Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)

1979-05-10 / 107. szám

I Megnyílt az FKP kongresszusa Baracs Dénes és Kovács Ferenc, az MTI tudósítói je­lentik: Szerdán reggel a Párizs környéki vörös övezethez tartozó Saint Ouen sportcsar­nokában megkezdődött a Francia KP XXIII. kongresz- szusa. A francia kommunisták Számvetésén a párt 98 megyei federációjának értekezletein megválasztott csaknem 2000 küldött vesz részt. A meghí­vottak között 88 kommunis­ta párt, illetve más balolda­li szervezet és forradalmi mozgalom képviselőit talál­juk. Az MSZMP küldöttségét Óvári Miklós, a PB tagja, a Központi Bizottság titkára, az SZKP delegációját Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja vezeti. A francia balol­dal másik nagy pártjának, a szocialista pártnak képvisele­tében Pierre Beregovoy, a végrehajtó bizottság tagja van jelen. A kongresszus emelvényé­re először Rene Piquet a Po­litikai Bizottság tagja lépett, s javaslatot tett az elnökség tagjainak megválasztására. Az elnökség megválasztása után a bevezető beszédet Eti­enne Fajon a Politikai Bizott­ság tagja tartotta, s üdvözölte a delegátusokat, valamint a külföldi küldöttségek tagjait. Ezt követően Georges Mar­chais, a párt főtitkára emel­kedett szólásra, hogy elmond­ja a Központi Bizottság be­számolóját. Vance beismerése tgtfipfonnialc romlanak az arab kapcsolatai Fezben : Iszlám konferencia A marokkói szent városban. Fezben kedden megnyílt X. iszlám konferencián a ven­déglátó jogán felszólaló II. Hasszán marokkói király beszédében a palesztin ellen­állási mozgalomnak nyújtan­dó támogatásra helyezte a hangsúlyt. Az eddig negyvennégy or­szág részvételével folyó isz­lám értekezlet fezi tanácsko­zássorozatán előkészítő bi­zottság döntése alapján nem vesz részt az Izraellel külön­békét aláíró Egyiptom. A megnyitó ülésen Irán sem képviseltette magát. (MTI) Cyrus'Vance amerikai kül­ügyminiszter kedden a kép­viselőház külügyi bizottsága előtt nyilvánosan is beis­merte, hogy az izraeli—egyip­tomi békeszerződés megron­totta az Egyesült Államok kapcsolatait Szaúd-Arábiá- val. Ismeretes, hogy a siva­tagi királyság az Egyesült Államok fő kőolajszállítója és egyik legfontosabb szö­vetségese volt eddig az arab világban. Vance külügyminiszter, kü­lönös tekintettel a május vé­gén esedékes közel-keleti út­jára, kijelentette, hogy Sza- úd-Arábiát az Egyiptomnak szóló támogatások folytatá­sára fogja felszólítani, visz- szautasítás esetén azonban re­méli, hogy más arab országok fogják „kárpótolni” Egyipto­mot. Brown hadügyminiszter kijelentette még, hogy az iz­raeli—egyiptomi békeszerző­dés pontjainak megsértése esetén az Egyesült Államok használni fogja katonai ere­jét „abból a célból, hogy megvédje érdekeit” a térség­ben. Hozzátette azonban, hogy ezeket az érdekeket mindig az adott helyzet és események szabják meg. (MTI)­Feszültség Libanon déli határán Páncéloskocsikkal támoga­tott izraeli katonák vonultak be szerda hajnalban Dél-Li- banonba a határ középső sza­kaszán. Számuk egyelőre bi­zonytalan az ÉNSZ-megfigye- lők jelentése több mint 400- as létszámról és 40 páncélos­ról számolnak be. A helyi tu­dósítók híradása szerint az alakulat egy része a Bint Dzsbeil közelében fekvő Sak­ra falu mellett foglalta el ál­lását, a többiek folytatták út­jukat Barasit falu felé. Áz izraeli támogatást ~ 'élvező Szaad Haddad vezette libano­ni jobboldali milícia a múlt héten, miután kikiáltotta a kezén levő határsáv „függet­lenségét”, Barasit falut fel­szólította, hogy csatlakozzék „államához”. A körzet egyéb­ként az ír ENSZ-katonák el­lenőrzése alatt áll. Az izraeli invázió súlyossá­gát jelzi, hogy a tavaly már­ciusi nagyarányú akció óta izraeli katonák nem hatoltak be Libanon területére. A mos­tani agressziót, mint arról be­számoltunk, több napos légi­támadás-sorozat előzte meg. A bombázások célpontjai pa­lesztin táborok és libanoni helységek voltak. A szerdai izraeli invázió feltehető előzménye egy ha­tármenti összetűzés volt, amelyben az izraeli katonai erők és a Népi Front Palesz­tina Felszabadításáért elneve­zésű Habbas vezette szervezet fegyveresei álltak szemben egymással. Egy Tel Aviv-i katonai közlemény szerint, amelyet szerdán délelőtt ad­tak ki, hajnalban egy izraeli járőr egy palesztin komman­dóba ütközött. A tűzpárbaj- ban egy gerilla megsebesült és foglyul esett — hangzik a közleményben. A Habbas irányítptta pa­lesztin szervezet szintén szer­dán, Damaszkuszban kiadott közleménye arról adott hírt, hogy egy, a libanoni határ­hoz közel eső izraeli telepü­lés elleni támadás sorén két palesztin fegyveres életét vesz­tette. Az NFPF bejelentése szerint egy négytagú kom­mandó a kelet-galileai Al- Manara Ramin helység ellen intézett akciója során egy­órás tűzharcot vívott izraeli katonákkal és libanoni jobb­oldali fegyveresekkel. A tűz­harc során két gerilla meg­halt, a másik kettőnek sike­rült visszatérnie bázisára — hangzik a közlemény, amely leszögezi, hogy a támadást válasznak szánták Begin iz­raeli miniszterelnök Libanon­nak tett „békeajánlatára”. (MTI) Púja Frigyes hazaértett Púja Frigyes külügyminisz­ter szerdán hazaérkezett Thaiföldön és Indonéziában tett hivatalos látogatásáról. Fogadására a Ferihegyi re­pülőtéren jelen volt Imrad Idris, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete is. A magyar diplomácia ve­zetője megérkezését követően nyilatkozatot adott az MTI munka társának. — A látogatás célja mind­két országban — Thaiföldön és Indonéziában — kettős volt — mondotta — egyrészt az, hogy ezekkel az országokkal is áttekintsük kétoldalú kap­csolatainkat és megkeressük a lehetőségeket, amelyek kiak­názásával azok továbbfejleszt- hetők, bővíthetők, másrészt, hogy ezeknek az országoknak a külügyminisztereivel és más vezetőivel eszmecserét foly­tassunk az időszerű, fontos nemzetközi kérdésekről. L célokat elértük. Ami a nemzetközi kérdése­ket illeti, mind a két országot élénken foglalkoztatják a je­lenleg Ázsiában, különösen Délkelet-Ázsiában végbemenő események. , — Azt tapasztaltuk, hogy ezek az országok is aggódnak a jövőjüket illetően, s ugyan­akkor egyes körökben téves nézetek, téves elképzelések alakultak ki a térségben le­zajlott és zajló eseményekről. Vannak körök, amelyek nem Kínát, hanem Vietnamot vá­dolják terjeszkedési politiká­val, holott a Vietnami Szo­cialista Köztársaságnak nincs más célja, mint az, hogy In­dokína helyzete is konszoli­dálódjék és ott is békében építhessék a szocializmust. — Ügy véljük, sikerült megértetnünk a Magyar Szo­cialista Munkáspárt és a Ma­gyar Népköztársaság kormá­nyának politikáját, amely ar­ra irányul, hogy a világnak ebben a térségében is a bé­ke és a biztonság uralkodjék. A magyar kormány éppen ezért helyesli az ASEAN- országoknak azt a célját, hogy országaikat a béke a bizton­ság övezetévé tegyék. Mi per­sze ehhez azt is hozzátettük: nagyon örülnénk, ha az ASEAN-országok és a Viet­nami Szocialista Köztársaság, valamint Indokína másik két országa, Laosz és Kambodzsa között egyaránt széles körű, békés együttműködés bonta­koznék ki. Szerintünk ez az egyik legfontosabb garanciája annak, hogy a világ e térsé­gében is a béke és a bizton­ság légköre váljék uralkodó­vá — fejezte be nyilatkozatát Púja Frigyes külügyminiszter. IRAM Válságos szakaszban < • í Teherán már alighanem '„elszokott” a heves és nagy­szabású tömegtüntetésektől. Áz iráni fővárosban úgy feb­ruár közepe táján ért véget az a sok hónapos időszak, amikor szinte mindennap százezrek vonultak az utcára. A sah rendszerének bukásával, a Khomeini ajatollah vezette népi mozgalom győzelmével szükségtelenné wólt, hogy a tömegek ilyen módon fejez­zék ki politikai érzelmeiket. A múlt héten mégis ismét vagy kétszázezer háborgó iráni leote el a teheráni sugárutakat. Iz­gatott és indulatoktól túlfű­tött demonstráció volt ez, im­már nem a régi rend, a mo­narchia ellen, hanem az új rendszert kísérő véres politi­kai erőszakhullámmal szem­ben. Ai terrorizmus, mint a légkipróbáltabb módszer a zavar- és félelemkeltésre, Iránban is felütötte a fejét. SZÉLSŐSÉGESEK SZÁMÍTÁSAI A teheráni tüntetésre az al­kalmat a terroristák legújabb áldozatának, Morteza Motaha- ri ajatollahnak temetése ad­ta. A meggyilkolt főpap sze­repe és tekintélye a Khomei- ni-féle mozgalomban egy ki­csit megvilágítja a merény­letért felelős terrorcsoport cél­ját is. Főleg, ha hozzátesszük, hogy korábban a februári for­dulat utáni első vezérkari fő­nököt, Mohamed Vali Ghara- nit gyilkolta meg ugyanez az illegális társaság. Nagy ne­vekre, fontos személyiségekre vadásznak, hát, jól tudván, hogy ezek erőszakos halála óriási felháborodást vált ki ország- és világszerte, s egy­könnyen heves vitákat a szé­les népi mozgalom különböző politikai célokat követő erői között. Motahari, mint a sah- ellenes forradalmi mozgalom egyik vezetője, Khomeini jobbkeze, aki állítólag a tit­kos, de nagyhatalmú iszlám forradalmi tanácsot irányítot­ta, mindenképpen a \ legmeg­felelőbb személy volt az el-- lentéteket és ellenségeskedése­ket szítani akarók számára. S a szélsőségesek számításai ha­mar be is váltak. A tömegtüntetéssé fejlődött temetésen ugyanis az iszlám fanatikusok sikerrel dobták be kommunista- és általában bal­oldalellenes jelszavaikat. A történelemből jól ismert, s gyakorta alkalmazott módszer, hogy a szélsőségesek merény­leteiért a felháborodott és iz­gatott tömegek előtt a demok­ratikus baloldalt teszik fele­lőssé. A mind hevesebbé vá­ló iráni belpolitikai küzdelem­ben sem hagyták ki ezt a le­hetőséget a kommunista esz­méket gyűlölő erők. Elég volt néhány hangadó a felvonulók között, s máris ezrek kiabál­ták a nekik tetsző jelszava­kat. Olyannyira, hogy a nyu­gati sajtó máris egy kommu­nistaellenes kereszteshadjárat kibontakozásáról cikkezik. A TUDEH ÁLLÁSPONTJA Pedig nyilvánvaló, s ezt az Iránból tudósító nyugati új­ságírók is azonnal leszögez­ték, hogy az iráni kommunis­táknak, a Tudeh Pártnak semmi köze nincs a merényletekhez. Hiszen a párt vezetői február óra többször is elkötelezték mozgalmukat a Khomeini irá­nyította iszlám állam támoga­tására. Csakhogy a mai iráni eseményekben a meghatározó elem a politikai hatalomért folytatott mind kiélezettebb küzdelem. S ez a hatalom pil­lanatnyilag rendkívül megosz­tott. A kormány hatókörét rendkívül korlátozzák az „ut­ca szintjén” irányító forradal­mi bizottságok, a fegyveres gárdák különböző osztagai, független hatalmuk van a titokzatos iszlám bíróságok­nak, s lehetőséget ad hatalom gyakorlására, illetve az azzal visszaélésre, hogy februárban vagy 300 ezer fegyver került a legkülönbözőbb csoportok kezébe. Nem meglepő, hogy ahol ennyi egymástól eltérő politikai beállítottságú, más és más célokra törő erő van, ott nem kerülhető el a poli­tikai konfrontáció, amely az­tán könnyen erőszakos útra terelődhet. Khomeini szemé­lyes tekintélye ez idáig vala­hogy féken tartotta az egy­mással szembekerült táboro­kat, és a baloldali eszméket hirdető ugyancsak fegyveres csoportokat. De miután a re­akciót segítő terroristák me­rényletei óriási politikai deto­nációként ráznák meg az or­szágot, ki biztosíthatja, hogy nem szabadulnak el az indu­latok? A HARC LEFOLYTATÖDIK Ma tulajdonképpen ez a döntő kérdés Iránban. A sok­arcú tömegmozgalom a közös cél elérése, a császárság meg­döntése után egyre megosztot- tabbá válik: a harc lefolytató­dik, miközben az iszlám köz­társaságban még korántsem jöttek létre, s pláne nem szi­lárdulhattak meg a demokrá­cia intézményei. S ez olyan közeget teremt, amelyben a szélsőségeknek, az erőszaknak jók a lehetőségei. Azon pedig aligha csodálkozhatunk, hogy az iszlám elveket hirdető re­akciósok minden lehetőséget megragadnak a baloldali be­folyás visszaszorítására. Nehéz szakaszba jutott hát az iráni forradalom. Amikor a demokratikus, igazságos po­litikai feltételeket nyújtó köztársaság megteremtése, a gazdasági gondok, a nyomasz­tó munkanélküliség, az ellátá­si nehézségek megoldása szé­les nemzeti egységet követel­ne, a forradalom haladó cél­jait veszélyeztetik a politikai ellenségeskedések. Avar Károly iá NOGRAD - 1979. május 10., csütörtök Megállapodás Az amerikai Fehér Házban Vance külügyminiszter szer­dán bejelentette, hogy hat és fél évi tárgyalások után elvi megállapodás született a Szovjetunióval a SALT—II. egyezmény kérdésében. Az egyezmény jelentőségét hangsúlyozva az amerikai kül­ügyminiszter utalt arra. hogy Genfben a SALT-tárgya- lásokon részt vevő szovjet a SÜLT -11.-ben és amerikai küldöttség még néhány héten keresztül foly­tatja a szerződés szövegének végső formába öntését. Ugyancsak Vance szerint a SALT—II. egyezményt szov­jet—amerikai csúcstalálkozón írják majd alá, amelynek színhelyéről és időpontjáról jelenleg folynak a megbeszé­lések a két fél között. (MTI) Megkezdődött az Akadémia 139. közgyűlése Az emberi társadalom min­den funkciója — és ezek kö­zött kiemelkedő helyen a tu­domány — csak akkor érte­lemszerű és előremutató, ha az emberért, az emberi kö­zösségért van. Ezért is tűztük ki e közgyűlésünk általános tudományos témájául a tu­domány haladása és az em­ber kapcsolatát — hangsúlyoz­ta az Akadémia 139. közgyű­lésének szerdai megnyitójá­ban Szentágothai János aka­démikus. az MTA elnöke, az Akadémia vári kongresszusi termében. A tanácskozáson megjelent Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a kormány elnök- helyettese. A közgyűléshez kapcsolódó, kedden befejeződött tudo­mányos osztály ülések mun­káiét is méltató megnyitó után Szentágothai János át­adta az idei akadémiai arany­érmet és a díjakat. Az aka­démiai aranyérmet az MTA elnöksége Major Máté akadé­mikusnak, a Budapesti Mű­szaki Egyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi taná­rának adományozta az épí­tészet, az építészetelméleti és az építészettörténeti kutatá­sok terén elért kimagasló eredményeiért, valamint az Akadémia testületéiben hosz- szú ideje végzett tudomány- politikai és tudományszervező munkájáért. A 12 akadémiai díjjal —, melyek közül négy megosztott —, összesen 21 tudós részesült magas elisme­résben. Ezt követően a közgyűlés kibővített zárt ülésen „A tu­domány haladása és az em­ber” címmel Hollán Zsuzsa akadémikus tartott előadást. Az Akadémia közgyűlése az előadás után vitával folytatta munkáját. (MTI) Fogadós Csehszlovákin nemzeti ünnepe atkalmúból Václav Moravec, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete Csehszlovákia felszabadulásá­nak 34. évfordulója alkalmá­ból szerdán fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Hu­szár István, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Bor­bély Sándor, az* MSZMP KB titkára, Trautrná'niF Rezsőhöz Elnöki Tanács helyettes elnö­ke, Soltész István kohó- és gépipari miniszter. Veress Pé­ter külkereskedelmi minisz­ter, Roska István külügymi­niszter-helyettes, valamint a politikai, a gazdasági, a kul­turális és a társadalmi élet sok más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a bu­dapesti diplomáciai képvisele­tek számos vezetője; és tagja “(s: (MTI) Meqemlékezések a győzelem napjáról A fasizmus felett aratott győzelem 34. évfordulója al­kalmából szerdán a gellérthe­gyi felszabadulási emlékmű­nél koszorúzási ünnepség volt. A Szovjetunió budapesti nagy- követsége nevében Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szov- juetnió budapesti nagykövete, Félix Bogdanov nagykövetségi tanácsos, Anatolij Alekszand- rovics Popov vezérőrnagy, ka­tonai és légügyi attasé és Vik­tor Orosz nagykövetségi taná­csos helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. Ezután az ideiglenesen hazánkban ál­lomásozó szovjet déli hadse­regcsoport parancsnoksága ne­vében Vlagyimir Ivanovics Szivenok vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka, Fjodor Iscsenko altábornagy, Alekszej Zajcev altábornagy, Vlagyimir Verjovkin-Rohalsz- kij, altábornagy és Leonyid Bronyiszlavavics Lubgan altá­bornagy koszorúzott. Elhelyezték a kegyelet -és a megemlékezés virágait az em­lékmű talapzatán a magyaror­szági szovjet kolónia tagjai is. A koszorúzási ünnepségen je­len volt Sipos Károly alezre­des. a magyar néphadsereg budapesti helyőrsége parancs­nokának helyettese. A győzelem napja és Cseh­szlovákia nemzeti ünnepe al­kalmából — Václav Moravec nagykövettel az élen — a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének tagjai szerdán meg­koszorúzták a szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A koszorúzásnál jelen volt Si­pos Károly alezredes, továbbá Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, és ott voltak a hazánkban ideiglenesen állomásozó szov­jet déli hadseregcsoport pa­rancsnoki karának tagjai is. A fasizmus felett aratott győzelem napja alkalmából Victor Boloján, a Román Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete szerdán megkoszo­rúzta a II. világháború idején a fasizmus ellen vívott har­cokban Magyarországon el­esett román hősök rákosligeti síremlékét. A fasiszta németország fe­lett aratott győzelem 34. év­fordulójáról emlékeztek meg szerdán szerte a Szovjetunió­ban, ünnepi üléseket, veterán­találkozókat tartottak, megko­szorúzták az elesett hősök em­lékművét, s új emlékműveket avattak. Moszkvában, a Gorkij-park- ban találkoztak az egykori frontharcosok és ünnepi ülé­sen emlékeztek meg hősi ha­lált halt bajtársaikról. A moszkvai Kreml vörös tégla­falánál, a Sándor-kertben az ismeretlen katona sírjához már kora reggel hosszú sorok kígyóztak. Koszorúk és virág­csokrok ezrei borítják a vö­rös gránit emlékművet. Leningrádban, a 900 napos blokád által szenvedett hős városban, a Győzelem-téren és a piszkarjovói temetőben tartottak koszorúzási ünnepsé­get. Szevasztopolban a hős város felszabadulásának 35. évfordulóját ünnepük. Az ünnepi köntösben meg­jelent szerda reggeli központi szovjet lapok közük Dmitrij Usztyinov marsallnak, a Szov­jetunió honvédelmi miniszte­rének a győzelem napja alkal­mából kiadott ünnepi napipa­rancsát. A lapok a Nagy Hon­védő Háború kiemelkedő had­vezéreinek a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta pa­rancsnokainak írásait közlik. A győzelem napján a kol­lektív megemlékezéseken túl­menően minden szovjet ál­lampolgár kegyelettel adózott az elesett hősök emlékének. 20 millió szovjet ember veszítet­te életét a Nagy Honvédő Há­borúban, s nincs olyan család, amelyet ne érintett volna köz­vetlenül a világégés. Szerdán este hét órakor a szovjet televízió és a moszk­vai rádió elhallgatott: egy­perces csenddel adózott az elhunyt hősök emlékének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom