Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
’~rn—i—üt “"Tr „Valamit mindig lenni kell... Egy tevékeny emberről, a szőlőtolva/ok ürügyén 99 Egy írásról visszhangot nal- lani jó dolog. Így van ez akkor is, ha kritizál az olvasó, a biztató-elismerő szó azonban különös öröm. A minap Pusztai György invitált a szőlejébe, ott mondott véleményt a Szőlőtolvajok című jegyzetről.-- Mi szőlős emberek itt olvastuk kinn a lapot, kézről kézre adtuk. Köszönjük, hogy szóltak erről a ronda magatartásról A szívünkből beszélt az újság. Én már ott tartok, hogy vagy három sor szögesdróttal körbehúzom a szőlőmet, szép látvány lesz mondhatom. De mit tehet az ember? Any.ám szombaton is tetten ért egy fiatal párt, Salgótarjánból érkeztek a szülőkhöz látogatóba. Elhamarkodottan cselekedett anyám, mert valakinek még titkon, sebtiben szólni kellett volna. Egy tanú ugyanis nem tanú — így mondják —, a feljelentéshez sem elég. A langaléta párocska este öt órakor már utazott is el, ki tudja, mennyi munka nélkül, más verejtéke árán szerzett szőlő volt a csomagjaikban. * Pusztai György indulata érthető a megdíbolt szőlő láttán. Az öreg, félig elpusztult szőlőt újította fel hosszú évek fáradságos munkájával. Kevesen csinálják ezt manapság utána. Mint, ahogy sok mást is. — Most építjük a pince szájához a borházat — bök a még vakolatlah, fehér hasukat mutogató, gondosan ösz- szeillesztett kövekre. — Ügy számítom, hogy benne lenne vagy húszezer forintban, a testvéreim segítségének köszönhetem, hogy sokkal kevesebből kijön. Igaz, hogy kegyetlenül beleizzadunk, a Követ is saroglyán hordtuk fel. * Pusztai György negyvenegy éves, a pásztói Mátraaljai Állami Gazdaságban dolgozik. Fejős, munkájáért többször kapott elismerést, a többi között Kiváló dolgozó címet. A beszélgetés során egyre erősebb a bizonyosság: ha az otthon végzett munkát is jutalmaznák „kiváló” címmel, ő bízvást a kitüntetettek között lenne. — Van nyolcvan család méhem. Sok munkát ad, nem mondom, de fenemód kedvelem ezeket az apró állatokat. Persze a nyulakat sem vetem meg, ezekből most éppen harminc darabot számlálok. Hallgatom ezt, a sokrétű munkájáról oly nagy örömmel beszélő embert, s az jut eszembe, közbe kellene szólni. Nem túlzás ez, nem túlságosan is sokat vállal magára? De a tevékenység sorolása tovább folytatódik. Most éppen a sertésnevelésről hallok. Aztán meg mondja: — Földet vettem. — Manapság ezt víkend- házhoz szokás, teleknek. — Arra bizony én nemigen építek! Hacsak... valamikor a fiamnak nem. Most mindenesetre ott van már a végében egy kazalnyi trágya, beledolgozom, helyre kell hozni a talajt. Termelek rajta; zárt kertben, jó helyen van. * Este és reggel, napsütésben és rossz időben Pusztai György kerékpárra ül. Elpe- dálozik Keresztvölgybe, hogy becsülettel ellássa munkáját, ‘■utána siet haza, Kozárdra. Méhekhez, aprójószághoz, sertéshez, a szőlőbe, meg az új földhöz. — Valamit mindig tenni kell, az ember nem bámulhat csak úgy bele a-világba. Olyan egyszerű, természetes hangon mondja mindezt, mintha legalábbis mindenkinek ez lenne a felfogása. A hitvallás pedig így folytatódik: — Manapság sok lehetősége van az embernek, az állam is arra ösztönöz, hogy használjuk ki a lehetőségeket. Amibe pedig belefogok, azt mind úgy szeretném megcsinálni, hogy hétnyelven beszéljen. Á szőlő is... ezért dühít, ha tönkreteszik. Mert nincsen annál nagyobb öröm, ha az ember elégedetten végignézhet valamin és azt mondhatja büszkén: ezt én csináltam. Csak egy leheletnyi a csönd, aztán hozzáteszi: — Persze nemcsak a saját örömömért dolgozom, próbálkozom az újjal is. A lányom tizenkét éves, a fiam tizennyolc. .. értük, az ő javukra is teszem mindezt. —k— A régi Pápa ipara Érdekes, jellegzetes kisváros Pápa a hegyek lábánál, a dombos Pápai-síkság szélén. Délre, s keletre lapulnak el az Északi-Bakony nyúlványai, üzenetüket sebes patakok viszik északnyugatra a dombvidéken át a Marcal és a Rába felé. E patakok közül a Tapolca szeli át a városkát, a házak háta mögött, ma már lefedve siet el. E város jellegzetessége onnan ered, hogy nagy tűzvészek után épült újból a XVIII. század végétől, a barokk hatása alatt. Legrégibb, legsajátosabb emlékei így a barokkot tükrözi. Mindenekelőtt a nagyszabású kastély, amelyet a hatalmas narkba az Esterházyak építettek az elbontott vár köveiből, csakúgy, mint A barokk Pápa maradványa: a város főterének részlete Árkádos-köz, vagy' pápaiasan : közle Hajdan jelentős üzem volt, ma már csak érdekes múzeum a pápai kékíe stőműbely az „öregtemplomot”. A vár lebontását nagy nehezen eszközölték ki a királytól 1752-ben a pánaiak azért, hogy megszűnjenek a katonaság tartásával, elszállásolásával kapcsolatos kötelezettségeik. Így már akkor énekelhették volna a „söprik a pápai utcát” kezdetű nótát, mert ugyancsak meneteltek a regruták. A barokk adja meg a jellegét a főtérnek, amelyen a templom áll, s amelyet körülvesz a már említett templomon kívül az árkádos, úgynevezett Lábasház, a régi plébániaépület, amelynek telkét még 1510-ben Szapolyai János ajándékozta a városnak, s még több jeles épület. Ám ezen kívül is több épületemléket érdemes felkeresnünk stíluséért, vagy mert Petőfi, Jókai lakott, diákos- kodott bennük. S miközben bejárjuk ezeket, nem kerülhetjük el a sajátos helyi elnevezésű szűk közöket, utcácskákat, pápaiasan „közléket” sem. Ezúttal azonban nem ezeket akarjuk sorra venni — az útikönyvek megteszik ezt —, hanem egy ipari műemléket keressünk fel, egy hajdani „gyárat”. Ez a Március 15-a téren, egy hajdan híres kékfestő család üzeme, Bizonyos Kluge Károly alapította 1783- ban. Apja szakmáiát folytatta, aki a pozsonyi festőcéhben kezdte és Sárváron folytatta iparát. Fia a mesterle- gényi vandorúton bejárva Ausztriát, Csehországot. Németországot és Svájcot, Pápán telepedett le. A Klugék szorgos nemzedékei nyolcvan év alatt a pápai első kékfestőüzemmé tették a manufaktúrájukat; segédeik betegsegélyző társulatot is alapítottak, amelybe fejenként, s hetente 5 krajcárt fizettek be. A legények szállását megtekinthetjük a múSok szó esett mostanában füzetek, könyvek bekötéséről. A nagy nyilvánosság előtt mondták el véleményüket a gazdasági szakemberek, a „tanügyi” vezetők és nem utolsósorban a szülők. örültünk, hogy végre valahára annyi év után megszabadultunk a szeptemberi könyvkötészet csöppet sem kellemes, időt rabló munkájától. „Meghalt” a kékpapír. Nem gyártják, több milliót takarít meg a népgazdaság, jönnek a színes borítójú könyvek és füzetek, megszűnik a burkolás... Azaz, hogy csak hittük. Mi balga szülők. Itt-ott még lehetett kékpapírt kapni — az élelmesebb kereskedők tartalékoltak a tavalyi készletből —, ha ez nem volt, jött a barna vagy fehér csomagolópapír. Maradt tehát a „kötözködés”. Most már csak azon tűnődöm, ki és mit takarít meg az ügyleten. .. Pillanatnyilag egyik iskolában ez, a másikban az a divat. Bisztró Balassagyarmaton, a kórházzal szemben. Háromféle üdítő és egyfajta sör, a méregdrága Steffl kapható. Mondjuk a kiszolgáló kisasz- szonynak: — Másfajta nincsen? — Sajnos nincs... Vasárnapi elmélkedés Erről-arról Aztán jelentőségteljesen hozzáfűzi. — Ez pedig több mint huszonkét forintba kerül. Közben kinyílik a raktár ajtaja. Bent nagy halom sörösláda, tele sörrel. — Az milyen? — Kőbányai világos. De addig nem szabad adni belőle, amíg a drága el nem fogy! Ez van, ezt kell szeretni? Előre bocsátom, hogy nem vagyok ellensége a cirkusznak. Ha jó, ha látványos, ha a gyerekek örülnek neki, valóban kellemes, érdekes délutánt, estét szerezhet. Ha valóban jó társulat színvonalas műsorral várja a közönséget. Megjelentek néhány napja Salgótarjánban nagyon primitív, otromba plakátok, amelyek a Torino nevet viselő cirkuszba invitálják a kedves közönséget. Már a plakát is gyanút keltő... NÓGRAD - 1979. szeptember ,16., vasárnap Torinó cirkusz, mondom magamban. Aztán rögtön felidé- ződik egy rádióműsor. A szombatonként sugárzott, nagyon népszerű 168 óra műsorában ugyanerről a cirkuszról esett szó. Nyilatkozott ez is, az is, lényeg az, hogy színvonaltalan, rossz, csapnivaló műsort produlkáltak, nagyon drága belépőkért. Már a rádióműsorban szó esett az engedélyező felelősségéről. Most elvetődtek Salgótarjánba is. Nem tudom, hogy a városi tanácson, aki illetékes engedélyt adni az előadásra, vajon előzőleg megtekintette-e a műsorukat? Vagy csak úgy, egyszerűen, szokásból aláírta a papírt? Különben nyilván nem hirdethetnék az előadásokat... Félénk, kis öregember kopogtat a tanács egyik vezetőjénél. Beóvakodott az ajtón, aztán a szíves invitálásra leült. — Mi baj van Józsi bácsit — kérdezi a tanácselnökhelyettes, _ — Nagyon nagy, tudja, a fiam. Iszik, aztán goromba a családjához, meg mihozzánk, öregekhez is. Zavar el a lakásból, nem átal megütni sem. — Kié a ház Józsi bácsi? — Nekünk haszonélvezetünk van rá. Egyébként a fiamé. A tanácselnök-helyettes töpreng. — Mit js tehetnénk, mit is? ...Tudja mit, Józsi bácsi? Hivatalosan felhívom a munkahelyi vezetőjét. Beszéljenek a fejével. Talán az használ. A kis öreg hálálkodva elmegy. Ki tudja, mikor kopogtat megint? Jó dolog a vendégmarasztalás. De csak akkor, ha va-, lóban „marasztalás”. Palóc csárda Pásztó és Hasznos között. Jó a híre. legalábbis eddig az volt. Ebédelni viszont még sohasem sikerült benne. Pedig már jó néhányszor próbálkoztunk. A felszolgáló a kezét tárja. Sajnos, hetek óta nincs szakácsunk, nincs aki rendszeresen főzzön, úgy jár ki hozzánk valaki. — Kérnénk étlapot...' — Fölösleges. Ügy is elsorolom fejből, amit lehet kapni. De a köretre jó fél órát várni kell, amíg a krumpli megfő. Valamelyikünk fölvetette: — Akkor talán a Cserhát csárdába... A pincér ráharapott. — Igazán nem akarom rontani a boltot, de ott jóval nagyobb a választék, az biztos... Mit volt mit tenni, megfogadtuk a tanácsát! — Papírokat kitölteni, mindenféle bikkfanyelven írt utasításokat olvasni nem nagy öröm. Akinek óvodás vagy általános iskolás korú gyermeke van, jól tudja, hogy a napközi otthonos térítéshez hivatalos papírt kell kitölteni. Eddig aránylag egyszerű, egy- oldalos papírt kellett. Menynyi a jövedelem, hány gyerekről gondoskodnak a szülők. Ennek alapján állapították meg a térítési díjat. Az idén a papír duplájára nőtt. Két teljes oldalon a különféle jövedelmeket sorolják fel, a másik kettőn a hozzávaló utasításokat. Hiába, papírban, adminisztrációban és bürokráciában gazdag ország vagyunk.... L- — cs. — zeumüzemben; a tarkázó szobában volt. amit fűteni lehetett. ' 1869 és 1929 között — ameddig jegyezték az említett befizetéseket — 200 segéd fordult meg ott. Ma úgy látjuk az üzemet, ahogyan korszerűsítették. Már az épület is érdekes, s különösen az az élethű, eredeti berendezés. A szárító vagy a hatalmas mángorló a pincében, a kékfestőkádak és a -minták, a munkák leírása. Húsz-huszonöt férfi, s ugyanannyi nő is dolgozott az üzemben, ahol a század elején nyertek teret a mind erősebb gőzgépek. (Később, az első világháború után azután visszatértek a kézművességre, mert nem bírták a versenyt a gépi nagyüzemekkel.) Itt nemcsak gyártották a kék-, s főleg fehérmintás kelmét — hordták is. Az volt a segédek „egyenruhája”, vagy munkaruhája, járandósága, abból volt a lepedő az ágyon és a terítő az asztalon, a hu- za't a párnán és a dunyhán.1 S szép és jó hírű kékfestett vásznak kerültek ki e műhelyből: éppen száz éve is kitüntették kivágó munkáiért mesterüket, Kluge Ferencet egy 'kiállításon. Németh Ferenc Gyertek, mesélünk! Már több mint fél évtizede, hogy az óvodás korú gyermekeket a címbeli szavakkal csalogatja szórakoztál programjaira a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ. Az új művelődési év az idén szeptember 20-án kezdődik és jövő áprilisáig tart. Havonta egy műsornak tapsolhatnak ez idő alatt a gyerekek, elsőként az Állami Bábszínház előadásában a Foltos és Fülenagy című mese- ! játéknak. A bábszínház következő előadása a Piroska és a három kismalac című játék lesz, s ezt követően műsort ad az apróságoknak a salgótarjáni öblösüveggyár TEMPRESS Irodalmi Színpada. az Egyetemi Színpadon otthonos Lyra együttes, s bemutatnak három mesefilm-összeállítást is. A Gyertek, mesélünk! sorozat gazdagsága folytán ezúttal is alkalmas arra, hogy a kicsinyeknek sokoldalú élményt nyújtson, a több irányba ösztönözze az érdeklődést. . r fi