Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-27 / 252. szám
1 Áz OBTnyilatkozata az ENSZ leszerelési hét alkalmából Hazánk lakosságának legkülönbözőbb rétegei a napok- , ban lezajlott konferenciák, gyűlések és fórumok alkalmával ismét kifejezésre juttatták azon szilárd meggyőződésüket, hogy erősíteni kell a nemzetközi békemozgalom összefogását a politikai enyhülés eddig elért eredményeinek megszilárdítása és katonai enyhüléssel történő kiegészítése érdekében — állapította meg az Országos Béketanács az ENSZ leszerelési hét alkalmából pénteken kiadott nyilatkozatában, A magyar közvélemény — a Szovjetunió, a szocialista közösség és a magyar kormány kitartó béketörekvéseit támogatva — egységesen követeli a tömegpusztító fegyverek minden fajtájának betiltását. Síkraszáll azért, hogy haladéktalanul vessenek véget mindazon próbálkozásoknak, amelyek a neutronfegyver, a Pershing II elnevezésű rakéták, valamint a szárnyasrakéták Nyugat- Európában történő elhelyezésének tervére vonatkoznak. A magyar közvélemény azt várja, hogy az amerikai szenátus ratifikálja a már megkötött SALT—II szerződést és kifejezi azon várakozását is, hogy a NATO-hatalmak konkrét leszerelési; haderőcsökkentési és fegyverzetkorlátozási intézkedésekkel válaszoljanak a Szovjetunió elhatározására, miszerint egyoldalúan csökkenti Közép-Euró- pában állomásozó haderőinek létszámát és fegyverzetet. A magyar békemozgalom mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy a közelmúltban a Dél-afrikai Köztársaság nukleáris robbantást hajtott végre. Ez újabb veszedelmes fenyegetés és kihí- váá az afrikai térség biztonságára, a világ békéjére. A magyar közvélemény — a délafrikai nukleáris kísérlet felbujtóit, végrehajtóit és támogatóit megbélyegezve — elítél minden olyan próbálkozást, amely e veszedelmes fegyver birtokába kívánja juttatni a faji megkülönböztetés talaján álló népellenes rendszert. Felemeli tiltakozó szavát a hasonló esetek megismétlődésével szemben és hathatós nemzetközi intézkedéseket követel. (MTI) Volt figyelmeztetés! A Szovjetunió már 1977 augusztusában * figyelmeztette a világot arra, hogy a Dél-afrikai Köztársaság közel áll a nukleáris fegyver elkészítéséhez. Erre a tényre a szjovjet televízió kommentárja emlékeztetett pénteken azzal kapcsolatban, hogy nyugati jelentések szerint Dél-Afrikában végrehajtották az első nukleáris robbantást. Ez a hír joggal aggasztja a világ közvéleményét, mert ezzel a nukleáris fegyver a fajüldöző rezsim kezébe kerül, s ez súlyos veszélyeket jelent. A kommentár megállapította, ha a Dél-afrikai Köztársaság valóban a nukleáris fegyver birtokába jutott, akkor ezért a felelősség mindenekelőtt az imperialista országokat terheli. Fehér könyv Az ENSZ székhelyén a világszervezet hivatalos dokumentumaiként terjesztik a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumának Fehér könyvét. Ebből kitűnik, hogy Kína nem mondott le a Vietnam elleni újabb támadás tervéről, ragaszkodik az általa 1974-ben fegyveres úton elfoglalt Paracel-szigetekhez és igényt tart a Spratly-szigetek- re. A dokumentum megerősíti Vietnam szuverenitását ezen területek felett. Pretoria az atomklubban ? Bármily megdöbbentő is a hír, nem érte váratlanul a világ közvéleményét: már korábban is tömérdek jel, többé- kevésbé megbízható információ utalt arra, hogy a dél-afrikai fajüldöző rezsirrí szakértői előrehaladtak az atombomba kikísérletezésében. Az amerikai műholdak észlelése tehát minden valószínűség szerint a valós helyzetet tükrözi: a pretoriai rendszer fölrobbantotta első atomszerkezetét. Valahol a Dél-afrikai Köztársaság, az Antarktisz, az Indiai-óceán és az Atlanti-óceán által határolt térségben