Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

Filmjegyzel Tehetségkutatás — tehetséggazdálkodás Októberi vasárnap K ovács András az utóbbi időben nagyobb sebességre kapcsolt: nemrég mutatták be a mozikban A ménes­gazda című alkotását, s most megjelent az újabb mű, a magyar—NSZK koprodukcióban forgatott Októberi vasár­nap. A két film tematikai, stiláris stb. vonatkozásban eléggé eltér egymástól, egy valami mégis rokonítja őket. A rendező szakított az esszészerű építkezéssel, visszahelyezte jogaiba a cselekményt. Hozzátehetjük az elmondottakhoz, hogy a Ko­vács-filmek eszmei-gondolati folytonossága sem szakadt meg. A ménesgazda és most az Októberi vasárnap megint a társadalom és az egyén felelősségének kérdéseit feszegeti, s eltérő- okokból elvetélt cselekvési lehetőségek hátterét vizsgálja. 1944. október 15-én Horthy Miklós, Magyarország kor­mányzója proklamációt adott ki, melyben többek között ilyen súlyos mondatok szerepeltek: „Ma már minden józa­nul gondolkodó ember előtt kétségtelen, hogy a német bi­rodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért fele­lős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következmé­nyeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a to­vábbi felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy, már elveszett háborúban szolgalelkűséggel, idegen ér­dekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsültetését”. Valójában Horthy kormányzata el­játszotta — nemcsak a nevezetes napon, hanem korábban is — minden jó lehetőségét. A szavakat nem követték a tettek. Űjabbkori történelmünk legszennyesebb söpredéke, a Szálasi-banda kaparintotta magához a hatalmat, s meg­kezdődött a szégyenletes „utolsó felvonás” szomorú közjá­téka. A rendező megállapítja: „Mi csak nézői voltunk a sa­ját történelmünknek”. Majd fölteszi a kérdést: „Miért tör­tént mindez így, és nem másképp?” A művészi felelet: az Októberi vasárnap című film. No- - ha az események felelevenítése dokumentumszerű tárgyila­gossággal történik (a fényképezés a korabeli híradók felvé­teli technikájára emlékeztet}, a főhős nem a „Legfelsőbb Hadúr”, s nem is a hatalom csúcsain helyet foglaló szemé­lyisegek. A fordulatos cselekmény a kulisszák mögé vezeti a nézőt — olyan embert állítva a középpontba, aki a szür­ke eminenciás szerepét játszotta, s mégis mindent pontosan tudott a drámai változások alakulásáról. Érdemes ezzel kapcsolatban Kovács érvelését idéznünk: „Egy népbírósági tanúvallomás Horthy egyik szárny segédjének öngyilkosságát említette, az egyedüli szárnysegédét, akit beavattak a fegy­verszüneti tárgyalásokba. Csak úgy mellesleg említették az esetet, hiszen ez nem befolyásolta az események menetét. Ez a szárnysegéd — a filmben Gézának nevezzük —, ami­kor a kiugrási kísérlet kudarca után Horthyt és kíséretét »•védőőrizet« alá helyezték, s őt le akarták tartóztatni, főbe­lőtte magát. Bizonyára félt, kínozni fogják, hogy kiszedjék belőle a titkos tárgyalások részleteit, és mint legkisebb ran­gún, rajta állnak majd bosszút a nyomozók. Hiszen őt nem védte a rangja, a neve az ismeretsége, mint a többieket. Azt a csődöt, amely az egész vezető csoport csődje volt, ő élte át a legintenzívebben. Mivel nem történelmi figuráról volt szó, akit sokan ismernek, akinek szavait jegyzőköny­vek őrzik (régi munkatársaitól sem kaptam túl sok infor­mációt), ezért a szárnysegéd alkalmasnak látszott arra, hogy mint a film központi alakja, elkerülhetővé tegye a »történelmi figurák« előtérbe kerülését”. Kovács feltárja a vezetői tehetetlenség mozgatórugóit, 6 hangsúlyozottan érzékelteti a politikai dilettantizmus végzetes következményeit. Horthy például felelősségről be­szél, holott — csakúgy, mint közel két és fél évtizedes uralkodása alatt — csupán a kizsákmányoló osztály érdeke­it vette figyelembe. Puffognak a frázisok az úri világ szfé­ráiban — szalonokban, kávéházban, teniszpályán lehetünk tanúi ennek az életformának —, a józan valósággal és a keserű tényekkel azonban senki sem mer farkasszemet nézni. A z Októberi vasárnap tárgyilagos képet fest a kiszol­gáltatott ország haláltáncáról. Géza portréja meggyő­ző, talán csak a szerelmi bonyodalom lehetne valamivel mozgalmasabb, érdekesebb. Kovács —•, mint fentebb megje­gyeztük — ezúttal kevesebb verbális közlést épít a sztoriba, fogódzói és magyarázatai általában szükségesek. Mivel a film viszonylag sok hőst vonultat fel, egyikük-másikuk ép- pencsak felvillan, belső világukról éppen ezért jelzések tu­dósítanak. A legmarkánsabb karakterek: Géza szárnysegéd (Bács Ferenc), Alvinczy kabinetiroda-főnök (Tánczos Ti­bor), Benkő ezredes (Mécs Károly), Skorzeny (Martin Lütt- ge). A pályakezdő Lugossy István, felvételei érzékletes pon­tossággal tárják elénk az elsüllyedt kor és a nevezetes nap atmoszféráját. — 5. f. — Nézzük a „modern tánccso­portként” bekonferált pro­dukciót. Hat kislány háncs­szoknyában illegeti magát. — Káposztataposók, lebilincselt lábbal — szólal meg valaki a zsűriben. A hasonlat nagyon találó — derülünk. Később egy fiatalember József Attila Kései siratóját vezeti elő. A fiú beszédhibás. Aztán jön­nek, sorra, rendre a többiek: Szenvtelen magyamóta-éne- kes, ügyetlenkedő bűvész. A zsűri azonban türelmes. Mert a szakemberek tudják: nincs olyan bemutató, vagy ver­seny, amelyen ne csillanna fel egy-agy sajátos tehetség, így van ez most is. Először egy kislány teremt varázsla­tot fafurulyájával, majd a zongorához ül egy matrózblú- zos gyerek, s mindenki azon­nal érzi: játékában és egész személyiségében van valami, ami csak kevesek sajátja. Egyszóval minden tömeg­ben ott az arany! Korántsem vegytisztán persze, de igazi kincsként. A tehetségkutatás hasonlatos az aranymosók fá­radságos — olykor már-már reménytelennek tűnő — mun­kájához. S mégsem a tehet­ség megragadása a legnehe­zebb, hanem a megtartása, megőrzése — csiszolása. Mert az aranyrögökre a későbbiek folyamán is annyi minden rá­rakódhat ... A felszabadulás után indult nagy népi tehetségek közül Aj-oriznták Fontot kérdés: mit olvas­sunk —1 vagy kit olvassunk? TÉT Egy mindenkiért — és min­denki egy ellen. t!r Olyan hangosan vitatkoztak —, hogy az igazságot elijesz­tették. ☆ Buzgón igyekezett kikaparni az igazságot —, hogy aztán még mélyebbre kaparja. ☆ Adjatok nekem egy monda­tot — és én eposzt írok belőle. ■ír Az illető mindig a saját feje szerint cselekedett — fejest ugrott a baj kellős közepébe. ☆ Ha legyőztem önmagamat, mi ez:.győzelem vagy vereség? ír Mi lehet ártatlanabb az első bűnnél? Alekszandr Zsukov gyűjtése Hajdani Árvácska sorsát ..... , „. Móricz Zsigmond írta meg re- IkUIiyVGkroJ gényében. Egy „új Árvácska”, Katona Judit most a saját sor­sáról vall Farkasének című el­ső verseskönyvében. Az embe­ri kivetettség és kiszolgálta­tottság poklának nyugtalanító­an mély bugyraiból hozta fel önnön szenvedése és emberi, költői ereje által hitelesített kincseit. Farkasének Karcsú verseskönyv ez, alig több, mint hatvan verset tar­talmaz. Legnagyobb érdeme a tudatosan vállalt személyes­ség. A távolságtartásnak nyo­ma sincs ezekben a versekben, s az élmény ereje formai kí­sérletekre sem enged lehetősé­get. A versek dallamosak, kö­tött formájúak, de egy részük olyan nyomasztó mélységből buggyan fel, a fájdalom olyan forróságát hordozza, hogy ol­vasásuk katartikus élménnyel jár. Katona Judit „Kései sirató”- kat ír, mint egyik nagy példa­képe, József Attila. Sorsukban is vannak közös vonások, az édesanya, a család korai el­vesztése, a hányattatás nevelő­szülőknél, Katona Juditnál a menhelyi lét, a kicsit is gyen­gébbeket gyilkoló magány. Gondoljuk meg, kilencéves ko­rában veszíti el édesanyját, tíz évig állami gondozott. Tud­juk, emberséges társadalmi vívmány ez, ám a család daj­káló, léleknövesztő erejét nem pótolhatja. Ez az emberi sors — leánysorsként külön — ön­magában is tiszteletet érdemel. A makói kisleány — 1942-ben született — azonban nemcsak emberré (tanárrá), hanem köl­tővé is vált. Első könyvében érett költőként mutatkozik be. Mesterségbeli bravúrokat mel­lőzve írta meg, vagy inkább kalapálta veretes versekké — a hiányt! Attól a pillanattól fogva, hogy: „A páva egyszer jött. Egy reggel. a NÓGRÁD - 1979. május 13., vasárnap Űtra hullatta köveit. Tolláit mint kötőmbe raktam, rubintot, lilát, égszínűt. A páva egyszer jött. Rikoltott. Másnap sehol sem volt a szép!” Ez a páva volt az „átokho- zó", az édesanya halála, az irgalmatlan irgalom"-ma\ te­li élet kezdete. A szimbólum más versben (páva) is fölbuk­kan, „szárnya szikra, tolla kő”. A kötet első felében talál­juk a legkiérleltebb énekeket, a már idézett Átokhozó, a Fametszet, a Megbánás, a Mi­óta nem vagy, a Lábjegyzet, a Mese, az Anyám tükörrel, a Farkasének, a Karácsony, 1947, a Szegények karácsonya cí­mű verseket. A „zöld gyász” megrendítő verse a Mese. Bár­csak meg ne ismernénk a mindannyiunkra váró iszo­nyatot, a „fűkirály” és „fűvá­ra” örök törvényét. Katona Judit pőre személyes pör, de egyúttal valamennyiünké. Pir- ruszi győzelem ez a költészet (annyiszor megírták már) sem tudi-unk mindenkit meg­őrizni. Túlterheltük, agyon­népszerűsítettük őket. Sokan nem bírták el a terhelést; be­fulladtak, elvesztek. Siratjuk őket. Hogyan is állunk ma a kincskereséssel? „Lehetsz mérnök, orvos, tanár” — hir­dettük a felszabadulás után, s büszkék voltunk rá, hogy a népi hatalom kinek-kinek biz­tosította a képességei, tehet­sége szerinti érvényesülést. Ma már mindez természetes, de azért érdemes elgondol­kodni egyik neves oktatási szakemberünk megjegyzésén, aki úgy vélekedett, hogy ta­lán a kiváló Kocsis Zoltán­ból sem lesz több, mint népi furulyás, ha történetesen nem a fővárosban születik. Vagyis még most sem könnyű a hátrányos helyzetet lebírni. A végeken különösen fontos hát az aranymosás. De legalább annyira, szükséges a már felfedezett és „működő” tehetségek őrzése, gondozása. Egy színházi rendező mond­ja: „X. nagyon tehetséges, mégsem kap a következő pro­dukciómban szerepet, mert most éppen nincs a tehetség állapotában.” Ez az első pil­lanatban kicsit misztikusan hangzik, ámbár, ha jól meg­gondoljuk, bizony előfordul­hat, hogy a színész mostan­ság tényleg „rossz passzban” van. Ennek akárhány oka lehet. Egyik talán éppen az, hogy az utóbbi időben nem kapott egyéniségének megfe­lelő szerepet, vagy egyáltalán nem játszatták. Esetleg egy bukás áll a dolog mögött. Akárhogyan is van azonban, a rendezőnek mindenképpen az lenne a dolga, hogy meg­felelő lélektani ismeretekkel, pedagógiai módszerekkel a tehetség állapotába hozza szí­nészét. Ez persze nemcsak a színé­szekre vonatkozik, sőt nem­csak az alkotóműhelyekben dolgozókra. A munkahelyi ve­zetőknek legfontosabb felada­tuk, hogy kitől-kitől úgy kö­veteljenek, kérjenek, hogy az illető képességeinek maximu­mát tudja nyújtani feladatai végzése közben. Kár lenne tagadni, hogy az adott jó lehetőségek között is sok nálunk a csalódott em­ber. Természetesen nem a lus­tákra, fanyalgókra gondolok, hanem azokra, akik tudnak és szeretnek dolgozni, csak éppen ... Éppen nem képes­ségeiknek megfelelő felada­tokkal látják el őket, vagy nem honorálják (megfelelő fi­gyelemmel) a végzett mun­kát. Vagyis megkapták az időn­kénti jutalmukat, csak éppen az nem derült ki, hogy mi volt az a minőségileg figye­lemre méltó teljesítmény, ami­ért fokozott megbecsülés járt. Persze, a szellemi produk­tumokat nagyon nehéz mérni. Egzakt módon nem is lehet. Éppen ezért sok minden ösz- szemosódik az erkölcsi, vagy az anyagi jutalmazásoknál. Tehát az is aranymosás (hogy eredeti hasonlatunknál ma­radjunk), ha a produktumok­ból jó szemmel és lelkiisme­retes mérlegeléssel kiválogat­juk a legigényesebbeket, leg­jobbakat. Hogy az értékek ne keveredjenek a korpával. Minden munkahely, de el­sősorban a művészeti műhe­lyek felelőssége nagy e te­kintetben. A tehetségkutatásnak, -gon­dozásnak hazánkban nincse­nek rossz hagyományai. Szá­mos klasszikus alkotónk ne­vét említhetném, akik pél­dául az írástudók egész nem­zedékét indították el a pá­lyán. De a színészpedagógu­sok (színházteremtők) sem voltak kevesen. Legjelentő­sebb képzőművészeink most is naponként emlegetik mes­tereiket. Arról persze nem szól a fá­ma, hogy hány ezer jelölt közül kellett kiszűrni a csi­szolásra érdemes kincseket. De ezt a munkát mindenkép­pen vállalni kell. Hogy mi a fizetség? Maga a felfedezett, a kimunkált te­hetség; a megmentett, a fel­mutatott arany. Gyarmati Béla Fiatal bizottsággal Közművelődési lehetőségek a BRG-ben CSAK decemberben lesz két esztendeje, hogy a Budapesti Rádiótechnikai Gyár salgótar­jáni gyáregységében megala­kították a művelődési bizott­ságot. De nem csupán ezért fiatal ez a testület: hét tagja közül négyen KISZ-es korúak —, ami a 28 éves gyári átlag- életkort jól tükrözi. Fiatal tehát a bizottság, nincs függetlenített közműve­lődési szakember, nincs önál­ló művelődési házuk, igen sok a bejáró, kisgyerekes fiatal- asszony — milyen művelődési tevékenységről számolhatnak be vajon? Kovács József személyzeti előadó, a bizottság titkára egy problémát említ elöljáróban, amely már a tervezésnél aka­dályozó tényező. — A következő évi munka­tervünk mindig december el­ső heteiben készül el — a központ kéri így, hogy a vál­lalat egészének terveit össze- síthessék. De nagyon „keret­jellegű” marad emiatt a ter­vezés, hiszen akkor még a művelődési intézmények ép­pen csak elkezdik a tervezge- tést a következő évre ... A az elmúlással szemben, mint ahogyan valamennyiünké az. Mégsem kétes értékű, hiszen a kérdés nem úgy merül fel, hogy megéri-e az áldozatot, hanem úgy, hogy ezt az ál­dozatot meg kell hozni. Katona Judit, a költő legjobb versei­ben mindenképpen győztes. Irigyeljük-e érte? A versek másik túlnyomó része a szerelem és az anya­ság szívszorító pillanataiból, a magáratalálás boldogabb, ám éppen ezért aggodalommal is teli élményeiből született. Ezek közül a Bujócska, a Ma­gasztos évek, a Szerelmes vers, a Suttogás, a Hegedűre és gordonkára című versek szá­momra a legemlékezetesebbek. Katona Judittól tudjuk, hogy nem ír sok verset. Köl­tői indulása ezzel a könyvvel hiteles és meggyőző. A továb­biakban nem könnyebb, ha­nem nehezebb lesz a dolga. Talán újabb érzelmi tarto­mányok meghódítását is vár­hatjuk tőle, amelyekről ebben a kötetben még csak hírt kap­tunk. Kívánom, ne gyengüljön költői ereje a további élethez sern. (Magvető Könyvkiadó, Bu­dapest, 1979.) Tóth Elemér mi programunk úgy készül, hogy javaslatot kérünk a po­litikai és tömegszervezetek­től, informálódunk az ifjúsá­gi-művelődési házban, a me­gyei művelődési központban, mindenki a maga területén igyekszik felmérni bent az üzemben az igényeket, érdek­lődést. Ha egy kicsit később — a kulturális intézmények jövő évi programjának isme­retében — készülne a terve­zet, sokkal tartalmasabb, konkrétabb lehetne! Azért a törekvés látszódik — az általános és politikai képzés fejlesztése, az évfordu­lókhoz igazodás, az ifjúság művelődési lehetőségeinek bő­vítése, a TIT-élet fellendítése, a kismamákkal való törődés érdekében számos feladatot megfogalmaztak. Ez persze, csak kiindulás ... — vajon fél év múltán a megvalósulás hogyan áll? A TIT-programok népszerű­ségét kérdezgetem — Kovács József nem kertelget . . . — Pillanatnyilag nem' megy semmiféle sorozat, öt javaslat szerepelt a tervben — nyolc előadás, kéthetente — nem je­leztek igényt egyikre sem. Fo- vamatban van a munkásaka­démia szervezése — reméljük, az hamarosan beindul. Itt van például a kismamaklub. Hogy szükség van rá, és az ötlet sokaknak tetszett, azt biztosan mondhatom. Har­minc, majd ötven meghívót küldtünk ki azzal a kéréssel, hogy jelezzék^ azt is, ha nem tudnak eljönni. Nyolc-tíz fő­vel megy a klub — a többiek még választ sem küldtek. NEZEM A stencilezett prog­ramot. „Nyitott család — zárt család. Családvédelem. A há­zasélet mindennapjai. Család- tervezés, terhesség, nőpolitika. Családi élet és gyermekneve­lés. Gyermekvédelem, gyer­mekgondozás, a kisgyermek­kor pszichológiája, gyermek- betegségek, szerelem, anyaság a költészetben”. — mindez el­osztva év végéig, havi egy- egy találkozás. Érdekes lenne többeknek is időt szakítani erre, hiszen biztosítják a résztvevőknek a gyermekük felügyeletét a foglalkozások idején, hétfőre tették az ösz- szejöveteleket. Terveztek fotókört is — de jelentkezők hiányában le­mondtak róla. Igaz, van az Ifjúsági-művelődési házban is — csakhogy tudomásuk sze­rint az üzemből oda sem jár senki. Pedig valamikor felve-: tődött ez a kérés — az alapok megtanulásával fotózhatnák a gyári, közösségi eseményeket, a családot egyaránt. Vajon az igény nem volt valódi vagy a felmérése?... — Nagy szükség lenne egy komolyabb volumenű igény-, és szándékfelmérésre — a me­gyei művelődési központ mun­katársa, Jánoska László ígért ehhez segítséget. Ha van ben­nük annyi erő, energia, ta­lán csoportot alakítanak a gyáregység autodidakta, ama­tőr képzőművészei. Mi támo­gatjuk őket. Ebből a tervből például lehetne valóság . . . — Mindent összevetve: je­lent-e előrelépést a gyár köz- művelődési munkájában a mű­velődési bizottság megalakítá­sa, tevékenysége ? — Ugrásszerű fejlődést ugyan nem hozott, de a szemléletben vannak változá­sok. Jobban tudják már, mi a közművelődés, közösen ke­ressük a lehetőségek bővíté­sének útját. Sokat várunk a klubtól is — de nézzük meg, mit sikerült eddig létrehozni! Az üzemmel szemközt, egy kétszintes családi villa föld­szintjén kapott helyet a klub — az emeleten vállalati ven­dégszobák vannak. Az épü­let egykor a „Rongyosbáróé” volt... A berendezés, festés szem­beszökően új — kissé tarka, de kényelmes, modern búto­rok — a polcok még üresek. Itt lesz a könyvtár is majd. Kovács László KISZ-titkártól megtudom: a klub működé­si szabályzatára várva 1 sem tétlenkedtek a fiatalok, volt már egy-két összejövetel. Már látják a két egybenyi­tott szobányi helyiség sorsát: mindig foglalt! De ez öröm, hiszen régi kívánság volt egy ilyen kulturáltabb terem, amelyet oktatási kabinetként, politikai és kulturális rendez­vényekre egyaránt használhat­nak. — AZ IFJÜSAGI-művelő­dési házban is több üzemi rendezvényünk zajlik emel­lett. Akik ezen kívül a ház többi programját is hűsége­sen látogatják, úgy húszán lehetnek. A KlSZ-szervezet- nek és a művelődési bizott­ságnak közös célja, hogy a művelődés iránt érdeklődő „törzsgárdatagokat” fellelje, összefogja, programot tudjon ajánlani. Ezt a munkát is meg kell tanulni t— lassan bejönnek az eredmények is. G. K. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom