Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-15 / 267. szám

Az építés főszereplői Eredményesen oldották meg szakmunkás-utánpótlásukat a Ganz-MÁVAG mátranováki gyá­rában. A tanműhelyben különböző mesterségek elsajátítására készítik fel a fiatalokat, akik az elméleti ismereteiket a nagybátonyi szakmunkásképző intézetben szerzik. Csikós Rozália és Juhász Gyula — képünkön — az esztergályosszakmában való jártasságukat gyakorolják oktatóik irányításával. — kulcsár — Nem szégyen tanulni a szomszédtól Aláírásával igazolja Mindkét részről nagy a várakozás "Á fizikai dolgozóknál mi­nőségi premizálás eddig is volt a Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységében. Ez azonban nem segítette eléggé a kitű­zött célok elérését. Bár a mostaniról sem állítják, hogy ez az igazi, hogy nem kell to­vább lépni. Csupán szerényen annyit jegyeznek meg: vala­melyest közelebb kerültünk a hatékonyság növelését célzó elképzeléseinkhez. A mostanit megelőző minőségi premizálás eltakarta az igazi folyamatot, azt, hogy a dolgozók minden esetben eleget tettek-e a tech­nológiai előírásoknak. Ebből adódóan a következő felada­tok érdekeltségének fokozását kellett megoldani a varró­nőknél. — Az egyik szaklapban ol­vastuk, a Budapesti Haris­nyagyár nagybátonyi gyárá­ban bevezetett minőségi pre­mizálás módszerét — idézi a közelmúltat Kiss Károlyné, a gyár műszaki vezetője. — Megnéztük a gyakorlatban is. Visszatérve, lehetőségeinket figyelembe véve, sajátos hely­zetünkre építve alakítottuk ki elképzeléseinket. Ennek so­rán figyelembe vettük, hogy nálunk több munkaművelet van, gyakoribb a termékvál­tás, ami újabb lehetőség a jó, vagy kevésbé jó minőségre. Megállapítottuk, hogy gyár­tásszervezésünk is lényegesen különbözik a nagybátonyiaké- tól. Ott ketten — a dolgozó és átnéző — nálunk pedig csak a meós felel a minőségért. Így jutottunk el addig a felis­merésig, hogy nálunk is a dolgozót felelőssé kell tenni a minőség alakulásáért. Vagy­is a megvalósítást a varrónők­nél kell kezdenünk. A vállalati konkrét elkép­zeléseket megbeszélték a dolgozókkal. A vezetők el­mondták, mi a céljuk az új módszerrel. Elképzeléseik megértetése érdekében a nóg­rádi műszaki napok kereté­ben több brigádvezetőt elhoz­tak azokra az előadásokra, amelyek a fizikai dolgozók minőségi premizálásának szükségességével, módszerei­vel és továbbfejlesztésével foglalkoztak. Az ügyben leg- érdekeltebbek meggyőződ­hettek arról, hogy a minősé­gi premizálás nem a gyárve­zetőinek a rögeszméje, nem­csak a pásztói gyáregységben fontos, hanem mindenütt, mert világviszonylatban ug­rásszerűen megnövekedtek a Minőségi követelmények. — Az új módszer lényege, hogy a gyártásközi meós egy- egy varrónőnél váratlan idő­pontokban, naponta többször megvizsgálja az elvégzett munkafolyamat minőségét, majd a hónap végén összesíti a tapasztalatokat — veszi vissza a szót a műszaki veze­tő, majd így folytatja: — A havi összesítés alapján dől el, melyik dolgozó, mennyi mi­nőségi prémiumot érdemel. A kifizethető összeg nagysága érdekében, a teljesítmények érzékeltetése céljából, külön­böző sávokat határoztunk meg. A mostani gyakorlat sze­rint a jó minőségért plusz­pénzt, a rosszért pedig levő. nás jár. Ez utóbbi maximum 100 forint lesz. Azon dolgozók közül, akik eddig is féltve őrizték hírne­vüket, becsületüket. mindig pontosan és kifogástalanul dolgoztak, néhányan kelle­metlenül érezték magukat. Ezért megkérdezték vezetői­ket: mi az oka a velük szem­ben tanúsított indokolatlan bi­zalmatlanságnak. Ugyanis ko­rábban őket nem nagyon el­lenőrizték. A válasz, majd később pedig a gyakorlat meg­nyugtatta őket, mivel látták, hogy folyamatról van szó, így mindenkire többször sor kerül. Az új módszer szerint aki hibát vét, annak aláírásá­val kell tanúsítani figyelmet-' lenségét, felületességét. — A kezdeti időszakban az előbbieken kívül az új mód­szernek nem volt különösebb visszhangja — kapcsolódik az előbbi gondolatba Kiss Ká­rolyné, majd a következőkkel folytatja: — A próbaidő alatt pontoztuk a dolgozókat, s en­nek alapján megmondtuk, ki mennyit kaphatott volna, ki­től, mennyit kellett volna levonni. Ahogy telt a próba­idő, úgy jöttek elő a vitatott, megoldásra váró gondok, lát­tak napvilágot a különböző vélemények. Egyesek szerint nem pontoztak igazságosan a meósok. Mások saját hibáju­kat az előző reszorton dolgo­zókéra akarták áthárítani. A vitás kérdések eldöntésére egy bizottságot hoztunk létre. Az eszmecsere során hiba­nemenként megvitattuk a ki­fogásolt jelenségeket, majd ezt követően, ahol szükség volt rá, ott korrigáltuk az ere­deti elképzeléseket, másutt pedig kiegészítettük azokat. Mi minden hibát egy pontra értékeltünk. A dolgozók ez­zel nem értettek egyet, mond­ván: súlyosabb hiiba is van, tehát indokolt a differenciálás. A tapasztalatokat a szakem­berekkel, szalagvezetőkkel is megtanácskoztuk. ezt követő­en a dolgozók is elfogadták az új feltételeket. — Jó, vagy rossz-e az új módszer? — A próbaidőszak ugyan már letelt, de olyan kevés még a tapasztalat hogy fele­lőtlenség volna 'egyértelműen igent, vagy mást mondani. Az első bérszámfejtésre ez­után kerül sor. Mindkét rész­ről nagy a várakozás. Egyéb­ként a témát nem zártuk le, amennyiben szükséges lesz, a módszert tovább tökéletesít­jük. Erre azért gondolunk, mert olyan előre nem látható gondok és problémák jöhet­nek elő, amire a próbaméré­sek ideje alatt nem is gon­dolhattunk. Annyi már most bizonyos. hogy jó úton já­runk, ezzel a biztosabb jö­vőnket alapozzuk meg. (venesz) A r r két évig dolgozott az AZ BpiIcSZ egyik neves finnországi tervezőirodában. Felsóhajt és mesélni kezd: — Valamelyik reggel beállít a szomszéd város küldöttsége, élén a polgármesterrel és közlik, hogy az egyik régi negyedet át kí­vánják építtetni. Az irodavezető nyomban le­ülteti és körüludvarolja őket, kávét hozat majd rátér a lényegre: mutassák csak a hely­színrajzot! A polgármester szabadkozik, hogy az még nincs, ők csak azért jöttek, hogy megbeszéljék. . . Az irodavezető feláll és ud­variasan, de határozottan közli: neki most fontos dolga van, de nyugodtan igyák meg a kávéjukat és ha elkészül a helyszínrajz akkor szívesen áll a rendelkezésükre. A történet végén újra sóhajtott a magyar tervező, majd belekezdett a honi megrende­lések leírásába, amely valahogy így hangzik: nézd tervező, itt van ez a terület, erre ter­vezz ennyi lakást, ő lesz a kivitelező, azzal a technológiával. Ha azután a talaj csak hat emeletet bír el gazdaságos alapozással tíz emelet helyett, vagy hogy zsúfolt lesz a te­rület és nem illik a városképbe — mindez másodlagos, sokadlagos szempont. A beruházó vállalat egyik vezetője is a kötöttségekre panaszkodik, igaz más szem­pontból. — Nálunk a tanács a megrendelő, az ő pénzével gazdálkodunk, az ő kívánsága sze­rint. De csak egy tervezőintézethez mehetek, és ha drágábban tervezi a lakásokat vagy a kivitelezőnek nem tetszik* valami, akkor ret­teghetek, mivel az áttervezés fél, egy évig is eltart. Tudom, hogy nekik is másfélszer annyi munka jut egy évre, mint amennyit normáli­san el lehet végezni, de tudom azt is, hogy ebből egy nagy hányad értelmetlen. Talán ép­pen az én módosító kérésem is az, de mit tegyek, ha a kivitelező valamit nem hajlandó megépíteni? Nem mehetek el másikhoz. Ekkor megszólal a telefon. A beruházó fel­veszi a kagylót, hallgat egy darabig, majd ki­fakad: — Én már Csak azt szeretném tudni, hogy mikor mondható késznek egy lakóház! Ak­kor, ha átveszi a tanács is és két hónap múl­va beköltözhetnek a lakók, vagy akkor, ami­kor kell a pénz a kivitelezőnek és a többi nem számít. Nem, ezt már nem tudom le­nyeletni a tanáccsal. Ugorjunk még egyet, és hallgassuk meg a kivitelező monológját: — A tervezők mindig a fellegekben járnak. Kitalálnak olyan dolgokat, hogy az ember haja égnek áll tőlük! Ha kevés a zöldterület, akkor csináljunk tetőkertet, hogy ott napoz­hassanak az emberek; meg cifrázzuk ki a házat utólag felhegesztett vasbetonelemek - kei. Ráadásul még be is csapnának minket, mert a tervezői költségvetés az mindig belül marad a műszaki-gazdasági normatívák ha­tárain, de próbálja csak valaki megépíteni ennyiből az ilyen házakat! Azután a felleg- járásban olyan apróságokról feledkeznek meg, mint hogy a kívülről egyforma két épü­letnek a belseje is ugyanolyan legyen. Pedig mennyivel olcsóbb lenne a tipizálás! Mondjak valamit a beruházásról is? Olyan még nem volt, hogy időben és rendben adta volna az építési területet. Persze azt elvárná, hogy mi határidőre építsünk és átadáskor ne kelljen felvenni se hiba-, se hiánylistát. Az építkezések három főszereplőjének né­hány bemutatkozó mondata után talán té­továzik az olvasó azon. hogy kinek is adjon igazat. A maga módján igaza van a beruhá­zónak, a tervezőnek és a kivitelezőnek is. de legvalóságosabbak azok a viszonyok, amelyek nem tudják egy irányba fordítani az érdeke­iket, következésképpen cselekvéseiket. Emel­jünk fel néhány csomót ebből a szövevény­ből. A beruházónak — legegyszerűbben fogal­mazva — az a feladata, hogy szervezze, koor­dinálja, gördülékennyé tegye az építést. Eh­hez van irodája — benne szellemi munkások­kal — és van pénz, amelyet a megrendelőtől kapott. Viszont nincs egyetlen egy tervezője és építőmunkása sem. Tehát mindent má­sokkal végeztet. És itt van a dolog nyitja: a beruházó más-más jellegű szervezeteket kapcsol egymáshoz, de ezek a kapcsolatok vagy nem akarnak létrejönni, vagy ridegek, vagy lazák — és még ki tudja hányfélék. Építeni csak akkor lehet, ha van hová épí­teni. Ha a város másik végén csúszik a laká­sok befejezése, akkor a tanács nem tudja in­nen időben kiköltöztetni a szanálandó há­zakból a lakókat. Nem biztos, hogy a bon­tást a kivitelező végzi, így az sem, hogy en­nek a vállalatnak ez a legsürgősebb munká­ja. Mire végre ott fekszik a szabad építési terület, addigra úgy elfutott az idő. hogy a kivitelező együtt kénytelen dolgozni a köz­műépítővel. Dolgozni? Inkább egymás mun­káját akadályozni. TMo igen, az építéshez terv is kell, meg beruházási program, meg költség- vetés és szerződés. A fogadószint már készült, de a költségek, vagy a „cifraság” miatt, a tervező még a felmenő szerkezet módosításán tevé­kenykedik. Az első tíz ház már áll, de még mindig nincs a lakótelepnek beruházási prog­ramja, mert a kívánt lakásszám csak úgy építhető meg, ha két ház 15 emeletes lesz, ehhez pedig külön minisztériumi engedély kell. A kivitelező alacsonynak tartja a ter­vezői költségvetést, de szorítja az éves la-; kásátadási terve, így nekifog az építésnek szerződés nélkül. Az ilyen huzavonák végeredménye mindig ugyanaz; múlik, múlik az idő és közben ke­vesebb készül annál, mint amennyi kellenej Nem tud időben munkához látni az alvállal­kozó, de a terv és az év vége az szent: tűJ zön-vízen át teljesíteni kell. A minőség néni számít, a beruházó maga is érzi, hogy nem állt hivatása magaslatán — jóllehet mások nyomták víz alá —, így karácsony és újév; között aláírják az átadási jegyzőkönyvet.' Mindenki boldog, a kivitelező januárban be­fejezi a házat, és ha valakinek van egy kis titkos lelkiismeret-furdalása, az megnyugtat­ja magát: amit ő nem végzett el rendesen’ azt mások miatt nem tehette. Jövőre azután újra kezdődik elölről; többé kevésbé azonos módon és eredménnyel. É _ akiért mindez történik? Az a majj s dani használó, a lakó. ö nincs szí­nen. És súgni is leginkább a sajtó szokott helyette. De amíg improvizált a darab, ad-; dig ez is vajmi keveset ér. N. G. Gyorsuló motorizáció Lengyelországban 1979. ja­nuár 1-én 4 millió 875 ezer különböző fajta gépjárművet tartottak számon. A leggyorsabban a személy­gépkocsik száma növekszik. Ma már 1 835 400 autó fut az utakon. A teherjárművek szá­ma 544 1 00-ra, az autóbuszoké 51 500-ra emelkedett. A me­zőgazdasági gépek közül a vontatók száma elérte a fél­milliót. Ä motorkerékpárok manap­ság nem ahnyina keresettek, mint régebben. Jelenleg 1 822 100 motorkerékpár van az országban; 64 ezerrel keve­sebb mint 1978-ban. A statisztikai adatok tanúsa-; ga szerint Lengyelország 7.2 lakosára jut egy motoros jár­mű, 14,4 lakosára egy teher­gépjármű, illetve autóbusz, és 19,1 lakosára egy személyautó. „Az élet nevében halottainknak így esküszünk: mi zengjük végig apáink elnémult dalait! Mi építjük fel apáink csonka kőfalaitl" (Robert Rozsgyesztvenszkij) Öten voltak testvérek... Az ötven évvel ezelőtt — 1929 novemberében — lezajlott bag- lyasaljai bányászsztrájk tiszte­letére ma tudományos emlék­ülést tartanak Salgótarjánban, és koszorúzási ünnepséget a bányászsztrájk baglyasaljai emléktáblájánál. küldték a bányába, hogy 1er mel jenek. Persze, hogy ínéra értgfitak hozzá! Mi pedig „ sztrájkoltunk, ha nagyon nyo­morúságosán is éltünk. Regge­lire a bányában zsíros kenyeret ettünk. De volt úgy, hogy zsírt sem tudtunk a kenyérre , . „ , kenni. Ha dolgoztunk, a napi csőiéként dolgoztom. Sztrájk- tes résztvevői kozott levő kom- kereset a]ig haladta meg a két ra készültünk, mert a nyer munistak szerveztek a ba- pengőt. Négy héten át mégis mór már-már elviselhetetlen nyászokat, hogy 'november 2- kitartottunk, volt. A párt vezetői 1929 ok- án lépjenek sztrájkba. így is a sztrájkoló bányászok tóber közepén a gyurtyánosi történt. Négy hétig tartott az helyzete egyre súlyosbodott. erdőben tanácskoztok. A 1929-es év legjelentősebb, leg- November 27-én _a párt uta­c sendőrök — besúgás révén — szávósabb tömegharca. Serei- utasára _ a bányászok be­r ajtuk ütöttek, és több kom- mezték, hogy a munkalehető- szüntették a hősi erőfeszítés- munista bányászt letartóztat- ségek csökkentek. Az egyes sej önfeláldozással vívott hal­tak. Ennek hírére október 15- bányatelepek munkásai napon- Küzdelmük mégsem volt én többen sztrájkba léptek. A ta 8—10 kilométert gyalogoltak, hiábavaló. Másfél évtized sztrájkolók a baglyasi csend- mert a vállalat megtiltotta az múlva Baglyasalja is felszaba- őrlaktanya elé vonultak — iparvasút, használatát. A mun- dúlt. A bányászokra új sza­koztuk én is — és követel- kás tönkretette tüdejét és Iá- bad élet köszöntött A szén- tűk a szabadon bocsátásukat, tását. A bánya azonban elzár- csaták elszánt hősei felejthe- A csendőrség először megta- között minden intézkedés elől, tetlen fejezeteket írtak a nóg- gadta, de a fenyegető fellépés ..mert nem törődik azzal... pro- rádi bányamunikiásság történe- es a bizonyítékok hiánya mi- likboi van elég” — idézi egy tébe att kénytelen volt elengedni korabeli rendőri jelentés. Amikor Baglyasalján Kakuk °^e'- — A sztrájk idejére esett Istvánnal beszélgettünk — a November 1—2-án a fővá- november 7 is — tekint visz- város gazdája megbízásából — rosban viharos körülmények sza Kakuk . István. — Kutak- az út menti betonárkot tiszto- között zajlott a bányász- ra. hidakra, házakra mázol- gáttá idős társával, kongresszus. Közben Bag- tűk, hogy „Éljen a proletár- — Hadd legyen szép Bag­lyasalján és környékén a kom- diktatúra!”, „Éljen november lyasalja, amikor koszorúzunk munisták munkához láttak, 7!” A bánya urai nem tudtak —mondta búcsúzóul, hogy nyomatékot adjanak kö- mást csinálni, az altiszteket r. i. vetéléseiknek. November 1­én tüntető jellegű felvonulást "I ~ —————————————————————————— szerveztek. A csendes tűnte- 1 NÓGRAD — 1979. november 15., csütörtök 3 ☆ Apró termetű, vidám kedé­lyű, a múltra jól emlékező veterán Baglyasalján Kakuk István. Augusztus 10-én múlt hetvenéves. Öten voltak test­vérek. Mind bányászok. Édes­apjuk is a fekete gyémántért verejtékezett. Az egyik testvé­re Kakuk József volt, az ille­gális KMP egyik kerületi ve­zetője. ö nem élhette meg a felszabadulást. Kakuk István így emlékezik az ötven évvel ezelőtt történtekre: — Sorsforduló volt életem­ben 1929. Ekkor léptem be az illegális KMP-be, mégpedig Iványi Ferenc sejtjébe kerül­tem. Én Szánason csillekap-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom