Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-28 / 253. szám
A kölesdi példa GACS G *808 KOHTOACSitt II,m K I <*r«* faMémti' * w Aür v Kölesdi katalóguscímlapok Az elmúlt években fellendült nálunk a közművelődés, még Inkább meggyorsult u képzőművészeti értékek _muz eális bővülése, elég ha Szombathely, Pécs, Szentendre új közgyűjteményeire gondolunk. Kölesd kétezer-hat- széz lelket számláló község Tolna megyében s az ötszáz ház közül hatvanháromban festményt őriznek. Az, hogy ma a kölesdi munkások, tsz- parasztok, alkalmazottak, tanárok, óvónők, gyógyszerészek,-irodai dolgozók otthonában 381 zsűrizett alkotást, festményt, grafikát, rajzot, érmet láthatunk vendégként — felemelő. Ott kezdődik az indító energia, hogy Baranyai László személyében olyan ember került a művelődési ház élére, aki Széchenyi szavaival, — „akar is, tud is” szervezni, erjeszteni, lelkesíteni. Segítőtársa is'/ikadt, dr. Kiszler Gyula, a Hazafias Népfront helyi elnöke, Farkasfalvi József iskolaigazgató, Nagy Lászlóné vb-tit- kár, akik intézményeket is képviselnek példájukkal. Ennek köszönhető, hogy a tsz- irodákban és a községi tanács termeiben 8—8 grafika fogadja naponta az ügyfeleket, a művelődési házban 13 festmény és 3 rajz terebélyesít esztétikai környezetet, s Kökény András munkásnak 14 műtárgya van. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kölesdi magángyűjtőknél és közintézményeknél egy kis múzeumi anyag rejtőzik a XX. századi magyar képzőművészet alkotásaiból. A műgyűjtés ebben az esetben nemcsak példa, hanem hathatós műpártolás, arról nem is beszélve, hogy nagymértékben emelte a fahi közművelődését, tudatát. Mindez folyamatos' és fokozatos aprómunkával valósult meg, s a kultúra állandó térnyerése általános közműveltséget ért el — Kölesden a képzőművészet irányító mozzanataival. Ili iltJiii rj fa i/t h t’Jf It *9. Baranyai László olyan tárlatsorozatot szervezett, mely tizenöt önálló kiállítás kereté-^ ben mutatta be Schéner Mihály, Bencze László, Martinék József, Breznay József, Ujéá- ry Lajos, Vecsési Sándor, Pa- tay László, Hock Ferenc, Gacs Gábor, Konyorcsik János, továbbá a közeljövőben Bazsonyi Arany, Szurcsik János, Kájári Gyula, Kokas Ignác, Mözsi Szabó István fnü- veit. Minden megnyitó ünnep. Közreműködik a kölesdi ♦ művelődési ház irodalmi színpada és az általános is- ■ kola énekkara — költészet, zene, képzőművészet szövetsége ötvöződik a műsorban, mely hang és látvány. A kiállítás újabb és újabb műbarátokat nevel, és mivel eddig minden alkotó festményt adományozott a művelődési háznak, ez a gesztus megvetette a KÖLESDI KÉPTAR alapját. Minden tárlatnak ezres a közönsége, egyre többen járnak ide Szekszárdról, Paksról és az ország többi részéről; külföldiek is. A lényeg azonban a helyi közművelődés, — a kölesdiek kul- turálódása. A kezdeményezés egyre ár- nyalódlk. A környező helységekben nyílt meg a Breznay család tárlata Tevelen és Tengellcén, — s rendszeresen bemutatják a kölesdi tsz-ben is a festők alkotásait a művész és műkritikus jelenetében. Baranyai László ugyanis ügyel arra, hogy kontaktus alakuljon ki a festők és a közönség között. A példa terjed és mélyül. Terjed Bor- jádra, Tolna megye több községébe — mélyül azzal, hogy Vecsési Sándor képeiről külön kisfiún készült, melynek