Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-27 / 148. szám

Jogi tonocsado KEZES FELELŐSSÉGE A FELVETT TARTOZÁSOKÉRT F. Petemé mátranováki olvasónk egyik munkatársa bútorvásárlásánál vállalt kezes­séget. Egy idő után az adós táppénzes állo­mányba ment, majd a gyest vette igénybe, így a közel tízezer forint tartozást olvasónk­tól vonják. Olvasónk többszöri kérésére is csak ígérget, de nem fizet, annak ellenére, {íog.y férje is jól keres. Kihez forduljon, hogy pénzét visszakapja, kérdezi olvasónk. A kezességet sokan olyan szokásos formai cselekménynek tartják, amelyet szokás elfo­gadni, de nem kell komolyan venni. Pedig a kezesség lehet nagyon is komoly anyagi kihalással járó olyan kötelezettségvállalás, amely a kezest ’sújtja. A kezességvállalás ugyanis azt jelenti, hogy a kezes vállalta azt a kötelezettséget, hogy ha az adós nem fi­zet. akkor helyette kifizeti az esedékes rész­letet, esetleg az egész elmaradt tartozást. Az OTP tehát jogszerűen járt el, amikor az el­maradt tartozást olvasónkon, mint kezesen hajtja be. Természetesen ez nem jelenti azt. hogy olvasónk ezzel egyszer és mindenkorra lemondhat az adós helyett kifizetett összeg­ről. Az elévülési időn belül joga van bármi­kor akár bírói út érvényesítésével is az adó­son azt behajtani. Azt tanácsolom, az illeté­kes járásbíróság útján bocsáttasson ki fize­tési meghagyást az adós felé, hogy az eset­leg végrehajtás útján is behajtható legyen. Természetesen a behajtásra csak akkor ke­rülhet sor, ha az adós dolgozik, mert a gyesből ezt levonni nem, lehet. ÍRÁSBELI MAGÁNVÉGRENDELET ÉRVÉNYESSÉGE K. Istvánná balassagyarmati olvasónk szü­lői hagyatékból származó lakóházzal rendel­kezik. Szeretne , olyan magánvégrendeletet készíteni, hogy ízt kizárólag egyetlen unoká­ja, minden tehertől és haszonélvezettől men­tesen örökölje. A vele együtt élő második férje ugyanis' rendelkezik saját tulajdonú házzal, azt azonban gyermeke és bérlője lakja. Mit kell a végrendeletbe beleírni, hogy az érvényes legyen? Kérdezi olvasónk. A végrendelet olyan, halál utánra szóló rendelkezés, amelyen a végrendelkező már nem módosíthat, azt nem értelmezheti, ezért a törvény eléggé szigorú, és szó szerint meg­határozott formai és alaki kellékekhez köti annak érvényességét. Éppen ezért helyes, ha annak elkészítését hozzáértő szakemberre bízzák. Természetesen ez nem zárja ki, hogy valaki magánvégrendeletben rendelkezzék hagyatéka felől. Áz írásbeli magán végrend elet akkor érvé­nyes, ha annak végrendeleti minősége, ke­letkezésének helye és ideje magából az ok­iratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt elejétől végig saját kezűleg írja és alá­írja. Olvasónk esetében helyes, ha a végren­deletben a haszonélvezetről is rendelkezik. Érvényes az írásbeli magánvégrendelet akkor is, ha nem saját kezűleg írja, de két ismert és hagyatékban nem részesülő tanú előtt alá­írja, vagy az aláírását előttük ejismeri. A tanúknak a végrendelet tartalmát nem szük­séges ismerni. Ismerniük kell azonban a vég- rendelkezőt és beszélni illetve írni kell azon a nyelven, amelyen a végrendelet írva van. Megjegyzem, hogy amennyiben a végrende­let több lapból áll, annak minden oldalát sorszámmal kell ellátni és minden lapját alá kell írni a végrendelkezőnek és a tanúknak is. Nem szükségszerű, de helyes, ha a vég­rendelet .végrehajtásával nem idegent, ha­nem az arra hivatott személyt, a közjegyzőt bízza meg olvasónk. Dr. J. S. Kertbarátoknak A szőlő nyári zöldmunkái A szőlő igen későn fakad. Ezt követően azonban igen gyors, erőteljes a vegetációs tevékenysége. Néhány hét alatt méternyi hajtást képes nevel­ni. A metszéskor meghagyott rügyek döntő többsége kihajt. Sok esetben az alvó, rejtett rügyek, az úgynevezett sársze­mekből is hajtást nevel a tő­ke, amely így természetesen sűrű lesz. A hajtások egymást, és a fürtkezdeményeket be­árnyékolják. Különösen jel­lemző ez az állapot a karós támrendszerű, alacsony mű­velésű szőlőben. A hajtások egy része idén termést nevel, más részükre jövőre van szükség. A hajtá­sok egy része azonban feles­leges, így értéktelen. A nyá­ri zöldmunkák sorában a hajtásválogatással eltávolítjuk a feleslegeseket, a megmara­dókat a támrenöszerhez kö­tözzük, majd hónaljazással és csonkozással tovább csökkeni^ jük a lombfelületet. Az így fennmaradó tápanyagot a meglevő termés kinevelésére tudja fordítani a tőke. A nyári zöidmunkák sorát a hajtásválogatással kezdjük. Ezzel a munkával a tőkéket a felesleges hajtásoktól meg­szabadítjuk. ' Először eltávo­lítunk minden olyan meddő hajtást, amelyre a jövő évi metszésnél nincs szükség. A tőkenyakból előtörő úgyneve­zett sarjhajtásokat csak akkor hagyjuk meg, ha a tőkén egy szarv hiányzik, és ezzel akar­juk pótolni. A csapok megfe­lelő rügyeiből nyert hajtáso­kat, ha meddők, kitörjük. Az alsó rügyekből nyert hajtáso­kat, amennyiben á jövő évi csapok alakíthatók ki belő­lük meddőn is meghagyjuk. Valamennyi hajtást — ha mind meddő, akkor is meg kell hagyni, hogy a tőkének elegendő lombozata legyen az asszimiláció lebonyolítására. A meghagyandó hajtások szá­ma a művelés- és metszési mód, a tőke fejlődési erélye szerint változó. Gyenge növekedésű és alacsony művelésű tőkéken esetleg csak 5—6 erősebb és magasabb művelésű tőkéken <20—25 is lehet. A hajtásválo­gatást rendszerint akkor vé­gezzük, amikor a termés már jól látszik, a fürtök kialakul­tak és a hajtásokon már a kacsok is mutatkoznak. Minél korábban történik, a váloga­tás, annál kevesebb tápanyag megy veszendőbe a leszedett és eltávolított hajtással. A megmaradt hajtásokat azonnal rögzítjük kötözéssel a, támberendezéshez. Az első kö­tözést lazán végezzük. A haj­tásokat részben azért rögzít­jük, hogy a szelek, viharok kárt ne tegyenek bennük; más­részt, hogy egyenesen fölfelé növekedjenek. A hajtások függőleges, vagy azt megkö­zelítő helyzetben erőteljeseb­ben növekednek, és így keve­sebb hónaljhajtás fejlődik. Az összekötött hajtások a talajt is kevésbé árnyékolják be, a Szanatóriumok szezon előtt Lengyelország egészség- ügyi kormányprogramja ér­telmében a szanatóriumi há­lózatot 1990-ig kétmillió be­utalt elhelyezésére kell al­kalmassá tenni. Tavaly 800 ezren részesül­tek balneológiái kezelésben, és mintegy 100 ezren kaptak gyógyfürdői utókezelést Több időszakosan nyitvatar- tó szanatóriumot átalakítot­tak egész éves működésre, s így 3000 ággyal bővült idén a szanatóriumi hálózat. A gyer- mekszanatóriumók új rendje szerint a helyszínen dönti el a kezelőorvos a beteg ott-tar- tózkodásásak időtartamát. A szanatóriumokat körzetesí- tik, hogy a beutaltakat meg­kíméljék a hosszú utazások fáradalmaitól. Egyre több gyógyintézetet építenek a mezőgazdasági dolgozóknak, s az idén nyílik meg az első gyógyszálló gyermekes anyák részére. A jelenlegi beruházások közül kiemelkedik a hadirok­kantak számára épülő kolobr- zegi és naleczówi szanatóri­um, a kolobrzegi, iwaniczi, rabkai fizikoterápiái intézet, valamint a rymanowi 300 ágyas gyermekszanatórium. Jelentős összegeket fordíta­nak a meglevő intézetek kor­szerűsítésére. Az ország egész területén kutatómunkát foly­tatnak új termál- és gyógy­vízforrások feltárására. Fő­leg a reumatikus betegségek kezelésére alkalmas forráso­kat keresik. A Balti-tenger partján a keringési és légző­szervi bántalmak gyógyításá­ra alkalmas a természeti kör­nyezet. levegő mozgása a tőkék között szabadabb, így kevesebb a nedvesség a talaj körül, ámely a peronoszpóra és más gom­babetegségek terjedését előse­gítené. Az első kötözés során a hajtásokat a fürtök felett, a kötözőanyaggal átfogjuk, és a hajtásoknak laza állást hagyva, összekötjük. A kötés alatt a hajtások dongásan, ív­ben befelé görb,ülnek, a rajtuk levő fürtök szabadon függe­nek. A hajtások növekedésével az egyetlen kötés már nem lesz elegendő, így 80—90 cen­timéter, majd 140—150 centi­méter magasságban újra kö­tözünk, egyre szorosabban. Így a hajtások íveltsége megma­rad. A tőkén hagyott hajtá­sok növekedési erélye csonko­zással csökkenthető. Ezzel megszüntetjük a zöld részek aránytalan túlsúlyát. A mun­kát ’június végén, július ele­jén végezzük, de csak a füg­gőleges helyzetű csapokon fej­lődött hajtásoknál. A munka során a tőkék hajtásait visz- szavágjuk, ha azok a tervezett magasságot (például karó­hossz) 20—30 centiméterrel meghaladták. Termésfokozó hatása van a hönalja’zásnak. A hónaijhaj- tások képződése elsősorban fajtajelleg, de alacsony rügy­terhelés, erős nitrogénezés, korai csonkozás is okozhatja. A hónaljazást akkor végezzük helyesen, ha az 5—6 leveles hónaljhajtást, 2—3 levél fölött vágjuk vissza. A kis levélkék is részt vesznek a tápanyag­forgalomban, és megakadá­lyozzák újabb hónaljhajtások kifejlődését. m. k. Nyári idő! Heti időjárás-előrejelzés az alföldi és tiszántúli megyéknek A múlt hét első felében még hűvös, csapadékos volt az időjárás az Alföld egész területén. A nappali felmele­gedés csak néhány helyen ér­te el az évszaknak megfelelő értéket — általában 20, 25 fok között volt a kora délutáni órákban a hőmérséklet. Az éjszakák enyhék voltak, 13, 17 fok közötti értéket mér­tek. A hét vége felé fokozato­san kevesebb lett a felhő, dél­nyugat felől meleg levegő áramlott a Kárpát-medencé­be — erősödött a felmelegedés — a hőmérséklet csúcsértéke elérte a 26, 30 fokot. Számot­tevő csapadék már csak egy­két helyen hullott, A következő napokban meleg időre lehet számítani. A fel­hőzet időnként megnövekszik, zápor, zivatar valószínűsége a hét' végén nagyobb. A hőmér­séklet a kora délutáni órákban általában 26, 31 fok között, hajnalban 14,' 18 fok között alakul. Előrejelzés a mezőgazdaságnak A hét első felében még csa­padékos volt az időjárás. Né­hány helyen rövid idő alatt nagy mennyiségű eső hullott, így pl. Egerben 29 mm, Ör­kényben 39 mm, Lőrincin 40 mm, Romhányban 47 mm, Hortobágyon 36 mm, Debre­cenben 41 mm, Berettyóújfa­lun 43 mm, Mezőhegyesen 42 mm esett. Ekkora csapadék­nak természetesen csak a ki­sebb része szivárog a talajba, a többi a patakok, folyók vi­zét duzzasztja. A talajba szi­várgó víz éppen idejében ér­kezett a kapásoknak és fel­éledtek a kalászosok is. A hét vége szárazabbra for­duló időjárásában szépen tel­tek a később érő búzafajiák kalászai. Az őszi árpa aratását már ezen a héten meg lehet kezdeni a déli megyékben, míg a búza aratására csak jú­lius első napjaiban kerülhet sor. Az aratáshoz kedvező idő­járás ígérkezik, a napos szá­raz időt csak átmenetileg za­varják meg a futó záporok. Talajnedvesség % Megy. o—50 cm 50—100 Pest 45—50 30—35 Nógrád 40—45 35—40 Heves $0—65 35—40 Szab.*Szat. 45—50 35—40 Borsod-A.-Z. 40—45 40—45 Szolnok 50—55 30—35 Hajdú-Bihar 45—50 35—40 Bács-Kiskun 35—40 30—35 Csongrád 40—45 25—30 Békés 60—65 35—40 Cédrus és erdeifenyö „házasitása' A marhinszki erdészetben szokatlan koronájú fák gyö­nyörködtetik a szemet. Ezek szibériai cédrusok, amelye­ket Közép-Jakutiában most első ízben „házasítottak ösz- sze” erdeiienyővel. A leg­utóbbi években már tömege­sen végzik a cédrusnak erdei­fenyővel való beoltását. Az ellenállóképesebb, igényte­len fenyő ugyanis segítséget nyújt a szibériai erdők daliá­jának ahhoz, hogy egyre messzebbre hatoljon észak fe­lé. Új üdítő ital NOGRAD - 1979. június 27., szerda ÖsszeköHelés a műholddal llíSliiiiíliiífciiÉ» !i! ;|:r':^a A Budapesti Műszaki Egyetem KISZ—MHSZ rádiósklub­jának tagjai sikeresen veszik az Interkozmosz—18 mag­netoszféra-kutató és a TIRES—N meteorológiai műhold jeleit. A szocialista országok űrkutatási együttműködésé­ben készült Interkozmosz—18 fedélzetén az egyetemen ké­szült berendezések is működ nek. A képen; Ehmann Ist­ván és Farkas Botond forgalmaz. Július 1-én esedékes a kötelező/ gépjármű felelősség biztosítás II. félévi díjának befizetése! Újabb MÄRK4­akció! As Idén újabb játékot indítunk a Márka üdítő italok fo* ?y osztóinak. A Márka üdítők kupakjának műanyag betétjén elrejtettük a Mark» szó egyegy betűjét. Az összegyűjtött betűkből ősz- beállított Márka szóért sorsjegyet kap, aki az öt kupakot beviszi, vagy ajánlott levélben beküldi a már jól Ismert címre: marka-kupak központ Budapest VI„ Hegedű út 9. 1061 Telefon; 416-933. Nyitva; hétfőn I3-tó! 17 óráig, szerdán 10-től 18 óráig, pénteken 13-tól 17 óráig. Főnyeremények: Lada személygépkocsi, társasutazás az olim­piára és még sok értékes nyeremény. Sorsolás: 1980. február 16-án. A Debreceni Állami Gazdasá g üdítőital-üzemében új ter­méket, állítanak elő. A „Rón a” üdítőcsalád új tagja, a Róna feketeribiszke-szörp. Még ebben az évben ötmillió palackot töltenek meg fekete ribiszke üdítővel. üpróhirdetések UL-es Skoda S 100­as eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Felsza­badulás út * 54. MOST vizsgázott CN-es Trabant Combi eladó. Salgótarján, Arany János Turoczy. út 8. WARTBURG IE rendszámú eladó. Ipolytarnóc. Kossuth utca 2. FÉL ház eladó. Pásztó, Kelemen Ist­vánná, Nagymező út 57. SALGÓTARJÁN, Kemerovo krt. 29. földszintjén, három­szobás öröklakás el­adó. Érdeklődni: dél­utáni órákban. 128-as Fiat Sport Cupé igényesnek el­adó. Cím: Horváth Béla. Salgótarján, Fő­tér 13. II. lh. TÖRZSKÖNYVE­ZETT németjuhász­szuka, plusz három kicsi szuka eladó. Salgótarján, Kővár út 48. ELADÓ: 20 dara« fiatal birka, 2 fogas. Pénzért, lóért, csikó­ért vagy öszvérért cserébe. Máth István. Nagylóc, Köszörűta­nya. OPEL Kadett BE* 1100-as IX-es sürgő­sen, olcsón eladó* Megtekinthető: Galga- guta, Kossuth út 310. SZÉCSÉNYBEN a buszmegállóban pecse­nyesütő éladó. Érdek­lődni: mindennap 6« 14 óráig ugyanitt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom