Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-15 / 267. szám
Derkovits-kiállítás a Galériában Nagyszabású Derkovits-emlékkiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában a Galéria és a szombathelyi Képtárépítő Egylet anyagából. Derkovi^s Gyula (1894—1934) a' huszadik századi magyar képzőművészet egyetemes jelentőségű alakja, aki autodidaktaként küzdötte fel magát festőink és grafikusaink legnagyobbjai közé. A terrornak azokban az éveiben, amikor a tömegeket közvetlenül mozgósító kollektív munkásművészet erőit szétmorzsolták, s a polgári festészet az esztétizmus sáncai mögé vonult, a csenden csak az olyan hang tudott áttörni, amely a történelem tisztán felismert logikáját a halált vállaló elfogult szenvedély hatalmas erejével hirdette. A proletárművész Derkovits élete legszemélyesebb mozzanataiban osztályának sorsát a magyar történelem legmélyebb tragédiáját élte át, így tudott az egyediből, a mindennapiból általános érvényű, maradandó, szimbolikus tematikát és formát alkotni. A kiállítás lovember 18-ie tart nvilva. Önarckép önarckép ’ürdőzők Élet és halál Magyar orvosi műszerek az Antarkhszon A MEDICOR Művek orvosi műszerei világhírűek. Együttműködésük a szovjet orvosi műszergyártó vállalatokkal és intézményekkel immár 12 gyümölcsöző évre tekint vissza. Tájékoztatják egymást arról, hogy milyen irányban fejlesztik az orvostechnikai gyártmányokat és számos gyártásszakosítási megállapodást is kötöttek. Szovjet együttműködéssel fejlesztették a tüdőgyógyászatban fontos pneumatográphot, amely a légzésmechanikai jellemzők vizsgálatára szolgál. Egy nélkülözhetetlen szívvizsgáló készülék alkatrészeit azelőtt tökéspiacról szerezték be, ezek gyártására a Szovjetunió vállalkozott. Szintén a Szovjetuniótól vették át a titán ötvözetből készülő kézi műszerek, fog- és tűfogók gyártását. A közös tervek alapján született oxigénellenőrző és -kijelző blokk prototípusa is elkészült Budapesten, ezt a napokban vitték Mdszkvába. A MEDICOR Műszaki Fejlesztési Intézete most egyeztette az 1981—85. évekre szóló műszaki tudományos együttműködési tervét a szovjet partnerekkel, amely 1990- ig tartalmazza a fejlesztés fő irányait is. A programból kiemelkedik a számítástechnika szélesebb alkalmazása, (mik- roprecesszorok összekapcsolása, melyek memóriaegységeiben a betegről részletes adatokat tudnak elraktározni.) A MEDICOR állította ösz- sze azt a diagnosztikai táskát, melyben az orvos minden fontos műszert megtalál, amelyre a beteg elsődleges ellátásához szüksége van. A műszereket a leningrádi orvostudományi kísérleti intézetben megvizsgálták, klinikailag is kipróbálták azokat és úgy döntöttek, hogy ezekkel szerelik fel az Antarktiszon tartózkodó szovjet expedíciókat is. A kétoldalú kapcsolataink méretét jellemzi, hogy a szocialista nemzetközi együttműködés keretében vizsgált 614 kutatási téma közül 200 magyar—szovjet érdekeltségű. Kitekintés Megújul a debreceni színház Salgótarján rendszeres vendégjátszó színháza, a debreceni Csokonai Színház társulata ez év őszétől ideiglenes otthonban, a megyei művelődési központban működik. Az átköltözést az tette szükségessé, hogy a több mint 110 éves épületet hároméves munkával teljesen felújítják. A 130 millió forintos költségvetés keretében megújul a színház külső homlokzata és a falszigetelés, a tetőtér beépítésével jelentősen bővül az épület hátsó traktusa, korszerű raktárakat alakítanak ki, lesz balett-terem; megnagyobbodnak a műhelyek, tökéletesítik a nézőtér fűtését és szellőzését, kicserélik a székeket. A tervek szerint 1982 elejére 660 ülőhely várja a nézőket Ugyancsak megújul a játszótér is, annak gépi és elektromos berendezése, zsinórpadlása, forgószínpada, süllyesztőrendszere. teljes technikai felszerelése. Annak idején a debreceni színház az 1865-ös avatásra három év alatt épült meg. azon a pénzen, amit a városi közlegelő egy részének eladásából biztosított a tanács, s amit ettől fogva Átkosföld- ként tartott számon a köztudat. Mert az építésnek ellenzői is akadtak. — Mír ípítünk mink színházat? — kérdezte a tanácsba az egyik cívis. — Azír. mer’ van pízünk! — tromfolta le az aggályoskodót a másik tábor embere. A mostani felújításhoz ugyancsak három év szükségeltetik. Érsekvadkerti törekvések Az érsekvadkerti művelődési házban ,,a padlástól a pincéig” nagytakarítas fogad. Nem jelentettem be érkezésemet előre mégsem meglepetés, csak egy vagyok a napi két-három tucat vendég közül, akik ez- zel-azzal a kéréssel, kérdéssel, kívánsággal megfordulnak a ház igazgatója, Molnámé Mércéi Erzsébet irodájában. Ismeretségünk nem mai keletű. Balassagyarmati éveiben amikor is irodalmi színpadával a dramaturgiákról, a forgatókönyv-, vers- és prózaírásig, rendezésig mindént csinált — számtalanszor voltam nézője, hallgatója alkotásainak. Nehezen indul a beszélgetés. Számomra érthetetlen, hogy valaki a már felépített házát elhagyja. Erről kérdezem. közben újra betoppan valaki, a megrongálódott székek javításáról tárgyalnak. Néhány perc múlva megismétlem a kérdést —, eme mintegy megmentének a Szerzői Jogvédő Hivatal munkatársa érkezik. Amikor végre sorra kerülök, már mosolyog, előkészített egy diplomatikus választ: — Örülök, hogy érintetlen területet találtam, hogy itt dolgozhatok, és hogy mindén elképzelésem megvalósítása tulajdonképpen rajtam, kitartásomon múlik... — Node... — mondom elégedetlenül. — Nincs node! Ügy érzem, életet hoztam ebbe a kiultúrba, valami mozgás már megindult. Ezután csak jobb lehet. — Milyen szándékkal, milyen tervekkel vette át, és az eltelt hónapok alatt mennyit sikerült „hozni” ebből? Azonnal válaszol: — Itt ma az első, legalapvetőbb kívánság: kicsalogatni az embereket a kocsmából. Arra a heti két-négy órára már sikerül is, de ez nagyon kevés... — Hát van mit tenni. Az előd milyen örökséget hagyhatott maga után? — Ebben a házban ember- emlékezet óta nem volt ifjúsági klub. Legalábbis nincs dokumentum róla. Amíg a környéken a miénknél sokkal kisebb községekben is remek, jól ménő ifiklubok működnek, mint a tolmácsi, vagy a Pataki Pistáé Nagyorosziban. Tehát, a beindulás nehézségei után a második lépés: jól megszervezni egy községi klubot, jó anyaggal, programmal ellátni, hogy a tagság se hiányozzon. És persze nem egy hónapra, ahogy lenni szokott, hanem féléves programmal... — A klub nem kimondottan a falubeli fiataloké lesz. Helyet, illetve napot kap'nak a nyugdíjasok, az egyedül élő öregek. Szombatonként úgynevezett cigányeste lesz. A megvalósításról, az ebben rejlő lehetőségekről hetek óta tárgyalgatunk. Havi egy alkalommal szocbrigád-napot tartunk, melyre előadásokat, különféle összejöveteleket szervezünk, természetesen az igényeket figyelembe véve. Amíg válaszol, végigfutom az eddig eltelt idő programját: Konz Zsuzsa, Zorán, Mini, Gúnya, Ihász Gábor, Hungária — tehát a hazai popélmezőny illusztris, 'nehezen elérhető része. Aztán: Garas Dezső és Kovács Apollónia. „Ez nagyon nagy siker volt” — mondja később. Aztán a bemutatók: karaté- sok, kaszkadőrök és gyermek- műsorok sorozata. — Hogyan sikerül összehangolni a munkát az üzemekben tevékenykedő szakszervezeti kulturosokkal? Az üzemek kul- túrmunkája nem a legragyogóbb. És itt? — A megoldás egyszerűnek tűnik. Átnézem a brigádok naplóit, és azokat a vállalásokat. melyék teljesítéséhez szükség lehet rám, feljegyzem, és alkalmas időpontban értesítem őket. De ez csak elmélet. Az igazság az. hogy eddig egyetlen naplót sem olvastam. Kértem, de nem kaptam meg őket. Pedig az összhang alapja, hogy ismerjem az igényeket. — Az igények ismerete ele1 gendö lenne ahhoz, hogy a kocsma helyett ide jöjjenek az emberek? — Én a fiatalokra alapozok! Nekik kell többet adnunk, sokkal többet. Már eddig is szép számú gárda gyűlt össze, és ez a szám az irodalmi színpad. a különböző szakkörök! beindulásával csak nőhet. Igyekszem minél sokrétűbbé alakítani, hogy válogathassanak a gyerekek. Az igényeik! gyakran csak akkor derülnek ki, amikor már benne vannak. — Tehát? — Tehát — mondja. — Ha ők nem is tudják, ón kitalálhatom. Végül is ez a munkám... iSzalontai Mihály: Az utolsó nap Géza nem felelt, csak bólintott. Visszamentek a vagonlépcsőhöz, már integettek, sípoltak, a kocsisor szinte mozgásba lendült, amikor Béla is leugrott. Látszott, hogy a feszültségtől majd szétrobban, s az arcába lihegte: — Te őrült, te átkozott őrült! Semmi hülyeséget ne csinálj, két nap múlva felküldöm Robit. Ha nem változik az ábra, vele beszéld meg. Várj rá, dé gondold meg, mindnyájunkat pokolra küldesz!... 22. A vonat már elment, Béla szaladt, felugrott. Gésa az ablakból integetett, és most döbbent rá a szokásos spét- reakcióban, hogy nem is kérdezte meg, Géza miért ment vissza váratlanul Bélával, hiszen ő nem is mondta, jelezte, hogy el akar utazni. Hazament, és estig ült a fenekén nyugodtan. Sötétedéskor bement a kerületbe, elintézte a legsürgősebb intéznivalókat, majd megkérte a kis Jakab Erzsit, hogy írjon le neki néhány sort. Aki beült a gép mellé, s majdnem elsírta magát, amikor elolvasta, amit Miki diktált. Tömören, betegségére, szívizomgyulladására hivatkozva lemondott tisztségéről, s kérte a központot, hogy engedjék el tanulni, segítsék bejutni valamelyik egyetem bölcsészkarára. Erzsi t szinte szertartásosan homlokon csókolta, aki most már kedvesen bőgött, s ügyetlenül, ma- szatos arccal szájon puszilta. Hazament, anyjától megkérdezte, Kollár doktor úr otthon van-e, azt mondta, hogy biztosan, este sehova nem megy a vénember már. Azzal fölment a szomszéd ház harmadik emeletére, nyugdíjas körzeti orvosukhoz, aki egyszerre volt a környéknek megbecsült nyugdíjasa, és a burzsoázia ittmaradt reprezentánsa. Kollár doktor úr ugyanis miközben az az ötemeletes pesti bérház, amiben lakott, valamilyen módon a tulajdona volt, a környék OTI-orvosa volt, szeretett, kedvelt doktor bácsija, s mint ilyet, mindenki tisztelte. Ezért aztán a házát államosították, de a kitelepítést kikerülte, és így nyugdíj mellett besegített utódjának, egy örökké hajszolt harmincon aluli fiatal orvbsnőnek, akit tanított is, akiben a lelket is tartotta, s aki hol örült az öreg jelenlétének, hol félt attól, hogy ez a „baráti” kapcsolat társadalmilag még valami bajt hoz rá. Mikit gyerekkora óta ismerte az öreg, Sokat évődött a selypítő, az s-eket nehezen ejtő kisgyerekkel, szinte előtte nőtt föl, hiszen ha bármi baj volt vele, ő látta először. Az orvos otthon volt, régi, múzeumi méretű és külsejű rádióján valami zenét hallgatott, amiben elmerült olyannyira, hogy nem is vette észre a belépőt, ült a bő kopott bársonyszürke karosszékben, felegyenesedett derékkal mintha egy nagy szimfonikus zenekar előtt valóságosan állna és vezényelt. Vezényelte a rádiózenét. Konokul még akkor is, amikor már észrevette a leülő Mikit, és abba is szinte bele&zuggerálta az áradó dallamok hallomását, tudomásulvételét. — Smetana — mondta, amikor véget ért a zene. — A Moldva. Hallottad már? — Még nem. Hiányosságaim vannak komolyzene-ügyben. — S magyamyelv-ügyben is... — Hogy tetszik ezt érteni? — Tudod ki fejezi így ki magát: „hiányosságaim vannak...?” Egy finánc. Miki a szemhunyor ravaszdi fényén már látta, hogy az öreg elemében van. Vette a kesztyűt. — Tetszik haragudni a fináncokra. Helytelen. — Nem haragszom, csak olyan félemberek. Se katonák, se civilek. És mindig minden szivaromat elkobozták, ha megjöttem szabadságról, akár Bécs felől, akár Abbázia felől. — Igazuk volt, egy orvos ne szivarozzon. — Nem az orvos szivarozott, a háztulajdonos, a kapitalista. Ahogy a plakátokon van. Óriási zsíros kacsacombot ettem, és kövér felékszerezett pucér nő ült az ölemben. Mikor megláttam ezt a plakátot először, az jutott eszembe, de jó lett volna így kapitalistának lenni. De aztán gyorsan kiderült, hogy az is vagyok. No mi va'n kis bolsi, miért jöttél? — Szükségem van egy orvosi igazolványra, miszerint, hogy beteg vagyok. — Miszerint...? — Szóval egyszerűen, hogy beteg vagyok. — S mi a bajod? — Szívburokgyulladás. — Katonaság? — Nem. Tanulni akarok, egyetemre akarok menni. (Folytatjuk) 4 NOGRAD - 1979. november 15., csütörtök
