Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

r

Romániai magyar író

„9 korona aranyiról van"

Kocsis István romániai magyar író neve ismerősen cseng ■nemcsak olvasói, hanem a tévénézők fülében, is. A kolozsvári „Utunk” című irodalmi folyóirat szerkesztőségének munkatársa most újabb tévébemutató előtt áll. A Magyar Televízió a közeljövőben tűzi műsorára „A korona aranyból van” « című drámáját, Radó Gyúla rendezésében.

— Olvasmányélmény alapján volt szerencsém megcsinálni az író „Bolyai János estéje” című monodrámáját, melynek főszerepére az erdélyi származású Rajhona Ádá- mot kértem fel, aki ma a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja- Az író „Bethlen Kata” ' című művének magyarországi bemutatóján a Nemzeti Színházban személyesen is megismerkedtünk, azóta barátok vagyunk —idézi fel a kapcsolat jelentős állomását Radó Gyula. Ezúttal az 1976-ban megjelent „A nagy játékos” címet viselő drámakötet egyik fejezetét képező „A korona aranyból van” színrevitelére vállalkoztam.

A Stuart Mária udvarában Játszódó cselekmény szereplői nem konkrét történelmi események hordozói. A fiatal, francia udvarban nevelkedett, katolikusz-Mária alig. hogy elfoglalta trónját, máris szembekerült a hagyományokat őrző, protestáns koronatanács tagjaival. Hasztalan igyekezet újfajta uralkodói módszerét ráerőszakolni az ország főuraira — végül csak kenyértörésre került sor.

— A darab gerincét az a több napig tartó, szívós vitákkal teli koronatanácsi üléssorozat képezi, amelynek végén a főurak lemondásra akarják bírni a „rakoncátlan” királynőt. Ám neki végül mégis sikerül megmentenie koronáját egy időre.

Radó Gyula közel 20 éve dolgozik a tévében. Előbb a politikai főszerkesztőségben tevékenykedett, majd 1974- ben átkerült a drámai főosztályra. Közben — egy évvel előbb — a Színház- és Film- művészeti Főiskolán — Keleti Márton utolsó osztályának tagjaként — a rendezői szakon végzett. Diplomamunkája a „Francia tánya”, Szakonyi Károly művének rendezése volt.

— Négy évig a színházi rovat foglalkoztatott, majd az 1979-ben alakult kulturális főosztályra kerültem. Izgalmas feladatokban bővelked- dem- Legutóbb például Győré Imre „Dózsa koporsója” című

verses drámájának megformálása jutott feladatul számomra. A temesvári csata- vesztést követően tíz embert bezárnak egy kazamatába, ahonnan csak úgy kerülhetnek ki, ha esznek a tüzes tró'non megsütött Dózsából. Az összezárt tíz ember hangos dilemmázását követhetjük majd nyomon a tévéképernyőjén: elpusztuljanak,

vagy a túlélés érdekében vállalják-e a kompromisszumot ?

A forgatás egyébként óriási izgalmak közepette kezdődött, mivel Madaras József

az első munkanap reggelén megbetegedett. Három órával később azonban már próbáltunk: az idei ősztől Szolnokról a Nemzeti Színházhoz szerződött Papp Zoltán bravúros beugrása kiválóan sikerült.

A „Dózsa koporsójáét azóta már le is forgatták. „A korona aranyból van” főszereplői: Tarján Györgyi, Tordy Géza, Márkus László, Kern András, Koltai Róbert, Kézdy György és Szombathy Gyula. Az operatőr: Illés János.

Jocha Károly

(2.)

Kissé megzavarta Paulát, hogy beleláttak a hátsó gondolatába. Kapzsinak, türelmetlennek, netalán irigynek mégsem akart látszani. Védekezve mentegetőzött.

— Nem' mondtam semmi sértőt ... A családban csak tudhatnak róla, hogy lehetnek gondjaink? Mártikát fölvették a pedagógiai főiskolára- Ö nem érezheti meg, hogy annyi kiadásunk van.

— Mártika, Mártikat — rándította félre gúnyos száját Dezső. — Annyira talán mégsem égtünk le, hogy a lányunk rongyosságára kelljen hivatkozni.

— Még szép — bámult a férjére feddőn Paula. — Vagy neked olyan mindegy? A taníttatása mellett a hozományára is gyűjteni kell.

Csillapítón szólt menyéhei; az öreg Burján.

— Arról még korai beszélni. Ma már különben sem divat a hozomány.

— Törődök is én a mai divattal — fogta hangját még vékonyabbra a rekedtes Paula. Ez a hanghordozás mintegy előkészítette a büszke kijelentést: — Én ragaszkodom a tradíciókhoz. Ilyen nevelést kaptam.

Dezső még magasabbról szólta le a kijelentést:

— Tudhatnád, hogy erre a • lemezre soha nem voltam kíváncsi !

— Sebaj, fiam, — emelte meg békét kérő szelídséggel a kezét az öreg. — Teljesen haszontalan ez a mérgelődés. Hiszen palotánk van! Mindenki a Burján családot irigyli- Valóságos villát építettünk. Eltátja a száját, aki

ránéz a mi gyönyörű házunkra. Hogy közben kifogytunk a pénzből? Hát aztán. Ne legyetek telhetetlenek.

Durcásan, bár jóhiszemű ellenkezéssel szúrta bele horgolótűjét Paula a pamutgombolyagba.

— Igenis azok vagyunk, papa. Telhetetlenek az adósságban. összesen háromszázhúszezerrel tartozunk az államnak. Ebből magára is jut nyolcvanezer, papa!

— Csekélység — mókázott vidám nagyvonalúsággal az öreg. —r Csak egyharmadát viszi el a nyugdíjamnak. Gond ‘ nélkül fizetem, amíg élek. A lakás meg úgyis Mér- tikáé lesz.

Ettől szelídebbre enyhült Paula és Dezső arca, Edit viszont a rajztáblához koppantottá ceruzája végét.

— Már megint számolunk- Mikor lesz ennek vége?

— Soha — adta meg rögtön a bátyja a kézenfekvő választ.

Finom türelemmel szólt hozzá a mérnöknő:

— Közben azért élni is jó lenne. Hogy ne fájdítsák örökké az ember fejét az úgynevezett piszkos anyagiak.

Némi irigykedéssel nézett föl rá Paula a vén fotel öblé- -ből.

— Neked legalább még van reményed. Fiatalok vagytok. De én ? . . . Kész felnőtt a lányunk, mi meg jóformán egy napig sem voltunk fiatalok.

— Ö, a szegény rabnő! — iajdult fel színészi panasszal Dezső. — Mindjárt éjfél után kiveri a kötelesség az ágyból, hainalban kenyeret dagaszt, reggelig elvégzi a nagymo4 NÓGRÁD — 1979. augusztus 1., szerda

Hüvelyk Matyi a fesztiválom

(!!•>

Chrudim. Végtelen csend honol az egész városban. Nincs villamos-, vagy autóbuszzaj az óváros területén, s talán nem véletlen, hogy ebbe a huszonkétezer lakosú városkába telepítették a bábosokat. Megtörve a környezet egységét, színházat építettek mai ízléssel, hogy minden évben itt találkozhassanak Csehszlovákia bábosai és minden ötödik évben nemzetközi találkozónak adjon helyet. A fesztivált évről évre azonos időben, július 2—10-ig tartják. Ez az időpont kedvező, mert a szállások lebonyolítására igénybe veszik a szép kollégiumokat is. Az egész város ünnepnek érzi az évnek ezt a néhány napját, s küllemében is kifejezésre juttatja. A vasúttól a színházig a házakat, kerítéseket kis színes zászlók teszik hangulatossá, plakátok sorjáznak külön állványokon, s ezeknél még színesebb, gazdagabb képet nyújtanak a plakáton látható ornamentikák, figurák külön díszítőelemként kinagyított részletei.

A rendezvényt, 22 tagú bizottság készíti elő, melynek tagjai a. városi, megyei tanácsok „atyái” (itt a tanácselnököket a városatyának hívják), a környék, Chrudomsko gyárainak, mezőgazdasági üzemelnék képviselői. Mind részt vesznek az előkészítés munkájában, költséghozzájárulást fizetnek és a lebonyolításban is segédkeznek. Minden meghívott bábcsoport mellé kineveznek egy „patro- nátot”, aki gondoskodik a rábízott csoport fogadásáról, ajándékozásáról. Természetesnek tartják, hogy a vállalt csoport előadását megnézik, megvitatják az egyes fogadások alkalmával. Nekünk pat- róhusul egy játékárugyár és egy mezőgazdasági szövetkezet jutott. Az előadásunkat követő napon meghívtak bennünket az egyik szálló különtermébe. Üdvözlésünkre a városi tanács elnökhelyettese, a gyár igazgatója, titkárnője és egy agromémök jött el. Méltatták műsorunkat (igen tetszett nekik), különböző ajándéktárgyakkal leptek meg, s a rendkívül szívélyes fogadtatás végén megígértük, hogy hírt adunk a továbbiakban magunkról, munkánkról.

A nemzetközi rendezvény sokoldalú programja gazdagította a résztvevők ottlétének napjait. A gyönyörű környékre autóbusz-kirándulásokat szerveztek. Egyidejűleg került sor a megemlékezésre, a Nemzetközi Bábjátékos Szövetség 50. évének a megünneplésére. Ezen felül még egy

külön programban részesítették a csoport vezetőit. A Chrudimtól 280 kilométerre eső, észak-morvaországi

Trzsebics város látott vendégül bennünket. Negyvenen voltunk. A kirándulásra az adóit apropót, hogy Trzsebics- ben van egy egészségügyi bábcsoport, melynek tagjai orvosok, ápolónők és más egészségügyi dolgozók, és az együttes ez évben ünnepli fennállásának 25 éves évfordulóját. A mesében így mondják: „tejben-vajban füröszt- ve” — és ebben a városban valósággal tejben-vajban fü- rösztöttek bennünket. A bábszínház helyi patrónusa, a bőrgyár, bőrből készült emlékbábukkal kedveskedett.

Oldalakon lehetne méltat-, ni a fogadtatás színvonalát, Trzsebics művészi értékeit, de a mi időnk rövid volt, vissza kellett térni Chrudim- ba, hogy még azokon a programokon is részt vehessünk, melynek egyetlen elszomorító momentum emlékével reánk vártak. Ugyanis a nemzetközi bábfesztivál egyik legrangosabb rendezvénye az ismerkedési est és a bál volt, melyen nem a 20 koronás belépőjegy okozott gondot, hanem a követelmény: „Megjelenés hölgyeknek estélyi ru- ■ hában, férfiaknak sötét ruhában, nyakkendővel”. Bizony — nem így készültünk — ennek nem tudtunk eleget tenni, s szomorú szívvel lemondtunk róla. Csak azt állapíthattuk meg, hogy nálunk is jó volna ilyen igényeket támasztani, s akkor nem érne külföldön meglepetés. Volt azonban a városban egy kedves hely, egy bábklub, ahol minden este fillérekért lehetett szórakozni (belépő 4 korona), teát, fagylaltot igen olcsón fogyaszthattunk és a színházi előadások után minden este külön szólószámó- kon vidulhattunk.

A csoportoknak is — nemcsak a vezetőknek — szerveztek nappali kirándulásokat,

úgyhogy este alig maradt időnk egy kis tereferére. Csoportunk egy lengyel csoporttal kötött barátságot, mely reméljük, maradandó lesz.

Chrudimban a 28. csehszlovák bábfesztivált rendezték meg, a nemzetközi rendezvény negyedik volt a sorban. Itt több ország képviseletében jelenhettek meg az együttesek, mind a hazájukban működő UNIMA-szekció javaslatára, így jelenhettünk meg mi is, a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központ Főnix bábegyüttesének tagjai Hüvelyk Matyi meséjének báb- és maszkadaptációjával: Két alkalommal léptünk színpadra. A délutáni előadáson gyermekek előtt játszottunk. Az ismert mese a nyelvi ne- hézségek dacára is vidámságot fakasztott a nézőtéren! Este a szakmai közönség vas-i tapssal jutalmazta produkj ciónkat, s nagy meglepetésünkre piros szekfűcsokorral kedveskedtek. Később megtudtuk, hogy a virágosokon patrónusunk — a játékáruj gyár és a mezőgazdasági szö-J vetkezet — ötlete volt. Játéd kunk nagy sikerét fokozta a remek csehszlovák technikai berendezés, amellyel a techj nikusok oly kitűnően és nagyi szeretettel segítették mund kánkat. A zenéket lekeverték; ahol kellett, s a fény sokd színűsége csak fokozta a lát-) vényt. A színpadról lesieted alig szabadultunk a gratuláJ cióktól. meghívást is kaptunW az NDK-ba, Leipzigbe.

A fesztiválon belgák, franj ciák, németek, lengyelek. roJ mánok. bolgárok, csehek és szlovákok voltak jelen. Snkí szép élménnyel, szakmai i.$J merettel gazdagodva tértünk haza. A Chrudimban eltöltött napokra mindig kellemes érj zésekkel fogunk v issza go nj

dőlni. Chrudim a bábosok paj radicsoraa... Mindennap taJ pasztái ha ttuk, hogy itt a bábJ játék igazi társadalmi ügyi szívvel lélekkel és pénzzel segítik.

Tóthné Horányi Hus I

a népművészet mestere 1

sást, délig bekapál egy hold kukoricát, estig kicsépel három szekér babot, utána éjfélig stoppol gyertyafénynél. Micsoda középkori sors!

Paulát lehetett ugratni- Különösen azt vette a szívére, ha viszonylag kényelmes életmódjára emlékeztették.

— Csak ne gúnyolódj, őszintén megmondva, messze állsz attól a mesebeli hercegtől, akinek valaha hittelek.

Dezső soha nem képzelte magát mesebeli hercegnek, de mindenféle kisebbítés kihozta a sodrából.

— Meresztetted > volna tá- gabbra a szemed. Akkor megláthattad volna a kőfaragó legényt. aki apád műhelyében csiszolja a gránitot, és betűket vés a sírkövekre napi negyedkiló parízeren. Egy betű tíz fillér. Igen, igen! Jobban kinyithattad volna azt a békaszemed.

— Viszont azt a műhelyt te örökölted, és most vagyonokat kereshetnél. De te mindenáron üzemi dolgozó akarsz maradni. Mert félsz a komoly embereknek való önállóságtól. Megriadtál az üzleti felelősségtől.

Dezső hatalmas markába szorította pipáját, mintha ösz- sze akarná Toppantani- Apjára nézett.

— Ehhez meg mit szól, papa?

A fehér hajú Burján gyűrött arcán tétova ijedelem látszott.

— Nem szólok semmit. Inkább szerzek farkaskutyát.

(Folytatjuk)

Arcok a palgótarjáni művésziéi épről

PHHHR Imre

Verses dicséret jelenik meg Füredről 1777-ben: A Bala-j tont ekkor már emlegetik az újságok, köztük a Magyar Hírmondó, legtöbbször Füredet, amely azóta világhírre tett szert:

Kéri Imre grafikusművész most úgy emlegeti, hogy majd egyszer szeretnének odaköltözni feleségével, Decs! Ilonával: Egyébként is szülővárosáról van szó. Balatonfüreden született 1945-ben. Főiskolai tanulmányait 1971-ben fejezte be Budapesten, ahol jelenleg él. Kiállítása volt 1973-ban a Ferencvárosi Pincetárlat helyiségében — abban az évben Der-í kovits^ösztöndíjat is kapott —, 1974-ben a Stúdió Galériá-' ban és Vácott, 1976-ban Balatonfüreden (Decsi Ilonával),’ 1978-ban Velencében, továbbá Kasselben (Muzsnai Ákossal), idén Nyugat-Berlinben (Decsi Ilonával) s jelenleg Gronau- ban (Decsi Ilonával, Muzsnai Ákossal, Püspöky Istvánnal; Szemethy Imrével). El is utazott erre a kiállításra. Mint utazása előtt mondotta, szeretné megnézni, többi között, Köln városát is, Nürnbergben pedig a most látható európai rajzbiennálét.

— Addig szeretnék utazni, amíg még képes az ember befogadni az újabb impulzusokat, alakítani művészi munkásságát — jegyzi meg beszélgetésünkkor. — Most még önnön határait, lehetőségeit jobban érzékeli az ember. Ilyenkor lehet minél többet tanulni s a megszerzett ismereteket beépíteni tevékenységébe.

Kéri Imre az efősen társadalmi, szociális érdeklődésű fiatal grafikusok közé tartozik. Foglalkoztatják azok a társadalmi, erkölcsi jelenségek, amelyek napjainkban jellemzőek. Főként rézmetszeteket, litográfiákat készít.

— Valamiféle olyan realizmuson belül szeretném megfogalmazni mondanivalómat, amely a régi művészetben gyökerezik — mondja. — A hajdani művészek valóságigényű munkásságában hiszek, legalábbis abban a megközelítésben, amelynek jegyében ők dolgoztak. Persze, minden izmust számon tart az ember, de azt vallom, hogy végső soron mindig a piltanatnyi század emberét körülvevő valóság tükröződik ott, ahol valami fennmarad.

Ebből következik, hogy Kéri Imre, természetesen, a fonákot is érzékeli, érzékeny az emberi gondokra. Jóllehet, a szép és a vigasztaló is jelen van lapjain. Az embernek, mint minden korban, egyforma esélye van a jóra és a rosszra, rajta múlik a választás. Így tehát a történelem is mindenkor felmutatja e két lehetőséget, s a választás következményét, amely bizony nem mindig vidám, de néha magasztos. Ez utóbbi néha <— mindig? — a hétköznapokban is jelen van, azok számára, akik képesek észrevenni a viszonyok szitasűrű hálójában. Akár a termékeny csönd illékony pillanatát, a szerelmet, a lét. varázsát. Aki a valóságot tükröző művészettel kötelezi el magát, nem feledkezhet meg erről.

— Emberközeli művészetet képzelek el, nem szeretem azokat, akik a művészetet magasztos megközelíthetetlenségben kívánják tartani. Vallom, bár manapság vannak ellenkező jelek, hogy a művészek nem egymásnak alkotnak, hanem a közönségnek. Nem lehet, hogy a közönséget kizárja az ember gondolataiból, törekvéseiből. Aki alkot, visszhangra vágyik, s én hiszek a művészet szükségességében. Ezért azt tartom, hogy nem mindig a közönség „hibás”, ha valamely művészi törekvés, vagy produktum visszhang nélkül marad. Kényelmes álláspont ez, de nem igaz. Mit tud mozdítani a művészet? Pontosan nem tudom. De valamit tud. Mert az emberiség történetét végigkísérte, s remélem, továbbra is kíséri.

I á 111 Elcmcr

\

)