Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-02 / 257. szám
( Sírfák, gombosfák, kopjafák híbr aoí FF JFA Nábrádi és szatmárcsekei fejfa. Napirenden van a temetők, a temetkezés kérdése. Irodalmi hetilapunkban vitáznak róla, városaink építészekkel terveztetnek új temetőket, minden kolumbárium egy-egy kísérlet a jobb megoldásra. Könyvek jelennek meg régi temetkezési szokásokról, fejfákról, s közben szaporodnak a sírok, fogynak a hazánk református, evangélikus unitárius temetőire oly jellemző, Európában egyedülálló ritkaságok: a fejfák. Múzeumokba vándorol, amelyiket még fel nem tüzelték, vagy át nem jutott a határon, hogy drága pénzen kerüljön műgyűjtők kezébe. Szakemberek sokat elmélkednék róla, hogy honnan származnak ezek a hol emberalakra, hol csónakra emlékeztető fejfák. fejefák, fejes- fák, cifrafejfák, főtül való fák. gombosfák, gombfák, sírfák, epitafák, vagy éppen kopját tartó emlékükre ______ ■ f «iH/- ' iSKASft i :A: , il , ■BMggP—i ■■ i Poroszlói és karéliai fejfa. J csónakos temetkezés szokása megváltozott a túlvilágról is. Nemcsak a halottat he-- formált gondolkodásunk, má- lyezték csónakba, de a csó- sok temetkezési szokásaink, nákját ráborították sírjára, s de ez nem indokolja, hogy azt a bábut, amit felöltöztet- giccses, hivalkodó műkövek, ve úgy tiszteltek, mintha ma- habarcsból lett csókolódzó gaga a halott lenne, sírjelként lambok, tört angyalszárnyak, állították. A norvégek is te- drótból, bádogból, kalapált, metkeztek hajóba, földdel s kovácsoltvasnak álcázott fedve a holtat. A karjalaiak lámpások hirdessék, hazudjék nemcsak a sírra borítottak halálunkon túl embervolkoporsót, de házacskát is építettek fából, hogy legyen a holt lelkének hová költöznie, s erre tették a holtra emlékeztető bábot. A mohamedán kunoknak is voltak ilyen kömpöceik, s a kirgizeknek is. A románok Corhanának (korhány) nevezték a sajátjukat. Egy bizonyos: azoknál a primitív népeknél, melyek hittek abban, hogy a lélek tovább él az ember holta után, s mocsaras, lápos, víz- parti tájon éltek, a temetkezési szokások is hasonlóak lettek. Afrikai, madagaszkári tunkat. Ha a humanitást írjuk zászlainkra tartozunk azzal az embernek, hogy anyagban és megformálásban is méltán emlékezzünk meg róla. A temető ne legyen operett. a sírjel legyen méltó ahhoz, akiért állítottuk. A fejfák, gombosfák, kopjafák méltóak voltak eleinkhez. Népek alkotó képzeletének remekművei. A mai sír- jelek nem korszerűek, hanem hamisak. Mások boldogok lennének, ha ilyen még napjainkban is élő hagyományuk volna, mint a fejfáink voltak. Mi akadálya van utalva: a főleg erdélyi köp- példák épp úgy tanúsítják, mint hogy ezt a hagyományt fel- jafák? a mi vidékeinken fennmaradt A néprajz tudósai felvetet- féjfák. A török nem nézhette ték s részben bizonyították a a keresztet, de megtűrte az különösen Tiszántúlon (Szat- ősi hagyományokból átörökí- márcseke, Hajdúböszörmény) tett fejfát. Ügy maradtak honos csónak alakú fejfák fenn ezek népünk emlékeze- finnugor eredetét. Egyáltalán tében, mint a bájolások, sira- hogyan és honnan kerülhet- tó énekek, pogány kuruzslá- tek hozzánk ezek a különös sok, gyógyfüvek ismerete. S alakú fejfákj melyek nem- ha Bornemissza Péter a XVÍ. csak falvanként mások,. de a század végén még felsorolja népi teremtő képzeletnek, a pogány „ördögi kísértete- szobrászi látásnak is párat- két”, miért ne maradtak vol- lan emlékei? Van, aki török ná élőek tárgyi emlékeink, ha eredetűnek tartja, pedig a egyszer a keresztény hitre török turbános sírkövek alig tért Karjaiéban is folyamatoélesszük? Azok a tétova kísérletek — melyeknek a Farkasréti temetőben, s másutt is tanúi vagyunk — jelzik, hogy igényeljük ezt az iga- zabb, tisztesebb sírjelet. Koczogh Ákos Technika az iskolában Egy emberöltővel ezelőtt hazánk gyengén fejlett agrárország volt. Ezért akkor a lakosságnak csak töredéke kerülhetett a korszerű technika közeiébe. Ma már a gépek átfogják mindennapi életünket, öregekét és fiatalokét egyaránt, a tanyán éppúgy, mint a városban, hiszen a tudományos-technikai forradalom korában élünk. Mégsem mondhatjuk, hogy technikai műveltségünk korszerű lenne. Műszaki szakemberek és társadalomkutatók egyöntetűen állítják, a tanulmányaikat befejező fiatalok még ma is úgy lépnek • a termelésbe. hogy a családból és az iskolából hozott műszaki műveltségük szegényes, technikai szemléletük avitt, semmiképpen sem felel meg a modern követelményeknek. Mivel az iskola hű tükörképe a társadalomnak, az elmondottakból logikusan következik, hogy a technikai műveltség és szemlélet társadalmi elmaradottságától az oktatás sem tudta függetleníteni magát. Igaz, a felszabadulás előtti korszak iskoláinak kézimunkaóráihoz képest nagy' előrelépést jelentett az általános és a középiskolákban három évtizede bevezetett gyakorlati foglalkozás, de csak rövid időre, mivel nem tudott lépést tartani a társadalmi-gazdasági fejlődéssel. Az 1978- bsn kialakított új tantervek lépcsőzetes bevezetésével a gyakorlati foglalkozást új tantárgy, a technika váltja fel. TÁRSADALMI ELLENSZERV KÍSÉRTE Izgalmas fordulatokban bővelkedik a gyakorlati foglalkozás harminc-egynéhány éve. A tantárgy körül sohasem ültek el a viták, még a hatvanas évek elején sem, amikor pedig a tantervi reform a középiskolákban hetente egy teljes napot szánt rá. Néhány év múlva viszont — a reform elsietettségének nyilvánvalóvá válásával — megkezdődött a „politechnika” látványos hanyatlása, gyors visszafejlesztése, némely helyütt tudatos elsorvasztása. Oktatáspolitikai hiba történt volna? Aligha. A magyarázat: a gyakorlati foglalkozást némi társadalmi ellenszenv kísérte, s félő volt, hogy fölébred majd a technika iránt is. Az emberek látszólag a túlterheléstől féltik a gyerekeket, valójában az a maradi nézet lappang még ma is a fenntartás mögött, amely az általános műveltségből szeretné kirekeszteni a technikai ismereteket. Ezzel függ össze, hogy a technikai nevelés idegen a megmerevedett, intel- lektualista iskolai hagyományoktól is. Sietünk leírni, hogy a gyakorlati foglalkozás — legalábbis heti kétórás formájában — voltaképpen sohasem bukott meg, »hiszen becsületesen teljesítette, amiért annak idején életre hívták. Elemi műszaki ismereteket nyújtva fejlesztette a tanulók kézügyességét és hozzájárult a fizikai munka megszerettetéséhez. Az más kérdés, hogy szűkre szabott horizontjával hamar féloldalassá vált. elsősorban az elméleti jellegű technikai tudnivalók elhanyagolása miatt SEGÍT A PÁLYAVÁLASZTÁSBAN Egyebek között a technika tantárgy abban különbözik elődjétől, hogy távolabbi célt tűz maga elé: a XXI. századba átlépő ember technikai műveltségének megalapozásáig törekszik mind az általános iskolában, mind a gimnáziumban, annak figyelembevételével, hogy a technikai ismereteknek nem kizárólag az iskola a forrása. Az elméleti és a gyakorlati tudnivalókat szorosan összekapcsolva széles körű ipari, mezőgazdasági, ökológiai, valamint munka- és üzemszervezési ismereteket nyújt, miközben fejleszti a tanulók tárgyi cselekvökész- ségét; a termelőmunka megbecsülésére, a fizikai dolgozók iránti tiszteletre neveli őket; megláttatja