Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

ärn^ek Castro beszédével Rekord a L’Humanile Befejeződött az el nem kötelezettek csúcstalálkozója Fort Péter és Nyárádi Ró­bert, az MTl tudósítói jelen­tik: Egész éjszakán át tartó zárt ülés után vasárnap reg­gel, magyar idő szerint a dél" utáni órákban véget ért Ha­vannában az el nem kötele­zett országok hatodik csúcs- értekezlete. Az éjszakai ülésen főleg két, még tisztázatlan kérdés­ről folytattak vitát a résztve­vők: az amerikaiak által köz­vetített különalkuban betöl­tött egyiptomi szerep elítélé­séről, valamint a koordináci­ós iroda összetételéről, amely­nek létszámát 36-ra bővítet­ték. A csúcsértekezlet politikai bizottságának dokumentum- tervezete —, mint ismeretes — még olyan megfogalmazást tartalmazott, amely lényegé­ben nem ítélte el Egyiptomot és a -Camp David-i megálla­podást. A csúcson résztvevő országok döntő többsége áronban ezzel nem értett egyet. Az állam- és kormány­fők végül úgy döntöttek, hogy a politikai záródoku­mentumba bekerül a Camp David-i megállapodások és az egyiptomi—izraeli külön- alku elítélése. Az államfők a zárt ülésen úgy határoztak, hogy a koordinációs irodát megbízzák: állapítsa meg, hogy Egyiptom magatartása milyen károkat okozott az arab népnek • és mindenek­előtt a palesztinoknak. Az iroda erről a mozgalom kül­ügyminisztereinek soron Kö­vetkező értekezletén, Üj-Del- hiben tesz majd jelentést. Ugyanitt foglalkoznak majd azzal a kérdéssel is, hogy felfüggesszék-e Egyiptom tagságát az el nem kötelezett mozgalomban. Az éjszakai ülésen vita folyt arról is, hogy mely or­szágok alkossák a 36-ra bőví­tett koordinációs irodát, amely két csúcsértekezlet kö­zött a mozgalom operatív testületé. Harmincegy ország tagságában megállapodtak, és öt —r Afrika számára fenn­tartott — hely betöltéséről később döntenek. A koordi­nációs iroda négy helyén «ét­két ország másfél-másfél évig lesz tag. Kambodzsa kérdésében a korábbi megoldás maradt ér­vényben: a hely betöltetlen marad. A Pol Pot-rezsimet most az első alkalommal tá­volították el egy nagy hord­erejű nemzetközi konferenciá­ról. Az éjszakai vitát követően vasárnap tartották meg a csúcsértekezlet ünnepélyes záróülését. Az ülésen Fidel Castro mondott beszédet. „Ez a találkozó, mint mondják, minden eddigieknél nagyobb szabású összejövetel volt” — állapította meg Cast­ro. — A nemzetközi konfe­renciák történetében aligha volt eddig példa arra, hogy ilyen magas rangú személyek, ehhez hasonló intenzív és hosszan tartó munkát végez­tek volna. A konferencián, a szombat éjjeli ülést leszámít­va, kilencvenhárman szólal­tak fel. Ezen a tanácskozá­son korunk legfontosabb és legégetőbb kérdéseit vizsgál­tuk. s eddig soha nem Játott szolidaritás érződött — han­goztatta a kubai elnök. — A tanácskozáson népe­ink valamennyi jogos követe­léséről és óhajáról szó volt és a résztvevők e kérdéseket a legnagyobb figyelemmel ta­nulmányozták — szögezte le Fidel Castro, hozzáfűzve: a résztvevők egyetértettek ab­ban. hogy a konferencia utol­só ülésén nem hagytak jóvá felszínes határozatokat olyan problémákról, amelyek elmé­lyült figyelmet és elemzést igényelnek. A Kubai Köztársaság elnöke ezután kijelentette: a konfe­renciának egyebek közt azért volt rendkívüli jelentősége, mert a mozgalom sokrétű volta és az el nem kötelezet­tek ellenségeinek ama töre«- vései ellenére, hogy a tagor­szágokat szembeállítsák egy­mással, szinte teljes konszen­zussal sikerült megállapodás­ra jutni minden kérdésben. — Éppen ezért kijelenthet­jük, hogy a mozgalom ma egységesebb. határozottaob, erősebb és függetlenebb, mint valaha volt. Ami a Kubai Köztársaság­nak a mozgalomban betöltött felelősségét illeti, Fidel Cast­ro kiemelte: minden erőfeszí­tést megteszünk azért, hogy három évig méltó módon lás­suk el az elnöki tisztet, telje­sítsük a konferencia határo­zatait, és erősítsük a mozga­lom egységét. Nyilvánvalóvá vált, hogy a különbözőségek ellenére mennyi közös érdek fűz össze bennünket, mennyi közös célkitűzésünk van. • Fidel Castro végül köszö­netét mondott a résztvevők­nek a konferencia sikerének érdekében végzett munkáju­kért és az együttműködésért, majd az el nem kötelezett országok hatodik csúcsérte­kezletét befejezettnek nyilvá­nította. Űrhajósok sajtóértekezlete Sajtókonferencián számolt be hétfőn Moszkvában 175 napos űrutazásáról Vlagyi­mir Ljahóv és Valerij Rju- min. A világ eddigi leghosz- szabb időtartamú űrexpedí­ciójának két résztvevője csaknem féléves űrutazás után augusztus 19-én tért vissza a Földre. A két űrha­jós a bajkonúri űrrepülőtéren töltött rövidebb időt, orvo­si ellenőrzés alatt szoktak vissza a tartós súlytalanság után a földi körülményekhez és elkészítették első átfogó beszámolójukat. Ljahov és Rjumin a múlt héten tért vissza Csillagvárosba, pén­teken pedig Leonyid Brezs- nvev átnyújtotta nekik a magas kitüntetéseket, ame­lyeket kiváló és hősies mun­kájukért adományozott a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge. Ljahov és Rjumin útjának eredményeit, a Szaljut—6 űr­állomással végzett eddigi kí­sérleteket Borisz Petrov, a tudományos akadémia alelnö- ke. az Interkozmosz Tanács elnöke foglalta össze. A többi között elmondotta: az új típusú űrállomáson ed­dig három állandó személy­zet dolgozott, összesen 14 űr­hajós járt. A Szaljut—6-hoz 17 alkalommal kapcsoltak hozzá személy-, illetve te­herszállító űrhajót. A teher­űrhajók összesen 9 tonna da­rabárut és 4 tonna üzemanya­got juttattak el az űrállomás­ra. Az űrállomásról egyedül az MKF—6 m készülékkel 6000 felvételt készítettek a Föld felszínéről és az óceá­nokról az űrállomás minike- mencóiben 150 kísérletet haj­tottak végre. Petrov akadémikus méltat­ta a nemzetközi kísérletek jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a szocialista országok összefogása a világűrben is nagy eredményeket hozott. Oleg Gazenko akadémikus, az egészségügyi minisztéri­um űrorvostudományi és űr­biológiai intézetének igazga­tója az út orvosi és biológiai eredményeiről beszélt. Majd részletesen beszámoltak az űrhajósok útjuk tapasztala­tairól. Meghalt Khomeini helyettese Taleghani ajatollah, Tehe­rán egyik legfőbb vallási ve­zetője, vasárnap éjjel szív­roham következtében 68 éves korában elhunyt. Taleghani ajatollahot a síita egyházban a mérsékel­tebb irányzat képviselőjeként tartották számon: kapcsola­tot tartott a Fedajin Khalk és Mödzsahedin Khalk elne­vezésű iszlám mozgalmakkal. A kurd kérdésben azonban Khomeini ajatollah nézeteit osztotta, s a kurd felkelés ve­zetőit „hazaárulóknak” mi­nősítette. Khomeini ajatollah hétfőn — Taleghani temetésének napján — a vallási vezető ha­lála alkalmából háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. Khalkhali ajatollah, a kurd felkelés területére kirendelt Iráni ^főbíró, a Bamdad című lapnak adott vasárnapi nyi­latkozatában azt állította, hogy a Kurd Demokrata Párt el menekült tagjai közel 100 iráni katonát, forradalmi gárdistát és kereskedőt ejtet­tek túszul és hurcoltak ma­gukkal Irakba. Khalkhali ál­lítása szerint a túszok közül 13-at a hét végén szabadon bocsátottak. Az iráni iszlám forradalmi tanacs hétfőn első alkalom­mal fedte fel egyik tagja ne­vét: bejelentette, hogy a vá­sárnap éjjel elhunyt Talegha­ni ajatollah a titkos testület vezetője volt. Ezek szerint Taleghani Khomeini ajatol­lah után az' ország második emberének számított. Khomeini rádióbeszédben szólította fel a kurd lázadás leverése elől menekülőket, hogy térjenek vissza ottho­naikba. Khomeini biztosítot­ta a kurdokat. hogy „csak az áruló (kurd)* vezetőket és cinkosaikat vonják felelős­ségre gyilkosságért és árulá­sért”. Egy másik, vasárnapi be­szédében az iráni főpap kije­lentette az ország gazdasági helyzetével elégedetlenke­dőknek, hogy az „iszlám for­radalom nem az árak csökke­nését, hanem az iszlám esz­mék megvalósítását jelenti”. Khomeini hozzáfűzte, hogy az „iszlám gazdasági koncepció nem a gyomorra összponto­sít,' hanem az emberi lét lé­nyegére”. Az iráni belpolitikai élet nyugtalanságának újabb je­le, hogy vasárnap benyújtot­ta lemondását Gholamussze- in Sokuhi közoktatásügyi mi­niszter —, lemondásának oka egyelőre nem ismeretes. (MTI) Hithű mohamedán létére „nehéz kereszt” cipelésére vállalkozott II. Hasszán ma­rokkói király, amikor négy éve — terjeszkedési ambíciói­nak hódolva — a nyugat-sza- harai kalandba bocsátkozott. Az egykori spanyol gyarma­tot két szomszédja — Marok­kó és Mauritánia — egy 1975 novemberében Madridban alá­írt hármas megállapodás egy­oldalú értelmezése alapján akkor felosztotta egymás kö­zött. A 266 ezer négyzetkilo­méternyi sivatagos és gyéren lakott terület értékét a jelen­tős foszfátkészletek adják meg. Nyugat-Szahara mintegy 100 ezer fős lakossága, ame­lyet senki sem kérdezett meg hovatartozási szándékáról, megszállóként fogadta a ma­rokkói és mauritániai csapa­tokat. Polisario Front néven felszabadítási mozgalom szü­letett, amely — az ugyancsak szomszédos Algéria erőteljes segítségére támaszkodva — fegyveres harcot indított a betolakodók ellen. A kibon­takozott sivatagi gerillahábo­rú a Polisario fokozódó sike­reinek jegyében folyt eddig s egy nemrég aratott jelentős győzelme arra vall, hogy ez a továbbiakban is így marad. Míg ugyanis eddig a Polisa- riónak, „kétfrontos harcot” kellett vívnia, addig most már csak egy ellenfele van: Hasz- szán király Marokkója. 1. A gyengébb ország, Mauri­tánia, amelyre a Polisario he­lyes taktikai érzékről tanúsá­unnepen Rekordot döntött idén a L’Humanite ünnepe: már ed­dig 603 ezer fizetővendéget számláltak össze a vasárnap este véget ért találkozón, két­ezerrel többet, mint az 1977- es csúcsesztendőben. A gyere­kekkel, meghívottakkal és a ..potyautasokkal” együtt a kommunista lap becslése sze­rint kereken egymillió vendé­ge volt a Párizs környéki Courneuve-parknak, a francia kommunisták és az ország né- I pe közötti évről évre megren­dezett találkozó színhelyének. A L’Humanite csaknem tíz­ezer új előfizetővel gazdago­dott ezen a két napon, amely egyben színes és gazdag fó­rum volt a párt politikájának népszerűsítésére, hirdetésére. il válasz ítész Sándor István, az MTI tu­dósítója jelenti: * Hétfőn izraeli—nyugatné­met külügyminiszteri tár­gyalások kezdődtek Bonnban — a kölcsönös magyarázko­dás jegyében. Mose Dajan. aki vasárnap délután érkezett az NSZK-ba, az izraeli kor­mány nevében arra a kérdés­re keres választ, miért fordít az NSZK fokozott figyelmet az arab államokra, miköz­ben elhanyagolja a Tel-Aviv- hoz fűződő kapcsolatokat. Hans • Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminisz­ter már a Dajan-látogatás előtt is mentegetőzött: az elmúlt hónapokban ugyan több ■ tárgyalókörutat is tett a térségben és Bonnban is számos arab diplomatát fo­gadott, ez azonban „nem je­lenti az NSZK közel-keleti politikájának megváltozá­sát”. Genscher tájékoztatni fogja vendégét a szíriai, sza- údi, libanoni és egyiptomi ve­zetőkkel folytatott megbe­széléseiről és arról az elkép­zelésről. hogy a szövetségi köztársaság — az Egyesült Államok mellett — egyfajta közvetítő szerepet játszhatna a körzetben. Jóelőre megfo­galmazták a nyugatnémet vá­laszt arra az izraeli szemre­hányásra, hogy Willy Brandt, a Bonnban kormányon levő szociáldemokrata párt elnö­ke Bécsben találkozott Jasz- szel Arafattal, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet ve­zetőjével. Dajant ezzel kap­csolatban emlékeztetni fog­ják arra, hogy nemrég ma­ga is tárgyalt a palesztinaiak képviselőjével, magára von­va ezzel a Begin-kormány több tagjának bírálatát. Miközben Peking magatartása miatt semmi eredményt nem hoztak a vietnami—kínai tárgyalások, a két ország határáról újra riasztó hírek érkeznek. A jelentések önma­gukért beszélnek. Néhány hónapos viszonylagos békeállapot után Kína ismét egyértelműen fenyegető katonai manőve­reket hajt végre Vietnam határai közelében. A hírek sze­rint éppen egy tucat kínai hadosztályt és hat hadtestet vontak össze, négy kínai hadosztály pedig a laoszi határ mentén zárkózik fel. Ezek a jelentések akkor is nemzetközi aggodalmat kel­tenének, ha a világ nem ismerné az időbeli előzményeket, az agresszió pekingi „ideológiai” körítését — az egész szo­morú hátteret. Dehát ismeri és a kínai vezetés egyébként is gondoskodik arról, hogy senkinek ne maradhassanak kétségei a katonai akciók politikai jellege és céljai iránt. Üjabban már alig van nap, hogy a kínai fővárosban ne hangzanának el felelős, magas rangú vezetők nyilat­kozatai „Vietnam ismételt, sőt esetleg többszöri (!) meg- leckéztetéséről”. Sokasodnak az arról szóló hírek is, hogy a vietnami légtérben rendszeressé váltak a veszélyes kínai provokációk. Az, hogy egy hatalom ilyen eszközökkel, a szüntelen katonai fenyegetések gyakorlatát megvalósítva ' folytassa „külpolitikai” tevékenységét, világszerte aggodalmat kelt. A jelek szerint azonban nem minden ország osztja ezt az aggodalmat. Számos megfigyelő emlékeztet arra, hogy a provokációk valósággal szárnyakat kaptak Walter Mondale amerikai al- elnök kínai látogatása után. A szovjet hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda nem .véletlenül hívja fel a figyelmet ép­pen most arra: a fejlemények fényében Washington hiába akarja Pekinggel kiépített kapcsolatait egyszerű „normali­zálásként” feltüntetni. Provokatív hajózás Szonoda Szunao japán kül­ügyminiszter egy őrhajó fe­délzetén „ellenőrző körutat" tett a Kuril-szigetcsoport négy déli szigete körül, amelyek — mint ismeretes a Szovjetunió­hoz tartoznak. A japán diplo­mácia vezetője Hokkaido szi­getén levő Nemuro városában újságírók előtt ismét bejelen­tette japán területi igényét az úgynevezett „északi területek­re”. A szomszédos országgal szemben tanúsított barátság­talan lépés Japán bizonyos köreinek azt a törekvését jel­zi, hogy ismét felvessék a két ország között a nem létező területi problémát, s azt a közelgő parlamenti választá­sok előtt céljaik . érdekében használják fel — állapítja meg a TASZSZ szovjet hírügynök­ség. (MTI) Merénylet Moro lánya ellen Hajszál híján merénylet ál­dozatául esett vasárnap Aldo Mordnak, a „Vörös brigádok”^ terrorszervezet által 1978-ban meggyilkblt olasz keresztény- demokrata pártvezetőnek a lánya, Anna Giordano asszony. A fiatalasszony 12 hónapos kislányával sétált az utcán, amikor a járdára felhajtott egy gépkocsi, s nagy sebes­séggel közeledett feléje, szem­látomást azzal a szándékkal, hogy elüsse. „Nővérem és unokahúgom csak lélekjelenlétének köszön­heti életbenmaradását — mondotta Maria Fida Moro újságíró, Anna Giordano asz- szony testvére. — Anna a fe­léje közeledő gépkocsi láttán hirtelen a falhoz lapult, majd futólépésben tért vissza kö­zeli otthonába.” Az olasz sajtó egyébként már hírt adott arról, hogy az utóbbi hetekben egy parkban ismeretlen személy közelítette meg Giordano asszonyt, s kért tőle engedélyt arra, hogy „le­fényképezhesse kislányát”. Más alkalommal a telefonköz­pont állítólagos alkalmazott­ja, akiről közben kiderült, hogy nem volt az, próbált be­hatolni az asszony otthonába- Anna Giordano, az ügyet jelentette az antiterrorista különítmény római tagozatá­nak. (MTI) niyugat'Suhara A trón a tét got téve, kezdőitől fogva a főtüzet zúdította, belefáradt a kilátástalan háborúba s ki­szállt belőle. A front harco­sai állandó rajtaütéseikkel csaknem megbénították a ma­uritániai vasérc kitermelését és elszállítását. Márpedig az ország exportjának háromne­gyedét a vasérc szolgáltatja. Ez, valamint a katonai had­műveletek napi egymillió dol­lárra becsült költségéi kibír­hatatlan terheknek bizonyul­tak az egyébként is szegény ország számára. A tavaly jú­liusban lezajlott katonai puccs, amely elmozdította a Nyugat-Szahara részbeni be­kebelezésének szorgalmazó­ját, Ould Daddah elnököt, je­lezte a lakosság elégedetlen­ségét az elhúzódó háborúval, amely együtt járt a Marokkó­tól való fokozódó függéssel. A puccs után a front és az új kormányzat tűzszünetet kö­tött, nemrég pedig Algírban képviselőik békemegállapo­dást írtak alá. Ennek értel­mében Mauritánia lemondott Nyugat-Szahara egy részére támasztott jogáról s vállalta, hogy kivonja onnan csapa­tait, ami azóta meg is tör­tént. A már említett okokon kívül Mauritánia döntését alighanem befolyásolta a? Af­rikai Egységszervezet nemrég Monroviában megtartott csúcsértekezletének Nyugat- Szaharát illető határozata. Ez tűzszünetre szólította fel a konfliktusban érintett három felet s arra, hogy a terület lakossága nemzetközileg el­lenőrzött népszavazás útján döntsön: kíván-e élni önren­delkezési jogával. 2. Marokkó azonban nem vet­te figyelembe a határozatot, sőt uralkodója bejelentette, hogy országa „befagyasztott- nak tekinti” AESZ-tagságát. Mielőtt még a kivonuló ma­uritániai katonai egységek átadhatták volna a hatalmat a Polisario harcosainak, ma­rokkói csapatok szállták meg a terület déli, eddig Mauritá­niához tartozó részét. Köz- igazgatási székhelyén, Dakhlá- ban felvonták a marokkói lo­bogót s a területet! újabb tar­tományként az „anyaország­hoz” csatolták. A nemzetközi jog azonban az ilyesmit an- nexiónak minősíti... Ilyen körülmények között a Polisario folytatja fegyveres harcát, immár egyedül a ma­rokkói megszállók ellen. Még pedig az eddiginél jobb esé­lyekkel, mert a marokkói csa­patok utánpótlási vonalai je­lentősen meghosszabbodtak. A katonainál semmivel nem ró- zsásabb Marokkó helyzete a diplomácia frontján. Szom­szédijával, Algériával, amely a Polisario főpatrónusa,' a végsőkig kiéleződött a viszony. Algéria felkérte az Arab Li­gát: ítélje el Marokkó terjesz­kedő és területbekebelező po­litikájának újabb megnyilvá­nulását. Az Arab Liga, amely eddig elkerülte az állásfogla­lást Nyugat-Szahara ügyében, tovább nemigen halogathatja ezt. Ráadásul arra is ügyel­nie kell, hogy ne kerüljön szembe az AESZ csúcsértekez­letének határozatával. 3. Nyugat-Szaharát illető igé­nyéhez jogi alapnak Rabat eddig a Madridban aláírt megállapodást tekintette, amellyel — úgymond — Spa­nyolország átruházta felségjo­gát Marokkóra. Ám, Madrid­ban újabban azt hangsúlyoz­zák, hogy nem a felségjog, hanem a „közigazgatási fele­lősség” átruházásáról volt szó a megállapodásban. A spa­nyol baloldal azt követeli a kormánytól, hogy tárgyalják újra az 1975-ös egyezményt és pontosítsák azt. Figyelembe véve Marokkó súlyos gazdasági helyzetét, a lakosság és a hadsereg köré­ben növekvő elégedetlensé­get, nyugati lapkommentárok egyre sűrűbben hasonlítják össze II. Hasszán helyzetét korábbi uralkodótársával, Re- za Pahlavi iráni császárral. Azt sem látni pillanatnyilag, hogyan szándékszik kimászni ebből a slamasztikából II. Hasszán. Lépnie azonban ha­marosan kell, mert immár trónja a tét. Pálfi Viktor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom