Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

MILYENEK A MAI FIATALOK?

Egészséges türelmetlenséggel — az önmegvalósításért

Cikksorozatunkban az ifjúság helyzetének néhány időszerű kérdésére keresünk választ. Tulajdonképpen arra: az idősebb nemzedék, a tapasztaltabb generáció — köztük a legkülönfélébb foglalkozásúak, az ifjúsággal hivatalból és nem hivatalból törődök — hogyan látják a mai fiatalokat, helyi és személyes tapasztalataik birtokában milyennek ítélik meg e nemzedéket. Ezúttal Berki Mihállyal, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettesével beszélgettünk.

*

— Induljunk ki abból, a tanácsi terület milyen szálakon kapcsolódik az ifjúsághoz, milyen teendőik vannak a törvény végrehajtásában?

— Az ifjúságpolitika állami megvalósításáért vagyunk felelősek, a társadalom fejlődésével és érdekeivel összhangban biztosítanunk kell e célok megvalósításához szükséges eszközöket és feltételeket. Ennek megfelelően alakul programunk is, a tanácsi testületek rendszeres napirendjein túl, külön felelős foglalkozik az ifjúság ügyeivel. Működik az ifjúságpolitikai munkabizottság, amely előtt vállalatok, intézmények adnak számot munkájukról. A tanácsnak, tehát koordinátori szerep jut, átfogja és irányítja az ifjúság nevelésében érdekelt szervek munkáját.

— Az üléseken, tanácskozáson, beszámolókon túl, azt hiszem mindennél ékesebben árulkodnak az ifjúságpolitika milyenségéről, a most már kétévenként

rendezendő parlamentek.

Ezen alkalmakkor a fiatalok szavaiban, vagy a „nagy csöndben” ott van véleményük, szemléletük a helyi törődésről.

— Legutóbb magam is részt ■ vettem néhány parlamenten. Véleményem az, hogy e fór rum kitűnő alkalom, a többi között a közéletiség gyakorlására, a helyi gondok, feladatok ismertetésére, a fiatalok és a vezetők véleménycseréjére. Szembetűnő, hogy míg a korábbi években a fiatalok főként jogaikat és kéréseiket mondták el, most véleményeztek, felajánlásokat tettek, észszerű javaslatokat adtak elő. Érezhető volt bennük a tenni akarás, a vágy a helyzetük jobbítására, a köz és az

egyén érdekeinek és céljainak érzékelése.

— A véletlen úgy hozta, hogy olyan parlamentre mentem el, ahol egy tanulófiűcskának a zsebében ott lapult a műhelyfőnök által szépen megfogalmazott felszólalás. S a demokratikus fórumok ízébe éppen csak belekóstoló kisdiák a legnagyobb természetességnek tartotta, hogy a „mester elvtárs megírta a beszédet”...

— Volt ilyen is, de nem ez volt a jellemző, ezt bizton állíthatom. Majd’ mindenütt az első számú vezető tartott beszámolót, a legilletékesebbek válaszoltak , a felvetett kérdésekre, és á felszólalók, legtöbbször papír nélkül, egyszerű szavakkal mondták el saját véleményüket, néhol szenvedélyesen. És itt szólni kell arról, a fiatalokat jellemző egészséges türelmetlenségről, amit sokan, hozzáteszem, gyakran rosszindulatból karrierizmusnak, rangkórságnak bélyegeznek. Holott semmi másról nincs szó, mint az önmegvalósításról, a fiatalnak arról a vágyáról, hogy képességének, felkészültségének megfelelő munkát kapjon, és ebből következik: annak megfelelő elismerést. Ezt fel kell ismernie a vezetőnek, s a szakmai féltékenység helyett, módokat kell nyújtania ezeknek a kezdeményezéseknek, amelyek az esetek többségében a köz hasznára válnak. Mi, egyebek között pályázatok kiírásával a^unk ilyen lehetőségeket, ezek közül a legjobbakat kinyomtatjuk és minden érdekelt számára hozzáférhetővé tesszük.

— A falusi fiatalok, sajátos helyzetüknél fogva mind a munkahelyi, mind a szabadidős-lehetőségeket tekintve hátrányban vannak.

— Ez kétségkívül igaz, de

nem „tragikus”, hiszen nagy részük bejáró, csak az estét és a hét végét töltik otthon, meg aztán a termelőszövetkezeti gépesítés foka is egyre jobb munkahelyeket tesz lehetővé. Aranyigazság, hogy a fiatalok odamennek dolgozni és szórakozni is, ahol számukra a legmegfelelőbbek a feltételek. Tehát, a szórakozást kiragadva: egy poros,

mállott falu, felszereletlen művelődési házba, vagy unalmas, az érdeklődési körön messze kívül eső előadásra senki nem fog elmenni, következésképpen a szabad idejüket spontánul, ötletszerűen, legtöbbször a szórakozóhelyeken töltik el. Énnek javítása a mi feladataink közé tartozik, hogy alkalmas, rátermett népművelőkkel vonzóvá tegyük e helyiségeket.

— Nem kevésbé fontos tanácsi terület, a pályaválasztás, az orientáció.

— A nyolc osztályt elvégzők 90—94 százaléka tanul tovább, ez nem rossz arány. A gond az, hogy gyakran a szülői elgondolás, a szakma „megfizetése”, látványa a meghatározó, a rátermettség és a képesség helyett. Ügy érzem, sokat javított a helyzeten az iskolák és az üzemek közötti kapcsolat kialakulása. A gyerekek személyesen megismerkedhetnek a testvérüzem berendezéseivel, dolgozóival, s e viszony a munkaerőpótlás egyik forrásává is válhat, szerencsés esetben. De ennek ellenére, vannak oyan szakmák, mint például az autószerelő, a fodrász, a kereskedő stb., amelyek nagy népszerűségnek örvendenek, ugyanakkor az építőipar és még néhány ágazat utánpótláshiánnyal küzd.

— A nevelés három fontos állomása közül, eddig főként az iskoláról és a munkahelyről esett szó. Végezetül hadd kérdezzem meg: mit tart a csalód legfontosabb feladatának?

— A többi között a szülők személyes példáját, amely egy és ugyanaz legyen szóban és tettben, valamint azt a családon belüli munkamegosztást, amely mintegy például szolgálhat a felnövő gyermeknek, a társadalomban is. Egyszerűbben szólva: ha valaki kisgyermekkorban már azt tapasztalja, hogy a boldoguláshoz mindenkinek erejéhez mérten keli hozzájárulnia, akkor nagykorúvá válva, ezt természetesnek fogja tekinteni. Mindemellett, nagyon fontosnak tartom a három nevelési tényező (család, iskola, munkahely) rendszeres és gyümölcsöző együttműködését, egymás segítését — az ifjabb nemzedékért.

Tanka László

Munkásszállásai

M

unkásságunk legnehezebb körülmények között élő rétegét a munkásszállásokon lakók alkotják. ök a távolsági ingázók, akik a „fekete vonatokon” hetenként, kéthetenként vagy ritkábban járnak haza lakóhelyükre, családjukhoz. Általában városi — vagy ipari — munkahelyeken dolgoznak, lakóhelyük munkahelyüktől igen távol, esetenként több száz kilométerre van. Napjainkban 250—300 ezer a távolsági ingázók száma, közülük 150 ezer lakik munkás- szállásokon. Csak Budapesten 60 ezer fő lakik több mint 500 munkásszálláson.

A munkásszállás kényszerű öröksége társadalmunknak, kialakulása az ipari fejlődéssel párhuzamos. Üzemeink helyi, forrásokból egyre kevésbé tudták biztosítani munkaerő-szükségletüket, ezért város környéki — majd egyre távolabbi településekről toborozták dolgozóikat. A fel- szabadulás előtt igen elterjedt volt az agrárproletárok időszaki alkalmazása ipari, sőt mezőgazdasági munkákra. Ezek a toborzott idénymunkások tömegszállásokon, nyomorúságos körülmények között éltek mindaddig, amíg a munkavállalásuk fennállt E munkanélküliségtől gyakran fenyegetett rétegek azonban a puszta munkalehetőség miatt vállalták ezt az életet.

A munkásszállások intézménye a felszabadulás után is fennmaradt, sőt a gyors ipari fejlődés hatására még inkább kiterjedt. Funkciói azonban módosultak a felszabadulás előttihez képest. Az

elsődleges funkciója ma is a munkaerő ideiglenes elhelyezése, ami az ipari termelés folyamatosságát a hiányzó munkaerő biztosítását jelenti mindenekelőtt. Ezzel párhuzamosan kialakult egy másik funkció is, s ez a munkaerő spontán szelektálása. Ez azt jelenti, hogy a távoli országrészekről fővárosba, nagyvárosokba kerülő munkások, más, új értékekkel és életformával ismerkednek meg, amelynek elsajátítása különböző módon mehet végbe. A beilleszkedés lehetősége egyben feltétele lehet a korábbi életformával való radikális szakításnak, megnyithatja a társadalmi fel- emelkedés útját. Gondoljunk csak arra, hogy elmaradott területek lakossága — tanyasiak, cigányok, zárt aprófalvak lakói, sokgyermekes családok tagjai — a munkásszállások közvetítésével elindulhat egy városi, modernebb életforma kialakítása felé. Természetesen a lehetőségek szelektáló hatása erősen érvényesül. Egyesek kiemelkednek — szakmát szereznek, iskoláikat befejezik, sőt városba (vagy környékére) települnek —, mások viszont nem tudnak előrelépni, megrekedhetnek különböző átmeneti szinteken.

Ez a funkció összefügg a munkásszállások harmadik funkciójával, azzal, hogy a

munkásszállások mintegy az iskola folytatását biztosítják lakóiknak. Ez különösen a fiatalabb generációk esetében igen jelentős, de az idősebbek számára sem közömbös. A munkásszállásokon ugyanis Másfajta emberi kapcsolatok, új közösségi szokások, normák alakítják, formálják a bentlakók életét. Ehhez szervesen kapcsolódnak a különböző, intézményesen kínált kulturális, művelődési • lehetőségek, amelyek a kulturált szórakozástól az iskolai tanulásig igen széles választékot nyújtanak a munkásszállások lakóinak. Végül ugyancsak e funkcióval függ össze a társadalmi mobilitás lehetősége — a munkásszállás egyfajta csatornája, közvetítője lehet még napjainkban is egyes rétegek felemelkedésének.

A lehetőségek mellett szólnunk kell a munkásszállások hátrányairól. A családtól és a lakóhelytől való elszakadás igen komoly tehertételt jelent az egyének számára. Labilissá, bizonytalanná válnak korábbi normák, s fellazulásuk következménye gyakran deviáns magatartásban, alkoholizmusban, talajtalanságban juthat kifejeződésre. Ez szorosan összefügg a munkás- szállás lakóinak kettős függőségével; ez a munkásréteg nemcsak munkahelyétől, hanem ideiglenes szálláshelyétől is függ — magatartásáNyári egyelem Salgótarjánban

A salgótarjáni nyári egyetem általános témájául az ifjúság kérdéseit tűzte. Éppen ezért az idén a gyermekek nemzetközi éve alkalmából a rendezők érthető módon valami különlegeset, valami kiemelkedőt szerettek volna nyújtani azok számára, akik részvételüket jelezték. Az egyetem „hallgatóinak” véleménye szerint sikerült a célt megvalósítani.

Idézzünk talán néhány véleményt a résztvevőktől:

„Általában a történészek nyári egyetemére járok, de az idei salgótarjáni program az ifjúság neveléséről olyan komplex volt, és az előadógárda olyan vonzó, hogy nem tudtam ellenállni. Ügy találom, hogy az előadók szerencsés össze válogatása volt az egyik alapja annak, hogy teljes kép alakult ki számunkra a személyiségfejlődés kérdéseiről. A sok gyakorlati példa alapján állíthatom, hogy Nógrád megyében az ifjúság fejlődésével kiemelten foglalkoznak”. (Kiss Gyu- láné, tanulmányi felügyelő, Jászberény).

nk lakói

ban, tevékenységében ez a sajátos helyzet gyakran jár együtt negatív tendenciákkal. Munkásszállásaink^ állapota is igen sok problémát jelent. Mint eiTől többször olvashattunk, kevés az igazán modern munkásszállás, s szép számmal található napjainkban is kultúrálatlan, zsúfolt intézmény. (A korszerűtlen munkásszállásoknak azonban még így is van előnyük, ösz- szehasonlithatatlanul olcsóbbak a gyakran nem kevésbé zsúfolt és korszerűtlen albérleteknél.)

Kikből tevődik össze a munkásszállásokon lakó dolgozók? Mindenekelőtt fizikai munkásokból, akik között igen sok az' alacsony iskolázottsá- gú, képzettségű segéd- és betanított munkás. Az utóbbi években a munkásszállások lakói között emelkedik a fiatalok száma és kedvező jel az is, hogy a fiatalok közül többen szakképzettek, vagy munkásszállói éveik alatt óhajtanak szakmát tanulni. A fiatalok a munkásszállás lakói között a legambíciózusabbak. A szállói életet átmenetinek tekintik és többségük mindenképpen munkahelye településén szeretne lakáshoz jutni, családot alapítani. A szállók lakóinak egy másik részét a családosok alkotják. Családjuk távoli vidékeken él — e családok gyakran sokgyermekesek. A családfő azért vállalja a munkásszállói életet,

„Először veszek részt ilyen rendezvényen, nagyon sok érdekes új ismerethez jutottam. Egy sor olyan részletproblémával találkoztam, melyek külön-külön is megérdemlik az elmélyedt tanulmányozást”. (Kispálné Szívós Éva, a várpalotai ipari szakmunkásképző intézet pályakezdő pedagógusa).

„A gyermekév, a művelődési intézményekre is jelentős feladatokat ró. Ezért nagy érdeklődéssel jöttem az egyetemre. Nem bántam meg. Olyan érdekes előadások hangzottak el, kivételes előadóktól, melyek mindnyájunkat arra késztettek, hpgy szinte éjjel-nappal „dolgozzunk.” Az előadásokon túl számtalan magánbeszélgetés során állt módunkban ismereteinket bővíteni”. (Hajnal Sándorné, Mikszáth Művelődési Központ, Balassagyarmat).

Az ország minden tájáról — s természetesen a megyéből is — összegyűlt több mint félszáz résztvevő igen magas színvonalú ismeretanyagot kapott. Ez tette lehetővé, hogy a — bár tematikusán meglehetősen szerteágazó, sokrétű —

hogy valamilyen módon lakáshoz jusson, akár a munkahelyéhez történő közelebb költözéssel, akár a lakásépítéshez szükséges anyagiak megszerzésével. Végül a munkásszállásokon találkozhatunk egy kisebb csoporttal, amely vagy nem alapít már családot, vagy megszakította a családi kapcsolatait, s a munkásszállói életet stabilnak tekinti. E csoport számára a szálló adja a közösségi lét legfőbb elemét, az üzemi és a munkásszállói kötődés nélkül teljesen talajtalanok lennének.

A munkásszállások átmeneti és kényszerű szükségszerűségből fenntartott intézménye igen sajátos szerepet játszik munkásságunk egyes csoportjainak életében. Mint bemutattuk, a munkásszállók rendszerét kettősség jellemzi: utat nyithatnak a társadalmi felemelkedéshez, de perifériára is szoríthatnak. Tekintettel arra, hogy napjainkban illúzió lenne a munkásszállások megszüntetését várni, csak további korszerűsítésükkel, közösségteremtő. iskolai és szakképzést pótló, kiegészítő funkcióik fejlesztésével remélhető. hogy munkásszállásaink lakói mind többen mobilitási esélyekhez jussanak. , Ehhez azonban a munkahelyek — a munkásszállás-fenntartók — erőfeszítésein kívül, komoly társadalmi segítség is szükséges.

Böhm Antal

témacsokor rendszerezett felépítése és a hallgatók jó aktivizálódása következtében sikerült mindezt valóban befogadniuk a résztvevőknek. Többek között ezt fogalmazza meg az egyik vendég-előadónő Julia Venyeáminovna kandidátusnő az alábbiakban:

„Nálunk úgy mondják, hogy átölelni az átölelhetetlent nem lehet,J de ennek az ellentéte is igaz. Sajnos nagyon kevés előadást hallgathattam végig, de ezek alapján maximális elismerést érdemel ez a részemről eddig ismeretlen forma, mely számomra is nagyon sokat adott. A hallgatók lehetőséget kaptak a gyakorlat és a tudomány összekapcsolására, hogy a jelenlegi eredmények ismeretében tovább fejleszthessék saját munkájukat. Nagyon bölcs dolognak találom, hogy különböző szakmák szakemberei részvételével lehetőséget teremtettek a saját terület kellő értékelésére, a problémák kapcsolódásának megvilágítására, az összállami feladatok áttekintésére”.

A hallgatók egybehangzó véleménye külön kiemelte a szervezést. Ez gördülékenysé- )get biztosított, s'isikerült megvalósítani azt, hogy minden a „menetrend szerint” időveszteség és az ebből következő kihagyások nélkül menjen végbe. Különösen jó hatást gyakorolt a résztvevőkre, hogy érezték a vendégfogadó város jelenlétét. Salgótarján mozgalmi, állami és társadalmi vezetői több alkalommal felkeresték őket, s így lehetőség nyílt hivatalos és nem hivatalos véleménycserékre, informálódásra. Mindent egybevetve, a TIT, mint rendező elégedetten nyugtázhatja az idei nyári egyetem befejeződését. Ritkán megfigyelhető jelenség állt elő: Egy közösséget — nem utolsósorban az előadók egyéniségének kisugárzásaként — az érdeklődésen alapuló intenzív, közös munka kovácsolt napok alatt össze. Az általános elismeréseken túl a rendezők további haszna a sok tapasztalat, melyek a következő évek nyári egyetemein kamatozhatnak.

Bármely értékes az ismeret- anyag, csak az alkalmazás során derül ki, mely mértékben használható, volt-e értelme elsajátítani. Ez vonatkozik az 1979-es salgótarjáni nyári egyetemre is, melynek tevékenysége csak a továbbiakban kifejtett hatása alapján értékelhető. Ennek csekély része csapódik le Nógrádban, de a fenti megnyilvánulások arra engednek következtetni, hogy az egyetem országosan is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeinkből olyan felnőtteket neveljünk. akikre méltán büszkék lehetünk.

— g. —

NÓGRÁD — 1979. július 15. vasárnap 7