az anyag szerkezete és fölhasználása közötti összefüggést; hozzájárul természettudományi ism.ereteils gyarapításához. A szakmák közös technikai elemeinek tanítása minden bizonnyal segítséget ad a diákoknak későbbi pályaválasztásukhoz. Az új tantárgy tananyaga az általános iskola alsó tagozatán egységes, de — tekintettel a gazdasági és társadalmi igényekre — a felső tagozatnak két változat készült ipari, illetve mezőgazdasági jelleggel; közös azonban bennük ' az általános technikai ismeretanyag. A fiúk és a lányok egészében véve ugyanazt tanulják; a háztartási ismereteket és a női kézimunkát a tanterv a szakköri foglalkozások és a fakultatív órák keretébe utalja. Tavaly szeptemberben megkezdődött a technika tanítása az általános iskola első osztályában, s az idei tanévben már a másodikosok is tanulják ezt a tárgyat. Vessünk egy pillantást e két osztály tananyagára! Mindjárt szembetűnik, hogy a heti egyórás ismeretanyag alapozójelle- gű: elsősorban a gyerekek érdeklődését kívánja fölkelteni a tantárgy iránt. Főkép-' pen közös munkavégzési formákkal. A technika elméleti része — ha egyáltalán beszélhetünk elméletről, ebben az életkorban — jobbára a gyerekek családi és iskolai környezetének megfigyelésével foglalkozik. Az első osztály tárgykörei a következők: képlékeny anyagok (anyag és gyurma); papírmunkák; zsineg és fonal használata; hurkapálca elemi megmunkálása,’ Másodikban ezekhez a fólia szabása és ragasztása csatlakozik. P. K. I. November 2., péntek, 2. műsor. 20.00: Verdi: Requiem. C Tút. AKiS .«£, F A $ T £ MfT J t£ 1 Zt' A SZAZAUrOUDCUb Karéliai csónakos, fejfás temetkezés a századfordulón. . (Németh Ingeborg rajzai) hasonlítanak fejfáinkhoz, san fennmaradtak szinte Amíg fel nem dolgozzuk észa- napjainkig? Kirgiz, kalmük, ki rokonaik, s a szibériai né- v tatár rokonjelenségek csak pék temetkezési szokásait s bizonyítanak, nem cáfolnak, mindazokét, melyekkel évez. De mire megyünk vele, túl redek során érintkeztünk, vég- a tudomány belső gondjain ? ső feleletet nem találhatunk. Azon a nagy ívű körön belül, Ügy látom azonban, hogy az melyhez* finnugorok is tartoz- ember alakú ún. antropomorf tak a túlvilágról alkotott ké* és csónak alakú fejfának közös eredete van, csak más kialakulási útja , A közelmúltban átnézhettem a finn nemzeti múzeum dokumentációs tárának fejfaanyagát. Karjalai fejfák százai azonosak. - közvetlen rokonai a mi fejfáinknak. Száza -I ordulón élt még ott a pükkel, a képzeletvilágunk, teremtő, térformáló készségünk közös volt. Vagyis: olyan sírjeleket állítottunk mi is a tizenhatodik század óta, mint északi rokonaink folyamatosan a'huszadik századig, s erre Karjala, a Kalevala földje eleven példa. Ez a hagyomány pusztulóban van. Bár NÓGRÁD — 1979. november 2., péntek 1 |Szalontai Mihály: Az utolsó nap laaaaeaMtaaKaiaBaaaaaaaia u. Akkorra már minden fiú bejött, mindegyik rebbenő porszoborként — Rázsony tanár úr hajtotta őket. Vastag kackiásan fölálló ördögszemöldökén gerendaként ült a por. Mikorra Miklós úgy ahogy kész lett és már egy koszos zsebkendővel maszatolta ki szeme sarkából, orr- lukából, szájából a ragacsot, hátulról puha feketeség borult rá, valami átölelte, valaki megfogta a fejét, s az arcát erős, határozott mozdulattal dörzsölni kezdte. Egy puha vastag frottírkendő volt, húsos-izmos kis tenyér tartotta, s már csapott is fülébe az orvos néni hangja: .,Hé, fiatalember. Sikerült úgy összemaszatolnod magad, hogy saját anyád sem ismer rád”. „A fene!” — mondta ő, s méltóságteljesen vastagítani igyekezett mutáló hangját. — „Olyan vastag ez a porfelhő, hogy az őskáosz ehhez képest kutya se... neki”. Kata néni keze a szájára borult. „Te! Tanulj már illemet, mert a seggedre verek, gyerek!” — mondta, de már könnyedén Béla fejére borította a törülközőt, otthagyva Miklóst, s teljes odafigyeléssel annak a dögönyö- zésével foglalkozott. Miklós dermedten maradt a félkanyarban vett mozdulatban, úgy rézsűt, úgy nézte Katát és emlékezetében, emberemlékezetében ez volt az első emlékkép, ami ha rágondolt, megképzett neki, mint amikor először látott nőt férfiszemmel. Ha annak a férfinek gyerekember- szeme volt még akkor, s maradt is sokáig. Ott állt, s nézte, tá'n az örökkévalóságig, egy pillanatig. míg Rázsonyi hangja közvetlen közelről rá nem dörgött. „Na, gyere már, nézzük meg, mit végeztünk!” Kimoccant kötött helyzetéből, s ment vissza az udvarra, hol a légi épület hatalmas barokk katedrálisokra emlékeztető vastag oldalából még folyt a por, potyogott' egy- egy tégla, s vakolatdarab. Mostanra jó fél óra múltán, sem oszlott el a rorprakásró! a por. ott ült fölötte egy tömegben, védve a régi téglákat, mint jogos tulajdonát. Aztán még emlékezett a téglahordásra, Bélával hordták késő délutánig sok-sok napokon át. aztán kőművesek jöttek —. ho még nem építkezni — túl sok fontosabb építenivaló volt még, csak gerendákkal aládúcolták a tűzfal meglevő részét, hogy végre az ostrom után megindulhasson a tanulás. Sokszor nézett hátra, mindig ő vitte elöl a téglahordó tákolmányt, ketten ütötték össze baltafokával, rozsdás szögekkel. Béla szeme mindig a hátában volt, ,csak ha kicsit visszafordult, rézsűt válla fölött hátra, érez. hette szeme villanását. Most ránézett Béla utolsó képére, ott volt előtte az íróaszta|lon, gyerekei képe fölött, az erős kontrasztú, sok napfényes, sötét ruhafoltos kép. Bélát, a diplomatát ábrázolta egy távol-keleti ország fővárosában, követségünk előtt. „Már haza csak meghalni jött! — gondolta. — És én is oka vagyok! Segíteni nem tudtam, ő mindig tudott. Tudott... tudott... tudott...! Mit tudsz te? Semmit.” Hogy is volt csak... Aznap is elcsavargott, félnégy is volt már délután, mire hazaért. Apa még dolgozott, de Anya a konyhában ült és hallgatta vendégeit, Somoskőinét, meg az öreg Készéit, a kerületi párttitkárt. Miki mind a kettőjüket jól ismerte, gyakran fordult elő, hbgy Anya beküldte valamilyen üzenettel, borítékkal a kerületi pártbizottságra. Az öreg Készéi meg nem messze tőlük lakott, feleségét is ismerte,- beteges, kiszáradt csontkóró öreg- asszo’ny volt, azelőtt, még 45 előtt mindig csak sápíto- zott, szidta az ui'át meg a rendőröket, mert, hogy Készéi többet volt amazok kezén, mint szabadlábon. Bevágta a táskáját a sarokba, s már iszkolni akart, de Készéi rászólt: — Te, gyerek! Gyere csak ide! Odament zavartan a beszélgetőkhöz, kutatóan Anyára nézett, kíváncsi volt vajon mi történik, ha hamarost megtudta: — Rólad beszélünk — mondta Anya. — Már múltkor említettem,, hogy ki akarsz maradni és dolgozni akarsz menni. — Inkább azt — morogta. — Hát persze, mert csavarogsz. Kétszáznál több az igazolatlan .órád! Megnéztem. Félévben biztosán megbuktatnak. Nem írtál egy dolgozatot se... — dünnyögte Készéi. — Mi köze hozzá? Készéi felállt, szépen szembefordult vele. Nem volt magas ember, de amúgy testes, Mikit háromszor ki lehetett volna hasítani belőle. Meg is érezte ezt, mert ahogy a titkár mellkastól mellkasig szembenállt vele, villámgyorsan adott balkézzel egy akkora pofont, hogy Miki rádőlt Somoskőinére, aki velejében csak polgárasszony volt. ijedten mondta: (Folytatjuk)
