Nógrád. 1979. június (35. évfolyam. 126-151. szám)

1979-06-23 / 145. szám

Lehet éa hell ia

Gazdaságos-e a tékésexport ?

A végrehajtó bizottság megtárgyalta

építők tükörben

— A mostani devizaszorzóban igen — állítja Kanyó Ferenc, az öblösüveggyár gazdasági igazgatóhelyettese. — Ha viszont országonként és megrendelőként vizsgáljuk, akkor igen eltérő képet kapunk.

Még jóformán be sem fejezte gondolatát, máris elém tesz egy kimutatást. Ebben az áll, hogy 1978-ban milyen cikkeket és melyik tőkésországba szállítottak, melyiknek milyen volt a devizakitermelési mutatója.

Utóbbi alapján sorolták a termékeket. A vizsgált hét cikkcsoportot figyelembe véve az I. kategóriába 32 olyan termék került, amelynek a devizakitermeiési mutatója nem haladja meg a 30 forintot. A II. kategóriában 8 olyan, termék található, ahol az előbbi mutató 35 forint felett van. A III. kategóriában 10 terméknél egy dollár előteremtése 35—40 forint, míg az utolsó kategóriában 50 forint felett van a dollárkitermelési mutató. Utóbbiba tartozik az Olaszországba és Svájcba irányuló tőkésexport. Az előbbinél 59.02, az utóbbinál 59.71 forintba kerül egy dollár.

Az elmondottakat figyelembe Véve 1978-ban a teljes önköltségre vetítve a gyárban 38 forint 58 fillérért állítottak elő egy dollárt. Ez három százalékkal volt magasabb, mint a legutolsó devizaérték. Az idei terv szerint 36,4 forintért akarnak termelni egy dollárt.

—• Hogy meddig jutottunk, nem tudom megmondani, mert a féléves értékelés még hátravan — veszi vissza a szót a gazdasági igazgatóhelyettes, majd így folytatja: — Inkább arról szólnék, mit tettünk az olcsóbb dollár megszerzése érdekében.

■ — Az előbb említett kimutatás nemcsak számunkra jelezte a tennivalókat. Ezeket megküldtük a velünk üzleti kapcsolatban álló külkereskedelmi vállalatoknak,

hogy ennek alapján szelektívebben végezzék piacpolitikájukat.. Azt kínálják elsősorban, ami számunkra is gazdaságos, ugyanakkor megfelel a mindenkori divatigényeknek.

— Ez azt jelenti, hogy a

ráfizetéses tőkéstermékek

gyártását megszüntetik, ezekre nem fogadnak el megrendelést?

— Jelenleg erről nincs szó, mivel a leggazdaságtalanabb kategóriába sorolt termékek csupán a tőkésexport egy százalékát képviselik. A kritikus ’ esetekben, az adott megrendelés kapcsán döntjük el, hogy elfogadjuk-e, vagy elutasítjuk a megrendelést. Általában csökkenő mennyiségben szállítunk az előbbi termékekből. A III. kategóriába tartozó cikkeknél is differenciálunk. Ahol hosszabb, távon meg akarjuk tartani a külföldi megrendelőt, ott elsősorban magasabb árakat kívánunk elérni az üzletkötéseknél. Ha ez nem sikerül, akkor a kevés nyereséget hozó termékekből mérsékeljük a kínálatunkat — állítja Kanyó Ferenc.

— Hol lehet megvonni a tűrési határt?

— Erre nehéz válaszolni. Az egyik terméknél a ráfordított nagyobb élőmunka több jövedelmet biztosít, míg a következő esetben, bár a legdivatosabb termékről van szó, mégsem térül meg az árban, a belefektetett élőmunka nagysága. Jelenleg a nagyobb munkát igénylő csiszolt öblösüvegáruknál egy dollár 37 forintba kerül, míg a finom öblösüvegtermékeket 32 forint/dollárért állítjuk elő. Nekünk az utóbbi lenne az előnyös, ezért arra törekszünk, hogy a jelenlegi arány a mi javunkra változzon meg. Hogy a piac vegye figyelembe a mi reagálásunkat, a külkervállalatok pedig a rendelések felvételénél gondoljanak lehetőségeinkre és érdekeinkre.

Hát ez az utóbbi nem mindig sikerül a legjobban. így a gyár vezetőinek a tétlen várakozás helyett sokirányú intézkedéseket kell tenni a gazdaságosság javítása érdekében. Ennek egyik útja a technológia fejlesztése.

— A tőkéspiacokra szánt termékek gazdaságos előállítása érdekében olyan formakonstrukciókat alakítunk ki, amelyek a piaci igényekhez igazodva csökkentik a selejtet. A csiszolásnál előadódó selejteződés, a kimosásnál és tisztításnál jelentkező tö- ■ rés mérséklése céljából gépesítjük a feldolgozást. A korongos Csiszoló felújításával megteremtjük az összhangot a huta és az előbb említett üzem között olymódon, hogy az utóbbi helyen a meghosszabbított szalagba, több olyan gépet is beállítunk, amelyeknek segítségével a szalagon mindenféle terméket meg tudunk munkálni. , Megteremtjük a feltételeket a szigorúbb termékátvételi rendszer bevezetéséhez. A SZÜV segítségével még ebben az évben bevezetjük a számítógépes selejtszámbay ételi rendszert. A korongos csiszolóban kiküszöböljük a felesleges munkát, megszüntetjük ,a termékek gyakori kézbevételét. A heti operatív programmegbeszélésen pedig egy-egy rendelés teljesítésének útját rövidítjük le a huta- és a feldolgozóüzem között — közli véleményét, a folyamatban levő elképzeléseket Kazinczi Gyula műszaki igazgatóhelyettes.

Mindketten állítják, hogy az intézkedések megvalósítása révén sikerül elérni a tőkésexport gazdaságosságának javítását. 'Az intézkedések között vannak olyanok, amelyek rövid távon hoznak sikert, mások pedig a jövő viszonv- lagos biztonságát szolgálják. Egyöntetűen vallják, hogy bár doUái'tsrrneiési mutatójuk az üvegipari. Műveken belül jobb az átlagosnál, de még mindig lehet és kell is tovább javítani.

V. K.

LEGUTÓBB két évvel ezelőtt 1977-ben vizsgálta meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat munkaerőhelyzetét, munkaerő-gazdálkodását. Hogy a testület ismét sört kerített hasonló vizsgálódásra, kiderült, a kép, az elmúlt két esztendő alatt- bizony nem sokat változott.

Az építőipari vállalat hozott ugyan egy sor intézkedést a tervszerűbb munkaerőgazdálkodásra, a nehéz fizikai munka gépesítésére, a folyamatos szakmunkás-utánpótlásra. Az elmúlt években nem kevesebb, mint 80 milliót költöttek az anyagmozgatás gépesítésére. S ma már a korábbinál lényegesen több géo segíti például az anyagszállítók, nem könnyű munkáját. A korábbinál több. de még mindig nem elég! Ez is magyarázza többek között, hogy a szállítómunkások létszáma, a tetemes fejlesztés ellenére sem apadt a kívánt mértékben. Pedig a felszabaduló munkaerőt esetleg más területen, a mostaninál talán hatékonyabban is foglalkoztathatnák.

MINT, AHOGY a szervezettebb, a fegyelmezetteb munka is gyorsán megtérülne. Az építőipari vállalat az elmúlt években folyamatosan vizsgálta a munkahelyeket, a munkaidő hasznosítását. A tapasztalatokat összegezték. ám azok hasznosítása viszonylag lassan halad. A több műszakos munkarend bevezetésének kezdeti eredményei vannak ugyan, ám az elmúlt két esztendő alatt nem sikerült teljesen meghonosítani, újabb munkaterületekre kiterjeszteni a teljesítményen alapuló bérezést. Márpedig éppen a vállalati tapasztalatok bizonyítják, hogy az anyagi, erkölcsi ösztönzők összehangolása a tennivalókkal egyformán, javára válik az építőmunkának és maguknak az építőknek is.

Hiszen a jól végzett, jól fizetett munkánál aligha akad nagyobb erő, ami a vállalathoz húzza, a vállalathoz köti a fiatalokat, a szakmunkásoNAPRAKÉSZÉN

BOSSZÚS MÉRNÖKÖKKEL

találkoztam egyik gépipari vállalatunknál. „Hiába utaz-, tam két és fél ezer kilométert, a versenytárgyalás feltételeiről pontatlanok voltak az értesüléseink. Csak a helyszínen derült ki, hogy a mi termékünket kár volt nevezni. Nem arra készítettük, nem arra való, mint amilyen pályázatra küldtük!” Szinte egy- szuszra adta ki mérgét emi- gyen összegezve a tanulságot: mi is a piacról élünk, s jobban kellene ismernünk ezt a piacot, ha tényleg meg is akarunk élni belőle.

Nehezen lehetne vitába szállni ezzel az állítással, mégha közhelyszerűen hangzik is. A termelés fejlődésének elengedhetetlen feltétele , az, amit így fogalmaz meg a szakszótár: piacismeret. Az imént említett eset igen egyszerű, mondhatni alappélda. A ■ gyakorlatban nem mindig ilyen könnyű azonnal átlátni, hogy eme fogalom valójában mit ér — mi függ tőle.

Nézzünk egy másikat, szintén tipikusát. A hazai szisztéma általában a következő: a termelővállalat megtermeli a terméket, a külkereskedelmi vállalat pedig értékesíti. Ez a munkamegosztás, az állami külkereskedelmi monopólium nyomán, történelmileg alakult ki — s általában attól függ sikere, 1 hogy a munkamegosztás két pozíciójában álló termelő- és külkereskedő vállalat milyen eredménnyel működik együtt.

Az esetek jó részében meg- ■ felelő az együttműködés, a i hagyományos formákat sikerrel kiaknázzák a résztvevők. A termelő igyekszik eleget tenni a külkereskedelmi szakember időben érkező javaslatainak, kéréseinek — annak a közvetítésnek, ami egyébként feladata, s ami a világpiacot, illetve a megrendelő igényeit hivatott tolmácsolni. A .si-=- keres tolmácsolás révén a termelő „eltalálja” a piac kívánságát — az eredmény nern marad el. Sajnos, az esetek meglehetősen nagy százaléka nem erről tanúskodik; az együttműködés „nem vezeti át” a piaci információkat a termelőhöz és viszont. S nem csupán a tolmácsolással van baj, hanem az érdekek különbözőségével, illetve az érdektelenséggel. A termelő kiszolgáltatottnak érzi magát és monopolisztiküs hatalmasko- dássai vádolja a külkereskedőt, emez pedig értetlenséggel, begyöpösödöttséggel, , kisstílűséggel a termelőt.

Dehát maradjunk szűkebb témánknál, hiszen a termelőkülkereskedő vállalatok

együttműködésének valameny- nyi gondját úgysem fejthetjük fel egyetlen cikk keretében. A piaci informáltság, a piaci hatások • közvetítése azonban olyan természetű problémát vet fel, amelyet érdemes önmagában is megvizsgálhi — elemezni.

Hogy miért? — azért, mert ez nem kizárólagosan a termelő és külkereskedő magánügye! Ha úgy vesszük — kulcskérdés ez abban a tekintetben is, hogy a népgazdaságnak kell tudnia — méghozzá nagyon pontosan és naprakészen — mit állítson elő emberi és anyagi erőforrásaival. Nem csak külkereskedelmi vagy termelői jog és kötelesség, hogy a külgazdasági kapcsolatokban jól tájékozottak legyünk. A hetvenes évek első esztendeitől — attól Kezdve, hogy a világgazdasag, a világpiac gyors változásokat produkál, — e nélkül igazán nem lehet az esély reményével gazdálkodni.

Nem hiszem, hogy e tételt bárki kétségbe vonná — nép- gazdasági szinten. Hát akkor? Miért döngetünk ismét és ismét nyitott kapukat?

Nos, nem is a tétel igazságát vitatják, sőt, nem is vitatják a jól tájékozottság általános igényét. Másutt — a gyakorlatban, a megoldással mutatkozik baj — hol több, hol kevesebb. Nem ritka, hogy vélt vagy valódi érdekellentétek miatt szakad meg az információs lánc a külkereskedelmi vállalat és termelő között, esetleg azért rossz ez, mert nem felel meg a mai igényeknek. A szakértők köréből sokszor elhangzó — helyénvaló * — figyelmeztetés szerint pedig a korábbi piacszervezet már nem képes teljesíteni a feladatát. . Mit értenek ezen? — azt, hogy a korábbi módszerek nem megfelelőek. A bonyolult, nagy értékű fogyasztási vagy beruházási eszközöket nem lehet eladni úgy, mint egy kiló cuk-^ rőt, búzát., A számítógép, az autóbusz, az orvosi műszer stb. külföldre telepített szerviz-, információs és vevőszolgálatot igényel. A vevő csak így vásárol, hiszen csak így lehet biztonságban az alkatrészellátást, a gyors javítást vagy éppen a szakszerű . használatot tekintve. Nem véletlen, hogy az Egyesült Izzó évtizedekkel ezelőtt kialakította külföldi vegyes- vállalati, érdekeltségi szervezetét, a Chemolimpex hasonló szervezeteket tart fenn, illetve létesített, a Videoton Moszkvában és más szocialista országokban, számítógépszerviz-szolgálatot szervezett, Az ilyen szervezet persze a vállalat „kihelyezett” szeme, füle is: gyorsan, hatékonyan postázza haza mindazt, ami fontos lehet az itthon dolgozó mérnöknek, közgazdásznak, művezetőknek, munkásoknak.

Azt akarom mondani, hogy a mai piaci ismeretek megszerzése csak ilyen apparátussal lehetséges? — nem. Mindössze azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jó piaci információk nem néikülözhetőek! És érte az előrelátó, helyesen gondolkodó vállalatok meghozzák a szükséges áldozatokat. Mert, hogy az ilyen külpiaci szervezet nem olcsó. A legképzettebb szakembereket, több nyelvet beszélő külkereskedőket, mérnököket, technikusokat követeli meg.

ÉS AHOL NEM TUDNAK

— ha akarnak is! — ilyent szervezni ? Nincs hozzá elég anyagi-emberi forrás, vagy, ahol a munka, a termelés jellegénél fogva indokolatlan a külön piaci szervezet ? — szinte hallom a kérdést. A válasz talán az elmondottakból világos: az adottságok különbözőek lehetnek, ám egy dologban nincs különbség — nem lehet ma olyan vállalat, ahol mellőzhetnék a naprakész piaci ismereteket.

m. L

kát. Az építőipari vállalat ve- a korszerű követelményeknek.' zetői az elmúlt években nem Az építőipari vállalat nem- kis érőt és pénzt fordítottak csak. saját magának, más vál- a szakmunkások képzésére, tálatoknak is képez, szakmun- nevelésére. Az iparitanuló- kasokat. Mindez felveti an- képzés mellett különböző tan- nak a gondolatát — mi több. folyamokat szerveznek, ame- a gyakorlatát —, hogy ne lyek elvégzése után ' két, de csak az építők gondja legyen gyakran ennél több szakmát az oktatás, a nevelés. Vállal- is elsajátítanak az építőmun- janak részt belőle mindazok kások. Változatlanul gondot a vállalatok, amelyek az épí* jelent azonban, hogy az ipari tők erőfeszítései révén szaktanulók fiatal szakmunkások munkásokat nyernek, viszonylag szerény számban A MEGYEI TANÁCS végmaradnak meg a vállalatnál, rehajtó bizottsága- úgy dön- bár megtartásukért több köz?' tött, hogy két év. múlva is- vetlen intézkedést is fogana- mét megvizsgálja az építő- tosítottak. Többek között be- munkások helyzetét, a vállavezették a harmadéves ipari la*- munkaerő-gazdálkodását, tanulók bérezését, és külön Ahhoz, hogy a mostaninál prémiumban részesítik azokat kedvezőbb legyen a kép. a a brigádvezetőket, akik vál- vállalat az állami, a társadal- lalják a fiatalok tanítását mi szervek további erőfeszíté- nevelését. A szakmunkáskéo- seíre, a szakmunkásképzés zés tárgyi feltételének javítá- tartalmának, feltételeinek ja- sára nem kevesebb mint 3 vitására, s a pálya megfelelő millió forintot költött a vál- propagálására egyformán

lalat. A képzés körülményei szükség van. azonban ma sem felelnek meg V. G.

Nagy részük van a több mint egymilliomodik tonna hengerműi késztermék előállításában a Kun Béla Szocialista Brigádnak, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. A karbantartókból álló kollektíva vezetője, Bányik István irányításával folyik a megelőző karbantartás.

Nagyméretű munkadarabok megmunkálására alkalmas a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárában a Kancsulik Tibor által irányított berendezés. A korszerű gépek irányítása fokozott szakértelmet igényel a dolgozóktól.

Fotó: Csetneki Sándor

NÓGRÁD — 1979. június 23., szombat •&