Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-16 / 268. szám

Kedvelik a falubeliek a ceredi klubkönyvtárat. Az olvasnivaló mellett gyakorta művelő­dési rendezvények is hívogatják az érdeklődőket. Képzőművészeti kiállítások, író-olvasó találkozók szerepelnek a programban. — kj — Chiovini Ferenc nyolcvanéves Chiovini Ferenc Munká- csy-díjas érdemes művész nyolcvanesztendős. A festőművész tanulmá­nyainak befejezése. 1926 óta a szolnoki művésztele­pen dolgozik. Munkássá­ga szorosan kapcsolódik a kolónia történetéhez, a vá­ros kulturális életéhez, amelynek évtizedek óta döntő szavú részese. Chiovini évekig vendég­tagként dolgozott a kolónián Fényes Adolf, Pólya Tibor, Szlányi Lajos, Szüle Péter, Vidovszky Béla, Zádor Ist­ván és Zombory Lajos mel­lett, 1936-ban nyeri el a törzstagművész megtisz­teltetést. Itt talál rá azokra az „opálos szürkék”-re, arra a finom „szordinós kolorit”. ra, amelyet a „horizontális látás” mellett művészete egyik jellegzetes. hagyo­mányokhoz kapcsolódó al­földi vonásaként tart szá­mon. „ ... itt a valóság jelle­géhez nem tartozik a külső színesség, a meglepő fel­harsanó részletek. Amit látok, azt reálisan érzéke­lem. A valóságélmény rög­zítődik bennem és ezt pró­bálom képben visszaadni. Nem a dekoratív koloriz- mus eszközeivel, hanem a belső megérzés, a lírai hatá­sok fűtöttségével. ..” Ars poeticaként is jegyezhetnénk ezeket a hatvanas években mondott szavait Lényegében a látványrealizmus, az ecset­Az 1935/36-os években olaszországi ösztöndíjas időszaka alatt letisztultab- bak, határozottabbak lettek elképzelései. Az ösztöndíja­sok Római Magyar Intéze­tében megrendezett kiállí­tásán mind az olasz, mind a hazai kritikák elsőként foglalkoztak Chiovini al­kotásainak kitűnő színérzé­kével, élénk festőiségével, kompozícióskészségével. A negyvenes évekből való képek már újra a plein airben élvezett táj, az al­földi falvak életének, a tághatárú Alföld látványai­nak bűvöletéről vallanak. A szürkésen világító házfalak, a püsztán derengő föld mö­gött a képsík kétharmadá­ban magasodó fullasztó sö­tétkék, mintha a háború tájba oltott rettegése vol­na. A felszabadulás után Chiovini Ferenc. mint a megyei újjáépítési hivatal igazgatója tevékenyen részt vett nemcsak a város, de a művésztelep tönkrement épületeinek újjáépítésében is. Patay Mihály, Benedek Jenő, Bótos Sándor és P. Bak János mellett első­ként költözött be a kolónia rendbe hozott szárnyába. A művészeti élet aktív része­seként szerepelt a Művészek Szabad Szakszervezetének tárlatain. Az ötvenes évek második felétől telepedett meg a szolnoki kolónián az a generáció, amely a raű­az utóbbi harminc évből tel­jes képet nyújt, történeti kompozícióitól (Rákóczi hadait indítja 1955) portréi­ig (önarckép 1960, G. M. arcképe, 1960. Dr. M. J. arcképe 1968), hagyományos tájaitól a Tisza II. vízlép­csőnél. a Palotási Állami Gazdaságban festett, az Al­föld megváltozott gazda­ságát, arculatát, örökítő ké­peiig. Az utóbbi években Chio­vini Ferenc arc poeticája megvalósításának csúcsára ért el. Friss, könnyed, ecset- járásával, színeinek eleven csengésével, a természet hangulatait idézi elénk, te­remti újra képein a termé­szetelvű festészet nyelvén. „Eddig figyeltem, most összegzek” — nyilatkozta Chiovini Ferenc két eszten­dővel ezelőtt. Most mind­azt, mit gazdag pályája so­rán próbált, amit eddig hor- dozva-őrizve festészetében fontosnak tartott, bő ter­mést hoz művészetében. Szép bizonysága ennek a szolnoki galéria gyűjtemé­nyes kiállítása. Dr. Egri Márta Wi lesz a Horvá Endre Galéria sorsa ? A HORVATH ENDRE Ga­léria a kisgaiériák sorába tar­tozik. Ilyen, kamarakiállítá­sok rendezésére alkalmas te­rem a megyében is kevés van, Balassagyarmaton pedig ez az egyetlen. A Horváth Endre Galéria a megyei és az orszá­gos kisgaiériák sorában a jók közé tartozik. Kiállításpoliti­kája jól átgondolt koncepció­zus. Kiállítási tervükre első­sorban a nyitottság a jellem­ző. A megyében jelenleg talán ez a galéria mutatja be a leg­szélesebb körű válogatást a megyén kívüli művészek, el­sősorban a budapestiek mű­veiből. Erényük, hogy érzéke­nyen reagálnak a kortárs ma­gyar művészet által felvetett kérdésekre. Kiállítási prog­ramjuk változatos: az 1979 évi szinte valamennyi képző- és iparművészeti műfaj egy- egy reprezentáns alakját be­mutatta. Kiemelkedett jó vá­logatásával és szép rendezé­sével Somogyi József szob­rászművész tárlata, aki a mai magyar szobrászat iskolate­remtő. meghatározó jelentősé­gű mestere. Szemethy Imre rajzainak bemutatásával a rendezők jó érzékkel tapintot­tak rá a kortárs művészet egyik csomóponti kérdésére, illusztrálva egy sajátosan új formanyelv kifejezési lehető­ségeit. Hasonlóképpen határ­eset érdekességű volt Szyksz- nian Wanda anyaga, aki a fes­tészet és az alkalmazott gra­fika műfaji átfedésének le­hetőségét veti fel kitűnő ka­rakterérzékű portréin, plakát­jain. Molnár Edit kifejezésé­ben önálló műigényű port­réfotói a fotó művészeti lehe­tőségeire irányítják rá a fi­gyelmet — feszegetve a nap­jainkban erősen vitatott kér­dést: a művészetek egyenran­gú társa lehet-e a fotó. Or­szágosan Is jelentős újszerű kerámiaszemléletről vall Hor­váth Sándor jelenleg látható kiállítása. A kiállítások vá­logatása tehát szerencsés. Jó érzékkel tapintanak rá a szer­vezők a kortárs magyar mű­vészet kérdéseire — s egy kis- galéria ennél többet nem is érhet el. A kamaratárlatok szépen rendezettek, a kiállítá­sok propagandája jó: a rádió rendszeres tájékoztatást ad róluk. Ha az érdekes programon, a hallott dicséreteken felbuz­dulva a Balassagyarmatra' lá­togató, vagy az ott élő művé­szet iránt érdeklődő meg akar­ja nézni a kiállítást, akadá­lyok sorába ütközik, s általá­ban mielőtt célját elérné, csa­lódottan távozik. A Horváth Endre Galéria ugyanis min­den kialakult és bevált or­szágos szokást és hallgatóla­gos megegyezést sutba dobva egyedi nyitvatartással ren­delkezik: 16—19 óráig tekint­hető meg. Az egyetlen galéria továbbá az országban, amely kedden tart szünnapot. A kü­lönös nyitvatartás kapcsán felmerül a kérdés: kinek ren­dezi jó kiállításait a Horváth Endre Galéria? Az esti röpke háromórás nyitvatartás egy­értelműen utal rá, hogy leg­jobb esetben is csupán a hely­belieknek. Ök sem dönthet­nek szabadon. Nem ejthetik útba sem ebédidőben, sem szabadnapjuk kora délutánján, sem vasárnap délelőtti sétáju­kon. MUNKAIDŐ UTÁN egyik kézben a bevásárlás terheivel, másikban a gyerekkel még az érdeklődő sem megy kiállítás­nézőbe. Kívülről érkezett lá­togató pedig nem juthat be, hiszen délután 4 órakor min­denki útban van már hazafe­lé. lía az érdeklődő mindezek ellenére mégis a kiállításláto­gatás mellett dönt, újabb aka­dályok sorába ütközik. A ga­léria „átmenetileg” körülbelül már két éve és ezentúl még kifürkészhetetlen ' ideig — szinte megközelíthetetlen. Az átépítés alatt levő épületben semmiféle irányítótábla nincs. Az esti órákban a világítás szünetel — így már a kapu­ból visszafordul a látogató, azt hívén rossz helyen jár. Ha az elmúlt évek során már megfordult itt, kivételesen el­szánt és bízik ritmusérzéké­ben: nekivág a koromsötét lépcsősornak, s az emeleten végre sikerül megtalálni a galériát. A terem fala pisz­kos. A helyiség fűtetlen. A légkör tehát nem éppen ven­dégmarasztaló. A látogató gyor­san átfutja szemével a mű­veket. Hosszabb szemlélődésre, amely pedig a műalkotás meg­értésének feltétele, a zord kö­rülmények miatt nemigen szánja rá magát. Ily módon érthető, hogy a Horváth End­re Galéria kong az üresség­től. Kiállításaival nem ad számontartható programlehe­tőséget a gyarmatiak számára. Balassagyarmat kisváros. Küzd a kisvárosok problémái­val, melyek között jelentős a kulturális rendezvények, a szórakozási lehetőségek szű­kös volta. Ilyen helyzetben könnyelműség egy jó progra­mú, munkája révén nagyobb közönséget és figyelmet ér­demlő galériát lassú pusztu­lásra és érdektelenségre ítélni. Ellenkezik ez a felfogás kul­túrpolitikánk elveivel is, amely a már meglevő intézményé­nek jobb kihasználására he­lyezi a hangsúlyt. A galériá­ra Balassagyarmatnak nagy szüksége van, hiszen fejlődő város, amely gazdag kulturá­lis hagyományokkal rendel­kezik. Jogos az igény, hogy ezekhez a hagyományokhoz napjainkban is ragaszkodjon, méltónak bizonyuljon. A Horváth Endre Galéria fenntartója a balassagyar­mati művelődési központ, amely szűkös anyagi eszközei­ből nem tudja a galéria gondját megnyugtatóan ren­dezni. A művészetben rejlő társadalmi és kulturális le­hetőségek, egy fejlődő város kulturális életének gazdagítása megérdemelné a Balassagyar­mati városi Tanács és a Nóg- rád megyei Tanács alaposabb odafigyelését, hal Vatósabb tá­mogatását. A Horváth Endre Galéria munkája alapján meg­érdemelné, hogy jelenlegi ál­datlan helyzetéből anyagi tá­mogatással kiemeljék. Balas­sagyarmaton minden bizöny- nyal akad üres épület (pél­dául a jelenleg a művelődési központ raktáraként használt kistemplom), amely méltó ott­hont adhatna a galériának. A nyitvatartás jelenlegi rend­szere kulturális intézménynél megengedhetetlen. Sürgősen meg kell oldani az országos szabványnak megfelelő lát­hatást, hiszen a galéria köz- művelődési funkcióit csak ak­kor fejtheti ki, ha a kiállítás megtekinthető. A FENTIEK megoldása te-: szí csak lehetővé, hogy a Hor­váth Endre Galéria funkció­jának megfelelően működhes­sen, kvalitásos programjával hathasson — jelenlegi állapo­ta a lassú haladásé. Közmű­velődési feladatait így nem képes ellátni. K. E. CHIOVINI FERENC: Lakodalmasok. járás érzékeny ihletett- sége. magas fokú színkultú­ra, a horizontális természeti kép kompozicionális hang- súlyozása Chiovini Ferenc természetelvű festészetének jellemzői napjainkig. Aba-Novák, Borbereki Kovács. Pólya Tibor. Matti- oni Eszter hatása alól Chio­vini sem túdta magát kivon­ni. 1933-ban Aba-Novák Vilmossal festette a jász- szentandrási neogót plébá-. niatemplom freskóit. vésztelep utolsó két évtize­dének alkotói tevékenységét jelöli műveivel. Chiovini Ferenc közöttük a legidő­sebb, tisztelt és megbecsült tagja közösségüknek. Mű­vészete a hatvanas évektől kapja meg mind országo­san. mind a megyéjében is azt az elismerést, amit munkássága alapján meg­érdemel. Gyűjteményes ki-' állítása — amelyet most. 80 éves születésnapján rendez­tek a szolnoki galériában — 4 NÓGRÁD — 1979. november 16.. péntek Szalontai Mihály: Az utolsó nap iaaaaiaaaaaaaaBaaaBaaBaaaaaaaaiaaaaaaBBaaaaaaaaaaai laaaaaaaaaa«»­— Helyes. De minek ahhoz betegség? — Kell egy hónap szabad idő, rendbe tenni dolgaimat. — Nem lógás? — Ugyan! x — Hiszen ha csak átgondolod az életed... az is fon­tos... Tedd is meg. Miki bólintott, az öreg is. Odaült az íróasztal álhoz, sóhajtott egyet. — Na jó. Nem is hazudunk. Hirtelen nőttél, mennyit is egy nyár alatt? — Harminckét centit. — Jó, jó — bólogatott az öreg —, ha valaki ódzkodik, szakrendelésre is elküldelek. Majd odamész, ahova én mondom. Minden rendben lesz. Itt a papír, s ha már itt vagy vetkőzz le, megvizsgállak. Miki már menni akart, de levette ingét. Az öreg meg­kopogtatta, meghallgatta, aggályosán többször is, aztán leült az íróasztalhoz, írt egy másik papírt, s azt mondta: — Lehet, hogy tévedek, de valami a tüdőddel nincs rendben. — Náthás vagyok. — Nyáron?... No jó, biztos ami biztos, csináltassunk rétegfelvételt is. Miki megköszönte, elment. 23. Tíz óra , körül lehetett, amikor kiért Erzsébetre. Köz­ben háromszor váltott villamost, menet közben leugrott, elment Soroksár felé, visszajött. Fölszállt autóbuszra, ment egy megállót, leszállt, gyalogolt három utcán át, földes ut­cákon, kis házak között, aztán ott állt Beretvós néni há­zánál. Az oldalsó kis kertkapu nyitva volt, szelíden meg­emelte a faléceket, úgy nyitotta, hogy ne nyikorogjon. Be­tette maga után, s ment a padláshoz. Nem igazi padlás volt, afféle tetőtérszoba, Beretvás néni leginkább lomtár­nak használta, kopott bicikli, ócska ponyva, kerti szerszá­mok, kosarak, régi Singer-varrógép, egy heverő, lepedő, párna, dunyha, s a dúnyha tetején Juszti. Kislámpánál ol­vasott a befüggönyözott ablak mögött, aminek vastag vászna még a háború alatt szolgálta a sötétítést. Nem is látszott, érződött ki semmi fény, koromsötétbe burkolózott a tájék, csak messziről látszott ide az utca sarkáról im* bolyogva halvány egyszál körte, hogy elnyelje a holdtalan Pest környéki nyári éj. Az ágy mellett egy tálca tejbegrízmaradványok, egy szelet kalács, kakaó. — De jól tart Beretvás néni! — Aranyos öregasszony. Ha feljön és hoz valamit, mindig itt marad legalább egy órára, s rólad beszél. Meg az Öcsiről. Öcsi dadogott, te meg pendelyes kis kuka vol­tál. Beretvás 'néni öcsi nagynénje volt, gyerekkorukban irtózatosan féltek tőle, mert ha öcsi anyja, Balog néni megbetegedett, és Beretvás néni jött átvenni a háztartást, lévén gyermektelen, mindig rendet akart csinálni az örö­kösen futó felfordulásban, amit a gyerekek nem szerettek, s nem is értettek. Beretvás nagynéni rögtön beágyazott reg­gel, az Iskolásokat iskolába, a kicsiket játszani zavarta. Fel­mosta a szoba-konyhát, ebédet főzött — s neki valahogy mindig volt mit —, elmosogatott,, azután kicsit szundított. Aztán az elemistáíknak tanulni kellett. Szóval egy szörnyű börtön volt az élet, ha Beretvás néni megjelent, az állan­dó „Rend a lelke mindennek!” megnyilvánulásai jobban riasztották őket, mintha ütötte vagy verte volna a gyerek­sereget. Aztán no hisz’ aztán hogy Beretvás néni férje elesett a háborúban, vagy hogy ők megnőttek, s immár más szemmel nézték a kedves kicsiny öregasszonyt, Be- rétvás néni a kedvencük lett. Háza, az egyedül élő kis öregasszony háza menedék, első leányismeretségeik is szi'nte ott zajlottak. A kis öregasszony képmutatás nélkül ment el sétálni, ha nem volt hol másutt... Imádta őket, s mindent megtett volna értük, ezzel élt most vissza Miki, csak hosszú évek során döbbent rá, hogy milyen rossz veszedelembe sodorta az öregasszonyt, mint ahogy ennek az ügynek kapcsán tulajdonképpen mindenkit. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom