Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

Szépülő Balassagyarmat Folyamatosan szépül, gazdagodik Nyugat-Nógrád központja, Balassagyarmat. A történelmi városmag megőrzésén, felújításán túl nagy gondot fordítanak az új lakóterületek kiala­kítására, több lakótelep felépült, sorházak húzódnak az Ipoly-parti város főutcáján. Ké­pünk a Rákóczi fejedelem út tetszetős épületeinek egyikét mutatja. — kulcsár fotó — Brezsnyev az NDK-ba látogat A Német Szocialista Egy­ségpárt, az NDK államtaná­csa és minisztertanácsa meg­hívására október elején szov­jet párt- és kormányküldött­ség utazik az NDK-ba hiva­talos, baráti látogatásra. Az NDK megalapításának har­mincadik évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepsé­geken részt vevő szovjet kül­döttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKF KB főtitkára. a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke ve­zeti. Település és tett Több mint 50 millió forint értékű településfejlesztő társadalmi munkafelajánlás, az ország minden részéből feladott, a lakosság önkéntes tenniakarását bizonyító levelek garmada, a tanácsok­nak, a népfrontbizottságoknak és más társadalmi szegeknek a támogatása is egyaránt azt jelzi: az ország lakosságának köré­ben teljes és cselekvő egyetértésre talált a XI). pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére indított településfejlesztési társadalmi munkamozgalom. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsánál mondották: bár még csak két hét telt el - Bács-Kiskun, Szolnok és Komárom megye, településeinek országos kezdeményezésétől, máris százhál több városból és köz­ségből küldték meg az életkörülményeket javítani, a lakóhelyi környezetet szépíteni kívánó terveket, sokhelyütt pedig ezekben a napokban formálják közösen - a lakók a tanáccsal és a tár­sadalmi szervekkel - az élképzeléseket, illesztve azokat a népgaz­dasági, valamint a helyi erőforrásokhoz, lehetőségekhez. Az eddigi összegzés alapján is megállapítható, hogy na­gyon gazdag és értékes akciókra vállalkoztak a Hajdú-Bihar me­gyeiek. Debrecenben a Tégláskerti utcában, a Bem téren, a Ke­rekes- és a Szabadság-telepen, valamint Kismacson parkosítják a házak környékét, fákat ültetnek, árkokat mélyítenek, s ideigle­nes parkolók kialakítását is tervezik. A Mester utcai lakótelepen a magyar-szovjet barátsági park formálásán 4 ezer munkaórát vállaltak a környékbeliek. Több mint egymillió forintnyi értékre rúg a létavértesi lakos­ság szellemi és fizikai erejét a közszolgálatba állító vállalása. Minden rétegre és korosztályra gondoltak: felújítják a központi játszóteret, ifjúsági klubot és kézilabdapályát építenek, korsze­rűsítik a művelődési otthon elektromos hálózatát, a már meglevő iskolához pedig toldalékként új tantermet építenek. Hasonló megoldással bővítik a bölcsődét. Egyesítik a társadalmi erőket a cigányöregek napközi otthonának kialakítására is. A Baranya megyei Mohácson a helybeliek - sok más kö­zött — lelátót építenek a városi sportstadionban, Siklóson pedig- az 1. számú iskola úttörő-csapatotthonának felhúzása mellett — az arborétum parkosítására és fenntartására is vállalkoztak. A bólyiak hárommillió forint értékben tervezik az óvoda bővítését, korszerűsítését, s gazdagítják-gondozzák a községi nagypark fa­állományát is. Ugyancsak hasznosan bővíti a lakosság a tanácsi fejlesztési alapokat Győrött, ahol a városi közigazgatástól kapott anyagból. 13 kilométernyi járdát betonoznak. Hatezer facsemetét, tehát egy kisebb erdőt is elültetnek a zöldterületek kedvelői. Miskolcon a társadalmi munkálok nagy fába vágták a fej­széjüket: váltótábort építenek a kisdobosoknak és az úttörőknek, s egy turnusban háromszáz gyereket fogadhatnak majd. Ózdon strand, gyermekjátszóterek és kislabdapálya kialakítására fognak össze. A tavalyihoz viszonyítva 10 százalékkal növelik a társadalmi munka értékét a Fejér megyei Előszálláson. Az idei 2 millió 700 ezer forintos tervben a’ településszépítés játssza a főszerepet: mér lyítik a házak előtti .