Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-14 / 215. szám

í aafaps a Pácai Balettnak Forró este a szeptemberi ég alatt Azzal, ha kimondjuk, nagy • várakozás előzte meg Balas­sagyarmaton, mind a közön­ség, mind a szervezők köré" ben a hírneves Pécsi Balett f vendégjátékát, noha igaz, még nem mondtunk semmi külö­nöset. Így szokott történni minden városban: a felké­szült, a befutott, az újítók­nak kijáró lelkesültséggel fo­gadják a pécsieket. A mi várakozásunk sajátos dinamizmusát két dolog táp­lálta. Egyrészt: az első sze­mélyes találkozás izgalma, hiszen a közönség döntő többsége korábban még nem találkozott „élőbén”, tehát nem filmen, nem képernyőn a pécsiekkel. Másrészt: a vál­lalkozás merészsége szoron­gatta mellünket, lesz-e meg­felelő számú közönség a sza­badtérre, mivel köztudomású, a balett műfaja nem tartozik a legnépszerűbbek, a könnyen érthetők közé, széles körű tá­bora nem alakult ki me­gyénkben, még a klasszikus műveltségi hagyományokkal bíró Balassagyarmaton sem. Ennek megfelelően kulturális intézményeink eleddig még nem is vették maguknak a bátorságot, hogy több tízezer forintos költséggel balett­együttest hívjanak meg szín­padjaikra, kockáztatva egyfe­lől a pénzt, másfelől a művé­szeket kitéve az értetlen fo­gadtatás zavaró, esetlegesen durva megnyilvánulásainak. A balassagyarmati Mik­száth Kálmán Művelődési Központ tehát már önmagá­ban a ténnyel dicséretes fegy­vertényt hajtott végre, ami­kor sutba dobva mindenféle előítéletet, óvatosságra intő tanácsot, úttörő igyekezettel meghívta a Pécsi Balettet. Anyagi szempontból bizonyá­ra nem volt „gazdaságos” a rendezvény, bár több százan foglaltunk helyet a nyár éj­szakákra emlékeztető szep­tember eleji, szombati estén a Palóc-liget szabadtéri szín­padának "lejtős nézőterén. „Gazdaságos” volt viszont minden kétséget kizáróan kulturális szempontból. Nem állíthatjuk, hogy mindenki élvezte az előadást, minden­ki szeme fogékony volt a lát­ványra, mindenki füle gyö­nyörűséggel fogadta magába a zenét, de a többségnek mindenképpen elementáris erejű művészi élményt jelen­tett, s némelyekben talán a továbbérdeklődés csíráit is bontogatni kezdte, mintegy előkészítve a talajt a műfaj későbbi előadásai számára. A Pécsi Balett vendégjáté­kát tehát a gyakran felcsat­tanó vastaps nélkül is hasz­nosnak ítéltük volna, magá­nak a vállalkozásnak a ne­mes szándéka, újdonsága okán; a közönség jelentős ré­szének véleményével talál­kozva azonban sokkal maga­biztosabban tehetjük meg ezt az állításunkat. A kétórás „táncműsorban’' három művet láthattunk: Bach Parasztkantátájának, Monteverdi Tankréd és Klo- rindájának, valamint Carl Orff Carmina Buranájának balettfeldolgozását. A klasz- szikus barokk zenére éppen olyan jó koreográfiát dolgo­zott ki Eck Imre, aki az első­nek és a harmadiknak látott produkciókat álmodta szín­padra, mint a modemra. Szakértelme, művészi teremtő fantáziája különösen a 40 éve komponált Orff-műben mu­tatkozott meg teljes vérteze- tében. A Carmina Buranat egyetlen szereplő játékos, vi­dám mozdulatsorával nyitja, majd ehhez csátlakoztatja, fokozatosan átvéve ritmusát, mozdulatait a többi táncost, a tömeget. A tömeg — a la­tin, a dél-német, az ófrancia szövegű zenére — alakját, mozgásának dinamikáját vál­toztatva magával ragadó mozgalmasságot teremt a színpadon, s újabb és újabb formákkal gondolkodtatja el a nézőt a látszólag indiffe- rens alakzatok, mozdulatok hangulati, eszmei tartalmán. Bretus Mária, Uhrik Dóra, Prepeliczay Annamária, Ma­joros István, Gallovits Attila és a többi húsz-egynehány táncos lenyűgöző összeszo­kottsággal, együttéléssel tán­colta végig az egyórás dara­bot. A klasszikus és modem balett, vagyis az akrobatika, a gimnasztika, a mimosz har­monikus egységet alkot az előadásban. A hagyományosabb utat járja a Parasztkantátában Eck, de ezt is követeli meg tőle Bach zenéje. Hogy még­sem tisztán hagyományos ba­lettelőadást látunk, arról vi­szont jelenetről jelenetre meggyőz táncosainak merész ugrásaival, koreográfiájának akrobatikus nehézségével, a mozdulatnak elsősorban ' a tartalom, mintsem a formai szépség szolgálatába állításá­val. A Tankréd és Klorinda párviadalát Monteverdi Tas­so megszabadított Jeruzsále­méből vette. Tankréd lovag párbajt vív szerelmesével, akivel a páncél alatt nem is­merik fel egymást. A férfi leszúrja kedvesét. Ezt a for- róan drámai történetet Tóth Sándor koreográfiájában Bán Dóra, Keveházi Gábor, Ti- borcz Zsuzsanna és Tolnai Gábor táncolja N mély átélés­sel. A szerelmesek végső egy­másra ismerése megindítóan egyszerű és szép. A három balettművet a szerelem motívuma fűzi egy csokorba. A pécsi művészek­től gyönyörű csokrot kaptunk ezen az estén ajándékba. Em­lékezetünk megóvja virágait a hervadástól. Sulyok László Szeptember 14. Péntek 2. műsor 20.00: Krock és társa NSZK tévéfilm Jeqcsmedve- rezervátum Az elmúlt évek során a Szov­jetunióban, ahol szigorú tilalmat vezettek be a jegesmedve vadá­szatára, számottevően megnőtt ezeknek a ritka állatoknak a szá­ma. Ezt a megállapítást a szovjet tudósok tették, akik rendszeres kutatásokat végeznek Vrangel szi­getén, amelyet a jegesmedvék „szülőszobájának” neveznek. Min­den évben 150—250 nőstény állat telel itt, hógy a tél folyamán 1—3 kismedvének adjanak életet. A szigeten a jegesmedvék részé­re vadvédelmi területet létesítet­tek, ahol a biológusok kedvükre tanulmányozhatják az állatok életmódját, viselkedését. A kutatók egy speciális szerke­zetből kilőtt kábítószeres injekció segítségével MaltatlAk a jeges­medvéket. Ily módon lehetőség nyílik a különböző mérések el­végzésére (például: testhossz, súly, hőmérséklet), valamint a barlan­gok tanulmányozására. Eddig mintegy 200 ilyen jellegű mérést végeztek el. Ä magyar tudomány arcképcsarnokából Bemutatjuk Tüdős Ferenc akadémikust A „Self-made man” angol kifejezés erőltetett fordítá­sa: „Magacsinálta ember”. Pontosabban csak körülírni lehet: olyan ember, aki a ma­ga erejéből. emberségéből ér el messziről indulva na­gyon magasra. Ha valakire, akkor Tüdős Ferenc akadé­mikusra mindez elmondható. „Igazolásul” néhány részlet életrajzából: 1931-ben, Szuhakállón szü­letett, egy Albert-telepi bá­nyász gyermekeként. Szüle­tésekor édesapja a válság mi­att munka nélkül maradt,' te­hát a nélkülözést már szinte veleszületett tényként ismer­te meg. Tanítói javasolták szüleinek: a jó eszű kisfiú tanuljon tovább. Miskolcon járt középiskolába, ott fordult az érdeklődése végképpen a kémia felé': egyik iskolatár­sának édesapja vegyész volt és néha megengedte, hogy la- boratóriümában felkeressék a gyerekek. 14 éves korában már tudta: vegyész akar len­ni. De nem volt könnyű az út az egyetemi felvételig. Kü­lönösen a háború évei alatt nem, amikor édesapját a Don-kanyarba vitték kétszáz- ezredmagával idegen érde­kekért harcolni és a közép- iskolás fiú volt a családfenn­tartó. A hadisegély mellett tanárai szereztek neki óra­adási lehetőségeket, hogy édesanyjával együtt legyen miből élniük... Amikor a felszabadulás után, 1949-ben a középisko­láit elvégezte és egyetemre jelentkezett, majdnem meg­tréfálta a sors. Miskolci di­ák létére a Budapesti Mű- egyetemen próbálkozott a vegyész karon, kiváló fel­vételi eredménnyel. De mert nem volt diákszálló, közöl­ték vele: Miskolcra veszik fel kohásznak. Fellebbezett —, hiába... Végül is baráti se­gítség, összeköttetés révén került csak, kitűnő felvételi­je ellenére, a szegedi egye­tem természettudományi ka­rának vegyész karára. 1953- ban végzett Szegeden, tanul­mányi érdeméremmel. (Ez jelentette akkor a mai Nép­köztársasági Aranygyűrűt, amelyet azok kapnak, akik mindvégig tanulmányaik so­rán kitűnő, rendűek voltak.) Szinte szégyenlős mosollyal említi: — Nem azért tanul­tam olyan jól mindvégig, mert afféle stréber gyerek voltam, hanem azért, mert nem engedhettem meg ma­gamnak, hogy ne legyek tan- díjmentes. .. A borsodi bányászgyerek, a miskolpi, majd szegedi di­ák 1953-ban, jó eredményei elismeréséül Leningrádban, szovjet aspirantúrára került. Ott is bizonyított: 1956 de­cemberében megvédett kan­didátusi értekezése, amely a műgumigyártás technológiá­jának egyik részkérdésével foglalkozott, annyira jól si­került, hogy javasolták: en­nek alapján soron kívül pá­lyázza meg a tudományok doktora fokozatot! A lehetőséget azonban nem használta ki. Hogy miért? 1957 januárja volt. Itthon, az ellenforradalom után szétzi­lálódott tudományos élet várta. A Központi Kémiai Ku­tató Intézetbe került tudomá­nyos munkatársnak. Sokkal fontosabb feladatai voltak, mint a doktori értekezés so­ron kívüli védése. Előbb az ehhez szükséges kutatási kö­rülményeket kellett biztosí­tania, majd csoportvezető lett, a hozzátartozó még fiatalabb kutatókat is segítenie kelleti, így végül 1964-ben jutott el a nagydoktori fokozat meg­szerzéséig. Ezt is, mint kan­didátusi értekezését, Lenin­grádban védte meg, .a tech­nológiai intézetben, a téma­kör is hasonló volt, de ter­mészetesen magasabb fokon feldolgozva. 1970-ben választották meg a Magyar Tudományos Aka­démia' levelező tagjává. Szék­foglalójának témája a „ferro- gyök” elmélet yolt, amelyet ő dolgozott ki. Ennek — per­sze. nagyon leegyszerűsített — lényege, hogy a műanyag­kémiában alkalmazott polimerizáció során (ilyen­kor „ötvöződik” a kiindulási anyag sok .molekulája egy óriásmolekulává) az úgyneve­zett Maxwell—Boltzmann energia eloszlási görbe segít­ségével mutatható ki: egy adott anyagmennyiségben mekkora hányadot képvisel­nek a nagyobb energiatartal­mú, ezért könnyebben rea­gáló molekulák. Ha a kémiai reakció hőtermelő, akkor a képződő gyökök e görbét a magasabb energiatartalmú ré­szecskék irányába „tolják el” és a reakciósebesség nö­vekszik, mert több a reakció­képes molekula. A Központi Kémiai Kutató Intézetben végzett munkája során „jegyezte el magát” hosszú távra a műanyagké­miával. 1960-tól a makromo- lékuláris kémiai osztály ve­zetője, emellett 1973-tól az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen a kémiai—tech­nológiai tanszék vezetője is. A tudományos közéletben elfoglalt súlyát jelzi, hogy tagja a Tudományos Minősí­tő Bizottságnak, az akadémián pedig a kémiai osztály makro- molekuláris kémiai bizottsá­gának elnöke. A nemzetközi tudományos közéletben is tisztelik, „jegyzik”, alapítá­sától szerkesztő bizottsági tagja az European Polimer Joumal-nak és több más, amerikai, európai, vagy KGST-szakfolyóiratnak. Államunk többször is elis­merte munkásságát: előbb Munka Érdemrend ezüst fo­kozattal, majd 1978-ban mun­katársaival, Kelen Tibor* ?1 és Földes Pétemével együ*t állami díjjal tüntették ki, a műanyagkémia terén elért eredményeiért. Amikor aktuális kutatási témájára kerülne sor, a bő­ség zavarával küszl#)dünk: melyiket is vegyük előtérbe? A Chinoinnal karöltve vég­zett vizsgálatokat, a biológiai­lag aktív polimerekkel kap­csolatban, a ciklodextrint (több szőlőcukor-molekulá- ból felépített koszorú formá­jú, hagy molekulájú vegyü- let, amelybe mintegy „cso­magolni lehet” más anyago­kat, molekulákat, így a szer­vezetbe bejuttatandó gyógy­szereket). Az ún. intermedie­rek kutatásában elért ered. ményeket-e, vagy a petrolké­miai kutatásokat? Sokat és sok irányban dolgozik, ku­tat, nem pihen az állami díj „babérain”. És Tüdős Ferenc, a magán­ember? Mindenekelőtt a családról beszél: felesége szintén ku­tatóvegyész, mi több, három lánya közül kettő máris va­lamilyen vonatkozásban kö­veti a pályán: a legidősebb biológia—kémia szakos egye­temista, a középső pedig fel­vételire készül a vegyész kar­ra. Benne inkább megvannak az apa kutatási területe irán­ti vonzalmak... Hobbi, időtöltés? Mi sem természetesebb, mint hogy a bő humorérzékű, mindig cse­lekvéskész tudósnak ebből is többféle van. Az egyik az elektronika, egyenáramútól 500 megahertzig sokféle ké­szüléket barkácsolt már ott­hon. Szenvedélye a televízió- távvétel, a monoszkópvadá­szat, nyáridőben fogott már 3 ezer kilométerről sugárzó arab adót is. De, ha, kell, asz­talos és lakatos szakmunkás­nak sem utolsó. Nemrég épít­keztek, családi. házat, az ilyen munkára nem kellett mestert fogadnia, elvégezte maga» Általában, mint mondja: in. kább az alkotó-, mint a javí­tómunkát szereti. Nem ta­gadja meg indulását, indítta­tását: a tudomány magas színvonalú képviselője, az egykori bányászgyerek örö­met talál a fizikai munkában is, ma is. Mert így teljes em­ber! Szatmári Jenő István \ mm ................................................................. .................................................mum...... ............................... A könyvkötés egyidős a mai könyv ősével, a pergamenkódexszel. A kódex drága volt — elkészí­téséhez nyájak bőre kellett —, ezért gondosan védték a szét­esés, szakadás, bépiszkolódás ellen. A pergamenleveleket szíjra fűzték és keményfából készült védőtáblák közé he­lyezték. A táblákat kapcsok szorították egymáshoz, mert a pergamenlapok nem simul­tak úgy egymáshoz, mint a papírlapok, és könnyen jut­hatott közéjük por és piszok. A kódexhez annyira hozzá­tartozott a kötés, hogy még nevét is innen kapta, a ró­maiak ugyanis caudexnek ne­vezték a fatörzset, fatáblát. A fatáblákat később rész­ben vagy egészben bőrrel, vagy valami textilféleséggel vonták be. A díszesebb köte­lek tábláira elefántcsont lapo­kat erősítettek, különféle ve­rebekkel. féldrágakövekkel .ékesítették. Szokássá vált. hogy a táb­lát borító bőrt késsel bemet­szették. a bemetszett részt ki­tágították s a keletkezett mé­A kŐDvvkőlés fortéuele lyedést pépszerű anyaggal töltötték ki. A felületből az így készített figurák és egyéb díszek domborműszerűen emelkedtek ki. Ez a bőrbevá­gás nagyon munkaigényes el­járás. Ezért már a VIII —IX. századtól kezdve fémbélyeg­zőket készítettek, s ezek se­gítségével nyomták^ a bőrbe a szenteknek és más kiváló em­bereknek, valóságos és mese­beli állatoknak, virágoknak, koronáknak a képét. Isme­rünk olyan kötetet, s amelyet 300 bélyegzőnyomat díszít. Be­tűbélyegzők is készültek, egy Konrad Forster nevű nürn­bergi dominikánus például már 1433-ban, a könyvnyom­tatás feltalálása előtt, így nyomtatta a kötésekre a tu­lajdonos nevét s a munka cí­mét. A XV. század második fe­lében új díszítő eljárás szü­letett meg: préselt lemezek­kel készítették a bőrbevágást utánzó táblákat. Díszítésre NóGRÁD - 1979. szeptember 14., péntek hengerbélyegzőt is használtak. Ezzel sokkal gyorsabban tud­tak dolgozni, mint a közön­séges bélyegzővasakkal. Az egyes eljárásokat kombinál­ták, például a tábla közepét lemezzel préselték, a széleken hengerbélyegzővel csináltak szalagdíszeket. A díszítő elemek mindig az uralkodó stílust tükrözik visz- sza, eleinte a románt, később a gótot, reneszánszot, barok­kot, rokokót... A könyvművészetnek, igy a kötésnekVis, sokáig a kolosto­rok voltak a központjai. Csak a XIV. századtól, az írásbe­liség elterjedésétől kezdve lé­tesültek fejedelmi és polgári könyvkötő műhelyek. Ä mes­terek száma fokozatosan nőtt; 1401-ben Párizsban már céh­be tömörültek. Később, má­sutt is megalakultak a céhek. A reneszánsz és a humaniz- mus jelentős stílusváltozást jelentett. A nagy bibliofilek gyakran rendeltek fémvere- tekkel díszített bársony- és selyemkötéseket. A Corvina jól mutatja a kötés fontossá­gát a humanista könyvtárak­ban. Köteteit már kívülről is fel lehetett ismerni a hollós címerrel díszített sajátos stí­lusú kötésekről. A papírgyártás elterjedése után gyakoribbá váltak az ol­csó papírkódexek, 1450 után pedig a még olcsóbb nyomta­tott könyvek. Ezeket sokkal egyszerűbben, kevésbé drágán kötötték be. Magát a kötést azonban nem hagyták el, a XVIII. század végéig ritka a fűzött könyv. A fatáblák he­lyét sokkal olcsóbb és köny- nyebb anyag foglalta el: a pa­pírlemez. Ezt többnyire régi, idejétmúlt, el nem adott könyvek lapjainak összera- gasztásával készítették. Régi kötések javítása, szétszedése közben gyakran találnak ma is íveket ismeretlen művek­ből, régi naptárakból... A kiáztatott töredékek unikum­voltuk miatt nemegyszer töb­bet érnek, mint az a mű, amelyet bekötöttek velük. Az egyes országokban, sőt ezen beiül vidékenként sajá­tos kötéstípusok alakultak ki. Nálunk is megvolt Vácnak, Bártfának, Kassának, Ko­lozsvárnak stb. a maga jel­lemző kötése. Különösen két stílus vált híressé, a XVII. században a nagyszombati, a XVIII.-ban pedig, a debrece­ni. Nagyszombatban kétszáz évig működött folyamatosan az egyetemi könyvkötő mű­hely, s ez a legváltozatosabb ornamentális díszítésű, arany- és vaknyomásos díszítéseket használta. Debrecen viszont a szinpompás virágmintákkal készített festett pergamen­vagy hártyakötésnek lett a központja. A XIX. századtól kezdve a modern nyomdatechnikai el­járásokkal párhuzamosan a könyvkötő műhelyek is forra­dalmi változáson mentek át: egyre nagyobb szerepet kap­tak a különféle hajtogató-, vá­gó-, fűző- és egyéb gépek. Meg­maradt ugyan mellette a ha­gyományos. kézi technikával dolgozó kötés is, de — hogy árai versenyképesek legyenek — ritka esetben alkalmaztak a táblákon munkaigényes ké­zi díszítést. Sajnálatos módon a gépi kö­tés a művészi ízlés hanyatlá­sával párosult és a századfor­duló idején tobzódtak az íz­léstelen, túlaranyozott kötés­táblák. Pedig az olcsó kötés és a művészi ízlés nem ellent­mondó fogalmak. Ezt bizo­nyítja a népi demokráciák könyvkiadása, amely a köté­seket művészekkel tervezteti meg és hivalkodó aranypom­pa helyett változatos, művé­szi stílusú köteteket ad az ol­vasók kezébe. iyi apjainkban egyre job. r\ ban előretörnek a kü­lönféle műanyagok. A velük való kísérletek ugyan a kötészetben egyelőre csak ki­sebb részletsikereket hoztak, mégis bizonyos, hogy a roha­mosan fejlődő műanyaggyár­tás és technika egészen új 1 fajta, az eddiginél tartósabb kötéseket fog előállítani, az eddigiekhez hasonló, vagy en­nél lényegesen olcsóbb ára­kon. De az is bizonyos, hogy a könyvbarátok tábora a könyvkötés régi, hagyományos formáit is életben fogja tar­tani. Vcrtcsy Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom