Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-20 / 246. szám

Kiállítás Húszéves a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum Húszéves a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum címmel -tartalmilag értékes, formailag érdekes kiállítás várja az érdeklődőket a sal­gótarjáni megyei művelődési központ klubjában. Ez a tár­lat az idei múzeumi és mű­emléki .hónap egyik jelentős megyei eseménye, Salgótar­jánban pedig a közönség leg­szélesebb. rétegeit érdekelhe­ti, köztük a hagyományokat őrző munkásságot, illetve , a föl'növő nemzedéket. Két intézmény közös erőfe­szítését illeti dicséret az ered­ményért. Természetesen, első­sorban a Salgótarjáni Munkás- mozgalmi Múzeumot. A tárla­ton elhangzó szöveget muzeo­lógusai írták, a kiállítás anya­gát ők ji válogatták, Balázs László, Kovács Anna, Kriskó Lajosné, Krunák Emese, Szvir. esek Ferenc és Vonsik Ilona. A rendezés pedig Horváth Ist­vánnak a megyei múzeumok és a munkásmozgalmi muzeum igazgatójának érdeme. De el­ismerést érdemel a József At­tila Művelődési Közpónt is, amely otthont nyújt a kiállí­tásnak. Kiemeljük Zengő Ár. pádot, a tárlat technikai ter­vezőjét. Ilyen technikai meg­oldású kiállítás Nógrád me­gyében az első, országosan is ritka. A tárlat multimédia­rendszerű, azaz több eszközű, a berendezés lámpákat, dia. és mozgófilmvetítőket vezényel. A kiállítás megtekintése, a tel­jes programban való részvétel 51 nercet igényel. Általános megjegyzésként annyit, a magnetofon-vezény­lésű program érdekfeszítő és gördülékeny, gyűjtőkörönként, ezen belül kronológiailag a'd ízelítőt a két évtizedes intéz­mény történetéről, fölhalmo­zott értékeiről. Hangsúlyoz­zuk. csak ízelítőt ad. A kiál­lítás tárgyi, dokumentációs anyaga kicsit szegényes, nem eléggé atraktív. A múzeum en­nél gazdagabb s ez a mostani kiállításon 'nem nagyon érzé­kelhető. Nyilván, a helyiség szűkössége is közrejátszik eb­ben. Ám tartalmas és ismeret­bővítő 51 percet kínál min­den látogatónak. Akik pedig először ismerkednek múzeumi kiállítással, igen szerencsés indíttatást kaphatnak érdeklő­désük fokozódásához. A Salgótarjáni Munkás- mozgalmi Múzeum 1959-ben» létesült, a városban azelőtt nem volt múzeum. Létreho, zását az akkori megyei szer­vek a Magyar Tanácsköztár­saság tiszteletére, határozták el abban a városban, amely kiemelkedő szerepet játszott a Tanácsköztársaság harcai­ban, s általában a magyar munkásmozgalom egyik fel­legvára volt mindig is. A mun­kásmozgalmi forradalmi ha­gyományok őrzése elsőrendű feladata volt és maradt. Dia­filmen látjuk az első ottho­nát. a már lebontott volt Jan- kovich-kúriát, a jelenlegi épü­letet és az épülő új intézményt. A továbbiakban peejig főbb gyűjtőkörökkel ismerkedünk. Ezek részletező ismertetése nem célunk, hiszen a múze­um gyűjteményei — ha szeré­nyen jelennek is meg a tárla­ton — rendkívül gazdagok. A történeti tárgyak, történeti dokumentációk magukban foglalják, többi között, a mun­kásmozgalom-történetet. a bá­nyászkodás. az ipar fejlődését a városban és környékén. Igen gazdag például , az ipartörté­neti anyag, a politikai szerve­zetek, a lakás, a viselet tárgyi világa, és így tovább. Mind­ebből láthattunk is néhányat a kiállításon. A művelődéstörténeti, a kép­zőművészeti gyűjtemény s a múzeumi könyvtár szintűn ér­dekes anyagot vonultatott föl, az adott kereteken belül, ösz- szességében, az anyagok vá­logatása szerencsés, jó mú­zeumi „sétáit! kínál. Abban a rerfiényben fejez­zük be a programot, hogy ajj új Salgótarjáni Munkásmoz­galmi Múzeum megnyitásá­val ez az intézmény továbbra is igén jelentős szerepet tölt­het be a megye tudományos életében és közművelődésében, a korszerűbb körülmények kö­zött. T. E. Fiatal művészek fóruma Diákok a színpadon Csütörtökön két rendezvény zajlott a fiatal művészek fó- rujna jegyében. A salgótarjáni Madách Gim­náziumban tartott író-olvasó találkozó és a József Attila megyei Művelődési Központ­ban bemutatott zenéi játék si­kere közötti minőségi különb­séget — úgy véljük — nem kell magyaráznunk. A középiskolába Spiró György író-költő látogatott el, a művelődési központban pe­dig a Színház- és Filmművé­szeti Főiskola III. évfolyamá­nak egyik színészosztálya ven­dégszerepeit. Mivel az iskolai rendezvényekről — október 18-i számunkban — mát* szól­tunk, figyelmünk elsősorban az festi előadás — a „fórum” egyetlen színházi programjára — irányult. A hét folyamán első ízben mutatkozhattak be csaknem telt ház előtt fiatal művészek. A szokatlanul nagy érdeklő­dés feltehetően a produkció műfajának volt köszönhető. A „Régi idők mozija és új idők musicalja” címet viselő zenés összeállítás aligha okozott csalódást a közönségnek. Nem mintha az előadás különö­sebb erényeket csillogtatott volna, de hogy a műfajt egy új keletű reklámszöveggel jel­lemezzük; „Ezt nem lehet megunni! Soha-soha nem le­het megunni....!” Hát igen! Tulajdonképpen a legvérmesebb kritikus sem haragudhat meg erre a pro­dukcióra..., legalábbis addig nem, amíg nem kell írnia ró­la. Ágyúval nem „illik” veréb­re lövöldözni — ez világos. Az alábbi kritikai észrevéte­leinknek azért adunk mégis hangot, mert végeredményben a „veréb is madár”, és ez a habkönnyű produkció is több volt, mint egy „diákműsor”. Pontosabban éppen hogy nem volt több, csakhogy ezek a diákok színészmesterséget ta­nulnak. Mindenekelőtt ismerkedjünk meg röviden az osztállyal! Az osztályfőnök Békés András rendező — igazi atyai büszke­séggel — mondta el róluk a legfontosabbat: — A főiskola első két évében főként elmé­leti képzés folyik. Harmad­évben a színinövendékek már vállalhatnak szerepeket szín­házaknál. rádióban, televízió­ban. filmgyárban. Általában harmadik évben a legtöbb osztályközösség felbomlik, hiszen a különböző feladatok másfelé szólítják őket. Osz­tályom az első olyan osztály, amelynek tagjai elhatároztál^, hogy ebben az évben sem vál­nak szét, hanem együtt ma­radva,' közös produkciókat honnak létre. . Ezek után érthető, hogy a csütörtök este látott zenés összeállításban az osztály va­lamennyi tagja szerepelt, közel azonos feladatokat vál­lalva. Maga az összeállítás szerke­zetileg — cínlének megfelelő­en — két részből áll. A két rész (a címből ez is kitűnik) műfajilag is eltérő. Az ösz- szekötő kapocs ez esetben az azonos, dramaturgia. Ebben még nincs is semmi különös.­Hogy a két rész színvonala között miért van mégis jelen­tős eltérés, arra már nehe­zebb választ adni. Nem árt gyorsan tisztázni, hogy véleményünk szerint az összeállítás első része volt a jobb, az egységesebb. Ebben a részben, á mozi hőskora, a hollywoodi álomvilág nosz­talgiája kel életre korábbi táncok és dalok feleleveníte- sével. Az igazi atmoszférát azonban mégsem a foxtrott ritmusa teremti meg, hanem a kiváló díszletek és elsősor­ban az összekötő szöveg: Mán- dv Iván „Régi idők mozija” című művéből elhangzó rész­letek. Ez adja meg a keretet „Sonny boy” és „társai” el- énekléséhez, és ettől kap áz egész játék irodalmi töltést. A második rész szerkezete azonos, de itt hiányzik az egységes ! hangvétel, az innen, onnan összeválogatott szöveg nem tud igazán hatásos at­moszférát teremteni. A musi­calbetétek Valóban csak be­tétek maradnak, melyek közül egyik-másik kidolgozatlannak tűnt. Az igazsághoz hozzátar­tozik, hogy ugyanakkor eb­ben a részben láthattuk a legsikerültebben rendezett blokkot is, nevezetesen a „SuDerstar” című rockopera egyik részletének feldolgozá­sát. Mint említettük, az előadás alapjában véve kellemes es­tét nyújtott a közönségnek. A] tizenegy fős osztály „tanulói­nak” pedig jó alkalmat kínált] a bemutatkozásra. Reméljük mihamarább újra talál ko­punk velük! (pintér) „Az öt év, amelyet Vásár­helyen, az Alföld csendjében töltöttem, gondolathozamban életem legtermékenyebb sza­kasza' volt” — írja Németh László a Megmentett gondo­latokban. A XX. századi ma­gyar irodalom egyik legki­emelkedőbb alakja, a magyar gondolkodók egyik legjelen­tősebb, európai szintű kép­viselője, 1945. és 1950. kö­zött Hódmezővásárhelyen volt óradó tanár.1 Hogy mi­lyen tanár volt, ártól bővet tudhatunk azoktól, akik ab­ban a szerencsében részesül­hettek, hogy hallgathatták óráit. Ha a tanulmányírónak a Tanú című folyóirat kor­szaka a fénykora, azé a fo­lyóiraté, melynek egyszemély­ÚJ KÖNYVEK ben volt írója, szerkesztője, fordítója, titkára, levele­zője, korrektora és tu­lajdonosa, akkor a vá­sárhelyi éveket a regény­író, Németh László fényko­rának mondhatjuk. Ekkor keletkezett a legtöbb idegen nyelvű kiadást megért, ma már hallhatatlan Iszony, s a nem kisebb prózai teljesít­ményű Égető Eszter. S ha ehhez hozzávesszük Széche­nyi és Húsz című drámáit, akkor biztos állítás, hogy Né­meth László alkotó korsza­kának egyik legjelentősebb állomása volt Vásárhely. Er­ről az alkotói s nem életrajzi korszakról írt szép és gondoé latokban gazdag könyvelj Grezsa Ferenc. Nevét jószer rivel a Tiszatáj című folyók iratból ismerheti az irodalomé barátok szűkebb köre. Grezsa, ugyanott tanított gimnáziumi! tanárként, ahol szeretett írón ja, s így nem véletlen az sí mélyreható filoszi s ezen túl­menően gondolati gazdagság és alaposság, amely e tanul-, mánykötetét jellemzi. „Mun­kám vitairat . is. Megkísérli bizonyítani, hogy Németig László életművét a szocialis­ta kultúra szervesebb, ele­venebb részévé kell — éa érdemes — tennünk”. Könyú ve erről — ha netán kétség! volt efelől — meg is győzi azi olvasót. A gyógyerejű édesgyökér Az ősi népi orvoslás ta­pasztalatait hasznosítják ma a mongolok, amikor feltér­képezik az ország gyógynö­vénykészleteit • és vizsgálják hatásukat, keresik alkalma­zási módjukat a modem or­vostudományban és a gyógy­szeriparban. A régi mongolok több mint 400 fajta növény — füvek és gyökerek — gyógy- erejét ismerték és használ­ták különböző betegségek el­len. Jelenleg a szervezett és rendszeres gyógynövény-be­gyűjtés mintegy 30 fajtára terjed ki. Egyes gyógyfüvek, például az édesgyökér, kül­földön is keresettek. Az édesgyökér ’ tíz fajtája közül Mongóliában az uráli honosodott meg. Ez a sivata­gi és sztyeppi övezetekben terem, mintegy 70 centimé­ter- magas évelő növény. Le­velei sötétzöldek, virágai ap­rók és lilás árnyalatúak. Gyökerében glicirizzin, likvi- riton, kálcium-magnézium- só, keményítő, észterolaj és C-vitamin található. Az édesgyökeret a mongol és a tibeti népi orvostudo­mány mintegy 150 gyógyszer összetételében alkalmazta szív-, vese-, tüdő-, ér- és idegbetegségek gyógyítására, valamint az emésztés javítá­sára. Legújabban a gyökér bizonyos hatóanyagait mell- üregi és fekélybetegségekre is javallják. A keleti orvostudomány egyébként az édesgyökeret 294 receptben használta, míg a híres ginzengyökeret csak 108-ban, A gyógynövényt manapság kenyérsütésnél, alkoholmen-^ tes sör gyártásánál, szappan- főzésnél, sőt hangszigetelő karton előállításánál is hasz­nosítják. Szalontai Mihály: Az utolsó nap Sík mezőben óriási vadgesztenyefa alatt hevert a kék kocsi roncsa.' Nemrég eshetett az eső, a levegő szinte gőzölgött. Az országút mentén két oldalt dús réteg vastag füve zöldellt, s az öreg nem értette, hogy pont itt a két domb között az egyenesben, a végig tiszta jó fel­látású úton, itt történhetett Mikivel, ami történt. Hiszen közismerten jó vezető volt, nyugodt autós, jó reflexű. bé­ketűrő, a veszélyt előre felismerő. Ö maga utált autózni, s ha csak lehetett, Mikit kérte meg, vigye ide, vagy oda, imádták mindketten a hosszú autós dumákat, sokszor csak azért kísérte el Mikit, hogy megbeszéljék a megbe- szélendőket, és ha már hosszabb időre kimaradt, akkor szinte keresték az alkalmat, hova menjenek. Dél körül lehetett, mert a nap igencsak fölülről tű­zött, mégis a rét felett kön'nyű párafelhő lebegett, ami legalábbis szokatlan, az Öreg így tudta, a föld kigőzölgés köde csak alkonyaikor csapódik ki. A fa mellett megállt, kiszállt, megnézte két oldalt az országutat, olyan két és fél, három méter árok húzódott, puha, vastag füves árok, a sok esőzés átáztatta a talajt, de sehol semmiféle nyo­mot nem látott, itt-ott csillantak csak meg az országúton a Fiat hiányzó első szélvédőjének morzsalék-üvegdarab- kái. de egyébként olyan volt az országút, mintha valaki lesöpörte volna. Visszaült a kocsiba, amennyire az árok, hiányzó pad­ka engedte lehúzódott az orszáaútról, de két bal kereke így is fennmaradt a betonon. Behúzta a kéziféket, gon­dosan bezárta a kocsit, s odament a roncshoz. A kocsi motorrésze teljesen becsúszott a két első ülés elé, a kor­mánykerék meg groteszken a kocsi tetejét érintette hety­kén és természetellenesen felfelé görbülve. Két első ke­rék nem is volt, a kocsi az első üléseknél kezdődött, a piros műbőr borította kagylóüléseknél. Ami furcsa volt, s feltűnt neki, hogy valahogy az ütés a vezető felőli rész­nél lehetett nagyobb, és csak ferde-furcsán a kisebb a másik oldalon. Ezen az oldalon oldala sem volt a kocsinak, amelyik közepén még meg is bicsaklott, eleje és a hátsó lökhárító tompaszögben felfelé mutattak, és a kipufogó cső mintha még füstölögne. Ahogy megfogta a töredezett kék festékes bádogot, az forró volt, magába szívta a napot, hiába adta árnyékát az öreg gesztenyefa. Átment a kocsi túloldalára, itt még ajtó is volt, ha lógott is, már-már beült, mert úgy oldalra tett lábbal befért volna, de ahogy tenyere ráért az ülésre, valami puhát érzett... Fölemelte a te­nyerét, nézte, alvadt vér volt, a vérpiros ülésén vérpiros vér. 5. 4 Nézte a tenyerét, ujját, nem undorodott, csak valami végtelen nagy fáradtság vett rajta erőt, valami olyasmit érzett, mintha valaki vagy valami tiszta erővel gyomor­szájon ütötte volna, de úgy, hogy egy pillanatra bele is kábult-ájult volna az ütésbe, aztán gyorsan magához tér­ne, és csak az utóérzés szörnyűséges nagy üressége ma­radna meg... Nézte a tenyerét. .,Ez hát a véred! Ez ma­radt? Ennyi?” Aztán elővette a zsebkendőjét, gondosan letörölte, de úgy, hogy a zsebkendőben benne maradjanak az alvadt vérrögöcskék, összehajtogatta a zsebkendőt, s eltette. Aztán egy kicsit kiljebb feszítette a kocsi ajtaját, szinte leméit a karosszériaroncsról, s a kesztyűtartót vette szemügyre. Valakik már kiüríthették, mert csak néhány csavart, egy törött csavarhúzót, egy dossziét, s néhány gombóccá gyűrt papírdarabot talált. Ezeket szedte ki, simította tenyerére, s próbálta mik is azok, küldenek-e valami üzenetet a túlvilágról. Az egyik egy régi szervizszámla volt, olajcseréről, olajszűrőről, eldobta. A másik egy szállodaszámla volt, megnézte a dátumot, három héttel ezelőtt volt, s az egyik közeli város híres, régi, öreg szállodája nyugtázta vele az éjszakai szállásért az összeget. Nagy volt az összeg, az Öreg jobban szemügyre vette, látta, két szoba számlája. Egy második emeletié, meg egy harmadik emeleti szobát tüntetett fel a számla. Zsebre tette a szám­lát, és tovább keresett. A harmadik papír egy levélboríték volt, a borítékon Miki címe, szerkesztőségi címe, neve, és a feladó. „Faze­kas Julianna, tanítónő”, s utána egy kis dél-dunántúli falu ne Ve következett. Eltöprengett, valahol, valakitől — Mikitől tán — hallotta már ezt a nevet. Véletlenül tud­ta, hogy van ez a község, s azt is véletlenül, hogy ép­pen erre. Mert hogy egyszer fotózott itt, valamiféle régi üveghuta van ott, s hogy újra működésbe hozzák fiatal iparművészek, hát egy helyi kiállításra meghív­ták, s ő hagyta magát rábeszélni. De ez ugyancsak régen volt már, kocsival nemigen találna oda, pedig, pedig tudta, meg kell a címzettet keresnie. (Folytatjuk) 4 NÓGRÁD - 1979. október 20., szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom