Nógrád. 1979. május (35. évfolyam. 101-125. szám)
1979-05-22 / 117. szám
Népmesék a Tudományos Akadémiáról Mesefil a kecskeméti műteremből Hullámzás Egyes kritikusok, miként erre az ÉS legutóbbi számó* ban utalás történt, búcsúkri* tikát írnak (jobbik esetben nem a műsor az oka), mások bejelentik, hogy egyoldalúan felbontják érvényben levő házasságukat a televízió A hét című műsorával (az ok: a műsor nem vállalkozik semmire), megint mások arra fanyalodnak (Üj Tükör), hogy egy régen lerágott csontot Darvas Iván színészi bravúrját (Egy őrült naplója) értékeljék. De ugyan minek, s kinek legfőképpen? Hiszen Darvas alakításáról könyvtárnyit írtak már a színikritikusok. A témaszegénység vezetheti ugyanakkor a másik kritikust arra, mert kritikát mindenképpen „adni kell”, hogy a Szabó család hosszúságú Onedin család egyik kiragadott epizódját (A sárgaláz) tűzze tollhegyre. Ugyan mit is tehetnének? Amikor hetek telnek egyetlen igazán vérbő televíziós vállalkozás nélkül. Márpedig — nem kell hozzá nagy ész — a televízióban újrajátszott, mert a moziban már régen bemutatott akármilyen jó mozifilm sem lehet témája a tévékritikának. S ugyanez vonatkozik — könnyű belátni — a színházi közvetítésekre is. Az átdolgozás, az adaptálás, szerencsés esetben valamilyen más műfajban már játszott, megjelentetett műnek az adaptálása természetesen szorosan a televízió műfajába épül. De hol van ilyen? A kritika tanácstalansága a témaválasztást illetően — a kritika maga. Nincs mit kritizálni, vagy csak nagyon nehezen kiválasztható az, amiről érdemben érdemes szólni; a televízió műsorpolitikájának a gyengeségére utal. Ezek után nézzük meg közösen, mit adott az elmúlt héten a televízió nézőinek? Kedden Onedin, s ezen kívül néhány ismeretterjesztő film, a kettesen az ifjúsági osztály kezdeményezéseként (az egész hét egyetlen kezdeményezése!) a Fiatalok estje című nyitott műsor. A kezdeményezésnek vegyes visszhangja volt a nézők körében. A jegyzetíró férfiasán bevallja, hogy éppen ezt az egy műsort nem látta (családi ok), de még nincs veszve semmi. Folytatása következik. Lesz belőle több is, és talán nem is kell mindjárt az elején messzemenő következtetéseket levonni egy kezdeményezés sikeréből (sikertelenségéből). A második adásnap kiemelkedő pontja egy sportesemény; Fortuna Düsseldorf—FC Barcelona. A spanyolok győztek, de micsoda meccsen! Ezenkívül ? Semmi értékelhető. Üjra az ismeret- terjesztés uralta a képernyőt (talán a TIT-tel kötött szerződést a televízió?), s végezetül egy olasz—francia film, a Vagányok éjszakája. Kicsit eljárt felette az idő, de hát, édes istenem, amúgy sem televíziós kritikára „érdemes” alkotás az éppen húszesztendős filmalkotás. Ugyanez mondható a csütörtökön bemutatott Goldoni- darabra (Mirandolina), amely a Vígszínház előadása volt felvételről. Az első maradandó élményt mégis ezen a napon kaptuk, mindazok, akik a sportfilmfesztivál néhány filmjét néztük a kettesen, öt kisfilmet — nagyrészt nyilván televíziónak szánt alkotást — mutatott be a tévé, s közülük is kiemelkedő volt az ausztrál Hullámok hátán és az osztrák Táncos a Dunán. Egyet lehet érteni a szűkszavú, s kicsit botladozó nyelvű tévékommentátorral, hogy a nagy sidneyi tömeges futás (tízezrek kocogtak) a sport ünnepe volt. A dunai táncos tulajdonképpen vízisíző akrobata sportoló, vízisí nélkül. Különleges élményt nyújtó. nagyon hatásosan fényképezett film volt az osztrákok versenyfilmje. A sportfilmfesztivál (ugyancsak vendég a televízióban) másnap már a műsor kiemelkedő pontjának számított. Kár, hogy a folytatás elmaradt, s a hét többi napja már a fesztivál kisfilm- Jei nélkül, a sokkal szárazabb ismeretterjesztés jegyében telt el. Ezen javított némileg a békéscsabai Németh Éva szőnyegtervező iparművészről készített, elsősorban bátor szókimondásáért becsülhető portréfilm (Kútvölgyi Katalin rendező és Kernács Gabriella szerkesztő). A film rámutatott néhány bántó ellentmondásra: iparművészeti kultúránk önmagába zárt világ, az ipar rossz ízléssel kiválasztott termékeket gyárt, s egyáltalán, mindazok, akik a termékek gyártásáról döntenek — híjával vannak a legfontosabbnak, az ízlésnek. Az iparművészeti bemutatókon minden van — az üzletekben ezekből semmit sem talál a vevő, következésképpen „nincs iparművészetünk’’ — fejtegette nagyon meggyőzően Németh Éva. A második részhez érkezett el a múlt héten az a televíziós alkotás (ez legalább vállalja saját magát), amelyet Jókai Mór Mire megvénülünk című regényéből készített Horváth Ádám. Miután még jó néhány rész hátravan, érdemben erről sem lehet szólni. Annyi azonban máris érzékelhető, hogy a főszereplők szövegmondásában erőteljesen érződik a papíríz, amivel elsősorban azt szeretném kifejezni, hogy gyakorta felolvasásnak tűnik a vontatott dialógus. Igazi izgalmat is elsősorban néhány ismerősnek tűnő soproni, győri, pozsonyi kapubejárat kelt az emberben; hogy vajon jól gondolja-e, ezt, vagy azt az utcarészletet már látta valahol. Almási Éva, Raksányi Gellért, Kern András a mellékszerepekben azonban sok mindent feledtet az emberrel, szerencsére. Mi volt még? Egy döntetlen, ami „a görögöknek jó”, s aztán egy magyar film, a Veri az ördög a feleségét (a mozifilmekkel foglalkozó kollégák elmondták, amit kellett), és a derék Derrick, akiből sohasem lesz Columbo, de valaki már ezt is elírta előlem. (T. Pataki) Tizenhárom héten át szombatonként az esti mese műsoridejében egy-egy olyan rajzfilmet láthatnak a televízió nézői, amelyek mindegyike egy tudatosan összeválogatott sorozat része, fejezete. Népmesét ugyan már százával jelenített meg a tévé, a mostani szériához hasonlót viszont még sosem sugároztak sem az „Esti mese” műsoridejében, sem pedig egyéb program keretében. Az egyenként hatperces rajzfilmeket a Pannónia Animációs és Rajzfilm Stúdió kecskeméti műtermének munkatársai készítették. Mikulás Ferenc, a kollektíva vezetője készséggel számolt be az előkészítő Időszak legfontosabb eseményeiül. — A Magyar Televízió felkérése alapján kezdtünk hozzá a népmesesorozat elkészítéséhez, Jankovich Marcell vendégrendező irányításával. A legkörültekintőbb munka mindéi? bizonnyal a népmesék kiválogatásakor folyt. Ezeket a Magyar Tudományos Akadémia néprajzkutató-csoportja végezte; az általuk feldolgozásra javasolt 25 népmeséből végül 13 megfilmesítésére kaptunk lehetőséget. Ez 30 ember egyévi tevékenységét igényelte. Sokak számára talán érthetetlennek tűnik, miért éppen a kecskeméti műterem kapta a népmesék megfilmesítésére szóló megbízatást? Nos, az előző időszak eredményeiben kell a miértre keresni a választ. Az első, kiemelkedő teljesítményük a 26 részes, NSZK-beli és jugoszláv cégekkel közös vállalkozásban elkészült „Egér a Marson” című sorozat volt, melyet 1977- ben és 1978-ban a tévé is műsorára tűzött. Szintén az elmúlt évben vetítették a szórakoztatva ismeretterjesztő „Vízipók, csodapók”, 13 részes, 6—S perces epizódokból álló sorozatot. — A szombatonként! népmeséket valamennyi korosztály megtekintheti. A tündérmesék — Macskacicó, Zöld üszs*rüftflggsjfis®!€ A z ember, ha egyetemista, vagy főiskolás büszkélkedhet sok mindennel. Dicsekedhet rengeteg szabad idejével, amely elegendő arra is, hogy önképzéssel gyarapítsa tudását, ne csak a szakmájában legyen otthon, legyen tisztában mindennel, ami a körülötte levő világban történik. Büszke lehet rá, hogy megtalálta igazi hivatását, érdekli a tanított, a megtanulandó anyag. Elégedetten szólhat tanulmányi előmeneteléről, vázolhatja terveit, mihez kezd majd a diplomaosztás után. Mondom, számtalan oka lehet a büszkélkedésnek, kivéve egyet. A tanulás nem éppen anyagi hasznonnal járó ténykedés. A különféle ösztöndíjak aligha elegendők hozzá, hogy az egyetemista ügy éljen diákévei alatt, mint a tanulás helyett a munkát választó kortársai. Az előzőek alkotják képletünk egyik oldalát. A másik felére pedig soroljuk oda a vállalatokat, az