, hogy az egyház a feudális uralkodóosztály ideológiai támasza. — Már meg is van neki — mondta Robi. — Téged az a jó marxista úristen is népszönoknak teremtett. — Csak vigyázzon is rá az a jó marxista úristen ma éjszaka! — Jégbe van hűtve ez a bor? — Á, dehogy. Csak itt olyan pincék vannak tudod, hogy a jég is megfagy benne. — Pesten most csak Csöividinkát lehet kapni, kukoricabort, itókát meg rumot. Bólogattak. Géza nézte az óráját, majd hogy visszajött közéjük Sárika* azt mondta: — Itt az ideje, hogy elinduljunk. Még gyorsan megbeszélték, az előadás végén, Béla és Robi a klub előtt várja őket, így megússzák a marasztalást, átmennek a laktanyába, ahol Béla bemutatja Mikit a laktanyaparancsnoknak, meg helyettesének, mert a holnap délelőtti konzultációt a váratlanul ajándékba kapott központi előadó tiszteletére a laktanyaparancsnok akarja megnyitni. (Folytatjuk) 4 NÓGRÁD — 1979. november 25., vasárnap
