Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-23 / 248. szám
,v Khomeini és Bazccrgcm eszmecseréje Előtérben Kirilenko visszaérkezett Moszkvába kérdés táni helyzetet. A miniszterelnök tájékoztatta Khomeinit azokról a tárgyalásokról, amelyeket néhány napja Darius Foruhar tárca nélküli miniszter folytatott Kurdisz- tánban a kurdok vezetőivel; A vasárnapi megbeszélés során az ajatollah kijelentette. hogy a készülő alkotmányban rögzíteni kell a „legfelsőbb vezető’’ nemzetiségét is. Khomeini fia nemrég azt hangoztatta, hogy az alkotmánytervezetnek le kell szögeznie: a legfelsőbb vezető csak iráni lehet. Különben az ország „egy iraki, egy pakisztáni, vagy egy kuvaiti személy” irányítása alá kerülhet. Egy, az alkotmány szerkesztői által vasárnap elfogadott új cikkely egyébként kimondja, hogy az ország területén nem lehetnek külföldi katonai támaszpontok. A szakértők augusztus 19-én ültek össze először és eddig — ötven ülésen százöt cikkelyt fogadtak el. Az alkotmánynak körülbelül százötven cikkelye lesz. A Csepel Művek moszkvai kiállítása Dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete nyitotta meg hétfőn moszkvában a Csepel Vas- és Fémrpűvek nagyszabású kiállítását. Az ünnepségen rövid beszédet mondott Nyikolaj Filippov, a Szovjetunió ipari és kereskedelmi kamarájának elnökhelyettese. majd Georgij Szergejev szovjet vaskohászati miniszterhelyettes méltatta a csepeliek eddigi eredményeit. Magyar részről Csépányi Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes szólt a megjelentekhez. A A megnyitóünnepségen jelen volt többek között Make- jev, a moszkvai városi párt- bizottság másodtitkára, a Központi Bizottság tagja, továbbá számos szovjet ipar- és kereskedelmi vállalat vezetője, a magyar kereskedelmi kirendeltség vezetői. A kiállítás nemcsak a Csepel Művek tíz termelőüzemében előállított gépeket mutat be, hanem az érdeklődők megismerkedhetnek a gyár kulturális és szociális létesítményeivel, az i,tt dolgozók életével — mindezt . színes tablók mutatják be. Mint az előzetes sajtótájékoztatón dr. Garai Vilmos vezérigazgató elmondotta, a jelenlegi kiállításnak több célja van. Egyrészt szeretnék bemutatni az elmúlt öt évben — a legutóbb Moszkvában rendezett hasonló kiállítás óta eltelt időszakban — végrehajtott rekonstrukció eredményeit, az új termékeket, másrészt természetesen továbbfejleszteni a kereskedelmi kapcsolatokat. Hua vegyes fogadtatása az NSZK-ban Rakéták és harckocsik Az ajánlat értéke és a fa ny a Igék A szárnyasrakéla — kis méretű sugárhajtású pilóta nélküli repülőgép. Jelenleg az Egyesült Államokban a szárnyasrakéták három válfajának kifejlesztésén dolgoznak. Ezeket szárazföldről, levegőből és tengeralattjáróról lehet indítani. Hatótávolságuk elérheti a több ezer kilométert is. A robotrepülőgép 800—900 km-es óránkénti sebességgel halad, a célra fedélzeti számítógép vezérli. A cél felé vezető úton a szárnyasrakéta igen alacsonyan repül, képes követni a talaj domborzatát. A szárnyasrakétákat szintén cl lehet látni nukleáris robbanófejjel. r Az iráni kormány vasárnap megvitatta a helyszínen járt Darius Foruhar tárca nélküli miniszter jelentését a kur- disztáni helyzetről, majd Ba- zargan miniszterelnök öt miniszterének kíséretében Qum. ba utazott Khomeini ajatol- luhhoz. Megfigyelők tudni vélik, hogy Foruhar Mahabadban közvetlenül, vagy közvetett úlon tárgyalt a két legtekintélyesebb kurd vezetővel: Abdulrahman Ghasszamluval, e Kurd Demokrata Párt főtitkárával és Ezzedin Hosszei- ni sejk vallási vezetővel. No-* ha Foruhar a kormány képviseletében tárgyalt a két kurd személyiséggel, állítólag eddig a kurdok közül csupán kettőjüknek nem hajlandó kegyelmet adni Khomeini, így a tárgyalásoknak feltehetően ez az egyik kulcskérdése. Khomeini vasárnap esti tv. beszédében az eddigieknél rugalmasabb álláspontot ismertetett a kurd kérdésben: ,,a kormány minden további nélkül képes szétverni a lázadó' Vasárnap elútazott Budapestről Andrej Kirilenko. a {szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a »Központi Bizottság titkára, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására tartózkodott hazánkban. Kíséretében volt Valen. tyin Makejev, az SZKP KB tagja, a moszkvai városi pártbizottság másodtitkára és Jevgenyij Razumov, az SZKP Központi Revíziós Bizottságának tagja, a KB pártszerveA Béke-világtanács indokínai körúton tartózkodó küldöttsége, melyet Romesh' Chandra főtitkár vezet, hanoi megbeszéléseit követően a múlt hét végén Kambodzsábkn tett kétnapos látogatást. A delegációt fogadta Heng Samrin, a népi forradalmi tanács elnöke és kifejezte köszönetét azért a segítségért, amelyet a Béke-világtanács nyújtott és nyújt Kambodzsa népének a népirtó Pol Pot-klikk elleni küzdelméhez, az ország újjáépítéséhez, Romesh Chandra kát, ha azonban keményen járunk el, sok ártatlan ember pusztul el” — mondotta. Vasárnap egyébként tovább tartott Mahabad ostroma és a kormánycsapatok gyűrűje közepette a városban fogytán van az élelem. A szombati események óta nem voltak jelentősebb összecsapások de hírek szerint a kurdok és a kormánycsapatok egyaránt hosszabb időre látszanak berendezkedni állásaikban. Az ostromló csapatokat vezető tiszt szerint a katonai akció politikai megoldást hivatott elősegíteni. Több kurd vezető azonban értésre adta: a jelenlegi helyzet akadályozza a tárgyalásokat. Vasárnap délután bomba robbant a khuzisztáni Khor. ramshahr és Teherán közötti vasútvonalon. A robbanás következtében kisiklott egy vonat. az utasok közül azonban állítólag csak néhánya'n szenvedtek kisebb sérüléseket. Khomeini ajatollah és Ba. zargan kormányfő vasárnap Qumban megvitatta a kurdiszzési osztályának helyettes vezetője. Andrej Kirilenko és kísérete búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Baranyai Tibor és Be- recz János, a Központi Bizottság osztályvezetői. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, az SZKP KB tagja, a Szovjet, unió magyarországi nagykövete. Kirile'nko és kísérete vasárnap visszaérkezett Moszkvába. válaszában biztosította a kambodzsai elnököt, hogy a Béke-világtanács a jövőben is teljes támogatást nyújt Kambodzsa népének. A BVT küldöttségével egy- időben Kambodzsa vendége volt egy amerikai katolikus delegáció is. A küdöttséget Heng Samrin is fogadta. Az amerikai delegáció vezetője közölte, hogy hazatérve rész. let esen tájékoztatni fogja az amerikai közvéleményt Kambodzsa valóságos helyzetéről. Hétfőn délelőtt a bonni kancellári hivatalban megkezdődött Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök NSZK-be- li látogatásának hivatalos programja. A két kormányfő előbb miniszteréi társaságában, majd négyszemközt tárgyal egymással. i A Hua-látogatás növekvő nyugatnémet belpolitikai vita jegyében kezdődött. A kormánykoalícióhoz tartozó szociáldemokraták és szabaddemokraták hangsúlyozták: az NSZK jó gazdasági kapcsolatok alakítására törekszik a pekingi vezetéssel, de nem hajlandó szerepet játszani a kormány szovjetellenes politikájában. Az ellenzéki kereszténypártok viszont védelmükbe vették Hua szovjetellenes kijelentéseit és azzal vádolták a kormányt, hogy „tudatoson igyekszik” csökkenteni a kiDajan lemondásának visszhangja — Dajan lemondása Izrael belső ügye s az Egyesült Államoknak nincs és nem is lehet köze hozzá, — jelentette ki vasárnap kiadott nyilatkozatában Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, hangsúlyozva, h^jgy emiatt a hivatalos Washington nem fűz kommentárt Dajan elhatározásához. Nyilatkozatában Vance — aki egyébként jelenleg La Pazban részt vesz az AÁSZ külügyminiszteri értekezletén — Dajan lemondása okainak és következményeinek mérlegelése helyett az izraeli politikus személyes érdemeit méltatta, kifejtve, hogy Mose Dajan „kiemelkedő módon járult hozzá nemcsak a közel-keleti békefolyamathoz, hanem az amerikai—izraeli kapcsolatok kiépítéséhez és javításához”. Kevésbé tartózkodó volt Egyiptom reagálása: Butrosz Ghali külügyi államminiszter az egyiptomi—izraeli—amerikai tárgyalásokon részt vevő egyiptomi delegáció vezetője kijelentette; Dajan lépése „bizonyítéka annak, hogy az izraeli kormány települési politikája megakasztja a közel- keleti békefolyamatot, s ellenállást vált ki magában az izraeli vezetésben is”- A kairói Al-Akhbar hétfői vezércikkében pedig leszögezi, hogy Dajan lemondása „nem befolyásolja az egyiptomi politikát, mert az nem személyekhez kötődik”. Az éppen Kairóban tárgyaló Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter igen óvatos formában sejtette, hogy nem helyesli volt minisztertársa lépését: Dajan lemondása nem fogja mérsékletre bírni a kormányt — jelentette ki Weizman újságírók kérdéseire válaszolva. Hozzáfűzte azt is, hogy véleménye szerint „Dajan lépésének lesz némi hátráltató hatása az Egyiptommal folyó tárgyalásokra”. — Dajan lemondása nem ok arra, hogy módosuljon a megszállt területeken élő palesztinoknak nyújtandó korlátozott autonómiával kapcsolatos amerikai—izraeli— egyiptomi tárgyalásokon tanúsított izraeli magatartás — ez tűnt ki Menahem Begin izraeli kormányfő vasárnap esti rádiónyilatkozatából, „a helyes úton haladunk s hívek maradunk alapelveinkhez” — hangoztatta áz izraeli kormányfő. Bruno Kreisky osztrák kancellár vasárnap este „bátor cselekedetnek” minősítette Dajan izraeli külügyminiszter visszalépését. Az egyiptomi Mena hírügynökség, nek az osztrák kormányfő kifejtette, hogy „a külügyminiszter lemondása befolyásolhatja a közel-keleti békéért folyó tárgyalásokat”, majd ismételten hangoztatta 'annak szükségességét, hogy Egyiptom is kapcsolódjék be a palesztinok jövőjét eldöntő megbeszélésekbe. (MTI) nai—nyugatnémet csúcstalálkozó jelentőségét”. Bölling bonni kormányszóvivő a látogatás előtt jelezte: az NSZK vezetése „nem adja áldását” a kínai vendég „polémikus kijelentéseire”. A szóvivő ezzel Hua párizsi, a Szovjetuniót támadó megnyilvánulásaira utalt. Herbert Wehner, a szociáldemokraták parlamenti képviselőcsoportjának vezetője leszögezte: az SPD támogatja a kancellárt abban a törekvésben, hogy kivonja az NSZK-t a szovjet— kínai ellentétek hatóköréből. Hans-Dietrich Genscher ' vasárnap esti televíziós interjújában hangsúlyozta, hogy Bonn-nak érdeke fűződik a Kínával való kapcsolatok fejlesztéséhez, ez azonban sem gazdasági, sem - politikai téren nem történhet más államok rpváaáru. (MTI) Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának Berlinben elmondott beszéde rendkívül széles visszhangot váltott ki Nyugaton és Keleten egyaránt. A javaslatok, amelyeket a szovjet állam vezetője tett, igen nagy jelentőségűek, s jelzik azt a komplex módot, amivel a Szovjetunió a biztonság kérdéseit, a katonai enyhülés problémáit megközelíti. Emlékeztessünk még egyszer a berlini ajánlat főbb pontjaira: 1. a Szovjetunió egyoldalúan csökkenti az NDK területén állomásozó csapatainak és harceszközeinek számát — kivon húszezer katonát és ezer harckocsit a térségből; 2. a Szovjetunió kész csökkenteni az európai területen állomásoztatott közép-hatósugarú rakéták meny- nyiségét, ha a NATO eláll az ún. „Euro-stratégiai erők” létrehozásától; 3. Moszkva kész további bizalomerősítő intézkedések kölcsönös elfogadására, a hadgyakorlatok és csapatmozdulatok előrejelzésére és redukálására. A BÉKEPROGRAM RÉSZE Az elmúlt napokban szinte minden fontosabb nyugati ország vezetői nyilatkozatban válaszoltak Brezsnyev ajánlatára. S meg kell állapítani: a jószándékú kezdeményezéseket többnyire fanyalgással fogadták. Pedig a korábbi időkben éppen ezek a politikusok vertek riadót a szovjet harckocsifölény -miatt, s keltettek pánikot polgáraik körében a Nyugat-Európát „fenyegető” szovjet rakéták ügyében. Moszkva hajlik a kompromisszumra, s az SZKP főtitkárának beszéde bizonyítja: figyelembe veszi más államok biztonsági szempontjait is. Ez a legutóbbi ajánlat már nem az első az utóbbi egy-két évben, amely határozottan alátámasztja: a Szovjetunió az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusán elfogadott békeprogramot nem egyszerű felhívásként, de végrehajtandó akcióprogramként értékeli, s mmdent megtesz a katonai feszültség csökkentése érdekében. Ugyanakkor, s ez érthető, a szovjet állam vezetése igen nagyra értékeli az erőteljes honvédelmi képesség nyújtotta garanciákat. Nem kell különösképpen magyarázni ezt — az évszázad történelme eléggé megindokolja a katonai erő által is megalapozott biztonságba vetett hitet. Ugyanakkor a SzovjetiTpó következetesen kiáll a problémák tárgyalásos megoldása, a kölcsönös kompromisszumok útján való feszültségcsökkentés mellett. Ezt bizonyítja maga a SALT—II szerződés is, amely hosszú tárgyalások eredményeként a két résztvevő hatalom és szövetségesei érdekeinek sokoldalú figyelembevételével született meg. A FÖLÉNY ESZKÖZEI A NATO rakétatervei éppen a SALT-szerződéssel állnak kapcsolatban. Az atlanti szervezet a közép-hatósugarú rakéták és a hadászati robotrepülőgépek — szárnyasraké-1 ták — európai telepítésével olyan katonai fölényre akar szart tenni, amelyet a szovjet—amerikai nukleáris egyensúly létrejöttével elvesz, tett. Ezek a fegyverek, amelyeket az NSZK, Hollandia,’ Belgium, Nagy-Britannia és Olaszország területén kívánnak elhelyezni, veszélyeztethetik a szocialista országok és a Szovjetunió európai terüle. teit. Az az érvelés, hogy a rakéták a szovjet közép-hatósuga- rúakat ellensúlyozzák, nem állja meg a helyét — a Szovjetunió „SS—20” rakétát a szocialista közösség határai mentén levő támaszpontokon elhelyezett nukleáris erőktől (rakéták, harci gépek) való védelmet biztosítják. A fanyalgó nyilatkózók (köztük Carter elnök és tanácsadója, Brzezinski) panaszkodnak, hogy Brezsnyev el akarja tántorítani a NATO- országokat az új fegyverek rendszerbe állításától, s azzal állnak elő, hogy a közép-hatósugarú rakétákról csak akkor lehet tárgyalni, ha már azokat legyártották és elhelyezték az európai NATO-or- szágok területén. A Pershing—2* kifejlesztése már folyik, hamarosan megkezdhetnék a gyártást is. Nyilvánvaló: a hadiipari óriás monopóliumok nem szívesen mondanának le a hatalmas profitot hozó megrendelésről. A katonai-ipari komplexum ideológusai pedig a szocialista közösségre való katonai, politikai é.s gazdasági nyomás eszközét látják a tervben. (Egyrészt növekszik a Varsói Szerződés országai elleni katonai fenyegetés, másrészt, a szükségszerű válasz, intézkedések további anyagi terheket jelentenek . . .) HAMIS FELTÉTELEZÉS A NATO vezető szervei decemberi brüsszeli tanácskozásukon döntenek a rakétatervek végrehajtásáról. Első lépcsőben a Pershing—2 rakétá. ból helyeznének el 600 darabot az atlanti országokban, a a nyolcvanas években jelennének meg kontinensünkön a még veszedelmesebb szárnyasrakéták. A fegyverkezés atlanti hívei arra hivatkoznak, hogy az „Euro-stratégiai erőlf” létrehozása javítja majd a leszerelési tárgyalásokon a Nyugat pozícióját. A feltételezés hamis és veszedelmes. Az elmúlt évtizedekben katonai nyomással még soha nem sikerült engedményt kicsikarni a Szovjetuniótól. Miklós Gábor ÁÁSZ-nyitány Hétfőn La Papban, Bolívia fővárosában megkezdődött a Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszteri tanácskozása. Ezt az ülést általában évente tartják, és enyhén szólva sosem szenvednek témahiányban. A konferencia, amelyen a tagországok huszonhét külügyminisztere vesz részt, ezúttal is tekintélyes időt vesz igénybe: a tervek szerint tíz teljes napot! A szervezet létrejöttében döntő szerepe volt az úgynevezett Monroe-elvnek. Ez így hangzott: „Amerika az amerikaiaké”. Abban az időben, amikor közzétették, éppen ösz- szeomlóban volt az amerikai kontinens déli részén is a spanyol világbirodalom, így tartalma időszerű és — legalábbis első hallásra — rokonszenves volt. Csakhamar kiderült, hogy a fennkült elv igazi tartalma: Amerika — az Egyesült Államoké. Ennek a koncepciónak a jegyéberí ült össze Washingtonban 1890. április 14-én az amerikai államok első nemzetközi konferenciája. Az itt alakult tömörülés utószervezete az 1948. április 30-án a kolumbiai Bogotában megalakult Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ, angol nyelvű rövidítésével OAS). 1951-ben lépett életbe az alapokmány, akkor húsz volt a tagállamok száma, ma huszonhat. 1960 augusztusában ismét bebizonyosodott, hogy a szervezet a washingtoni politika eszköze: ekkor hozták az első határozatot a forradalmi Kuba ellen. Aztán a többit, míg végül 1961. január 31-én Punta del Estében elhatározták Kuba kizárását. Azóta azonban sok mindent történt a világban — és a latinamerikai szubkontinensen is. Különösen a közelmúlt hozott Washington számára sok kedvezőtlen fejleményt. Mi történt a tavalyi ülésszak óta? 1. Nicaraguában győzött a forradalom. 2. Megbukott a térség számos más diktátora, köztük a jelenlegi házigazdaországban Hugo Banzer, Salvadorban pedig Romero tábornok. 3. Panama megkezdte a csatornaövezet átvételét. 4. Kuba megerősödve került ki az amerikai kormányzat által provokált mesterséges válságból. 5. Mexikótól Granadáig félreérthetetlenül növekedtek a „gringo”(jenki)-ellenes érzelmek a térség népei között. Washington gondjaira jellemző maga a vendéglátó ország, Bolívia, amely a szubkontinens legszegényebb állama. Vance amerikai külügyminisztert Walter Guevara Arze ideiglenes államfő az amerikai ónpolitikával kapcsolatos szemrehányásokkal fogadja. Bolíviában hagyományos a szegénység és a belpolitikai bizonytalanság, éppúgy, mint a térség legtöbb más államában. A La Pazba érkezett miniszterek számára a levegő nemcsak fizikailag, hanem politikailag meglehetősen „oxigénszegény”. Ezt Vance már a fogadtatás pillanataiban is érzékelhette. Harmat Endre Külföldi vendégek Kambodzsában