üzemeket, a gazdálkodóegységeket tehát, amelyeknek képviselői alkalomról alkalomra szívesen beszélnek az utánpótlás hiányá. ról, arról, hogy nem találnak elegendő fiatalt, akik pótolhatnák a meghatározott munkakörökből hamarosan nyugdíjba menő tapasztaltakat. A képlet két oldala között létezik egyenlőségjel. Az azonosságra tehát van lehetőség, mégpedig a tanulmányi szerződések segítségével. Látszólag minden nagyon egyszerű. A vállalat megállapodik a diákkal, hogy a tanulmányok idején havonta segíti őt egy bizonyos összeggel, kiegészítve hatalmasnak éppen nem mondható jövedelmét. Az egyetemista, vagy a főiskolás pedig vállalja, hogy diplomáját legalább a szerződésben meghatározott ideig az őt támogató cég szolgálatába állítja. Természetesen oly módon, hogy friss képzettségének megfelelő feladatokat kap. Lehetőséget tehát a bizonyításra. Az elmélet tehát kézenfekvőnek sejtet mindent. Csak ezúttal is az a fránya gyakorlat az ami módosít a kedvező képen. íme két példa: Az egyetemista tudása, előmenetele sejtetni engedte, nagyra hivatott szakember lesz belőle. Nosza, megkereste hát őt egy nagyvállalat, s felajánlotta kössenek tanulmányi szerződést. A hátralevő két esztendőre létre is jött a kapcsolat, a felek aláírásukkal szentesítették a megállapodást. A munkábaállásig nem is volt semmi baj. A vállalat pontosan fizetett, a diák jól tanult, sőt nyaranként be-belátogatott leendő munkahelyére, hogy ismerkedjék a gyakorlattal. Aztán megkapta a diplomáját, jelentkezett a cégnél, felvették, besorolták, bemutatták — jól indult tehát minden. Kapott egy íróasztalt, s mondták, ismerkedjék a munkával, ö pedig ismerkedett. Egy hónapig, fél évig. Tisztában volt már mindennel, de csak nem érkezett a méltó feladat. Szólt a főnökének, ám a felettes csak széttárta a kezét. Nem tehet semmit — érvelt —, rajta múlik a legkevesebb, hibáján kívül vettek föl mást, vagy egy évvel ezelőtt a neki kiszemelt helyre. Azt tanácsolta, várjon 4 NOGRÁD- 1979. május 22., kedd nyugodtan, majd csak elmegy valaki nyugdíjba. A pályakezdő becsapottnak érezte magát, de tenni semmit se tehetett. Munkaköre illeszkedett képzettségével, nem vádolhatta hát szerződésszegéssel a vállalatot. Csendben új helyet keresett, s talált. Szerencséje volt. A másik cégnek égető szüksége volt a tudására, így azt is vállalta, hogy visszafizeti a korábban kapott ösztöndíj, a kilépés miatt meg nem szolgált részét. Más eset, más körülmények: két esztendeje dolgozott már a lány, amikor elhatározta, továbbtanul. Jelentkezett, ám a papír beadása előtt annak rendje és módja szerint alá kívánta íratni vállalata vezetőjével. Az igazgató mindenbe beleegyezett, csak egy kikötése volt. Kössenek tanulmányi szerződést, a lány kötelezze magát, hogy tanulmányai befejeztével visszatér régi munkahelyére. A fiatal nem átallott kérdezni. Affelől érdeklődött, hogy szüksége van-e egyáltalán a cégnek egy leendő szakképzettsége szerinti szakemberre. Bölcs mosoly volt a válasz és egy jó tanács. Ez utóbbi arról, hogy bízza csak rójuk a dolgot. Mit részletezzem, évek múltán sem volt szükség a lány tudására, őt is besorolták a szerződésnek megfelelően, s nem a sok munkába fáradt bele. Az említett példák alanyait tehát utolérte a fiatal pályakezdőknél nem ritkán előforduló rajt: a feladatok hiánya, a munkanélküliség. A két eset a vállalatok felelősségéről szólt a tanulmányi szerződéseknél, noha található, minta a diákegyezség felrúgására is. Hogy mégis a szervezetet említettem annak egyetlen oka: a vállalatoktól elvárható a körültekintés az utánpótlásteremtés. Pontosabban inkább elvárható, mert a fiataloknál is követelmény a felelősséggel teli döntés. Felelősséget említettem már csak azért is, mert a tanulmányi szerződés (a neve se mond mást) szerződés. Megkövetelhető tehát esetében is, hogy csak akkor köttessék meg, ha valóban szándékában áll a feleknek, hogy kielégítsék egymás igényeit. A.z érdekek mozgatják tehát itt is a szándékokat, s az indítékok csak akkor vezethetnek eredményre, ha az érdekek valóságosak, s felismertek. _Az ösztöndíj, s a fejében vállalt munkábaállás jó lehetőség, ám csupán alkalom. Az alkalom valóra váltása adja jelentőségét, jó esetben tehát az a tény, ha a fiatal tudása és a vállalat igényei később is találkoznak egymással. Ha tehát az ösztöndíj valóbanelőleg, s a későbbi teljesedésre tényleg szükség van. P ersze senki se kényszeríthető, hogy érdekei ellen cselekedjék, ha megteheti. Se a volt diák, se a vállalat. A szerződésszegésnek léteznek beváltható szankciói. Csakhát az előzetes felmérés, a körültekintő döntés megelőzheti a kényszerítést. Sőt. Meg kell, hogy előzze a tanulmányi szerződéseknél, már csak azért is, mert esetében fiatalról, a tudását először hasznosítani szándékozó pályakezdőről van szó. Az első tapasztalatok pedig, keli-e mondanom, sokszor egy életre meghatározóak a munkában. in. p. Péter —, az állatmesék — A kismalac és a farkasok —, a napjainkban gyűjtött székely népmese — Méhek a vonaton — mellett ugyanis olyan epizód is megtalálható, mint a május 12-én vetített, Mátyás királyról szóló „Eb, aki a kanalát meg nem eszi”. Ez a tanács persze nem azt jelenti, hogy a felnőttek elégedjenek meg a gyerekeknek szóló meseműsorokkal. Már dolgozunk egy olyan összeállításon, amelynek epizódjai kimondottan a felnőttekhez fognak szólni. Ebben a sorozatban egy-egy fejezet 10 percig pereg majd a képernyőn. A színvonalas népmese-feldolgozások iránt egyébként rohamosan nő az érdeklődés.’ Ezt kielégítendő, már csinál-; ják a diafilmeket, kifestőkönyv is készül, a MOKÉP aa egyes fejezetek összedolgozásával egész estét betöltő film forgalmazását tervezi. A Móra és a Corvina könyvkiadók programjában pedig — a filmek grafikai anyagának felhasználásával — mesekönyv, kiadása szerepel. Jocha Károly Európa-díjas együttes Európa-díjat kapott a debreceni építők Hajdú táncegyüttese. A szép elismerést Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban adták át, ezt követően az együttes gálaműsort adott /Wőí tévé aid #f Satu sík 21.20: Színházi album. „Horesnyi László lesz az Album vendége, s ez alkalomból Váradi György hosz- szabb interjút készített vele, — ismerteti műsorát a szerkesztő Virág Katalin. — A soron következő színházi bemutatók előtt ellátogattunk Győrbe, ahol Osztrovszkij: Vihar című darabját próbálják. Részletet mutatunk be a próbáról és megszólaltatjuk Harag Györgyöt a Kolozsvárról érkezett vendégrendezőt, valamint a főszerepet játszó Törőcsik Marit is. A pesti Vígszínházban Heller A 22- es csapdájának próbáján is ott voltunk. Megszólaltatjuk a híres regény színpadra alkalmazóját Kern Andrást és Kapás Dezső rendezőt is. Végezetül a Várszínházban kötünk ki Shakespeare Amit akartok avagy vízkereszt című darabjának bemutatója előtt. Itt is beszélgetünk a rendező Iglódi Istvánnal valamint a zenét szolgáltató Omega együttes vezetőjével Benkő Lászlóval. ÍRÓPORTRÉ A mai mongol irodalom legismertebb és legjelentősebb egyénisége, az 50 éves, államidíjas Cevegmidin Gajtav. A költő 1929-ben született, pásztorcsaládban. Elvégezte a közgazdasági technikumot, egy ideig az állami tervbizottságban is dolgozott. A tanárképző főiskolán 1952-ben fejezte be tanulmányait, majd különböző lapok munkatársa, tudósítója lett. Gajtav igen fiatalon, alig 18 évesen, 1947-ben jelentkezett első verseivel. A mongol irodalmi életben igen hamar felfigyeltek, rá. Költészetének fő témaköre a szülőföld, a forradalom, a mongol hazafiak és a munkásmozgalom vezéregyéniségeinek munkássága; Több versében Marx, Engels és Lenin életének állít emléket. Nagyobb elbeszélőkölteményt írt Csolbajszanról és Szuhe Bátorról. Költészetében szívesen alkalmazza Majakovszkij verstechnikáját. Az elmúlt évtizedekben sikeresen próbálkozott prózával is. Elbeszélései népszerűek. Művészi alapállása: szakadatlan törekvés, kutatás, hogy megértse és híven ábrázolj« korunk életét.
