Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-22 / 195. szám

Oh nép a vár mentében Kulturális bemutató Hollókőn Voltak kétkedők is. De többen voltak azok, akik hittek abban, hogy a megnövekedett ba­lassagyarmati járás magára tudja vállalni a szécsényinek hagyományokkal rendelkező, emberek ezreit vonzó rendezvényeit is. A Palóc Szőttes kulturális napok holló­kői programjait a szokásoknak megfelelően több ezer ember tekintette meg. Sikere volt Czinke Ferenc Munkácsy-díjas grafikusmű­vésznek, a palóc népművészeti háziipari szö­vetkezet bemutatójának, s a . könnyedebb, táncos, zenés eseményeknek. Alkotmányunk ünnepén vérbeli ünnep volt a balassagyarmati járás keleti felében. Var- sány, Nagylóc, Nógrádsipek, Rimóc és Hol­lókő lakosai kitettek magukért a kategóriába sorolásért folyó bemutatókon. Az elsőbe Hol­lókő és Rimóc, a másodikba Nagylóc, Nóg­rádsipek, majd Varsány együttese került. Produkciójuk színvonalának megfelelően ré­szesültek pénzjutalomban. A vándorserleget Rimóc lakosai nyerték, s megszerezték a já­rási KISZ-bizottság különdíját is. A rende­zés díját Liszkai Zsuzsa hollókői népművelő nyerte. A Palóc Szőttes kulturális napok idén is nagy tömeget vonzottak a vadregényes hol­lókői vár aljába, s a környékbeli községek művészeti csoportjai kellemes élményben ré­szesítették a közönséget. De kitettek magukért a vendégek is, különösen a mihálygergei néptánccsoport tagjai. Jövőre újabb találkozó csalogatja az ér­deklődőket. A környezet hangulatához illő színpadon forró sikereket értek el az együttesek Megszólaltak a régi „rezesek” is A nógradsipeki folklóregyüttes a kenderfeldolgozás egykori „módiját” mutatta be — képek: kulcsár — 4> NOGRAD - 1979. augusztus 22., szerda vezet, szemben a proli Rózsi­val, aki nő létére darusként dolgozott az építőiparban, és akkor is lecsót főzött, amikor még darabszámra adták a paprikát, és nyolcvan forint­ba került a paradicsom kiló­ja. Paula mélységesen lenéz­te ezt a gasztronómiai primi­tívséget, de többre becsülte, mint Edit elfajzott szokását. A mérnöknő egyáltalán nem főzött. Hentesárut, joghurtot, sajtféléket hordott haza va­csorára. • Danka Károly cseppet sem bosszankodott emiatt. Tökéle­tesen beérte a hideg falatok­kal. A nyomasztó vasárnapot követően visszanyerte nyugal­mát, kezdte hinni, hogy a házeladás hívei elejtették a szerencsétlen ötletet. Már ő sem gondolt rá. Pénteken este a delicates- boltból vásárolt stefániavag- daltat, aszpikos borjúvelőt, (19.) Napokon át szót sem ejtet­tek a házról. Óvatosan ke­rülték egymást. Az öreg be­tonkockákat készített a jár­dához, azokat locsolgatta, s ha már kezében volt a mű­anyag cső, a kertet is kiadó­sán öntözgette. Alkonyattájt kiöltözött és ment sörözni a Sárga Csikóba. Ugyanekkor lecsót főzött Rózsi, estéről estére, mert Zoltán bolondult a lecsóért. Paula viszont vál­tozatos vacsorákkal várta a munkából érkező Dezsőt: rizsfelfújt, gombasaláta, töl­tött karalábé éppúgv szere­pelt étlapján, mint a frank­furti sertésborda, a vaníliás stíriai metélt, vagy a zöldsé­ges szárnyasragu. Büszke volt rá, hogy úrias háztartást Aki ráért, mind ott volt... Bátor ifjak — ropogós ingekben Képernyő előtt Vív a a televízió TARTOZOM EGY VALLO­MÁSSAL; mikor jó egy hete kézbe vettem a Rádió- és Te­levízióújságot, nem lelkesített az ünnep előtti hét választéka. Már megint a szokásos „me­sék” ! — bosszankodtam. Ked­den a hellyel-közzel izgalmas, de nagyon átlátszóan politizá­ló és sematikusan végigpörge­tett Veszélyes nyomozás, szer­dán a nyár elején tragikus körülmények között elhunyt Cousteau kapitány ismeret- terjesztő filmsorozatának be­fejező része, csütörtökön A bűvész. Mi új van mindezek­ben? Utólag bevallom: ha nem is sok, de akad. Legkézzelfogha­tóbban A bűvész című ame­rikai filmsorozatban, amely­nek utóbb már olyan csapni­valóan rossz darabjait lát­hattuk, hogy bűn volt üzem­ben tartanunk a készüléket. Most pedig, a Tökéletes transzplantáció után hallom, hogy a lépcsőházi gyerekek üldözősdit játszva azon ver­sengenek, melyikük legyen a bűvész, aki horogra keríti a többieket. Egy laza, a címsze­replő által egybefűződő soro­zat is megújulhat, vonom le a következtetést, s gyorsan hoz­záteszem még, sohasem sza­bad az előítéletünkre hallgat­ni; a művészet, a szórakozta­tóipar, • a televízió mindig hoz­hat meglepetést. Kezdeti, újságolvasói szenv- telenségem fokról fokra, aho­gyan követték egymást a hét napjai, s lettek . számomra egyre érdekesebbek a prog­ramok, úgy engedett fel, s fordult kedélyem ellenkező ol­dalára. Tévésiskolákon akár taníta­ni is lehetne, hogyan kell öko­nomikusán, a néző figyelmét folyamatosan ébren tartva szerkeszteni. Példa rá a múlt hét. Zenei hasonlattal élve, a program piano indul, bele- csendesül a painissimóba, majd fortéba csap, s ezen az erősségen marad a hét utolsó hapjain, alkalmanként átlen­dülvén a fortissimóba. Művé­szi színvonal, esztétikai érték és nézői magatartás együtt van jelen ebben a képzeletbe­li hullámzásban. A KATONÁK és a Kiálts, város című tévéjáték után el-l mondhatjuk, korábbi sikerek-! kel is igazolhatóan, tévéseink magas fokon tanulták meg a tormás sonkatekercset tálalt vacsorára a mémöknő. Jó hangulatban verték el éhü* két, majd Lipton-teát szür­csölgettek az erkélyen. Ekkor közölte Edit: — Vasárnap meg fog je­lenni az apróhirdetés. Nem a forró tea okozta, hogy kiverte a víz a tanár magas homlokát. — Egyúttal a válóperi ke­resletet is be kellett volna, adnod — mondta halkan, a felindultság minden. látható jele nélkül. Délre járt az idő. Számíta­ni lehetett rá, hogy bárme­lyik pillanatban megszólalnak a város ódon harangjai. Egészséges veröfény tündö­költ, súlytalanul árasztotta melegét a nyár. Edit konty­ba csavarta haját, kis indiai papucsot viselt, karcsú testét mindössze fürdőruha és egy virágos selyem fésülködő kön­tös takarta. Így tett-vett mér­nöki rajzasztala előtt. Gond­talan jókedvűség sugárzott róla. Még apjával sem törő­dött, aki pedig kitartóan téb- lábolt mögötte, szomorú gya­nakvással pislantgatva a lá­nya kezében zizegő rajzokra. — Nem merem elhagyni a házat... — vallotta meg az öreg panaszosan. Edit ragaszkodott gondta­lan jókedvűségéhez. Hátra sem nézett, őrizte az apja iránti jószándékú közönyét. Épp azért vigyázott rá annyi­ra-, meat eltökélten színlelt. — Miért ne merné?... Cso­dás idő van. Semmi kilátás záporra, vagy ilyesmire. — Nem a záportól félek! — csattant fel Burján Péter. műfaj készítését. Ez leginkább a színházhoz, a színi előadás- hos áll közel, dramaturgiáját, technikáját illetően, ezért megméretni a vele való össze­hasonlításban célszerű. Egy fél évtizede sokak még, ha vá­lasztaniuk kellett, főként ha színházbarátok voltak, a szín­házi előadásra szavaztak, nem a tévéjátékra. A színházi elő­adásoknak ugyanis összessé­gében jobb volt a színvona­luk. Egy mai választásnál minden bizonnyal a „tévéjá­tékosok” lennének többségben, mert színházi' előadásaink a tévé képernyőjén még fá­radtabbak, mint a deszkákon, tévéjátékaink pedig egyre frissebbek, elevenebbek, gon­dolattelibbek, vonzók, áram­körükbe húzók. Mi van a ragyogás, a csil­logó főhadnagyi mente mö­gött? Látszatöröm, látszatnyu­galom, látszatjólét — feleli Thury Zoltán, a Katonák cí­mű dráma szerzője, a haca- cárés millennium utáni esz­tendőben. A katonatiszt „snáj- dig”, adni kell a rangjára, az egyenruhára, nem járhat csak konflison, fényes bálokon po- fafürdőzhet — vagy kinézik maguk közül. A fizetés ke­vés, adósságok injekciózzák. Lassan halmozódnak a gon­dok, keserűvé erjed a szere­lem, zátonyra fut a szépen, jónak indult házasság. Egyszerűsítve ennyi a Ka­tonák története, de ebben egy egész világ, egy irigyelt tár­sadalmi réteg, egy csodált had­sereg, az Osztrák—Magyar Monarchia véderejének ha­zugsága, illúzióvesztése benne van. Udvardy főhadnagy, mi­vel nincs szakmája, semmihez sem ért, kiszolgáltatott a se­regnek, egyébként is másabb karakter, mint sógorjelöltje, Veress hadnagy, tehát későn ébred, s a golyó a logikus választása. A kortársak a dráma kriti­kai erejét dicsérik. Ady a deb­receni bemutatót követően új- jongva jegyezte meg: „irányt adhat elsekélyesedett színmű­irodalmunknak.” Sajnos, népes családjának gondja a gán- csoskodás, a korai halál meg­akadályozta ebben. Havas Péter feszes tempó­jú, ritjnusos előadásban, a 'mához is szóló gondolatok alá- jhúzásával (látszat és valóság ütközése) dicséretesen tá­masztotta fel a nyolcvanéves Majd mintha megbánta vol­na hevességét, szelíden saj­nálkozott. — Károly meg el­utazott a csapattal. Nem is látta az apróhirdetést. A mérnöknő tárgyilagos mozdulatokkal húzkodta hosszú vonalzóját a rajzon. — Károly nem utazott el a csapattal. És látta az apró- hirdetést. — Üjabb igazítás­sal rézsút fektette a vonalzót. — Károly e pillanatban al­bérletet keres. — Bűn volt feladni azt az apróhirdetést — tört elő .‘az apóból a panaszos vád. — És bűn ennyire elvadítani a férjedet. Csak aztán rá ne fizess erre a nagy üzletre. — Én megértem édesapá­mat — állította gond nélkül Edit valódi véleménye ellen­kezőjét. — De tessék már be­látni, hogy itt most a család anyagi jövőjéről van szó. Édesapám Is bölcsebben ten­né, ha felhagyna végre a makacskodással és teljesen a gyerekeire bízná magát. A könnyű nyár is nyo­masztó teherként nehezült az öregre. Erőlködve szedte a levegőt, orra belesárgult a szenvedésbe. — Ezt a gőgöt nem tőlem tanultad, kislányom. De jól vigyázz. Aki a házunkat árulja, az nem csak tetőt, fa­lat, lépcsőt, kéményt, pincéi árul. Hanem pénzre akarja cserélni mindazt, ami eddig engem és a családomat jelen­tette. — Arra talán mégsem ad­tunk okot, hogy ennyire rossz legyen a véleménye a gyere­keiről. drámát. Thury érzelgősségét azonban esetenként még job­ban tompíthatta volna, • ép­pen a mondanivaló keménysé­ge, ütőképességének fokozódá­sa érdekében. Szép színészi alakítások egész sorát láthattuk. Vörös Esztertől, Zsurzs Kati­tól, Deák Sándortól, Szilágyi Tibortól. Udvardy főhadnagy szerepében illúziót keltett Lu­kács Sándor, noha túlságosan paranoiásra „vette” az erre egyébként lehetőséget nyújtó szerepet. Gazda Péter katonás, mulatós zenéje remekbe si­került, stílusos. Kiálts város!- — mondja Szabó Magda és legemberibb hőse, a debreceni főbíró leá­nya, Eszter, A XVII. század első évtizedének közepén va­gyunk. Országunkat a császári zsoldosok, a török, tatár hor­dák pusztítják, hajdúk védik. Pénz, élelem kell a katonák­nak, adjon Debrecen, a ko­nokul kálvinista, cívisváros.' A főbíró ad, míg teheti, a városért. Aztán minden for­rás kiürül, s bekövetkezik a tragédia... Szabó Magda színműve lel­kiismereti dráma. A főbíró egész életét, személyes vá­gyait a közösség érdekeinek rendelte alá, mert így kíván­ta a szokás, a jog, közben el­vesztette a maga és családja boldogságát. Sokrétegű, gon­dolatokban bővelkedő dráma a Kiálts, város — Hajdúíy Miklós feldolgozásában és rendezésében ünnepi ' élmény. Szabó Sándor meggyőző volt a súlyos döntések előtt álló főbíró szerepében. Hatásos ala­kítás Sinkovits Imréé. Besse­nyei Ferencé, Horváth Sán­doré, Mécs Károlyé. Kitűnő kettőst formál a tipikusan Szabó Magda-i szerepekből, a kemény, konok, nagymamából és az emberi, személyes jo­gait érvényesíteni igyekvő unokából: Lontay Margit és Kovács Nóra. AZ ALKOTMÁNY napján öt helyszínről közvetített, mű-J fajban, vidámságban, zenében gazdag ünnep esti sokadalom üdvözlésre méltó törekvése a televíziónak lehetőségei kitágí­tására, egy össznépi vigalom megteremtésére az összművé- szet eszközeivel. Mindenféle­képpen folytatni érdemes. Viva a televízió! A szép élményekért. (ok) — Az én véleményem.. i — legyintett keserűen a nyug­díjas kőműves. — Számít is valamit az én véleményem... De kz erhbereké! Miattuk nem merek kimenni az utcá­ra! Kisimult a mémöknő arca a csodálkozástól. — Ugyan miért? — Mert megszégyenít azaz apróhirdetés! Tudtára adja mindenkinek, hogy a Burján család ma már nem ugyanaz, ami tegnap volt! Kezdte elhitetni magával Edit, hogy fölösleges komo­lyan figyelnie az apjára. Jó­indulatú nevetésre fakadt. — Ó, hát ennyi az egész? Nem venné ennyire a szívé­re, ha jobban ismémé az em­bereket, édesapám. Megalázta és ingerelte a nevetés Burján Pétert, mert bizonyos volt afelől, hogy ki­nevetik. — Értened kell, hogy miről beszélek! Érezned kell, hogy jogosan apellálok a becsület­re! Ennek a háznak erkölcsi tulajdonosai is vannak! Tud róluk az egész város! Tud­ják, hogy egész sereg nyug­díjas gürcölt velünk együtt. A barátaim. Hogy álljak elé­jük? Lehetetlent kívántok tő­lem! Azzal büntetnétek, hogy elbújdossak előlük?!... Burján Pétter alacsonyabb­ra roskadt, feje meg-megrez- dült a könyörgés szándéká­tól, de látva Edit eltökélt közönyét, görcsösen legyintett és kisomfordált a szobából. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom