Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-22 / 273. szám
Diákok a színpadon Ünneplőbe öltöztetett Balassagyarmati a siker küszöbén hétköznapok A „Bor cs a víz vetélkedése” című színdarab a Stromfeld Aurél középiskolai fiúkollégium irodalmi színpadának elő adásában. A kétévenként megrendezendő Nógród megyei diákotthoni napokon immár hagyomány, hogy — a hivatalos programot színesítendő —, a diákok öntevékeny művészeti csoportjai és szólistái ízelítőt adnak a diákotthonokban folyó aktív kulturális életből. A tanévenként zajló Nógrád megyei diákotthoni hétközria- pokon immár hagyomány, hogy — tisztelet a kivételnek — nincs aktív kulturális élet. Serh művészeti csoportok, sem pedig szólisták nem tevékenykednek folyamatosan . . . Miből adnak akkor mégis kétévenként — hagyományosan — ízelítőt a kollégiumok diákjai? Természetesen a nem létező hagyományból. Így volt ez legutóbb — november 17- én délután —, a III. Nógrád •megyei diákotthoni napok kulturális bemutatóján is. A salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ zsúfolásig telt színháztermének színpadán látszólag változatos műsor szórakoztatta a közönséget. A diákotthoni fiatalok látszólag .kórusban énekeltek”, látszólag „népitáncoltak”, látszólag „verset és prózát mondtak”, látszólag „irodalmi műsort adtak elő”, stb . . . Valójában azonban még a laikusok is annak a már-már közhelyigazságnak a bizonyítását láthatták, miszerint folyamatos munka nélkül nem lehet igazán színvonalas produkciót létrehozni. Még egy kétévenként megrendezendő „hivatalos” alkalomra sem. Kérdés, hogy a diákotthonjukban — kulturális tevékenység égisze alatt — feltétlenül művészeti „produktumokat” kell-e létrehozni? S. ha már igen — bizonyára szívesen fogadtunk volna egy-két „cTiákos” műsort . . . Megint más kérdés, néhány szólista — és ez szinte kizárólag zenei előadókra vonatkozik — sikeres szereplésének megítélése. Ez valóban más kérdés, mégpedig a legtöbb esetben zeneiskolai tanulmány kérdése, amely csak közvetve tekinthető diákotthoni munkát reprezentáló eredménynek. Nem lennének a megye kollégiumaiban és diákotthonaiban amatőr művészeti csoportok, kulturális műhelyek? Momentán, vannak. Gyors körkérdés után megtudtuk, hogy a III. diákotthoni napok közeledtével valóban alakultak ilyen közösségek. De ugye, megbocsátják az érintettek, ha ezért még nem tapsolnak, mert két évvel ezelőtt hasonló volt a helyzet, s a „kötelező penzum” letudtával amilyen hirtelen-hamarjában alakultak, éppoly gyorsan oszlottak, fel ezek a csoportok. Kinek használ ez? Senkinek! Annál többet árit azoknak a lelkes, vállalkozó kedvű diákoknak, akiket tanáraik megfelelő felkészítés nélkül engednek „elégni a színpadon”, akarom mondani, leégni a színpadon. És ez bizony, egyértelműen a pedagógusok, nevelőtanárok felelőssége, pontosabban felelőtlensége. Mert az a nagyszerű tény, hogy a diákotthonokban akadnak fiatalok, akik készek nyilvánosság előtt énekelni, táncolni, verset mondani, egyszóval szerepelni, nos ez a tény önmagában; — lehetőség! Olyan lehetőség, amellyel nem lenne szabad visszaélni. Ezeket a gyerekeket nem lenne szabad megfelelő felkészítés. folyamatos képzés nélkül kudarcba kergetni! Semmiképp sem lenne szabad megengedni, hogy életük talán első —, de mindenképpen jelentős — fellépésén, kedvüket szegje a sikertelenség! (Mármint azoknak a kedvét, akiknek van önkritikájuk saját produkciójuk megítéléséhez). A III. diákotthoni napok kulturális bemutatójának gyengébbnél-gyengébb előadásai során számos tehetséges fiatalt ismerhettünk még, s ha valamit igazán sajnálhatunk, akkor az éppen az, hogy ezek a tehetséges és lelkes fiatalok belementek ebbe a „kötelező játékba”, amely az említett hiányosságok révén eleve magában hordta a bukás veszélyét. Fiatfl barátaink! Ne hagyjátok abba! Sőt inkább most kezdjétek el — úgy igazán! Ha fegyelmezetten, kedvvel — mi több lelkesen — és persze folyamatosan képezitek magatokat, egy-két ev múlva bízvást mi is lelkesebben fogunk beszámolni munkátok eredményéről ! Pintér Károly Ez év szeptemberében rendezték meg Győrött, az amatőr pop-dzsessz-rock zenekarok országos fesztiválját. Nógrád megyét a balassagyarmati Cséki-együttes képviselte. Tradicionális dzsesszt játszottak és az erős mezőnyben bronzdiplomát kaptak. Emellett Cséki Kálmán — a zenekar vezetője és zongoristája — a KISZ kb küldöndíját is elnyerte. Ebből az alkalomból beszélgettünk az együttes tagjaival — a közelmúlt eseményeit felidézve — tervekről. hivatásról, a dzsessz hazai helyzetéről. Beszélgető- partnereim: Cséki Kálmán zongorista, Jónás Tibor basz- szusgitáros. Pásztor Mihály dobos és Radics József gitáros. — Mikor alakultatok és milyen előzménye volt az együttes létrejöttének? — Értesültünk a győri fesztivál kiírásáról és tudomásunkra jutott, hogy ezt megelőzően Pásztón lesz egy megyei selejtező. Lényegében ebben a felállásban csak néhány nappal a pásztói verseny előtt jöttünk össze. Május végén alakultunk és két próba után léptünk fel Pásztón. A zsűri értékelése szerint második helyezést értünk el és részt vehettünk az orosházi fesztiválon. — A pásztói játékotokon még érződött, hogy kevés együttes munka áll mögöttetek. A zenekar lehetőségeiből, adottságaiból, az egyéni kvalitásokból azonban már meg- csilla'nt valami. Mi következett ezután? — Sokat és keményen dolgoztunk. A balassagyarmak művelődési központban kaptunk próbalehetőséget minden csütörtökön. Sikerült ösz- szerázódnunk és rátaláltunk a dzsesszben a közös kedvencekre, stílusokra. Ügy látszik, hogy jól időzítettünk, mert Orosházán kijött a lépés. A legjobbak között végeztünk és a zsűritől aranydiplomát kaptunk. Ezzel együtt meghívtak bennünket Győrbe, az országos döntőbe. — Milyen irányzatát kedvelitek, illetve művelitek a dzsessznek? Vannak-e inspirálók, példaképek? — Mindnyájan szeretjük a szvinget, a bebopot, de az újabb zenei irányzatok is közel állnak hozzánk. Ilyen például a dzsessz-rock. Ebből következik, hogy a példaképek is az említett irányzatok legjobbjai közül kerülnek ki: I Újra a Futrinka utcában A legifjabbak hosszú ideig nélkülözték a Futrinka utca törtéi. rieil a Magyar Televízióban. Most új tizenhárom részes so at készül az esti mese számára. 4 NÓGRÁD - 19)9. novembei 22., csütörtök i \Szalonfai Mihály: | Áz utolsó nap I * «mmiiMW« * Hirtelen olyan zavarba került, ami szinte kizárta, hogy felelni tudjon, s amikor furcsán elvékonyodó hangon megszólalt, és ugyanakkor bökött kézzel az egyenruhás csoport felé, nem volt biztos benne, hogy a másik kettő hallja is, amit mond. — A ... eivtársra várok! — Melyikre? Ugyanolyan suttogva, ő legalábbis azt hitte, jött a kérdés a magasból, mint az előbb. Megint hallgatott, mert hogy nem tudta, hogy mondhatja-e Géza nevét, ekkor már az első ijedtség agykiürülése után millió gondolat- töredék cikázott benne. Talán az az időhúzásos töprengés volt a helyes, vagy az igazolást kívánó, gyanútkeltő, mert a két civil könyökével szinte megemelve vitte a csoport felé,, mintegy azok figyelmét is magukra vonva. Géza szinte idegesen, Miki legalábbis így látta, rándult balra megnézni őket, szeme komoran villant, de egy pillanat alatt váltott, nyájas mosoly ömlött el arcán, már amennyire egy ilyen szikár, kiülő pofacsontú sárgásbarna olajos bőrön, antracit-mély fekete szemeken tud ülni nyájasság. — Végre! — mondta — köszönöm• elvtársak! Hol akadtak össze a titkár elvtárssal? Elé jöttem. Ö lesz a ma es-ti előadónk. Üdvözöllek, szervusz. Jól utaztál? Engedd / meg. hogy bemutassam Sárosi főhadnagy elvtársat, a párttitkárunkat. Egyébként Szabados Béla is üdvözölhet, s arra kér, hogy ha idődbe belefér, holnapután délelőtt — úgy még a déli vonatot elérheted — tarts náluk is a laktanyában egy rövid tájékoztatót. Köszönöm elvtársak, elmehetnek. A lassú, tagolt, nyugodtan intonált szöveg alatt kezet fogott Gézával, a valamilyen nevű főhadnaggyal, de közben minden idegszálával a tulajdonképpen még mindig nagyon közel álló két testet érzékelte, az ellenőrző ellenséges sugárzást a fiziológiailag megnyilvánuló gátat, hatalomgócot, valami irtózatos társadalmi erő, izzadság- bőr-zsirszag-koncentrátumban összeálló megelevenedését. Nem is nézett rájuk, de biztosan tudta, hogy azok jól megnézték maguknak, csak érzékelte eltávolodásukat, azt is tudta biztosan, hogy elmenve is még vissza-visszanéza billentyűs Oscar Peterson és Chick Corea, a bőgős Orsted Pedersen, vagy Stanley Clarke, az ütős Jo Jones és Billy Cobham, valamint a gitáros Joe Pass. — A bemutatósorozat következő állomása Győr. Hogyan értékelitek az ott nyújtott teljesítményt? — Nagyon erős volt a mezőny. Sok jó muzsikust és együttest hallottunk. Főleg a dzsesszt játszó csapatok tetszettek, Ami minket illet, utólag ügy tűnik, kissé a lehetőségeinken alul szerepeltünk. A műsorösszeállításunk sem volt szerencsés, a rendelkezésünkre álló idő felét vet-, tűk csupán igénybe. Ezért úgy nézett ki, mintha a későbbi időkre tartogatnánk valamiféle meglepetést és Győr csak egy közbülső állomás. Nem akarjuk ezzel ^ mondani, hogy elégedetlenek ' vagyunk a bronzdiplomával. A győri teljesítménynek megfelelt és annyi kiváló zenekar között mindenkénpen jó eredménynek számít. Elégedetlenek kissé önmagunkkal vagyunk. Talán, ha jobban kijön a lépés, a bronzból szebben fénylő ezüst is lehetett volna. — Az eddig megtett út: Pásztó—Orosháza—Győr, sikeres kezdete zenei pályafutásotoknak. Mik a további tervek? — Nagyon szeretjük a dzsesszt és szeretnénk hivatásos működési engedélyt szerezni. Tudjuk, • hogy ennek sok feltétele van. Ahhoz, hogy az ORI-nál vizsgázhassunk, előbb le kell érettségiznünk. Jelenleg esti gimnáziumba járunk és mellette zenei tanul* mányokat is folytatunk. Korábbi és mostani tanáraink közül sokat köszönhetünk a klasszikus gitáriskolát tanító Fogarasi Bélának, a dzsessz- tanárok közül pedig Garay Attilát, Kőszegi Imrét és Boros Józsefet tekintjük mesterünknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy amit eddig produkáltunk, elég kevés. Az orosházi es a győri fesztiválok jó alkalmat nyújtottak i arra, hogy felmérhessük képességünket és helyünket Az amatőr vonalban. Számunkra irányadó a hazai dzíesszélet i és ez a mérce magas. úgy érezzük, hogy sokat k;ll még fejlődnünk. Legfontosabb célunk. hogy együtt maradjunk és minél többet gyakoroljunk. Szeretnénk elju íni, minél több ifjúsági klubba, művelődési házba, hogy minél többen megismerhessenek minket Nógrád megyében. Néhány nappal a bfeszélge-1 tésünk után. a televízió ifjúsági műsorában; a Forgószírí pódiumán láttam viszqnt — ezúttal az ország sok százezres televíziós publikumával együtt — a Cséki-együttest. Ragyogóén szerepeltek] és a közönség jóvoltából a gálaesten is közreműködtek. Nem kisebb együttessel szemben vívták ki a gálán való szereplést, mint a győri fesztiválon nagydíjat nyert székesfehérvári . Dzsessz GT. cjsékiék- nek további sikereket kívánva, őszinte szívvel ajánlom a zenekart, a művelődési, otthonok és ifjúsági klubok dzsesszt kedvelő közönségének. [ Tóth Cjsaba Film Nikolaj Gjaurovról A szófiai Bojana filmstúdióban film készül az ismert bolgár énekesről, Nikolaj Gjaurovról. A filmet jövőre mutatják be, az énekes 50. születésnapja alkalmából. Bulgáriában és külföldön eddig 20 rövidfilm készült Nikolaj Gjaurovról. Az új film rendezője, Nikola Korabov most egészen más feladatot állított maga elé. Azt szeretné, ha a nézők „teljes képet kapnának arról, mit is jelent Nikolaj Gjai^rov, mint jelenség”. A film nemcsak az énekes rendkívüli tehetségéről beszél, hanem erőfeszítéseiről, munkájáról is, amellyel eljutott a csúcsokig. Ezért a Gjaurov előadásában elhangzó legnépszerűbb áriákat maga az énekes magyarázza, ótelme- zi. „Olyan ötvözetet kél kapnunk, amely lehetővé teszi,' hogy a nézők közelebb kerüljenek Gjaurovhoz, és 5k is megérthessék, milyen lelki feszültség és milyen kutatás árán érte el a sikert ’ — mondta a rendesó. Operarészletek mellett, amelyekben Gjaurovval (együtt más híres énekesek is részt vesznek, a film tartalmaz az Egyesült Államokban, Olasz- országbán, Ausztriában, Franciaországban, Angliábajn felvett dokumentumjeleneteket nek rá — remélte — látszólag könnyedén csevegő, cigarettázva egyenrangú valakire, „akit az elvtársak i vártak”. — Természetesen — mondta természetesen... — többször is. — Átmegyek Béláékhoz, átmegyek, szívesen. Csak most mennünk kéne — mondta Gézának, mert nem tudta, említheti-e, hogy Jusztival van együtt, hogy egyáltalán nincs egyedül, s most értette meg, hogy miért'kell mindenféle titkos akcióhoz regényekben, filmekben az összehangoltság, a hosszadalmas, pontos előkészület, a részletekre menő percnyi pontos felkészülés, szóval,'mindaz, amit ők könnyedén és elegánsan elmulasztottak. 1 Géza is egy kicsit nehézfejűnek bizonyult, mert Miki zavarát, zavarodottságát változatlanul a szituáció feszültségének tudta be, s nem annak, hogy Miki féltette Jusztit, mi van, ha ezek a civilruhások, vagy más civilruhások végigjárják a veszteglő vonatot. így hát, amikor egy pillanatra a fecsegés közben ketten kifordultak a szerelvények felé, csak szájmozgással, lehelet nélkül súgta, de három felkiáltójellel; „Nem vagyok egyedül!!!” Most már Géza reagált: „Persze — mondta — persze. A titkár elvtárs nincs egyedül. Ha megengeded Sárosi elvtárs, elkísérem az elvtársat” — s már mentek is. Ami talán nagyon furcsa volt, de ez csak Mikinek, a most mindent élesen megfigyelő és regisztráló Mikinek. Menetközben Géza pontosan úgy és ott fogta a könyökét, mint a két civilruhás pályaudvari bámészkodó, csak talán kicsit könnyedebben. Ráadásul Miki elvétette a [vagont is, egy pillanatra meg is rémült, amikor csak tires kupét talált, pedig pontosan rögzítette a pályaudvari ivócsap előtti lépcsőn szállt le, ott kellett visszaszállnia. Ezt magyarázta Gézának, aki szárazon csak ennyit mondott: „Rossz rögzítés. A vonat elmozdulhatott”. El is mbzdult, föl, s alá, többször Is, de két perc múlva onnan a második vagonban megtalálták a sarokba húzódó, retiküljét görcsösen fogó Jusztit. Ekkor derült ki, hogy Géza milyen gondos, a bemutatkozásnak rögtön ^lébe vágott, s azt mondta: — Kedves, én nem tudom a maga nevét, maga dem tudja az enyémet. Mondtad neki? — fordult Mikihez — Nem. — így jó. Tehát maga Miki munkatársa, aki elkíséri erre az előadásra. Semmit nem tudunk magáról. Sapkája van? Juszti csak intett, ijedten, hogy -nincs. Géza vaskos oldaltáskájából elővarázsolt egy koszos-barna svájcisapkát: — Akkor ez is jó lesz. Legszívesebben azt mondanám, hogy vágja le a hosszú hollófekete haját, de mindene;et- re gyűrje be a sapka alá, hogy ne legyen nyomjelző. Ha leszállun k, majd még ezt is vegye fel, este lesz mire odaérünk, kelhet Is — azzal egy ugyanolyan koszos-bafna sálat is elővarázsolt és kezébe nyomta Jusztinák. — Kártyázni tud? — kérdezte. fFolytatjuk)