ősbemutatóját Kölesden tartották egy megyei továbbképzés keretében. Baranyai László azt is ambicionálja, hogy a társadalom minden rétege és korosztálya részesüljön a helyhez szállított legmagasabb vizuális kultúrában, — Katitlin- pusztán, a tengelici szociális otthonban é^ a kölesdi általános iskolában. Diafilmek készülnek az egyes tárlatokról, kiadványok hazai művésztelepekről, korok stílusúról. Nyilvánvaló: tudják Kölesden, hogy egy elért magas színvonalat csak úgy lehet tartósítani, ha új elemekkel bővítik. Tudják ezt, és ügyelnek a betartására is. Rendszeres kapcsolatot kezdeményeznek' a Magyar Nemzeti Galériával, kirándulásokat szerveznek Hódmezővásárhelyre, festőket és művészettörténészeket hívnak meg előadásokra, s 1979-ben megszervezték újra a kölesdi alkotótábort. Immár másodszor azzal a kiegészítéssel, hogy az itt készült munkákból bemutatót is tartanak 1979 végén. Elmondhatjuk, hogy a kölesdi Kossuth Lajos Művelődési Ház kísérlete a látáskultúra növelését illetőén fényesen sikerült. A munkának azonban nincs vége. még akkor sem, ha elmondhatjuk, — itt a képzőművészet iránti érdeklődés évtizedekre elődre biztosított, s mindez Hozzájárult a patrióta érzületű, szocialista ember kialakításához. Kölesden magból erdő lett, országos példa. Nincs is más teendő, mint az, hogy a megszerzett értéket őrizzük és terjesszük Kölesden és Kö- lesdről — a jó szándék, a megfontoltság és lelkesedés összegezett energiával. Losonczi Miklós Aforizmák Üres kézzel bizalomba fér kőzni — nehéz dolog. (Azték hivatalnokok népi bölcsessége) Ha különböző vélemények ütköznek össze — akkor leggyakrabban az egyformák kerekednek felül. (Bizánci írnokok tréfája) X Aki nagyon siet élni — az sebességi pótdijat fizet. (Vasutas-filozófus közhely) X Valamennyi divat közül a szúnyogok a mély kivágást részesítik előnyben. (Szúnyog vicc) A budavári Táncsics Mihály utca 28. szám alatti lakóház földszintjén várja a látogatókat az a XIV. század végén épült középkori zsidó imaház, amely a budai zsidóság közép- és török kori lakónegyedében állt, egyébként többed- magával. A hajdani „kis zsinagógádban — gondos helyreállítás után — a Budapesti Történeti Múzeum kiállítása látható. A kutatás nyomán XVII. századi feliratok és ábrázolások is előkerültek. Az egyik falra festett kép ég felé irányított íjat, a másik Dá- vid-csillagot ábrázol. Az íjas kép szövege Károll Gáspár fordításában: „A kézíjas erős emberek megrontatnak, és az erőtlenek felépíttetnek hatalommal". A Dávid csillagosé: „Áldjon meg tégedet az Űr, és őrizzen meg tégedet..." A héber betűk törö- kös jellegűek, á szövegek tartalma pedig arra a jogos félelemre utal, amely a budai zsidó közösséget a megújuló keresztény támadások miatt elfogta. A rettegés indokoltsága 1688. szeptember 2-án végle. Könyvekről Búd íí NÓGRÁD — 1979. október 28., vasárnap tesen bizonyosodott be. A Szent Liga csapatai ekkor vették be Budát, a török birodalom északnyugati bástyáját. Lotharinglai Károly és Miksa Emánuel vezetésével. A magyarországi török uralom ezután pár éven belül megszűnt. Buda visszafoglalása a török hódoltság végét jelző jelképpé magasodott számunkra. A győzelem hírére egész Európa ünnepelt s Buda visszavételéről mintegy ezerhétszáz győzelmi iratot írtak. A török Budát mindössze egy ember, Schulhof Izsák budai zsidó siratta el Budai krónika címet viselő emlékiratában. Ez az irat látott most napvilágot a Magyar Helikon könyvek sorálban, a Bibliotheca Historica című történelmi és művelődés- történeti sorozatban. Héberből Jólesz László fordította, a tanulmány értékű utószót Szabály Ferenc írta. Kiválóan összeállított jegyzetanyag és forrástájékoztató emeli a könyv értékét. Egy hét „távlatából* Fiatal művészek i AZ ÓVATOSKODÓK szívesen hangoztatják, hogy valamely esemény reális megítélése, csak bizonyos idő elteltével, ä közvetlen hatások „leülepedése” után lehetséges. Egy hét semmi esetre sem nevezhető „történelmi távlatnak”, de a sorok írója ezúttal nem is, akarja, hogy a közelmúltban lezajlott salgótarjáni kulturális esemény (melyet kezdettől figyelemmel kísért) közvetlen benyo. másai leülepedjenek benne. Mint ahogy azt sem szeretné, hogy a rendezvénysorozat szervezői, védnökei pontot tegyenek a rendezvény végére, és —. mint annyiszor — az esemény dokumentumait „ez is megvolt” címen kipipálva —, az irattárba tegyék! Mint ismeretes, második alkalommal rendezték meg Salgótarjánban — október 15. és 21. között —. a „Fiatal művészek fórumát”. A fórumhoz kapcsolódóan összesen 24 rendezvényt tartottak a megye- székhelyen. A „fórumra” közel félszáz fiatal vendégművész látogatott Salgótarjánba, és csaknem ugyanennyien mutatkoztak be a közönség előtt. Az imponáló adatok azonban még nem bizonyítékai a sikernek, legfeljebb kiélezik a rendezvénysorozat ellentmondásait. Mondjuk ki nyíltan: egy nagyszerű program kudarcának lehettünk tanúi Salgótarjánban! — Nem az első eset, hogy egy jó kulturális kezdeményezés megbukott a városban! —■ hallottam néhány szkeptikus véleményt. Valóban nem az első eset. A példákat mi is sorolhatnánk. Ám annál nagyobb szégyen Salgótarjánra nézve, hogy semmit sem tanult korábbi kudarcaiból! Meg merem kockáztatni azt a véleményt, hogy nincs az országban még egy olyan város, ahol a fiatal művészek fórumának programját, ilyen gyér érdeklődés kísért volna! No, de ki tehet erről?! — kérdezheti a salgótarjáni olvasó. Mindenekelőtt az, aki kérdezi! Mielőtt az „objektív akadályokra” hivatkoznánk (ezekről is fogunk szólni), kiki nézzen magába! Mert az ankétok, beszélgetések, előadások, viták kudarca jobb esetben fél sikere — nem a jelenlevőkön múlott, hanem azokon, akiket például a reti- dezvénysorozat egyik legszínvonalasabb előadása, a Corelli kamaraegyüttes hangversenye sem mozdította ki meleg lakásukból! Vagy elképzelhető, hogy a magyar filmművészet legújabb alkotásaira csak tíz-egynéhány „kivezényelt” szakmunkástanuló lenne kíváncsi? Netán a salgótarjáni ifjúsági-művelődési ház túl messze esik a művészetbarátok lakóhelyétől? Nehéz leírni azokat a kínos perceket, amikor az intézmény vezetői, elnézést kértek a filmankétra érkezett rendezőktől mondván: — Sajnos csak „ilyen családias hangulatban” tudunk együtt lenni... így nyolcán. — Ebben a városban nincsenek magyar tanárok? — kérdezte Fábry Péter rendező, akinek ..Térmetszés” című filmjét ugyan legalább ötve- nen megtekintették, de a meghirdetett ..ankétra” már csak a Kővár presszó négyfős asztalánál kerülhetett sor. Mit lehet erre a kérdésre válaszolni? Hogy vannak magyar tanárok, csak most véletlenül épp mindegyiknek fáj a feje?! Ne áltassuk magunkat! A fiatal művészek fórumát előkészítő, operatív bizottságban legalább tíz Szerv képviseltette magát. Ha az egyes rendezvényeken minden szerv legalább egy képviselője jelen lett volna, akkor már nem kellett volna szégyenkeznie a városnak a művészvendégek előtt! Erről ennyit . . . Természetesen azért voltak sikeres programok is. Igen, az úgynevezett „házhoz szállított” programok egytől egyig sikeresek voltak. Ide tartoznak a város középiskoláiban tartott író-olvasó találkozók, kiállításmegnyitók stb. Sikeres volt a Gúnya együttes műsora és a Színház- és Filmművészeti Főiskola Régi Idők mozija — űj idők musi- calja című zenés összeállítása is. (Gyanítom, hogy ezekre az alkalmakra „még” a protokoll- jegyek is elkeltek). Ha már az egyes műfajoknál tartunk, azért nem árt megjegyezni, hogy a művészeti ágak között bizonyos aránytalanság volt tapasztalható. A legnagyobb fórumot a képző- és iparművészek kapták, míg szinte teljesen hiányoztak az interpretáló művészetek képviselői, s bár az imént némi iróniával utaltunk a két szórakoztató rendezvényre, tény, hogy nagyobb teret kaphattak volna a populláris műfajok. Nem hallgathatjuk el, hogy az előkészítésben is voltak problémák! Mindenekelőtt a megfelelő propaganda hagyott kívánnivalókat maga után. A fiatal művészek fórumára kiadott műsorfüzetben meghirdetett programok közül egy-kettő elmaradt. Fél tucat esetben pedig az időpont, vagy a rendezvény helye változott meg . . . HA LETT VOLNA RÁ igény, akkor talán most azt is kifogásolhatnánk, hogy egyes meghívott művészek miért nem jöttek el személyesen Salgótarjánba, illetve, hogy — a i krónika Maga Schulhof Izsák három műben örökítette* meg az ostrom eseményeit. A Budai krónikán (Megillát Ofen) túl, a Kis gyászdal és a Nagy gyászdal versezeteit szintén ezek az események ihlették. Különösen a Nagy gyászdalhoz fűzött „magyarázatai” köztörténetű érdekűek, amint azt Szakály Ferenc ugyancsak bizonyítja. Kohn Sámuel fordításában teljes terjedelemben közre is adja őket. [ Schulhof 1 emlékirata nemcsak 'irodalmi műként becses érték. Természetesen, önmagában is érdekfeszítő olvasmány egy hajdani virágzó közösség mindennapjainak, viszontagságainak és örömeinek megismerése, a külső ellenséges világról vallott nézeteinek tanulmányozása. Még inkább Izgalmas azonban az ostromlot- tak szemszögéből átélni egy olyan történelmi eseményt — Buda visszavételét —. amelyet többnyire és egyoldalúan csuk az ostromlók szempontjából szoktunk értékelni. így mintegy visszájáról is látjuk ugyanazt az eseményt, "amely Magyarország számára oly fontos lépés volt — ha nem is a nemzeti függetlenség —, legalább a talpraállás útján. A szerző emlékiratában némileg idealizált képet fest a török Budában uralkodó állapotokról. Kétségkívül igaz, hogy a török hódoltságot nemcsak a benne élő zsidóság, hanem még a birodalom magyarországi részében élők is magukénak érezték. Ez az érzésük jogos volt és indokolt, hiszen azt látjuk, hogy a mohácsi vész után háromfelé szakított országban éppen a török hódoltság alatt élő zsidó közösség sorsa volt a lég- elviselhetŐbb, miközben a legsúlyosabb hántásoknak a nyugati országrészben voltak kitéve. ahol — mint a többi szabadon maradt területen — tombolt a középkori üldözések szelleme. Nem arról vari tefóruma Bartha Zsuzsa és Sor Júlia iparművészek kivételével — nem töltötték a teljes hetet a megyeszékhelyen. Ezt azonban inkább ne vessük a szemükre, hiszen — bizonyos fokig — még szerencse, hogy néhányan távol tartották magukat a rfendezvénysorozattól, legfeljebb egymássál találkozhattak volna, mert fórum ide, fórum oda, még a megyei művészek sem éltek a ta. lálkozás lehetőségével, noha a ' rendezvénysorozat felett ők is védnökséget vállaltak. — . . .És ezzel vissza is tértünk az alapproblémához. Nevezetesen, hogy a fiatal művészek fóruma. eredendő célját tekintve kettős feladatot volt hivatott betölteni; teret, adni a fiatal művészeknek és elősegíteni1 a salgótarjáni ifjúság művészeti nevelését! A rendező szervek felismerték. hogy e kettős fel. adatnak leginkább a művészközönség találkozók, ankétok, beszélgetések, viták felelnek meg. Ám épp ezek az alkalmak fuűadtak érdektelenségbe. S ezek kudarcát végképp nem lehet a szervezők „nyakába varrni”! A salgótarjáni ifjúság (és idősebb korosztály) passzivitására nincs mentség! A- megyeszékhely fiataljainak közömbössége azonban az ifjúság művészeti nevelésével foglalkozó‘pedagógusok és közművelődési dolgozók szégyene is! Egyszer, s mindenkorra véget kellene már vetni annak a hibás közművelődési gyakorlatnak, amely a kulturális nevelő munkát egy-egy akcióra korlátozza! Sem a fiatal művészek fóruma, sem más „kiemelt” kulturális rendezvénysorozat nem számíthat mindaddig sikerre, míg nem egy folyamatos, rendszeres közművelődési gyakorlat részeként illeszkedik a varos kulturális életébe! Ügy hírlik, hogy egy opera, tív bizottság már dolgozik az 1980-as munkás kulturális hetek programján. Remélhetőleg a tervezésnél a fiatal művészek fórumának ellentmondásaiból is levonják a megfelelő konzekvenciát, és ügyelnek; arra, hogy annak idején ne váratlanul zúduljon a rendezvényhalmaz az érintettek, re! Mert félő, hogy akkor hasonló sikertelenségről számolhatunk be! A FIATAL MŰVÉSZEK fórumának legnagyobb eredménye az volt —, s ez sajnos igenis eredmény —, hogy ismételten bebizonyította: — Folyamatos, aktív kulturális élet híján, Salgótarján egyelőre nem nagyon érdemli meg az efféle — nem kevés pénzbe kerülő — nagyszerű rendezvénysorozatokat ! Pintér Károly hát szó, hogy a török hódoltsági területen minden gond és küszködés /léikül élhetett a zsidóság, amelyet a törökök szintén alattvalóként kezeltek, hanem arról, hogy pusztán vallásuk miatt — ellentétben a keresztény Európa gyakorlatával — itt, nem üldözték őket. A vallási szempontból toleránsabb török területekre tehát vágyódtak a királyság üldözöttjei is. Akik pedig ott éltek, értékelték ezt. » Amikor Európában zúgtak a győzelem alkalmából megszólaltatott harangok, török Buda üszkös romhalmaz volt. A benne élt közösségek — nemcsak a zsidók — csaknem nyomtalanul eltűntek, így Buda magyar ps délszláv közösségei is. Schulhof Izsák emlékiratának történelmi, művelődéstörténeti jelentősége, többi között, éppen abban van, hogy általa bepillanthatunk török kori város egyik közösségének életébe, arcok emelkednek ki a névtelenségből, emberi örömre, félelmekre és megpróbáltatásokra vetül fénysugár. (Európa Könyvkiadó, Mam gyár Helikon, Budapest, 1979.) Tóth Elemű \ i