árokrendszert, virágosítják a közterületet, ki­javítják, átfestik a kerítéseket, s lemeszelik, felújítják az utcára néző házfalakat. A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál köszönettel és el­ismeréssel fogadták a lakosság összefogását jelző leveleket, hír­adásokat, és ismételten kérik a helyi tanácsokat és társadalmi szerveket: adjanak meg minden támogatást ahhoz, hogy a tele­pülésfejlesztő tervekhez illeszkedő társadalmi akciók a lakosság újabb rétegeit vonják be a munkába. Mai számunkban: Tíz uijal zongorázni Vasárnapi elmélkedés „Fillér nélküli” táborok ZTE—STC 2-0 és problémák \ Rutinvizsgálat Világ proletárjai, egyesüljetek! A/'MSZMP NOOItAO veCYEi IÍIZOTTS.íGA fS> A MKGVEI TANACS LAPJA XXXV. ÉVF., 217. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1979. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP első közönségnap az őszi BNV-n \ > Két eajtótájékoztatót tartottak A közönségnap szombati premierjén nagy forgalmat bonyolított le az őszi BNV." A jelekből ítélve az első vendé­gek többsége vidékről érke­zett, erről tanúskodtak a vá­sár környékén sorakozó kü- lönbuszok, s a kedvezményes vasúti jegyeket lepecsételő MÁV-kirendeltség forgalma is. Szinte megállás nélkül köz­lekednek a vásárnéző mini­buszok, s alig volt olyan óra, amikor ne lett volna valahol divatbemutató, amit 9 hazai vállalat és a lengyel kiállítók rendeztek. Hivatalos vendége­ket is fogadott a vásár, dr. Josef Staribacher, osztrák ke­reskedelmi és ipari miniszter személyében. Két sajtótájékoztatót is tartottak ezen a napon. A Belkereskedelmi Minisz­térium és a csináld magad barkácskiállítás rendezői ar­ról számoltak be, hogy ez­úttal kevesebb, az újdonság, elsősorban a forgalomban le­vő, a rendelkezésre álló vá­lasztékot tárták a közönség elé, s a kereskedelem is arra törekszik, hogy a megismert és keresett hasznos eszközök­ből legyen folyamatosabb az ellátás. A kiállítás másik cél­jaként gyakorlati bemutatók­kal, írásos tájékoztatókkal igyekeznek elősegíteni, hogy a kevésbé hozzáértők is meg­ismerjék a lakáskarbantartás,-felújítás minden csínját-bín- ját, az apróbb-nagyobb javí­tásokra szolgáló anyagok, eszközök szakszerű használa­tát. A barkácsoláshoz kap­csolódik a csaknem 2 millió családot — a kiskerttulajdo- nosokat és háztáji gazdálko­dókat — érdeklő mezőgazda- sági kisgép- és kertiszerszám­bemutató, amelyen elsősorban ugyancsak az egyszerű és tö­megigényeket kielégítő hasz­nos eszközöket sorakoztatták fel, s mutatják be gyakorlati alkalmazásukat. Az ELZETT Művek sajtó- tájékoztatóján elmondták, hogy a vállalat — pályázata alapján — 40 millió forint tá­mogatást kapott az Állami Ifjúsági Bizottságtól a játék- gyártás továbbfejlesztésére. Győrött teremtik meg a vál­lalat „játékbázisát”, s a játék­gyártásba a Mihályiban nem­rég vásárolt új üzemet is be­kapcsolják. Az idén már 113 millió forint értékű játékot állít elő az ELZETT, ennek 90 százalékát itthon hozzák forgalomba. A továbbfejlesz­tés meglehetősen költséges, különösen sokba kerülnek a játékgyártó szerszámok. Ez­ért a BNV-n - is igyekeznek találni olyan külföldi part­nert, amely játékgyártó szer­számokat adna át az EL- ZETT-nek, s ezért a magyar vállalat játékokkal fizetne. , Ma ismét közönségnap iesz a vásáron: délelőtt 10 órától este 7 óráig a nagyközönség rendelkezésére áll a BNV. (MTI) Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekez­dése alapján az országgyűlést szeptember 26-án szerda dél­előtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülés­szak napirendjére az egész­ségügyi miniszter beszámoló­ját az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehaj­tásáról, Valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nökének a népi ellenőrzés munkájáról szóló jelentést. (MTI) ..A gyermek világa Képzőművészeti világhét, 1979 Az ősz évek óta visszatérő eseménysorozatot hoz a mű­vészetet, közelebbről a képzik művészetet szeretők számára: szeptemberben zajlik a kép­zőművészeti világhét. Idén szeptember 16—23. között rendezik meg —, de és sze­rencsére — a rendezvények nem igazodnak pontosan a naptárhoz, mivel néhány nap­pal hamarabb is nyíltak tár­latok és többségük^ később is nyitva lesz, illetve ajándékba szánt műveket mutatnak be. Ebben az esztendőben sok rendezvény viseli a „gyermekév jegyében” címkét — a képzőművé­szeti világhét sem vélet­lenül kapta maiiéként -,A gyermekek világa” mot­tót. A megyei rendezvények is részben ehhez igazodnak — sok kiállításra eljutnak diá­kok is; láthatók a gyermekek munk*ái sok helyen és az is­meretterjesztő rendezvények­re várják a gyerekeket. Van több olyan kezdeményezés eb­ben az évben, amely az ízlés­Részt kérnek a munkából Közszolgálatban is lehet Ma már nem kell ecsetelni az üzemek mun. kaverseny-mozgalmának, a szocialista brigád- mozgalomnak a' termelésben betöltött szere­pét. Hogy az efféle versenyeken való részt­vétel széles körű társadalmi igény, azt min­dennél inkább bizonyítja az új mozgalom, az MSZMP XII. .kongresszusának, felszabadulá­sunk 35. évfordulójának tiszteletére tett szá­mos felajánlás. Termelőüzemekben hagyománya van a szocialista munkaversenynek, egyértelmű for­mája az értékelésnek. Más a • helyzet azon­ban a közszolgálat területén, ahol a sokféle munkakör különböző követelményeket szab meg. Talán ez volt az egyik oka, hogy a közalkalmazottak körében a szocialista mun­kaverseny csak néhol, helyi kezdeményezésre, spontán módszerekkel kapott szerepet. Az egyre nagyobb körben jelentkező igé­nyek kielégítésére a Közalkalmazottak Szak- szervezetének elnöksége a közelmúltban irányelvnek is beillő értékelést adott közre, mely taglalja a közszolgálatban résztvevők munkaverseny-lehetőségeit. Mivel a legtöbb ilyen munkahelyen nem reális a brigádalko­tás, munkakollektívának nevezik azt a for­mát, melyben a sokféle szerv típusonként és szintenként eltérő feltételekkel és jelleggel végzett tevékenységét általános versenymoz­galomba lehet összefogni. A mozgalom a le­hetőségek határain belül a szocialista brigá­dok tevékenységét modellezi. Fölajánlások és azok számonkérése az értékelés alapja. Ter­mészetesen a fölajánlásokkal szemben álta­lános követelmény, hogy kapcsolódjanak az aktuális hivatali feladatokhoz, ám minden­képpen túlnőnek a munkaköri feladatokon. Kivételes esetekben vállalhatják elmaradt fel­adatok elvégzését. Tekintettel arra, hogy a közalkalmazottak­tól az állampolgárokkal való érintkezésben magas színvonalat várunk, különösen jelen­tős a művelődés, az önművelés, mint a moz­galom követelménye. Hasonló fontosságú, az életmód, részben a munkahelyi kapcsolatok­ban, részben a közéletben való fokozottabb részvétel és példamutatás kapcsán. Az irányelvet a Közalkalmazottak Szak- szervezete Nógrád megyei Bizottsága az szb- t-itkárok értekezletén megvitatta, s írásban is közreadta. Az első jelentkezéseket, válla­lásokat a közeli napokban várják. A köz- alkalmazottak részt kérnek a munkaverseny- mozgalomból 1 fejlesztés, ízlés változtatás általános szándékán túl is a gyermekek ügyét tartja szem előtt: Kisterenyén a széles korhatárú gyermekotthonban a jövő héten nyitják meg azt a tárlatot, melyet az alkotok az intézetben Takó gyerme­kek környezetének szépítése érdekében állítottak össze, ajándékképpen. Tornay And­rás, Szujó Zoltán, Földi Pé­ter, Somoskői Ödön, Réti Zol­tán, Mészáros Erzsébet, Ta­kács Géza, Hamza Erzsébet képző- és iparművészek vol­tak a megyénkben élő alko­tók közül, akik munkáikból a nevelőintézeteknek ajándé­koztak 20 darabot. Szintén a gyermekek világát érinti az a kiállítás, melyet hétfőn nyit­nak meg a József Attila Mű­velődési Központ klubtermé­ben: a negyedik salgótarjáni művelődési táborban készített gyermekalkotásokat láthat­ják, megnyitót Szőke Péter- né táborvezető mond. A'következő héten a megye számos helyén lesznek prog­ramok — 25-öt jelentettek be a művelődési intézmények, de ennél többet számlálnak a kihelyezett rendezvények, üzemi, iskolai szervezésben. Néhányat érdemes kiemelni közülük: a megyei művelődé­si központban, Salgótarjánban Farkas András műveit lát­hatjuk. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központ Szemethy Imre Munkácsy-díjas grafikusmű­vész • alkotásaiból rendezett kiállítást a Horváth Endre Galériában. Szécsényben ' a Kubinyi Ferenc Múzeumban „Száz év magyar csendéletei” címmel nyitottak tárlatot. Rétságon Kondor Béla grafikai munkáival is­merkedhetnek, Pásztón megyei alkotó. Radios István festőművész, tanár alkotásait tekinthetik meg, Cereden id. Szabó István szobrait. Hétfőn Nógrádgárdonyban nyílik meg a balassagyarmati művelődési központ szervezé­sében az első megyéi fafara­gó tábor. Sok vizuális él­ményt kívánunk, és kitekin­tést nyújtó előadásokat, dia- porámavetítéseket , minden képzőművészet iránt érdeklő­dőnek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom