Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny segítse a népgazdasági tervek eredményes megvalósítását A Szakszervezetek Országos Tanácsának és a KISZ központi bizottságának felhívása a vállalatok, szövetkezetek, intézmények dolgozóihoz ' Kedves Elvtársak! Barátaink! Fiatalok! A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a KISZ központi bizottsága örömmel üdvözli a vál­lalatok, intézmények, szövetkezetek dolgozóinak, szocialista brigádjainak legújabb munkavállalá­sait társadalmi életünk közelgő nagy eseményei, a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresz- szusa és hazánk felszabadulásának 35. évforduló­ja tiszteletére. A szakszervezetek és a Kommunista Ifjúsági Szövetség helyesli és minden erejével támogatja e kezdeményezéseket, hiszen ezekben kifejezésre jut hazánk és népünk fejlődésének szolgálata, az egyetértés, szocialista céljainkkal. Az új munka- vállalások tanúbizonyságai annak, hogy a mun­kásosztály, hazánk dolgozó népe megértette az ország gazdasági helyzetéből adódó intézkedé­sek szükségességét. A vállalások azt a törekvést tükrözik, hogy szocialista társadalmunk építését a nehezebb körülmények között is töretlenül foly­tassuk tovább. Meggyőződésünk, hogy a széles körben kibontakozó kezdeményezések nagy se­gítséget, lendületet adnak növekvő feladataink vég rehajtásához. A dolgozók, társadalmi és termelési aktivitása, alkotó és cselekvő részvétele a termelőmunka minden szakaszában szocialista viszonyaink fej­lesztésének, szocialista építőmunkánk eredményes folytatásának, éietszínvonalunl: megtartásának, a további fejlődés megalapozásának nélkülözhetet­len feltétele. Felhívjuk a munkásokat, a termelőszövetkezeti dolgozókat, az értelmiségieket, hazánk minden dolgozóját, csatlakozzanak az MSZMP XII. kong­resszusa és a felszabadulás 35. évfordulója tisz­teletére kezdeményezett munkaversenyhez. A szocialista brigádok, az ifjúsági kollektívák, az újítók és a feltalálók, a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer alkalmazói járjanak élen e ne­mes versengésben. Mutassanak példát a köz­életi tevékenységben, a fegyelmezett es felelős­ségteljes munkában, az alkotó kezdeményezések­ben és a művelődésben. A kongresszusi és felszabadulási verseny se­gítse elő az 1979. és 1980. évi népgazdasági ter­vek eredményes megvalósítását, a VI. ötéves terv megalapozását. Váljék társadalmi üggyé a jó minőség, a takarékosság, a tartalékok feltárása és hasznosítása. Az iparban elsősorban a korszerű, versenyké­pes, gazdaságosan előállítható és értékesíthető termékek gyártása, a termelési rároiditósok, az anyag- és energiafelhasználás csökkentése, u selejtmentes munka legyen a cél. Az építőipar­ban, a beruházásokon az építőmunka szerve­zettségének javítása, a kivitelezés Időtartamának rövidítése, a korszerűbb megoldások alkalmazása, a munka minőségének emelése kerüljön a vál­lalások középpontjába. A mezőgazdaságban fő­ként a terméshozamok növelésére érdemes töre­kedni minél kisebb ráfordítások mellett, a hús- és tejtermelés gazdaságosságának emelésére első­sorban a takarmánygazdálkodós javításával és a melléktermékek jobb hasznosításával. A közleke­désben kibontakozó munkaversenyben az áru­szállító eszközök teljesebb kihasználása, a sze­mélyszállítás pontosságának és kulturáltságának növelése, az üzemanyag-takarékosság és a köz­lekedés biztonságának javítása kerüljön előtér, be. A kereskedelemben: a termékek minőségé­nek megóvása, a takarékos gazdálkodás, a vá­sárlók igényeihez igazodó árukínálat biztosítása, a kulturált, szakszerű és figyelmes kiszolgálás. Mennyiségi túlteljesítés csak a népgazdasági terv igényeinek megfelelően, azzal összhangban valósuljon meg. A versenymozgalom járuljon hoz­zá a munka szervezettségének, a vállalatok kö­zötti együttműködésnek a javításához, segítse elő a munkához való szocialista viszony erősí­tését. A versenyben résztvevők társadalmi mun. kaakciokkal gazdagítsák városaink, községeink szociális és kulturális értékeit. A vállalatok, gazdaságok, szövetkezetek veze­tői gondoskodjanak arról, hogy a dolgozók pon­tosan ismerjék a népgazdasági célkitűzéseket, munkahelyük terveit, biztosítsák a vállalások tel­jesítéséhez szükséges feltételeket, rendszeresen értékeljék a munkaverseny tapasztalatait, jutal­mazzák meg a kiemelkedő eredményeket elérő­ket, ösztönözzenek újabb munkasikerekre. A kö­zös célokért együtt munkálkodva igényeljék és hasznosítsák az üzemi és a szövetkezeti demok­rácia adta lehetőségeket. A szakszervezeti és ifjúság! szervezetek — együttműködve a gazdasági vezetőkkel - támo­gassák a kezdeményezések kibontakozását, nép­szerűsítsék a kiváló eredményeket elérő dolgozó­kat, brigádokat, terjesszék az élenjáró módszere­ket. Kedves Elvtársak, Barátaink! Meggyőződésű,-ik, hogy a párt XII. kongresszu­sának és felszuoadulósunk 35. évfordulójának tiszteletére kezdeményezett munkaverseny orszá­gos kibontakozása jelentős mértékben segíti megszilárdítani eddigi eredményeinket, hozzájá­rul szocialista céljaink valóra váltásához. Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága Szakszervezetek Országos Tanácsa BRG: SELEJTCSÜKKENTÉS, EXPORT, TAKARÉKOSSÁG FÜTÖBER: KORSZERŰ TERMÉKEK, 12 EZER ÓRA TÁRSADALMI MUNKA GANZ-MÁVAG: TÍZ NAPPAL ELŐBB, JOBB MINŐSÉGGEL U|ai9b üzemek teltei* potfelajanlast Az MSZMP XII. kongresz- szu6a, valamint hazánk fel- szabadulása 35. évfordulójá­nak tiszteletére újabb megye­beli üzemek tettek jelen­tős pótfelajánlásokat­A Budapesti Rádiótechni­kai Gyár salgótarjáni gyár­egységének dolgozói vállal­ták: ütemes mu'nkával ex­porttervüket december 20-ra, éves árbevételi tervüket de­cember 29-re teljesítik. Az üzemek közül a daraboló már november 30-ra, a présüzem december 10-re, a lakatos-és az alkatrószüzem december 20-ra, a kikészítőüzem de­cember 22-re teljesíti idei programját. Az eredmé­nyek javítása érdekében be­vezetik az Allende brigád ál­tal kidolgozott anyagtakaré­kossági módszert, amellyel mintegy kétszázezer forint, a rezsianyagokkal és az energi­ával való ésszerű takarékos­ság révén pedig több mint háromszázezer forintnyi meg­takarítást érnek el. A kész­letek forgási sebességének nö­velésével, az elfekvő félkész termékek számavételével és felszámolásával év végére tíz­millió forinttal csökkentik a készleteket. A brigádok vál­lalták, hogy az anyagok és alkatrészek ésszerűbb fel- használásával és a selejt csök­kentésével ötszázezer forint többlethez juttatják a gyár­egységet. Ugyancsak fontos célkitűzés, hogy a vállalati és a társgyáregységi tervek tel­jesítése érdekében maradék­talanul eleget tesznek koope­rációs kötelezettségeiknek. A BPiG-ben havonként értéke­lik a feladatok végrehajtá­sát, s teszik meg a szükséges intézkedéseket. A FÜTÖBER nagybátonyi gyáregységének dolgozói a többi között azt határozták el, hogy a múlt esztendőhöz képest 43 millió forinttal nö­velik a termelési értéket, a kiemelt nagyberuházásokhoz — mint a paksi atomerőmű, a budapesti sportcsarnok, a metró — az építési ütem­nek megfelelőén bocsátják rendelkezésre termékeiket, határidőre eleget tesznek koo­perációs kötelezettségeiknek. A termékszerkezet korsze­rűsítése érdekében idén meg­teremtik az Erka Super 90 típusú gázkazán és áz SKR— X hőcserélő folyamatos gyár­tásának feltételeit. Tovább javítják a termékek minősé­gét, javítják a munkaidő ki­használását és fokozzák a nagy teljesítményű gépek igénybevételét. Az 1980-ra vonatkozó feladatok megje­lölése mellett az idén több mint 12 ezer óra társadalmi munkát végeznek a FÜTű- BER dolgozói. A Ganz-MÁVAG mátra- nováki gyáregységében több fontos termék legyártásának határidejét rövidítik meg tíz nappal, sőt vállalták, hogy a Lenin Kohászati Műveknek készülő két óriás darut — egyiket IX. 30-ra, a másikat X. 30-ra — átadják a megren­delőknek. A gyáregységben tartó nagyberuházás kivite­lezésének meggyorsítására is számos intézkedést fogana­tosítottak. A pótalkatrész­gyártás és -kiszállítás meg­gyorsítására, s különösen a paksi atomerőmű szerkezete­inek minőségi javítására, a csarnoki futóda^jk üzem- képességének biztosítására is jelentős pótfelajánlnsokat tet­tek a mátranovákiak. Szabadtéri szoborkiállítás Hivatalosan csak holnap — augusztus 13-án, 18 órakor — nyílik, de már a hét végén is sok érdeklődőt vonzott Sal­gótarjánban. a IX. szabadté­ri szoborkiállítás­A megszépült Tanácsköz­társaság téren felállított mű­veket Borsos Miklós, Páczay Pál, Kiss István, Makrisz Agamemnon, Kerényi Jenő, Varga Imre stb. szobrászmű­vészek neve fémjelzi. Egyidőben. a József Attila megyei Művelődési Központ üvegcsarnokában Vasas Ká­roly, az intézmény előterében pedig Paizs László szobrász- művész önálló kiállítása te­kinthető meg. míg a fotógalé­riában a Nógrád megyei fotó­klub tagjainak képei látha­tók — a megyeszékhely köz­téri szobrairól. Fényképünk a városközpont impozáns terén látható alkotások együttesét mutatja be. — kép: Kulcsár József — Nagybátonyi kezdeményezés Szeptembert társadalmi munkahónappá nyilvánították Nagybátonyban a napokban tartották azt a megbeszélést, amelyen az MSZMP nagy­községi bizottsága, a nagy­községi tanács, a Hazafias Népfront bizottságai és a KISZ nagyközségi bizottsága az MSZMP XII. kongresszu­sa és a felszabadulás 35. év­fordulója tiszteletére a szep­tembert társadalmi munkahó­nappá nyilvánította. Itt — a korábbi évekhez hasonlóan — újabb szép pél­dái születnek a társadalmi összefogásnak. Felkérték a politikai, társadalmi, gazda­sági szervek vezetőit, mun­káskollektívákat, szocialista brigádokat, hogy az 1979. évi célkitűzések mellett, sa­játos eszközeikkel nyújtsanak segítséget Nagybáto'ny nagy­község fejlesztéséhez, szépíté­séhez, a lakosság életkörülmé­nyeinek javításához. A jeles ünnepek tiszteletére, jelentős munkát végeznek in ég a szorospataki úttörő- váltótábor építésénél. Szocia­lista brigádok vízelvezető­árkokat készítenek a tábor körül, bővítik a pihenőpar­kot. A bányavárosban, a falu­ban a j átsző terekre új játé­kokat készítőnek, a régieket kijavítják. Az általános is­kolánál a szülői munkakö­zösség segítséget nyújt az új kerítés építésénél, majd parkosítanak, fásítanak és István államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, va­lamint dr. Csanádi Árpád, a tervbe vették a korcsolyapá­lya építését is. Az erdészet az iskolában pihenőpadokat készít, a szo­rospataki úttörőtáborban fel­járókat, falépcsőket épít. Nagybátonyban a társadal­mi munkaakciók'nak az el­múlt években nagyszerű ered­ményei voltak- A tanács pénzügyi forrásai mellett szükség van az üzemek, vál­A magyar Kun Béla építő- brigád háromévi munka után búcsúzik Uszty-Ilimszktől. A magyar fiatalok szovjet, bol­gár, lengyel, NDK és román fiatalokkal együtt vettek részt az uszty-ilimszki faipari komplexum építésében, és most, miután sikeresen elvé­gezték feladatukat, visszatér­nek hazájukba. A végzett munka eredmé­nyeiről a brigád vezetője és KISZ-titkára számolt be az APN (Novosztyi) sajtóügynök­ség tudósítójának. — Az első pillanatoktól az építkezés méretei szinte le- I nyűgözték az ideérkező magya­rokat — mondták a beszélge­tés során. A magyar fiatalo­kat az első naptól fogva a fe­között — megtekinti az öttu­sa-világbajnokság esemé­nyeit is. lalatok, intézmények segítsé­gére is. Az új társadalmi munkavállalások révén, a kollektívákban rejlő kezde­ményező- és alkotókészség biztosítja azt, hogy a nagy­község fejlődése még gyor­sabb legyen, mint azt a be­ruházásokra, felújításokra biztosított költségvetési fe­dezet egyébként lehetővé ten­nék. lelősségteljes posztokra he­lyezték, s hogy sikerült meg­felelni ennek a feladatnak, abban nagy szerepük volt a szovjet építőknek is. A ma­gyar építők a legjobb szovjet brigádokban végzett munka során jelentős tapasztalatokra tettek szert. Ugyanakkor a személyes kapcsolatok is elmé­lyültek: a szovjet és magyar fiatalok barátságot kötöttek egymással, s a szibériaiak a magyar kollektívákba is beil­leszkedtek. Mint ismeretes, 1978. au­gusztusában lejárt a szerződés határideje, de később egy újabb évre meghosszabbítot­ták a magyarok küldetését. A konkrét eredményekről szólva, a két vezető elmond­ta, hogy a magyarok brigádja 10 millió rubel értékű munkát végzett, amelynek keretében részt vettek a cellulózü2em, egy hatalmas garázs, több ét­kezde, iskola, óvoda és lakó­ház felépítésében. Felejthetetlen emlék a ma­gyar fiatalok számára az in­ternacionalista barátság kere­tében rendezett fesztivál, amelyen szinte az egész város jelen volt, valamint számos szakmai verseny és a politikai dalos verseny. Lord Killanin Budapesten Szombaton este Magyaror- Magyar Olimpiai Bizottság fő- szágra érkezett Lord Killanin, titkára, a Nemzetközi Olimpiai a| Nemzetközi Olimpiai Bizott- Bizottság tagja fogadta- A ság elnöke. A vendéget a NOB elnöke 'néhány napos Ferihegyi repülőtéren Buda látogatása során — többek Búcsú Uszty-Ilimszktől

Next

/
Oldalképek
Tartalom