Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-22 / 222. szám
A képzőművészeti világhét alkalmából rendeztek kiállítást Örhalomban, a művelődési házban. A kiállításon Bobály Attila, Földi Péter és Pénzes Géza megyénkben élő amatőr képzőművészek alkotásai tekinthetők meg. A kiállítás ma zárul. — bábel-felv. — Művészeti zsákbamacska Színházi műsorpolitika színház nélkül H l azánkban, tíz vidéki városban működik önálló színtársulat, de — többé-ke- vésbé rendszeresen — az ország valamennyi városában és nagyközségében tartanak színházi előadásokat. Mára ezeken a településeken is kialakult a színházi előadásokat látogató törzsközönség, akik éppoly lelkesen tapsolnak vagy bosszankodnak egy-egy előadás végén, mint színházi székhelyen lakó honfitársaik. A színházi, évad vége felé pedig úgyszintén kialakul véleményük a színházi mű-i sorpolitikáról, pontosabban a színházi előadásokat megszervező és azoknak helyet adó művelődési intézmény műsorpolitikájáról. Ahol önálló társulat működik, ott a színház, mint önálló intézmény kerül elbírálás alá. A színházak vezetői — személyi és tárgyi feltételeik és sok más szempont figyelembevételével — maguk tervezik meg repertoárjukat, magukra vállalva a siker vagy a kudarc felelősségét is. Míg azonban a színházi székhelyek közönsége — tudomásul véve az „eszem nem eszem, nem kapok mást” helyzetet — , az adott színházműsorpolitikáját dicséri vagy szidja, addig az önálló társulattal nem rendelkező városok közönsége a színházi műsorpolitika fogyatékosságait az egyéb közművelődési feladatokat is ellátó művelődési intézmény szemére veti, abból az egyébként helyes elgondolásból kiindulva, hogy az egyes produkciókat végső soron a művelődési házak vezetői választják ki. „Hogyan lehetett ilyen gyenge előadást megvásárolni?” — hangzik ilyenkor a méltatlankodó kérdés. De vajon a művelődési intézmények egyáltalán kialakíthatnak-e színházi műsorpolitikát? Elvileg igen, hisz’ látszólag szabadon válogathatnak a színházak kínálatából. A gyakorlatban azonban számos probléma szűkíti a bemutatható,' „megvásárolható” előadások számát, melyek minden jószándék és jóízlés ellenére lehetetlenné teszik az optimális műsortervek megvalósítását. De menjünk sorjába! An önálló társulattal nem rendelkező vidéki városok és községek színházigényét mindenekelőtt a Népszínház hivatott kielégíteni. A közművelődési feladatokat is ellátó társulat előadásai — állami dotáció révén — viszonylag olcsón „megvásárolhatók”, s mert az anyagi tényezők jelentősen behatárolják egy-egy intézmény lehetőségeit, a művelődési házak szívesen élnek a felkínált alkalmakkal. Más kérdés, hogy a Népszínház előadásainak színvonala — mint arról lapunkban is többször szót ejtettünk —, erősen vitatható... Néhány .vidéki város és nagyközség a Népszínház mellett más színházzal is tart fenn szerződéses kapcsolatot, az illető színház teljes vagy. részleges repertoárjának kedvezményes áron történő bemutatására. A művészi élmény itt is az adott társulat pillanatnyi színvonalától függ. Nógrád megyében Salgótarjánnak van ilyen jellegű szerződése, és viszonylag szerencsés a helyzete, mert a szolnoki Szigligeti Színház évek óta az ország egyik legjobb vidéki társulata. [Ja a közönség igényli és AJ' az intézmény „pénztárcája” lehetővé teszi, akkor a művelődési házak igyekez. nek tovább színesíteni a színházi évad repertoárját, más társulatok egy-egy darabjának bemutatásával. A közön- ség< is megkülönböztetett figyelemmel kíséri ezeket a bemutatókat, hiszen ha művelődési intézmények esetében egyáltalán beszélhetünk színházi műsorpolitikáról, akkor az tulajdonképpen csak ezek- bél a „szabadon választott” daraboknál érhető tetten. Csakhogy a gyakorlatban ez a „szabad választás” sem olyan szabad! A kötöttségek közül már említettük az anyagi lehetőségeket, melyek mindenkor elsőrendűen határozzák meg, hogy a kiválasztott darab bemutatásra kerülhet-e vagy sem. Anyagi feltételek alatt nem csupán magának a darabnak az „ára” értendő, amely legtöbbször a társulat színházának teltházas bevételével egyezik meg. Ide tartoznak az egyéb járulékos költségek; szállítás, szállás, napidíj, tájpénz stb., stb... Tovább szűkíti a bemutatható darabok számát a színpad mérete- és felszereltsége. A salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ színpadának például ’ nincs zsinórpadlása, itt tehát eleve csak azok a darabok játszhatók, melyeket nem zsinórpad- lásra terveztek. Sorolhatnánk a kisebb-na- gyobb kritériumokat, de végezetül egy szubjektív akadályról kell inkább szólnunk. Nevezetesen arról, hogy olykor a szervező is tévedhet. Előfordul ugyanis, hogy egy színvonalasnak ígérkező darab mind anyagi, mind tárgyi feltételek vonatkozásában alkalmas arra, hogy az adott művelődési intézményben bemutatásra kerüljön. A művelődési házak művészeti előadói, rendezvény felel ősei kapva kapnak ilyenkor az* alkalmon, ám megeshet, hogy a dolog mégis balul üt ki. A színházi évad műsorának összeállítása a színházak nyári szünetében történik. A színházak ilyenkor már rendelkeznek „papíron”, az új évad repertoárjával. A vidéki művelődési házaknak ilyenkor kell bejelenteni igényeiket. Csakhogy a műsori változtatás jogát a színházak is fenntartják, arra pedig, hogy a kiválasztott ígéretes darab valóban színvonalas előadásban kerül-e a közönség elé, arra nézve pedig természetesen semmiféle garancia nincsen. >A darab még cáak „papíron” szerepel, s ha csak nem prolongált előadásról van szó, a szervező anélkül köti le a darabot, hogy látta volna az előadást... jV/I indaddig, amíg áz elő1 A adások „lekötésének” módja nem változik, addig a vidéki művelődési házak színházi műsorpolitikájuk tervezésénél meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. S, mikor felgördül a függöny az előadás szervezői számára a bemutató — akárcsak a közönség számára — még bizonyos értelemben zsákbamacska, pontosabban „zsákbaszín- ház”! Pintér Károly Pedagógiai nyári egyetem, 1979 Gondolatok % az oktatástechnológiáról SOKSZOR KIMONDOK és leírták már, hogy a hatékonyság fokozása, a minőség javítása nem csupán gazdasági életünk, hanem társadalmunk valamennyi területének döntő feladata. Napjainkban különös jelentősége van az ezzel összefüggő kérdéseknek a pedagógiai tudományokban és az oktatás mindennapi gyakorlatában egyaránt. A nevelő iskola megvalósításának, az új dokumentumok bevezetésének időszakát éljük. A valóra váltandó tervek szocialista közoktatásunk történetében minden megelőző reformnál pontosabban rögzítik iskolai nevelő-oktató munkánk céljait. Az iskolával szemben támasztott társadalmi igények, az ezeket törvényerőre emelő hatályos intézkedések, a gyakorló padagógusok mindennapi problémái és a padagógiai kutatások eredményei egyre inkább sürgetik a pontos céloknak és a koszerű 'művelődési anyagnak megfelelő, az eddigieknél célravezetőbb pedagógiai eljárásokat és módszereket. Szükség van egy technológiai jellegű pedagógiai tudományágra — pedagógiai technológiára —, amely közvetítő szerepet képes betölteni a pedagógia elmélete és a mindennapi nevelési-oktatási feladatok között. Ennek egy részterületével, az oktatástechnológia elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott Szegeden a júliusban immár tizenhatodik alkalommal megrendezett pedagógiai nyári egyetem. # A téma időszerűségét bizonyítja, hogy mintegy 340 résztvevője volt a 28 előadásból és bemutatóból álló 9 napos programnak. Az előadók — a mai magyar pedagógia vezető szakemberei és az oktatástechnológia elismert hazai művelői — számos oldalról közelítették meg az oktatástechnológia ősz- | szetett problémakörét. Ez a stúdium is bizbnyította azt, hogy — az egyik előadó által igen találóan tőkés szellemi és kereskedelmi importként jellemzett — oktatástechnológia ma még nem kellően beillesztett marxista padagógi- ánk rendszerébe, egyaránt hiányos elméleti alapokra és gyakorlati tapasztalokra támaszkodik. . A nyári egyetem legfőbb érdeme éppen az volt, hogy erre ráirányította a figyelmet. Az elméleti pedagógia és az oktatástechnológia szakembereire vár a szép feladat, hogy változtassanak ezen a sokáig nem tartható helyzeten, felhasználva a külföldi tapasztalatok nagy tömegét. A GYAKORLÓ pedagógus azonban nem várhat. Ma is, holnap is órát kell tartania, egyre inkább nem mindegy, hogy milyet és hogyan! Aki pedig segítheti a nevelőket, annak még kevésbé lehet szemlélődő álláspontra helyezkednie. Csupán egy kérdést kiragadva a sok közül: az iskolákban felhalmozott audiovizuális eszközállomány mobilizálása pedagógiai, módszertani és — nem lebecsülendő mértékben — gazdaságossági szempontból is nagyon fontos teendő. Ez mai- igen szoros összefüggésben yan a hatékonysági és minőségi követelményekkel, amelyek önmagukban is izgalmas kérdései napjaink pedagógiájának. Az újabbak mellett nem feledkezhetünk meg a hagyományos taneszközökről sem. Néhány új tankönyvet, munkafüzetet lapozva, úgy tűnik, hogy ezen a területen is megkezdődött egy bátran frontáttörésnek nevezhető folyamat. Természetesen a szegedi előadások és bemutatók többsége az új technikai eszközökkel foglalkozott, alkalmazásuk módszerével kapcsolatban igen sok kérdést felvetve. Az eddig lefolytatott kutatások egy része ugyanis nem igazolta egyértelműen, hogy a korszerű technikai eszközök alkalmazása eredményesebb oktatást tesz lehetővé, mint a hagyományosaké. Ez óvatosságra kell, hogy intse a kutató és a gyakorló pedagógusokat egyaránt, de egyben rávilágít az alkalmazás módszerbeli fogyatékosságaira és bizonyos kutatásmetodikai problémákra is. A nyári egyetemnek, ennek a jelentős szakmai fórumnak, számos olyan tapasztalata van, amit megyénkben is hasznosítani lehet. Az országos értékelésekből és áttekintésekből (pl. az Audiovizuális Közlemények 1979/2. számában Poór Ferenc cikke) is tudjuk, hogy megyénknek jelentős feladatai vannak még az oktatástechnológiai fejlesztésben. A legfontosabb teendő nálunk is az oktatástechnológiai szemléletmód terjesztése — szoros összefüggésben . az új tantervekkel kapcsolatos új szemlélet terjesztésével —, amely a tanítási-tanulási folyamat megszokott neveléselméleti, pszichológiai, didaktikai és szak- módszertani megközelítése mellett ki kell. hogy terjedjen a rendszerelméleti, kibernetikai, szociológiai, szemiotikái, kommunikáció- és információ- elméleti gondolkodásmódra is. Az oktatás napirenden levő korszerűsítése ugyanis elsősorban és mindenekelőtt a pedagógiai szemlélet korszerűsítését jelenti. Ebben a folyamatban a konzervativizmus és a céltalan újítgatás egyaránt reális veszély! Nem dobhatunk ki mindent. ami megvolt a „régi” iskolában, ami viszont elavult, korszerűtlen és gazdaságtalan azt igenis ki kell Iktatni! Tudjuk azt is, hogy sem a képmagnó, sem a számítógép,’ sem akármilyen szuper oktatógép önmagában nem oldhat meg semmit, legfeljebb segíthet, le vehet felesleges terheket, rutinfeladatokat" a pedagógus válláról — ezt viszont a már iskolában levő eszközök is „tudják”! A tanítási-tanulási és az egész nevelési folyamat tervezője, szervezője, irányítója és értékelője, egyszóval kulcsembere a pedagógus volt és marad; NAPJAINK EGYIK égető pedagógiai kérdése, hogy az érezhetően nehezebb és a közismerten bonyolultabb körülmények közepette az iskola hogyan tud megszabadulni mindattól, ami túlhaladott és elavult, ami gátja a nevelő iskola megvalósításának. Emellett a pontos célok, a kor színvonalán álló művelődési anyag korszerű módszereket, nem túlzás talán, a módszerek forradalmát igényli. Sokan felismerték már és biztosan egyre többen fel fogják ismerni: mindebben az oktatástechnológiának nehezen túlbecsül-; hető szerepe van. Molnár György | A kilii ni cicit Tolsztoj Múzeum 4’ NÓGRÁD = .1979. szeptembei 22., szombat I A Tolsztoj Múzeum megkapta a Munka Vörös Zászlaja Érdemérmet. A magas kitüntetés a múzeumnak a munkások esztétikai nevelése, a nagy orosz író tanulmányozása és propagálása terén végzett kiemelkedő munkáját ismeri el. A múzeum igazgatónője az esemény alkalmából a következőket mondta: — Ezen a csodálatos napon a múzeum valamennyi munkatársa képzeletben felidézi intézetünk történetének ft' lejthetetlen eseményeit. A nyitás évében, 1911-ben, 670 kiállítási anyagunk volt és Tolsztoj életével foglalkozó néhány tucatnyi Könyvből álló könyvtárunk. Ma a múzeum tárgyainak katalógusa több mint 400 ezer címet tartalmaz. Köztük van a szovjet nép felbecsülhetetlen értéke: Tolsztoj kézirathagyatéka. Gyakorlatilag minden írást megtaláltunk. A napokban újabb Tolsztoj- életrajzokat kaptunk. 1978-ban ünnepeltük Tolsztoj születésének 150. évfordulóját. A múzeum nagy kiállítást szervezett, tudományos műveket adott ki, köztük például a „Tolsztoj Moszkvában” és a „Tolsztoj első illusztrátorai” című albumokat. A közeljövőben nyílik a nemzetközi gyermekév alkalmából rendezett „Tolsztoj gyermekeink rajzaiban” című kiállításunk. Jelentősek az olimpiával kapcsolatos terveink is. A múzeumot bekapcsolták az olimpia Kulturális programjába. A látoga- ' tők olyan érdekes témákkal ismerkedhetnek meg például, mint „Tolsztoj és a sport”. Aki mindig azt tette, amit mondtak neki. MESE HABBAL Cassius Kornél) a „nejnzeti hős”. Remenyik Zsigmond azonos című regényéből készült színes magyar film. írta: Fényképezte: Maár Gyula és Zsombolyai János Kardos G. György Rendezte: BÁCSKAI LAURÖ ISTVÁN Főszereplők: Bodrogi Gyula, Pogány Judit, Dunai Tamás, Pécsi Ildikó, Garas Dezső, Csákányi László, Öze Lajos, Bencze FerencKészült: 1979-ben a MAFILM objektív stúdiójában. A film főhőse, Cassius Kornél, a 30-as évek jellegzetes kispolgára. Ismerős figurája századunk irodalmának, film- és színház- művészetének. Cassius 'legszembetűnőbb vonása, hogy nincs rajta semmi szembetűnő, hogy bárkivel összetéveszthető, felcserélhető. Ö az átlagpolgár, akinek legfőbb elve a „nem különbözrlf’ parancsa Ö az, akit „kisembernek” szoktak nevezni, s elnézően mosoly- gunk felette, vagy harsányan kineveljük csetlését-botlását a történelemben. Remenyik Zsigmond harmincas években írott műve nemcsak azért érdemli meg, hogy a film kiemelje cr feledésből, mert különös, groteszk látásmódja és stílusa több évtizeddel megelőzte korát, hanem azért is, mert hátborzongató pontosággal rajzolja meg a mindent kiszolgálni, mindent igazolni, s mindenhez alkalmazkodni akaró Cassiusok később kibontakozó történelmi szerepét. * A film arra törekedett, hogy újjáteremtse az eredeti mű sajátos stílusát, megnevettesse és elgondolkoztassa nézőitMegyei bemutatók: IX. 23-24. SALGÓTARJÁN, November 7 Filmszínház. IX. 25—26. BALASSAGYARMAT, Madách Filmszínház.