történt a robbantás — így a hír —, még szeptember 22-én. Meglehet, nem nagy erejű szerkezetről van szó, s feltehetően még csak kísérleti stádiumban van a dél-afrikai atomfegyver, de — van. S ez mindenképpen nyugtalanító. Olyan rendszer birtokolja ezáltal a legpusztítóbb fegyverek egyikét, amely már a hagyományos fegyverekkel is bizonyította: minden egyes puska, revolver, ágyú és golyószóró az apartheid rendszer agresszivitását, a fajüldözés gonosz és embertelen céljait szolgálja. Pretoria semmibe veszi az afrikai államok és népek érdekeit, s külföldi támogatóival szövetkezve a történelmi fejlődésnek kíván gátat emelni. A fehértelepes kisebbség uralma Rhodesiában is a déliafrikai támogatás függvénye. Szomorú, de tény, hogy a most fölrobbantott atombomba is azoknak a segítségével készült el, akik az ENSZ megannyi határozatával dacolva Dél-Afri- kának megadták a nukleáris szerkezet előállításához nélkülözhetetlen műszaki-tudományos és anyagi támogatást. Ha igaz a hír — márpedig nem sok kétség fér hozzá —, iákkor mélységes aggodalommal állapíthatjuk meg, hogy az úgynevezett atomklub tagjainak száma eggyel bővült. A Szovjetunió, az Egyesült Államok, NagyBrifannia, Francia- ország és Kína mellé a Dél-afrikai Köztársaság is társult. S bár igaz, hogy India is végrehajtott kísérleti robbantást nukleáris, szerkezettel, valamint egyes hírszerző-értesülések szerint Izrael is birtokában van az atomtitóknak, mégis úgy véljük: Dél-Afrika esetében olyan lelkiismeretlen, mindenre elszánt és cinikus rezsim jutott I tömegpusztító fegyverhez, amely, mjnden ekelőtt az afrikai államokat veszélyeztetheti. Pretoria kezét nehéz lesz lefogni: az atommal zsarolni is lehet. A félelmetes fegyver a palackból kiszabadult szellem példájára emlékeztet. S gyanítjuk: azoknak sem sikerül majd Pretoriát jobb belátásra bírni, akik ennek a gonosz szellemnek a kiszabadulásához közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak. * Gyapay Dénes Brit belügyek A prognózis vihart jelez Nincs olyan politikai időjós, aki megbízható prognózist adhatna a brit szigetek politikai teléről és tavaszáról. De ha valaki mégis megkísérelné elképzelni, miként alakulnak Angliában a belpolitikai viszonyok az esztendő végén és a kövekező év elején, annak segítséget nyújt két kijelentés. Az első egy mondat Margaret Thatcher asszonynak, a konzervatív kormány elnökének egyik beszédéből: „Ez már nem a munkaadók és a bérből élők közötti konfliktus, ez már a nemzet és a szakszervezetek közötti összecsapás” — mondta nem sokkal a szak- szervezetek Blackpoolban megrendezett 111. kongresszusa után. A másik megjegyzés véletlenül ugyancsak Blackpoolban hangzott el. A konzervatív párt idei kongresszusán Sir Geoffrey Howe pénzügyminiszter kijelentette, hogy a szakszervezeti vezetőknek „szembe kellene nézniök a valósággal és kilépni abból az álomvilágból, amelyben folytonosan követelőznek”. (Persze, hogy követelőznek: a Thatcher-kormányzat gyakorlatilag minden árellenőrzést megszüntetett és a gyorsan emelkedő árszínvonal mellett szinte meg sem mozdulnak a bérek.) A gazdasági szakemberek számára van egy har madik támpont is: a Brit Mun': spárt 78. kongresszusán Brightonban szintén sok szó esett az egészségesnek aligha minősíthető angol gazdaság helyezetéről. Bár . senki nem vonta kétségbe, hogy az északi-tengeri olaj megóvta a tragédiáktól Anglia gazdaságát, mind többen figyelmeztettek rá; a hullámok fölé épített acélszigetek fúrótornyai nem mentik meg a tényekkel való szembenézés fájdalmas kötelességétől a City urait. Nagyon megbízhatónak látszik az a becslés, amely szerint a tél derekára 20 százalékos inflációval kell számolni, és a jelenlegi 1,6 millió helyett legkevesebb kétmillió munkanélküli lesz Angliában. Van abban valami elgondolkoztató, hogy Patrick Jenkin, népjóléti miniszter éppen mostanában tartotta szükségesnek megjegyezni: a munkanélküliek száma azért nő, mert „a munkáspárti kormány úgy elkényeztette a munkanélkülieket, hogy sokkal kedvezőbb dolog a segélyből élni, mint kisebb fizetésű állást elfoglalni”. Ha az ember arra gondol, hogy annak idején, még a Heath-féle konzervatív kormány bukása előtt, amikor a sztrájkok egymásba kapcsolódó láncolata gazdasági bénultságba taszította Angliát, éppen ez a férfiú ajánlotta, hogy „mindenki mosson fogat sötétben, mert így nagyon sok áramot lehet megtakarítani” — mindjárt megérti, hogy a konzervatívok semmit sem tanultak a múltból, és ha lehet, ma jnég konokabb védelmezői a nagytőke érdekeinek, mint valaha. Persze a tél és a tavasz várható eseményeinek, fordulatainak nemcsak a kormánypártban vannak előkészítői. Az idei brightoni munkáspárti kongresszusról minden túlzás nélkül állapították meg a megfigyelők: fordulópont is lehet a Labour -történetében. Soha még ilyen élesen nem támadtak pártvezért munkáspárti kongresszuson, mint most James Callaghant. (És soha még ilyen ingerülten nem válaszolt pártvezér bírálatra, mint ezúttal a volt miniszterelnök.) 'á NÓGRÁD - 1979. október 27., szombat Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki. Tanácsa pénteken ülést tartott. Határozatot hozott a Nagy ' Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából adományozandó ki- tüntetésekről, majd bírákat választott meg és mentett fel, továbbá egyéni kegyelmi ügyekben döntött. (MTI) Jól jön a segítség NSZK-béli látogatásának utolsó állomására, Münchenbe érkezett pénteken Hua Kuo- feng, kínai miniszterelnök és kísérete. A bajor tartományi fővárosban Franz Josef Strauss tartományi kormányfő fogadta. Hua vasárnapig tartózkodik Strauss vendégeként Bajorországban. Hua és Strauss kétnapos találkozója a Frankfurter Al- gemeine Zeitung szerint más jellegű, mint Hua és Schmidt tárgyalásai voltak. „Míg a bonni tárgyalások külpolitikai és bilaterális, kérdésekkel foglalkoztak, Düsseldorfban, Hamburgban és Stuttgartban a gazdasági kérdések kerültek előtérbe, addig Hua bajorországi tartózkodása érdekes előjátékot szolgáltat a jövő évi NSZK-beli választásokhoz” — írja a lap arra utal-- va, hogy Straussnak égetően szüksége van a nemzetközi politikában felmutatható tapasztalatokra és látványos eseményekre., (MTI) Jones figyelmeztetése A SALT—II szerződés szenátusi elutasításának veszélyeire hívta fel csütörtökön a figyelmet David C. Jones tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a képviselőház hadügyi bizottsága beszerzésekkel és nukleáris rendszerekkel foglalkozó albizottságának tagjai előtt Kijelentette: „abban az esetben, ha a szenátus módosítáné a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló egyezményt, akkor a szovjetek nyilvánvalóan újabb korlátozásokat fognak követelni az amerikai nukleáris fegyverekre, így többek között minden bizonnyal a cirkáló szárnyasrakétákra”. A tábornok kifejtette, hogy a szerződés nem Egyoldalú és nem biztosít előnyöket a szov. jet félnek. Egyúttal figyelmeztette a szerződés ellenzőit, hogy a SALT elutasítása esetén a szovjet fegyverkezési fokozódnék. „Ezt a lehetőséget — mondta — a szerződés minden bizonnyal korlátozza”. (MTI) A munkáspárt baloldala, amelynek élén — jó ideje vitathatatlan vezetőként — Anthony Wedgwood-Benn, volt energiaügyi miniszter- áll, olyan kérdésekben m el eredményt, - amely tényleges változást jelent a tegnapi álláspontokhoz képest. 5:2 arányban győzött például az a javaslat. amely szabályszerűen megrótta a Wilson- és a Cal- laghan-kormányt, amiért azok „nem idéztek elő alapvető változást a hatalom és a tulajdon elosztásában Nagy-Bri- tanniában”. Az államosítások kérdésében a minap megbukott munkáspárti kormány ál-« lásfoglálásánál sokkal balolda- libb határozatsorozat született a kongresszuson. Ráadásul éppen ott támadták Callaghant és a párt más, idősebb vezetőit, ahol a legérzékenyebbek: a pártélet demokratizmusa területén. Azt mondhatja bárki: teljesen mindegy, hogy miféle változtatásokat hajt végre saját belső szervezetében vagy programjában az ellenzékben levő párt — attól, még a Themze- parti parlamentben árnyalatnyit sem változik Mrs. Thatcher kormányának politikája. Ez így önmagában igaz. Csakhogy a szakszervezetek ellen harcba indult konzervatív kormány megfeledkezett a tények" ről: Anglia 112 szakszerveze-, tében mintegy 13 millió tag' tevékenykedik és ez az erő képes arra is, hogy esetleg kormányt is buktasson. G, M. Interjú az egészségügyi miniszterrel (Folytatás az 1~ oldalról), kapcsolódó gazdasági-műszaki ellátó szervezeteknek. — Egyértelművé vált a kiadott jogszabályok alapján — és a gyakorlatban érvényesül is —, hogy az integrált intézet önállóan gazdálkodó egység, amelynelo egyetlen gazdasági-műszaki szervezete van. — Az ellátási rendszer hatékonyságának növelése érdekében, a gazdaságosság szempontjait is figyelembe véve, további feladatunk a gyógyító-megelőző ellátás szintjeinek differenciált kialakítása. Ez a gyakorlatban mindenekelőtt azt jelenti, hogy hazánkban a lakosság alapellátását a jövőben is elsősorban a körzeti orvosi, az üzemi orvosi és a körzeti gyermekorvosi — egyes területeken a gyermekfogorvosi — szolgálat végzi. El kell érni, hogy amikor ez /szakmailag lehetséges,, a betegek már itt befejezett ellátásban részesüljenek. — A városi szintű kórház- rendelőintézetek ‘ a lakosság körében leggyakoribb betegségek és ennek megfelelően a leggyakrabban igénybe vett oi'vosi szakmák szerint nyújtanak ellátást. Tevékenységükben a fekvő- és járóbetegellátás szoros szervezeti es funkcionális egységnek kell érvényesülnie. A megyei szintű kórház-rendelőintézetek, a városi intézmények feladatain túlmenően valamennyi szakterületen — a korszerű technika alkalmazásával — gondoskodnak a lakosság szakosított ellátásáról. A legmagasabb szintet a gyógyító-megelőző ellátás országos intézetei jelentik. Sokszor — és joggal bírálják az ágyellátottságot, mondván, nem jut hely minden rászorulónak a fekvőbeteg-intézményekben. Miniszter elv- társ hogyan vélekedik erről, és miben látja a megoldást? Napjainkban a kórházi ágyak nem csekély hányadán olyanok fekszenek, akik elsődlegesen nem állandó intézeti ápolást, orttisi ellátást, hanem inkább családi, szöcialpalitikai vagy —, ha úgy tetszik — társadalmi gondoskodást igényelnének. Másoknak viszont hosz- szabb ideig van szükségük intézeti kezelésre. Az idős emberek érdekében törekszünk a kórhaziágy-struktúra korszerűsítésére, az aktív és krónikus (utókezelő) ágyak arányának helyes kialakítására. Sokkal több úgynevezett krónikuságyra van szükségünk, s ez esetben aktív ágyaink — számúk jelentősebb növelése nélkül — bizonyos minőségi javításokkal, a műszerezettség fokozásával elegendőek. Tekintettel arra, hogy a ma még sok helyen meglevő kis ágyszámú osztályok hatékonyan nem működtethetők, a jövőben törekedni kell az optimálisnak ítélhető 60—100 ágyas osztályok kialakítására. Minden állampolgár érdeke az egészségügy fejlesztése, amelyet az integráció is eredményesen szolgál. Hogyan segíthet a társadalom? — Ezúttal is — az elmondottakkal alátámasztva — hangsúlyozom: az egészség- ügyi intézmények szervezeti egységesítése önmagában még nem azonos a kiteljesedett integrációval, a fokozatos ellátás megvalósításával, hanem annak része, mintegy keretet biztosít a teljes integrációhoz, az egészségügyi ellátás egységének kialakításához. Az eddigi és a jövőben teendő intézkedések azt szolgálják, hogy a meglevő intézményhálózat minél hatékonyabban működjön, szakmailag erősebb legyen az irányítás és vezetés, ésszerűbb a munkaszervezés és a munkaerő-gazdálkodás, gazdaságosabb a sokszor drága eszközök és műszerek kihasználása,' s — értelemmel — a takarékosságra is törekedjünk. — Nem túlzás: joggal mondhatjuk : a lakosság egészségügyi ellátása a társadalom egészére közvetlenül ható, a lakosság helyzetét, hangulatát jelentősen befolyásoló politikai tényező. Az integráció ki- teljesedése, további eredményeinek és vázolt céljainak elérése nemcsak a 200 ezer egészségügyi dolgozó egyetértő közreműködését és alkotó kezdeményezését igényli, az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni az egészségügy fejlesztését támogató vállalati és lakossági kezdeményezéseknek, társadalmi munkának, amelyeket jobban kell ösztönözni —; mondta befeje-; zésül dr. Schultheisz Emil. Elnökválasztás lesz Nicaraguában Nicaraguában elnökválasz- gárda mintegy hétezer- tag. tások lesznek, s a győztes jának jövő héten kezdődő pépért fog kormányozni — /non- révei kapcsolatban a bel. dotta csütörtökön az AFP ügyminiszter közölte, hogy a tudósítójának adott interjú, bizonyítottan háborús bűnö- jában Tornas Borge belügy. söket tize’nöt évig terjedő miniszter. Hozzátette, hogy börtönre ítélhetik, a többi az ellenzék szabadon han-’ vádlottra azonban viszony- goztathatja majd véleményét, lag csekély büntetés vár. A volt somozista nemzeti (MTI) A gerillák fogságában San Salvadorban csütörtökön két személy életet vesztette és sokan megsebesültek, amikor a kereszténydemokrata párt száműzetésből visszatért vezetőjét, Napoleon Duar- tet ünneplő tömeg összecsapott a népi forradalmi tömb Duarte ellen tüntető tagjaival. A népi forradalmi tömb továbbra is megszállva tart a saivadori fővárosban két minisztériumot, fogva 'tart több mint 1500 személyt, köztük a két minisztert is. A szervezet elutasította a polgári-katonai juntának azt a javaslatát, amely a tárgyalások feltételeként szabta meg • a két miniszter szabadon bocsátását. i1 A népi forradalmi tömb szóvivője kijelentette: követeléseik teljesítéséig nem hagyják el a minisztériumokat és nem engednek szabadon egyetlen személyt sem. ☆ • Mintegy* 150 ezren vettek részt a venezuelai fővárosban a venezuelai dolgozók szövetségének felhívására csütörtökön megtartott tüntetésen. A magasabb bért követelő tüntetők a caracasi parlament közvetlen közelében összecsaptak a rendőrséggel. Az összecsapás során, szemtanúk szerint több mint tízen megsebesültek, köztük két szocialista képviselő is. Tüntetések voltak Venezuela több más városában is. (MTI) ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBAN . A LELKESZGYILKOSSÁG GYANÚSÍTOTTJA Szalóczi Elek 72 éves nyugdíjas római katolikus lelkészt holtan találták Budapest, V. kerületi Károlyi Mihály utca 2. szám alatti lakásán. A rendőrség megállapította, hogy az idős ember bűncselekmény áldozata lett. Az ismeretlen tettes felkutatására széles körű nyomozást indított a rendőrség, s ennek eredményeként elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Sólymos Gyula 44 éves alkalmi munkás, büntetett előéletű pécsi lakost. A vizsgálat megállapítása szerint áldozatát fejbe ütötte, majd megfojtotta, ezután a lakásban található értékek közül 1200 forintot, egy zsebrádiót és egy karórát vitt el magával. A rendőrség Sólymos Gyulát előzetes letartóztatásba helyezte és tovább folytatja a bűnügy vizsgálatát.