Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-28 / 149. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRAD *2 MSZMP NÖGRÄD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA XXXV ÉVF.. 149. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1979 lONIUS 28., CSÜTÖRTÖK Folytatta munkáját a KGST ülésszaka Hosszú távú együttműködési célprogram a napirenden Lázár György felszólalása Két új hosszú távú együttműködési célprogram tervezetet terjesztette szerdán délelőtt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülése elé a tervezési együttműködési bizottság el­nöke, Nyikolaj Bajbakov, a Szovjetunió Állami Tervbizottsá­gának elnöke. A két program egyaránt az együttműködés to­vábbfejlesztését, a szocialista integráció elmélyítését szolgálja. Az első program arra irányul, hogy kielégítsék a tagállamok ésszerű szükségleteit az ipari fogyasztási cikkek termelésé­ben, a második a közlekedési kapcsolatok fejlesztését irányoz­za elő. Előterjesztette Nyikolaj Bajbakov azoknak az intézke­déseknek a tervezetét is, amelyek biztosítják a két célprog­ram megvalósításához szükséges gépeket és berendezéseket. teltek annak, hogy biztosítsák a tagállamok ésszerű szükség­leteinek kielégítését fűtő­anyagokkal, energiával és nyersanyagokkal'. Ezeknek az ágazatoknak a fejlesztéséről rendkívül részletes elemzést végeztek. Megvizsgálták a gépgyártás, a mezőgazdaság, a közlekedés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket és egyeztették a terveket a tudományos-műsza­ki területen is. Megvitatták a A bizottság elnöke leszögez- A délelőtti ülés második re- gyártmányszakosítás és a tér­té: a KGST tagállamai az ferátumát Tadeusz Wrzasz- melési kooperáció elmélyíté- eddigieknél jobban, átfogób- czyk, a Lengyel Miniszterta- gének főbb lehetőségeit az el­bán akarják kielégíteni a tag- nács elnökhelyettese tartót- következő ötéves terv idősza- államok ésszerű szükségleteit ta, aki a tervezési együttmű- kában, folyik azoknak a az ipar által előállított köz- ködési bizottság nevében szá- hosszú távú kétoldalú együtt- fogyasztási cikkek terén. A la- molt be az ülésszaknak arról, működési programoknak a kosság növekvő szükségleteit milyen intézkedéseket dolgoz- kidolgozása, amelyek 1990-ig figyelembe véve a program tak ki és valósítottak meg a a .népgazdaság valamennyi fő előirányozza a többi között a hosszú távú célprogramokban ágazatában előirányozzák a textil- és konfekcióipar, a meghatározott feladatok tel- termelés szakosításának és a cipőipar, a bútoripar terme- jesítésére. Ismertette azt is, termelési kooperációnak a fej­kei kölcsönös szállításának hogyan halad a KGST-tagálla- lesztését. A tagállamok meg- megnövelését, a szőnyegek, a mok 1981—1985 évekre szóló vitatták a legfontosabb gépek ■ háztartási * porcelánáruk, a népgazdasági terveinek egyez- és berendezések kölcsönös szál- nagyobb teljesítményű rádió- tetése. lításának kérdéseit is. A terv­készülékek gyártásának és Mint elmondotta, a tanács egyeztetési munka folytató- kölcáönös szállításának kibo- legutóbbi ülésszaka óta igen dik előreláthatólag 1980 el- vítését. Tervbe vették az áru- fontosságú két- és ** fél ivében ér véget, választék bővítését és megúji- sokoldalú megállapodást A azi-ix+M i minős ége­____________ _______________ jr- A délelőtti ülésen ^ Konsz­t ását, a termékek minőségé- ^'alá. Megállapodás szüle- tantyin Katusev, a Szovjet­nek megjavítását. A célprog- ^ett például arról, hogy a unió állandó KGST-képvise- ram gondoskodik arról, hogy szovjetunió területén Hmel- lője, miniszterelnök-helyettes az érdekelt iparágak megfele- nyicjtij városánál új atom- számolt be a végrehajtó bi- lő nyersanyagot kapjanak a erőművet építenek, s az erő- zottság elnökeként arról, ho- közszükségleti cikkek gyartá- műben termelt áramat 250 ki- gyan valósítják meg a gyakor­sára, kellően el legyenek lat- iovojtos távvezetéken juttat- latban azokat a határozatokat, va a szükséges alapanyagok- ják e] a lengyelországi Rze- amelyeket a tanács megelőző kai. a gyártáshoz szükséges szov városáig. Megállapodás ülésszaka fogadott el a KGST- egvéb anyagokkal. Ennek erde- született arról is, hogy a" Ku- tagállamok együttműködése kében új fonodákat hoznak let- ^ Köztársaságban növelik a szervezetének és a tanács mű­re, fejlesztik a kooperációt es geoiógiai kutatómunkát a ködésének további korszerű- a gyártásszakosítást a nem tagállamok közreműködésé- sítéséről. A KGST különböző textilalapú anyagok gyartasá- vel Szamos üj megállapodás szervei rpunkaterveinek köz- ban, a televíziós készülékek áI1 ábrásra készen a gépgyár- pontjában azok a feladatok áll­és a bonyolultabb háztartási a közlekedés, a vegyipar nak, amelyek a hosszú távú gépek alkatrészeinek és rész- ^ a könnyűipar területén. égyüttműködési célprogramok egységeinek előállításában. megvalósításával, a szociális­A k»zlefedés MMM» JÄ2SVK»Sx'pSSÍÍ,,1"SÄ az hogy mind a személy-, oteves tervidőszakra ^ a teennma területen az mind ideiig a teherszállításban pÍrá°i ^ező sze^eÍ ®?yüttm^öd^ fejlesztésével biztosítani tudják az igények ^„1^ megbeszélést £ugage"€tí 0SS2^, . .. .. kielégítését a kölcsönös szál- ^lvtaUak arró™ holvan han , haj?m^beszámoló után lítások terén Ezt a progra- 1 „ arrol> “Ogyan nan megkezdődött a napirenden jitasoK leien, lm goljak össze terveiket az anya- „pl.pnis vérHé«Ak rruaavitatása •mot más, a^ termelést • érintő g. Jtermelés legfontosabb óga_ szeiepl° kerdesek megvitatása. tataiban. Nagy figyelmet szén- (Folytató a 2. oldalon) kai összhangba hozva dolgoz­ták kj. A tervezett intézke­dések' között van a legfonto­sabb vasútvonalak és néhány autóút fejlesztése a nemzet­közi forgalom növekedését figyelembe véve. Fejlesztik a vízi és a légi közlekedést is. A többi között előirányozzák nagyszámú nemzetközi konté­nervonal létesítését a kor­szerű és gyors teherszállítás érdekében. Huszonkettő nem­zetközi fontosságú vasútvo­nalat és autóutat korszerűsí­tenek és újítanak fel. A két programmal együtt készítették el azokat a rész­letes programokat, amelyek a • gépgyártás fejlesztésével, számos gép, berendezés, szál­lítóeszköz gyártásszakosításá­val, a kooperáció fejlesztésé­vel biztosítják a programok megvalósításához szükséges eszközöket is. A tagállamok együttes munkájával új, kor­szerű konstrukciókat alakíta­nak ki, egységesítik, tipizálják és szabványosítják a gépek, berendezések és alkatrészek gvártását az érintett ipar­ágakban. A két programot és a szük­séges intézkedések előirány- izatát a tagállamok két- és többoldalú' szerződések meg­kötésével valósítják meg. Több ilyen megállapodást már elő is, készítettek az aláírás­ra, a többi szerződésterveze­te!" a KGST illetékes szervei dolgozzák ki. Minden készen áll az aratásra a szécsényi II. Rákpczi Ferenc Termelőszövetkezet hollókői kerületének gépjavító műhelyében, ahol holnap tartják majd a nyári betakarítási gépszem­lét. A képen Lórik Miklós és Kürtösi János szerelők az utolsó „simításokat” végzik a kombájnokon. . — bábel-felv. — Csehszlovák pártmunkasox Nógrad megyeben Szerdán Nógrád megyébe lá­togatott Josef Zavada, a CSKP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosz­tályának alosztályvezetője és Stefan Pevny, a Szlovák Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának munkatársa. Délelőtt dr. Gór dós János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára tájékoztatta a cseh­szlovák pártmunkásokat a megye pártszervezeteiben fo­lyó gazdaságpolitikai propa­ganda- és agitációs munka helyzetéről. Ezután a ven­dégek megtekintették a Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolát, a József Attila megyei Mű­velődési Központot és a me­gyei könyvtárat. A VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyáregysé­gében tapasztalatokat szerez­tek az üzemi alapszervezetek gazdaságpolitikai propagan­da- és agitációs tevékenységé­ről. A csehszlovák pártmunká­sok délután Balassagyarmaton a Palóc Múzeumot tekintették meg. Elénk vitaszellem a foglalkozásokon A tömegpolitikai oktatás tapasztalatairól tárgyalt az SZMT elnöksége Az 1978/79. évi szakszerve- kai' feltételei. Lelkiismeretes alaposan feldolgozták az ösz- zeli tómegpolitikai oktatás ta- munkát végeztek a propagan- ,szes témái, pasztalatait összegezte tegnapi disták, többségükben megfe- ülésén Salgótarjánban a Szak- leltek a velük szemben tá- szervezetek Nógrád megyei masztott követelményeknek. Becsületesen felkészültek a foglalkozásokra, időt. fáradsá­got nem kímélve törekedtek A Társadalmunk kérdései első évfolyamán is élénk vi­tát váltottak ki az egyes té­mák. Különösen aktuálisnak bizonyultak azok, melyek a műnk kérdései I. és a Világ- a hallgatók ismereteinek gaz- 8azdasaSbolitikával, az élet- rArtiitiiro dagítására, a résztvevők akti- szmvonalIal és a szocialista Tanácsának elnöksége. A legutóbbi oktatási évad ban az oktatás a Társadat politika időszerű kérdései cí­mű tanfolyamon indult. Ősz- vizálására, a rendszeres tanu- szesen 776 tanfolyamon több mint 13 ezer 180 dolgozó vég­zett eredményesen — túlnyo­mó többségük a 1 Társadal­munk kérdései I. évfolyamán bővítette • ismereteit. lási, önképzési igény kialakí­tására. Világpolitika időszerű életmóddal foglalkoztak. A helyszíni ellenőrzések' és a propagandista tanácskozáson elhangzottak egyaránt azt bi- zoríyítják. hogy az élénk vita­több mint duplájára emelke- Első ízben alkalmazták —a dett a hallgatók száma. Nem SZOT-határozatnak megfele- véletlenül, hiszen hihetetlen lően — a témák szeminárium- szerű feldolgozását- Az új a világban zajló' politikai ese- módszer bevált, hallgatók és menyek iránt, propagandisták egyképp elfő- l-alhozásokon kérdései című tanfolyamon , zást végigkísérte. Nagyarányú aktivitásra ösztönözte a hall­gatóságot a gazdaságpolitikai mértékben nőtt az érdeklődés !"^a, tárgyalásánál .a felsőbb intezkedesek és a helyi meg­Ezeken a fog- Va!ós"ías összhangja, vagyan- az átlagosnál nak hlanya- ■ gadták. A foglalkozásoknak- jobbnak bizonyult a propa- A tömegpolitikai oktatás elenyésző hányada volt csak gandisták felkészültsége is. változatlanul a szakszervezeti az, ahol a témák feldolgozd- ami ugyancsak jó ajánlólevél- nevelő munka fontos színtere, sának ezt a módját nem sí- nek számított. Jelentős há- A legutóbbi évben is nőtt az került megvalósítani. nvaduk már évek óta beható- .oktatás hatékonysága, s nőtt Javultak a foglalkozások le- an foglakozik a politikai kér- .ezáltal a szakszervezetek be- bonyolításának tárgyi, techni- désekkel, s a felkészítőn is folyása is a tagságra­Különprogramot dolgoztak ki A minőség a gazdálkodás fontos tényezője A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a termékek minő- Üzemekben az 1979-es gazda- sége 1974-től kezdve fokozato- ságpolitikai feladatokat a mi- san javult, öt évvel ezelőtt nőség jegyében végzik. Az ez 0,32 százalék volt a selejt és évi cselekvési program min- fokozatos javulással ugyanez den üzem és a minőségi fel- az érték 0,29 százalékra csók­adatok megoldásával kapcso- kent. latban levő szerv részére A gyárban külön minőség- konkrét - feladatokat szab fejlesztési programot dolgoz- meg. S most a fél évhez kö- tak ki, amelynek keretében zeledve Trizna János, a minő- kiemelten foglalkoznak a hú- ségellenőrzési főosztály veze- zott rúdacél, a horganyzott tője elégedetten mondja, hogy huzal, a kovácsolt és sajtolt színvonalas munkával, a veze- termékek, a nemesített acél­tők és beosztottak közös erő- szalagok, a DS-Reek és a feszítésével minden üzem kokilla minőségének javításá- megfelej a várakozásnak. Mint val is. Bár az elfogadott rek- a minőség legfőbb őre, azt lamáció az öt évvel ezelőtt • hangsúlyozza, hogy a minő- o,08 százalékról ez évben 0,05 séget nem csak ellenőrizni, százalékra csökken, s ilyen hanem gyártani is kell! alacsony reklamációval kevés Az üzemekben a 130 hiva- vállalat dicsekedhet, ez évben tásos minőségellenőrző szak- a bejelentett, reklamáció szint­ember mellett gondosan fo- jét tovább szeretnék csökken- lyik a műveletközi ellenőrzés teni. Az eddigi eredmények és az önmeózás is. A gyárba azt igazolják, hogy az újabb beérkező anyagot a Metallur- elképzelésük is valóra vált. gia szerkezetileg vizsgálja és A gyárban folyó minőségi ettől kezdve korszerű minő- törekvések ismeretében a kohá- ségvizsgáló berendezések se- szat területén dolgozó minő- gítségével, színképelemző ségvizsgáló szakemberek Sa!­automatával és mágneses re- gótabjánban a kohászati üze- pedésvizsgáló műszerekkel el- meknél tartották meg az or- lenőrzik, hogy a késztermé- szágos színképelemző koníe- kek minden tekintetben felel- renciát, hogy ismereteket sze- jenek meg a rendelők elvá- rezzenek a Salgótarjánban fo- rásainak. lyó eredményes minőségi tö­A piaci információk alapján rekvésekről. legfontosabb feladatnak^ te- Noha az eddigi törekvések kintik, hogy a CO-, védőgázas kedvezőek, azért a Salgótarjá- hegesztőhuzal és a süllyeszté- ni Kohászati Üzemekben kés kovácsolt termékek nincs megnyugvás a minőség versenyképessége jelentősen további javításáért. A haté- növekedjen. A CO, hegesztő- konyság, a takarékosság és a huzal minősége az intézkedé- minőség között nagyon is szó- sek hatására kedvezően ja- ros összefüggést tapasztalnak, vult, s a nyugat-európai mi- Az a törekvés, hogy kevesebb nőségvizsgáló intézetek minő- ráfordítással, kisebb energia- sítése az eredeti ESAB minő- felhasználással, ésszerű anyag- ségnél is jobbnak találta a , mennyiséggel, minél nagyobb salgótarjáni hegesztőhuzalt, termelési értéket hozzanak Ezt a lágyítás, a feiülettisztí- létre. S mint ahogy a minőség- tás és az alapanyag kémiai ellenőrzési főosztály vezetője összetételének helyes megvá- mondja: a takarékos gazdál- lasztásával szeretnék a minő- kodás irányába tett lépéseknél sítptt szinten tartani. Hasonló mind a tudati világban, mind a törekvés a süllyesztékes ko- a gyakorlati munka során ie- váesolt termékeknél, a szalag- len van és jelen lesz a vi- acéloknál és a szeggyártásnal lágszínvonalhoz igazodó minő­A Salgótarjáni Kohászati segi igény. O. B. Tőkéscsúcs Tokióban A japán főváros Akaszaka tereinek társaságában minde- palotájában, a kormány ven- nekelőtt közös stratégiát óhaj- dégházában csütörtökön kéz- tanak kialakítani a súlyos dődik meg hét tőkésország energiahelyzet orvoslása céljá- vezetőinek sorrendben immá- bői. Bár a hivatalos napiren- ron ötödik csúcsértekezlete. A den az infláció, a munkanél- részvevők — Carter amerikai küliség, a gazdasági növekedés, és Giscard d’Estaing francia a kereskedelem, a valutaügyek elnök, valamint Ohira japán, és az észak—déli kapcsolatok Clark kanadai, Schmidt nyu- problémái is szerepelnek, a gatnémet, Thatcher brit és központi és egyben legvitatot- Andreotti olasz kormányfő — tabb téma az olajbehozatali kulügy- és gazdasági minisz- korlátozások kérdése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom